Hack Péter kilépése az SZDSZ-ből: az "értelmiségi" attitűd

2002-08-10

A múlt rendszer megítélése számos szempont szerint történhet. Ezek közül a politikai szereplők által preferált szempont a napi politikai racionalitás. A politikai pártok elsősorban aszerint vélekednek a kérdésről, hogy a jelenlegi politikai helyzetben a különböző lépések, információk saját pozícióik. Közismert tény a politika iránt érdeklődők előtt, hogy Magyarországon a múlt rendszerrel való szembenézés legalábbis felemásan történt meg. Ennek elsődleges okát szociológusok és történészek általában abban jelölik meg, hogy magának az előző rendszernek a megítélése is legalábbis felemás volt. E felemás megítélés következménye lehetett, hogy a múlt rendszer fenntartásában való részvételt a politikai élet szereplői ellentmondásosan ítélik meg. A törésvonalak e kérdésben nem, vagy csak kevéssé követik a bal-jobb dichotómia mai alakját; sokkal inkább a rendszerváltás kori vitákat idézik. A múlt rendszerhez való viszony kérdésében a politizáló értelmiség is politikai szereplővé vált, akinek nézetei igen gyakran egyetlen párt nézeteivel sem esnek egybe - erre ad példát az SZDSZ-ből ezen ügyből kifolyólag kilépett Hack Péter, vagy Kis János.

A múlt rendszer megítélése számos szempont szerint történhet. Ezek közül a politikai szereplők által preferált szempont a napi politikai racionalitás. A politikai pártok elsősorban aszerint vélekednek a kérdésről, hogy a jelenlegi politikai helyzetben a különböző lépések, információk saját pozícióikat nem érintik. A múlt rendszer morális és történeti megítélése - amely a politizáló értelmiség számára kulcsfontosságúnak tűnik - kisebb szerepet kap a pártok számára.

A mostani ügynökviták egyik legfontosabb kérdése a demokrácia és diktatúra problémája körül csúcsosodik ki. E kérdésben tűnik ki leginkább, hogy miben más a politikai pártok - valamennyi politikai párt -, és a politizáló értelmiségiek véleménye.

Számos értelmiségi számára a diktatúra és a demokrácia egymással élesen szembenálló berendezkedések; a kettő között semmiféle átmenet vagy kompromisszum nem képzelhető el. A diktatúra fenntartásában részt venni - gyakorlatilag bármilyen módon - bűn, morálisan elítélendő cselekedet. Ezzel szemben a demokrácia, még legrosszabb esetben is, jobb berendezkedés. Ezen felfogás szerint a demokrácia minden körülmények között, önmagáért jobb, mint a diktatúra.

E felfogás látszólag megegyezik a demokrácia és diktatúra kapcsolatáról általában vallott elképzeléssel. Valójában azonban, következetesen végiggondolva, olyan radikális álláspontot jelez, amellyel sem a politikai pártok, sem a társadalom nagyobb része nem tud azonosulni. A demokrácia és a diktatúra közötti éles cezúra ugyanis azt jelenti, hogy az 1989 előtti berendezkedést teljes egészében, annak minden - sokak által pozitívnak tartott - vonásával együtt morálisan el kell utasítani.

A magyar társadalom azonban - a legtöbb, a rendszerváltás idején készült felmérés szerint - nem a diktatúrát önmagát, hanem annak anyagi és szellemi következményeit utasította el. Ráadásul a "kemény" és a "puha" diktatúra között a társadalom igen jelentős különbséget tett; míg az előbbiben a pártállam beavatkozása a mindennapi életviszonyokba elviselhetetlenné tette a rendszert, addig az utóbbiban sokak számára egyfajta "élni és élni hagyni" mentalitás válhatott uralkodóvá. A materiális legitimáció igen sokáig életben tartotta a Kádár-rendszert, amelynek megítélése - éppen a viszonylag magasabb életszínvonal miatt - nem volt egyértelműen negatív. Mindez akkor vált igazán világossá, amikor a rendszerváltás után az életszínvonal visszaesett; ekkor az új rendszer támogatottsága csökkent, a Kádár-rendszer iránti nosztalgia pedig nőtt. Ebből következik, hogy a társadalom nem annyira a diktatúrát magát, mint inkább a diktatúra konkrét következményeit ítélte el.

A magyar társadalom jelentős része számára létélmény volt a Kádár-rendszerrel kötött kompromisszum. Azt azonban, hogy e kompromisszum mennyiben volt önkéntes és mennyiben kikényszerített, mennyiben "elvi" és mennyiben "gyakorlati", vélhetően maguk az érintettek sem tudták teljesen. Nehéz lenne meghúzni azt a határt, ami a rendszer támogatóját és a rendszert passzívan toleráló állampolgárt elválasztotta egymástól. Bár akadémiai munkákban ez az elkülönítés analitikusan elvégezhető, a gyakorlatban ez már jóval problematikusabb. Különösen ha a különböző szociálpszichológiai tényezőket is bevonjuk a vizsgálatba, vagyis, ha nem feledkezünk meg arról, hogy a rendszert "jobb híján" elfogadó állampolgár saját kognitív egyensúlya érdekében alakít ki olyan technikákat, amelyek következményeképpen a rendszer "aktív" támogatójává válhat.

Nem tudhatjuk, mi volt a helyzet Medgyessy Péterrel, ahogyan más, érintett személyek érintettségének jellege is ismeretlen fog maradni. A pontos motivációk rekonstruálása ugyanis ennyi év elteltével lehetetlen. "Könnyű" helyzetben ebből a szempontból csak a rendszer nyíltan elvetők, s ezért egykor a következményeket viselők, valamint a rendszer nyílt támogatói vannak: az ő viszonyuk a múlthoz egyértelmű. A polgárok többsége azonban egyik kategóriába sem tartozott.

Az idézett értelmiségi igények arra irányulnak, hogy valamennyi fontos közéleti szereplőt a fenti szélső kategóriák egyikébe helyezzenek úgy, hogy megfeledkeznek a legnagyobb, középső kategória létezéséről. Mivel a polgárok többsége maga is vagy e középső kategóriába tartozott, vagy e kategória morális és politikai indítékaival képes leginkább azonosulni, logikus, hogy a polgárok szavazataira aspiráló pártok sem azonosulhatnak a szélső álláspontokkal. Néppárttól ilyen magatartás semmiképpen nem várható el, így az MSZP és a Fidesz magatartása a kérdésben politikailag egyértelműen racionális volt.

Más kérdés az SZDSZ viselkedése. Az SZDSZ által elkövetett legnagyobb politikai hiba minden bizonnyal az álláspont egy napon belüli megváltoztatása volt. Ennek következtében azok az értelmiségiek kerültek politikailag távol a párttól, akik korábban elsősorban SZDSZ-szimpatizánsként voltak ismertek, vagy aktívan is az SZDSZ-ben politizáltak. Az SZDSZ döntésének következtében a párt a társadalom többségi álláspontjával azonosult - ám kérdéses, hogy ez a párt erősen megcsappant szavazóbázisának tetsző döntésnek bizonyul-e majd.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695