Mécs-bizottság működése (2. rész)

2002-08-28

A polgári titkosszolgálatokat felügyelő miniszter feloldotta a volt kormánytagok állambiztonsági múltjára vonatkozó adatok titkosságát, az érintetteket pedig felmentette a titoktartási kötelezettség alól. Nyolc személy adatai már nem titkosak, két érintett a Honvédelmi Minisztériumtól kap felmentést. Mécs Imre, a vizsgálóbizottság elnöke csak a testület jelentésében kívánja nyilvánosságra hozni az érintettek neveit, valamint azt, hogy mely szolgálatokkal, milyen minőségben álltak kapcsolatban.
Korábban a volt kormánytagok többsége már hozzájárult adataik közzétételéhez, Kövér László, Martonyi János, Várhegyi Attila azonban tiltakozott ez ellen. Áder János az összes korábbi házelnök és alelnök múltjának nyilvánosságra hozatalát kérte. Mádl Ferenc szerint alkotmányellenes a Mécs-bizottság működése. Az államfő sem elutasító, sem beleegyező nyilatkozatot nem tett adatainak kezeléséről. Mádl kijelentette ugyanakkor: egyik ügyosztálynak sem végzett semmilyen tevékenységet, nem írt alá nyilatkozatot, és nem írt jelentéseket. Az ellenzéki politikusok szerint pedig nem oldja meg az állambiztonsági múltat vizsgáló bizottság működésével kapcsolatos alkotmányossági problémákat az, hogy Kiss Elemér kancelláriaminiszter megszüntette a szigorúan titkos minősítést azon politikusok esetében, akiket a Mécs Imre vezette parlamenti testület érintettnek talált.


Összefoglalás

Az érintettek adatainak nyilvánosságra hozását támogató érvek:
- közérdek, azt megtudni, hogy egy politikus a nem jogállami keretek között együttműködött-e az állam diktatórikus intézményével vagy sem
- a közvélemény-kutatási adatok is azt igazolják: az emberek kívánják, hogy hozzák nyilvánosságra azok nevét, akik együttműködtek az állambiztonsági hatóságokkal
- ha hiteles adatok kerülnek nyilvánosságra a politikusok múltjáról, akkor a következő választások alkalmával már ezek ismeretében lehet dönteni
- a volt kormánytagoknak az előző rendszer jogállamisággal ellentétes tevékenységet folytató állambiztonsági szerveivel való kapcsolata és tevékenysége az Alkotmánybíróság elvi döntése szerint is közérdekű, amely az adatvédelmi törvény rendelkezése szerint nem vonható el a közvéleménytől, csak a törvényben megszabott esetben
- a titkosszolgálati múlt ténye a volt és jelenlegi kormánytagok esetében nem tekinthető adatvédelmi-jogi szempontból személyes adatnak, mert nem függ össze az emberi méltósághoz fűződő joggal, nem tekinthető magántitoknak sem, és a nevek nyilvánosságra hozatala sem tekinthető adatkezelésnek

Az érintettek adatainak nyilvánosságra hozását kritizáló érvek:
- az alkotmány szerint a parlament határozattal csak önmagát kötelezheti, az állampolgárokra - életviszonyaikra, mai és korábbi magatartásukra, személyes adataikra, "sorsukra" - kötelező normát csak törvényben, illetve jogszabályban állapíthat meg
- a múlt tisztázása nem történhet alkotmányellenesen, nem vezethet a jogállamiság elveinek sérelméhez
- a személyes adatok védelméhez fűződő jog érvényesülésével szemben a közérdekű adatok nyilvánosságának elsőbbségét is csak törvény állapíthatja meg
- a rendszerváltás utáni kormánytagokat átvilágító testületet létrehozó döntés alkotmányellenes



Mécs Imre szerint (in: Rab László: Tudni fogunk az érintettekről, Népszabadság, 2002. augusztus 13.): "Az adatvédelmi biztos a személyi adatok védelmét hangsúlyozza, s ezzel tulajdonképpen besegített a jogi csűrcsavarral operáló ellenzéki tagoknak. Az adatvédelmi törvény azonban a tájékozódáshoz való jogról is rendelkezik. S azt az alapvető jogunkat, hogy megtudjuk a volt kormánytagok egykori állambiztonsági kötődését, nem lehet korlátozni. Azt megtudni, hogy egy politikus a nem jogállami keretek között, azaz 1990 előtt, együttműködött-e az állam diktatórikus intézményeivel: közérdek. E ténykedés dokumentumait az ellenzéki politikusok szeretik most személyes adatként fölfogni és föltüntetni, miközben ez közérdekű adat. Az állampolgárok nem azt szeretnék megtudni, hogy a politikusnak milyen volt a magánélete, hanem azt, hogy az állam biztonsági szerveivel milyen volt a kapcsolata. A bizottság azt a feladatot kapta az Országgyűléstől, hogy ezt állapítsa meg. Méghozzá azért, hogy ne görgessük magunk előtt továbbra is a zsarolásra és más nemtelen tettre csábító politikai hengert. Hanem hogy lássunk végre tisztán és világosan......A közvélemény-kutatási adatok is azt igazolják: az emberek kívánják, hogy hozzuk nyilvánosságra azok nevét, akik együttműködtek az állambiztonsági hatóságokkal."
Mécs bízik a bizottság sikerében: "A lényeg, hogy megvan a realitása annak, hogy a bizottság ne sikkadjon el, a közérdekű adatok pedig végül nyilvánosságra kerüljenek. Elfogadom az ombudsman ajánlását, amely arra vonatkozik, hogy több ellentmondás van a személyi és a közérdekű adatokról rendelkező törvényekben, de tudom, hogy a feladatot, amellyel megbíztak bennünket, a jelenlegi törvények alapján is el lehet végezni."

Berényi Szabolcs a következőképpen vélekedett a bizottság munkájáról (in: Bizottsági rekviem, Magyar Nemzet, 2002. augusztus 14.): "a Mécs-bizottság működése is felér egy bohózattal. Itt titkárok nyitogatnak fel minősített anyagokat tartalmazó borítékokat, mobiltelefonon szólnak Mécs Imre után, hogy találtunk néhányat..... SZDSZ-es házi jogászok vélik úgy, hogy csakis ebben az esetben nem kell figyelembe venni az adatvédelmi biztos ajánlásait, amely megfontolás egyébként régen komolytalan, hiszen a bizottságból az első naptól fogva nem szivárognak, hanem zuhognak ki a hírek a sajtónak. Válogatás nélkül, suttogva érintettnek minősítve és összekeverve megfigyelésre szántat, megfigyeltet, ügynököt és tartótisztet..... A Mécs-bizottság még sokáig diktálja a neveket."

Lakner Zoltán a múlt feltárásáról (in: Vizsgálat vagy amit akartok, Népszava, 2002. augusztus 15.): "Magánügy vagy közérdek? Ismerniük kell-e a polgároknak azok múltját, akikre rábízzák az ország ügyeit? Nehéz volna őszintén érvelni amellett, hogy a múlt maradjon homályban. Mécs Imre szerint az nem járja, hogy az egykor megfigyeltek életének legintimebb részleteit bárki megismerheti, de azok adatai védve vannak, akik a megfigyelést végezték, arra utasítást adtak, a jelentéseket elolvasták. Szükséges megtudni, kik is valójában a mai közszereplők. Többségükről valószínűleg semmi sem derül majd ki az egykori állambiztonsággal való kapcsolatok feltárása nyomán. Bár egy-két meglepetés már eddig is ért bennünket. A lényeg azonban, hogy nem helytállóak azok az érvek, miszerint visszamenőleges szankció volna a valaha a III-as főcsoportfőnökségnek dolgozók megbüntetése. Merthogy szó sincs sem a jogi felelősségre vonásukról, sem a közéletből való kizárásukról. Személyük hitelessége a tét. Mert aki eltagadta korábbi tevékenységét, lehet-e, lehetett-e hiteles vezetője az országnak a rendszerváltás után? A kérdésre nem egy jogszabály, hanem a választók ítélete adhat majd választ. Ha hiteles adatok kerülnek nyilvánosságra a politikusok múltjáról, akkor a következő választások alkalmával már ezek ismeretében lehet dönteni. Lehet, egyetlen választó véleményét sem befolyásolja majd a múlt. De mindenki megkapja a lehetőséget ennek önálló mérlegelésére.

Lakner szerint "a bizottság tevékenysége hasznos és üdvözlendő is lehetne. A problémák az adatok hitelességénél és a most egymást vizsgáló politikusok szándékainál kezdődnek. Ha céljuk valóban a múlt feltárása és a következményekkel való szembenézés volna, az erősítené a demokratikus rendszer stabilitását és legitimitását. Azonban nem ez az elsődleges törekvés. Hanem a politikai ellenfelek ellehetetlenítése. Az egésznek nincs túl sok köze a múlt tisztázásához, pláne az erkölcsi normák érvényesítéséhez.....
Az összes 1990 utáni kormánytag múltját vizsgáló bizottságnak van egyfajta ellencsapás jellege, de önmagában ennek alapvető célkitűzése is helyeselhető volna. Ha nagy, tekintélyes, kölcsönösen elfogadott szakértői apparátussal dolgoznának ezek a testületek. Ha nem rapid módon, hanem valóban minden körülményt mérlegelve kísérelnék meg feltárni a múltat. Komolyan gondolhatja-e bárki, hogy hetek alatt lezárulhat ez a folyamat? Hogy néhány papír megismerése elegendő? A rossz hír, hogy ez a folyamat, ha valóban elkezdődik, évekig tart majd és fájdalmas lesz. Hosszú időt vesz igénybe az összes, még egyáltalán meglévő dokumentum beszerzése. Aztán következik ezek feldolgozása, összevetése mindazzal, amit az előző rendszerről, annak külső és belső kényszereiről, struktúrájáról, egyéb sajátosságairól tudunk. És még akkor is fennmarad a történelem értelmezésének markánsan kitapintható különbsége a szemben álló politikai táborok között..... Az ellenzék, amely oly lelkesen indult neki a múlt rendszer bűnei vizsgálatának, saját érintettségének felvetődését hallván immáron obstruálja a Mécs-bizottság munkáját. Amelynek vezetője legalábbis nem akadályozta meg, hogy egyébként titkos és még igencsak ellenőrizendő adatok nyilvánosságra kerüljenek. Mindenki tudni véli már, mely kormányok tagjai érintettek, s melyikéi a leginkább."

Boros Imre szerint (in: Csákó Attila: A szolgálatok szorításában és védelme alatt, Magyar Nemzet, 2002. augusztus 16.): "Mécsnek és a kormánypárti bizottsági tagoknak rengeteg szappanra és habra van szükségük ahhoz, hogy Medgyessyt tisztára mosdassák, és hogy a szappan, a hab mibe kerül, az nekik teljesen közömbös.... Mindenki arra törekszik majd, hogy magát tisztázza, de a további segítségtől elzárkózik. De elgondolkodik a titkosszolgálati munkára készülő ember is azon, hogy ha véletlenül magasabb beosztásba kerül Magyarországon, hipp-hopp szembetalálhatja magát egy "Mécs-bizottsággal", aki "behomályosíthatja" a múltját, és akkor majd magyarázkodhat. De a társtitkosszolgálatok is elgondolkodhatnak, ha magyar kollégáikat dekonspirálják, azok saját tisztázásuk érdekében olyan tényeket fedhetnek fel, amelyek a külföldi partnereknek is kínosak. Ez leértékeli a magyar titkosszolgálatok jelentőségét a nemzetközi arénában. Az ilyen, állami szintre emelt, pártérdekű infantilizmus komoly károkat okozhat a nemzetközi kapcsolatrendszerben (EU, NATO) is. Nos, ennyi ára legalább van annak a szappannak, amivel Medgyessyt tisztára akarják mosdatni. Ami pedig a nyilvánosságot illeti, azt nem az érdekli, hogy X vagy Y dolgozott-e a titkosszolgálatoknak, de ha már egyszer megtudta, hogy igen, akkor arra kíváncsi, valójában mit is csinált. Annak alapján tudja megítélni, hogy az adott helyzetben helyes vagy elítélendő lépés volt-e."
Boros azerint: "Az adatvédelmi biztos kétségbe vonja a bizottság alkotmányos és törvényi alapjait. Adott esetben a rossz törvény betartása kevesebb kárral jár, mint a nyílt törvényszegés. Jó törvény megalkotására a parlamentnek mindig megvan a lehetősége, egy ilyen jogszabály megalkotásában én is részt vennék. A tatár nem hajt, a bizonyítékok később is bizonyítékok maradnak, Mécsék azonban úgy érzik, hogy őket hajtja. Náluk Medgyessy miatt gátszakadás van, nem törődnek azzal, hogy a töltésanyagot törvényesen megvásárolják-e, vagy inkább törvénytelenül rekvirálnak anyagot, amivel az áradást megfékezni vélik. Nem utánuk a vízözön, hanem ők maguk a vízözön, amely sok mindent el- és összemos."

Mádl Frenc kijelentette (in: Mádl Ferenc alkotmányos aggályai, Népszabadság, 2002. augusztus 17.): "Jó szándékának elismerése mellett is alkotmánysértőnek tartom az 1990 óta hivatalba lépett kormányok tagjainak állambiztonsági múltjával foglalkozó parlamenti bizottság működését, amit államfőként nem legitimálhatok, ezért sem elutasító, sem beleegyező nyilatkozatot nem teszek azzal kapcsolatban, hogyan kezelje jelentésének rám vonatkozó részét a testület."Az államfő álláspontja szerint az alkotmány értelmében a parlament határozattal csak önmagát kötelezheti, állampolgárokra kötelező normát azonban csak törvényben állapíthat meg: "Az átvilágításról van hatályos törvény, amelyet nem lehet parlamenti határozattal pótolni"
Mádl szerint: "A múlt tisztázása nem történhet alkotmányellenesen, nem vezethet a jogállamiság elveinek sérelméhez." - ezért szükségesnek tartja, hogy az Országgyűlés mielőbb megteremtse a vizsgálat törvényes feltételeit. "Ha ez megtörténik, elsőként járulok hozzá ahhoz, hogy a vizsgálat rám vonatkozó része nyilvánosságra kerüljön" - jelentette ki.

Mécs Imre szerint (in: Mécs Imre levele az államfőnek, Magyar Nemzet, 2002. augusztus 17.) amennyiben a nyilatkozatot Mádl Ferenc az Antall-kormány egykori minisztereként tette, "akit az Országgyűlés július 9-i ülésén egyhangú szavazatával létrehozott vizsgálóbizottsága a többi volt kormánytaggal együtt vizsgálat alá vont", akkor tudomásul veszi a közleményét, mint személyes véleményt. "Ha azonban a Magyar Köztársaság elnöke nyilatkozik így, akkor azt nem tartom összeférhetőnek és szerencsésnek"- jelentette ki a levélben a kormánypárti politikus.
Mécs szerint: "A volt kormánytagoknak az előző rendszer jogállamisággal ellentétes tevékenységet folytató állambiztonsági szerveivel való kapcsolata és tevékenysége az Alkotmánybíróság elvi döntése szerint is közérdekű, amely az adatvédelmi törvény rendelkezése szerint nem vonható el a közvéleménytől, csak a törvényben megszabott esetben... A társadalom és a polgárok elemi joga, hogy a közélet vezetőinek, jelesül a politikusoknak, az államhoz fűződő előéletét megismerjék és azt döntéseiknél figyelembe vegyék."

Mádl Ferenc szerint (in: Kocsi Ilona: "Ne tételezzünk fel rossz szándékot azokról, akik másként látják a világot", Magyar Hírlap, 2002. augusztus 19.): "A múltat nem szabad nem létezőnek tekinteni. Múlt nélkül, tisztázott múlt nélkül nem lehet stabil jövőt építeni. A múlt azért is fontos, mert az abból nyert tapasztalatok tesznek minket erőssé, megfontolttá. Ez a közeli és a távolabbi múltra egyaránt érvényes."
Mádl szükségesnek tartja a múlt feltárását: "A vizsgálatok tényével, elindulásával a fentiekből következően egyetértek. Látom jeleit annak is, hogy egyesek nemcsak a tisztázás igényével, hanem pártérdekektől is vezéreltetve vesznek részt ebben a munkában... De bízom a bizottságokban dolgozó politikusok felelősségtudatában. Tudniuk kell, hogy a jogállamiság értékei és elvei számukra is irányadók! Törvényi rendezettség nélkül különösen. Emberek életét esetenként súlyosan érintő megállapításokat tenni például jogorvoslati lehetőség nélkül több mint aggályos. Az alkotmány szerint a parlament határozattal csak önmagát kötelezheti, az állampolgárokra - életviszonyaikra, mai és korábbi magatartásukra, személyes adataikra, "sorsukra" - kötelező normát csak törvényben, illetve jogszabályban állapíthat meg. Az átvilágításról van hatályos törvény, arra szolgáló törvény alapján működő szervezet. Ezt nem lehet parlamenti határozattal pótolni, illetve megfejelni. A parlament vizsgálhatja a kormányfőt, mert a kormány ellenőrzésére alkotmányos jogköre van. De a második bizottság, amikor a törvény módosítását be nem várva elkezdett működni, túllépte az Országgyűlés alkotmányos hatáskörét."
Mádl szerint: "Bízni lehet benne, hogy a jogállamiság értékei, a múlt megfelelő tisztázása ezen a területen hozzájárul a közélet és a közéleti politika tisztulásához. Hogy a köztársasági elnökre is kiterjedne-e az átvilágítás, nem tudom. Én most mint volt miniszter kerülök a vizsgálat hatálya alá." Mádl államfőként is vállalja a vizsgálatot: "Természetes igénye lehet a társadalomnak, hogy a legfőbb közjogi méltóság is alanya legyen egy ilyen vizsgálatnak. De hadd tegyek egy általános megjegyzést: múltunk, jelenünk és jövőnk szóban forgó viszonyának jobb diagnózisához és terápiájához a kutatás szabadsága, a felelős tudományos elemzés, a dolgok toleráns társadalmi kibeszélése - például forradalmunk mélyebb "átírása" az irodalomba - hozhat igazán nyugodtabb holnapokat."

Eörsi Mátyás szerint (in: Személyes adat?, Magyar Hírlap, 2002. augusztus 19.): "Az adatvédelmi biztos nem hoz ítéleteket, hanem ajánlásokat fogalmaz meg. Az ajánlás jogilag nem kötelező....Mádl Ferenc köztársasági elnök, Boros Imre, Kövér László, Várhegyi Attila vezető Fidesz-politikusok arra hivatkozva tagadták meg a hozzájárulásukat az őket érintő adatok nyilvánosságra hozatalához, hogy a bizotság törvényellenesen működik. Az adatvédelmi biztos ajánlásának nem kötelező voltából következik, hogy a Mécs-bizottság állítólagos törvénytelen működésére közjogi lépést alapozni nem lehetséges.... Ha igaz az, hogy személyes adatot csak törvényi felhatalmazással lehet nyilvánosságra hozni, akkor törvénybe ütközött minden eddigi parlamenti ciklus legnagyobb vitáinak a többsége."
Eörsi kifejti: "Az a kérdés, hogy az adott közszereplő személyes adata összefügg-e közszereplésével. Ha ugyanis kifejezetten vagy hallgatólagosan állást foglalt abban, hogy Magyarországon a "múlt sötét erői" és a "modern polgári erő" között lehet csak választani, ha részt vett annak a politikai erőnek a működésében, amelyik a Magyarországot rendre a múlt és a jövő erőire akarja szabdalni, akkor erre vonatkozó személyes adata közérdekű adat. Az ország okkal és joggal akarja megtudni, vajon ő személy szerint valóban a "polgári jövő" oldalához tartozik, vagy a "múlt sötét erőihez"."

Ugró Miklós szerint (in: Öngól, Magyar Nemzet, 2002. augusztus 21.): ". A Mécs-féle bizottság pontosan és akkurátusan eleget tesz dezinformációs kötelezettségének: sejtet, lebegtet, elhomályosít, öszszemos és maszatol. Minden jel arra mutat, a bizottság szándéka az, hogy a Hálózat, a nagy lárma és felhajtás ellenére is a lehető legkisebb vérveszteséggel jöjjön ki az ügyből. Ezért kezelhetik úgy a kiszivárogtatást, akár valamely demokratikus, jogállami intézményt. Ezért engedheti meg magának Mécs Imre, hogy a törvényi normákhoz ragaszkodó Mádl Ferencet kioktassa, mi több: megfenyegesse. Ha találnak róla valami dehonesztáló papírfencit, azt mindenképpen nyilvánosságra hozzák. Bizarr kijelentés, ha sokat ugrál a köztársasági elnök, akkor róla is kerítenek egy "dokumentumot"."

Nehéz-Posony Márton szerint (in: Lábjegyzet az adatvédelmi vitához, Népszabadság, 2002. augusztus 22.): "Előbb-utóbb jogi egyetemeken fogják tanítani azt a vitát, amely akörül folyik, hogy a Mécs-bizottság milyen feltételek mellett hozhatja nyilvánosságra megállapításait a rendszerváltozás utáni kormánytagok esetleges titkosszolgálati múltjáról. A konkrét kérdés és a konkrét válasz is fontos állomása lesz a hazai jogfejlődésnek, de elvi jelentősége is van annak, hogy meddig terjed az információs önrendelkezési jog."
Nehéz-Posony Márton szerint a vitában a különböző vélemények "lényegében abban térnek el egymástól, hogy a hatályos jogrendszer már ma is tartalmazza-e a titkosszolgálati múlt mint személyes adat nyilvánosságra hozatalához szükséges törvényi felhatalmazást, vagy sem. Abban viszont megegyeznek, hogy kiindulópontjuk szerint a volt állambiztonsági szervezetekhez való tartozás ténye személyes adat."
A szerző ezt igyekezte cáfolni cikkében: "A személyes adatok esetében lényeges szempont, hogy az adat az érintett személyére vonatkozik, azzal kapcsolatba hozható. Ennek részletesebb értelmezéséhez viszont már a személyes adatok védelmének a jogrendszerben való elhelyezkedését kell ismerni. A személyes adatok védelmét az alkotmány és a polgári törvénykönyv is a személyhez fűződő jogok körében helyezi el, vagyis az emberi személyiség integritásának részévé minősíti. E tekintetben egy megítélés alá esik például a jó hírnévhez fűződő joggal. Ennek is, annak is az emberi méltósághoz való jog az anyajoga. Ebből az is következik, hogy a jogsérelem is csak olyan esetekben képzelhető el, amikor az egyúttal az emberi méltóság sérelmét is jelent.
Az emberi méltósághoz való jog úgynevezett abszolút szerkezetű jogviszony: csak a jogosult személye ismert, vele szemben mindenki más kötelezve van, éspedig a jog sérelmétől való tartózkodásra. Ahhoz azonban, hogy a kötelezettek ennek eleget tudjanak tenni, ismerniük kell a jogosult kilétét, és tudniuk kell kötelezettségük terjedelmét.
Az emberi méltóságot az Alkotmánybíróság már 1990-ben olyan általános személyiségi jogként értelmezte, amely felöleli például a személyiség szabad kibontakozásához, illetve az önrendelkezés szabadságához való jogot, amely általános cselekvési szabadságot, egyben a magánszférához való jogot jelenti. E felsorolás nyilvánvalóan nem kimerítő, de iránymutatásul szolgál arra, hogy az emberi méltóság követelményéből fakadóan meddig terjed a személyes adatok fogalomköre. Személyes adatnak ezek alapján olyan adatokat kell tekintenünk, amelyek az emberi személy valamely jellemző tulajdonságát írják le, vagy magánszférájának (például vagyonának) részleteit tárják fel.
Az emberi méltóságból következik az is, hogy az érintett személy maga dönthesse el, ezekkel az adatokkal hogyan kíván rendelkezni, e jogát csak törvény és csak indokolt esetben és mértékben korlátozza. Ilyen indokolt eset például a cégnyilvántartás, vagy az ingatlan-nyilvántartás, amely a forgalom biztonsága érdekében kötelezően tartalmaz személyes adatokat, de nem korlátlanul. A korlátlan adatkezelés alkotmányellenességére az Alkotmánybíróság már 1991-ben is rámutatott.
Mindebből viszont az is következik, hogy nem tekinthető személyes adatnak az olyan adat, amelynek tartalma, illetve a vele való rendelkezés nem függ össze az emberi méltósággal. Az emberi személyre vonatkozó, de az emberi méltóság szempontjából közömbös kijelentés nem igényli az érintett hozzájárulását.
Álláspontom szerint az a kijelentés, hogy valaki meghatározott időben a titkosszolgálat állományában állt, nem az emberi méltósággal összefüggő jellemzője az illetőnek, és nem vezethető le az emberi méltósághoz való jogból az ennek nyilvánosságra hozatalához fűződő jog kizárólagossága sem. A szervezethez való tartozásból nem vonható le olyan objektív következtetés sem, amely ezt a tényt személyes adattá avatná: a tény minősítése kinek-kinek az egyéni értékítéletétől függ. (Ez a különbség a Mécs-bizottság és a Torgyán-féle vagyonvizsgáló bizottság között: utóbbi a képviselők magánszférájának egyik legjelentősebb területét vizsgálta.)
De vajon önmagában a név együtt említése valamelyik titkosszolgálat szervezetével nem jogosulatlan adatkezelés-e? Mint láttuk, az abszolút jogviszonyban a kötelezetteknek tudniuk kell, kivel szemben kötelezettek. A név éppen azt a célt szolgálja, hogy a jogosultakat és kötelezetteket egymás előtt azonosítsa. A név említése tehát önmagában szintén nem tekinthető felhatalmazáshoz kötött adatkezelésnek.
Szóba jöhet még, hogy vajon a titkosszolgálathoz való tartozás - ha már nem államtitok - nem minősül-e magántitoknak. Magántitkon általában az olyan, kevesek előtt ismert információt értjük, amelynek titokban maradásához az érintettnek méltányolható érdeke fűződik. Azok esetében, akik kormányzati funkciót láttak el, ez a méltányolható érdek elenyészik a múltjuk megismeréséhez fűződő közérdek mellett.
A végkövetkeztetés tehát: a titkosszolgálati múlt ténye a volt és jelenlegi kormánytagok esetében nem tekinthető adatvédelmi-jogi szempontból személyes adatnak, mert nem függ össze az emberi méltósághoz fűződő joggal. Nem tekinthető magántitoknak sem, és a nevek nyilvánosságra hozatala sem tekinthető adatkezelésnek.
Ettől még nem biztos, hogy ezek az adatok mindjárt közérdekű adatok is lesznek: az Alkotmánybíróság az erre vonatkozó határozatában csak a jogállamisággal ellentétes tevékenységet folytató szervezethez való tartozás tényét minősítette közérdekű adatnak. A hírszerzés és az elhárítás viszont önmagában nem ellentétes a jogállamisággal. A hozzájuk való tartozás tényének nyilvánosságra hozatala azonban külön felhatalmazást nem igényel."

Tóth András a polgári titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkár szerint (in: Nyusztay Máté: Kevesebb titok kellene jobban őrizve, Népszava, 2002. augusztus 23.): "Mint ahogy az előző kormányok titkosszolgálati tisztségviselői, én is fontosabbnak ítélem a nemzetbiztonsági érdekek védelmét, mint a korlátlan kutathatóságot, nyilvánosságot. Ez, azt gondolom, természetes az én helyzetemben. A szolgálatok működését jobban ismerve valószínűleg jobban is tudom felmérni az esetleges kockázatokat, mint más. Annak híve vagyok, hogy az állambiztonsági szervek iratainak kutathatóságára, egységes kezelésére, a felesleges iratok átadására alkossuk meg a törvényt. Abban azonban nem vagyok partner, hogy a köztársaságnak ebből kára származzon. És bármilyen meglepő, a 20-25 évvel ezelőtti iratok nyilvánosságra kerülése is okozhat súlyos károkat. Szeretném leszögezni, hogy a titkosszolgálat az titkosszolgálat, megvannak a maga játékszabályai. A világban mindenütt információs verseny van, minden állam próbálja megszerezni az információkat, illetőleg védeni a titkait. Így volt ez 1989 előtt is."
Tóth szerint: "Ha a közszereplők múltjának feltárásáról, átvilágításáról beszélünk, akkor a zsarolhatóság kizárható, hiszen nyilvánosságra kerülnek ezek az adatok. A már visszavonult közszereplők esetében ez ellen nem lehet védekezni. Ha valaki megfigyelt volt, akkor azt a jogát nem vitatja senki, hogy a rá vonatkozó iratok sorsáról saját belátása szerint döntsön."

Répássy Róbert (Fidesz) szerint (in: Ellentétek a Mécs-testületben, Magyar Nemzet, 2002. augusztus 23.): "Az államtitok alóli feloldás nem változtat a vizsgálóbizottság jogi megítélésén ... .Nem értem, hogyan lehet, hogy az az információ, ami egy hónapja még titkosnak minősült, ma már nem az" tette hozzá. Szerinte a történtek arról tanúskodnak: azon információk titkosságát oldják fel, amelyeket az SZDSZ és az MSZP képviselői akarnak nyilvánosságra hozni. Répássy arra is felhívta a figyelmet, a bizottság egyetlen politikusról sem állapíthatja meg, hogy érintett, ugyanis a testület - miután az ellenzéki képviselők felfüggesztették tevékenységüket - nem határozatképes."

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695