Lemondott Pokorni Zoltán

2002-07-04

Pokorni Zoltán, a Fidesz - MPP elnöke bejelentette, hogy lemond pártelnöki és frakcióvezetői tisztségéről, mert előző nap tudta meg, hogy édesapja együttműködött az egykori állambiztonsági szolgálattal. Pokorni Zoltán szerint sem erkölcsi, sem politikai kényszer nincs arra nézve, hogy lemondjon. Azért döntött mégis így, mert úgy érzi, ezzel akarták visszafogni őt a Medgyessy-ügyben, hogy ne érveljen az egykori állambiztonságiak személyének feltárása és a politikai életből való távozása mellett.


Összefoglalás

Pokorni Zoltán döntését támogató érvek:
- Pokorni Zoltán lemondása nem volt szükségszerű, de tisztességesen járt el
- eddig nem volt bennem gyűlölet az egykori titkos ügynökökkel, szigorúan titkos tisztekkel szemben, akik az apámhoz hasonló embereket zsarolták, kényszerítették, most viszont igen komoly indulat van bennem, márpedig egy pártot nem lehet indulatvezérelten irányítani
- azzal, hogy Pokorni Zoltán nem hagyta magát megzsarolni, hanem feláldozta politikai karrierjét, homokszem került a Medgyessy-ügy elkenésén munkálkodó baloldali gépezetbe
- Pokorni lemondása indokolt, egyrészt azért, mert ő azon politikusok egyike volt, akik nagyon agresszíven elítéltek egy korábbi generációt; ha maradna, erkölcsi probléma merülhetne fel, másrészt családon belül Pokornira nézve is lehetett ennek következménye, adódhatott számára családi védelem, ami esetleg átrajzolhatja politikai pályájának indulását

Pokorni Zoltán döntését kritizáló érvek:
- Pokorni Zoltánnak édesapja múltja miatt nem kellett volna lemondania a Fidesz pártelnöki és frakcióvezetői posztjáról, nem terheli felelősség a szülő tetteiért, nem tudjuk még, pontosan hogyan, miért, milyen nyomás, miféle fenyegetettség és rettegés közepette írt alá Pokorni János, s lett belőle aztán Pákozdi János
- indokolatlan a Fidesz elnökének lemondása és nem is teljesen őszinte, minden embert a saját cselekedetei alapján kell megítélni, senki sem tehető felelőssé családja tetteiért
- a szülei hibájából senkinek sem kellene hátrányt szenvednie, ugyanakkor az ellenzék olyan differenciálatlanul harsogta a maga igazát az ügyben, hogy saját magát navigálta bele ebbe a csapdába



Szombathy Pál szerint (Hosszú árnyék, Magyar Hírlap, 2002. július 3.) "Pokorni Zoltán hazajött. Tizenkét évvel a rendszerváltás után megérkezett Magyarországra. Nem tudni pontosan, mikor ment el, csak annyit: az elmúlt hónapokban (években? - ki tudja) nem ebben az országban élt. Keserű, fájdalmas és megrázó volt a földet érés tegnap. Megtörtnek látszó, erősen őszülő negyvenes férfi tartotta vissza könnyeit a pártközpontban. Ötvenéves titkot tudott meg édesapjáról előző este. Az apa besúgó volt a Kádár-rendszerben. Sok ilyen apa és sok ilyen fiú él ebben az országban. Van, aki sohasem tudja meg az igazságot szüleiről, mások sejtik, némelyek mindennel szembesülnek. Made in Hungary. Pokorni Zoltán talán gyanított valamit korábban is, talán. Most megkapta a bizonyosságot. Durván, nyersen hajította elé egy régi apparatcsik a másik oldalról. Rettenetes érzés lehet. A történelem bonyolult, a világ bonyolult, az igazság összetett, a politika zavaros. Ezer meg ezer élettörténet, sors, árulás, tragédia. Nincs kettő egyforma. Pokorni Zoltánnak édesapja múltja miatt nem kellett volna lemondania a Fidesz pártelnöki és frakcióvezetői posztjáról. Nem terheli felelősség a szülő tetteiért. Nem tudjuk még, pontosan hogyan, miért, milyen nyomás, miféle fenyegetettség és rettegés közepette írt alá Pokorni János, s lett belőle aztán Pákozdi János. Beszervezése nem minősíti fia politikai pályáját, a tény napvilágra kerülése semmilyen formában nem befolyásolhatja ítéletünket Pokorni Zoltánról, a Fidesz vezető politikusáról. A távozó pártvezér ettől nem lehet más a szemünkben. Róla ugyanis saját lépései és mondatai alapján alkothatunk képet. Nézzük hát ezeket. Pokorni Zoltán hihetetlen erkölcsi magaslatokat mászott meg azóta, hogy pártlapja megszellőztette Medgyessy Péter kémelhárító múltját. Két hét alatt ítéletet mondott negyven-ötven év történetéről, kérlelhetetlen szigorral nyilatkozott mindenkiről, aki ama iszonyatos kommunista diktatúrát működtette. Való igaz, hogy elsősorban a Kádár-rendszer pártitkárait, szt tisztjeit és belügyeseit akarta száműzni a közéletből, a besúgókat inkább áldozatoknak nevezte. Az ügynökkérdés elemzését mindenesetre alárendelte aktuális politikai céljainak. Izzó dühvel támadta az új hatalmat, ahogy ő fogalmazott: a hálózatok kormányát. Akkor még nyilván szellemesnek találta ezt a fordulatot. Most, ahogy mindenhonnan ömleni kezdenek az esetek, vajon mit mond? Hálózatok országa? Hálózatok parlamentje? Netán hálózatok politikai elitje? Vagy hálózatok behálózta politikai pártok?"

A Magyar Hírlap álláspontja szerint (Kísért a múlt, Magyar Hírlap, 2002. július 3.) "Pokorni Zoltánnak nem kellett volna lemondania. Maradhatott volna a Fidesz elnöke, frakcióvezetője. Apja ügynökmúltja emberileg megrendíthette, ám sem erkölcsi, sem politikai felelősség ezért nem terheli. Ezt ő maga is így látja. Ám míg eddig nem volt benne indulat az egykori szigorúan titkos ügynökökkel szemben, most van. Indulat vezérelten pedig nem lehet egy pártot vezetni, magyarázta távozásának okát tegnap. Ez az érvelés valóban indulatot, mi több, gyűlöletet sejtet. Ám nem az apával szemben. őt menti, keresi az elfogadható magyarázatot a harminchárom évnyi besúgói munkára. Megtalálja. Első reakcióként ez érthető, megérthető. Ám ha egy politikus a nyilvánosság elé kiáll, érdemes a tanulságokat szélesebben megvonnia. Lehet gyűlölni a beszervezőket. Lehet gyűlölni azt a rendszert, amely ilyesmire kényszerített embereket. Ám egy politikusnak ilyenkor saját magával is szembesülnie kell. Pokorni drámáját igazán az okozza, hogy maga ácsolta erkölcsi magaslatról ítélkezett idáig egy általa csak legpuhább változatában ismert, diktatórikus korszak fölött. Ezt megteheti. De akkor nincs két mérce. Pokorni most azzal szembesülhet, apja révén ő is 'Érintett', azaz a múlt sara ráfröccsent. Hogy lehet így erkölcsi ítéleteket osztani? Prédikálni arról, mi a jó, mi a helyes? Pokorni eddigi szerepét nem játszhatja tovább. Hitelesen nem. Ám kérdés, milyen szerepet oszt most ő magának az új ismeretek birtokában? Ám még mielőtt ezt megteszi, célszerű szembenéznie mostani és régi önmagával. Honnan indult, hova jutott. Érdemes megismerkedni a nem oly távoli múlttal, a valóságossal, amelyben ő is gyerekkorát élte. Az új ismeretek akár a katarzis élményét is elhozhatják. Pokorni esete azt jelzi: a múlt a fideszeseket is utoléri. Egyetlen értelmes lehetőség van: ezt tudomásul véve megbékélni, békében élni. S a múltat aktuálpolitikai szándékok nélkül feltárni és lezárni".

Pokorni Zoltán sajtótájékoztatón jelentette be lemondását. (In: Pokorni lemondása, Magyar Hírlap, 2002. július 3.) Pokorni "az előzményekről szólva elmondta: hétfőn a Budapest TV-ben hallotta, hogy az egyik ellenzéki párt prominens képviselőjének édesapja Pákozdi János néven dolgozott az Állambiztonsági Hivatalnak. Pákozdit 1953-ban tizenkét év börtönbüntetésre ítélték, három évvel később válaszút elé került: vagy további kilenc évet tölt elzárva, vagy az állambiztonságnak dolgozik - idézte az újságírót a Fidesz elnöke. 'Felhívtam az édesapámat, akit 1952-ben tartóztattak le, 1953-ban elítéltek 12 évre, és megkérdeztem tőle, róla van-e szó, és azt mondta, hogy igen, amit leírtak, az mind igaz' - fogalmazott a politikus. Kifejtette: apját kilencévi börtönnel zsarolták harminchárom éven keresztül. 'Nem kívánom senkinek, hogy 40 éves korában tudja meg azt, amit én. Szerda reggelre összehívtam a Fidesz elnökségét, ezt tudattam az elnökség tagjaival, és bejelentettem, hogy noha sem erkölcsi, sem politikai okok erre nem kényszerítenek, lemondok a Fidesz elnökségéről és a frakció vezetéséről. Nem tudom ezt a munkát úgy elvégezni, ahogyan hitem és lelkiismeretem szerint a párt elnökének dolgoznia kell' - jelentette ki Pokorni Zoltán. Mint mondta, időre van szüksége, el kell rendeznie magában ezt a tényt. A Fideszt a soron következő kongresszusig Áder János ügyvezető alelnök teljes jogkörrel irányítja, a frakció vezetéséről hétfőn döntenek a képviselők. Pokorni Zoltán Deutsch Tamást javasolja majd utódjának".

Pokorni édesapja múltjáról elmondta: "1929-ben született, 1952-ben államellenes összeesküvés vádjával tartóztatták le, 1953-ban elítélték tizenkét évre. 1956-ban a forradalmárok szabadították ki a márianosztrai börtönből; decemberben a rádión keresztül felszólították a 'felszabadított raboknak' nevezett több tízezer embert, jelentkezzenek a rendőrségen, ő is jelentkezett (...). A rendőrök ezután vették rá arra, hogy időről időre hangulatjelentéseket, beszámolókat készítsen - mondta. Közlése szerint édesapja villamos erőműveket tervezett, s munkájáról, baráti köréről, kapcsolatairól kellett beszámolnia. Hangsúlyozta: apja miatt nem került senki börtönbe vagy lehetetlen helyzetbe, 'igyekezett a helyzethez képest tisztességesen eljárni'. Pokorni Zoltán megjegyezte: apját 1989-ig zsarolták. 'Meruk Józsefnek, az MSZP volt kampányfőnökének köszönhetően én 40 évesen tudtam meg, hogy édesapám, aki számomra részben a börtönbüntetése, megszenvedett múltja, részben az egész erkölcsi tartása miatt egy megfellebbezhetetlen erkölcsi mérce volt, igazodási pont, harminchárom éven keresztül a nemzetbiztonságnak készített jelentéseket'".

Pokorni szerint "világos, hogy a hír a maga brutális módján azt kívánta üzenni nekem, hogy jobb, ha nem foglalkozunk az ügynöktémával. (...) Én azonban nem vergődöm egy ilyen csapdában."... eddig nem volt bennem gyűlölet az egykori titkos ügynökökkel, szigorúan titkos tisztekkel szemben, akik az apámhoz hasonló embereket zsarolták, kényszerítették, most viszont igen komoly indulat van bennem, márpedig egy pártot nem lehet indulatvezérelten irányítani. Végezetül azt mondta: az édesapját nyilvánvalóan miatta gyalázták meg, mert őt kívánták megzsarolni vagy lehetetlen helyzetbe hozni, ezért azt kérte a Fidesz elnökségétől, hogy ne lépjen vissza egyetlenegy tapodtat sem azon az úton, amit az ő irányításával elkezdett".

Dávid Ibolya, az MDF elnöke szerint (u.o.) Pokorni Zoltán "lemondása nem volt szükségszerű, de tisztességesen járt el. Az MDF elnöke szerint ez az eset is arra int, hogy nagyon óvatosan és körültekintően kell eljárni az ügynök- és az állambiztonsági ügyekkel foglalkozó törvényjavaslat előkészítésénél. Az MDF-ben mély megdöbbenéssel fogadták a hírt, a politikusok elismerően és együttérzőn szóltak arról, ahogy Pokorni Zoltán 'ezt a hatalmas családi tragédiát kezelte".

Mécs Imre (u.o.) "indokolatlannak tartja a Fidesz elnökének lemondását, mely szerinte nem volt teljesen őszinte. Minden embert a saját cselekedetei alapján kell megítélni, senki sem tehető felelőssé családja tetteiért - hangsúlyozta Mécs. A politikus szerint az utóbbi időben napvilágra került esetek is azt bizonyítják, hogy már régen kutathatóvá és nyilvánossá kellett volna tenni az iratokat. Ezt az SZDSZ már 12 éve követeli, de az eddig hatalmon lévő kormányok nem támogatták a kezdeményezést. Ha korábban megtörtént volna ez, akkor a magyar társadalom már túljutott volna a sokkon. Azóta apránként csepegtetik a mérget, lappangó aknaként őrizgetik a kilopott iratokat. Így azonban az újkori magyar demokrácia elitje maga előtt görgeti ezt a rettenetes batyut - tette hozzá".

Schmidt Mária történész, a Terror Háza igazgatója szerint "tűrhetetlen és tragikus, hogy a totális diktatúra mit művelt az emberekkel, és hogy mindezt sokan ma is palástolni akarják. Még az ellenállókat és a hősöket is meghurcolták. Többszörösen is áldozataivá váltak a korábbi rendszernek. Tanúi lehetünk Pokorni Zoltán édesapja nagy tragédiájának, amely egyben családi tragédia is. Iszonyatos lehet egy vezető politikusnak most, 40 évesen tudomást szerezni egy ilyen súlyos tragédiáról, amely saját édesapjával történt meg. De éppen ezért is, ebből is kiderül, tizenkét év után szembesülnünk kell ezekkel a tényekkel, történetekkel. Nem lehet elhazudni a múltat, nem lehet megkerülni. A lépten-nyomon felbukkanó esetek nyomán keletkező botrányokból is kitűnik, meg kell, hogy történjenek ezek a szembesülések azért is, mert a diktatúra és a demokrácia közötti határvonalat nem lehet elmismásolni".

Lakner Zoltán politológus szerint (u.o.) "olyan ügynöktörvényt kéne hozni, amely nem aktuálpolitikai célt szolgál. Az elmúlt két hétben a Fidesz által követett politikában benne volt ez a mostani eset. Véleményem szerint a szülei hibájából senkinek sem kellene hátrányt szenvednie, ugyanakkor az ellenzék olyan differenciálatlanul harsogta a maga igazát az ügyben, hogy saját magát navigálta bele ebbe a csapdába. Sokkal több bőrt próbáltak lehúzni a Medgyessy-ügyről, mint amennyi volt rajta. Az erkölcsi tisztaság miatt indokolt Pokorni lemondása".

Sükösd Miklós politológus szerint (u.o.) "szülei tettéért senki sem felelős. Ha ezt nézzük, akkor nem érthető, hogy Pokorni miért mondott le. Azt gondolom, hogy a Fidesz ezúttal saját csapdájába esett. Azzal, hogy keményen hangsúlyozták, a közéleti szereplőket a volt titkosszolgálati múltjuk alapján kell megítélni, igen magasra állították a mércét. Azért, mert Esterházy apjáról kiderült, hogy ügynök volt, még nem kell abbahagynia írói munkásságát. Az egészet csak egy jó ügynöktörvény zárhatja le. Nagyon elkeserítő, hogy nálunk kiváló lehetőség van arra, hogy egymás múltjában lehessen kotorászni. Nem volna szabad, hogy huszonöt vagy akár ötven évvel ezelőtti dolgokról szóljon most az ország politikai élete. A sebek csak úgy gyógyulhatnak be, ha előbb feltárjuk őket".

Ágh Attila politológus szerint "megrendítő, ugyanakkor sajnálatos, hogy a Fidesz ezt az ügynöktémát felvetette. Szomorú, hogy a magyar politika züllése odáig jutott, hogy az ügynökkérdés politikai eszközzé válhatott. Az is elkeserítő, hogy a rendszerváltás elmúlt évei alatt ezek a titkosszolgálati anyagok szétszóródhattak. A hamisítás és a féligazságok világa bontakozhat ki. Pokorni lemondását indokoltnak tartom. Egyrészt azért, mert ő azon politikusok egyike volt, akik nagyon agresszíven elítéltek egy korábbi generációt; ha maradna, erkölcsi probléma merülhetne fel. Másrészt családon belül Pokornira nézve is lehetett ennek következménye, adódhatott számára családi védelem, ami esetleg átrajzolhatja politikai pályájának indulását. Az, hogy Pokorni Zoltán édesapja 1956 és 1989 között a III/III-as ügyosztály ügynöke volt, már nem puszta véletlen, nem egy megtévedés, hanem egy életmű".

Szerető Szabolcs szerint (Kommunisták, Magyar Nemzet, 2002. július 4.) "a kommunizmusnál csak az rosszabb, ami utána jön - a rendszerváltozás kezdete óta gyakran idézett mondás igazságát brutális erővel igazolta Pokorni Zoltán tegnapi bejelentése. A Fidesz elnöke és frakcióvezetője lemondott mindkét tisztségéről, mert úgy érezte: nem tud a politika élvonalában maradni azok után, hogy egy újságírónak látszó személy 'leleplezte' az édesapját.
Bár az ügy szempontjából másodlagos jelentőséggel bír, nem árt tisztázni, ki is az a Meruk József. A rendszerváltozás előtt az MTI külföldi tudósítója volt, később a Reform és a Kurír című lapoknál tűnt fel, majd a botrányairól elhíresült Globex szóvivőjeként szerepelt a neve a híradásokban. Ha bárkinek kételye volna politikai elkötelezettségével kapcsolatban, érdemes megemlíteni, hogy 1990-ben az MSZP kampányfőnökeként tevékenykedett. (...) Miközben D-209 leleplezése után Kuncze Gábor, az úgynevezett SZDSZ elnöke méltatlankodott a parlamentben, mert szerinte a jobboldal politikai zsarolásra használja a rendszerváltozás előtt keletkezett állambiztonsági iratokat, nem tűnt fel neki, hogy koalíciós partnere félreérthetetlen utalásokat tett jobboldali politikusok állítólagos ügynöki múltjára. D-209 szerint például meglepetéseket is okozhat az ügynöklista nyilvánosságra hozása, míg Tóth Károly képviselő talányosan egy fiatalemberről mesélt, aki 'katonatársai vallásos szokásairól adott jelentést'. A múlttal való szembenézés elmaszatolásában, az ügynökkérdés megnyugtató lezárásának elmulasztásában a jobboldali kormányok is felelősséget viselnek, de Kunczééknak illene tudniuk, hogy éppen mai szövetségeseik azok, akik 1990 előtti helyzetüket kihasználva hozzáférhettek minden bizalmas adathoz".

Szerető szerint "azzal, hogy Pokorni Zoltán nem hagyta magát megzsarolni, hanem feláldozta politikai karrierjét, homokszem került a Medgyessy-ügy elkenésén munkálkodó baloldali gépezetbe. E lépés és az államfő hétfői nyilatkozata után nem lehet már arról beszélni, hogy nincs ügy, foglalkozzunk a 'jövővel'. Hiszen éppen azt bizonyítja Pákozdi János története, hogy az egykori elnyomók, a diktatúra erőszakszervezeteinek működtetői ma sem eresztik megalázott áldozataikat. Talán ez az eset lesz az, amely után a társadalom többsége megérti, hogy mi a különbség a kiszolgáltatott helyzetében besúgásra kényszerített ügynök, valamint a diktatúra ördögi gépezetének működtetője, a jelentések megrendelője és olvasója között. Talán egyre többen felteszik a kérdést: miért csak Pákozdi János bűnhődik, miért rázhatják le magukról a felelősséget egy vállrándítással az igazi bűnösök? Miért manipulálhat mindmáig a múlt lezárásáról papoló utódpárt a nagy belügyi iratmegsemmisítés idején kimazsolázott dokumentumokkal?"

Nagy N. Péter szerint (Hányadíziglen?, Népszabadság, 2002. július 4. ) "Pokorni Zoltán nehéz helyzetbe került. Normális körülmények között ennél, hogy nehéz, súlyosabban ható jelzőt nem lehetne alkalmazni. A helyzet ugyanis, amelyben egy közszereplőnek édesapja távolmúltjáról kell megtudnia kellemetlen információkat, nem válságos vagy tragikus. Politikai, hatalmi szempontból is csak kellemetlen. Jó, legyen nagyon kellemetlen. Hogy Pokorni akkor szembesült e csakis saját személyes múltját érintő ténnyel, amikor pártja a múltnak pont azon metszete ellen indított keresztes háborút, amely így visszacsapott. És ha most sokak számára mégis pokolinak tűnik a helyzet, abban annak van nagy része, hogy a Fidesz e hetekben a mennyek kapuinak őrzője szerepében tüntette fel magát a miniszterelnök múltja körüli jórészt politikai harcban. Ha nem így lett volna, most nagyobb esélye maradna a demokratikus gondolkodásnak. Ez csak a minden embert megillető méltóságból indulhatna ki, ami nem engedi, hogy bárki oly tettek következményeit viselje, amelyekért felelősség nem terheli. Már az is különös, hogy képviselőink a közönségnek szánt önéletrajzukat szüleik életpályájának leírásával kezdik, amiként Pokorni Zoltán is. Az már végképp kizökkent időkre vall, ha valaki úgy gondolja, hogy édesapja több évtizeddel ezelőtt, jelenlegi ismereteink szerint kényszer hatására elkövetett - részleteiben fel sem tárt - tettei miatt neki ma távoznia kell a közélet első vonalából".

Nyusztay Máté és Simon Zoltán szerint (A múlt rendszer páriáiról, Népszava, 2002. július 4.) "Pokorni Zoltán még a Fidesz elnök-frakcióvezetőjeként adott interjút a Népszavának. A kedden 13-14 óra között felvett egy-órás beszélgetés ideje alatt a politikus jókedvű volt, viccelődött. Szerdán, amikor bejelentette lemondását, láthatóan a könnyeivel küszködött. Azt mondta, kedden 12-kor beszélt édesapjával, akkor tudta meg, hogy ügynök volt. A Népszavának tehát már ennek tudatában nyilatkozott, de nem erről. Szólt viszont arról, hogy az elmúlt tizenkét évben ennek a rendszernek a páriáit, a fenyegetéssel, börtönnel, zsarolással bekényszerített III/III-asokat tűzte pellengérre a sajtó, a politika. És a rendszer üzemeltetőivel, ezért pénzt húzó tisztjeivel nem foglalkozott senki".

Kuncze Gábor megérti Pokorni lelkiállapotát, (In: A pártvezetők sajnálatos, de érthető lépésnek tartják, Népszava, 2002. július 4.) de "úgy gondolja, hogy nem kellett volna lemondania, hiszen nem felelős édesapja tetteiért. (...) mindenkit a saját, és nem hozzátartozója tette alapján kell megítélni. Kuncze szerint a lemondás mögött az állhat, hogy korábban Pokorni olyan erkölcsi magasságokból beszélt a kormányfő elhárítói múltjáról, hogy most nem tehetett mást, mint megvált funkcióitól".

Fodor Gábor szerint "Pokorni lemondása nagyon élesen szembesít azzal, hogy az SZDSZ korábbi javaslatait az átvilágítás kiterjesztéséről egyik parlamenti párt sem fogadta el". Fodor " tiszteletre méltónak tartja Pokorni döntését, de nincsenek illúziói, számos politikusról ki fog még derülni érintettsége".

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695