Orbán-Medgyessy vita

2002-03-21

A miniszterelnök-jelöltek vitájáról folytatott vita 'presztízs-vitává' vált. Ez a kifejezés azt hivatott jelölni, hogy a vita tárgya már nem az eredeti kezdeményezés - vagyis a kormányfő-jelölti vita - ténye. A vitáról folytatott vita ugyanis maga vált a politikai napirend meghatározó témájává. A felek célja e vitában már nem az, hogy egy majdani kormányfő-jelölti vita számukra kedvezően alakuljon, hanem hogy minél jobban kerüljenek ki a vitáról folytatott vitából. A Fidesz és az MSZP tehát a vitáról folytatott vitát kívánja megnyerni... (Háttérelemzés: 2002. március 19.)

Összefoglalás

Orbán Viktort és a Fidesz álláspontját kritizáló érvek:
- az ilyen szócsatákat nem lehet stúdióban lefolytatni, kell a közönség, kell a közvetlen reagálás, a hangulati elem
- a nyilvánosság minden fórumának maradjon meg a tájékoztatás, a kommentálás joga
- a szavazónak alapvető joga, hogy megszokott lapja, akár kormánypárti, akár bíráló ellenzéki, az elhangzottakról kifejtse elemző véleményét
- nem lehet kiegyensúlyozott a nyilvános vita, ha esetleg a közönség nem spontán módon, hanem politikai alapon 'szerveződne'
- nem jó ötlet az utolsó nap, mert az kedvezhet az a gátlástalanabb félnek, aki kihasználhatja, hogy a kampánycsend miatt nincs lehetőség a válaszra
- a siket és a nagyothalló választópolgárok így nem tudják másnap elolvasni, amit előző este nem hallottak
- Orbán Viktor csaknem egy éve tér ki Medgyessy Péter kihívása elől
- így Orbán azt lódítana, amit csak akar, a sajtó kontrollja el lenne lehetetlenítve a vita után bekövetkező kampánycsend miatt
- egy önbizonytalan ember képtelen olyan módon vitatkozni, hogy közönségétől azonnali biztatást, visszajelzést ne kapjon
- így a lap nem írhatja le másnap, ki mit mondott, kit cáfolnak vagy erősítenek a tények, kutató nem közölheti, kit mértek jobbnak

Medgyessy Pétert és az MSZP álláspontját kritizáló érvek:
- a szocialisták miniszterelnök-jelöltje minden megtett azért, hogy a kormányfő ne tudja elfogadni a kihívást
- nem hisszük, hogy egy mindenki számára hallható, látható vitát meg kellene magyarázni, hogy megértsék, ott mi történt
- a kihívó képességeit ismerve nagyon rossz hír az MSZP számára, hogy Orbán elfogadta a kihívást
- Medgyessy szürke, humortalan, nehezen reagál, olykor hebeg, könnyen zavarba hozható, bizonytalansága kiül az arcára, nem az a kimondott vezértípus, ezért nem akar nyilvános vitát
- a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének illetékese tiltakozott az MSZP kijelentése ellen, mert akár siket, akár nagyothalló az ember, pontosan látja, mi történik ebben az országban


A Magyar Hírlap szerkesztősége szerint (Vita a tévévitáról, Magyar Hírlap, 2002. március 6.) "Orbán Viktor miniszterelnök válaszolt kihívójának, Medgyessy Péter szocialista kormányfőjelöltnek. Elfogadja a választási tévévitát, de feltételekkel. Maga Medgyessy is feltételeket szabott, demokráciában minden megállapodás alku tárgya. Mindkét javaslatban vannak ésszerű elemek. Orbán Viktor azt javasolja, hogy nyilvánosan, közönség előtt csapjanak össze az érvek, és ne a steril stúdióban szálljanak el a szavak. Merthogy Medgyessy a közönség nélküli vitát preferálná. Mi, a magunk részéről a nyilvánosság pártján vagyunk. Úgy gondoljuk, az ilyen szócsatákat nem lehet stúdióban lefolytatni, kell a közönség, kell a közvetlen reagálás, a hangulati elem. Ugyanakkor értjük Medgyessy esetleges aggályait: tarthat attól, hogy a közönség nem spontán módon, hanem politikai alapon, számára esetleg hátrányos összetételben 'szerveződik'. Ha lenne ilyen aggály, egy előzetes megállapodással ez is kivédhető: mindkét fél hívhatna közönséget, mégpedig azonos arányban, s a szervezőknek is maradna egy kvóta. Méltányos a kormányfőnek az a javaslata is, hogy valamennyi országos tévécsatorna egyszerre és egy időben sugározza a vitát. A vételi viszonyok ugyanis olyannyira eltérők, hogy biztosítani kell minden kis falunak a nézettségi lehetőségeket".

A Magyar Hírlap álláspontja szerint az Orbán Viktor által javasolt, a két választási forduló előtti utolsó kampánynap, mint lehetséges időpont "az újságok szempontjából elfogadhatatlan. A vitát ugyanis a Magyar Hírlap hasábjain mi is tudósítani kívánjuk, ámde az Orbán javasolta időpontok utáni napok már a kampánycsend napjai lennének. Tehát akkor se írásbeli tudósítás, se elemzés nem követné a szópárbajt. Ez nem lenne szerencsés. Az emberek jó része leírva is szeretné látni, amit hall, érdekli mások véleménye, elemzése a hallottakról. Tehát ha igazán segíteni akarunk az eligazodásban, akkor ezt a lehetőséget is meg kell hagyni. A szó elszáll, az írás megmarad. Nincs ez másként külföldön sem. A demokratikus világban mindenütt alapszabály - az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Németországban, Franciaországban és egyebütt - hogy a szavazás előtt nem elég a nyilvános vita, az éterben szétmálló szó. A szavazónak alapvető joga, hogy megszokott lapja, akár kormánypárti, akár bíráló ellenzéki, az elhangzottakról kifejtse elemző véleményét. De még van idő a két fél közötti alkura, megegyezésre. Mi csak egyet szeretnénk: a nyilvánosság minden fórumának maradjon meg a tájékoztatás, a kommentálás joga".

Torkos Matild szerint (Párbajra készen, Magyar Nemzet, 2002. március 6.) "Medgyessy Pétert most már izraeli tanácsadója, Ron Werber sem menti meg attól, hogy megmérkőzzön Orbán Viktorral. A miniszterelnök felvette a kesztyűt, és ha Medgyessy Péter már az első forduló előtt vitát kíván folytatni Orbán Viktorral, ahogy az egy polgári demokráciában illik, megkapja a lehetőséget rá. Pedig a szocialisták miniszterelnök-jelöltje minden megtett azért, hogy a kormányfő ne tudja elfogadni a kihívást. Ultimátumában kijelölte az időpontot is: március 26-án vagy 28-án szeretné megvívni a szellemi bárbajt, előadta kívánságát is, hogy ő legszívesebben zárt ajtók mögött, közönség nélkül, egy kereskedelmi televízió kamerái előtt vitázna, mert megingott a hite a közszolgálati televízió pártatlanságában. Sőt még azt is megmondta Medgyessy, milyen témákról óhajt vitakozni".

Torkos szerint "Medgyessy Péter számításai nem váltak be: Orbán Viktor miniszterelnök (...) - korábbi álláspontjáról elmozdulva - elfogadta a kihívást. A kihívó képességeit ismerve ez nagyon rossz hír az MSZP számára. Az 1998-as választások eredményében is jelentős szerepet játszott, hogy az Orbán-Horn vitában a szocialisták akkori jelöltje maradt alul. Márpedig Horn Gyula valamivel átütőbb egyéniség, mint a spontán szellemes reakciókra képtelennek tűnő Medgyessy Péter".

Sebes György szerint (Vita a vitáról, Népszava, 2002. március 6.) "gyakran éri csalódás az embert, ha nagyon készül valamire. És utóbb kiderül, maga a készülődés rejtette az igazi izgalmat, a beteljesülés pedig ahhoz képest semmiség. Még mielőtt bárki félreértené, ezúttal is politikáról van szó meg egy feltételezésről. Konkrétan arról a feltételezésről, hogy a két nagy párt miniszterelnök-jelöltjének tervezett vitája döntő jelentőségű lehet. Négy éve az volt. Pontosabban: sokan úgy ítélték meg, azért a Fidesz alakíthatott kormányt, mert a két választási forduló közötti vitában Orbán Viktor jobbnak bizonyult Horn Gyulánál. Még pontosabban: ez is közrejátszhatott az eredmények alakulásában. De szerepe lehetett annak is, hogy az akkori vezető kormánypárt meglehetősen elbizakodottan készült a választásra, meg annak is, hogy - újra, akárcsak 1994-ben - 'kormányváltó hangulat' uralkodott az országban. Ha pedig megkérdezzük Torgyán Józsefet, ő bizonyosan annak tudja be a Fidesz sikerét, hogy a kisgazda jelöltek nagy számban léptek vissza a fideszesek javára. Hogy az idén milyen hatása lesz a miniszterelnök-jelöltek vitájának, azt egyelőre csak találgatni lehet (és meglehet, utólag is). Az bizonyos, felfokozott készülődés előzi meg. Jól nyomon követhető, miképpen igyekeznek kitapogatni egymás gyengéit a két nagy párt kampányszervezői, és az is, hogyan igyekeznek előnyt kovácsolni a maguk emberének. Medgyessynek adott válaszában Orbán például elfogadta, hogy vitázzanak az első forduló előtt is - de többet nem. A levelek párbaja mindenesetre előrevetíti, hogy mire számíthatunk a jövendő - és jelen állás szerint - két vitaesten".

Sebes úgy véli "Kennedy és Nixon emlékezetes tévévitája óta tudja a világ, hogy egy ilyen eseményen sok is múlhat. Akkor Kennedy nemcsak azért győzött, mert jobbakat mondott, hanem azért is, mert Nixont túlsminkelték. Remélhetőleg senkit nem ráz meg, hogy ami itt van, az viszont nem Amerika (és nem csak a tévévitákat illetően). Így egyelőre kérdéses, mennyit számít, ha a sok előzetes vita, a sok hűhó után eljutunk oda, hogy Orbán Viktor és Medgyessy Péter végre valóban vitázni kezd".

Borókai Gábor azt válaszolta (Medgyessy nemet mond, Magyar Nemzet, 2002. március 7.)az MSZP felvetésére, mely szerint a választóknak több idő kellene a vita mérlegelésére, hogy "jobb véleménnyel vagyunk a magyar választókról, mint az MSZP elnöksége. Nem hisszük, hogy egy mindenki számára hallható, látható vitát meg kellene magyarázni, hogy megértsék, ott mi történt".

Szombathy Pál szerint (Vitán kívül is van élet, Magyar Hírlap, 2002. március 8.) "Orbán Viktor nem változtatta meg korábbi álláspontját. Egyszerűen nem kíván a választások első fordulója előtt vitázni kihívójával. Hogyan másként értelmezhetnénk a kampánycsend előtti péntek este ultimátumszerű megjelölését? A miniszterelnök kapott két dátumot Medgyessytől, amit nem fogadott el. (Apró kiegészítés: civilizált szokások szerint a kihívó fél választja meg az időpontot és a helyet, de ezt most tegyük félre). Ám rendben. Viszont Orbán válaszában nem kínált alternatívát, csupán egyetlen estét (most nem érdemes szót ejteni a két forduló közötti szópárbaj lehetőségéről, oly távoli még). Milyen estét? Olyat, amelyik hamar véget ér, és garantáltan nem lesz görbe. Éjféltől ugyanis tilos a nyilvános politizálás. Lap nem írhatja le másnap, ki mit mondott, kit cáfolnak vagy erősítenek a tények, kutató nem közölheti, kit mértek jobbnak. A vita elemzése családban (...) marad. Miért döntött így Orbán? Többféle magyarázat lehetséges. Az elsőről és legfontosabbról már szóltunk: úgy otthagyni a kesztyűt, mintha felvettük volna. Ebben az esetben a vezér stábja végiggondolta, hogy sokat nem nyerhetnek egy ilyen vitán. Mi újat tud mondani a főnök? Mindenki ismeri fordulatait, ígéreteit. Az ilyen viták amúgy is a kihívóról szólnak elsősorban: fel tud-e nőni a feladathoz, elhiszik-e neki, hogy alkalmas ő is az ország vezetésére? Ilyen szempontból pedig kár sanszokat adni az amúgy is egyre magabiztosabb Medgyessynek. Ha nem így van, akkor a Fidesz-agytröszt bízik a debattőr Orbánban, ám félnek a körítéstől. Ősi Fidesz-rettegés ez: ellenünk a média, az értelmiség. Ezért kell elkerülni, hogy boncolgassák az összecsapást. Sajtóösszeesküvés-fóbiáról is lehet tehát szó".

Szombathy szerint "érdemes még egy pillanatra elidőzni a miniszterelnök politikai hirdetésként közölt válaszlevelénél. Van abban ugyanis egy különös mondat: '2002 április 19-én este is ott leszek a közgazdaság-tudományi egyetemen, hogy a nyilvánosság előtt tisztázhassa mindazt, amire az első forduló előtt nem volt módja' - írja Medgyessynek. Ejha! Tisztázhassa? Mit? Nem volt módja? Miért? Talán ideje nem lesz már a kampánycsend előtti percekben válaszolni valami újdonsült leleplezésre? Bizony, ez is megfordul az ember fejében, mióta megismerkedett néhány Fidesz-stratégiával. Nehéz helyzetekre mindig ott egy megfigyelési ügy. Az utolsó vitapillanatban az ellenfelek bármilyen ellenőrizetlen vádat egymás fejéhez vághatnak: a tisztázásra már nincs mód és idő. Ezért sem jó ötlet az utolsó óra, illetve ezért kedvezhet az a gátlástalanabb félnek. Valószínűleg ilyen okokból nem fűlik Orbán foga a vitához. Különben is megmondta: a választások az emberek szívében dőlnek el. De azért tudja ő: a 2002-es speciel Csurka István fejében fog".

Ugró Miklós szerint (Vitakészség, Magyar Nemzet, 2002. március 8.) "Medgyessy Péter nagyjából annyira vágyakozik a nyilvános vitára, mint Horn Gyula egy alapos életgyónásra. Ez a sokat emlegetett szellemi párbaj már Medgyessy miniszterelnök-jelöltté való megválasztása óta gyötrő fejfájásokat szerez kampánystábjának, hiszen a jeles pénzember adottságait és korlátait még a szocialisták is képesek voltak felmérni. Medgyessy szürke, humortalan, nehezen reagál, olykor hebeg, könnyen zavarba hozható, bizonytalansága kiül az arcára, nem az a kimondott vezértípus. Még saját csapatának tagjai is úgy vélték: 'Soha nem lesz olyan slágfertig, mint Orbán Viktor - töpreng, morfondírozik mondat közben. Azt a beszédet tudja jól elmondani, amit átírt' - közölte a Magyar Narancs tavaly nyáron. Azóta sokat fejlődött, már szemrebbenés nélkül állít kapitális hazugságokat, s tagadja le a csillagot az égről - talán Horn Gyulához járt kommunikációs tréningre -, de a vitához még ez is kevés. A televízió nyilvánossága előtt olykor igazat is kéne mondania, s arra nincs felkészítve. Ám a miniszterelnökkel folytatandó vitát nem lehet csak úgy lazán megtagadni, kifogások, ürügyek szükségeltetnek az elutasításhoz, a látszatra is adni kell. Medgyessy mint kihívó, feltételeket szabott, amelyek egy része jogos, némely pontja viszont gyermeteg módon keresi a kibúvó lehetőségeit. Kezdi a közszolgálati televízióra tett becsmérlő kijelentésével. Nem tudjuk, a 'királyi tv' 1998-ban mennyiben volt objektívebb, pártatlanabb, mint manapság, de azt elmagyarázhatná Medgyessy média-szakértelmes, hogy egy élő, egyenes adásban miféle manipulációs lehetőségeket sejdít. Rosszindulatú és alantas oldalvágás ez a közszolgálati médiumok felé, aki nem hajbókol nekik, az ellenség. Ha Medgyessy számára a kereskedelmi csatornák testesítik meg a tárgyilagosságot, akkor Kovács Lászlót kellene kihívnia vitára. Garantált lenne a 'tárgyszerűség', az elvtársi légkör és a percenként bevágott, hosszan tartó és ütemes taps. Medgyessy szeretné kizárni a közönséget is, ami egyértelműen verbális képességeinek hiányosságaira utal. A nézők spontán reakciói csak összezavarnák, egy idő után azt sem tudná, hogy poénnak vélt elméncségein nevetnek, vagy szimplán rajta".

Ugró úgy véli "a szocialisták arra hivatkoznak, hogy a vita után közvetlenül jönne a kampánycsend, ezért nem maradna idő és lehetőség az elemzésre. Nos, normális, ép elméjű emberek a saját benyomásaik alapján is képesek dönteni, nincs szükségük az Ágh Attila-, Kéri László-, Lengyel László-féle üzemi háromszög magyarázataira. Sziporkázó elemzéseik velejét már most borítékolni tudjuk. Számukra Medgyessy minden szava vert arany, cseppentett méz lészen, ha pedig két órán keresztül bambán bámulna maga elé, mint a kuka, akkor mély intellektusát magasztalnák. Ehhez nem kell nyilvános tévévita, eddig is ezt tették, méghozzá nem is akárhol, hanem a kormány által 'lenyúlt, egyoldalúvá nyomorított' médiumokban. Nem is értjük, hogy az MSZP miért ragaszkodik a fideszes túlsúly alatt nyögdécselő sajtó kommentárjaihoz? Mindenesetre Medgyessy nem hajlandó vitázni médiahátszél nélkül. Azt pedig megkapja, akkor is, ha elmarad a vita. Elég arra utalnunk, hogy a 'független sajtó' 1998-ban is Horn Gyulát nyilvánította győztesnek".

Kis Tibor szerint (Párbaj vagy vadászat?, Népszabadság, 2002. március 8.) "igazi úriember nem viselkedik úgy, mint Orbán Viktor, amikor Medgyessy Péter tévévitára hívta ki. Hogy kizárólag ő akarja megszabni a párbaj összes feltételét, beleértve a helyszín, az időpont, a fegyverfajta, de még a párbajsegédek személyének eldöntését is. Az ilyen magatartás önmagában is a harc előli kitérés jele; adott esetben azonban vélhetően másról van szó. Hogy miről, afelől Pokorni pártelnök adott értékes eligazítást a magyar választópolgárnak, amikor az egész párbajüggyel kapcsolatban előbb nyulat és puskát talált emlegetni, majd pedig hirtelen-váratlan - mielőtt még az érintettek akárcsak fegyvert választhattak volna - Orbánt hirdette ki győztesnek. Ez az eljárás mindenképpen arra utal, hogy a Fidesz a korábban beígért Orbán- Medgyessy tévévitát illetően nem egészen azokban a kategóriákban gondolkodott, mint amelyekben ilyen esetben ildomos lett volna. A történésekből ugyanis az olvasható ki, hogy Orbán nem fogadta el egyenrangú félként kihívóját. Következésképpen: mindaz, ami az előirányzott tévévitával kapcsolatban a fideszesek lelki szemei előtt lebeghetett, azt sehol a világon nem párbajnak hívják, hanem vadászatnak. Az összes többi baj aztán ebből az alapvető félreértésből adódott".

Kis úgy véli, hogy "valójában a kialakult szituáción nemigen lehet csodálkozni: a miniszterelnök-jelöltek sikeresen zátonyra futtatott vitaműsora körüli hajcihő csak azt mutatja, hogy nálunk ma bármiből válhat késhegyig menő politikai konfliktus. Persze az azért még ilyen körülmények között is fura, hogy egy választási beszélgetés körül ribillió támadhatott. Azt gondolná az ember, hogy az ilyen műsortípust napjainkban már nem lehet igazán manipulálni, mivelhogy szerte a világban számtalan kialakult mintája van - bármelyiket akasztják le a szögről ezek közül a vitapartnerek, nagy mellényúlást egyszerűen nem követhetnek el. Mármint ha az érintettek nem folyvást egymás legyőzésével vannak elfoglalva, pontosabban tisztában vannak azzal: a másik legyőzéséhez a közönség meggyőzésén át visz az út. Ezért arra próbálják használni az ilyen jelöltpárbajt, amire ez való: a választópolgárok tájékoztatására. Továbbá, hogy a fő politikai üzenetek a lehető legtöbb emberhez eljussanak. Majd pedig ezek alapján a közvélemény fórumai - beleértve az írott sajtót - véleményt formálhasson a látottakról-hallottakról. A fentebb leírt folyamat akkor lesz sikeres, ha az adás ideje alatt kizárólag a választópolgárok szempontjai az irányadók. Márpedig ők a manipulációmentes, érdemi információkkal szolgáló küzdelemben érdekeltek. Az Orbán-levélben javasolt feltételek nem ezt segítették. Inkább hatottak diktátumnak. Mert hogyan lehetne például kiegyensúlyozottságról beszélni olyankor, ha a tervezett műsort a MIÉP-es befolyás alatt álló köztelevízió szervezte és közvetítette volna. A méltányos feltételek megteremtése egyeztetések révén képzelhető el; ehhez megvannak a technikák. Orbán azonban a végsőkig ragaszkodott elképzeléseihez, s ezzel módot ad rá, hogy most hátsó szándékokat tulajdonítsanak neki. S ez annál érthetetlenebb, mert hiszen sokak szerint a kormányfő gyakorlottabb debattőr, mint Medgyessy. Igaz, mások meg úgy gondolják, hogy a szocialista jelölt a fontos gazdasági-társadalmi kérdésekben alaposabb felkészültségű ellenlábasánál. Hogy melyik állítás igaz, az a dolgok mostani állása szerint nemigen fog már a kampány során kiderülni. Mert ehhez egy közvetlen megméretés kellene, ez viszont a nyilatkozatháborút figyelembe véve aligha remélhető. Pedig a választópolgárok részéről egy ilyen - nem a vadász és nyúl viszonyára emlékeztető - vitára változatlanul volna igény. Egy Medgyessy-Orbán tévépárbaj már csak azért is fontos lenne, hogy a választók úgy érezhessék: most tényleg csak ők számítanak a politikának. És a döntés joga az övék".

Szász István szerint (A fontos időpont, Népszava, 2002. március 8.) "Orbán Viktor nem lenne az, aki, ha elfogadta volna Medgyessy ajánlatát. A miniszterelnök rögtön két vitát is ajánlott. Mindkettőt egykori sikere színhelyén, a közgazdasági egyetemen. Ami ennél is lényegesebb: a viták fontos időpontja. A miniszterelnök az első mérkőzést április 5-re, a másodikat április 19-re időzíti. Nem kell hozzá nagy politikai képzettség, hogy a két időpont elfogadhatatlanságát belássuk: mindkét dátum néhány órával a kampánycsend előtti időpont. Vagyis a sajtót és a sajtó elemzőit a kampánycsend megfosztaná attól, hogy elemezzék a hallottakat. Márpedig a demokratikus közvélemény elvárja, hogy a sajtónak és a sajtóban megszólaló szakembereknek módjuk legyen mindenki számára hozzáférhető formában aprólékosan elemezni egy ilyen nagy jelentőségű politikai aktus minden mozzanatát. Ugyanis modern korunkban senki sem polihisztor, és a legtájékozottabb szavazópolgártól sem lehet elvárni, hogy bonyolult gazdasági, politikai kérdésekben első hallásra eligazodjék. A szabad sajtó nyilvánossága, a politikusok szavainak értő megvitatása legalább olyan fontos, mint maga a vita".

Révész Sándor szerint (Megalázhatósági teszt? Népszabadság, 2002. március 11.) "Orbán Viktor a megfutamodás egyenes útjáról áttért a görbére. Az egyenes út az volt, amikor szóvivője útján megüzente, hogy csak az első forduló után vállalja a vitát Medgyessy Péterrel, amikor a pártlisták szempontjából már mindegy. Közvélemény-kutatásokból, betelefonálós műsorokból kiderült, hogy ez nagyon rosszul veszi ki magát. A nagyon megosztott közvéleményt ebben a kérdésben egyszerűen nem lehet megosztani, annyira evidens, hogy az első forduló előtti vita elutasítása a megfutamodással egyenlő. Nyilván ezért tért át a miniszterelnök az egyenes útról a görbére a fizetett hirdetésként közzétett ultimátumával. Ennek lényege az, hogy Orbán kizárólag a kampánycsend előtti órákban hajlandó vitatkozni, amikor már senki semmit nem mondhat a nyilvánosság előtt arról, ami a vitán történt és elhangzott. Aki el akarja kerülni, hogy a vitát a közvélemény, a nyilvánosság feldolgozza, az alighanem olyasmit akar ott művelni és híveivel műveltetni, ami csak feldolgozás nélkül használhat neki, feldolgozás után árt. Nem arról van szó, hogy a vita nézőinek nincs meg a magukhoz való eszük a látottak és hallottak értékeléséhez, hanem arról, hogy nincs és nem is lehet elég információjuk a látszatok és hazugságok kiszűréséhez. Honnan tudná azt a polgár, hogy a két vitatkozó fél tényállításai közül melyiket, mennyire igazolják vagy cáfolják az adatok? A választópolgár nem tarthat a fejében és az otthonában kiterjedt statisztikai adatbázist, a hazugságok és hamisítások felismerésében csak a független média segítségére számíthat. Mint ahogy ránk is számíthatott, amikor a valósággal szembesítettük az ő adójából fizetett 'Országgyűlési Tudósítások' című hirdetéssorozat kincstári összeállításait".

Révész úgy véli "a képernyő kampánycsend előtti kincstári kisajátításának vannak bizonyos hagyományai. 90-ben és 94-ben is a kampány utolsó óráiban vonultak fel a 'nép-nemzeti prominensek', hogy figyelmeztessék a nyájat, el ne csalják őket a feléjük sompolygó nyájidegen rókák. De olyan azért még nem volt, hogy maga a miniszterelnök élhessen hosszasan és kedvére az utolsó éjszaka jogával - mindkét forduló előtt. Ha a kereskedelmi televíziók műsorát olyan kereskedők árulják, akiknek a kereskedés haszna mellett a magyar parlamentáris demokrácia ügye sem közömbös, akkor tenni fognak róla, hogy az utolsó esték politikai választéka ne Orbán Viktorból álljon.
Orbán gondoskodott arról, hogy ultimátuma ne csak tartalmában, de formájában is megalázó legyen. Olyan, amilyet tartalmától függetlenül is csak az alávetettségét, alsóbbrendűségét elismerő fél fogadhat el. Ezért kívánta levelét olyan hirdetésben közre adni, amelyben az MSZP nevét lekicsinyített betűkkel szedik. Mintegy az ellenfél lekicsinylésének szimbólumaként. A Népszabadságban nem így szedték, ezért a Fidesz által megbízott ügynökség nem fizet, hanem kártérítést követel. A Fidesz tiltakozása előtt jóindulattal hibára, rosszindulattal hibának álcázott bunkóságra lehetett gondolni. A tiltakozása után kiderült, hogy még a rosszindulatú vélekedés is jóindulatú a valósághoz képest. Ha egy párt nem szégyelli, hogy hivatalban lévő miniszterelnöke levelének címzettjét formálisan, intézményesen és nyíltan, az udvariasság legelemibb szabályait is félrerúgva meg akarja alázni, akkor az azt jelenti, hogy abban a pártban a bunkóság büszkén vállalt erénnyé nemesedett. Orbán Viktor levele ilyenformán nemcsak ultimátum, de megalázhatósági teszt is. Akik - egyelőre még - szegény hazánkat kormányozzák, mindenkit gyűlölnek, akit nem lehet megalázni, és mindenkit meg akarnak alázni, akit gyűlölnek".

Szále László szerint (A hírmagyarázók válla, Magyar Hírlap, 2002. március 12.) "valamennyi igaza mindenkinek van. Orbán Viktornak is és Medgyessy Péternek is. Ez az a helyzet, amikor érdemes kompromisszumot kötni. Persze hogy megértik a választók, lévén felnőtt állampolgárok, a két miniszterelnök-jelölt vitáját. Nem szorulnak elemzők segítségére. Ráadásul a különféle felmérések már arról tanúskodnak, hogy a választók döntésében nem játszik túl nagy szerepet ez az utolsó vita. Ám a szocialisták álláspontja ugyancsak érthető. Miért ne kapnák meg írásban is, azaz a másnapi újságok tudósításaiban a választók a vita főbb megállapításait, vagy akár a teljes beszélgetést? Miért ne elemeznének az elemzők, így segítve a választók gondolkodását?"

Szále szerint "Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke azzal indokolta a jelenlegi kormányfő álláspontját, hogy Orbán Viktor kihívója, Medgyessy Péter 'csak akkor vitatkozik szívesen, ha a hírmagyarázók, politológusok válla mögül kiabálhat ki'. Nem túl elegáns föltételezés. A sajtó mellőzésének lehet azonban más - meglehet nem túl jóindulatú - magyarázata is: így akár az egyik, akár a másik szónok az utolsó pillanatra valami olyasmit tartogathat, amit nem szeretne netán még huszonnégy órán át is kétségbe vonva látni. Érthető ez az óvatosság, hiszen ha kevés idő áll is az elemzők rendelkezésére, érvekkel szétzúzhatók a nem teljesen megalapozott állítások. Igaz, ez megtörténhet a televízió nyilvánossága előtt is, de megint csak az ismételhető meg: a szó elszáll. A nyomtatott sajtó mellőzésének szándéka fakadhat persze abból is, hogy egyes politikusok túlbecsülik a bíráló hajlamú elemzők képességeit, és főleg az elemzések hatását. Tény azonban az is, hogy a vita időpontja mindkét oldalon egy kampánystratégia része. Talán ezért kicsi az esély a megegyezésre".

Avar János szerint (Tévéviták tétje, Magyar Hírlap, 2002. március 13.) "sok mítosz él a tévévitákról, s mindben van is valamennyi igazság. Leginkább abban, hogy ez a megmérkőzés többnyire a kihívónak kedvez. De ez főként akkor igaz, ha a posztra pályázó kevésbé ismert, mint a benne ülő. (...) az is igaz, hogy az ilyen szócsatákban éppen a bizonytalankodó szavazók hajlamosak inkább show-t, mint politikai vitát látni. Riasztó példaként emlegetik 1960 óta azt a nőt, aki a nyakkendők alapján döntött. Olykor vészes hatású lehet, ha valaki túl teátrális, netán mesterkélt, vagyis nem képes önmagát adni: a nézők ezt ösztönösen megérzik. Önmagában nem elegendő a szereplési magabiztosság sem, noha két - országvezetésre pályázó - profi politikus esetében ez adottnak vehető. Jószerivel sohasem volt még tévévita, amelyiket - a rögvest utána elvégzett felmérések szerint - 'gólokkal' nyert volna meg valamelyik fél. Viszont utóbb, éppen a sajtótálalás okán, szelektálódnak a benyomások, mindenkiben mindinkább néhány epizód, bemondás, netán sikeres poén marad meg. A két amerikai párt emberei ezért is sietnek mindjárt a vita végén a nekik kedvező elemekre irányítani a közfigyelmet, de persze ez a 'hosszabbítás' is egyenlő felek küzdelme, legalábbis a tisztességes médiában, amely minkét oldalnak teret ad. No meg emlékeztetnek a vitában torzítva tálalt tényekre: végtére is a választónak joga van tudni róluk. Pontosan ebből az okból nem rendeztek még amerikai tévévitát a kampány zárónapján, pedig ott a szavazás órájáig lehet korteskedni. Mert ugyan tényleg afféle tévéshow az ilyen vita, de azért mégiscsak az ország vezetőjének kiválasztása a tét, tehát elengedhetetlen teret és időt szánni a vita vitájára is. Nem is egészen érthető, miért ragaszkodik Orbán Viktor mindkétszer a zárórás tévévitához, amelynél már megengedhetetlenül a show-elem kerülne előtérbe, s túl nagy lenne a kísértés - a kellő közéleti és sajtókontroll híján - a blöffölésre, ne adj' isten, holmi lejárató fogásra. Mivel nem káptalan sem a küzdő felek, sem a még a kampánycsend beállta előtt értékelni képes elemzők feje, s főként nem vetekedhet az archívumokkal, ez a veszély reális. Egy esetleges hamis állítás akkor is az, ha a vetélytárs azon melegében, de még a gyorsértékelő sem képes hitelesen megcáfolni. Riasztó lenne, sőt elfogadhatatlan, hogy ezen múljék egy demokratikus választás".

Avar szerint "mintha megfakultak volna az emlékek a nálunk egyedi példának számító négy évvel ezelőtti tévévitáról. Pedig utána akkor is megoszlottak a vélemények, s politikailag amúgy döntetlen lett, mindkét tábor bízvást kikiálthatta győztesnek a maga jelöltjét. Orbán néhány százezer szavazónál azzal billentette maga felé a mérleget, hogy alternatívaként odaülhetett a 'nincs alternatívánk' jelszavát hirdető Horn mellé, s kellemes, udvarias ember benyomását keltette, aki - és ez a fő! - fiatal kora ellenére ugyanannyira alkalmas kormányfőnek. Vagyis a kihívó előnyeit jól kamatoztatta. Erre Medgyessynek most nincs is igazán szüksége, hiszen ő a pályájával már bizonyította tapasztaltságát. S mert érzésem szerint ő inkább képes önmagához, egyéniségéhez hű maradni, mint a szerepeket - egyébként vitathatatlanul kiválóan - váltogató Orbán, nem hinném, hogy az utóbbinak sikerülne - amint hívei oly magabiztosan (vagy azt imitálva) hirdetik - 'lehengerelnie' vetélytársát. Különben is, ha szigorúan betartják a kölcsönösen kialkudott szabályokat, tehát egyik sem fojthatja bele a szót a másikba, nem is provokálhatja szándékosan (ezt az amerikai tévévitákban eleve ki is zárják, mert tilos a feleknek közvetlenül egymáshoz, vagy az amúgy is pártosan megoszlott közönséghez szólniuk, csakis kérdezőjükhöz, no meg persze a nézőkhöz), akkor úgyis mindketten 'hozzák magukat', s ez aligha fogja az emberekben módosítani a már kialakult képet. Nyilvánvalóan inkább árnyaltabbá teszi".

A Magyar Hírlap álláspontja szerint (A siketek érdeke, Magyar Hírlap, 2002. március 18.) "a vita, hogy mikor legyen a miniszterelnök-jelöltek szópárbaja, egyre szánalmasabb. Már csak saját presztízsükről szól: ki menekül a másik elől? Egymás felett akarnak győzelmet aratni, pedig a választók kiszolgálása lenne a közös érdek. Ám úgy tűnik, ez megint nem elsődleges szempont. A szavazatok maximálásának a szándéka elvonta a kampányharcosok figyelmét a választókról. (...) Legutóbb a szocialisták hoztak be a dátumháborúba egy gyenge érvet, ám vele egy nagyon fontos gondolatot. Az MSZP fő érve az volt az április 5-e ellen, hogy másnap az írott sajtó - a kampánycsend miatt - már nem tudja elemezni a vitát, s cáfolni a jelöltek esetleges megalapozatlan kijelentéseit. Most tovább mentek: az 5-e azért sem jó, mert a siket és a nagyothalló választópolgárok így nem tudják másnap elolvasni, amit előző este nem hallottak. Kár, hogy így jut eszébe valamelyik pártnak egy hazai kisebbség - bár még így is jó, hogy eszébe jut. Ez ugyanis eddig egyáltalán nem jellemezte a pártokat. Mindegyik a nagy 'falatokkal' volt elfoglalva: nyugdíjasok, nők, fiatalok, családosok, földművesek, nagy vallások hívei, vallástalanok stb. Hozzájuk beszéltek, nekik ígértek fűt is, fát is, a megannyi kisebbségi csoporttal úgyszólván senki sem törődött. Pedig kellett volna. Nemcsak azért, mert sok kisebbség sokra megy, hanem elsősorban azért, mert az valódi tartalommal töltötte volna meg a szolidaritás általános lózungját, és kitetszett volna belőle, hogy a politika képes az emberek konkrét problémáiban gondolkodni, azokra érvényes választ - azaz megoldást - kínálni. Hiszen a nagy szociológiai csoportok mind sok-sok apró 'kisebbségből' állnak, s az egyes kisebbségek ott vannak minden nagy szociológiai csoportban. A magyar politika akkor lesz nagykorú, ha nemcsak a választási győzelmet akarja 'megoldani', hanem a nemzetiségek sajátos problémáit is, az allergiások, a vesebetegek, a szervátültetésre várók gondjait, s azt is, hogy például a mozgáskorlátozottak önerőből bejuthassanak végre a közintézményekbe.
Természetesen a siketek és nagyothallók 5-én is megtudhatják, amire kíváncsiak, ha a televíziók föliratozzák a vitatkozók mondatait vagy jeltolmácsot alkalmaznak, bár erre az esetek többségében nem fordít figyelmet a média sem. Mi úgy véljük, ez az Orbán-Medgyessy-vita már így is jelentőségét messze meghaladó figyelmet kapott. A választásokat nem két férfiú egyórás pódiumszereplése dönti majd el, hanem sok millió ember négyévnyi tapasztalata".

Pilhál György szerint (Süketelnek, Magyar Nemzet, 2002. március 18.) "minden jel szerint nagy a baj a szocialista fronton. Minap például arról szavaltak a szegfűsök, április ötödike azért nem alkalmas a Medgyessy-Orbán-vitára, mert a siketek és nagyothallók sajtómagyarázat híján (másnap már kampánycsönd van) nem fogják tudni, miről esett szó a két politikus között. Jön ám az ötlet Werber úrtól. (Ő a szocialisták kampányfelelőse.) Gyengíti az egészet, hogy mindjárt az MSZP-bejelentés után megszólalt a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének illetékese, és arra kérte szocialistáékat, ne szórakozzanak itt velük, még akkor sem, ha nagyon ráérnek. Hiszik, nem hiszik a Köztársaság téren, akár siket, akár nagyothalló az ember, pontosan látja, mi történik ebben az országban. Hogy Orbán Viktor négy esztendejének kell-e hinni, vagy a Kádár-proletárból bankárrá lett Medgyessy (Gresham) Péternek. Akárhogyan alakul is, Medgyessyék nem hibáztathatják majd magukat, bárkit kifelejtettek volna a kampánykészülődés során. Pedagógus, kismama, nyugdíjas, karon ülő gyermek, tűzoltó, zongorahangoló, kerékpárműszerész, kisbojtár, mindenki az égvilágon bírálja a szocialista ígéretet - ha visszakapaszkodnak a hatalomba, lesz itt majd pezsgőfolyam, fizetésemelés, ingyenvirsli, nyelves drúzsba meg pluszmenet a hullámvasúton. Csak bele ne szédüljünk! (Hogy honnét lesz minderre pénz, arról egyelőre nincs adat, de ezt majd megoldja Medgyessy Péter, elvégre ő a bankár.) Most éppen a siketeket veszi hülyére a szegfűs csapat. Holott ők nem hülyék, csak siketek. Nem hallják ugyan a nagyotmondókat, de szemük van, tapasztalataik vannak.
Drága Werber úr, ez nem fog menni. Ez a nép már kinőtt a hátulgombolós korból, ezt már nem lehet fagylaltoztatni, térden lovagoltatni - megvan a magához való esze. Siket is hallotta, vak is látta, mi történt itt fél évszázadon át".

Sebes György szerint (Szép kérések, Népszava, 2002. március 18.) "nehéz megállni, hogy ne csináljunk viccet a választási kampány egyik leghevesebb csatájából. Igen, a miniszterelnök-jelöltek tervezett vitájáról van szó. Az erről folytatott vita már eddig is olyan sokatmondó és jellegzetes, hogy ha Orbán Viktor és Medgyessy Péter valamilyen fatális véletlen folytán mégsem ül majd le egymással vitázni, akkor is teljes képet nyújt a 2002-es választási kampányról. Mintha megannyi Hacsek és Sajó szabadult volna a magyar politikára. Szándékos és véletlen félreértések, magyarázgatások és félremagyarázások, ultimátumok és diktátumok váltják egymást az utóbbi hetekben. Szombaton a miniszterelnök eljutott oda, hogy kijelentette, az észérvek után immár csak 'szépen kéri' kihívóját, hogy április 5-én és 19-én ő is legyen ott az általa kezdeményezett vitán. Mire Kovács László szocialista pártelnök azt találta mondani, hogy Medgyessy Péter még szebben kéri, hogy a kormányfő április 3-án este legyen ott a Millenáris Parkban. Mi jöhet még ezután? A történtek ellenére is igyekezzünk megőrizni komolyságunkat. A választók jelentős részének most már bizonyosan van valamilyen elképzelése arról, hogy elmegy-e szavazni és ha igen, akkor kire adja voksát. Hallottak és láttak már ehhez eleget. Ezzel együtt, nem lenne felesleges, hogy a két nagy párt illetékeseinek nézetei közvetlenül is ütközhessenek, ne csak üzengessenek egymásnak. Addig már eljutottak, hogy az első forduló előtt is érdemes vitázniuk. Csakhogy Orbán Viktor ragaszkodik hozzá, hogy a találkozó a kampánycsend előtti utolsó órákban legyen, míg Medgyessy Péter azt kötötte ki, hogy bármikor, de aznap nem. Mindkettejük stábja nagy erővel magyarázza, hogy a főnöknek miért van igaza. A patthelyzet teljes. Aki április 5-ét mond, az kormánypárti, aki meg 3-át, az kormányellenes. Tessék mondani, a belgák hova álljanak?"

Sebes úgy véli "az is elképzelhető, hogy a vita vitája sokkal érdekesebb, mint - lesz, lehet - maga az esemény. De - és itt nem értünk egyet Orbán Viktorral - az észérveknek még nem juthattak a végére. Abban a levélben, amelyben válaszolt a kihívásra - hirdetésképpen jelent meg több lapban, néhány esetben kisebb betűkkel írva az MSZP nevét - még nem volt benne valamennyi észérv. Vagy ha igen, az is elég sokatmondó".

Veér András: (A szorongás nagyúr, Népszava, 2002. március 18.) "pszichológiailag szeretném elemezni Orbán Viktornak, tanácsadóinak és a Fidesznek a viselkedését a miniszterjelöltek vitájával kapcsolatosan. Most, mikor e sorokat írom, úgy tűnik, a vitából semmi nem lesz, így Orbán Viktor szorongása lassan feloldódhat, Medgyessy meg elgondolkodhat azon, hogy felnőtt létére érdemes-e a játszótéri homokozóba 'leszállnia'. Mert mi is történt valójában? Orbán Viktor csaknem egy éve tér ki Medgyessy Péter kihívása elől. Ha erre eddig némi mentsége volt is - messze még a választás stb. -, ez a kitérés mostanra nemhogy mentséggé, hanem kifejezetten gyámoltalan megfutamodássá vált. Mellékesen szeretném megjegyezni, hogy ugyanez Pokorni esetében is igaz. A pártelnök ugyanis nem merte elfogadni a csípős nyelvű, schlagfertig Kuncze Gábor kihívását, megtagadva korábbi nagyhangú kijelentését, miszerint kész az ellenzéki pártok vezetőivel vitázni. Pokorni megfutamodása Kuncze elől ugyancsak gyáva és gyerekes, hisz a Kováccsal folytatott vita nem helyettesíti a Kuncze-vitát. Mi tagadás, saját szempontjából még igaza is lehetett a pártelnöknek, hiszen Kuncze 'lejátszotta' volna az eddig csak kinyilatkoztatásokban járatos - de vitában kifejezetten gyenge és unalmas - Pokornit. Ez pedig most, a választások közelsége miatt számára több lett volna, mint kínos. De térjünk vissza Orbánhoz. Mitől félt és szorongott a miniszterelnök a kihívás kapcsán? A válasz, azt hiszem, egyértelmű. Medgyessy Pétertől. Hiszen a Fidesz, Medgyessy jelölése óta retteg intellektuális személyiségétől, akit előbb Pokorni ijedtében egyszerűen csak 'lebankározott', majd később mindent megtettek, hogy fogást találjanak rajta - sikertelenül. Így az elháríthatatlan veszedelem - a miniszterelnökök vitája - közeledett és a szorongás a Fidesz háza táján csak fokozódott, amikor Medgyessy kihívásában megfogalmazta javaslatát, hogy miről is szeretne vitázni Orbán Viktorral. A kihívónak erre lehetősége van. Ráadásul a kormány elmúlt négy éve tele van sikertelenséggel, dilettantizmussal, pökhendiséggel, államilag támogatott korrupcióval, a szervezett felvilág (copyright by: Magyar Bálint) üzelmeivel".

Veér úgy véli "mit is mondana Orbán az egészségüggyel kapcsolatos kérdésekre? Mit tudna mondani a mezőgazdaság csődjére? Mit válaszolna az Orbán-Nastase-paktum törvénytelen megkötésére, mely megalázó a magyarságra és elsősorban a romániai magyarokra? Mit mondana külpolitikai baklövéseire, Bush elnök ignoranciájára, a Benes-dekrétum gyermekded kezelésére, a visegrádi négyek szétrobbantására? Volna-e válasza a baráti Dzurinda kemény elhatárolódására a szlovákiai státustörvényt illetően? Mit mondana Magyarország nemzetközi presztízsének csökkenésére, melynek elsősorban az ő faragatlan viselkedése az okozója. Hogy magyarázná meg, hogy az ígért 7 százalékos gazdasági növekedés, jó, ha 3,6 százalékos lesz? Mit válaszolna a MIÉP felkínálkozására? Vagy arra, hogy mi az oka gyakori hangulatváltozásainak, időnként magára erőltetett nyugalmának, amely már majdnem mindenkinek, a nem szakembereknek is feltűnik? Gyakran érthető módon a laikus közönség a pánikot sejtheti mögötte. Magyarázatra szorul azonban az, hogy miért e 'hoztam is, meg nem is' népmesei elemeket felidéző választ adta Orbán a kihívásra? Kampánycsend előtt 4 órával, kényszeredetten. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy Medgyessynek jóformán minden ésszerű időpont megfelelt volna, kivéve ezeket a hétköznapi ember számára is érthetetlen időpontokat.) A magyarázat itt sem sokban különbözik az előzőektől. Itt is a szorongás bújik meg a háttérben és ez mozgatta a vita körülményeinek meghatározását is. Egy önbizonytalan ember képtelen olyan módon vitatkozni, hogy közönségétől azonnali biztatást, visszajelzést ne kapjon. Szüksége van a tetszés kinyilvánítására, különben nem biztos a dolgában. De ha a nézőtéren ott ülnek a klakkőrök, a Medgyessyt pfujoló, Orbán minden megnyilvánulását ovációval fogadó tapsoncok, a szorongó ember megnyugszik.

Veér szerint a Fidesz azért nem akarja, hogy a sajtónak legyen elég ideje megvitatni az elhangzottakat mert "ugyan mindent megtettek az elmúlt négy év alatt, hogy kormánypárti sajtót hozzanak létre, mely a 'dicsőít Téged e hitvány sereg' luciferi gondolkodásra rímel. Valahogy nem jött be, és ezt Orbán is tudja. Az állami milliárdokkal - vagy kötelező hirdetésekkel - fenntartott Magyar Nemzet, Demokrata, Heti válasz, Vasárnapi Újság, Magyar Fórum, és még ki tudja, milyen sajtóorgánumok jeles, és a Pénteki Sajtóklubban hetente magukat nevetségessé tévő tehetségtelenek, ugyanis nemhogy a versenyt nem képesek felvenni az olvasott újságok tehetséges elemzőivel, de olvasottság tekintetében is alulmaradnának az úgynevezett 'ellenzéki' lapokkal szemben. Így Orbán azt lódítana, amit csak akar, a kontroll el lenne lehetetlenítve a vita után bekövetkező kampánycsend miatt. Szóval Orbán szorongásának tudója, esetleg orvosa vagy PR-osa nagyon is körültekintően határozta meg az elfogadhatatlan időpontot. És a szorongás ára a tévévita elmaradása lesz. Mert kétlem, hogy a kormányfőnek és stábjának - abban a helyzetben, mikor Orbánnak amúgy is rosszul áll a szénája - lenne hatékony, szorongást csökkentő panaceája a miniszterelnök számára. Így csupán a keménykedés, a diktátum marad, ami nem egyéb, mint amikor a szorongó ember temetőn áthaladva fütyörészik. Az infantilis és éretlen személy minden olyan dologtól fél, aminek nem ő határozza meg feltételeit (sokszor még attól is). Csak az a nagy kérdés, hogy kell-e Magyarországnak egy pszichológiailag éretlen miniszterelnök?"

A Magyar Hírlap álláspontja szerint (A miniszterelnök joga, Magyar Hírlap, 2002. március 19.) "Pokorni Zoltánnak igaza van. Orbán Viktor tényleg Magyarország miniszterelnöke. A kérdés csupán az, mi következik ebből most, a választási kampány kellős közepén. Következik-e belőle, hogy a kormányfő többet szerepelhet a köztelevízióban, közrádióban, hogy hivatalát, s így a köz pénzét felhasználhatja kampánycélokra is? Egyáltalán mi minősül most kampánynak a hivatalban lévő miniszterelnök esetében? Mert joggal vethető fel: neki most is sok közfeladata van, a választások miatt nem állhat meg az élet. Más országok kormányfőit kell fogadnia, s ha úgy adódik, őket jó házigazda módjára akár pártrendezvényre is el kell kísérnie. Sok új létesítményt kell felavatnia, előadásokat tartania, tárgyalnia fontosabbnál fontosabb emberekkel, amiről a (köz)televízió természetesen hírt ad. De hol a határ? Merthogy mégiscsak közeledik a választások időpontja, és a kormányfő 'mellesleg' a legnagyobb kormánypárt miniszterelnök-jelöltje. További kérdés, hogy a legnagyobb ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltjével folytatandó vita a választási kampány része vagy sem. Ha igen, akkor ott Orbán Viktor miniszterelnökként, vagy -jelöltként vesz részt? Vagy esetleg mindkét minőségében? Ha ez utóbbi az igaz, akkor mi következik ebből? Az-e, amit Pokorni Zoltán mond, hogy az esetleges beszélgetés házigazdája Orbán Viktor, s ebben a minőségében ő mondja meg, mikor kívánja vendégül látni Medgyessy Pétert? Hogyan érvényesül ilyen körülmények között a jelöltek esélyegyenlősége? Mert, ugye, annak érvényesülnie kell? Olyan kérdések ezek, amelyekre a magyar jogszabályokban nincs egzakt jogi válasz. Márpedig ha nincs, akkor a jó ízlésnek, az etikának, az európai normáknak kell helyettesíteniük a jogszabályokat. Meg az önkorlátozásnak. A miniszterelnök szerepléseit a közmédiában nem kíséri osztatlan lelkesedés. Egyszerűen azért, mert az ellenzék lehetőségei jóval szűkösebbek. Most, a választási kampány kellős közepén a nyilvánosság előtti szereplés sokat ér. Pénzben is, hatásfokban is. Illik ezzel számolni és elszámolni. A Magyar Hírlap hasábjain nemrégiben a francia példát idéztük: Chirac elnök nemrégiben Avignonban jelentette be, újra indul az elnöki posztért. - bejelentés egyben azt jelentette, megkezdte a kampányt, ezért a visszaúton már nem vette igénybe az elnöknek járó repülőgépet. Pedig még most is elnök. Kampányoló elnök. Ám mostantól árgus szemek figyelik, nem keveri-e össze a kampány finanszírozását elnöki teendőinek finanszírozásával. Neki egyetlen botlás is végzetesen befolyásolná elnöki esélyeit".

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695