Orbán Viktor a halálbüntetés visszaállításáról

2002-05-24

Orbán Viktor, a leköszönő kormányfő utolsó rádiós nyilatkozatában kifejtette: elérkezett az idő arra, hogy Magyarországon megfontolják a legsúlyosabb ítélet, a halálbüntetés kimondásának lehetőségét, mert várhatóan Európában is újra előkerül a teljes tilalom feloldása. Orbán Viktor szerint a nyolc áldozatot követelő Mór után odajutottunk, hogy egyértelműen igent kell mondani a halálbüntetésre.
Orbán Viktor elmondása szerint azután jutott erre a megálapításra, miután beszélt a móri tömeggyilkosság áldozatainak hozzátartozóival. Magyarországon a rendszerváltás után, 1990-ben törölték el a halálbüntetést, miután az Alkotmánybíróság a magyar alaptörvénnyel összeegyeztethetetlennek nyilvánította azt.

Összefoglalás

Orbán Viktor kijelentését támogató érvek:
- a halálbüntetés különösen elrettentő, így visszatartó hatású, tévedés lehetősége aránylag kicsi
- a halálbüntetés hiánya önbíráskodáshoz vezethet
- az állam számára olcsóbb a kivégzés, mintha életfogytig börtönben tartaná a bűnözőt
- életfogytos terroristák vagy bűnözők társai számtalan, újabb bűncselekmény elkövetésével próbálhatják meg kikényszeríteni társaik szabadon engedését
- a modern társadalomban a bűnözés elleni harc háborúként is felfogható, így a halálraítéltek áldozatok a bűnözői oldalon
- helyes intézkedés lehet a halálbüntetés egyes esetekben, hiszen a Lombroso-elmélet szerint vannak olyan bűnöző alkatú személyiségek, akiknek az egészséges társadalmi beilleszkedése szinte teljesen lehetetlen
- nem indokolatlan a halálbüntetés visszaállításának gondolata, mivel manapság hazánkban nincs meg az élettel szembeni tisztelet

Orbán Viktor kijelentését kritizáló érvek:
- a halálbüntetés - amely mögött az az ideológia húzódik, hogy a kiontott vért kiontott vérrel lehet kiengesztelni - mellett nincsen etikai érv
- a halálbüntetés a civilizált államok alkotmányos rendszereivel is ellentétes
- az élethez és az emberi méltósághoz való jog az Alkotmánybíróság szerint abszolút jog, ami tiltja a halálbüntetést
- egyáltalán nem bizonyított a halálbüntetés visszatartó ereje
- fontos nemzetközi egyezményeket kellene módosítani az esetleges visszaállítás esetén, ami nem megengedhető
- nincsen elfogadható alkotmányos indok a bűnös életének elvételéhez
- egyetlen életet követelő tévedés is sok, az USA-ban évente számos téves halálos ítéletre derül fény
- a legsúlyosabb bűnöket elkövetőket nyilván a legsúlyosabb büntetéssel kell sújtani, ám a halálbüntetés kivédhető az életfogytiglan tartó börtönbüntetéssel
- Orbán felvetése Európában jogi, kulturális, civilizatórikus nonszensz
- nem a büntetés kíméletlensége, hanem annak elkerülhetetlensége tarthatja vissza a bűnözőt
- az elkeseredett ember lehet populista, de egy (jog)állam: nem, a leköszönő miniszterelnök sem
- a halálbüntetés bűnmegelőző jellege sem elégséges, hiszen éppen ezekben az erőszakos esetekben alacsony a rendőrség felderítési statisztikája, ha pedig a bűnelkövető - joggal - érzi azt, hogy nem fogják elkapni, akkor miért félne a büntetés végzetességétől



Orbán Viktor szerint (In: Orbán igent mond a halálbüntetésre, Magyar Hírlap, 2002. május 22.) "a móri tragédia indokolná a halálbüntetés visszaállítását, bár pillanatnyilag nemzetközi egyezmények tiltják azt". Orbán Viktor szerint "a móri vérengzés miatt nem a rendőrséggel, hanem a jogrendszerrel kapcsolatban kellene fiaskót emlegetni. (...) elérkezett az idő arra, hogy Magyarországon megfontolják a legsúlyosabb ítélet kimondásának lehetőségét, mert várhatóan Európában is újra előkerülhet a teljes tilalom feloldása". Orbán Viktor szerint "Mór után odajutottunk, hogy igent kell mondani a halálbüntetésre".

Dávid Ibolya, a leköszönő kormány igazságügy-minisztere úgy véli (u.o.), "a halálbüntetés nem lehet fokmérője a demokráciának (lásd az Egyesült Államokat), ugyanakkor a kérdés megítélésénél tagállamként, illetve a csatlakozás küszöbén álló államként az EU álláspontját mindenképpen figyelembe kell vennünk, amiatt ezzel a kérdéssel hangsúlyosan nem is lehet foglalkozni a belpolitikában. Ugyanakkor fontos tiszteletben tartani azoknak a véleményét is, akik indokoltnak tartják. Az állampolgárok többségének elvárásait, valamint fennálló nemzetközi kötelezettségeinket egyaránt kielégítő megoldást dolgoztunk ki miniszterségem alatt, mikor bevezettük a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetését".

Kovács László leendő külügyminiszter bár megérti (u.o.), hogy "érzelmileg sokan azonosulnak Orbán Viktor kijelentésével, arra hívta fel a figyelmet, hogy Európában legtovább egyedül csak Lukasenko Belorussziájában volt életben a halálos ítélet".

Bárándy Péter igazságügyminiszter-jelölt a bizottsági meghallgatásán arról beszélt (u.o.), hogy "a bankrablók akkor sem lesznek meg, ha szigorúbb ítélet születhetne". Bárándy "egészen elképesztő felelőtlenségnek minősítette a távozó miniszterelnöknek a halálbüntetés visszaállításával kapcsolatos kijelentését". Bárándy szerint Orbán kijelentése nem nevezhető EU-konformnak.

Ádám Antal
professzor, nyugalmazott alkotmánybíró szerint (u.o.), aki 1990-ben előterjesztője volt a halálbüntetés alkotmányellenességéről szóló határozatnak, "nem célszerű a halálbüntetés visszaállítása, mert a tudományos kutatások megállapították, hogy önmagában nincs erősebb visszatartó ereje a súlyosabb bűncselekmények elkövetői között, mint más büntetési fajtáknak. (...) Magyarország több olyan nemzetközi egyezményt elfogadott, amely tiltja a halálbüntetést, és amelyek rá nézve kötelezők. Az Alkotmánybíróság még a nemzetközi egyezményekhez való csatlakozása előtt találta a magyar alkotmánnyal ellentétesnek a halálbüntetést. Tekintettel volt ugyan azokra a nemzetközi egyezményekre, melyekhez Magyarország csatlakozni kívánt, de a halálbüntetés tilalmát a magyar alkotmány 54. szakasza 1. bekezdéséből vezette le. Ez kimondja, hogy a Magyar Köztársaság biztosítja az emberi élethez való jogot. A határozat kötelező minden állami szervre, amíg az alkotmány nem változik. A halálbüntetés visszaállításához kétharmados többséggel kellene módosítani az alaptörvényt".

Bölcskei Gusztáv, a Református Zsinat elnöke szerint (u.o.) "a halálbüntetés - amely mögött az az ideológia húzódik, hogy a kiontott vért kiontott vérrel lehet kiengesztelni - mellett nincsen etikai érv".

Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Hivatal titkára: (u.o.) "egyházunk felfogása szerint a halálbüntetés tiltott dolog. A legsúlyosabb bűnöket elkövetőket nyilván a legsúlyosabb büntetéssel kell sújtani, ám a halálbüntetés kivédhető az életfogytiglan tartó börtönbüntetéssel".

Zoltai Gusztáv, a Magyar Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatója szerint (u.o.) "minden olyan cselekedetet, amely emberi élet kioltására irányul, azt az egyházunk százszázalékosan elítéli. Nem értünk egyet a halálbüntetéssel, hiszen emberi életet adni és elvenni csak a Teremtőnek van joga".

Jed Rakoff New-York-i szövetségi bíró nem régen 11 oldalas dokumentumban 'fakadt ki' a törvényes kivégzések ellen. (u.o.) Rakoff véleménye szerint "a halálbüntetés az Egyesült Államokban alkotmányellenes, és a közhiedelemnél jóval több ártatlan ember hal meg a kivégzőhelyen - legyen az villamosszék vagy méreginjekciós kamra. A mi bűnügyi igazságszolgáltatási rendszerünk - minden beépített garancia ellenére - éppen elég alkalmat ad a tévedésre ahhoz, hogy bizonyos gyakorisággal ártatlan embereket ítéljenek halálra". Rakoff szerint "bármennyire is magas színvonalú az igazságszolgáltatás a halálbüntetés nem egyéb, mint 'jelentős számú ártatlan ember államilag szponzorált kivégzése".

Gabrici Leonello, az EU igazság- és belügyi biztosának szóvivője szerint (u.o.) "az EU-tagállamok egyikében sem létezik halálbüntetés, az ugyanis elfogadhatatlan az európaiak számára" és elképzelhetetlen, hogy "a halálbüntetés visszaállítására sor kerülne Európában". Leonello hangsúlyozta, "a tagállamok még a bűnözők kiadatását is megtagadják olyan esetekben, ha a kikérő államban esély van halálbüntetés kiszabására. Többek között ezért is halad olyan nehezen az Egyesült Államokkal a szeptember 11-ei terrortámadásokat követően elkezdődött párbeszéd a kiadatásról".

Bárándy György ügyvéd szerint a halálbüntetés (u.o.) "különösen elrettentő, így visszatartó hatású, tévedés lehetősége aránylag kicsi (...), a halálbüntetés hiánya önbíráskodáshoz vezethet, az állam számára olcsóbb a kivégzés, mintha életfogytig börtönben tartaná a bűnözőt, életfogytos terroristák vagy bűnözők társai számtalan, újabb bűncselekmény elkövetésével próbálhatják meg kikényszeríteni társaik szabadon engedését, a modern társadalomban a bűnözés elleni harc háborúként is felfogható, így a halálraítéltek áldozatok a bűnözői oldalon".

Halmai Gábor alkotmányjogász szerint a halálbüntetés (u.o.) "a civilizált államok alkotmányos rendszereivel is ellentétes, az élethez és az emberi méltósághoz való jog az AB szerint abszolút jog, ami tiltja a halálbüntetést, egyáltalán nem bizonyított a visszatartó ereje, fontos nemzetközi egyezményeket kellene módosítani az esetleges visszaállítás esetén, önkényes büntetési forma, nincsen elfogadható alkotmányos indok a bűnös életének elvételéhez, egyetlen tévedés is sok, az USA-ban évente számos téves halálos ítéletre derül fény, az Alkotmánybíróság 1990-es határozata szerint a halálbüntetés alkotmányellenes".

Kolláth György szerint (Halálbüntetés, Magyar Hírlap, 2002. május 22.) "a halálbüntetés alkotmányellenességéről szóló AB-határozat - 12 év távlatából nézve is - jogilag megalapozott. Magyarország nemzetközi kötelezettségeivel összeegyeztethetetlen volna a visszalépés. Mór fájdalmas jelkép lett. Bizony, mindannyian móriak vagyunk. Nem kell családi érintettség ahhoz, hogy átéljük a sokkoló fájdalmat. Cselekedni kell. Tobzódik az erőszak, sok tettes nem kerül elő, vagy viszonylag olcsón megússza. Válaszul az emberek kétharmada visszaállítaná a halálbüntetést. A jogvégzett (ex)kormányfő is beállt e sorba. Pedig tőle elvárható volna, hogy az okot megkülönböztesse az okozattól.
Előnytelen időpontban, jogászként megpróbálok ezzel vitába szállni. Nem értek egyet a kivégzések visszahozásával, de magam se vagyok nyugodt, elégedett. A terápiát másban keresném".

Kolláth szerint "a lakosság félelme és elégedetlensége jogos. Láthatóan az állam nem áll feladata magaslatán, sőt az sem tiszta: mi a dolga és a felelőssége? Színleli ugyan a 'zéró toleranciát', de ebből csak a papírformáig jut. Szigorít és fenyeget, de jog- és közbiztonságot nem szavatol. Nem ad védelmet a piac, a civil társadalom, nincs mód hatékony önvédelemre, a megelőzés üres szólam, az áldozatvédelem gyerekcipőben jár, a felderítést a statisztikai bűvészkedés uralja. A kör bezárul. Az államnak ún. életvédelmi kötelezettsége volna, ám az nyilvánvalóan nem utólag, a megtorlásnál kezdődnék. A direkt megtorlásban a fundamentalista rezsimek 'jobbak', találékonyabbak, látványosabbak, de azok se hatékonyabbak. Axióma: nem a büntetés kíméletlensége, hanem annak elkerülhetetlensége tarthatja vissza a bűnözőt".

Kolláth szerint "a nép vagy a hozzátartozók elégtétele fontos, de csak a jog sáncain belül kezelhető. A megölt ember kegyeleti és a hozzátartozók más jogának nem a terhelti jogfosztás az ellentétele, a megoldása. A két jog között nincs közvetlen kapcsolat, köztük az igazságszolgáltatás áll. Ha nem így volna, akkor még (nép)bíróság se kéne. Az elkeseredett ember lehet populista, de egy (jog)állam: nem. A leköszönő miniszterelnök sem! Nincs az a meghasonlás, ami ezt igazolhatná".

A Magyar Hírlap álláspontja szerint (Hangolás, Magyar Hírlap, 2002. május 22.) "a móri nyolcas gyilkosság után várható volt, hogy a magyar lakosságban ismét felerősödnek a halálbüntetés visszaállítását követelő hangok. A leköszönő miniszterelnök pedig ráérezve erre az elementáris felháborodásra, szerda reggeli rádióinterjúja során azt találta mondani - személyes véleményeként -, hogy a móri áldozatok hozzátartozóival történt találkozás után átértékelte a halálbüntetéssel kapcsolatos korábbi álláspontját. (Bár már 98 decemberében is kijelentette: 'a halálbüntetés problémáját komoly, vitára alkalmas kérdésnek tartja'.) Orbán Viktor mostani magánvéleménye tehát az, hogy vissza kellene állítani a halálbüntetést, vagy legalább alkalmazni kellene egyes kirívó bűncselekmények esetében. Ez Európában jogi, kulturális, civilizatórikus nonszensz. Úgy látszik, ügyvezető kibicnek semmi sem drága, hisz nem neki kellene elmagyaráznia az EU-ban, hogy a magyar közvélemény igenis igényli a talió, vagyis a szemet szemért, fogat fogért elven alapuló, legősibb büntetés visszaállítását. Felelős kormányfőként ilyet nem mondhatott volna. Más a helyzet, ha valaki - felelősség nélkül - az ellenzék vezéreként hangolja közvéleményt.
Nehéz elkerülnie a most felálló kormány vezetőjének, hogy ne foglaljon állást az ügyben. (Vagyis még mindig Orbán tematizálhatja a közbeszédet.) Medgyessy Péter persze - a közvélekedést ismerve - eleve 'vesztett' helyzetből indul. Az itthoni viszonyokat tekintve neki is a bűnözőkkel szembeni keményebb büntetőjogi szankciókat 'célszerű' szorgalmaznia - beleértve a prevenciót és hatékonyabb rendőri munkát -, felelős államférfiként azonban a halálbüntetés kérdésében nem engedhet a populista hangoknak. Az uniós elvárásokat kell képviselnie, melyek ez esetben egybeesnek a modern Európa oly nehezen kiküzdött legszebb - és visszavonhatatlan! - elveivel.
Mondott mást is az ügyvezető miniszterelnök. Szerinte a móri eset kapcsán nem a rendőrség fiaskójáról, sokkal inkább a magyar jogrendszer fiaskójáról kellene beszélni. Ezzel a csúsztatással mintegy levette a felelősséget a súlyosan felelős Pintér Sándor belügyminiszter és a bűnüldöző szervek válláról, és átrakta azt a törvényhozás vállára. Felelőtlen játékot űz a már 'nem felelős' kormány feje".

Bárándy Péter, az igazságügyi tárca várományosa szerint (Orbán a halálbüntetésért, Népszabadság, 2002. május 23.) "nagy szerencse, hogy Orbán Viktor most tette ezt a nyilatkozatot és nem akkor, mikor még teljes jogkörben volt. Egy ilyen kijelentés önmagában kétségessé teheti az ország uniós csatlakozását. Felháborítóan felelőtlen viselkedés".

Szőgyényi József ügyvéd, büntetőjogász: (In: M. Kovács Róbert: Orbán a halálbüntetés mellett, Népszava, 2002. május 23.) "érzelmi alapon ő maga is helyes intézkedésnek tartaná a halálbüntetést egyes esetekben. Hiszen a Lombroso-elmélet szerint vannak olyan bűnöző alkatú személyiségek, akiknek az egészséges társadalmi beilleszkedése szinte teljesen lehetetlen. Ugyanakkor ezt az elvet nem lehet követni a büntetőjogszabályok alkotási folyamatában. Hiszen a jelenleg halálbüntetést alkalmazó országok (elsősorban az Amerikai Egyesült Államok néhány tagállama) sem likvidáló, hanem büntető jelleggel alkalmazzák ezt a büntetésnemet".

Szőgyényi kiemelte azt is, hogy "a büntetések területén visszalépésnek minősülne a halálbüntetés visszaállítása, ez a visszalépés pedig nem megengedhető". Szőgyényi szerint "a halálbüntetés bűnmegelőző jellege sem elégséges, hiszen éppen ezekben az erőszakos esetekben alacsony a rendőrség felderítési statisztikája. Ha pedig a bűnelkövető - joggal - érzi azt, hogy nem fogják elkapni, akkor miért félne a büntetés végzetességétől. Akit nem fognak el a nyomozóhatóságok, azt nem lehet elítélni, főleg nem halálra ítélni".

Münnich Iván agressziókutató, pszichológus szerint (u.o.) "a halálbüntetés alkalmazása körül időről időre fellobbanó viták morális dilemmán alapulnak. (...) nem indokolatlan a halálbüntetés visszaállításának gondolata, mivel manapság hazánkban nincs meg az élettel szembeni tisztelet. Ezért nem túlzottan nagy kívánalom a közvélemény részéről, hogy az igazságszolgáltatás a megfelelő módon bánjon az erőszakos bűnelkövetőkkel. Az Amerikai Egyesült Államokban például az emberek nem is akarnak lemondani arról a demokratikus jogukról, hogy végképp eltávolítsák maguk közül azokat, akik nem bizonyultak alkalmasnak az egészséges szocializálódásra. Gondoljunk bele, hogyan fogadja el majd bárki azt a variációt, ha elfogják a móri vérengzés elkövetőit, de ők valami olyan büntetéssel ússzák meg, ami mindenki számára elfogadhatatlan".

Szále László úgy véli (Buta népfelség, Magyar Hírlap, 2002. május 24.) "ha az én hozzátartozómat ölnék meg gátlástalan gyilkosok, én is biztosan halálbüntetés-párti volnék. Ám akkor engem nem szabadna a törvényhozás közelébe engedni. Mert a saját indulataim rabja volnék, s a saját sérelmeimre akarnék általános jogot építeni. A jog ezért áll közénk és - jól-rosszul - vállalja magára az igazságtételt. Úgy segít megemészteni, földolgozni a mérhetetlen igazságtalanságot, hogy miközben igazság tétetik, mi magunk, sértettek mégsem válunk bűnössé, esetleg gyilkossá. A jog így óriási terhet vesz le a vállunkról a tehetetlen kiszolgáltatottság kínjától a vérbosszú végzetes terhéig. A jog az emberi világ rendjének talán legfőbb támasza, minden gyarlóságával együtt".

Szále szerint "mélyen elgondolkodtató ugyanakkor, hogy Európában (nálunk is) újra meg újra föllángol a vita erről, s még inkább az, hogy a magyar lakosság legkevesebb kétharmada visszaállítaná a halálbüntetést. Ezt nem lehet lesöpörni az asztalról azzal, hogy a magyar nép éretlen, bosszúszomjas és műveletlen, képtelen felfogni, hogy Európában a barbár halálbüntetés már nem divat, s ezért vezetőinek erkölcsi és jogi gyámságot kell gyakorolniuk fölötte. Mindegy, hogy mit akarsz, nem dönthetsz róla, mert az ilyesmi Európában nem komilfó. Nem lehet lesöpörni, amikor minden párt a népfelség mindenek fölött való hatalmáról beszélt, arról, hogy a nép bölcs és igazságos, mert minket választott, illetve nem bölcs ugyan és nem igazságos, de fejet hajtunk a felséges nép döntése előtt. Mit lehet kezdeni a néppel? Kié ez az ország? Kié a végső döntés joga? Nem olyan egyszerű kérdések ezek. Ötven százalék plusz egy szavazó eldöntheti négy évre a politikai rendszert, s 66 vagy 76 százalék sem dönthet arról, hogyan vélné visszaszorítani a ránk ömlő erőszakot? A nép Bős-Nagymarosról sem szakmai alapon döntött. Az is lehet, hogy rossz lóra tett. Van-e joga a népnek rosszul dönteni? S ha van - szerintem van - kinek van joga ezt fölülbírálni? Szerintem senkinek. A diktatúra idején a vezérek azt mondták, ők jobban tudják. Később a pártok mondták ugyanezt, majd - olykor - a szakemberek. Kérdés, van-e joguk jobban tudni, s ha van, ezt a nép többsége ellenében keresztülvinni. Jobban tudni van joguk, keresztülvinni nincs - csak a néppel együtt.
Nem hiszek tehát a nép ellenében hozott döntésekben - akkor sem, ha jók -, hiszek viszont a nép meggyőzhetőségében és meggyőzésében".

Szále szerint "a felelős politikus dolga ma nem az, hogy a közhangulat uszályába kerülve azt hangoztassa, mint Orbán Viktor tette: ő, modern európai politikusként a halálbüntetés ellen volt, most azonban, a móri gyászt és könnyeket látva megváltoztatta véleményét. A felelős politikus dolga ma az, hogy minden érvet, eszközt latba vessen az emberek meggyőzése érdekében. Érv ehhez, de talán a legkisebb érv az, hogy különben nem mehetünk az EU-ba. Törvény és erkölcs csak úgy kerülhet összhangba, ha az emberek többsége elfogadja: nem a halálbüntetés a megoldás. Sokat segítene a meggyőzésben, ha a rendőrség elfogná például a móri tetteseket, a bíróság példásan megbüntetné őket, így az emberek többségében föloldódhatna az az iszonyatos feszültség, ami a szörnyű tett és a semmilyen következmény között van. Könnyebb halált kiáltani nem létező bűnösökre, mint jog szerint elítélt létezőkre. Ha a gyilkosok a dutyiban volnának, sokkal kevesebben akarnák a halálukat, mint így, hogy hajuk szála sem görbül. A túlzott bosszúvágy nem valami ősi barbárságtól való, hanem a jogos félelemből fakad és az - egyelőre - nulla büntetésből. Az állami szervek dolga az elfogás, az államférfiaké a meggyőzés. Minden egyéb demagógia és mellébeszélés".

Seres László szerint (Viktor rulez, Népszabadság, 2002. május 24.) "meglepő és mulatságos: még négy évig Orbán Viktor kormányoz. Vagy legalábbis úgy fog kinézni. Tematizálásnak hívják a politológusok azt, amikor egy píárilag tehetséges illető vagy párt úgy meghatározza a politika napirendjét, hogy a fél média róla szól, márpedig a píárilag igencsak tehetséges ügyvezető kormányfő ritkán határozta meg úgy a politika napirendjét, mint amióta elbukta a választásokat".

Seres úgy véli "Orbán Viktor új szerepre készül. Egyszerű képviselő ő, akinek holmi parlamenti bizottsági elnökség nem korlátozza a véleményszabadságát és felelősségét, ezért négy éve van arra, hogy tartsa a polgári oldalban a lelket; hogy Berlusconit tévesen példaképül véve összefogja, ami nem szükségszerűen tartozik össze; hogy utcai tömeggyűlések sztárvendégeként, fantom-, szatelit- és pszeudoszervezetek őrzőjeként-védnökeként demonstrálja parlamenten kívüli fontosságát. Azt, hogy meghallja, sőt érthető magyar szavakkal el is tudja mondani, amit a nép gondol. Például a halálbüntetésről. A halálbüntetést ugyanis vissza kellene állítani, mert ő beszélt a móri tömeggyilkosság áldozatainak hozzátartozóival, és ő ezért megváltoztatta a véleményét. Tudja ő, hogy Európába úgy nem léphetnénk be, de hát Európa is változhat, nehogy már Brüsszel mondja meg nekünk, kivégezhetjük-e újra a bűnözőinket. Tudja ő, nyilván, hogy nem csupán a hozzátartozók egy része gondolkodik így (a teljesen érthető fájdalom okán), hanem a magyar nép 68 százaléka. Gratulálnunk kell Orbán Viktornak: megtalálta a legolcsóbb populizmust, amit a piac jelenleg kínál. Kár, hogy ehhez a móri tragédiát kellett felhasználnia, jogállami-jogbiztonsági következményeit meg némileg elidegenítenie. A választási kampány során előadott populizmus és szociális demagógia tekintetében a két nagy pártnak nagyon nincs mit egymás szemére hánynia. A halálbüntetés újbóli bevezetésének kormányfői követelése azonban új minőséget, jelesül: az emberi élet minőségét viszi be a hosszú távú politikai kampányolás szférájába.

Seres szerint "a halálbüntetés nem népszavazás kérdése - és nemcsak aláírt európai szerződéseink miatt, vagy azért, mert az Alkotmánybíróság 23/1990-es döntésével, részben rendszerváltó politikai indoklással ('az emberi élethez és méltósághozmint abszolút értékhez való jog korlátot jelent az állam büntetőhatalmával szemben') jól megszüntette. A politikának részben a nép előtt/felett kell járnia, nem engedhet az indulati érveknek, a mégoly érthető, átérezhető indulatoknak sem. Orbán Viktor sem gondolhatja komolyan, hogy az olyan súlyú gengsztereket, mint a móriakat, komolyan visszafogta volna a halálbüntetés lehetősége. Ez lesz most, négy orbáni éven át: államférfiúi nyilatkozatok; nép közé járás; szelektív Nyugat-barátság (Amerikából - pontosabban annak néhány államából - a halálbüntetés kell, a világ legszabadabb alkotmánya és a kapitalizmus nem); minden populáris népi követelés felkarolása és beígérése. Horn Gyula és Torgyán József után, szabadon".

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695