16. hét (2002. április 15-21.)

2002-04-22

A 16. héten - hasonlóan az előzőhöz - ismét szinte kizárólag csak az első fordulóban egyaránt jelentős támogatottságot felmutató két nagy pártról, az MSZP-ről és a Fideszről szóltak a vezető hírek. Az összes napirendre került megszólalás több mint 90 százaléka a két párthoz kapcsolódott.

A Fidesz kampányáról szóló hírek négy, míg az MSZP kampányáról szólóak három napon keresztül uralták a címlapokat. A két párt saját rendezvényei, sajtótájékoztatói mellett a hét második felében a választások tisztaságáról szóló vita került napirendre.


A Fidesz-MPP (összes: 10, pozitív: 2, negatív: 4) tovább tudta növelni a megszólalásainak számát. A párt négy-négy "üzenete" került a Fidesz kampányáról, illetve a választások tisztaságáról szóló vezető hírekbe. A nyugdíjemelés kapcsán a héten a párthoz kötődött az egyetlen output jellegű téma, ám a Fidesz ismét több negatív ügyet (SZDSZ és MSZP vádjai a kampány kapcsán, honvédség és a "nemzetgyűlés", a Vegyépszer szerződései) is elszenvedett.

Az FKGP (0, 0, 0)és az MDF (0, 0, 0) több mint egy hónapja nem szereplője a napirendnek.

Az MSZP (9, 1, 2)az előző héttel azonos adatokat produkált. A párt a kampány és a választások tisztasága kapcsán is három-három megszólalást juttatott a napirendre. A korábban rendre "el-eltűnő" miniszterelnök-jelölt a két forduló között állandó szereplője volt a vezető híreknek. A párt két negatív témáját a Fidesz szolgáltatta ezen a héten is (Orbán-Medgyessy vita elmaradása és a választások tisztasága kapcsán).

Az SZDSZ (2, 0, 0)már nem volt annyira "érdekes" a héten, mint az első fordulót követően. A párt megszólalásai egyrészt a közös ellenzéki fellépéshez, másrészt a Fidesz kampányának minősítéséhez kapcsolódtak.

A MIÉP (0, 0, 0), a Centrum Párt (0, 0, 0), és a Munkáspárt (0, 0, 0) nem lépte át híreivel az ingerküszöböt.

1. sz. táblázat: Kezdeményezők és reagálók

Téma

Nap

Kezdeményező

Reagáló

A Fidesz kampánya

04.15.
04.16.
04.17.
04.18.

Fidesz (4)

SZDSZ

Orbán-Medgyessy vita

04.15.

Fidesz

MSZP

Honvédség és a "nemzetgyűlés"

04.16.

MSZP

-

Vegyépszer

04.16.
04.17.

MSZP

-

Nyugdíjemelés

04.16.

Fidesz

-

MSZP kampánya

04.16.
04.17.
04.19.

MSZP (3)

SZDSZ

Választások tisztasága

04.18.
04.19.

Fidesz (4)
MSZP (3)

-

       


2. sz. táblázat: Aréna, Tipus, Szakpolitika

Téma

Nap

Aréna

Tipus

Szakpolitika

A Fidesz kampánya

04.15.
04.16.
04.17.
04.18.

M

R

SZ

-

Orbán-Medgyessy vita

04.15.

M

SZ

-

Honvédség és a "nemzetgyűlés"

04.16.

M

B

-

Vegyépszer

04.16.
04.17.

M

B

-

Nyugdíjemelés

04.16.

M

M

NYUG

MSZP kampánya

04.16.
04.17.
04.19.

M

R

SZ

-

Választások tisztasága

04.18.
04.19.

M

B

-

         


3. sz. táblázat: Dimenzió és hatás

Téma

Dimenzió

Pozitív

Negatív

A Fidesz kampánya

P

Fidesz

Fidesz

Orbán-Medgyessy vita

P

-

MSZP

Honvédség és a "nemzetgyűlés"

P

-

Fidesz

Vegyépszer

P

-

Fidesz

Nyugdíjemelés

O

Fidesz

-

MSZP kampánya

P

MSZP

-

Választások tisztasága

P

-

MSZP
Fidesz

 


4. sz. táblázat: Kommunikáció és hatás

 

Híradás

Pozitív hír

Negatív hír

 

Előző 49 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Előző 49 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Előző 49 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Fidesz

406 / 8,3

10

146 / 3,0

2

137 / 2,8

4

FKGP

82 / 1,7

0

5 / 0,1

0

51 / 1,1

0

MDF

41 / 0,8

0

15 / 0,3

0

5 / 0,1

0

MSZP

297 / 6,1

9

67 /1,4

1

53 / 1,1

2

SZDSZ

154 / 3,1

2

32 / 0,7

0

13 / 0,3

0

MIÉP

43 / 0,9

0

6 / 0,1

0

8 / 0,2

0

 


5. sz. táblázat: Parlamenten kívüli pártok a médiában

 

Híradás

Pozitív hír

Negatív hír

 

Előző 15 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Előző 15 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Előző 15 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Centrum

7 / 0,5

0

4 / 0,3

0

0 / 0,0

0

Új Baloldal

3 / 0,2

0

2 / 0,1

0

0 / 0,0

0

Munkáspárt

1 / 0,1

0

0 / 0,0

0

0 / 0,0

0

 

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384