Schmitt Pál és a főpolgármester-választás

2002-06-07

A Fidesz-MPP június 6-án hivatalosan is bejelentette: támogatja Schmitt Pál berni nagykövet, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke főpolgármester-jelöltségét. Ezáltal Schmitt Pál, aki korábban formálisan 14 értelmiségi felkérésének eleget téve vállalta a jelölést, párttámogatásra is szert tett. A Fidesz támogatásán kívül a MOB-elnök élvezi a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség bizalmát is, és várható, hogy az MDF is támogatásáról biztosítja majd a jelöltet. (Háttérelemzés: 2002. június 7.)

Összefoglalás

Schmitt Pál jelölését támogató érvek:
- Schmitt pártszínekben elvesztette volna hitelét
- a főpolgármesterség nem politikai feladat, inkább szolgálatnak, amelyet csak középről lehet végezni
- főpolgármesternek nem kell feltétlen a politikától függetlenül élnie, ám a közlekedés, az egészségügy, a környezetvédelem és a közbiztonság - szakmai kérdések
- a Budapesten élőknek elegük van abból, hogy a politikai viták akadályozzák a város fejlődését
- mindenki városát kell építeni és ehhez tőke kell, ámde tisztában kell lennünk azzal, hogy a tőkének nincsenek érzései, nincs hazaszeretete, nincs lokálpatriotizmusa
- Schmitt Pál korábbi pozícióban is és a Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként is a pártpolitizálás fölé emelkedett: integrálta a különböző gondolkodású politikusok törekvéseit
- a fővárosnak vissza kell nyernie otthonos, barátságos arculatát, ezen belül is a Dunáját, zöld területeit, mindehhez ősszel változásra van szükség a főváros vezetésében
- ésszerű, hogy a Fidesz vezető politikusai a terepet átengedik egy félig-meddig kívülállónak, Schmitt Pálnak
- a Fidesz jobb esélyekkel vághat neki az önkormányzati választásnak, ha nem pártpolitikust, hanem egy ismert párton kívüli személyiséget indít, aki a jobboldali bázison túl is meg tud szólítani embereket

Schmitt Pál jelölését kritizáló érvek:
- hivatalosan civil, de valójában civilesített kezdeményezés Schmitt Pál főpolgármesteri jelölése, hiszen a Fidesz és az MDF vezető politikusai eddig is tényként kezelték, hogy Schmittet indítják Budapesten
- Schmitt már most is a Fidesz jelöltje, de a csúfos fővárosi választási kudarc után jobb ez a függetlenség mítoszába rejtett megoldás
- a Schmitt Pált ajánló "független" közéleti személyiségek többségének fideszes kötődése közismert
- Schmitt kijelentte, 2012-ben itt nemigen lesz olimpia; ez tényleg árkokat is temető, pártokon felüli megállapítás, de pár hónapja még inkább az lett volna



Schmitt Pál , a MOB elnöke, svájci nagykövet bejelentette, (In: Schmitt Pál elfogadta a jelölést, Népszabadság, 2002. június 4.), hogy a 14 értelmiségi felkérésének örömmel tesz eleget. "Különösen azért, mert pártszínekben elvesztette volna hitelét. Márpedig ő a főpolgármesterséget nem politikai feladatnak tekinti, inkább szolgálatnak, amelyet csak középről lehet végezni. Mindenki városát kell építeni. Schmitt elmondta: jelölése nem először került szóba. Korábban szocialista politikusok keresték meg, nemrégiben pedig a Fidesz-MDF összefogás képviselőjével beszélt telefonon e témáról. Hivatalos felkérést azonban nem kapott. Függetlenként szeretne indulni, de örömmel venné, ha minél többen csatlakoznának a most kimondott 'igenjéhez'. Mint a MOB elnöke, az 2012-es olimpiáról kijelentette: támogatja az elképzelést, de nem biztos abban, hogy a budapesti eseményt a tervezett időpontban meg lehet rendezni. A város természetes fejlődése azonban amúgy is e cél felé vezet. Számos égető gondot kell addig megoldani, így a közlekedés, a környezetvédelem, a közbiztonság és az egészségügy helyzetének javítása is sürgető. Minden célkitűzésnél azt kell mérlegelni, hogy a megoldás hány embert érint. Így a metró ügyét is fontosnak tartja, sőt a négyesen kívül az ötös és hatos metró építését is szorgalmazná. Schmitt szerint egy főpolgármesternek globálisan kell gondolkodnia és lokálisan cselekednie".

Schmitt Pál szerint (Nyusztay Máté: Álom tőke nélkül?, Népszava, 2002. június 4.) "a Budapesten élőknek elegük van abból, hogy a politikai viták akadályozzák a fejlődést. Példaként említette, hogy évek óta tart a vita a négyes metróról, mégsem épült meg. Nálam vita nem lesz, de metróépítés lesz - tette hozzá. Szerinte a politikának nem szabad befolyásolnia a közgyűlési döntéseket, azokat szakmai alapon kell kezelni. (...) nem gondolja, hogy a főpolgármesternek a politikától függetlenül kell élnie, ám az általa fontosnak tartott területek - a közlekedés, az egészségügy, a környezetvédelem és a közbiztonság - szakmai kérdések".

Scmitt Pál elmonta: "mindenki városát kívánja építeni, ezt azonban nem fogja a tőkére bízni, a tőke ugyanis önző, nincs hazaszeretete, nincsenek érzelmei. Felvetésünkre (hogy a 2012-es olimpia becslések szerint 3000 milliárd forintba kerülne) elmondta, a megvalósíthatósági tanulmány elkészültéig nem érdemes számokról beszélni. Megjegyezte, nincs meggyőződve arról, hogy 2012-ben sikerül Budapesten megrendezni az olimpiát, de ha van egy ilyen álom, akkor el kell kezdeni a felkészülést".

A Magyar Hírlap álláspontja szerint (A függetlenség mítosza, Magyar Hírlap, 2002. június 5.) "Schmitt Pált, hazánk svájci nagykövetét magukat függetlennek nevező értelmiségiek kérték, induljon már el a főpolgármesteri posztért. Bár Schmitt korábban jelezte, szívesen lenne főpolgármester, most egy napig azért gondolkodott, mielőtt kimondta volna az igent. Az igazi kérdés azonban az, hogy valóban független jelölt-e. Ha viszont tényleg az, van-e esélye az önkormányzati választásokon? Ez utóbbi kérdés a fővárosban könnyen megválaszolható: függetlenként nincs esélye. Éppen ezért a következő kérdés az, ki lesz a legnagyobb ellenzéki párt jelöltje a fővárosban, s támogatja-e őt az MDF is. Sokan mondják mostanában, hogy Schmitt Pál lesz a Fidesz jelöltje is. Így esélyei nőnek, a függetlenség mítosza azonban oda. Vajon melyiket választja Schmitt Pál? Valószínűleg az esélynövelő megoldást. És talán abban a gyanakvásban is van valami, hogy Schmitt már most is a Fidesz jelöltje, de a csúfos fővárosi választási kudarc után jobb ez a függetlenség mítoszába rejtett megoldás. Lehet, hogy így van. - vállalkozás kockázata azonban nem lebecsülendő. Ha kiderül, hogy játék csupán a függetlenség, a győzelemért folytatandó taktika egyik eleme, akkor Schmitt hitelességének vége. És akkor oda a nagyköveti poszt is meg a főpolgármesteri szék is. Mert a svájci nagykövet - tisztelet ezért a döntéséért - azt is bejelentette, hogy természetesen lemond a külszolgálati munkáról. A választási kampány teljes embert kíván. Ez biztos. Minden más bizonytalan".

A Népszava újságírója szerint (Civilek, ha kezdeményeznek, Népszava, 2002. június 5.) "hivatalosan civil, de valójában civilesített kezdeményezés Schmitt Pál főpolgármesteri. A Fidesz és az MDF vezető politikusai eddig tényként kezelték, hogy Schmittet indítják Budapesten: a Fidesz azt tervezte, múlt pénteken bejelentik a jelölést. Előzőleg már Tarlós István óbudai polgármester visszalépett Schmitt javára. Tirts Tamás budapesti Fidesz-frakcióvezető pedig azt mondta, a jövő hétvégi Fidesz-kongresszuson várhatóan hivatalossá válik Schmitt Pál főpolgármester-jelöltsége, akkor a jelölt már ismertetheti is Budapest polgári városfejlesztő programját. A Fidesz azonban nem jelentette be a jelölést, ellenben vasárnap - tehát két nappal később - 14 közéleti személyiség felkérte Schmittet, hogy induljon a főpolgármesteri posztért. Schmitt hétfőn közölte, vállalja a felkérést. Tegnap pedig azt mondta, lemond svájci nagyköveti posztjáról, hogy teljes erővel készülhessen a választásra. Az, hogy nem pártok jelölik Schmittet, a Fidesz-MDF látványos áprilisi fővárosi vereségével magyarázható: a 32 választókörzetből csak négyben nyert jelöltjük. Emiatt párton kívüli jelöltet kerestek. Úgy tudjuk, az utolsó pillanatokban született meg az a döntés, hogy a legjobb megoldás az, ha sem a személy, sem a jelölő szervezet nem kötődik a Fidesz-MDF-hez, a két párt csak utólag támogatja a jelöltet. Erre utalt Hankiss Ágnes író - a 14 civil egyike -, aki vasárnap úgy nyilatkozott: Schmitt Pál nem a pártok, nem társadalmi szervezetek, hanem a budapesti polgárok főpolgármester-jelöltje lesz".

A Népszava újságírója szerint "Schmittet a következő közéleti személyiségek ajánlották: Boksay Zoltán kémikus, Eperjes Károly színművész, Finta József építész, Grosics Gyula volt válogatott labdarúgó, Hankiss Ágnes író, Hegedűs Endre zongoraművész, Hernádi Gyula író, Illés Sándor író, Jókai Anna író, Kováts Kolos operaénekes, Mészöly Kálmán volt válogatott labdarúgó, Sztankay István színművész, Tringer László orvos, Vikidál Gyula rockzenész. Többségük fideszes kötődése közismert. Hankiss a Fidesz VIII. kongresszusán a polgári Magyarország szellemi otthonának berendezéséről mondott beszédet. Jókai Anna 2000 szeptemberében elkísérte Orbánt Vatikánba, ahol találkozott a pápával. Eperjesről is régóta tudott, hogy Orbán Viktor jó barátja. Mint ismert, többek között ő kapta meg a kétmilliárd forintos kormányzati támogatásból megalkotott Hídember főszerepét, a film premierjén részt vett Orbán Viktor is. Eperjes, Grosics és Hernádi mellesleg több fideszes kampányrendezvényen is részt vett".

A Heti Válasz újságírója szerint (Versenyben a bajnok , Heti Válasz, 2002. június. 6.) "Budapest lakói büszkék legyenek városukra - többek közt ezen célt is megfogalmazta Schmitt Pál azon a tájékoztatón, melyen városvezetői elképzeléseit vázolta. Jelenleg nincs jövőképük a főváros polgárainak, s hiányzik az egészséges derű az utcák hangulatából. Ezen változtatni lehet, az adottságok ugyanis kiválóak. Schmitt Pál tősgyökeres budapesti. Életéből hét évet töltött távol: Madridban, majd Bernben hazánk nagyköveteként. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagjaként, első alelnökeként számtalan város pályázati anyagát tanulmányozhatta. A hosszú sorban Szöul, Újdelhi, Torontó, Barcelona, Berlin, Melbourne, Fokváros, valamint számos dél-amerikai, ázsiai, afrikai metropolis neve olvasható: ezek fejlesztését a NOB tagjaként elemezte. Schmitt Pál itthon szállodavezetőként, a Népstadion intézményeinek igazgatójaként már megoldott speciális városfejlesztési feladatokat. E szerepkörökben is és a Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként is a pártpolitizálás fölé emelkedett: integrálta a különböző gondolkodású politikusok törekvéseit".

Schmitt Pál szerint (u.o.) "a főpolgármesteri szerep nem pártpolitikai feladat, hanem a városlakóknak teendő szolgálat. 'És szolgálni középről lehet'. Ő személyesen örül az értelmiségiek fölkérésének, de 'Budapestnek is jól jöhet ez a felkérés. A budapesti polgároknak ugyanis elegük van abból, hogy politikai megfontolások nehezítsék a városfejlesztést. 'Mindenki városát kell építeni'. Ehhez tőke kell, ámde tisztában kell lennünk azzal, hogy a tőkének nincsenek érzései, nincs hazaszeretete, nincs lokálpatriotizmusa". "Schmitt Pál a 'gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan' elvet vallja. Ebbe a gondolkodásmódba illik bele, hogy Budapestnek 'a kapcsolat városának' kell lennie. Ez a kapcsolat a városvezetők és a lakók között, a város és az agglomeráció, illetve a megye között, Budapest és a régió más nagyvárosai között, illetve rövidesen fővárosunk és az Európai Unió központja között kell hogy fölélénküljön, mindennapi gyakorlattá váljon. Lényeges, hogy Budapest megőrizze kapcsolatát múltjával is, és megteremtse ezt jövőjével is - jelezte a polgári értelmiség városvezető-jelöltje. Az olimpia megrendezésének terve fontos a jövőkép gazdagításához, ezt a NOB tagjaként és a MOB elnökeként is elő kívánja segíteni Schmitt Pál. Budapest nincs rosszabb helyzetben, mint akár Athén, akár Barcelona volt akkor, amikor pályázott a világverseny megrendezésére - mondta a kétszeres olimiai és világbajnok sportember. A főpolgármester-jelöltet most a közvetlen várospolitikai feladatok foglalkoztatják, ezek megoldása elősegíti, hogy fővárosunk akár 2012-ben, akár 2016-ban olimpiát rendezhessen".

Karácsony Gergely szerint (Messziről jött ember, HVG, 2002. június 6.) "újabb messziről jött ember lépett a hazai politika frontvonalába. Ma már egészen biztos, hogy Schmitt Pál lesz a jobboldal főpolgármester-jelöltje az októberi önkormányzati választáson. Bár az utóbbi néhány évben úgy tűnt, hogy a két nagy közül az MSZP jár a Fidesz nyomvonalán a politikacsinálásban, most mintha a Fidesz vette volna át a szocialisták receptjét. Bár azt már soha nem fogjuk megtudni, hogy Medgyessy személye önmagában ártott vagy használt az MSZP-nek, a lövészárkok betemetése, mint fő politikai üzenet - és az azt megtestesítő (párton és pártközi vagdalkozásokon kívüli) miniszterelnök-jelölt modellje - végül is sikeres volt. Schmitt indításával most mintha a Fidesz alkalmazná ugyanezt a modellt az önkormányzati választásra. Persze van egy lényeges különbség. Medgyessy arra lett 'kitalálva', hogy személyén keresztül az MSZP képes legyen átlépni a politikai 'lövészárkokon'. Schmittnek az őszi választáson épp ezeket, az őt jelölő párt által ásott árkokat kellene átlépnie ahhoz, hogy nyerni tudjon. Pedig ezek most még szélesebbek, mint bármikor korábban".

Karácsony szerint "bár 1998 őszén a Fidesz országosan 10 százalékkal volt népszerűbb az MSZP-nél, az önkormányzati választáson Budapest mégis bevehetetlennek bizonyult számára. Mivel az MSZP-vel versenyképes jobboldali párt létrehozásához a Fidesznek egyébként is fel kellett erősítenie a különböző politikai érzelmű társadalmi csoportok között húzódó választóvonalakat, a budapesti fiaskó után - akarva-akaratlanul is - a vidék pártjává kellett válnia. A választópolgárok milliói tanulták meg a 4-es metró költségvetési forrásainak megvonása után, hol a helyük a politikai térképen. A konfrontatív politika persze kétélű fegyver. Általa tudta a Fidesz egy táborba integrálni a jobboldali szavazókat s a két forduló közötti offenzívával felsorakoztatni maga mögé a vidéki lakosságot, de nem sikerült választást nyernie. Ha viszont őszig nem tudja visszalopni magát a városi - és főleg a nagyvárosi - lakosság szívébe, akkor az önkormányzati választáson súlyos kudarccal kell szembenéznie, hiszen mai szavazóinak majdnem a fele olyan kistelepülésen él, ahol szinte csak független jelöltek indulnak. Paradox módon a Fidesz akkor lenne a legsikeresebb, ha el tudná hitetni, hogy újra az a párt, amelyik elvesztette a parlamenti választások első fordulóját, és nem az, amelyik megnyerte a másodikat".

Karácsony szerint "Schmitt jelölésében éppen az a legésszerűbb, hogy személye szorosan köthető az olimpia ügyéhez, az egyetlen politikai üzenethez, amit a Fidesz a négy évig büntetett budapestieknek a választási kampányban mondani tudott. Ráadásul - szó szerint és képletesen - elég messziről, Svájcból és a sport világából érkezik ahhoz, hogy az itt lakóknak ne feltétlenül a 4-es metró vagy az Erzsébet téri gödör jusson eszükbe róla. Schmitt választási esélyeit az növelheti igazán, ha az MSZP és az SZDSZ valóban külön jelölteket indít. Demszky Gábor - aki legutóbb 1998 őszén volt olyan népszerű a budapestiek körében, mint mostanában - már jó előre közölte, hogy mindenképpen indulni fog. Ha a szocialisták kitartanak Gy. Németh Erzsébet jelölése mellett, könnyen átélhetik azt az élményt, amit az SZDSZ politikusai ismerhettek meg a parlamenti választás első fordulójakor. A szocialista szavazók ugyanis nagy valószínűséggel ugyanazt a taktikát fogják követni, mint az SZDSZ hívei közül sokan a parlamenti voksoláson: átszavaznak az erősebbnek ítélt jelöltre. Így viszont a jobboldalnak újabb előnye származhat a párton kívüli jelölt indításából: ha Schmitt veszít, a kudarc az ő kudarca lesz, és nem a Fideszé".

Schmitt Pál kifejtette (In: Pál Gábor: Schmitt: Kiemelten fontos a környezetvédelem, Magyar Nemzet, 2002. június 6.) ,hogy "ez az első alkalom, hogy egy politikai szervezet intézményesen megkeresse őt. Mint fogalmazott: egy lakható, demokratikus Budapest megteremtésén fog fáradozni, olyan várost akar építeni, ahol a pénzügyi források elosztásába a kerületeknek is beleszólása lesz. A környezetvédelemről szólva Schmitt Pál megjegyezte, hogy ami e területen a városban zajlik, az messze van attól, amit elvárna több mint kétmillió ember. Hatalmas hiányosságok mutatkoznak a levegőtisztasági, talajminőségi és szemétkezelési munkákban, ezeknek mind-mind európai színvonalon kellene működniük. A környezetvédelem olyan kérdés lesz lassan, mint a tízparancsolat vagy mind az emberi jogok védelme. Éppen ezért ennek javítása az egyik kiemelt pontja lesz a fővárosi programomnak - mondta a főpolgármester-jelölt. A metróépítéssel kapcsolatban kifejtette, hogy nemcsak 4-es, hanem 5-ös és 6-os metróra is szükség van. Fontosnak tartja egyes tömegközlekedési eszközök, illetve utak felszín alá vagy fölé vezetését".

Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke hivatalosan is bejelentette (In: Pál Gábor: Schmitt Pál mellett a Fidesz, Magyar Nemzet, 2002. június 7.), hogy "a Fidesz is csatlakozik azon szervezetekhez, amelyek az egykori olimpiai bajnokot jelölik. - Most az a legfontosabb feladat, hogy kivívjuk Budapest lehető legelőnyösebb pozícióját az egységesülő Európában - mondta a politikus. A fővárosnak vissza kell nyernie otthonos, barátságos arculatát, ezen belül is a Dunáját, zöld területeit - hangsúlyozta Pokorni Zoltán, hozzátéve, hogy mindehhez ősszel változásra van szükség a főváros vezetésében. A politikus ezt azzal is magyarázta, hogy Budapesten évek óta csökken a zöld felület aránya, a főváros egyre kisebb mértékben járul hozzá az ország gazdasági teljesítményéhez, egyre többen költöznek el a városból, rosszak a közlekedési viszonyok és a közbiztonság. A Fidesz elnöke megerősítette, hogy Schmitt Pál részt vesz a párt június 15-i kongresszusán is. Közölte azt is, hogy a sportdiplomata kampányát egy független kampányközpont irányítja majd, amelyet a Fidesz politikailag és anyagilag támogat majd. Schmitt Pál főpolgármester-jelölt arról beszélt, hogy a lehető legszélesebb párt- és civil szervezeti támogatásra törekszik. A Fidesztől jelentős erkölcsi és politikai támogatást kapott, amely számára rendkívül fontos. A politikai palettán középen akar maradni, szeretné megőrizni függetlenségét, ám tisztában van azzal, hogy párttámogatás nélkül nem lehet elnyerni a főpolgármesteri posztot. Azt tartom majd minden döntésemnél szem előtt, hogy azok mennyi ember életét, környezetét befolyásolják minőségileg - jegyezte meg Schmitt Pál. Az olimpiáról szólva kifejtette, hogy a nyári játékok eddig mindegyik világvárosban forradalminak nevezhető urbanizációs fejlődést indítottak el. Az olimpia minőségileg hat a közlekedésre, a környezetvédelemre, valamint az infrastrukturális fejlődésre. Egyetlen városnál sem vagyunk alávalóbbak, Budapest van olyan fejlettségi szinten, mint az olimpiai pályázatának beadása idején Barcelona vagy Athén".

Nagy N. Péter szerint (Főváros, mellékszerep, Népszabadság, 2002. június 7.) úgy indulnak versenybe Budapest főpolgármesterségéért a nagy politikai erők, mintha nem is lenne rá szükségük. A Fideszé a legutolsó gesztus: a párt tegnap kilépte az utolsó ütemet egy groteszk táncban, amikor is a párt elnöksége Schmitt Pál jelölése mellett foglalt állást. Jelentős mértékben annak a jegyében, hogy a polgári erők Budapesten sok jóra nem számíthatnak. Az országgyűlési választásokon itt 32 jelöltjük közül négy nyert. Ésszerű, hogy vezető politikusaik a terepet átengedik egy félig-meddig kívülállónak, Schmitt Pálnak. Irracionális viszont maga a koreográfia, amit ennek során alkalmaznak".

Nagy szerint "a Fidesz különféle fórumai hetekkel ezelőtt Schmitt mellett foglaltak állást, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke pedig azonnal késznek mondta magát a főpolgármester-jelöltségre, majd - valószínűleg közösen - kitalálták, hogy kérjék fel őt civilek, legyen ő pártok feletti. Legott került 14 felkérő polgári értelmiségi, szóvivőjükként Hankiss Ágnes jelentkezett, aki civilként négy évig volt Fidesz-képviselő a fővárosban, majd Fidesz-jelölt az országgyűlési választásokon, polgári kormányzat által kinevezett állami intézményvezető, szóval ízig-vérig civil, alulról jövő kezdeményező. Nos Schmitt ennek nem tudott ellenállni, vállalkozott a harcra, másfelől szükségesnek tartotta kijelenteni, 2012-ben itt nemigen lesz olimpia. Ez tényleg árkokat is temető, pártokon felüli megállapítás, de pár hónapja még inkább az lett volna".

Bednárik Imre szerint (A független Schmittet a Fidesz támogatja, Népszabadság, 2002. június 7.) "jóllehet a Fidesz és Schmitt is azt kommunikálja, hogy ő függetlenként indul, akit társadalmi szervezetek és pártok is támogathatnak, valójában ő a Fidesz vezette jobboldal főpolgármester-jelöltje. Korábban úgy volt, hogy Pokorni Zoltán lesz a Fidesz-MDF főpolgármester-jelöltje, a parlamenti választásokon azonban nagyarányú vereséget szenvedtek Budapesten. A 32 egyéni választókerületből 28-ban nyert az MSZP-SZDSZ, s csupán négyben a Fidesz-MDF. A Fidesz vezetése a választási kudarc nyomán személyt és taktikát váltott. Megítélésük szerint jobb esélyekkel vághatnak neki az önkormányzati választásnak, ha nem pártpolitikust, hanem egy ismert párton kívüli személyiséget indítanak, aki a jobboldali bázison túl is meg tud szólítani embereket. Schmitt esélyeit pedig az is növelheti, ha az SZDSZ és az MSZP is önálló főpolgármester-jelöltet állít. A Fidesz az elmúlt hetekben már előre megkoreografálta Schmitt 'civil bevezetését' a főpolgármester-jelöltségbe. Első lépésként nem is párt kérte fel Schmittet az indulásra, hanem Hankiss Ágnes vezetésével a jobboldalt támogató értelmiségiek egy csoportja. Másodikként a Fidesz partnerszervezete, az MKDSZ biztosította támogatásáról Schmittet, majd csütörtökön a Fidesz. Várhatóan a Fidesz-frakcióban lévő Kisgazda Polgári Egyesület is hamarosan a jelölt mögé áll. Tarlós István, az MDF korábbi főpolgármester-jelöltje is jelezte, kész visszalépni Schmitt javára".

Nyusztay Máté szerint (Független főpolgármester-jelölt Fidesz-támogatással, Népszava, 2002. június 7.) "a Fidesz egy nagy párt, sok szervezete van; az alapos mérlegelés és a szervezetekkel történt egyeztetéses miatt csúszott néhány napot Schmitt Pál jelölése a főpolgármesteri posztra - mondta lapunk kérdésére Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke. Pokornit a párt elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatón arról kérdeztük: ha a múlt hét péntekre tervezte a Fidesz, hogy bejelenti Schmitt jelölését, hogyan fordulhatott elő, hogy két nappal később 14 közéleti személyiség kérte fel, hogy induljon az őszi választáson? Pokorni, azzal, hogy a tárgyalásokra hivatkozott, lényegében elismerte, hogy Schmitt nem civil jelölt, hanem a Fidesz kiválasztottja, még akkor is, ha hivatalosan nem a volt kormánypárt indítja az őszi választáson, hanem utólag támogatja a jelöltet".

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384