Új ítélet a Tocsik-perben

2002-03-21

A Fővárosi Bíróság az 1999-ben bűncselekmény hiányában felmentett Tocsik Márta jogásznőt hűtlen kezelés bűntettében bűnsegédként való közreműködése miatt négy év börtönre, míg Szokai Imrét, az ÁPV Rt. egykori igazgatósági elnökét négy és fél év börtönre ítélte. Felmentették Budai Györgyöt az SZDSZ-közeli vállakozót és Boldvai Lászlót, az MSZP egykori pénztárnokát, akiket előzőleg bűnösnek talált a bíróság.

Összefoglalás

A Tocsik-perrel kapcsolatos vélemények:
- a nagy perekben a bíróságok egymással és immár önmagukkal is szembeforduló ítéletei arról tanúskodnak, hogy amikor a politika, a hatalom közvetlenül érintett az ügyben, olyan zilált viszonyokat visz be az ítélkezés világába, amelyekre ott nincsenek meg az elvárható válaszok
- furcsa, hogy az új eljárásban az elso fokú bíróság egy másik bírája homlokegyenest ellenkezo döntésre jutott, mint korábban eljáró kollégája
- Tocsik nem törvényvégrehajtásra szegodött, hanem vállalkozóként az alkudozással való egyezségek létrehozását vállalta, ameynnyiben ezzel törvényt sértettek, akkor azokat kell elítélni, akik eldöntötték, hogy ilyen bunös módon kell megállapodni az önkormányzatokkal
- különös, hogy a választások elott három héttel hirdette ki a bíróság ezt az ítéletet
- 1996-ban a Tocsik-Szokai-ügyet 'hasonló terjedelemben és értékelésben tálalta a Magyar Nemzet és a Népszabadság', ami ma már egy ronda kormányzati balhé esetében elképzelhetetlen lenne
- amíg pár évvel ezelott egy joghallgató is nagy biztonsággal meg tudta saccolni a várható büntetési tételeket, ma már sokéves gyakorlattal rendelkezo ügyvédek is alaposan melléfognak
- meglepo, de a most kihirdetett ítélet szerint Tocsik Márta sikerdíjából a baloldali pártokhoz közeli cégek, alapítványok számláján buncselekmény elkövetése nélkül landolt több mint háromszázmillió
- van egy közös pont a 1999-es és a mostani ítéletben: az, hogy a politika ott sertepertélt Tocsik körül
- az 1989/XIII. törvény - amely elrendelte, hogy az állami vállalatok gazdasági társasággá alakulása után ki kell adni az önkormányzatoknaknak a belterületi földek után járó vagyonrészt - betu szerinti teljesítése lehetetlen volt
- a két ellentétes ítélet tovább gyengíti a bírói függetlenségbe vetett hitet


Gajdics Ottó szerint (A vörös polip, Magyar Nemzet, 2002. március 11.) "fel kell ismernünk, hogyan mentette át a vörös polip gazdasági hatalmát, kapcsolati tőkéjét a rendszerváltás utánra, hogyan lett immár a piacgazdaság leghangosabb szószólójává, hogyan teltek meg emberi alakot öltő csápjaival az elburjánzó bankrendszer igazgatói székei. Nem figyeltünk eléggé az olajgate-ügyre. El ne feledjük, hány milliárdot nyelt el a szörny az orosz államadóság lebontása címén. Emlékezzünk - csak a legnagyobbakat említve - a Tocsik-csápra, a dunaújvárosi, a csillebérci, a paksi szívókorongokra, a spontán privatizációra, az ellopott szakszervezeti üdülővagyonra, a Postabank-botrányra, a vecsési számlagyárra, amelyek elszívták és elszívják a mai napig az ország életerejének jelentős részét, hizlalva a vörös polipot".

Nagy N. Péter szerint (Tocsik most bűnös, Népszabadság, 2002. március 19.) "a 'Tocsik és tsai (csalás)' bírósági munkacímen folyó ügy tegnapi, budapesti ítélethirdetésével csaknem egy időben, de Pesttől távol, Debrecenben Solt Pál leszögezte: az állampolgárok bizalma nem rendült meg a bíróságokban. Még ha lehetetlen is, hogy tudott volna a készülő ítélet tartalmáról, úgy fest, mintha annak ismeretében és előre, mintegy megnyugtatásként erősítette volna a Legfelsőbb Bíróság elnöke a bizalmat. A Fővárosi Bíróság hozott már ítéletet a rendszerváltás utáni legnagyobb horderejű gazdasági/politikai büntetőügyben. Három évvel ezelőtt a Köztársaság nevében azt hirdették ki, hogy Tocsik Márta és az ÁPV Rt. vád alá vont vezetői nemhogy ártatlanok, hanem nincs is miben bűnösnek lenniük, mert bűncselekmény sem történt. Tocsik Márta keresett az államnak tízmilliárdnyi forintot, ezért jutalékként kapott nyolcszáznégymilliót, mindenki jól járt, lehet hazamenni, döntöttek akkor. Hozzátéve: kivéve azt a három vádlottat, aki a bíróság szerint az akkori két koalíciós párt javára való 'adakozásra' indította a jogásznőt. Őket szabadságvesztéssel sújtották - volna. Ennek az ítéletnek az ellenkezőjét hozta meg tegnap ugyanazon a bíróságon egy másik tanács. A két jogi esemény között a Legfelsőbb Bíróság porrá zúzta az elsőfokú ítéletet. Felülbírálatra is alkalmatlanként visszaadta a fővárosnak, hozzátéve, hogy a pártok javára ténykedő vádlottak talán nemcsak befolyással üzérkedtek, hanem, ami súlyosabb, zsaroltak is. Nos, az ügyészség már így folytatta, zsarolással vádolt. A bíróság új ítélete pedig éppen ezen a fronton állapított meg ártatlanságot, viszont - egy mellékszereplő kivételével - mindenkit elítélt, akit előzőleg ugyanebben az épületben fölmentettek. Súlyos, három és fél évtől négy és fél évig terjedő büntetéseket szabtak ki Tocsik Mártára és az ÁPV Rt. két volt vezetőjére. Nagy a változás, a helyzet azonban csak annyiban rendkívüli, hogy korábban a Markó utca 27.-ből (Fővárosi Bíróság) át kellett menni a Markó utca 16.-ba (Legfelsőbb Bíróság) ahhoz, hogy valaki közvéleményt is foglalkoztató ügyében a korábbival ellenkező ítéletet kapjon. Csak néhány példa: Lupis József bróker a Fővárositól csekély felfüggesztett szabadságvesztést, a Legfelsőbbtől súlyos börtönt kapott, Kunos Péter bankembert a Markó 27.-ben felmentették, a 16.-ban hosszú elzárásra ítélték. Budapest városának járt a metrószerződésből a pénz a fővárosi ítéletek szerint, nem így, amikor a Legfelsőbb végképp eldöntötte a vitát. A Fővárosi Bíróság cégbírósága szerint nem jegyezhető be féloldalas tévékuratórium, a Legfelsőbb Bíróság szerint ezzel az ítélettel túlterjeszkedtek hatáskörükön. Bejegyezhető. És most: a főváros már házon belül is az ellenkezőjére változtatta a korábbi ítéletet. Fölösleges jósolni, mi következhet a fellebbezések után".

Nagy úgy véli "százmilliókat lenyúlni hitványság, bűn. Ha ez történt. Ugyanakkor az adott ítéletek erkölcsi hitelességét, itt és máskor is alááshatja már maga az a tény is, hogy az elkövetéstől (vagy el nem követéstől) nyolc-tíz év telik el, mire a bíróság majd jogerős döntést hoz. Ennyi idő múltán szinte nincs jó ítélet. Évtizedes meghurcoltatást nem tesz semmivé a felmentés. A büntetés ennyi idő múltán pedig már annyira túl van a természetes reakcióidőn, hogy emiatt veszít erejéből. De esetünkben nem is ez a legérzékenyebb pont. A nagy perekben a bíróságok egymással és immár önmagukkal is szembeforduló ítéletei arról tanúskodnak, hogy amikor a politika, a hatalom közvetlenül érintett az ügyben, olyan zilált viszonyokat visz be az ítélkezés világába, amelyekre ott nincsenek meg az elvárható válaszok. A jog rendezett viszonyok között kiteljesedik, viszont csak szenved olyan helyzetekben, amilyen a most ítélet alá vont is. Vagy az olyanokban - mint például Schlecht Csaba és a 'közeli cégek' elleni eljárásban az ügyészi kapituláció -, amelyre utalva nemrég Bárándy Péter ügyvéd feltűnést keltően azt nyilatkozta, hogy pirul miattuk. Nincs tehát értelme azt vizsgálni, hogy (különös tekintettel a kampányra) kinek használ a mostani ítélet. Együtt, az eddigi háromról és sok másról már biztosabban kimondható: könnyebb azt számba venni, kinek és minek ártanak".

Torkos Matild szerint (Tocsik-ügy: lassan őrölt ítélet, Magyar Nemzet, 2002. március 19.) "derült égből villámcsapásként érte a Tocsik-ügy vádlottjait Kenéz Andrea bíró tegnap kihirdetett ítélete. Pontosabban azokat a vádlottakat taglózta le, akiket korábban Diós Erzsébet bíró bűncselekmény hiányában felmentett. A korábbi első fokú peres eljárásban Tocsik Mártát és az állami vagyonkezelő szervezet vezetőit nem találta bűnösnek a bíróság, ám az MSZP és az SZDSZ nevében a tanácsadó sikerdíját több száz millió forinttal megcsapoló pártpénztárnokokat befolyással üzérkedés bűntette miatt letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta. A Legfelsőbb Bíróság nem osztotta az első fokú bíróság véleményét, szerinte az, amit a pártpénztárnokok tettek, nem befolyással üzérkedés volt, hanem sokkal inkább zsarolás. És új eljárásra utasította a Fővárosi Bíróságot. Ismét új bíróhoz került tehát a több mint öt éve zajló büntetőügy. Az új eljárásban az első fokú bíróság egy másik bírája homlokegyenest ellenkező döntésre jutott, mint korábban eljáró kollégája. Vagyis aki korábban bűnösnek ítéltetett, az most ártatlan. Míg akikről korábban azt mondták, hogy amit tettek, az nem bűncselekmény, hanem sokkal inkább hazafias tett a büdzsé szolgálatában, azokról most egy csapásra kiderült, hogy hűtlenül kezelték a rájuk bízott vagyont. A laikus honpolgár meg csak néz, mint a moziban, és már-már együttérez az igazságszolgáltatás által üldözött jogásznővel, aki több száz szerződés létrejötténél bábáskodott szabad akaratából, vállalkozóként a megtakarítás tíz százalékáért. Ő most aztán valóban nehezen értheti: ha több hónapos munkájáért egyszer már majdhogynem meg is dicsérték első fokon, akkor most miként vált egyszerre bűnössé, tanácsadóból hűtlen kezelővé".

Torkos szerint "ideje lenne valamilyen törvényes védelmet biztosítani a naponta gazdasági döntéseket hozó polgárok védelmében is az összevissza ítélkező bíróságokkal szemben. Igaza van - a múltkor még ártatlannak mondott, ám most bűnösnek nyilvánított - Szokai Imrének abban, hogy míg neki négy órája volt arra, hogy döntsön arról, hogy miként adják ki az önkormányzati jusst, addig a bíróságnak öt év sem volt elegendő arra, hogy jogerősen megítélje, kiállja-e a törvényesség próbáját a négy óra alatt meghozott döntése. Hasonló történt Kunos Péterrel is: többéves büntetőpere végére derült ki, hogy míg alapfokon ártatlan volt, addig felső fokon bűnös lett. Az ő büntetőperes eljárása sem tanítani való magas színvonalú igazságszolgáltatási eset gyanánt kerül be egyszer majd a jogi egyetemi jegyzetekbe. Méltányos megoldás lenne a Tocsik- és Kunos-ügyhöz hasonló esetekben, hogy akinek a gazdasági döntését két bíróság oly mértékben ellentétesen ítéli meg, hogy az egyik bűncselekménynek tartja, míg a másik ellenkezőleg, mi több, racionális döntésnek értékeli, a vádlottat automatikusan illesse meg a felmentő ítélet. Mert miképpen várható el a naponta gazdasági döntést hozó polgártól az, hogy eligazodjék az évente változó törvények dzsungelében, ha erre a hosszú évek tapasztalatával a hátuk mögött törvénykező bírák sem képesek. Hiszen most is éppen arra szolgáltattak példát, hogy nem képesek még azt sem egyöntetűen megítélni, hogy bűncselekményt valósít-e meg egy gazdasági döntés vagy sem".

Torkos szerint "ha egy ügyben ilyen ellentétes döntést hoz két egykoron ugyanazon iskola padjait koptató, tanult bíró, akkor helyes lenne megvizsgálni alkalmasságukat a pályára, és egyiküknek nyilvánvalóan másutt kellene kamatoztatnia jogi ismereteit".

Torkos úgy véli "az alkuban sikerdíjért jeleskedő jogi vállalkozót hűtlen kezelésért ítélték el, és akadnak olyanok, akik legszívesebben befalaznák, nehogy elkeseredettségében véletlenül elmondja valakinek, miféle átalakulási vagyonmérlegekből, milyen privatizációs szerződésekből is szedte azokat az adatokat, amelyek alapján alkudozott az önkormányzatoknak kiadandó vagyonról. Tocsik sokat tud a nemzeti vagyon sorsáról. Félreértés ne essék: az ÁPV Rt. törvénysértő módon járt el, amikor a társaságokká átalakult volt állami vállalatokból az önkormányzatokat megillető belterületi föld ellenértékéről alkudozásba kezdett Tocsik Márta külső tanácsadó segítségével. Csakhogy Tocsik nem törvényvégrehajtásra szegődött, hanem vállalkozóként az alkudozással való egyezségek létrehozását vállalta. Ha ezzel törvényt sértettek, akkor azokat kell elítélni, akik eldöntötték, hogy ilyen bűnös módon kell megállapodni az önkormányzatokkal. Ezzel szemben a bíróság a vállalkozó tanácsadó mellett az ÁPV Rt. vezető jogászát, az alku ügyében egy fikarcnyi döntési kompetenciával sem rendelkező Liszkai Pétert ítélte még bűnösnek. Az ítélet szerint ugyanis ő is hűtlenül kezelte a rábízott vagyont. Ezúttal az ÁPV elnöke, Szokai Imre sem úszta meg az ÁPV elnökeként. Mivel sikeresen hajtotta végre kormánya óhaját, őt is több évre tömlöcbe küldte a bíróság" .

Torkos vélemyénye szerint "a pártpénztárnokok viszont megúszták. Ők a legújabb ítélet szerint nem bűnösek. A szocialista Boldvai Lászlóról és a szabad demokratákhoz hajszálnyira közel álló Budai Györgyről kiderült, hogy sem befolyással nem kellett üzérkedniük, sem pedig zsarolási bűncselekményt nem kellett elkövetniük azért, hogy Tocsik a munkadíjából több mint háromszázmillió forintot átutaljon nekik. Sőt az ítélet alapján sokkal inkább az derült ki, hogy Tocsik Márta vagy kötözni való bolond, aki csak úgy, minden indok nélkül százmilliókat dob ki az ablakon, vagy szerelemből tette, mert csak egy szerelmes nő dönthet úgy egy sörözőben eltöltött fertályóra után, hogy a szeretett szépfiúknak háromszázmillióval hálálja meg a kedveskedést. A jogásznő - mint ismeretes - kifejezte hajlandóságát a százmilliók átutalására a pártpénztárnokoknak, és így - a Tocsik-botrány kirobbanásáig - továbbra is dolgozhatott az ÁPV-nek. Tegnap Horn Gyula a bírósági ítélet kihirdetése után nyilatkozatban közölte: 'a Fidesz által éveken át méltatlanul meghurcolt Boldvai László és a Magyar Szocialista Párt nem érintett korrupciós ügyekben'. Mindenesetre különös, hogy a választások előtt három héttel hirdette ki a bíróság ezt az ítéletet. Azért is figyelemre méltó ez, mert az eljáró bíró hetekkel ezelőtt a vád módosítására hívta fel az ügyészt Szokai, Boldvai, Budai esetében. Az ügyész nem módosította a vádat, így a pártpénztárnokokat befolyással üzérkedésért nem lehetett elítélni, mert nem ez volt a vád, a súlyosabb bűncselekményt, a vádiratban szereplő zsarolást pedig, mivel Tocsik megtagadta ez ügyben a tanúvallomást, nem sikerült bebizonyítani. A választási kampányban fontos szerepet játszó, figyelemre méltó bírósági ítélet jó tulajdonsága, hogy nem jogerős".

Révész Sándor szerint (Mi a különbség?, Népszabadság, 2002. március 20.) "semmi sem garantálja, semmilyen rendszerben, hogy minden bűnöst elér a büntetés. A diktatúra jogszolgáltatása nem garantál semmit. A jogállamé legalább és valamelyest az ártatlanok büntetlenségét. Ahol az ártatlanok büntetlenek, ott azoknak a bűnösöknek is büntetlennek kell maradniuk, akiknek az ártatlanságát nem lehet megnyugtatóan cáfolni. Az ártatlanság vélelmének az az ára, hogy nincs az ártatlanságnak bizonyossága. Akit a bíróság felment, arról nem mondhatjuk, hogy bizonyosan ártatlan, csak azt: nem bizonyos, hogy bűnös. Vagy: nem bizonyos, hogy jogi értelemben (is) bűnös. Különösen így van ez a nehezen bizonyítható vagy a jogilag nehezen meghatározható bűncselekmények, korrupció, zsarolás, befolyással való üzérkedés, fiktív adásvétel stb. esetében.A jóhiszeműség a bíróságra s nem az állampolgárra nézve kötelező. Az állampolgár nyugodtan lehet rosszhiszemű, ha nem kap, és nem tud tisztességes magyarázatot arra, hogy miért adnak el fiktív vevőknek tetemes közterhekkel és adósságokkal elborított párt közeli cégeket; vagy arra, hogy miért utalják át a közpénzekből fizetett sikerdíj egy részét úgyszintén párt közeli cégeknek, amelyek ezért semmilyen ellenszolgáltatást nem végeztek. A joggal rosszhiszemű állampolgár úgy vélheti, hogy ha nincs olyan politikai erő, amelynek a tisztességében megbízhat, akkor nem is érdemes neki választania. Ez a vélekedés azonban hiányos. Ha a nagyságrendekre nem tekintünk, akkor is van egy megbízható szempont, amelynek alapján különbséget lehet tenni: milyen visszatartó erők védik a különböző pártok erkölcseit rossz hajlamaik ellenében. A tisztességtelenséggel szemben egyetlen pártnak sincs belső immunitása. Különösen itt és most, ahol az életidegen és álszent szabályozás miatt úgyszólván lehetetlen a tisztesség korlátjain belül menedzselni egy pártot. Védettséget, nyilván sohasem teljeset, de kisebbet vagy nagyobbat a külső környezet ad. Az ellenőrző intézmények és a sajtó".

Révész szerint "az MSZP-SZDSZ-kormány tiszteletben tartotta, a Fidesz-MDF-Kisgazda-kormány pedig megbénította az őt ellenőrző intézményeket, mindenekelőtt az Országgyűlést és annak bizottságait. A sajtó pedig két részre szakadt. Az álpolgári kormánypártok és álellenzéki segédpártjuk mögött egy irányba tüzelő katonai sajtó áll, amely nem ellenőriz, csak harcol. Amelyben nincs helye a tábori szenynyesben turkáló dezertőrnek, aki nem arra tüzel, amerre kell. Ez a sajtó az övéit semmilyen tisztességtelenségtől visszatartani nem fogja. Bármit tesznek, azt csak az a sajtó fogja szóvá tenni, amelyet eleve ellenségesnek minősíthetnek. Ellenben a szabad és civil sajtó sokkal kevésbé korlátozza magát a hozzá közelebb álló politikai erők ellenőrzésében, kritikájában és a számukra kínos tények feltárásában és minősítésében. S amennyivel kevésbé korlátozza magát, annyival inkább korlátozza ezeket a hozzá közelebb állókat a hatalommal való visszaélésben. Talán nemcsak elvileg, hanem gyakorlatilag is. A kicsinyesebb politikusok persze éppen azt utálták az önkorlátozásra kevésbé hajló sajtóban, éppen azt érezték árulásnak, hátba támadásnak, ami a pártjukat hosszabb távon hitelesebbé és erkölcsösebbé teszi.Láthatta a kedves olvasó lapunk tegnapi összeállításában, hogy a Tocsik-Szokai-ügy a Népszabadságban, a Magyar Hírlapban már akkor is a magyar demokráciát 'koptató', 'kellően undorító' 'elvbaráti-úri huncutság' volt, amikor kipattant, s amikor még semmilyen bíróság semmilyen ítéletet nem hozott. Bizony igaza van Dessewffy Tibornak: 1996-ban a Tocsik-Szokai-ügyet 'hasonló terjedelemben és értékelésben tálalta a Magyar Nemzet és a Népszabadság', ami ma már egy ronda kormányzati balhé esetében elképzelhetetlen lenne.Ha ezt a kedves olvasó jól megfontolja, könnyebben dönt majd, miként válasszon pártot. És újságot".

A Magyar Hírlap álláspontja szerint (Jogi struccpolitika, Magyar Hírlap, 2002. március 20.) "a Legfelsőbb Bíróság elnökének sürgősen össze kellene hívnia egy jogi szakértőkből álló testületet, hogy elemezzék: mivel magyarázható, hogy az elmúlt években feltűnően megszaporodott azoknak a jelentős ügyeknek a száma, amelyekben egymásnak homlokegyenest ellenkező ítéletek születtek. Solt Pál nem fog ilyen szakmai egyeztetést összehívni. Tegnap megjelent nyilatkozata szerint ő jónak látja a helyzetet: szerinte nem rendült meg az állampolgárok bizalma a bíróságokban. Ehhez képest ugyancsak tegnap ismert ügyvéd s jogi szakértő nyilatkozott, nagyjából hasonlóan: amíg pár évvel ezelőtt egy joghallgató is nagy biztonsággal meg tudta saccolni a várható büntetési tételeket, ma már sokéves gyakorlattal rendelkező ügyvédek is alaposan melléfognak. Meg a bírák is. Itt van mindjárt a Tocsik-ügy legújabb első fokú ítélete. Amíg az 'első' első foknál Tocsik Mártát és az állami vagyonkezelő vezetőit felmentették, a 'második' első fokon fordult a kocka: a korábban felmentettek bűnösök lettek, az elmarasztaltakat pedig felmentették. Nem vitás, mindkét bírónő tudása legjavát adva hozta meg az egymásnak ellentmondó ítéletet. Nem először fordult elő ez már, bizonyára nem is utoljára. A most elítélteknek halvány remény lehet, hogy következik még a másodfok. S ha az eddigi gyakorlat folytatódik, ott akár ismét megfordulhat az ítélet. Ezek után csak ámulunk és bámulunk a Legfelsőbb Bíróság elnökének magabiztosságán. Állampolgári bizalomról beszélni ott, ahol a bíróságokon lassan már minden és annak az ellenkezője is megtörténhet?! Vajon milyen felmérés támasztja alá ezt a derűlátást? Bár itt is szomorúan jegyezzük meg, hogy a közvélemény-kutatók sem állnak mostanában a helyzet magaslatán. Struccpolitika helyett azért mi mégiscsak javasolnánk némi kutakodást a jogszolgáltatás ház táján. Sőt a kutatásokat ki is lehetne terjeszteni: talán a törvényekben van a hiba. Annyira nehezen értelmezhetők, hogy minden ítélet szakmailag elfogadhatónak minősíthető. A törvény betűje szerint legalábbis. A törvénytisztelő állampolgárok azonban zavarodottan nézik az igazságszolgáltatás vergődését. Lehetséges, hogy kisebb, mindennapi ügyekben nincs ennyi megváltozó ítélet, ám a nyilvánosság által figyelemmel kísért esetekben ez a helyzet. S nem tudjuk, miért. Egyben azonban biztosak vagyunk: a bírák szakértelme nem lett rosszabb. Az élet vált túl bonyolulttá. És ebben talán a politikusok sem vétlenek".

Torkos Matild szerint (A vád véd, Magyar Nemzet, 2002. március 20. "a szocialista és szabad demokrata pénzfelhajtók - Boldvai László és Budai György - nyugodtan megspórolhatták volna az ügyvédeiknek járó díjat, ugyanis akiknek ilyen ügyészük van, azoknak védő sem kell. A hétfőn kihirdetett ítélet szerint Tocsik Márta sikerdíjából - közreműködésükkel - a baloldali pártokhoz közeli cégek, alapítványok számláján bűncselekmény elkövetése nélkül landolt több mint háromszázmillió. Tocsik Mártát teljes sikerdíja, vagyis 640 millió forint erejéig vagyonelkobzással sújtották. Ez vajon azt jelenti-e, hogy a 'pártfináncok' által csapolt sikerdíj fogadására megjelölt Arány és Utiltas nevű cégek benyújthatják igényüket arra a pár száz millió forintra, amit a jogásznő volt szíves átutalni számukra? Hiszen a független bíróság is megmondta: Boldvaiék nem követtek el bűnt, amikor 'alvállalkozóul' szegődtek Tocsik mellé. Ugyanis ha bűncselekmény hiányában mentették fel Budait és Boldvait, akkor a bírósági ítéletből az következik, hogy törvényesek voltak az alvállalkozói szerződések is. Annak ellenére, hogy a pártfináncok egy gyenge pillanatukban maguk is elismerték: nem végeztek semmilyen munkát háromszázmillióért. De hát ez - úgy látszik - nem oszt, nem szoroz".

Torkos úgy véli "arra pedig a legrosszabb álmainkban sem merünk gondolni, hogy a háttérben valakik megtervezték volna ezt a talányos taláros koreográfiát. A Legfelsőbb Bíróság ugyanis átalakította a táncrendet, kimondva: amit ezek a szocialista meg a szabad demokrata pártra hivatkozva tettek Tocsik Mártával, az a legkevésbé sem felel meg a büntető törvénykönyvben rögzített befolyással üzérkedés tényállásának. Az, amit ezek tettek, ennél sokkal súlyosabb bűncselekmény: hosszú évekre szóló tömlöcbeutalóval járó zsarolás. A Fővárosi Főügyészség pedig engedelmesen - a legmagasabb pozícióban ülő büntetőjogtudorok előírása alapján - zsarolásra módosította a vádat. Csakhogy rendelkezésre álló adat a zsarolás bizonyítására az új eljárásban sem lett se több, se kevesebb. Az elsőfokú bíróság nem is tehetett mást, mint hogy még egyszer meghallgatott mindenkit, aki élt és mozgott a Tocsik-ügyben. Az ügyészség most azt állítja, a bíróság a rendelkezésére álló adatok alapján megállapíthatta volna a pénzfelhajtók bűnösségét, ezért fellebbez, a bíró meg úgy gondolja, hogy nem követték el a zsarolás bűncselekményét. Furcsa eszköztárat alakított ki a vádat képviselő ügyészség az utóbbi években a megvádoltak védelmére. Hol 'Palotást' járnak és idejekorán elpotyogtatják a vádpontokat (vád nélkül meg pandúr nélkül nem lehet rabló-pandúrt játszani), vagy olyan váddal állnak az ügyészi pulpitusra, amelyről maguk is tudják, hogy képtelenség bizonyítani".

Torkos szerint "még nem tudjuk, Medgyessy Pétert a vádlottak padjára ültetik-e, a tétova nyomozást figyelve Gresham-ügyben az is elképzelhető, hogy azok kerülnek oda, akik meg mertek kérdezni a büntetőügyekben jártas ügyvédeket: miképpen kell értékelni egy olyan szerződést, amelyben a szocialisták szavazataiért egy miniszterelnöki székre aspiráló politikus 'felnyal' harmincmillió forintot. Egy biztos, amennyiben ez így megy tovább ügyészeinknél, úgy genocídium, vagyis népirtás lesz a vád Medgyessy ellen, és akkor - bűncselekmény, illetve annak bizonyítottsága hiányában - megússza majd ő is".

Veress Jenő szerint (Ingerküszöb, Népszava, 2000. március 20.) "azt, hogy első és másodfokon a bíróságok rendre másképpen ítélnek, megszoktuk - ha meg nem is szerettük. A Tocsik-ügyben legalább az elmondható, hogy egyszer szinte már minden szereplőt elítéltek. Akit a múltkor bűnösnek találtak, újólag ártatlan és fordítva. Ráadásul a történetnek még messze nincs vége. Emlékszem, a nyolcszázmilliós sikerdíj híre akkoriban - hat éve - nem csupán az átlaghalandó ingerküszöbét haladta meg jócskán, de az átlagnál edzettebb lelkű újságírók is meghőköltek. A nyolcszázmilliót az idő tájt, úgy emlékszem, még egy combos lottóötös sem nagyon ütötte meg. Ennyi pénzt megkeresni nem lehet, gondolták akkor sokan. Akik pedig tudták, hogy, hajaj, dehogynem!, azok hallgattak. Nem tudom, őszintén szólva nem is érdekel, hogy ki okozott kárt kinek, s hogy Tocsik nélkül mi lett volna a tízszázalékok sorsa. 1996-ban még más volt a világ. Lehet, hogy a szocialista kormány volt élhetetlenebb, de lehet, hogy csupán a közvélemény ingerlékenyebb. Mindenesetre fejek hullottak, vizsgálóbizottság alakult, nyomoztak, foglaltak. Azt hiszem, Deutsch Tamás volt az, aki az első ítélet - Tocsik felmentése, Boldvai és Budai elmarasztalása - után kifejtette: Tocsik csak a névadója az ügynek, a valódi bűnösök, lám, az MSZP és az SZDSZ emberei. Nem tudom, megszólalt-e most, a fordított ítélet után újra, s ha igen, mit mondott. Sokra nem ragadtathatná magát amúgy sem, mert a Fidesz háza táján épp most bontakozik egy, minden eddiginél sokkal nagyobb botrány. Az ügy, a történet nagyságrendekkel haladja meg a nyolcszázmilliós sikerdíj esetét. Azokról a milliárdokról van itt szó, amiket imázsépítés fedőnéven pumpált ki az államkasszából egy miniszterelnök közeli társaság. Milliárdokról van szó tehát - ha jól számolom, úgy tízről. Ennyibe került nekünk a gagyikorona a Lánchídon, a tűzijáték, a zászlószentelés, a miniszterelnök udvari videostábja, meg a manó tudja, mi még. Tízezer millió forintról beszélünk tehát. Némi demagógiával: például kétszázezer ember egyhavi minimálbéréről, iskolák, könyvtárak, kórházak áráról. Azt, hogy e mérhetetlenül nagy összeg elköltésének gyötrelmes gyönyörűségét a Fidesz kampánycégére bízták, rég tudjuk".

Veress: "Értem is, meg nem is, hogy a nép - a polgárok, a honkupecek és a hazaárulók nagy családja - miért ilyen közönyös az értelmezhetetlenül nagy összegek lenyúlása kapcsán. Nem értem, hiszen szinte a szemünk közül próbálják meg elidegeníteni az orrunkat. Értem viszont, hogy végzetesen és visszafordíthatatlanul deformálták az ingerküszöbünket. Hogy nincs már az az arcátlan pimaszság, ami a demokrácia fő kellékét, a démoszt - a trónra veszélyes módon - felhergelné. Ez - és most már jól látszik - természetesen tudatos, cinikusan megtervezett terápia volt. Egy politikai antibiotikum előre megfontolt túladagolása, aminek eredményeként a szervezet már nem reagál a gyógyszerre, a kórokozó rezisztenssé válik és ellenállás nélkül fejtheti ki hatását.Tizenkét éve a kormány egy pár forintos hazugsága még össznépi engedetlenséghez, a forradalmi hangulatú taxisblokádhoz vezetett. Ma viszont rezzenés nélkül mutathatják be a milliárdos szemfényvesztéseket, tudják, a nép nem megy az utcára".

A Magyar Narancs álláspontja szerint (Nem jogerős, Magyar Narancs, 2002. március 21.) "a Tocsik-perben hétfőn meghozott elsőfokú ítélet homlokegyenest ellenkezik az ügyben 1999 februárjában kihirdetett, ugyancsak elsőfokú verdikttel. A két bírói tanács ugyanazon akták alapján eltérően rekonstruálta a történteket. A három évvel ezelőtti indoklás szerint Tocsik Márta megdolgozott a pénzéért; mivel az állami költségvetésnek majd' 10 milliárd forintot takarított meg, az üzleti életben nem kirívó 10 százalékos sikerdíj járt neki Csakhogy közben az akkori koalíciós pártok kiszimatolták, hogy buli van, és megbízottjaik arra kényszerítették Tocsikot, hogy általuk megnevezett cégek számláira több száz millió forintot utaljon át. Tocsikot és az ÁPV Rt. munkatársait ezért felmentették, a 'pártközeli' vádlottakat viszont elmarasztalták. A 2002-es változat szerint a jogásznő alkalmazása az ÁPV Rt. szempontjából nem volt ésszerű. Tocsik megbízásának az volt a célja, hogy a jogásznő 'közbeiktatásával' pénzt lehessen kihúzni az állam zsebéből. A szálakat a privatizációs szervezet akkori elnöke, Szokai Imre mozgatta, amiben elsősorban az ÁPV volt vezető jogtanácsosa, Liszkai Péter segítette. Szokai ezért most négy és fél, Liszkai három és fél, Tocsik pedig négy évet kapott. Van azonban közös pont is a két ítéletben: az, hogy a politika ott sertepertélt Tocsik körül. Az a háromszázvalahány millió forint (fiktív számlák ellenében) nagy valószínűséggel nem véletlenül vándorolt azon cégekhez, amelyeket a sajtó (...) összefüggésbe hozott az akkori koalíciós pártokkal. Boldvai pénztárnok és Budai aktív részvétele azonban - a nyomozás során feltárt adatok alapján - perrendtartásszerűen nem igazolható; ezt 1999-ben figyelmen kívül hagyta a bíróság, 2002-ben nem. Ám ez pusztán annyit jelent, hogy a bíróság a törvényesen beterjesztett vádat nem találta megalapozottnak - márpedig a bíróság más összefüggésben nem foglalkozhat az üggyel. Írásos indoklás híján egyelőre nem világos, hogy az ítélethozatalkor mekkora súllyal esett latba az a képtelen gazdasági és jogi környezet, amelyben az ÁPV-nek teljesítenie kellett volna az önkormányzatok igényeit. Például az, hogy az 1989/XIII. törvény - amely elrendelte, hogy az állami vállalatok gazdasági társasággá alakulása után ki kell adni az önkormányzatoknaknak a belterületi földek után járó vagyonrészt - betű szerinti teljesítése lehetetlen volt; s hogy e szituációban az alkufolyamat eleve törvénytelen módszer volt-e, vagy a rossz jogszabály miatti kényszerhelyzet feloldására tett kísérlet. A két ellentétes ítélet most nyilván tovább gyengíti a bírói függetlenségbe vetett hitet, és újabb politikai támadásoknak teszi majd ki az igazságszolgáltatást. Azt a levest, amit a politika főzött, most majd a politika a tőle függetelen hatalmi ág nyakába fogja zúdítani. És ez az igazán nagy baj".

Fahidi Gergely szerint (Átsorolás , HVG, 2002. március 21.) "most úgy tűnik, a szocialistákat és a szabaddemokratákat részlegesen tisztázta a 'lenyúlás' vádja alól az ítélet, ám ez csak a felszín. Az indoklás szerint Boldvai és Budai nem követte el a zsarolást, nem fenyegették meg akaratát befolyásoló módon Tocsikot, erre a jogásznő erőteljes ÁPV-s támogatottsága és a privatizációs szervezet it-jének függetlensége mellett nem is lett volna igazán módjuk. Csakhogy erre szükségük sem lett volna, a bírónő ugyanis egyértelművé tette, hogy megfelelő vádirat esetén vizsgálni lehetett volna, milyen háttér-megállapodás létezett a vádlottak között. Közvetve arra utalt ezzel Kenéz Andrea, hogy az ÁPV it-jének a Tocsikkal kötött szerződésre igennel voksoló tagjai, csakúgy, mint Boldvaiék, tudhatták, a sikerdíj 'bűnös úton' szerzett pénz, amelyből akár békés megállapodás alapján is részesedhettek volna, ehhez nem kellett zsarolás".

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695