Rejtőzködő miniszterek (Kormányértékelés: Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma)

2002-03-07

Intézetünk a Magyar Hírlappal közösen értékelte a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium tevékenységét 2002. február 8-a és 28-a között.

Ha valaki kizárólag a kultusztárca élén álló két miniszter személyét vizsgálja, nem is gondolná milyen heves csatározás folyt négy éven át a kormány kultúrpolitikája miatt. Két szerény és visszahúzódó értelmiségi került a magyar politikai élet hagyományosan legforróbb, ádáz csatározásokkal és régi sérelmekkel megterhelt területére. A kultúrharcnak nevezett, nagy múltra visszatekintő ideológiai háború az elmúlt években tovább folytatódott. A rendszerváltás után újjáéledt, gyökereiben a két háború közötti időkre visszanyúló harc nem is annyira a Fidesz általános pozíciószerző stratégiája ("egész pályás letámadás"), mint inkább a jobboldali egységpárt megteremtésének igénye miatt erősödött fel. A Fidesz vezetői felismerték, hogy az 1996-ban még meglehetősen heterogén jobboldal egybekovácsolásának szükségszerű feltétele az ideológiai közös nevező megtalálása. Az ezeréves dicső magyar múltból következő kiválóság és a kereszténység lett ennek az ideológiának a két legfontosabb összetevője.
A jobboldali szavazók politikai identitásának meghatározására szánt általános ideológia, amely szándékai szerint szembeállítja egymással az igazi magyar értékeket a multikulturálissal és kozmopolitával, a kereszténységet a szekularizációval és nihilizmussal, a konzervatív tekintélytiszteletet a modernizmussal és a lázadással, tehát az a világnézet, amelyet magáénak vallanak az MDF hagyományos szavazói, a népnemzetiek, a kisgazdák, a kereszténydemokraták és még a MIÉP támogatói is, legtermészetesebb közegében, a kultúrpolitikában fejeződött ki.
A Nemzeti Színház építésének leállítását és újratervezését nem a pozíciószerzés vágya magyarázza, hiszen a változás összesen néhány tucat embert érintett, hanem az a meggyőződés, hogy ebben az országban a nemzeti érzésekhez és kultúrához oly szorosan kapcsolódó intézményt, mint a Nemzeti Színház nem építhet más, csak a konzervatív jobboldal. Ennek a politikai tábornak szentségtöréssel ért fel, hogy a Nemzeti évtizedek óta késlekedő újjászületése éppen a legfőbb ideológiai ellenfélhez tartozó liberális kultuszminiszternek legyen köszönhető.

Az elmúlt négy év kultúrpolitikájának két legnagyobb, s egyben legtöbbet vitatott programja éppen az új Nemzeti Színház építése és a millenniumi eseménysorozat volt. Az értelmiségi és ellenzéki kritikák többsége azt kifogásolta, hogy ezekben a kezdeményezésekben a kulturális érték létrehozásának igényét háttérbe szorítja az ideológiai propaganda. Nem véletlen, hogy ezt a két nagy ügyet nem a minisztériumok felügyelték, hanem a miniszterelnöknek közvetlenül felelős kormánybiztosok. Ez a megoldás sok mindent magyaráz az Orbán-kormány működési mechanizmusáról. A kormányfő így vagy úgy, de az összes stratégiailag fontos területet felügyelni akarta a miniszteriális struktúrától függetlenül. A vadászrepülőgép-tendert a hadügyminiszter feje felett bonyolította, a hírközlést eredeti helyéről áthelyezte a Miniszterelnöki Hivatalba, ahol a referatúrarendszer következtében eleve kézben tartotta a minisztériumi adminisztrációt.
Schwajda György és Nemeskürty István kormánybiztosok nemcsak nagyobb áttekintést biztosítottak a miniszterelnöknek ezekben a Fidesz számára szintén stratégiailag fontos kérdésekben, de egyben megszabadították az ideológiai küzdelmekre kevéssé alkalmas, alapvetően konfliktuskerülő minisztereket is e nehéz feladatoktól.

Hámori József szemmel láthatóan nehezen viselte azokat a támadásokat, amelyek a Nemzeti Színház építésének felfüggesztése, és az új helyszín keresése miatt őt is érték. Egy interjújában később bevallotta, hogy számos álmatlan éjszakát okozott neki a Nemzeti ügye. Ez a nem tipikusan fideszes hozzáállás az adott konfliktushoz érthetővé teszi, miért fogadta örömmel a kormánybiztos kinevezését. 1998. október 29-én ugyan még ő maga jelentette be, hogy új pályázatot írnak ki a Nemzeti Színház felépítésére, amelynek lehetséges helyszíne az Erzsébet tér helyett - akkor még - a városligeti Felvonulási tér lett volna. Majd szintén a kultuszminiszter volt az, aki 1999. április 20-án arról beszélt, hogy a kormány szívügyének tekinti a Nemzeti Színházat, és a főváros támogatása nélkül is felépíti az új teátrumot, mégpedig az eredeti határidőre, 2002 márciusára.
A kormányzati törekvésekkel azonosuló nyilatkozatok ellenére a sajtó mindvégig megértő volt a miniszterrel szemben, s rendre azt sugallta, hogy Hámori nem ért egyet mindenben a kormány erőszakosnak minősített stílusával, s ezt demonstrálja gyakori háttérbe vonulásával.

Hámorinak így is maradt kényes és nehéz feladata: le kellett bonyolítani a frankfurti könyvvásárt, amelyet a tárca többé-kevésbe sikeresen oldott meg. A Fidesz kormányzati felfogása azonban újabb összetűzésbe rántotta bele a minisztert. A kulturális élet decentralizált finanszírozására még az Antall-kormány hozott létre egy működő modellt, amelyet a második ciklusban tovább demokratizáltak. A kultúratámogatás ilyen rendszere egyértelműen szemben állt a Fidesz többségi demokrácia felfogásával, amely a kormányzattól éppen hogy nem megvonni akarta az állami beavatkozást lehetővé tevő jogosítványokat, hanem erősíteni kívánta azokat. A Nemzeti Kulturális Alap, amely a költségvetéstől függetlenül, a kulturális járulékokból befolyó pénzen működött először ezt a függetlenségét vesztette el, amikor besorolódott a minisztérium költségvetési fejezetébe. Eleinte a miniszter az alap pénzének csak 10 százalékával rendelkezhetett saját hatáskörben, később ez az arány 50 százalékra változott. Átalakult a bizottságok kinevezési eljárása is. Az egyértelmű centralizációs törekvések láttán több bizottsági tag tiltakozásul lemondott.

Keveseket ért meglepetésként, amikor 1999. december 7-én Borókai Gábor kormányszóvivő a kormányülés után megerősítette, hogy Hámori József - a kormány másik "apolitikus" miniszterével, Chikán Attilával együtt - távozik a kabinetből. A harcokba belefáradt agykutató minisztert Rockenbauer Zoltán váltotta fel.
Rockenbauer 1999. augusztus 31-e óta államtitkári pozícióban tevékenykedett a kormányban kül- és biztonságpolitikai tanácsadóként. 1999. december 20-án a parlament előtt tette le a hivatali esküt az új miniszter, aki a választásokig hátralévő időben egyetlen jelentős ügyben sem exponálta magát. Rockenbauer még Hámorinál is kevesebbet szerepelt a nyilvánosság előtt. Mindez részben magyarázható lenne szakpolitikai okokkal is, ám a kulturális témák korántsem voltak annyira "árnyékban" az Orbán-kormány időszakában, hogy ez elegendő indok lenne. Sőt, a millennium megünneplése vagy a Nemzeti Színház építése mind-mind olyan események lettek volna, amelyek a kultuszminisztert gyakori közszereplővé tehették volna. A kormányzati kommunikációban azonban elsősorban Orbán Viktor miniszterelnök, Borókai Gábor kormányszóvivő, Nemeskürty István, Schwajda György vagy - lemondásáig - Várhegyi Attila szerepeltek a nyilvánosság előtt. Rockenbauer a kultúrharc körüli vitákat átengedte államtitkárának, aki az elmúlt évek kultúrpolitikájának harmadik jellegzetes figurája volt.
A miniszteri passzivitás azért is érdekes, mert a magyar filmgyártás történetének legköltségesebb, kétmilliárd forintból készülő filmje már a forgatás elkezdése előtt hatalmas felzúdulást okozott. Sokan az összeg nagyságát helytelenítették, mások azt kérdőjelezték meg, hogy a kormánynak egyáltalán feladata-e filmet készíttetni. Az államtitkár személyisége és stílusa a feszült helyzeten tovább rontott, a sokkal visszafogottabb miniszter viszont éppen úgy megszabadulni akart ettől a problémától, mint Hámori József a Nemzeti-ügytől.
A "megafilmek" körüli viták ráadásul háttérbe szorították a tárcának azokat a tevékenységeit, amelyek sokkal nagyobb figyelmet érdemeltek volna, például a műemlék-helyreállítások, a Nemzeti Filharmonikusok költségvetési támogatásának megháromszorozása vagy a magyar kulturális szezon megszervezése Franciaországban.
Érdekes - vagy inkább az eddig elmondottakból következően konzekvens - módon Rockenbauer sem 2001 őszén Várhegyi államtitkár lemondásakor, sem az utódlás kérdésében nem foglalt állást. Mint a legtöbb politikai ügyben, a miniszter ebben is átengedte a terepet azoknak, akik más ügyekben is a vezető hírekben szerepeltek.

Ideológia és törvények

Önálló kulturális minisztérium 1998 előtt nem létezett a magyar közjogi rendszerben. 1998-ban az új minisztériumi struktúra jegyében azonban az oktatási tárcáról leválasztották a művelődésügyet és önálló tárcát szerveztek rá, kiegészített feladatkörrel.
Nem lehetett tudni, hogy az új tárca milyen hatékonysággal tud részt venni a törvényalkotási folyamat előkészítésében. Ezért nehéz megmondani, hogy sok vagy kevés az a tíz törvényjavaslat, ami a tárca nevéhez fűződik.

A minisztérium 1998 decemberében a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a médiatörvény) módosítására tett javaslatot. A javaslat döntően csak néhány - harmonizáció szempontjából jelentős - változtatást eszközölt volna a törvényen, azonban a médiakuratóriumok körül eldurvult politikai vita miatt az Országgyűlés elutasította a javaslatot. 2001 áprilisában szintén benyújtotta ezt a javaslatot, a harmonizációs célt már a címben is jelezve (A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról), azonban a viták nem rendeződtek, így az Országgyűlés 2001 decemberében újfent elutasította a tárca javaslatát.
2000-ben a kormány prioritásainak megfelelően a Nemzeti Kulturális Alapprogramra vonatkozó szabályokat is megváltoztatta a parlament. Ennek keretében került sor az Antall-kormány idején kialakított decentralizált pénzelosztási rendszer átrendezésére. A módosítást mind az SZDSZ, mind az MSZP ellenezte.
2000 decemberében nyújtotta be a tárca a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény módosításáról szóló javaslatát. A kisegyházakkal kapcsolatos kérdések azonban már korábban is a viták középpontjába kerültek. A kormánypártok gyakran vádolták az SZDSZ-t a Hit Gyülekezetéhez fűződő "túl szoros" kapcsolatokkal. 2000 szeptemberében tíz kisegyház fordult az Alkotmánybírósághoz amiatt, hogy csak a kormánnyal megállapodást kötött, úgynevezett történelmi egyházak kaptak áfamentességet. A kormány úgy reagált: mivel az adómentességet az állam adja, a kormánynak jogában áll differenciálni az egyházak között. A decemberi törvényjavaslat elsődleges célja az volt, hogy szigorúbban ellenőrizze az egyházak pénzügyeit, és kiszűrje azokat a vallási mozgalmakat, amelyek pénzszerzési, esetleg adócsalási céllal működnek. Ellenzéki és emberjogi kritikák szerint azonban a törvényjavaslat sértette az egyházak szuverenitását, és túl tág teret engedett a politikának, hogy eldöntse: melyik vallási mozgalom tekinthető egyháznak. A javaslatot végül - az alkotmányos aggályok miatt - nem szavazta meg a parlament.

2001-ben a tárca javaslatot tett a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvény módosítására is. Bár az MSZP és az SZDSZ is ellenezte a javaslatot, a parlament mégis megszavazta.

2001 márciusára készült el a tárca a már korábban beígért, a kulturális örökség védelméről szóló törvényjavaslatával. A javaslat tárgyalását heves parlamenti vita övezte, több mint 150 módosító, kapcsolódó módosító indítvány érkezett hozzá. Az MSZP, illetve az SZDSZ ellenkezése ellenére megszületett a törvény, amely szabályozza az ingó és ingatlan örökség feltárását, megóvását és megőrzését. - törvény állította fel egyben a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt is.

2001 végén a jogellenesen kivitt kulturális javak visszaszolgáltatásáról szóló törvényt fogadta el a parlament. Ez kimondja: megfelelő kártalanítás mellett a jogellenesen kivitt javakat annak birtokosa köteles visszaszolgáltatni a kérelmező államnak.


Rockenbauer Zoltán

Rockenbauer Zoltán etnológus 1960-ban született Győrben. A Bessenyei György Tanárképző Főiskola magyar-könyvtár, az ELTE Bölcsészettudományi Kar néprajz szakán szerzett diplomát. Dolgozott a Fővárosi Művelődési Központ Könyvtárában és az Állami Gorkij Könyvtárban, majd a Néprajzi Múzeum Könyvtárában. 1988-tól a Fidesz tagja, 1993-tól 1994-ig a Fidesz alelnöke. 1998-tól a miniszterelnök külpolitikai főtanácsadója. 1999-től a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára. 1995-től a Richard Wagner Társaság tagja, valamint a Magyarországi Wilhelm Furtwängler Társaság alapító és elnökségi tagja. 2000. január elsejétől a Nemzeti Kulturális Örökség minisztere.


Hámori József

Hámori József biológus, aki 1966-ban a biológiai tudományok kandidátusa lett, 1932-ben született. Tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karain végezte. 1963-tól 1990-ig a SOTE főmunkatársa volt, 1980 és 1990 között címzetes egyetemi tanár volt. 1992-től 1994-ig a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem rektoraként dolgozott. Részt vett a Fidesz 1998-as programjának szerkesztésében, a párt kormányra kerülésekor a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumát irányította. 1999-ben távozott posztjáról, jelenleg Orbán Viktor tanácsadója. 1998-tól az MTA rendes tagja, kutatási területe az idegrendszer.


Hámori József
- visszahúzódó, a kormány pozíciószerző stratégiájával nem mindenben egyetértő miniszter
helyzete végig bizonytalan a kormányon belül
- rosszkedvűen képviseli a Nemzeti Színházzal kapcsolatos miniszterelnöki döntést
a politikai szereplést átengedi másoknak (Várhegyi, Nemeskürty, Schwajda)

Rockenbauer Zoltán
- visszahúzódó, kerüli a médiát és a konfliktusokat
- a tárca irányítását átengedi államtitkárának


Jelentősebb törvények

2000. évi CXL. törvény a Nemzeti Kulturális Alapprogramról szóló 1993. évi XXIII. törvény módosításáról
2001. évi XLV. törvény a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi XXXII. törvény módosításáról
2001. évi LXIV. törvény a kulturális örökség védelméről
2001. évi LXXX. törvény a jogellenesen kivitt kulturális javak visszaszolgáltatásáról


Mások mondják...

Vadász János, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének elnöke: az elmúlt négy évben a Fidesz-kormány rossz, kifejezetten állampolgár-ellenes, a közszolgálatot tönkretevő, szakma-ellenes politikát folytatott a kultúrában. Miközben - tízmilliárdokért - a tűzijátékok petárdáit robbantgatták, lengették a millenniumi zászlókat, csak látványos (és el ne feledjük: erőszakkal keresztül vitt!) nagyberuházásokat szorgalmaztak - a mindennapokban élő emberektől elvonták a művelődés esélyeit. S újból átpolitizálták a kultúrát.
Az 1997-ben megalkotott kulturális alaptörvényből először a közintézményeket - elsősorban könyvtárakat, múzeumokat, művelődési házakat, levéltárakat - védő szabályokat, majd a költségvetési pénz automatikus növekedését elrendelő előírásokat tüntették el. Mára az állami költségvetés összkiadásainak (több mint 4500 milliárd Ft közpénzről van szó) csupán 0,69%-a szolgálja a kulturális alapszolgáltatásokat. Bezárták az Országos Műszaki és Információs Központot és Könyvtárt (OMIKK), az európai hírű Debreceni Kölcsey Ferenc Művelődési Központot. Megcsonkították a Petőfi Irodalmi Múzeumot. (Látszatintézményt: Károlyi Palota Kulturális Központot ültetve fölé, szakképzetlen főigazgatóval.) Lakossági tiltakozások ellenére vállalkozássá szervezték át - többek között - a Gödöllői Petőfi Sándor Művelődési Központot is. Sok száz "névtelen" könyvtár, helyi közösségi művelődési intézmény esett áldozatul ennek a szakszerűtlen, a valóság iránt közömbös politizálásnak. Miközben az éppen a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) által kezdeményezett intézményi újranyitási programból folyamatosan vonták ki a pénzt. Legutóbb a miniszter már odáig jutott, hogy kijelentette: be kell zárni mindenhol a városi közművelődési intézményeket, ahol azokat nem lehet konferencia-központtá átalakítani. Az érték lebecsülését mutatja, hogy a nemzeti közgyűjtemények fennállásának 200. évfordulója alkalmából rendezett, a jelentős vidéki múzeumok tevékenységét bemutató kiállítást a kulturális tárca egyetlen politikai vezetője sem tekintette se megnyitásra, se meglátogatásra érdemesnek. A hétköznapokban élő emberek egyre kevesebb lehetőséget kapnak a művelődésre, mivel ez a hibás politizálás - állami forrás hiányában - folyamatosan drágítja a helyi kulturális szolgáltatásokat - megszüntetve azok közszolgálati jellegét.
Ez a kultúrpolitika végül, de nem utolsó sorban a kulturális dolgozók számának folyamatos csökkentését sem akadályozta meg. A kulturális tárca - más tárcákhoz képest - semmi érdemlegeset nem tett a dolgozók anyagi, társadalmi megbecsüléséért. Ennek következtében a kultúrában dolgozóknak ma rosszabb a helyzetük még a pedagógusokénál is. Az 50000 Ft-os minimálbér bevezetése több mint 60 százalékuk bérét tette azonossá, ami jogos - 20000 munkavállalót megmozgató sztrájkot eredményező - felháborodást váltott ki körükben.

Hernádi Gyula, a Magyar Művészeti Akadémia tagja: azt gondolom, a kisebb hibáktól eltekintve a fideszes kulturális kormányzat jó munkát végzett. A legfontosabb szempont, hogy a korábbinál sokkal több pénz jutott a kultúrára, ebből fejleszthetővé vált a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és az Operaház, s a tárca irányítói, sőt a kormányfő is odafigyelt a területre. Sokat tettek az épített örökség megmentéséért, és én nem kárhoztatom őket a Nemzeti Színház felépítéséért sem. Tudom, több törvénysértést is emlegetnek az előkészületek során, de ezekről majd a bíróságnak kell döntenie. A teátrum felépült, több száz évig a Duna-parton fog állni, s hogy tetszik-e, azt majd a közönség megítéli.
A kormány igyekezett a piac és az elsősorban amerikai tömegkultúra ellen védeni a nemzeti kultúrát. Ez a törekvés is szimpatikus volt számomra. Ugyanakkor hiba, hogy a filmtörvény nem született meg. Ebben talán a tárca és a szakmai szervezetek is vétkesek, de ha a Fidesz-kormány újabb négy évet kap, ezt a csorbát kiküszöbölhetik. Sokakat irritált a Hídember és a Bánk bán kiemelt költségvetése. A moziban látjuk meg, hogy igazuk volt-e a kétkedőknek. Az NKÖM alapvető stratégiai lépéseivel tehát egyetértek, s remélhetőleg az idei olaszországi magyar kulturális évad is ugyanolyan sikeres lesz, mint a tavalyi franciaországi.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695