A fokozottan védett miniszter (Kormányértékelés: belügyminiszter)

2002-03-06

Intézetünk a Magyar Hírlappal közösen értékelte a minisztériumok tevékenységét 2002. február 8-a és 28-a között.

A jelenlegi kormány megalakulásakor sokakat meglepett az a bejelentés, hogy a belügyminiszteri posztot az a Pintér Sándor kapja, akinek országos rendőr-főkapitányi meködését nem övezte egyértelme elismerés. A rendőrség éléről 1996-ban az akkori belügyminiszter, Kuncze Gábor váltotta le Pintért, aki miniszteri kinevezéséig vagyonvédelmi céget vezetett.

Az előző ciklusban ellenzékben politizáló Fidesz az 1998-as választási kampányban központi témává emelte a közbiztonság kérdését. Ennek sikerességét nagyban növelte a sokkoló, korábban ismeretlen leszámolásos merényletek szinte mindennapossá válása. Az utolsó fél évben már közvetlenül politikusok ellen is irányultak robbantásos támadások, a közvélemény szubjektív biztonságélménye kimutathatóan megrendült.

A Fidesz választási győzelmét elősegítette a rend és biztonság ígérete, amelynek megvalósítására az erőskeze rendőrtábornokot szemelte ki Orbán Viktor. "A miniszterelnök nem azt várja tőlem, hogy szeressenek, hanem biztonságot és rendet akar az országban" - nyilatkozott Pintér, s ez az elvárás részben magyarázza azt is, hogy sokak várakozásával ellentétben, miért maradhatott posztján a közvélemény-kutatások szerint egyik legkevésbé népszere miniszter.


Miért éppen a tábornok?

A '98-as kormányalakítás után számos vélemény látott napvilágot, amelyek megpróbálták kikövetkeztetni, hogy mi lehet a rend elvárásán túl Pintér Sándor kinevezése mögött. Egyes kritikus vélemények szerint Pintérnek voltak információi a köztudatban a Fidesz egyes vezetőihez kapcsolt különös ügyletekről. Mások arra tippeltek, Pintér nagy szolgálatokat tett a Fidesznek azzal, hogy - feltehetőleg - 1996-ban adatokat szolgáltatott a Tocsik-ügyről.

Máig sem tudható azonban, van-e alapja ezen feltételezésnek. Kétségtelen viszont, hogy Orbán bizalma töretlen maradt, a belügyminisztert egyre kellemetlenebb helyzetbe hozó "ügyek" ellenére. Tény azonban az is, hogy sem a Clodo-ügyben, sem az olajügyben, sem a Tasnádi-ügyben nem kerültek elő olyan bizonyítékok, amelyek igazolták volna azt a gyanút, hogy Pintérnek kapcsolata volt alvilági személyekkel. A belügyminiszter ugyanakkor többször kínos magyarázkodásra kényszerült, például amikor állítólag nem emlékezett arra, hogy találkozott volna a bombagyárossal, vagy ott lett volna a Lakatos-merénylet helyszínelésén.

A közbiztonság javítására tett intézkedések megítélése is ellentmondásos. Sikernek minősíthető, hogy visszaszorultak a robbantások, és leszámolásos merényletből is kevesebb volt. A Belügyminisztérium statisztikái szerint a benözés minden téren visszaszorulóban van. Ugyanakkor a javuló helyzetről szóló statisztikák ellenére a lakosság biztonságérzete, a felmérések szerint nem változott jelentősen. Sokan ezt azzal magyarázzák, hogy a statisztikák nem pontosan fedik a valóságot. (Például az 1998-as esztendőben mért kirívóan rossz benügyi statisztika okozója egy több tízezres parkolócédula-hamisítási ügy, ahol minden egyes cédula egy esetnek számított a benügyi statisztikában. Ehhez képest a későbbi évek számai jóval kedvezőbbek.) Nem sikerült elkapni a kormányváltás előtti robbantásos merényletek elkövetőit sem.

Az elmúlt négy év kulcsszava a szervezett benözés elleni küzdelem volt. Ennek jegyében szigorították a Btk.-t (ez az úgynevezett maffiaellenes törvénycsomag) és hozták létre a szervezett benözés elleni harcot koordináló csúcsszervet. Az újabb és újabb törvényi felhatalmazások és a szaporodó benüldöző szervezetek azonban eddig még nem hoztak áttörést a maffiaellenes harcban. Éppen ezért számos bírálat is elhangzott a kormányzat e tevékenységével kapcsolatban. Ellenzéki és civil szakértők kifogásolják, hogy a polgárok szabadságát és személyiségi jogait a büntetőpolitika túlzott szigorítása és a rendvédelmi szervek ellenőrizetlen jogosítványai aránytalan mértékben korlátozzák, amelyeket az eredmények nem igazolnak.

A legtöbb kritikát azonban Pintérnek azt a törekvése kapta, hogy a rendőrségből katonai jellege szervezetet formáljon, ahol a centralizáltság és a függelmi rend a legfontosabb tényezők. - vélemények szerint a rendőrség presztízsének folyamatos csökkenése csak akkor állítható meg, ha a rendőrség "civilesedik" és átláthatóvá válik, ha megszenik az "állam az államban" jellege és sérthetetlensége, ami éppen ellenkezője a jelenlegi tendenciáknak.

Bár a Belügyminisztériumhoz nem- csak a rendvédelem tartozik, hanem az önkormányzatok is, ezen a területen Pintér Sándor nem vázolt fel határozott elképzeléseket, csak végrehajtotta a kormányzati akaratot. Az önkormányzatok közötti esetenként pártpolitikai jellegenek látszó differenciálás, a központi támogatás elosztásának módja minden bizonnyal nem Pintér ötlete. Több száz önkormányzat helyzetén javított jelentősen, hogy ebben a ciklusban fizették ki az elmaradt gázközmevagyon privatizációja után járó több mint 62 milliárd forintot. Ugyanakkor komoly adóssága ennek a négy évnek, hogy nem történt meg az önkormányzati rendszer átfogó reformja.

A Belügyminisztérium váratlan és nagyszabású feladata volt az árvíz okozta katasztrófahelyzetek kezelése. A mentési munkálatok megszervezésében mindenképp elismerés illeti a tárcát. Megállapítható, hogy a Belügyminisztérium elmúlt négy évének legsikeresebb tevékenysége a katasztrófaelhárítás volt.
Érdekes körülmény, hogy a mentési munkálatok megszervezését végző tárca első embere személyes népszereségét tekintve nem profitált az eseményekből, a kommunikációs lehetőségeket és sikert átengedte a miniszterelnöknek. Ez a tény ismételten azt erősíti, hogy Pintér nem politikusként van jelen a kormányban, hanem egy bizonyos feladatra (rend és biztonság) kijelölt emberként, aki mindig meg tudta győzni a miniszterelnököt, hogy szükség van rá. Pintér, bár övé az egyik legbefolyásosabb tárca, nem nyilvánul meg politikai kérdésekben, nem keresi a nyilvános szereplést, nem törekszik népszereségre, tudja, hogy nem ez a szerep jutott neki.


A szürke botrányhős

Talán Pintér Sándor belügyminiszter volt az a kormánytag, akit a Fidesz-MPP vezette kormánykoalíció első évében a legtöbb ellenzéki támadás ért. Feltehetően abból a megfontolásból, hogy a belügyminiszter a kormány "leggyengébb láncszeme". 1998-ban Pintér a hírek állandó szereplőjévé vált. Szeptemberben a Clodo-ügyben exponálódott Pintér. Határozottan cáfolta azokat az állításokat, amelyek szerint korábban kapcsolatban állt volna olyan benözőkkel, akik részesei voltak a robbantásos merényleteknek. A híreszteléseket az alvilág bosszújának tartotta.
1998. szeptember 26-án Orbán Viktor miniszterelnök bizalmáról biztosította Pintért, s egyúttal bejelentette, hogy rövidesen ismert szervezett benöző csoportok felszámolására lehet számítani. Szeptember 29-én az ellenzéki támadások csúcspontjaként a parlamentben napirend előtti felszólalásban a szabaddemokrata Szalay Gábor felvetette, hogy a belügyminiszter szavahihetőségének helyreállítása érdekében tisztázni kellene, vajon ki vizsgálta meg a Pintér Sándort ért vádakat. Kövér László titkosszolgálati miniszter válaszában közölte, hogy ezeknek az alaptalan vádaskodásoknak a kottáját az alvilág írja, és "mocskos mancsuk nyoma még mindig ott van a kottán". Pintért a parlament nemzetbiztonsági bizottsága tisztázta a vádak alól, s - néhány vissza-visszatérő utalást leszámítva - a téma szép lassan lekerült a napirendről.

1999 januárjában a Zemplényi-ügy okozott kellemetlen perceket a miniszternek. Zemplényi György úszómenedzser halála előtt adott interjújában ugyanis azt állította, hogy Pintér országos rendőrfőkapitányként leállíttatta az ellene a barcelonai olimpia idején folyt nyomozást, az egykori belügyi államtitkárnál pedig ott kellett hagynia az Ybl Banktól kapott 50 millió forintos hitelből 15 milliót. A vádakat Pintér határozottan cáfolta, ám az újabb gyanú rontotta a miniszter közmegítélését.
A belügyminisztert hivatalának első évében annyi támadás érte, annyiszor szerepelt védekező pozícióban a vezető hírekben, hogy az más esetében egy teljes ciklusban is ritkaság. Ám Pintér - köszönhetően a miniszterelnök bizalmának - túlélte az első évet, s a későbbiekben ilyen koncentrált támadás már nem érte.

1999 márciusában a belügyi dolgozók tiltakozásával kellett szembenéznie: Budapesten több mint 30 autóbusszal és mintegy 100 személyautóval vonultak fel a tiltakozók, akik 16 százalékos béremelést, a bértábla befagyasztásának visszavonását, az elbocsátások leállítását és valódi érdekegyeztetést követeltek. Áprilisban Torgyán József az FTC-ÚTE meccsen történt rendőri fellépés miatt került szembe Pintérrel, ám személyes találkozójukon megegyeztek abban, hogy a kisgazdaminiszter és pártelnök mégsem tesz javaslatot parlamenti vizsgálóbizottság felállítására az ügyben.

1999 őszén az olajügyek kapcsán került reflektorfénybe a Belügyminisztérium. Október végén ideiglenesen lemondott tisztségéről az olajügyek kapcsán emlegetett Gál László Békés megye volt rendőrfőkapitánya, a minisztérium ellenőrzési hivatalának vezetője, hogy ne vádolhassák a vizsgálatok befolyásolásával. Az olajügy azonban nem került le a napirendről. 2000-ben Pallag László kisgazda-képviselő állt a vizsgálódások élére, akinek ténykedését a média kiemelt figyelme követte. Pallag az olajbizottság elnökeként június 9-én bejelentette, hogy a bizottság különleges, védett tanút hallgatott meg, aki azt állította, hogy jelen volt, amikor az akkori országos rendőrfőkapitány, Pintér Sándor kocsijába került 20, illetve 50 millió forint. Pintér a Clodo-ügyhöz hasonló kommunikációs stratégiát követett: rágalomnak és hazugságnak nevezte az elhangzottakat, sőt, Pallag Lászlót becsületsértés, Nógrádi Zsolt tanút pedig hamis vád miatt jelentette fel, és a Pallag elleni pert meg is nyerte. Az MSZP az ügyben rendkívüli parlamenti ülést is kezdeményezett, ahol - augusztus 23-án - Polt Péter legfőbb ügyész bejelentette: alaptalanok Nógrádi Zsolt vádjai.

A belügyminiszter ezt követően lényegesen kevesebbet szerepelt már a nyilvánosság előtt. Kivételt mindössze a tezoltókkal, a pótlékok kifizetése kapcsán vívott szócsata és a türelmi zónák ügye jelentett. Ám amíg a minisztérium munkatársai mindkét ügyben gyakran szólaltak meg, a miniszter inkább tartózkodott a nyilvános szerepléstől.
2001-ben alig szerepelt Pintér a lapok hasábjain. Decemberben az Országos Választási Bizottság tagjainak jelölésével - amelyet az ellenzék egyoldalúnak és antidemokratikusnak tartott és hevesen támadott -, majd 2002 januárjában a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjének, Grespik Lászlónak a felfüggesztésével tűnt fel újra a hírekben, ám mindkét esetben óvakodott attól, hogy nyilvánosan kommentálja a döntését. A koalíció első évében gyakran megszólaló és az ellenzék céltáblájának számító belügyminiszter így lett a ciklus végére a Fidesz vezette kormány szürke eminenciása, akit a kormányzati kommunikációs tanácsadók ekkor már feltehetően inkább eldugni igyekeztek a tévékamerák elől.


Magukra maradt önkormányzatok

Orbán Viktor a kezdetektől fogva feltétlen bizalmat szavazott belügyminiszterének. Tehette is, hiszen Pintér Sándor volt az, aki a legkövetkezetesebben képviselte a kormány célkitezéseit mind politikai, mind pedig jogalkotási téren. A belügyminiszterré való kinevezése előtti országgyelési bizottsági meghallgatásokon Pintér Sándor a következőkben nevezte meg saját feladatait: az európai, schengeni, illetve NATO-elvárásoknak való teljes megfelelés, az önkormányzatok normatív támogatási rendszerének ki-, illetve átdolgozása, valamint a korrupció és a prostitúció elleni küzdelem.

Pintér Sándor a kormány elképzeléseit meglehetős határozottsággal próbálta megvalósítani, sokszor még az sem zavarta, ha a demokratikus és törvényes határokat feszegető lépést kellett megtennie. Nagy visszhangot váltott ki, mikor a népszámlálás idején az úgynevezett védett személyek közvetlen szomszédságában lakó állampolgárokat nem az önkéntes kérdezőbiztosokkal, hanem a kormányőrség tagjaival íratta össze. De hasonlóképpen megütközést keltett a közelmúltban, mikor az Országos Választási Bizottság tagjainak megválasztásakor a demokratikus közjogi hagyományokat figyelmen kívül hagyva, kizárólag "kormánypárti" tagokat jelölt meg.

A tárca hagyományosan jelentős mértékben kiveszi részét a jogalkotási munkából. Nem volt ez másképpen ebben a ciklusban sem.
Pintér Sándor már minisztersége első hónapjaiban elszenvedte első komoly törvényhozási vereségét. Az 1998. október 10-én benyújtott, a szervezett benözés visszaszorítását célzó törvényjavaslatot hosszas és heves vita után (majdnem száz módosító, kapcsolódó módosító indítványt, illetve bizottsági ajánlást követően) végül 1999 márciusában a köztársasági elnök alkotmányellenességre hivatkozva visszaküldte az Országgyelésnek. Az alkotmányellenesség elsődleges oka az volt, hogy a kormány megkísérelte feles törvényként elfogadtatni a kétharmados szabály alá eső javaslatot. Jelentős presztízsveszteséget jelentett ez mind Pintér Sándor, mind pedig a kormány számára, hiszen tulajdonképpen ez volt az első érdemi törvényjavaslata a tárcának.

A márciusi fiaskó után már áprilisban benyújtotta a tárca az újabb törvényjavaslatát. Az átdolgozott változatot a törvényhozás végül kétharmados többséggel június 22-én szentesítette, amely 1999. szeptember 1-jén lépett hatályba. A törvény egyebek mellett lehetővé teszi, hogy a benszervezetekbe fedett nyomozók épüljenek be, jegyzői határozattal - rövidített eljárással - bezárják a drogforgalmazó vagy prostituáltakkal teli vendéglátóhelyeket, illetve hogy a tanúvédelmi program keretében a vádlottak és védőik előtt is titokban maradjon a kiemelkedően fontos terhelő vallomást tevő személyek kiléte. Többek között ez a törvény rendelte el a türelmi zónák kialakítását, melyeket azóta is komoly vita övez.
Még a szervezett benözés elleni törvénycsomag előtt nyújtotta be a tárca a szabálysértésekről szóló törvény tervezetét. A törvény mindenekelőtt 50 ezer forintról 150 ezer forintra emelte a szabálysértésért kiszabható bírság felső határát, ugyanakkor lehetővé tette, hogy a büntetettek bírósághoz forduljanak jogorvoslatért. Ez utóbbi döntésnek abból a szempontból is jelentősége volt, hogy a korábbi gyakorlat miatt kényszerült Magyarország fenntartással élni az európai emberi jogi egyezmény aláírásakor. A törvényt nagy többséggel (198 igen, 20 nem és 39 tartózkodás mellett) fogadta el az Országgyelés.

A tárca 1999 első felében kezdte meg az okmányreformot, melynek eredményeképpen 2000 végére megszületett az új személyazonosítók rendszere, bevezették az új, "hamisíthatatlan" személyi igazolványt. A 2000-es év eredménye volt az új közlekedési pontrendszer létrehozása.
Talán meglepő, de Zámbó Jimmy halála is közrejátszott abban, hogy 2001 elején a minisztérium benyújtotta a fegyverekről, lőszerekről és lőterekről szóló törvényjavaslatát, amely jelentősen szekítené a lőfegyverhez jutás lehetőségét. A javaslat azonban több mint 270 módosító javaslat után még ma is a részletes vitára vár.

Tavaly jó néhány rázósnak ígérkező témát szemelt ki a belügyi tárca. Ezek közül kétségkívül a legnagyobb falatot a köztisztviselői törvény módosítása jelentette, amely heves vitát váltott ki a Parlamentben és azon kívül egyaránt. Az új koncepció értelmében a legfőbb cél a köztisztviselők megbecsültségének növelése, társadalmi elfogadottságának erősítése lett. Szintén a célok között szerepelt a kötelező pályáztatás, valamint a kiemelt főtisztviselői kar kialakítása, kiemelt jövedelmi lehetőségekkel.
Habár a BM az önkormányzatokért is felelős minisztérium, ezen a téren Pintér Sándor minisztersége egyértelmeen kudarcként értékelhető. Nagy gondot okozott, hogy a személyi jövedelemadó önkormányzatoknál maradó része a jelképes öt százalékra csökkent. Az igazi vitát azonban az önkormányzati támogatások elosztása okozta. A kormánypárti vezetése önkormányzatok jelentős összegekhez jutottak, miközben az ellenzéki települések csak elvétve kaptak központi támogatást.


Arccal Brüsszel felé

Az Európai Tanács 1998 márciusában kelt határozata a szervezett benözés és a korrupció elleni fellépés hatékonyabbá tételét a csatlakozás szempontjából döntő fontosságú területeknek minősítette. Magyarország csatlakozott a legfontosabb, a közösségi joganyag részét képező egyezményekhez (ilyen például a 2000 novemberében ratifikált Európa tanácsi korrupcióellenes büntetőjogi egyezmény), valamint megszületett a szervezett benözés elleni küzdelem eszközrendszeréről szóló törvénycsomag, közismert nevén a "maffiatörvény".

Az unió különös hangsúlyt helyez az idegenrendészettel, a menekültüggyel és a határok ellenőrzésével kapcsolatos szabályok felülvizsgálatára. A 2002. január 1-jén életbe lépett vonatkozó törvény bevezette az egységes tartózkodási engedélyt, a bevándorlási engedélyt pedig a letelepedési engedély váltotta fel.
A tárca meglehetős gyorsasággal "vitte keresztül" az állampolgársági törvény módosítását az Országgyelésen. Saját indoklása szerint erre azért volt szükség, mivel a releváns európai norma, az európai állampolgársági egyezmény 2000. március 1-jén hatályba lépett. A módosítás célja egyrészt a hontalanság eseteinek lehetőség szerinti kiküszöbölése, másrészt a magyar állampolgárság megszerzésére irányuló eljárás pontosabb szabályozása volt. A csatlakozásig még további módosítások szükségesek.


Jelentősebb törvények

1999. évi LXXV. törvény a szervezett benözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról
1999. évi LXIX. törvény a szabálysértésekről
1999. évi LXXII. törvény a polgárok személyi adatainak kezelésével összefüggő egyes törvények módosításáról
2000. évi XXII. törvény a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény, valamint az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény módosításáról
2000. évi CXXVIII. törvény a közúti közlekedési előéleti pontrendszerről
2000. évi CXXXII. törvény az okmánykiadással és nyilvántartással összefüggő egyes törvények módosításáról
2001. évi XXXIII. törvény a határőrizetről és a határőrségről szóló 1997. évi XXXII. törvény módosításáról
2001. évi XXXVI. törvény a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról
2001. évi XXXVIII. törvény a menedékjogról szóló 1997. évi CXXXIX.törvény módosításáról
2001. évi XXXIX. törvény a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról


Dr. Pintér Sándor
belügyminiszter


1948-ban született Budapesten.
Elvégezte a Meszaki Egyetem gépészmérnöki karát, a Rendőrtiszti Főiskolát, majd az ELTE jogtudományi karán szerezte meg harmadik diplomáját. A BM gépkocsivezetőjeként kezdett dolgozni, majd 1972-ben segédnyomozó lett Zuglóban. 1978-tól 1985-ig az Országos Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályán eloadó, majd főelőadó. 1985 és 1988 között a Budai Rendőrkapitányság benügyi osztályának vezetoje, majd 1990-tol a Pest megyei fokapitányság vizsgálati osztályvezetoje volt. 1991-tol 1996-ig országos fokapitány. 1991-ben vezérőrnaggyá, 1993-ban altábornaggyá léptették elő.Nyugdíjba vonulását követően 1997-tol az OTP Bank Rt. biztonsági tanácsadója, majd igazgatóságának tagja. Orbán Viktor kormányában belügyminiszter.
Nős, három leány apja.


A miniszter és a minisztérium értékelése

kormányon belüli pozíciója stabil, Orbán Viktor feltétlen bizalmát élvezi
rossz kommunikáció, alacsony népszereség, sorozatos botrányok
differenciált támogatáselosztás az önkormányzatoknak, gyaníthatóan pártpolitikai alapon
a tekintélyelveség előtérbe kerülése a szabadságjogokkal szemben
az uniós csatlakozást segítő törvénykezés
példaértéke árvízi kármentés


Mások mondják

Fábián Ágota, a Független Rendőrszakszervezet főtitkára: Ebben a négy évben rendkívüli módon megnehezedett az érdekvédelmi tevékenység. Főleg azért, mert a belügyi vezetés - a szakszervezetek határozott tiltakozása ellenére is - kiüresítette a tárcaközi érdekegyeztető fórumot, ezt az egyébként jól meködő intézményt. Minden lényegtelen kérdésben kikérték a véleményünket, a fontos ügyekben azonban vagy meg sem kérdeztek, vagy figyelmen kívül hagyták az álláspontunkat. Kizárólag a rendőri vezetők személyes hozzáállásán múlott, hogy figyelembe veszik-e a munkavállalói érdekeket. A rendőrszakszervezet a belső szakmai és a külső közvélemény előtt is világossá tette már 1999-ben, hogy álláspontja szerint a rendőrség anyagi, erkölcsi és vezetési válságban van. - három említett terület közül a ciklus végére egyedül az anyagi finanszírozásban történt némi pozitív elmozdulás.

Pálné Kovács Ilona, az MTA Regionális Kutatások Központja Dunántúli Tudományos Intézetének igazgatója: Ez a négy év nem az önkormányzatok időszaka volt, ami egy paternalista, konzervatív, centralizáló kormányzat mellett szinte törvényszere is. Erősítette ezt, hogy Pintér Sándor valójában rendőrminiszter volt, érdeklődésén kívül estek az önkormányzatok. A települések ebben a négy évben a korábbiaknál kevesebb forráshoz jutottak, amit ráadásul klientúra-elven osztottak el. Soha nem volt jellemző korábban az, hogy az önkormányzatok támogatásában a párthovatartozás legyen a meghatározó. Tovább nőtt az államigazgatás az önkormányzatok rovására, újabb és újabb állami hivatalok jöttek létre. Bár valóban létezik külföldi minta a főtisztviselői karra, ám ezt nem stílusos a ciklus utolsó hónapjaiban bevezetni. A pozitívumok közé sorolható viszont a közigazgatás ésszeresítésében az okmányirodák megjelenése.

Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke: Összességében kedvező a ciklus mérlege: az önkormányzatok támogatása reálértékben növekedett, ez elvitathatatlan. Óriási siker, hogy a sok éven át húzódó, a gázközmevagyon privatizációjáért járó több mint 62 milliárd forintot megkapták az önkormányzatok. Sőt, törvény rendelkezik arról, hogy az 1993-95 közötti vitás anyagi kérdéseket is rendezni kell. Bár nem történt meg az önkormányzati rendszer átfogó reformja, ez mégsem tekinthető hibának. Addig ugyanis nincs értelme megreformálni az egész rendszert, amíg nem dőlnek el olyan alapkérdések, mint például az, hogy mi lesz a szerepe a régióknak, a megyéknek és a kistérségeknek. Csak ezt követően lehet meghatározni az egyes alrendszerek feladat- és forrásmegosztását. Ebben a ciklusban tovább csökkent az önhibájukon kívül hátrányos helyzete települések száma. Ezt a jelenséget hosszabb távon mindenképpen teljesen fel kell számolni. A kistérségi szemléletet erősítette az okmányirodai hálózat kiépülése. Nem csorbult a négy év alatt az önkormányzatok autonómiája sem.

Dióssy László, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke: Ebben a ciklusban érezték legkevésbé az önkormányzatok a törődést, hiszen a hozzájuk való viszonyt alapvetően meghatározta, hogy Pintér Sándor honnan jött. Sokan távoztak a minisztériumból olyanok, akik szakemberként elkötelezettek voltak az önkormányzatiság fejlesztése iránt. Nem tekinthetők szerencsésnek az olyan típusú személyi döntések sem, mint például Grespik László kinevezése.
A belügyminiszter regnálásához kötődik az a durva diszkrimináció is, amelyet a települések támogatásában politikai alapon követtek el. Mindez számokkal is cáfolhatatlanul igazolható. Ez a négy év teljesen elveszett az önkormányzati reform szempontjából is. Adós maradt ugyanis a minisztérium és a kormányzat az önkormányzati feladat- és hatáskörök szisztematikus áttekintésével, valamint az ebből következő finanszírozási átalakítással. Nem sikerült lényegesen lejjebb szorítani az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került települések számát, még mindig ide tartozik a magyar önkormányzatok egyharmada.
A pozitívumok közé sorolható, hogy érezhetően javult a polgármesterek és köztisztviselők anyagi megbecsülése. Kedvező az is, hogy a TÖOSZ szívós harcának eredményeképpen kifizették a 62 milliárd forintnyi, a korábban privatizált gázközmevagyon után járó összeget.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695