Mandátumok és várható fejlemények az MSZP-SZDSZ megállapodás tükrében

2002-04-15

Az alábbiakban mandátum-előrejelzést közlünk az MSZP-SZDSZ megállapodás ismeretének tükrében. Az alábbi mandátum-előrejelzés feltételezi, hogy az MSZP és a Centrum Párt között létrejön egy olyan megállapodás, amelynek értelmében az MSZP visszalépteti jelöltjeit a három legesélyesebb Centrumos jelölt támogatása érdekében. Az előrejelzések figyelembe veszik Csurka István azon bejelentését, amely szerint a MIÉP kompenzáció nélkül visszalépteti jelöltjeit a Fidesz-MDF javára.

Az alábbiakban három forgatókönyvet vázolunk fel. A 2-es forgatókönyv tekinthető a legrealistábbnak; ez az 1. fordulós adatokból indul ki, számol azzal, hogy a Centrum szavazók vélhetően inkább a baloldalt támogatják majd a második fordulóban. E forgatókönyv azt feltételezi tovább, hogy az MSZP-SZDSZ megállapodás a szavazók szintjén is működik majd, vagyis hogy a két párt szavazótábora hajlandó lesz a másik párt jelöltjére szavazni. A másik két forgatókönyvet ehhez érdemes viszonyítani. Az 1-es forgatókönyv a kormányoldal erősödésével, míg a 3-as gyengülésével számol. Konkrétan, az 1-es forgatókönyv azt a jobboldal számára kedvező lehetőséget veszi alapul, hogy az ellenzék azokban és csak azokban a körzetekben győz, ahol már az első fordulóban is 50% felett volt összesített támogatottsága, a Centrum Párt nélkül. Ezzel szemben a 3-as forgatókönyv azt vélelmezi, hogy az ellenzék azokban a körzetekben győz, ahol az első fordulóban a jobboldal (Fidesz-MDF+MIÉP+FKGP) támogatottsága nem érte el az 50%-ot. Másképp fogalmazva, a két forgatókönyv abban tér el, hogy míg az 1-es szerint a szilárdan egyik oldal iránt sem elkötelezettek a jobboldalra szavaznak majd, addig a 3-as szerint inkább a baloldalra. A 2-es forgatókönyv e két szélsőséges lehetőség közötti állapotot modellez, amelyben a szoros körzetek egy részét a baloldal, egy részét a jobboldal nyeri.
Hangsúlyoznunk kell, hogy egyik forgatókönyv sem számol a pártpreferenciák jelentős átrendeződésével. A két "szélsőséges" forgatókönyv is csupán azzal számol, hogy a szoros kerületek mind egyik vagy másik irányban dőlnek el. A biztosnak tűnő kerületekben a sorrend megfordulását egyik vázolt forgatókönyv sem feltételezi. Vagyis, nem modellezzük azt a lehetőséget, hogy valamelyik nagy párt tömegével szólít meg olyan szavazókat, akik az első fordulóban még a riválisra szavaztak.

1. forgatókönyv: A szoros kerületekben a jobboldal győz
 
Egyéni
Területi
Országos
Összesen
MSZP
92
69
26
187
Fidesz-MDF
77
67
31
175
SZDSZ
6
4
13
23
Centrum
1
   
1

 

2. forgatókönyv: A szoros kerületekben vegyesen győz a Fidesz-MDF és az ellenzék
 
Egyéni
Területi
Országos
Összesen
MSZP
102
69
23
194
Fidesz-MDF
64
67
35
166
SZDSZ
7
4
12
23
Centrum
3
   
3

 

3. forgatókönyv: A szoros kerületekben az MSZP-SZDSZ győz
 
Egyéni
Területi
Országos
Összesen
MSZP
112
69
20
201
Fidesz-MDF
54
67
38
159
SZDSZ
7
4
12
23
Centrum
3
   
3



A fentebbi forgatókönyvek szerint a kormányváltás ténye nem lehet kérdéses. A Fidesz-MDF a választásokat még akkor is elveszti, amennyiben valamennyi, az első fordulóban szoros eredményt hozó kerületben nyer. Ez nagyjából azt jelenti, hogy amennyiben a kormányoldal győz valamennyi kerületben, ahol az első fordulóban vezetett, illetve még néhány olyan helyen, ahol az ellenzék állt jobban április 7-én, akkor is veszít. Ráadásul, az első fordulós eredmények tükrében még az is valószínűtlen, hogy a Fidesz-MDF megnyerje azokat a kerületeket, ahol az első fordulóban vezetett. Ennek oka, hogy az ellenzék összesített tartalékai nagyobbak. A jobboldal számára legoptimistább 1. forgatókönyv szerint sem tud a kormányoldal 77 egyéni mandátumnál többet szerezni, márpedig a kormányon maradáshoz 105-110 ilyen mandátumra lenne szükség. A Fidesz-MDF vezetőinek nyilatkozata, amely szerint a még versenyben lévő kerületekből 85-ben kellene nyerniük a győzelemhez, megfelel a valóságnak. Ehhez azonban az lenne szükséges, hogy azon kerületeken túl, ahol a Fidesz-MDF vezet, győzniük kellene mintegy 30 olyan helyen, ahol jelenleg az MSZP-s jelölt áll az élen. Mindezt úgy, hogy az MSZP-t tovább erősítik majd az első fordulóban az SZDSZ-re - és a Munkáspártra - szavazók, míg a Fidesz-MDF csak a MIÉP-es és FKGP-s szavazókban bízhat. Továbbá, feltételezhető, hogy az első fordulóban a Centrum Pártra szavazóknak is nagyobb része szavaz majd a baloldalra, mint a jobboldalra, ami tovább rontja a Fidesz-MDF győzelmi esélyeit.

A baloldal tartalékai még nagyobbnak tűnnek, ha figyelembe vesszük, hogy a második fordulóban nem listákra, hanem egyéni jelöltekre szavaznak a polgárok. Így a baloldal és a jobboldal szavazótáborának összehasonlításakor nem az első fordulós listás eredményeket, hanem az első fordulóban az egyéni jelöltekre adott szavazatok átlagát érdemes figyelembe venni. Márpedig az ellenzék egyéni jelöltjei még jobban szerepeltek, mint az ellenzék listái. Az alábbiak mutatják, hogy a versenyben maradt kerületekben az egyéni jelöltekre adott szavazatok országos átlagban hogyan alakultak az április 7-i első fordulóban:

  • MSZP: 41,92
  • Fidesz-MDF: 39,16
  • SZDSZ: 7,26
  • MIÉP: 4,73
  • Centrum *: 3,41
  • MP: 2,08
  • FKGP: 1,43



*A Centrum esetén a szám megtévesztő, mert a kerületek egy részében e párt nem állított jelölteket, így itt a párt jelöltjének teljesítménye 0%. Ez "lehúzza" a versenyben maradt jelöltek átlagát, így a Centrum induló jelöltjeinek átlaga ennél magasabb - miközben néhány kerületben a párt nem szerzett egyéni szavazatokat.

Amint látható, az ellenzék egyéni jelöltjei összességében - főként az SZDSZ révén - jobban szerepeltek, mint listái. Ezzel szemben a Fidesz-MDF jelöltjeinek teljesítménye rosszabb volt, mint a Fidesz-MDF listáé. Jól látható, hogy az MSZP részéről az SZDSZ-el megkötött megállapodás, mivel egyéni kerületekről van szó, potenciálisan nem a választók 5,5, hanem 7,3 százalékát érinti, legalábbis az SZDSZ részéről. A két oldal aránya így még akkor is az ellenzék javára billen - 49,18/43,89 -, ha sem a Centrum Pártot, sem a Munkáspártot nem vesszük figyelembe. Amennyiben a Munkáspártot is az ellenzékhez soroljuk, akkor az ellenzék támogatottsága a "nyitott" kerületekben április 7-én 51,3% volt, míg a kormányoldalé csupán 43,9%. A jobboldalnak tehát az elkövetkezendő hetekben 7%-os hátrányt kellene ledolgoznia, amennyiben a Centrum szavazók valamennyien otthon maradnának. Amennyiben a Centrum szavazói a várakozásoknak megfelelően nagyobb arányban támogatják majd a baloldalt, mint a jobboldalt, úgy a kormányoldal hátránya még nagyobbá válik.

Ekkora hátrányt ledolgozni igen nehéz feladat. Megítélésünk szerint a kormányoldal által alkalmazott stratégia alkalmatlan e feladat végrehajtására. A jobboldal az elmúlt néhány napban igen konfrontatív kampányba kezdett. E kampány kétségkívül alkalmas arra, hogy megerősítse a jobboldali tábor eltökéltségét. Alighanem hozzájárul ahhoz is, hogy az ellenzék szimpatizánsai megkérdőjelezzék a győzelembe vetett hitet. Ennek azonban vélhetően az lesz az eredménye, hogy az ellenzék tábora is igen fontosnak tartja majd a második fordulót. Valószínűtlen azonban, hogy az offenzív kormánypárti kampány hatására az ellenzék demobilizálódna, ahogyan az is, hogy tömegesen állnának át korábbi szavazói a Fidesz-MDF oldalára. Márpedig a kormányoldal csak e két lehetőség egyikében reménykedhet, ha meg kívánja nyerni a választásokat. Vagyis, vagy azt kell elérnie, hogy az első fordulóban az ellenzékre szavazók ne járuljanak az urnákhoz április 21-én, vagy azt, hogy tömegesen szavazzanak a Fidesz-MDF jelöltjeire. Ha e két cél közül egyiket sem sikerül elérnie, akkor az első forduló eredményi ismétlődnek majd, ami viszont ahhoz vezet, hogy az akkor jobban álló ellenzék győzelmet arat.

Megítélésünk szerint a kormányoldal jelenlegi kampánya alkalmatlan a fenti két cél bármelyikének elérésére. A legfrissebb közvélemény-kutatási eredmények azt mutatják, hogy a kormányfő keddi megnyilatkozásai integrálták és erősítették ugyan a jobboldal szavazótáborát, ám a baloldali szavazók körében visszatetszést, néhány esetben aggodalmat keltettek. Az ellenzék szavazótáborának részvételi hajlandósága nem csökkent a kormány kampányának következtében. Összességében megállapítható, hogy a kormány által beindított offenzív kampány a társadalom politikai megosztottságát erősíti. Ez jelenleg a Fidesz-MDF számára kedvezőtlen, hiszen április 7-én nyilvánvalóvá vált, hogy a két oldal közül pillanatnyilag a baloldal tábora nagyobb. A kormányoldalnak ezért célszerűbb lenne a két tábor közötti átjárást elősegítő politikát folytatni, hiszen csak ez vezethetne oda, hogy a ma még nagyobb baloldali táborból szavazók vándoroljanak a jobboldalra. Ha ez nem következik be, a Fidesz-MDF veszíteni fog április 21-én.

Mandátumtechnikai szempontból a két forduló között a fő kérdéssé az vált, vajon az MSZP képes lesz-e egyedül abszolút többséget alkotni. A mandátum-előrejelzés szerint az MSZP a legrealistább forgatókönyv esetén valahol az abszolút többség környékén mozog majd. Amennyiben a Fidesz-MDF-nek sikerül valamennyi szoros kerületet megnyernie, akkor nem lesz MSZP abszolút többség, bár az MSZP-SZDSZ így is stabil kormányt alakíthat. Ha tehát a Fidesz-MDF a ma még szoros kerületek egy részében meg tudja fordítani az erőviszonyokat, akkor az MSZP csak az SZDSZ segítségével alakíthat majd kormányt. Amennyiben a szoros kerületek vegyes kimenetelt hoznak, akkor az MSZP legfeljebb pár mandátumos abszolút többséget szerezhet. A kettes - realista - forgatókönyv szerint az MSZP éppen hogy megszerzi az abszolút többséget. Megítélésünk szerint ilyen helyzetben is MSZP-SZDSZ összefogás prognosztizálható.

Érdemben befolyásolja azonban e kérdést a Centrummal kötendő esetleges megállapodás. Előrejelzésünk 3 szocialista visszalépéssel számol a Centrum javára; e három mandátumot az MSZP tulajdonképpen saját egyéni győzelmeiből "juttatja" a Centrumnak, cserébe a Centrum Párt szavazóinak vélelmezett támogatásáért. E három mandátum sorsa döntő lehet. Leszögezhető, hogy - az általa biztosított Centrum mandátumokkal - az MSZP egy realista forgatókönyv esetén mellőzheti az SZDSZ-t, amennyiben összefog a Centrum bejutott képviselőivel. Bár ez a lehetőség adott, ha csupán a mandátumok számát tekintjük, reálisan vizsgálva a politikai folyamatokat, nem tűnik valószínűnek.

Az MSZP-SZDSZ közötti esetleges koalíció létrejöttét elsődlegesen az MSZP többségének mértéke biztosítja. Amennyiben az MSZP nem szerez abszolút többséget, úgy az MSZP-SZDSZ koalíció létrejötte valószínűsíthető. MSZP abszolút többség esetén sem zárható azonban ki egy ilyen koalíció. Bár az SZDSZ többször kijelentette, hogy abszolút többséget szerzett MSZP mellé nem megy e a koalícióba, kis abszolút többség mellett a koalíció nem kizárt. Ennek több oka van. Egyrészről, az MSZP többször kifejtette, hogy hajlandó abszolút többség esetén is összefogni a szabad demokratákkal. Az SZDSZ pedig, bár előzetesen kizárta e lehetőséget, igen nehéz helyzetbe kerülne, ha egy ilyen megkeresést el kívánna utasítani. Az SZDSZ viszonylag nehezen kommunikálhatná, hogy választási megállapodást követően miért nem lesz az MSZP koalíciós partnere. Ezzel szemben kis abszolút többségnél a koalíció mellett könnyebb érveket találni - pl. a képviselők esetleges lemorzsolódása, a stabil többség igénye, stb. Ehhez járul, hogy az SZDSZ, mint minden párt, szívesebben van kormányon, mint ellenzékben. Ráadásul nehéz elképzelni, hogy az SZDSZ a Fidesz-MDF-el együtt üljön az ellenzéki padsorokban. Bár lehet, hogy egy konstruktív ellenzéki szerep hosszabb távon több lehetőséget biztosítana a szabad demokratáknak, érdekeik rövid távon - kis MSZP-s abszolút többség mellett - a koalíció mellett szólnak.

Amennyiben az elkövetkezendő napokban ellenzéki erősödés következik be, úgy az MSZP abszolút többség biztosra vehető. Ilyen esetben megítélésünk szerint a koalícióba lépés feltételei az SZDSZ részéről nehezebbé válnának; stabil MSZP-s abszolút többség esetén nehezen lehetne indokolni a koalíciókötést.

A fentiekhez kapcsolódva meg kell jegyeznünk, hogy az előrejelzések során mindig számolni kell némi hibavalószínűséggel, ami különösen a "realista" forgatókönyv szoros eredményei mellett akár az abszolút többség elérésének kérdését is befolyásolhatja.

A fenti elemzésekből jól látható, hogy már van egy frakció, az SZDSZ, amelynek létszámát viszonylag nagy pontossággal előre tudjuk jelezni. A szabad demokraták vélhetően 22-23 mandátumot szereznek majd. Az SZDSZ 7 állva maradt jelöltjéből 5 még egy, az ellenzék számára kedvezőtlen forgatókönyv esetén is győzni tud. Kérdéses Mécs Imre (Budapest 01) szereplése; megítélésünk szerint ő a realista forgatókönyv esetén nyerhet. (Hasonló eredményre jutott a Medián és a Szonda-Ipsos is). Így az SZDSZ 6-7 egyéni mandátumra számíthat (Szent-Iványi István, aki a XII. kerületben indul, feltehetően veszít majd). A 6-7 egyéni mandátumhoz 12-13 országos listás mandátum társult majd, mégpedig oly módon, hogy a 6 egyéni győzelem esetén 13, 7 győzelem esetén 12 ilyen mandátum a valószínű. Bár a hibaszázalékokkal itt is számolnunk kell, az SZDSZ frakciójának mérete viszonylag stabilnak látszik bármilyen szimuláció esetére.

Paradox módon, mandátumtechnikai értelemben az MSZP és az SZDSZ érdekei ellentétesek a második fordulóban. Az SZDSZ érdeke az lenne, hogy az MSZP ne szerezzen abszolút többséget, hiszen ilyen helyzetben felértékelődnének a szabad demokraták. Ez azonban csak akkor következhet be, ha a szoros kerületek többségében a jobboldal nyer. Az SZDSZ érdeke ezért az lenne, hogy a baloldal nyerje meg "stabil" szavazóköreit, ám a többiben győzzön a Fidesz-MDF. Az az állítás tehát, amelyet több SZDSZ-es vezető megfogalmaz, amely szerint az SZDSZ célja a kormányváltó mandátumok maximalizálása, nem felel meg a valóságnak, illetve nincs összhangban az SZDSZ érdekeivel. Az SZDSZ számára kellemetlen lenne, ha a Fidesz-MDF nagyon megerősödne az elkövetkezendő hetekben, de kellemtelen lenne az is, ha az ellenzék javítana. Ez utóbbi esetben ugyanis a szocialisták abszolút többséget szereznének, ami a már vázolt dilemmákhoz vezetne.

Ha a két forduló közötti változások kimenetelére 4 lehetőséget vázolunk fel, látható lesz, hogy az SZDSZ preferenciái meglehetősen paradoxak, míg a két nagy párt preferenciái egyértelműbbek. E négy lehetőség legyen: 1. Ellenzék (bármilyen mértékű) erősödése. 2. Status quo fennmaradása. 3. Jobboldal enyhe erősödése. 4. Jobboldal jelentős mértékű erősödése. A négy forgatókönyv bekövetkeztének valószínűsége nem egyforma; említettük, hogy a 4. forgatókönyv igen valószínűtlen. E négy forgatókönyv alapján az MSZP preferenciái megegyeznek a forgatókönyvek sorszámával; legkedvezőbb az ellenzék erősödése, ennél rosszabb a status quo, legrosszabb a jobboldal jelentős erősödése. A Fidesz-MDF preferenciái ezzel szimmetrikusan ellentétesek: itt a legkedvezőbb a jobboldal jelentős mértékű erősödése, ezt követi a jobboldal enyhe erősödése, ennél rosszabb a status quo, legrosszabb pedig az ellenzéki előretörés. Az SZDSZ esetében azonban a forgatókönyvek sorrendje az alábbi: 1. Jobboldal enyhe erősödése. 2. Status quo. 3. Ellenzék erősödése. 4. Jobboldal jelentős erősödése. E preferenciák oka, hogy az SZDSZ mandátumszáma már nem függ a két oldal közötti erőviszonyoktól, így számára a majdani kormányzás kérdése, nem pedig a mandátumszám a lényeges. Ezért az SZDSZ stratégiai helyzetét elsősorban nem saját jelöltjeinek teljesítménye, hanem a tőle függetlenül alakuló arányok determinálják majd. E tekintetben a status quo közeli állapotok számára a legjobbak; bármelyik oldal erősödése kedvezőtlen számára.

Végül, még egyszer leszögezzük, hogy a mandátum-előrejelzés az első fordulós adatokból indul ki. Amennyiben a pártpreferenciák megoszlása a két oldal között jelentősen (kb. 5%-ot meghaladó mértékben) változik, úgy a fenti forgatókönyvek használhatatlanná válnak.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695