Tüntetés az Erzsébet hídon (2. rész)

2002-07-09

2002. július 4-én reggel egy kisebb csoport be nem jelentett tiltakozást kezdett az Erzsébet hídon a szavazatok újraszámlálását követelve. A demonstrációnak négy óra elteltével a rendőrség beavatkozása vetett véget. A forgalmat akadályozó tüntetőket a hídról a pesti és a budai oldalra szorították le a rendőrök, az autókat trélerekkel elszállították. A híd két oldalára szorult tömeg ezt követően a Kossuth térre indult, és ott folytatta tiltakozó akcióját. Könnygáz-spray alkalmazásával sikerült feloszlatnia a rendőrségnek az engedély nélkül tüntetők mintegy 300 tagú csoportját éjszaka a Károly körúton.


Összefoglalás

A kormányt kritizáló érvek:
- a hatalomra került pártok 'lopakodó diktatúrát' valósítanak meg, amely ellen parlamenti módszerekkel nem lehet fellépni
- a helyzet kulcsa, a feszültség csillapításának lehetősége a koalíciós pártok kezében van, hiszen az engedély nélkül tüntetők azért elégedetlenek, mert a kormányzat nem engedi újraszámolni az országgyűlési választások szavazatait
- a kormánypártok elutasították a választójogi törvény azon módosítását, amely lehetővé tette volna a szavazólapok megőrzését, levéltári elhelyezését és esetleges újraszámlálását, mindez nem menti fel a szabálysértőket, de látni kell, hogy a felelősség ezért egyértelműen az MSZP-t és az SZDSZ-t terheli
- a rendőrség túlreagálta a július 4-i demonstráción történteket, aránytalan erővel ellensúlyozták a tiltakozókat
- súlyosan sérült a sajtószabadság, mert négy újságírót atrocitás ért, akadályozták őket munkájukban, megbilincselték, őrizetbe vették őket
- a taxis blokád idején az SZDSZ akkor szembefordult a törvényes kormánnyal, és nyíltan a törvénytelenség oldalára állt, a szabad demokratáknak ezért most nincs erkölcsi alapjuk a megszólalásra

Az ellenzéket vagy a polgári köröket kritizáló érvek:
- Orbán Viktor tehető felelőssé a csütörtöki zavargásokért, így neki személyesen kell elhatárolódnia a tüntetőktől, nemcsak azok a felelősök, aki a téren voltak, hanem azok a politikusok is, akik a háttérből felbujtották őket
- a demonstrálók soraiban feltűnt Makovecz Imre is, aki Orbán Viktorral együtt alapított polgári kört
- maroknyi csoport jelent meg a hídon, és terrorizálta a lakosság többségét, mert nem hajlandó tudomásul venni a saját kedvenc pártjának belügyminisztere által szabályosnak minősített parlamenti választás eredményét, egy csoport, amelyet a szélsőjobboldali Pannon Rádió mozgat az utcán, amelynek módszereitől elhatárolódik, érveivel viszont egyetért a Fidesz vezetése
- a politikai felelősség azoké, akik nem tudván belenyugodni a választási vereségbe, folyamatosan igyekszenek fenntartani a választások tisztasága körüli kételyeket, úgy tenni most, mintha saját képviselőik nem a választási bizottságokban, hanem isten tudja, hol lettek volna, amikor a szavazatokat megszámolták
- a korábban kezdett piszkos játszmáját folytatja a Fidesz, amikor a csütörtöki tüntetések felelőseként a kormánypártokat nevezi meg, tudvalevő: a fiatal demokraták indították azt a népi kezdeményezést, amely az országgyűlési választások szavazatainak újraszámlálását követelte
- a jobboldali pártok voltak azok, amelyek tudatosan és teljes joggal erősítették a magyar társadalomban azt a meggyőződést, hogy a választás nem volt tiszta, illetve számos visszaélés kísérte, ezek után cserben hagyni azokat az embereket, akik egzisztenciájukat, szabadságukat, adott esetben egészségüket kockáztatták, az a "Jobbik" számára felvállalhatatlan
- az egész fideszes politika kétértelmű ebben az ügyben, egyfelől elismerik és megszavazzák a választások törvényességét, közvetlenül nem kérdőjelezik meg annak eredményét, de közvetve minden lépésük az ellenkezőjére irányul

 


Mádl Ferenc köztársasági elnök szerint (In: Könnygáz után a bíróságon zárult az egynapos utcai akció története I., Magyar Hírlap, 2002. július 6.) "a csütörtöki tüntetés törvénytelen volt, Magyarországon a rendszerváltás óta teljes körűen érvényesülnek az emberi szabadságjogok, így a szólás-, a sajtó- és a gyülekezési szabadság is. "Mindenki, aki betartja az ezekkel kapcsolatos szabályokat, korlátozás nélkül élhet ezen jogaival" - mondta az államfő. Mindenkit arra kért, hogy kritikus véleményét is a törvényes formában mondja el, és a törvénytelen eljárástól mindenki álljon el. Kijelentette, hogy a törvényes rend biztosítása a mindenkori kormány felelőssége, és ehhez a törvények rendelkezései szerint kell cselekednie. Megnyugtatónak nevezte, hogy valamennyi közjogi intézmény és minden parlamenti párt tisztában van azzal, hogy egy törvénytelen megmozdulás semmilyen formában sem elfogadható. Hozzátette: különösen örömteli, hogy azok is belátták ezt, akiknek korábban más véleményük volt az ilyen jellegű megmozdulásokról".

Lamperth Mónika belügyminiszter úgy nyilatkozott (In: Könnygáz után a bíróságon zárult az egynapos utcai akció története II., Magyar Hírlap, 2002. július 6.) "kormány a parlament és a választók többségének támogatására támaszkodva megvédi az emberek jogát, a nyugalmat, a rendet és a törvényt". Hangsúlyozta: "nem engedik meg, hogy pár száz ember törvénytelen akciója megzavarja a főváros nyugalmát. Lamperth Mónika kifejtette: a Kossuth téri demonstráció feloszlatása után a tömeg 'agresszív része' különböző helyszínek felé vonult el, s ez is a megmozdulás szervezett jellegére utal, de ennek vizsgálata még folyik. Egy törvénytelen demonstráció esetén törvényesen lehet alkalmazni kényszerítő eszközöket, könnygázt, gumibotot, vízágyút, de az a szakmai döntés született, hogy békés eszközökkel, nagyobb létszámú rendőri erővel szorítják ki a demonstrálókat a közútról, s ezt a kormány is helyesnek ítélte".

A Szövetség a Nemzetért Polgári Kör törvénytelennek tartja ugyan a csütörtöki megmozdulást, de nyilatkozatában leszögezi (u.o.): "célkitűzései kifejezik a nemzet érdekeit". "A sürgősség miatt csak a Budapesten tartózkodók tagok írták alá, így a külföldön tartózkodó Orbán Viktor sem látta el kézjegyével a nyilatkozatot". "A polgári kör a leghatározottabban elítéli a rendőri brutalitást, követeli az elfogottak szabadon bocsátását és az erőszakos rendőrök megfegyelmezését. Rövid helyzetelemzésükben kiemelik: az utóbbi hetek eseményei egyértelműen azt mutatják, hogy a hatalomra került pártok 'lopakodó diktatúrát' valósítanak meg, amely ellen parlamenti módszerekkel nem lehet fellépni. Létfontosságúnak tartják a polgári körök mozgósítását, ezért a közeljövőben helyi, regionális és országos rendezvényeket terveznek, melyek a 'legfontosabb nemzeti célok feltétlen védelmét célozzák'".

Fodor Gábor szabaddemokrata ügyvivő szerint (u.o.) "Orbán Viktor tehető felelőssé a csütörtöki zavargásokért, így neki személyesen kell elhatárolódnia a tüntetőktől. (...) nemcsak azok a felelősök, aki a téren voltak, hanem azok a politikusok is, akik a háttérből felbujtották őket. A volt miniszterelnök a választások elvesztése után arra ösztönözte a polgári sejteket, álljanak készenlétben, és várják a hívó szót - emlékeztetett Fodor Gábor, hozzátéve: az exkormányfő legközelebbi munkatársai a polgári körökből jelen voltak a tüntetésen. A politikus felszólította a jobboldali pártok vezetőit, világosan határolódjanak el a demonstrálóktól. Különösen Orbán Viktortól várja el: tegye világossá, ezek az eszközök megengedhetetlenek. Egy országban a kormány a felelős a választások tisztaságáért, így a tüntetőknek Orbán Viktor és Pintér Sándor volt belügyminiszter munkahelye előtt kellene demonstrálni - jegyezte meg Fodor Gábor".

Fodor Gábor szavait visszautasítva, Várhegyi Attila Fidesz-pártigazgató a kormánypártokat tette felelőssé az atrocitásokért (u.o.).

Halmai Gábor alkotmányjogász szerint (u.o.) "az Erzsébet hídon és a Kossuth téren tartott csütörtöki tüntetés az 1990-es taxisblokádhoz hasonlóan jogellenes cselekmény volt. Egyik sem tekinthető polgári engedetlenségnek. A résztvevők mindkét esetben szándékosan vállalták a törvénysértést, egy magasabb rendű erkölcsi fensőbbségre hivatkozva. A taxisblokád indoka az volt, hogy a kormány hazudott, mert ígérete ellenére mégis emelte az üzemanyag árát. A mostani pedig a szavazatok újraszámlálását akarta kikényszeríteni. A mostani tüntetésnek már a követelése is alkotmányos aggályokat vet fel. Egy lezárt szavazás esetén törvényi előírás a szavazatok 90 nap utáni megsemmisítése. Ennek visszamenőleges megváltoztatása alkotmányellenes. Az ellenzék törvénymódosító javaslatainak és a tüntetők követelésének csak a 2006-os választásokra nézve lehet érvényt szerezni.
A gyülekezési jogot az 1989-es III-as törvény szabályozza, ami alig változott. E szerint mindkét tüntetés törvényellenes volt, mert nem jelentették be azokat. Ilyen esetben a rendőrségnek mérlegelés nélkül fel kell oszlatnia a tömeget. Persze, ha bejelentik, a rendőrség valószínűleg megtiltja a gyűlést, mert egy hídlezárás 'a közlekedés rendjének aránytalan sérelmének' minősül, így törvényellenes. Ha a rendőrség mégis engedélyezi a tüntetést, az akkor is jogellenes, mert mások szabadságának és jogainak korlátozásával járt. 1990-hez hasonlóan az Országgyűlés most is adhat amnesztiát a résztvevőknek".

Szombathy Pál szerint (Harcosok klubja, Magyar Hírlap, 2002. július 6.) "a demonstrálók közös jellemzője a fékevesztett frusztrált indulat. És aki gyűlöletre vágyik, hamar találja tárgyát is. Mindegy, erre nem érdemes több szót vesztegetni. Ha öntudatos, szabad és önálló polgárok helyett hisztis nyájemberekkel találkozunk, mindig a juhászt érdemes keresni a politikai mezőn. Budapest utcáin a mini forradalom idején nem volt kint a gazda. A nyáj elszabadult, és bóklászott a történelminek képzelt terepen. Megtehette, a rendőrök sokáig hagyták. Ennek megvan az oka, miként a taxisblokáddal való párhuzam felállításának is. Tömeg helyett most oszlassunk tévképzeteket. Első: a taxisblokád-hasonlóság. Ami tény: akkor is, most is törvénytelen, jogellenes akciók zajlottak. Mégis mi a különbség? Tizenkét év - és ez a legfontosabb! 1990 őszén a magyar társadalom éppen néhány hónapnyit ízlelt meg a többpárti demokráciából. Elsöprő többséggel támogatta azt az első szabad választásokon, merőben új világot álmodott, becsületes politikai elittel. Aztán ősszel először megtapasztalta, hogy demokrata kormány is képes sunnyogni és hazudozni áremelés előtt. Az első döbbenet eredménye: a blokád. Nem más, húsba vágó gazdasági megszorítás állította a szakmai népszerűségi listák végén kullogó taxisok oldalára a társadalom többségét. Országos, tömeges szolidaritási hullám bontakozott ki. Végeredménye: civilizált tárgyalásokon józan kompromisszumok és nyugalom. Ettől még törvénytelen akció volt, tömeges jellege miatt amnesztia követte. Könnyen lehet: az akkori legnagyobb ellenzéki pártot, az SZDSZ-t vezető Kis Jánosnak nem kellett volna elsőként a demonstrálók mellé állnia, támogatni, legitimálni. Civil kezdeményezésről volt szó, de a politika már akkor ott ugrált körülötte. Azóta csak rosszabbodott a helyzet: ma már kreálja a civil mozgalmakat".

Szombathy szerint "Tizenkét évvel később maroknyi csoport jelenik meg a hídon, és terrorizálja a lakosság többségét. Miért? Mert nem hajlandó tudomásul venni a saját kedvenc pártjának belügyminisztere által szabályosnak minősített parlamenti választás eredményét. Egy csoport, amelyet a szélsőjobboldali Pannon Rádió mozgat az utcán, amelynek módszereitől elhatárolódik, érveivel viszont egyetért a Fidesz vezetése. Egy harcos utcai brigád, melynek soraiban feltűnik Makovecz Imre, a polgári körök legjét Orbán Viktorral együtt alapító, mindig sértett organikus építész. Aki 1956-hoz hasonlítja a csetepatét. (Legyünk lényegretörők: szigorúan véve megsértette az októberi forradalmat, bár ezt nyilván nem érti). A mini tömeg tizenkét év után sem tanulta meg a demokráciát. Mint a sértett gyerek, aki elveszti a társasjátékot, csalást emleget, és újra akarja kezdeni. Törvényeket módosítani, az aktuális politikai bánathoz igazítva. Persze az önvizsgálatnál mégiscsak kényelmesebb útról van szó. Bár sokkal többre menne a jobboldal is, ha ezeket a kihasználatlan energiákat értelmesebb célokra mozgósítaná. Lennének bőven. De nem. A harcosok klubja összecsap egy frusztrált, bűntudatos posztkommunista rendőrséggel. Amely rosszkor üt és nagyot, viszont rengeteget téblábol. Amelynek vezetőit folyamatosan megkérdőjelezi a politika. Ennélfogva íme, ismét egy címlapsztori, ami nem a polgárok gyarapodásáról, közérzetéről, jólétéről, igazságérzetéről vagy életminőségéről szól. Sajnos nem. A nyári gyorsmenü a magyar konyhán az ügynökszósszal leöntött újraszámlálási pecsenye. Elfogyasztása ennek megfelelően utcán, állva ajánlatos".

Zappe László szerint (Szabályszegők, Népszabadság, 2002. július 6.) "a csütörtökön kezdett tüntetések célja látszólag a szavazatok újraszámlálása. Aminek a követelésével - lássuk be - a jobboldal tökéletes csiki-csuki helyzetet teremtett. Ha a választás nyertesei vagy akár a semlegesnek tekintendő - létrejöttének körülményeire emlékszünk - Országos Választási Bizottság enged a kételyeknek, akkor, a demokratikus játékszabályok felrúgásának. Ha nem enged, akkor viszont a végtelenségig lehet játszani a nehezen tetten érhető módon a szavak mögé bújtatott gyanúval, hogy tényleg történhettek szabálytalanságok: lám nem akarnak újraszámolni. Szóval mindenképpen alkalmas e téma a demokrácia szabályrendszerének kikezdésére.
Éppen ezért csak látszólag ez a mostani tüntetések fő kérdése. A lényegi cél azonban nem a szavazatok újraszámlálása, hanem a szabályok kétségbe vonása. Ezeknek a demonstrációknak ugyanis nem az a legfontosabb jellegzetességük, hogy voltak, vannak és alighanem lesznek is, hanem az, hogy szervezőiket nem érdeklik a demokratikus formák. Feltehetőleg nem a komoly tömegtámogatással bíró Fidesz nyúlt ez esetben az ilyen, általában a jelentéktelen kisebbségek által alkalmazott eszközökhöz. De azért jelzi megértését, annál inkább is, mert a tüntető hangulat megteremtésében egyértelmű volt szerepe. Nehéz tehát elhatárolódnia, pedig nyilván tudván tudja: ezek a randalírozások az ő céljait tekintve is kompromittálóak. Az ilyen eszközök megváltoztatják a demonstráció célját, értelmét. A szabályszegés öncéllá válik. A demonstráció éppen azért történik a demokratikus kereteken kívül, hogy egyrészt a tüntetők kinyilvánítsák: nem fogadják el a játékszabályokat; másrészt azért, hogy ellenfeleikből, adott esetben a rendőrségből és természetesen a kormányból hasonló szabályszegést provokáljanak ki. Kisebbségben, többnyire persze elenyésző kisebbségben maradt politikai erők kedvenc - mert sokszor egyetlen lehetséges - eszköze ez. Állandó fenyegetés alatt tartani a többségi társadalmat, állandó zaklatásokkal ingerelni a közrend fenntartóit. Ez a módszer is meglehetősen hatékony, ez is csiki-csuki helyzet teremtésére alkalmas".

Zappe szerint "a politikai felelősség természetesen azoké, akik nem tudván belenyugodni a választási vereségbe, folyamatosan igyekszenek fenntartani a választások tisztasága körüli kételyeket, úgy tenni most, mintha saját képviselőik nem a választási bizottságokban, hanem isten tudja, hol lettek volna, amikor a szavazatokat megszámolták. A gyakorlati felelősség viszont a mostani kormányé, a mai rendőrségé. Akik mást nemigen tehetnek, mint hogy arányos, a szükségesnél nem kisebb, de nem is nagyobb erővel reagálnak a provokációkra. Szóval maximálisan megtartják a törvényeket, a demokratikus játékszabályokat. Csakhogy, ami az arányokat illeti: éppen ebben a tekintetben vagyunk a sors, helyesebben a véletlen kezében. Mindkét oldalon. Az elhatalmasodott indulat és az ez ellen fellépő hatóságok részéről is. Elég egy rossz mozdulat, egy fellökött és rosszul földre eső ember, egy betört kirakatüveg, vagy egy végzetesen félreértett gesztus. Az aránytévesztésekben mindig benne van újabb és újabb aránytévesztések fenyegetése".

Mészáros Tamás szerint (Az újabb szakasz, Népszava, 2002. július 6.) "a korábban kezdett piszkos játszmáját folytatja a Fidesz, amikor a csütörtöki tüntetések felelőseként a kormánypártokat nevezi meg. Tudvalevő: a fiatal demokraták - (tényleg, nem illene már nevet változtatniuk?) - indították azt a népi kezdeményezést, amely az országgyűlési választások szavazatainak újraszámlálását követelte. Már akkor álságos volt a hivatkozás, miszerint elismerik ugyan a jogerős eredményt, de azért az emberek kételyeinek eloszlatására mégiscsak szükség volna. Mégpedig azért, mert olyannyira szoros volt a választási eredmény -mondta Rogán Antal, a demokrácia nagyobb dicsőségére. Tekintsünk el attól az egyébként nem jelentéktelen körülménytől, hogy már ez az állítás is merő hazugság; hiszen a választás első fordulója megmutatta, hogy az Orbán-kormányt mintegy félmillióval többen óhajtották leváltani, mint megtartani. De ha valóban annyira kis különbséggel vesztett volna a jobboldal, mint azt szuggerálni igyekszik, még akkor sem vehetné magának a bátorságot, hogy a törvényes végeredményt bármiféle indokkal megkérdőjelezze. A MIÉP-től, miután kiesett a parlamentből, nemigen volt várható másféle reakció, ám a Fidesz az ellenzék szerepét kapta a T. Házban, számára tehát feltétlenül kötelező a demokratikus normák tiszteletben tartása. Ezek a normák pedig nem engedik meg a kettős beszédet: nem lehet egyszerre elismerni is a hivatalos adatokat, és azonmód kétségbe is vonni. Az emberek megnyugtatásának fideszes formulája ugyanis nem más, mint a választások jogállami eljárásmódjának relativizálása".

Mészáros szerint "a kormánypártok nem azért nem fogadhatták el ezt a képtelen procedúrát, mert féltek az eredményétől. Nem: a kormányzat a demokratikus jogállam intézményeit volt köteles megvédeni. Az Országos Választási Bizottság tagjait éppúgy, mint a Belügyminisztérium illetékeseit, vagy akár a szavazóhelyek megannyi áldozatos munkatársát. Aztán a független bírókat, akik a panaszokat elbírálták. Végül a köztársasági elnököt, aki a jogerős, kihirdetett eredmény alapján adott kormányalakítási megbízást. Ha az újraszámlálási komédia megtörténhetett volna, Magyarországon nem lenne többé jogbiztonság. Mindezzel persze a Fidesz vezetői tökéletesen tisztában vannak. Mégis, mindmostanáig heccelték vérmes aktivistáikat, mintegy készenléti állapotban tartva őket, hogyha mozdulni kell, mozduljanak, ahogyan a Vezér még a Várban kilátásba helyezte. És július 4-én kellett mozdulni".

Mészáros szerint "a Fidesznek tehát szüksége volt egy akkora elterelő hadműveletre, ami álló nap leköti a kommunikációs csatornákat. Ez volt elébb az Erzsébet hídi csata, majd délután a Kossuth téri ütközet. És lesz még hasonló, nem is egy, valahányszor semlegesíteni kell az ellenzék számára kellemetlenné vált híreket. A könynyen bevethető csapatok megteszik majd a magukét. Megbénítják a várost, veszteglésre kényszerítik a mentőautókat, provokálják a józan többséget. Semmi sem drága, ha néhány órás káosszal blokkolni lehet a tömegkommunikációt. Ha például Makovecz Imre, felelős magyar értelmiségi, az exminiszterelnök személyesen vezetett polgári körének egyik oszlopa, a választási csalások kiváltotta jogos megmozdulásnak nevezi a közönséges garázdaságot, és ez a hír annak rendje-módja szerint eluralja a tudósításokat. A Fidesz megkezdte a parlamenten kívüli politizálás újabb, különösen undorító szakaszát".

Orbán Viktor: (Elégedetlen választók, Magyar Nemzet, 2002. július 8.) "Egyetértek azokkal a nyilatkozatokkal, amelyeket a Fidesz, illetve a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör adott ki a csütörtöki tüntetéssel kapcsolatban, érdemben nem is tudok hozzátenni semmit - fogalmazott Orbán Viktor volt miniszterelnök tegnap este a Ferihegyi repülőtéren, miután hazatért külföldi szabadságáról. - Inkább mulatságos, mint hízelgő, s lassan már unalmas is, hogy minden valamirevaló társadalmi megmozdulás mögött bennünket, de leginkább engem vélnek felfedezni - jegyezte meg. Úgy vélte, felnőttként kellene kezelni az embereket, nem kiskorúnak tekinteni, mint tették azt a szocializmusban. - Az embereknek van véleményük és tudják, hogy mit csinálnak, ezt - függetlenül attól, hogy egyetértünk-e velük, vagy vitázunk - tudomásul kell venni - fejtette ki Orbán Viktor. Szerinte a helyzet kulcsa, a feszültség csillapításának lehetősége a koalíciós pártok kezében van, hiszen az engedély nélkül tüntetők azért elégedetlenek, mert a kormányzat nem engedi újraszámolni az országgyűlési választások szavazatait. - Az emberek azt kérdezik, van-e valami takargatnivalójuk. Én abban bízom, hogy nincs, de akkor az a következő kérdés, hogy miért nem lehet újraszámolni a voksokat - mondta Orbán. Sokan ezzel a helyzettel elégedetlenek, s ezt érdemes komolyan venni - szögezte le a volt miniszterelnök".

Várhegyi Attila, a Fidesz pártigazgatója kijelentette (u.o.): "a legteljesebb mértékben visszautasítja az MSZP vádjait. Utalt arra, hogy a kormánypártok elutasították a választójogi törvény azon módosítását, amely lehetővé tette volna a szavazólapok megőrzését, levéltári elhelyezését és esetleges újraszámlálását. - Mindez nem menti fel a szabálysértőket, de látni kell, hogy a felelősség ezért egyértelműen az MSZP-t és az SZDSZ-t terheli - mondta. Várhegyi kijelentette: a figyelem elterelése azoknak áll érdekében, akiknek a D-209-es ügynök a miniszterelnöke".

Kovács Dávid, a Jobboldali Ifjúsági Közösség (Jobbik) alapító elnöke szerint "az Erzsébet hídi és a Kossuth téri demonstrációk a magyar politikai közélet válságjelenségeire hívják fel a figyelmet. (...). Ezek után némi keserűséget és meglepetést jelentett számunkra, hogy a politikai jobboldal is elhatárolta magát a csütörtöki fővárosi demonstrációktól, illetve legfeljebb olyan enyhe megfogalmazásokat tett, hogy a célokkal egyetértenek ugyan, de a formával nem - mondta Kovács. A Jobbik alapítója kijelentette: 'a jobboldali pártok voltak azok, amelyek tudatosan és teljes joggal erősítették a magyar társadalomban azt a meggyőződést, hogy a választás nem volt tiszta, illetve számos visszaélés kísérte'. Hozzátette: ezek után cserben hagyni azokat az embereket, akik egzisztenciájukat, szabadságukat, adott esetben egészségüket kockáztatták, az a Jobbik számára felvállalhatatlan".

Debreczeni József szerint (A helyzet, Népszabadság, 2002. július 8.) "a Szonda Ipsos friss felmérése szerint a fővárosban az ellenzéki szavazók - tehát a Fidesz és az MDF híveinek - 45 százaléka egyetért azokkal, akik céljukat, a voksok újraszámlálását a csütörtökihez hasonló törvénysértő akciókkal akarják elérni. Igaz, hogy a kormánypártiak 98 százaléka elutasítja ezt, és így összesen csupán a budapestiek 14 százaléka támogatja a belváros forgalmát fél napra megbénító önkényes hídlezárást, illetve a törvényes rend helyreállításáért fellépő rendőrökkel való szembeszegülést, de ezt a 14 százalékot ezúttal nem egy demokratikus szavazás biztos veszteseként kell elgondolnunk. Ez a 14 százalék negyedmillió embert jelent. Negyedmillió potenciális tüntetőt. Olyanokat, akik vélt igazukért a törvény ellenére is hajlamosak az utcára menni. Ennek tudatában kell számba vennünk azt, hogyan viszonyul a történtekhez az ellenzék lapja, a Magyar Nemzet. 'Véres rendőrattak a fővárosban. A rohamosztagosok brutálisan megvertek több demonstrálót.' Ezek az eseményekről szóló másnapi tudósítás első oldalas szalagcímei. 'Ha a kormánynak nevezett kompánia komolyan gondolná a megbékélést... akkor nyugodtan... állna elébe a választási eredmények ellenőrzésének. Tudjuk, a baloldal soha nem volt különösebben finnyás saját legitimitására. Ami a választói hajlandóságból hiányzott, azt pótolták bitóval, börtönnel, internálótáborokkal, Kádár-kolbásszal, rendőrterrorral, erőszakkal... Ez a kormány állampolgárok százezreinek, millióinak alkotmányos jogait nem egyszerűen megsértette, hanem semmibe vette... Az igazság még a jogállamban is magasabb rendű érték a törvény betűjénél.' Ezek a vezércikk fő passzusai. Több okból sem akarok szót vesztegetni az idézett mondatok igazságtartalmának elemzésére; a lényeg az, hogy egyértelműen kiderül belőlük, a lap melyik oldalon áll. Nem úgy értem, hogy a bal- vagy a jobb, a kormánypárti vagy az ellenzéki oldalon, hanem így: a törvényesség vagy a törvénytelenség oldalán. Nem kétséges, hogy az utóbbién. Nem kétséges, milyen irányba hangolja, tüzeli azt a negyedmillió embert, akikről tudjuk, hogy (csak Budapesten!) a vélt igazuk érdekében törvénytelenül fellépők mellett vannak".

Debreczeni szerint "az áprilisi választások eredményének megkérdőjelezését, és a szavazatok újraszámlálását két hónapja a Fidesz tartja napirenden. Nélküle (csupán a MIÉP által) ez nem volna lehetséges. A párt 'népi kezdeményezést' hirdetett, a Fidelitas aláírásokat gyűjt, Orbán többször tett sejtető, kétértelmű utalásokat. Az egész fideszes politika kétértelmű ebben az ügyben. Egyfelől elismerik és megszavazzák a választások törvényességét, közvetlenül nem kérdőjelezik meg annak eredményét, de közvetve minden lépésük az ellenkezőjére irányul. Az egészben van valami abszurd. Hisz a világon - és benne Magyarországon - sokszor előfordult már, hogy nyomással, csalással, burkolt és nyílt erőszakkal meghamisították a választások eredményét, ám effélével mindig az ellenzék vádolhatta a kormányt. Azt, amelynek - a hatalom birtokában - módja és eszköze lehetett az ilyesmihez. De hogy a választásokat lebonyolító kormányoldal vádolja csalással az ellenzéket, az meghökkentő. Mert ez esetben mindenekelőtt magukat kell vádolniuk tehetetlenségükért és ügyetlenségükért. Ezért nem lehet direkt módon megfogalmazni a vádakat, csak lebegtetni. Ez a lebegtetés lehetővé teszi, hogy ne kelljen szembenézni a vereség mélyebb - saját hibákban gyökerező - okaival, és egyben alkalmas az új kormány legitimitásának megkérdőjelezésére is".

Debreczeni szerint a taxis blokád idején "az SZDSZ vezérkara mégis forradalmi helyzetként értékelte a fejleményeket. Kis János lemondásra szólította föl a kormányt, más prominens vezetők barikádszónokként jelentek meg a torlaszokon, és három napig abba se hagyják ebbéli tevékenységüket. A párt döntéshozó szerve hivatalos nyilatkozatot adott ki, amelyben ezt olvashattuk: 'Az SZDSZ ügyvivői testülete jogosnak (sic!) tartja a hosszú időn át halogatott, majd előkészítés nélkül bevezetett áremelés elleni tiltakozást... Felhívunk minden szabad demokrata szervezetet, hogy támogassa a békés tiltakozó mozgalmat...' Az SZDSZ akkor szembefordult a törvényes kormánnyal, és nyíltan a törvénytelenség oldalára állt. A szabad demokratáknak ezért most nincs erkölcsi alapjuk a megszólalásra. Nekik most mélyen hallgatniuk kellene. Demszkynek is, Kunczénak is".

Szikinger István alkotmányjogász szerint (Hídemberek, Népszabadság, 2002. július 8.) "bátor és önfeláldozó emberek azok, akik július 4-én eltorlaszolták az Erzsébet hidat, a szavazatok újraszámlálását követelve. Tiszteletet érdemel, ha valaki meggyőződéséért akár a börtönt is vállalja. Tiszteletet igen, de felmentést semmi szín alatt sem".

Szikinger szerint "a hídemberek a bűncselekmények elkövetésével járó kockázatot egy tisztán elvi kérdés megválaszolása érdekében vállalták. A demonstráció előzményeként ismert népi kezdeményezés sikere esetén is csak annyit ért volna el, hogy az Országgyűlésnek a javaslatot napirendre kellett volna tűznie. Az eredmény azonban aligha lett volna kétséges. De még egy bármilyen módon kieszközölt újraszámlálás sem vezetne kormányváltásra. Szájer József a népi kezdeményezés bejelentésekor nem hagyott kétséget afelől, hogy számukra kedvező eredmény esetén sem kívánnák átvenni a kormányzást. Erőltetni pedig nem szabad az ilyesmit. Valószínűleg annak is tudatában vannak a hídemberek, hogy az újraszámlálás szorgalmazása saját törekvéseik szempontjából is kockázatos. Nem rejtették ugyanis véka alá azt a feltevésüket, hogy csalások történtek. Éppen ez a feltételezés áll követeléseik mögött. Ha azonban igazuk volna, a fellépésük nyomán ismételten ellenőrzött szavazatok vélhetően még elfogadhatóbbá tennék a szerintük kétes módon kialakult végeredményt. Kevéssé életszerű ugyanis a választásokat lebonyolító szervezetről, a számítógépes rendszert működtető választási irodákról feltételezni az MSZP és az SZDSZ javára megvalósított csalást. Az összeszámolások alkalmával jelen voltak a jelölteket állító pártok képviselői is, így ott a jelentéktelen kihatású tévedéseket leszámítva aligha jöhetett ki hibás végeredmény. A csalásokkal kapcsolatos vádak zömmel olyan manipulációkról szóltak, amelyek egészen biztosan nem leplezhetők le az újraszámolással, mert éppen a fenti garanciák miatt a szavazólapok tartalmában már nem érhetők tetten. A gulyásleves-osztogatás legfeljebb a voksolók tudatára hathat, a cédulára azonban ezt a tényt nyilvánvalóan nem jegyezték fel, ellenkező esetben ugyanis érvénytelen lett volna a szavazat. (...) Újraszámlálással azonban csak az ikszelést lehet utólag ellenőrizni, az akarat irányultságát már nem".

Kuncze Gábor szerint (In: Varga Attila: Erősít a rendőrség, Magyar Nemzet, 2002. július 9.) "a Fidesz politikája felelős a múlt csütörtöki törvénysértő és alkotmányellenes demonstrációért. (...) a választási panaszok bejelentésére létrehozott demokráciavonalnak, valamint a szavazatok újraszámlálására irányuló népi kezdeményezésnek és a választási eljárásról szóló törvénymódosításnak az volt a célja, hogy aláássa az új kormány legitimitását. Az elmúlt négy évben sokszor megfigyelhető volt, hogy a MIÉP-é, illetve a szélsőjobbé a főpróba, és a Fideszé az előadás - mondta, hozzátéve: ez a főpróba nem volt sikeres. A csütörtöki demonstráció és az 1990-es taxisblokád közötti párhuzamra utaló kérdésre reagálva úgy fogalmazott: az egy spontán megmozdulás volt, itt pedig a háttérben tetten érhető a politika szervezőereje".

Szászfalvi László, az MDF frakcióvezető-helyettese szerint "a rendőrség túlreagálta a július 4-i demonstráción történteket, aránytalan erővel ellensúlyozták a tiltakozókat. Ugyanakkor súlyosan sérült a sajtószabadság, mert négy újságírót atrocitás ért, akadályozták őket munkájukban, megbilincselték, őrizetbe vették őket. (...) Kiemelte az MTV munkatársának esetét, akivel kapcsolatban mindmáig nem derült ki, hogy vádlottként vagy tanúként állították elő. A politikus álságosnak nevezte a kormánypártok hozzáállását a történtekhez, annak tükrében, hogy 1990-ben demonstratíve támogatták az általuk akkor polgári engedetlenségi mozgalomnak nevezett taxisblokádot".

A Szövetség a Nemzetért Polgári Kör nyilatkozata szerint (In: Utcán marad a szélsőség, Népszava, 2002. július 9.) "az elmúlt hetek eseményei egyértelműen azt mutatják, hogy a hatalomra került pártok és holdudvaruk demokratikus eszközök használatával lopakodó diktatúrát valósítanak meg, amely ellen parlamenti módszerekkel alig lehet fellépni. A nyilatkozat a múlt heti fővárosi útblokádot törvénytelennek nevezi ugyan, de szolidaritását fejezi ki a tüntetés célkitűzéseivel, amelyek kifejezik a nemzeti érdekeket. A kör a leghatározottabban elítéli a rendőri brutalitást, egyben követeli a lefogottak azonnali szabadon bocsátását, s az erőszakos rendőrök megfegyelmezését. Emlékeztetünk az egykori taxisblokádot követő eljárásra - áll a közleményben".

Bodrácska János, Budapest volt rendőrfőkapitánya a Nap-keltének adott interjújában felhívta a figyelmet arra (u.o.), hogy "1990-ben nem léteztek azok a törvények, amelyek alapján a rendőrség beavatkozhatott volta. Van egy jogszabály, ami az utcai demonstrációkra vonatkozik. Ez a 90-es évek elején nem volt, és mi így is próbáltuk kezelni az eseményeket. Most viszont van egy jogszabály. Ha nem bejelentett a tüntetés, azt joga van a rendőrségnek azonnal fölszámolni - fogalmazott Bodrácska".

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695