Huszti Péter a Nemzeti Színház élén

2002-06-07

Görgey Gábor kulturális miniszter Huszti Péter Kossuth-díjas színművészt, rendezőt nevezte ki a Nemzeti Színház Rt. új vezérigazgatójának, miután az előző kormányzat által kinevezett Schwajda György megbízatása lejárt. Huszti Péter a következő öt éven át igazgatja a Nemzeti Színházat. Várhegyi Attila, a Fidesz kulturális kabinetjének vezetője bírálta, hogy Görgey korábbi ígérete ellenére megkerülte a pályázat kiírását, amit miniszter azzal indokolt, hogy nem akarta, hogy emiatt fél év kárba vesszen.


Összefoglaló

Görgey Gábor döntését támogató érvek:
- a Nemzeti Színház Rt. százszázalékos tulajdonosa a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, így a kulrueális tárca vezetője jogosult akár pályázat nélkül kinevezni a teátrum vezetőjét
- a pályázati struktúra balkáni, amivel ki lehetne választani a Nemzeti Színház új vezetőjét
- pályázat esetén csak félesztendei késéssel lehetne hozzáfogni az érdemi kérdéshez, vagyis a Nemzeti Színház szellemi építkezéséhez

Görgey Gábor döntését kritizáló érvek:
- Huszti Péter kinevezése teljesen törvényes, csak éppen nem elegáns
- nem volt pályázat, s ezzel az új kormány ugyanolyan hibát követett el, mint amilyet négy éven keresztül többször az előd szemére vetettek
- Görgey Gábor becsapta az Országgyűlés kulturális bizottságát és a kulturális közvéleményt azzal, hogy nem írt ki pályázatot a Nemzeti Színház igazgatói tisztére, hiszena bizottsági meghallgatáson Görgey még azt állította, meggyőződése ellenére pályázati úton kívánja betöltetni az igazgatói posztot
- bár a kinevezés mögötti jó szándék nem vitatható, ezzel a döntéssel az új kabinet hitele csorbult
- a kultuszminiszter ezzel a döntésével már a kormány beiktatásának hetében komoly csapást mért arra a megelőlegezett bizalomra, amelyet hetekkel ezelőtt a választópolgárok kinyilvánítottak



A Magyar Hírlap álláspontja szerint (Szokatlan belépő, Magyar Hírlap, 2002. május 31. ) "Görgey Gábor első döntése meglepte a közvéleményt. Igaz, alig három napja volt arra, hogy megtalálja Schwajda György utódját a Nemzeti Színház élére. A kinevezett Huszti Péter lett, aki emberileg és szakmailag is közel áll a miniszterhez. Szakmailag független, felelős döntéshez talán túl közel. A meglepetést az okozta, hogy mind az MSZP, mind az SZDSZ kultúrával foglalkozó politikusai többször azt nyilatkozták: pályázatot kell kiírni a fontos pozíciókra, egyidejűleg kikérve a szakmai szervezetek véleményét, hogy helyreállítsák a demokratikus játékszabályok tekintélyét. Ugyanezen politikusok kárhoztatták a Fidesz-kormányt, hogy bizalmasaikat ültetik fontos pozíciókba, a pályázatok mellőzésével. A jogszabályok szerint - mivel a Nemzeti Rt. tulajdonosa a kulturális tárca és annak vezetője - Huszti Péter kinevezése teljesen törvényes. Csak éppen nem elegáns. Ezt Görgey maga is elismeri. Lett volna más megoldás is. Például, hogy az év végéig, ideiglenesen, az eddigi gazdasági igazgató irányítsa a teátrumot, s aztán egy ősszel kiírandó pályázat zsűrije, gazdag és elismert életműve alapján akár Huszti mellett is dönthetett volna. Volna, volna. De nem volt pályázat, s ezzel az új kormány ugyanolyan hibát követett el, mint amilyet négy éven keresztül többször az előd szemére vetettek. Görgey Gábor azt mondja, a pályázat elmaradása számára sem öröm, máskor ilyet nem is tesz. Most azonban gyorsan kellett határozni, és Huszti Péterért személyes felelősséget vállal. Ez tiszteletre méltó, csakhogy a miniszter egy kormány tagja. Egy olyan kormányé, amelyik pályázatok kiírását ígérte minden felelős pozícióra. Ez most nem történt meg. S bár a kinevezés mögötti jó szándék nem vitatható, ezzel az új kabinet hitele csorbult. Márpedig a sikeres négy évhez a hitelképesség megőrzése az egyik legfontosabb feltétel".

Görgey Gábor kulturális miniszter: (In: Balogh Gyula, Bóta Gábor: Görgey emblematikus személyiséget keresett, Magyar Hírlap, 2002. május 31.) "Számomra is váratlanul derült ki, hogy vén koromra egyszemélyes részvényes lettem (...), hiszen a Nemzeti Színház Rt. százszázalékos tulajdonosa a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, így lehetőségem van pályázat nélkül kinevezni a teátrum vezetőjét. Először azt gondoltam, hogy kinevezek év végéig egy ügyvezetőt és megpályáztatom a posztot, de aztán rájöttem: nem engedhetem meg, hogy fél év üresen ketyegjen. Ezért, bár tudtam, hogy egyesek antipatikus lépésnek tartják, de úgy határoztam, pályázat nélkül nevezem ki a Nemzeti igazgatóját". Ehhez hozzátette, hogy más esetben ilyen megoldáshoz nem folyamodik.

Görgey Gábor elmondta "mindössze három nap állt rendelkezésre, hogy a Nemzeti Színház igazgatójának személyéről döntsön. Olyan emblematikus, ismert személyiséget keresett, akinek az ízlésvilága tág, a közönség sztárként ismeri és elfogadja őt". Görgey elmondta: "több lehetséges jelölttel tárgyalt, példaként Zsámbéki Gábort, a Katona József Színház igazgatóját említette, de hozzátette: Zsámbéki annyira szenzációsan működteti a saját színházát, hogy kár lenne őt onnan kimozdítani". Görgey "a pályázati struktúrát balkáninak minősítette, s tegnap is elmondta, hogy több pályázatnak ő maga is balekja és áldozata volt. Ezért úgy érezte, vállalnia kell a felelősséget, és egy személyben kell döntenie, választása pedig Huszti Péterre esett. Döntését 'szondázta' szakmai körökben is, a megkérdezettek többsége támogatta Husztit".

Várhegyi Attila, a kultusztárca volt politikai államtitkára szerint (Varga Klára Görgey: Pályázat? Minek!, Magyar Nemzet, 2002. május 31.) "Görgey Gábor becsapta az Országgyűlés kulturális bizottságát és a kulturális közvéleményt azzal, hogy nem írt ki pályázatot a Nemzeti Színház igazgatói tisztére. A bizottsági meghallgatáson Görgey még azt állította, meggyőződése ellenére pályázati úton kívánja betöltetni az igazgatói posztot".

Görgey Gábor miniszterjelöltként (Pályázat helyett kinevezés a színidirektori posztra, Népszava, 2002. május 31.) "már az Országgyűlés kulturális bizottságának ülésén hangoztatta, a Nemzeti Színház ügyében személy szerint nem ért egyet vele, de azért ki fogja írni a pályázatot. Várhegyi Attila, a bizottság fideszes alelnöke ekkor örömének adott hangot, hogy a miniszter egyetért a konzervatív kormányzat véleményével és gyakorlatával a Nemzeti Színház igazgatói kinevezésének kérdésében, melyet a korábbi ellenzék a négy év során rengeteget támadott".

Várhegyi Attila szerint (u.o.) "Görgey egyszerűen becsapta miniszteri meghallgatásán a kulturális bizottságot, amikor - saját meggyőződése ellenére - a pályázat kiírását nevezte fontosnak". Várhegyi hozzátette: "egyet tud érteni a pályáztatás nélküli kinevezéssel, hiszen nem a kinevezés módja, hanem a kinevezett személy alkalmassága dönti el, jó döntés született-e. Azonban az lett volna a tisztességes, ha Görgey a meghallgatásán a valós szándékait ismerteti".

Vajda Márta, a Magyar Színházi Társaság ügyvezető igazgatója szerint (u.o.) "talán jobb lett volna, ha pályázatot hirdetnek, mert ezzel megszűnt volna az elmúlt négy év gyakorlata".

Márton Éva, a Nemzeti Színház főtitkára (u.o.) "furcsállja, hogy a színházat hivatalosan senki nem kereste meg, az igazgatóváltás részleteiről senkivel nem egyeztettek, a kormánybiztost nem hívták fel, vele nem konzultáltak, még egy rövid tájékozódás erejéig sem".

Mészáros Tamás szerint (Az első hiba, Népszava, 2002. június 1.) "az új kormányzat elkövette első hibáját. Görgey Gábor kultuszminiszter ugyanis minden további nélkül kinevezte a Nemzeti Színház igazgatóját. A jogi indoklás világos és támadhatatlan: a kulturális tárca mint a Nemzeti Részvénytársaság alapítója, törvény adta felhatalmazásával élt, amikor a gazdasági társaságokról szóló hatályos rendelkezések alapján mellőzte a pályáztatást. Görgey ráadásul úgy vélte, a döntés sürgető, hiszen május 31-én kitelik Schwajda György ideje; a színház nem maradhat vezető nélkül. Látszatra tehát minden rendben, az új miniszter gyors volt és határozott, és még azt is elmondhatja, hogy Huszti Péter személyében olyan színházi embert talált, akivel szemben aligha támadnak fel akár politikai, akár szakmai indulatok. Fájdalom, a helyzet mégsem ilyen egyszerű. Hogy tévedés ne essék, szögezzük le: valóban nem Huszti Péter személye okoz itt gondokat. Bárki más kapta volna a miniszter akaratából ezt a megbízatást, mindenképpen azt kellene mondanunk, márpedig a pályázathoz muszáj lett volna ragaszkodni.

Mészáros szerint "bizonyára vannak olyan idők, amikor egy miniszter vállalhatja az egyszemélyi döntés felelősségét; békességesebb demokráciákban ilyen is megesik, és senki nem emel kifogást ellene. Minálunk és kivált ennek a Nemzeti Színháznak az esetében azonban mások a viszonyok. A Schwajda építette Nemzeti egész eddigi története nem más, mint a riasztó és elfogadhatatlan politikai túlhatalom keserű példája. Az épület helyszínének kijelölése éppúgy nélkülözött bármiféle szakmai konszenzust, mint a kormánybiztosból részvénytársaság-igazgatóvá és teljhatalmú beruházóvá avanzsált Schwajda önkényes terv-választása. Mindaz, ami a Nemzeti körül az utóbbi időben történt, egyetlen, elnyújtott botránysorozattá állt össze - és terméke nemcsak az a Duna partján kibontakozó építészeti nonszensz, az a röhejes Fidesz-barokk; nem, a folyamatnak legalább annyira tragikus eredménye, hogy két jeles értelmiségi társaság, az építészek és a színháziak együtt szerepeltek le ebben a viszolyogtató történetben".

Mészáros szerint "Görgey Gábor így vélekedik: 'Nem szeretném, ha az az áldemokratikus mechanizmus megmaradna, amikor mindenki előre tudta, ki fog nyerni egy pályázaton, de a látszat kedvéért még beneveztek másokat is. Több alkalommal balekja voltam hasonló eseteknek'. Nos, ez az igazán visszatetsző hivatkozás. Ha Görgeynek elkeserítő tapasztalata van az áldemokratikus viszonyokról, akkor egy okkal több, hogy változtasson rajtuk. Miniszterként ez például szép feladat lehet. Mert mindannyian tudjuk, hogy nem megoldás, ha a fürdővízzel együtt kiöntjük a gyereket is. Nem a pályázat intézményében van a hiba, hanem olykor a lebonyolításában. Csakugyan megesik, hogy előre levajazzák a győztes személyét. Akár azért, mert politikai alkuk határozzák meg a döntést. (...) Hát hogyne, a pályázattal is vissza lehet élni, mint szinte mindennel a világon. Miként magával a demokráciával. Mégis hinnünk kell abban, hogy ez megakadályozható. És ennek az új kormánynak legkivált ez a dolga - nemhiába terjeszt elő úgynevezett demokráciacsomagot, nemhiába ígéri, hogy az előző rezsim gyakorlatával szakítani fog".

Mészáros szerint a pályáztatás esetén is "meglehet, akkor is Huszti Péter bizonyult volna a lehetséges legjobbnak. De ezt nem a miniszter jelentette volna ki - a jelölttel való korábbi személyes munkakapcsolataiból leszűrt magántapasztalatai alapján -, hanem egy szükségképpen elfogulatlanabb szakmai grémium".

A Nyilvánosság Klub ügyvivő testületének állásfoglalása szerint (In: A Nyilvánosság Klub Huszti kinevezéséről, Népszabadság, 2002. június 3.) "a törvény betűjének megfelel, a demokrácia játékszabályainak azonban nem a Nemzeti Színház igazgatójának kinevezése. Márpedig a demokrácia szokásrendjének - írott és íratlan szabályainak - betartását ígérte 1998 és 2002 között a jelenlegi kormánykoalíció, amíg ellenzékben volt. (...) a testület nem a pályáztatástól megkímélt színi direktor, Huszti Péter kinevezése ellen tiltakozik, hanem amiatt, hogy a kultuszminiszter már a kormány beiktatásának hetében komoly csapást mért arra a megelőlegezett bizalomra, amelyet hetekkel ezelőtt a választópolgárok kinyilvánítottak. Lehet, hogy a törvényszegések sorozatával felépült színház működéséhez hasznos a miniszter gyors intézkedése, a demokrácia iránti bizalom helyreállításához viszont bizonyosan káros. A jogkövető magatartás számára olyan fegyverletétel Görgey Gábor hivatalos indoklása 'az áldemokratikus pályázatokról', ami kiújuló kultúrharchoz vezethet".

Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke szerint (In: Az MSZP tovább tarol, Magyar Nemzet, 2002. június 3.) "Görgey Gábor kultuszminiszter becsapta a közvéleményt, ugyanis a parlamenti bizottsági meghallgatásán még azt ígérte, hogy az intézmény új vezetőjét pályázati úton választja ki. Ehhez képest egy személyben döntött Huszti Péter kinevezéséről. Jellemző: a Nyilvánosság Klub szerint sem felel meg a demokrácia játékszabályainak a Nemzeti Színház igazgatójának kinevezése, ami szerintük kiújuló kultúrharchoz vezethet".

Zappe László szerint (A rossz példa ragadós, Népszabadság, 2002. június 4.) "tulajdonképpen számítani lehetett rá, hogy a rossz példa ragadós. (...) Nem volt pályázat. A miniszter éppen úgy nevezte ki Husztit, mint a korábbi Schwajdát. Még az érvelés is hasonló a korábban elhangzottakhoz. Az egyik indok lenne például a sürgősség. Amiből annyi igaz, hogy Schwajda megbízatása május végén lejárt. A teljes jogkörű vezető kinevezésére azonban még jócskán lett volna idő, hiszen nyáron nem lehet már és még társulatot szervezni, sem évadot tervezni. Annak télen, kora tavasszal van itt az ideje. Addig, még ha főigazgatónak mondják is az új kinevezettet, valójában csak ügyvezethet. A másik érv a pályázat ellen magától Schwajdától való. Ő az építészeti pályázatot azért tartotta előbb fölöslegesnek, majd amikor mégis megvolt, az eredményét elvetendőnek, mert minden szakmai zsűrit eleve korruptnak, a szakmai összefonódások termékének nyilvánított. Most a miniszter ugyancsak az álpályázatok megalázó procedúráját emlegette. És valóban megalázó, szégyenletes színjáték egy előre levajazott versengés. Csak hát egy pályázat nem magától vajazódik le, hanem attól, hogy valaki levajazza. Ha a miniszternek eltökélt szándéka, hogy csakis az ő jelöltje lehet a győztes, akkor természetesen valóban fölösleges, szégyenletes, megalázó pályázatosdit játszani. Csakhogy egy valóban demokratikusan lebonyolított pályázat során a miniszternek nem lehet jelöltje, pláne nem olyan, akihez mindenáron ragaszkodik. És a pályázat már nincs levajazva".

Zappe szerint "a legálságosabb érv azonban mégis a jogi helyzet fölemlegetése, miszerint a miniszternek mint a Nemzeti Rt. egyszemélyi tulajdonosának joga van a pályázat nélküli kinevezésre. Ez a jogi helyzet ugyanis egy korábbi jogtiprás révén jött létre. A Nemzeti Színház nem öröktől fogva részvénytársaság, hanem azóta, amióta Schwajda számára ezt a konstrukciót kitalálták. Mégpedig éppen azért, hogy számára 'jogot' biztosítsanak minden további jogsértéshez, és minden kontroll alóli kibújáshoz. Az új kormánytól, az új minisztertől ennek és a hasonló helyzeteknek a sürgős megszüntetését vártuk volna. De a legkevésbé sem ennek a kihasználását".

Wizner Balázs szerint (Az első pofon a legnagyobb, Népszabadság, 2002. június 4.) "Görgey Gábor a kinevezése utáni második napon befejezte a demokrácia építését, és a harmadik napon felelőssége teljes tudatában egy szempillantás alatt lerombolta azt, amiért a jelenlegi kormányzó pártokra szavaztam. Kinevezte (az amúgy általam is nagyra becsült) Huszti Pétert a Nemzeti Színház élére. Pedig tudnia kellett volna, hogy itt most nem valakinek, hanem valaminek - a demokráciának - a nagyrabecsülése lett volna a döntő szempont. Magyarázata sokkolóan ismerősen hangzott: sietni kellett, fél év kiesett volna a színház életéből, amúgy felelősséget vállal döntéséért, ami egyébként teljesen jogszerű, és különben is fölösleges a pályáztatás, ha úgyis tudjuk előre, ki lesz a győztes. Miről szólt az elmúlt négy év, ha nem erről, hogy valamifajta 'nemzeti érdek' nevében a hatalom kijátszhatja a demokrácia, a tisztesség legalapvetőbb normáit. Nem kell közbeszerzés, nem kell betartani az íratlan játékszabályokat, lehet egyik napról a másikra homlokegyenest mást mondani. És közben minden lépés - vagy legalábbis majdnem mindegyik - jogszerű volt, mert a fiúk tudták, hogy a jog nyelvezete kiválóan alkalmazható a jog szellemiségének kioltására".

Wizner szerint "Görgeynek, akárcsak elődeinek, nem hitbizománya a minisztérium, nem az a feladata, hogy felelősséget vállaljon a kulturális intézmények vezetéséért. Nem hiszem el neki sem, akármit tett is le az asztalra, hogy ő itt a totum factum. Értse meg, egy demokratikus államban a miniszterek hivatalnokok, akik felelősek azért, hogy az állami intézményrendszer demokratikusan, átláthatóan, a demokratikus szabályoknak megfelelően működjék, hogy a döntéseket demokratikus módon hozzák meg. Ennek pedig kikerülhetetlen eszköze a pályáztatás, vagyis a világosan szabályozott verseny. Ha a pályáztatás folyamatát Görgey megkérdőjelezi, akkor mondjon le, de ne a pályáztatásról, hanem a miniszterségről, mert ezzel a demokráciát magát kérdőjelezi meg. Egy elkötelezett demokrata ugyanis tudja, hogy azért, mert a pályázatok jelentős részét úgy bírálják el, ahogy, illetve azért, mert demokráciánk úgy működik, ahogy, még nem kell a demokráciát fölszámolni. Az áldemokratikus döntéshozatalnak nem a diktatórikus döntéshozatal az alternatívája. Az új kormánynak, a négy szűk esztendő után - és ezt úton-útfélen hangoztatta is - azon kellene dolgoznia, hogy valóban érvényesüljenek a demokrácia szabályai, és nem pedig azon, hogy egyáltalán ne is kelljen azokat érvényesíteni".

Wizner szerint "Most már végre fontos lenne mindenkivel megértetni: a demokrácia alapelve, hogy a cél nem szentesíti az eszközt, mert a cél maga az eszköz, vagyis a tisztességes verseny megteremtése és biztosítása. Nem baj, ha fél évig nem lesznek még jó előadások a Nemzetiben. (Itt jegyzem meg, nem is hiszem, hogy egy igazán jó színházvezetési koncepciót rövidebb idő alatt el lehetne végezni.) Azért nem baj, mert nem ez a legfőbb cél. A cél az, hogy a legfelkészültebb, legrátermettebb ember választódjék ki a színház élére. Szakmai alapon. Márpedig ha nincs verseny, akkor nincs összehasonlítási alap, és senki sem érezheti följogosítva magát arra, hogy rangsort állítson föl saját ízlése szerint".

Ascher Tamás, a Magyar Színházi Társaság Rendezői Testületének elnöke Görgey Gábornak írt levélben tiltakozott a pályázat nélküli kinevezés ellen: (Gréczy Zsolt, Balogh Gyula: Színházrendezők bírálják Huszti kinevezésének módját, Magyar Hírlap, 2002. június 5.) "a Nemzeti Színház felépülése és működtetése kapcsán eddig is számos visszaélés történt - az épület újraterveztetése, helyének megváltoztatása, a kormánybiztos kinevezése. Örültünk annak, hogy miniszteri meghallgatásán kijelentette, hogy bár jogában áll kinevezni a Nemzeti Színház új vezetőjét, Ön mégis a pályázat mellett dönt. Ebben a meggyőződésében nyilván erősítette Önt az a korábbi megbeszélés, ahol a színházi szakma képviselőivel éppen azért konzultált, hogy a Nemzeti új igazgatója széles körű szakmai egyetértéssel kerüljön posztjára. Ezen a beszélgetésen egységes vélemény alakult ki: pályáztatni kell, egyedül ily módon lehet megszakítani a színház körüli önkényes intézkedések sorát. Sajnálatosnak tartjuk, hogy az ígéretes párbeszéd tökéletesen eredménytelennek bizonyult'.

Kazal János, a miniszter kabinetfőnöke szerint (u.o.) "a kritika némileg jogos. Ám a sajátos körülmények miatt azonnali döntést kellett hozni, amiért a miniszter vállalja a felelősséget".

A Magyar Narancs szerkesztősége szerint (A miniszter joga, Magyar Narancs, 2002. június 6.) "a Nemzeti Színház igazgatóját pályázat útján kell kinevezni - s ha ezen axióma alól akadhatna kivétel, az nem Görgey Gábor frissen fölkent kultuszminiszter mostani döntése. Az utóbbi napokban hemzsegtek a nevek a levegőben, mint a pollen - nyomukban a nyilatkozatok, mint az allergia. Konszenzus csak a tekintetben körvonalazódott, hogy pályázat kell. És noha Görgey Gábor egy sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy ő bizony nem szereti a pályázatot, mert régebben őt is bepalizták levajazott ügyekbe, ez nem tekinthető felelős miniszteri álláspontnak; (...) Nem beszélve arról, hogy Görgey a bizottsági meghallgatáson leszögezte: pályáztatni fog. És már csak az előző rezsimtől való elkülönbözés okán is jó lett volna, ha tartja a szavát. Vehemens védekezése - miszerint az önkényesnek tetsző kinevezéshez joga van - akár elődei száját is elhagyhatta volna. Mellesleg a jogot is nekik köszönheti: a Schwajda György kreálta részvénytársaság tulajdonosi jogát érvényesíti most. Schwajda annak idején azért gründolta ezt az rt.-t, hogy avatatlan szemek - újságírók, például - ne követhessék a szerződések és pénzek mozgását az építkezés alatt és után. Biztos jó oka volt rá, amiként a minisztériumnak is a jóváhagyásra. Most azonban az rt. - mint köztes szervezet a minisztérium és a Nemzeti között - teljesen fölöslegessé vált".

Sándor Zsuzsanna szerint (Barátok közt a Nemzeti, 168 Óra, 2002. június 6.) "a szociálliberális kormány már megalakulása előtt kiemelten kezelte a Nemzeti Színház ügyét. Nemcsak azért, mert tudták: Schwajda György igazgatói megbízatása május végén lejár, és június 1-jétől új direktort kell kinevezni. A Nemzeti a diktatórikus fideszes klientúrapolitika szimbóluma lett. A mostani igazgatóváltás arról is szólt: az új hatalom komolyan gondolja-e a közéleti stílusváltást. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője április 30-án arról nyilatkozott: pályáztatni kell a Nemzeti vezetői posztját, és a döntésbe bevonni a szakmai szervezeteket is".

Görgey Gábor május 22-én, miniszteri meghallgatásán azt mondta a kulturális bizottság előtt (u.o.): "Tulajdonképpen jogom van a Nemzeti Színház igazgatóját kinevezni, én ezzel a jogommal ilyen értelemben nem akarok élni. Intenzíven tárgyalok a szakma legkülönbözőbb képviselőivel, és velük egyetértésben szeretnék majd dönteni. Végre úr lehetnék ezen a páston, de nem akarom ezzel kezdeni miniszteri pályafutásomat".

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695