Jászladányi iskolaügy

2002-09-19

Jászladányban mintegy 800-an tüntettek a helyi alapítványi iskola felfüggesztése ellen, követelve, hogy az Oktatási Minisztérium vonja vissza döntését, melyben megtagadta az iskola nyilvántartásba vételét. Az alapítványi iskolába kétszáztíz gyerek iratkozott be, így az ő helyük megüresedett az önkormányzati iskolában. Ezek után az alapítvány az általános iskola üres termeit vette bérbe az önkormányzattól. Az érintetteket Mádl Ferenc köztársasági elnök párbeszédre szólította fel.
Tárgyalt Dankó Istvánnal, Jászladány polgármesterével, Kállai Lászlóval, a helyi cigány önkormányzat elnökével, Teleki Lászlóval, a MEH politikai államtitkárával és Magicz Andrással, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal főosztályvezető-helyettesével. Dankó István polgármester továbbra is törvényesnek tartja az alapítványi iskola szervezését. Kállai László, a cigány önkormányzat vezetője viszont leszögezte: "nem fogjuk engedni, hogy nyíltan szegregált állapotban maradjanak az osztályok"

Összefoglalás

A jászladányi alapítványi iskolát támogató érvek:
- a havonta 3000 forint tandíj befizetését vállaló szülők az alapítványi iskola megszűntetésével nem élhetnek a törvény által biztosított szabad iskolaválasztási jogukkal
- Ladányban - úgy tűnik - megvolnának azok a biztosítékok, amelyek az alapítványi iskolát kinyitnák a roma gyerekek előtt is, innentől ez nem oktatási diszkriminációs, hanem szociálpolitikai kérdés, annak felelős vállalása, hogy pusztán a szegénység ne zárja ki a ladányi roma diáknak sem a jobb iskolát és a költségvetési tekintetben péterfilléreket jelentene a havi 3000 Ft tandíj
- szó sincs szegregációról, az alapítványi iskolába bárki beiratkozhatott, mi mindössze két feltételt szabtunk. Az oktatás tandíjköteles, illetve az ide járó tanulónak el kell fogadnia az iskola házirendjét, amely annyiban tér el más szabályozásoktól, hogy rögzíti: az intézmény különös hangsúlyt fektet a jász identitás, a jászladányi öntudat ápolására, valamint erkölcsi nevelésben kívánja részesíteni a tanulóit
- az alapítványi iskola cigány gyermekeket is szívesen lát: mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy legalább harminc cigány szülő szerette volna gyermekét az iskolába járatni
-az iskolában a tandíj háromezer forint lett volna havonta, ám ha a cigány gyermek eléri a 3,5-es tanulmányi átlagot, egy pályázat segítségével a tandíj összegével megegyező ösztöndíjat kapott volna - tehát ingyen járt volna iskolába
- azért lett volna érdemes az alapítványi iskolába íratni a gyerekeket, mert az önkormányzati iskolában a tanár nem tudja nyugodtan leadni az anyagot

A jászladányi alapítványi iskolát vagy a települési önkormányzatot kritizáló érvek:
- a települési önkormányzat ebben az ügyben nem kérte ki a cigány kisebbségi önkormányzat véleményét
- az alapítványi iskola kirekesztő jellegű, hiszen a tandíjat megfizetni nem tudó roma szülők gyerekei nem járhatnak oda, ezzel pedig hátrányt szenvednek
- abban az országban, ahol a családi pótlék folyósítását farizeus és kikacsintó módon az iskolalátogatás tényéhez lehetett kötni, és ahol hatalmas propagandát lehetett építeni az elitképző Arany János-program köré, minden adandó alkalommal hangsúlyozva, hogy az nem 'cigányprogram' - ott ne csodálkozzunk azon, ha egy település vezetése úgy érzi, lerázhatja magáról a gondot, mint kutya a vizet
- a jászladányi iskolaügy ellenkezik az alapvető emberi és oktatáspolitikai etikai normákkal, sőt ellenkezik az etnikai vagy bármilyen más alapú szegregáció alkalmazása is
- a jászladányi alapítványi magániskola Dankó István polgármester kezdeményezésére, az eladósodott önkormányzat - és az idősebb Dankó István vezette Jászföld Mezőgazdasági Rt. - felelőtlenül bőkezű támogatásával abból a célból jött létre, hogy a cigányokat kizárják a közös oktatásból



N. Kósa Judit szerint (Államalapítók, Népszabadság, 2002. szeptember 11.) "a múlt héten, valamelyik reggeli tévéműsorban egészen odáig elment a cigánymentes alapítványi iskolájáról elhíresült Jászladány polgármestere, hogy kimondja: 'ha kell', képesek akár a Magyar Köztársaságból is kiválni. A polgármester úr elszántságát látva nem kizárt, hogy ez megtörténik. Akkor pedig válaszút elé érkezik a jászladányi közösség. Nem lehet tovább a szavakon lovagolni, nincs mód többé a jogi csűrés-csavarásra. Ki kell mondani végre, kinek van helye és kinek nincs azon a talpalatnyi magyar földön, amit történetesen Jászladánynak hívnak. Jászladány polgármestere persze rendre kikéri magának, hogy ő vagy a település vezetésének bármely tagja diszkriminációt gyakorolna. Meggyőződésem, hogy ők ezt így is hiszik. Hiszen nem tettek mást, mint láthatóvá tettek valamit, ami eddig is létezett, de konszenzusos módon nem nagyon beszéltünk róla. Elvégre mindig is tudtuk, hogy a nagyvárosokban vannak 'jó' iskolák és olyanok, ahol az osztályfőnök odasúgja a látogatónak: ebben a teremben még az is cigány, aki nem látszik annak. Tisztában voltunk azzal, hogy néhány éve még - vagy talán ma is így van? - némely lakótelepi iskolában pótlékot kapott az a nevelő, akinek túl sok 'c'-s gyereket juttatott a sors; a ceruzával írott c-t persze a naplóban is feltüntették. Tudtuk, hogy az ilyen-olyan tagozatok válogatott gyerekanyaggal indulnak, és valahogy válogatott tanárgárda, jobb felszerelés is jut nekik. A 'sima' osztályok pedig kénytelenek beérni mindenből a maradékkal. A diszkrimináció azonban eddig csak nagy ritkán volt tetten érhető. A kisebb településeken felbukkanó különballagtatások, a demonstratív mosdatások, a 'nekik ez is jó lesz' alapon megnyitott különétkezők olyan durva jogsértések voltak, amelyek kiríttak a köznapokat befonó, mégis nehezen megfogható megkülönböztetés-folyamból. S mivel hosszú ideje mindenkinek az az érdeke, hogy erről a pókhálószerű diszkriminációról minél kevesebb szó essék, eddig senki sem vette magának a bátorságot, hogy túl nagyot durranó megoldást válasszon. Hogy egyszerűen fogja az épületet, a bútort és a pénzt, és alapítson egy külön iskolát azoknak a gyerekeknek, akikből még lehet valami".

N. Kósa szerint "Jászladány képviselő-testülete persze nem tett mást, mint követett egy logikai utat. Abban az országban, ahol a családi pótlék folyósítását farizeus és kikacsintó módon az iskolalátogatás tényéhez lehetett kötni, és ahol hatalmas propagandát lehetett építeni az elitképző Arany János-program köré, minden adandó alkalommal hangsúlyozva, hogy az nem 'cigányprogram' - ott ne csodálkozzunk azon, ha egy település vezetése úgy érzi, lerázhatja magáról a gondot, mint kutya a vizet. A nehezen kezelhetők, az otthonról nem 'bevett' kultúrát hozók, a más értékek közé szorítottak boldoguljanak, ahogy tudnak. A jókat, a szorgalmasokat, a könnyen taníthatókat majd mi segítjük tehetségük kibontakoztatásában. 'A követelmény ... rettenetes anyaghalmaz, amelyet minden iskolában egyformán el kell végezni. A pedagógia legnagyobb hibája a tanterv egyformaságában van' - írta Nemes Lipót 1913-ban. Jászladány majd' száz év múltán ugyanezzel a gúzsba kötő helyzettel szembesült: mindenkinek mindent és mindenkinek ugyanazt kell megtanítani. Azoknak is, akik könnyen veszik az akadályt, és azoknak is, akikkel temérdek munka van. Persze készíthettek volna saját pedagógiai programot, dönthettek volna a fokozatos felzárkóztatás vagy éppen a nehezebb helyzetben lévők előnyösebb körülmények közé juttatása mellett. Ők azonban az egyszerűbb megoldást választották. Esélyesekre és eleve esélytelenekre osztották az ifjúságot".

N. Kósa szerint "egy körülmény igazolná a jászladányi testület tiszta szándékát: ha a cigány gyerekeknek nyitott volna különlegesen felszerelt, jól ellátott külön iskolát. Nem így történt. Így aztán Jászladány Szabadállam, már ha megalakul, nem szabadulhat azoktól a hazugságoktól sem, amelyeket tőlünk, a Magyar Köztársaságtól kapott örökül".

Kolláth György szerint (Ladányi iskolapélda, Magyar Hírlap, 2002. szeptember 12.) "Jászladány nem akar Zámoly lenni. Egyelőre arrafelé sodródik. Ez olyankor esik meg, amikor a politikai engesztelhetetlenség és (köz)hatalmi játszma kizárja a tisztességes kompromisszumot. (...) Az alkotmány, továbbá a közoktatási törvény rögzíti a tanszabadságot és a tanítás szabadságát. A szülőket megilleti az a jog, hogy a gyermeküknek adandó nevelést megválasszák. Az alaptörvény védelemben részesíti a nemzeti és etnikai kisebbségeket, kollektív jogot is adva a közéleti részvételre, a kultúra ápolására, az anyanyelv-használatra, az anyanyelvű oktatásra stb. Az alkotmány mondja ki: a Magyar Köztársaság a rászorulókról kiterjedt szociális intézkedésekkel gondoskodik. Ugyanakkor tilt bármely hátrányos megkülönböztetést, tehát az etnikai diszkriminációt is. Alkotmányos értelemben nem mindenfajta különbségtétel elítélendő, hanem csak az, amelyik önkényes, alkotmányos ok nélküli".

Kolláth szerint "Ladányban - úgy tűnik - megvolnának azok a biztosítékok, amelyek az alapítványi iskolát kinyitnák a roma gyerekek előtt is. Innentől ez nem oktatási diszkriminációs, hanem szociálpolitikai kérdés. Annak felelős vállalása, hogy pusztán a szegénység ne zárja ki a ladányi roma diáknak sem a jobb iskolát. Költségvetési tekintetben péterfilléreket jelentene a havi 3000 Ft tandíj. Éppen ezért van nyolc-kilenc éve kisebbségi törvény, saját jogú önkormányzat, helyi kisebbségi költségvetés, felzárkóztató program és több más esélyjavító intézkedés! Ehelyett közigazgatási állóháború folyik már két éve. Abban a jogi hiba csaknem szükségszerű. A kisebbségi törvény szerint a kisebbséghez tartozók képzésére is kiterjedő települési önkormányzati döntéshez az érintett helyi kisebbségi önkormányzat egyetértése szükséges. Ez amúgy 22-es csapdája, mert ha a roma gyerekeket kirekesztené az új iskola, akkor az alkotmányellenes diszkrimináció lenne, ám ha őrájuk is kiterjed a pozitív kezdeményezés, akkor pedig az egyetértésüket kell kérni. Zaklatott légkörben, a sárga irigységre is figyelemmel, alig(ha) lesz egyetértés, ami vétót jelent. Az egyetértés jogvitája bíróság elé került, döntés még nincsen. Mindkét fél bizonygatja a maga igazát. Jellegzetes módon a vita egyik kulcsszereplője, a megyei közigazgatási hivatal tavaly ősszel még nem fedezte fel itt az egyetértési jogot, idén azonban megvilágosodott, megtalálta".


Kolláth szerint "ez év július 18-án a helyi jegyző kiadta az alapítványi iskola működési engedélyét. Arról pillanatok múlva helyben mindenki értesült. A jogorvoslati határidő letelt, ezért a döntést augusztus 6-án jogerősítették. Ezt követően az alapítványi iskola felszerelkezett, három hét alatt megtette az előkészületeket a kezdésre. A felettes szerv, a megyei közigazgatási hivatal augusztus 30-án megsemmisítette a jegyző határozatát, és új eljárást rendelt el. Hivatkozik is a 'klasszikus' 1957. évi IV. törvény 71. §-ára, mely jogot ad a felügyeleti intézkedésre. Igen ám, de több évtizede szabály, hogy az államigazgatási felettes nem nyúlhat bele a határozatba, ha 'a határozat megsemmisítése vagy megváltoztatása jóhiszeműen szerzett és gyakorolt helyzetet sértene'. Nincs olyan köztisztviselő, aki e normát ne ismerné. Az oktatási miniszter is hozott határozatot ebben az ügyben, hogy, hogy nem, éppen augusztus 30-án. Döntését a közoktatási törvény végrehajtására kiadott 20/1997. Korm. számú rendelet 12/A. §-ára alapítja. Bár ne tenné! A 20-as rendelet sok sebből vérzik, felhatalmazó hivatkozásai rosszak, egy kormányrendelet adatvédelmi és adatáramlási kötelmeket nem szabályozhatna, valójában itt a cím szerint is mindössze 'közoktatási információs rendszer' működtetéséről beszélhetnénk. Ebbe ugyan az iskola köteles bekapcsolódni, ám ehhez csupán nyilatkozatot tesz, cserében kap egy OM-azonosítót. Jogot nem keletkeztet, legfeljebb csak regisztrál. A technikai azonosító kb. olyan, mint az ember személyi igazolványa. Azt sugallni, hogy márpedig ezek nélkül az egyén nem is létezik, csúsztatás. A miniszteri határozat mégis 'kérelemről', 'engedélyről' szól, amit elutasít. A rendelet eredetileg azt célozta volna, hogy a pedagógusok kapjanak kedvezményeket a szerény fizetésük mellé. Jussanak hozzá azokhoz a közérdekű információkhoz is, amelyek a szakmai lépéstartáshoz szükségesek. Ebből lett egy poroszos, függelmi információs piramis, amely most az alapítványi iskola megfojtásához vezetne. Ne tovább ezen az úton! 'A határozat ellen fellebbezésnek helye nincs', szól a döntés - ám a bírósági felülvizsgálatot elfelejti megemlíteni -: 'Felhívom a fenntartó és az iskola igazgatójának figyelmét, hogy az iskola működését nem kezdheti meg. Erről a helyben szokásos módon kötelesek tájékoztatni a szülőket.' Hat oldalon keresztül sorolja a közoktatási törvény azokat a jogokat és eszközöket, amelyek a minisztert megilletik. Ilyenfajta jogi beavatkozást nem említ. A meccs állása 2:1 Jászladány javára? Nyerni azonban igazából itt csak békés döntetlennel lehet. Máskülönben jön október 20-a, s az önkormányzati és kisebbségi választások (!) kijózanító meglepetéseket hozhatnak".

Franka Tibor szerint (A cigányútra csúsztatott iskolaügy, Magyar Fórum, 2002. szeptember 12.) "ha nem csalnak a lexikonok, akkor Démokritosz már a Krisztus előtt ötödik században rájött arra, ami most az alig 600 esztendős jászladányi iskolaállapotra jellemző. A nagy gondolkodó így érvelt: 'Nehéz dolog hitványabbak uralma alatt állni. Ha hitványok kerülnek magas polcra, amennyivel méltatlanabbak erre, ugyanannyival gondatlanabbak és felelőtlenebbek, sőt eltelnek esztelen hetykeséggel.' Sok szempontból ez a megállapítás illik Magyar Bálint miniszter úr és csapata viselkedésére is, amikor az oktatási tárca SZDSZ-es vezetője kijelenti: 'A jászladányi iskolaügy ellenkezik az alapvető emberi és oktatáspolitikai etikai normákkal, sőt ellenkezik az etnikai vagy bármilyen más alapú szegregáció alkalmazása is.' Magyar Bálint tehát megkülönböztetéssel, hátrányokozással, következésképpen: etnikai alapú megkülönböztetéssel bélyegzi Jászladány 6170 lakosát, képviselő-testületét és polgármesterét. Ez nagyon súlyos és meggondolatlan vád a magyar kormány részéről a saját választópolgáraival szemben, főként akkor, ha nem igaz. Nézzük a tényeket: - Itt semmi sem úgy van, ahogy a miniszter, a Kállai Laci, a cigány kisebbségi önkormányzat vezetője, meg az a Horváth Aladár nevű cigányfőnök állítja - mondja köntörfalazás nélkül Czibak László jászladányi cigányember, aki családját saját vállalkozásából tartja el, és aki a fiát természetesen abba az alapítványi iskolába íratta be, amelyet Magyar Bálinték, éppen a cigányságra hivatkozással, egyetlen tollvonással akarnak megszüntetni. - A gyerek hazajött, hozta a papírt, hogy az önkormányzati iskola mellett indít a falu egy alapítványi iskolát, ahol többet kell tanulni, és jobban kell viselkedni, mint az államiban... Te mit akarsz, fiam? Azt válaszolta: amit a szülei: okos gyerek. Hadd tanuljon, hadd legyen rendes ember, hát az a havi háromezer forintos tandíj nem vág a földhöz".

Czibak László arra a kérdésre (u.o.), hogy igaz-e, hogy a különiskolát a jászladányi cigányok sérelmezik, azt felelte, hogy "ezt csak az a karrierista Kállai Laci találta ki, akit Horváth Aladár meg az SZDSZ tüzel. Nem mondom, vannak olyan cigányok, akiket nem érdekel a gyerekeik sorsa, akik nem akarnak háromezer forintot sem fizetni, sőt csak kapni akarnak. De a többség nem ilyen, hanem rendes magyar állampolgár. ...És elegünk van abból, hogy Magyar Bálinték minket használnak fel a cigányság meg Jászladány lejáratására".

Franka szerint "két esztendeje kiderült, hogy a 730 iskolás korú gyerek közül már legalább százan nem a jászladányi általános iskolába járnak, hanem más településekre. A szülők szerint csökkent az oktatás színvonala, miközben megnőtt a veszélyérzet. Állandósult a verekedés, a lógás, sőt volt rá eset, amikor az egyik cigány szülő bement a tanterembe, és 25 gyerek előtt leteperte, megverte a tanárnőt. A méltatlan és kilátástalan helyzet okát a helybeliek abban látják, hogy a 640 iskolás gyerek közül a cigány tanulók száma eléri a 340-et. Nekik nem a cigányokkal van bajuk, hanem azzal, hogy a roma gyerekek esetében - tisztelet a kivételnek - másféle tanítási módszerekkel lehetne eredményt elérni, mint a hagyományos porosz mintával. Amikor az osztály egyik fele mást akar, más háttérrel rendelkezik, mint a másik fele, akkor a káosz elkerülhetetlen. Ez is bizonyítja az állam kudarcát, hogy tudniillik évtizedek óta képtelen a cigányság felzárkóztatását megoldani, miközben pénzt költ rá, és abból nagyon sokan jól megélnek. Sajnos nem azok, akikre fordítani kellene".

Franka szerint "az egyik fórumon Mohácsi Viktória, a minisztérium képviselője azt mondta a szülők előtt, hogy akkor nem volna akadálya az alapítványi iskola megindításának, ha Jászladány többsége cigány származású volna, azaz: a kisebbség lenne a többség. Nos, eljutottunk 2002 szeptemberében oda, hogy a szülők levelet szerkesztettek és aláírást gyűjtenek a gyermekeik tanulása, boldogulása és jövője érdekében. A magyar szülők közül eddig már 150-en vallották magukat papíron cigánynak, csak hogy az alapítványi iskola megmaradjon. A megalázó és felháborító ötletre mégis azt kell mondanom, igazuk van, mert Magyarország jövője a tét. Ha csak cigány módon lehet megmaradni, és gyerekeinket taníttatni, akkor cigánynak állunk. Aztán másnak állunk, attól függően, hogy a nyakunkra ültetett urak mit kívánnak. Végül magyar mutatóban sem marad. Na, ebből elég.
Jászladányban már tudják".

A Magyar Narancs szerkesztősége szerint (Romakérdés, Magyar Narancs, 2002. szeptember 12.) "'Jászladányból egy második Zámolyt akar csinálni ugyanaz a politikai maffia, amelyik feltüzelte a zámolyi romákat is' - nyilatkozta a minap Jászladány polgármestere az Új Néplap riporterének. Dankó István feltehetően azokra a jogvédő aktivistákra utalt, akik a falu cigány önkormányzatának elnökét és a helyi roma közösséget támogatva léptek fel a roma gyerekek iskolai szegregációja ellen. A polgármester akarata ellenére majdnem pontosan fogalmazott: miként a zámolyiakat, a jászladányi romákat is az a politikai gengszterizmus juttatta a címlapokra, amelyik bátran szeg törvényt, sért rendeletet, tipor sárba emberi jogot és méltóságot, ha a romák rovására ezáltal némi vélt előnyt biztosíthat a többségi lakosságnak. Hogy aztán ezt a romák házainak törvénytelen lerombolásával vagy a kulturális különbségekre ejtett cinikus hivatkozással alapítványi apartheid-iskolát indítva teszi, szinte mellékes. A 'romakérdés' kezelésének hasonlósága persze abban is tetten érhető, hogy miután az aprónak gondolt, helyi ügyekből országos botrány lett, mindkét esetben éppen azok kárhoztatják a jogsértések ellen tiltakozó romákat és vezetőiket, akik a leginkább felelősek a botrányokért".

A Magyar Narancs szerkesztősége szerint "a jászladányi iskolaügy és Zámoly összehasonlításakor a fő különbség, hogy a magániskola indításának kísérlete nagyjából egybeesett a roma gyerekek oktatási esélyegyenlőségének megteremtését célzó kormányzati szemléletváltással. Az Oktatási Minisztérium határozott jászladányi fellépése - melynek köszönhetően végül kudarcba fulladt az oktatási apartheid-kísérlet - mindenképpen bizalomkeltő. Akkor is így van ez, ha most csak tűzoltás történt, és a strukturális reform terveiről, köztük a roma gyerekek gyakran automatikus kisegítő iskolákba irányításának megszüntetéséről, a kisebbségi oktatás normatív finanszírozásának hatékonyabbá tételéről, a felzárkóztatás rossz beidegződéseinek megváltoztatásáról egyelőre kevés konkrétum tudható. Másképp alakulhatott volna a zámolyi-strasbourgi családok sorsa, ha kiáll mellettük egy, az érdekeiket képviselő, a problémáikat akár konfliktusok árán is megoldani kész kormányzat. A jászladányi történetnek nincs vége. Az alapítványi iskola osztályai az önkormányzati iskola égisze alatt változatlan összetételben működnek, a gyerekek külön folyosórészt használnak. A következő szakítópróba máris körvonalazódik. A romák állítják: a polgármester körei az orruk alá sok borsot törő jelenlegi CKÖ-elnök ellenében jelöltet állítanak az októberi kisebbségi önkormányzati választáson, hogy az új cigány önkormányzat ne vétózza meg a képviselő-testület cigányellenes terveit. Ha igaz a hír, az ellenjelölt csak a gázsók 'kisebbségi' szavazataira számíthat, ami a jelenlegi indulatok fűtötte helyzetben nem látszik reménytelen elgondolásnak. Sikerük esetén a kisebbségi választás a helyi roma érdekek kijátszásának eszközévé silányul, a zámolyi analógia pedig más értelemben is érvényessé válhat Jászladányban".

Regényi Huba szerint (Kioktatott oktatók, Heti Válasz, 2002. szeptember 13.) "két éve tervezték egy új, hatékonyabb általános iskola felállítását, s erről 2000 novemberében szándéknyilatkozatot is elfogadtak. A képviselő-testület idén márciusban bérbe adta az iskola egy szárnyát az Antal Mihály Alapítványi Iskolát működtető kuratóriumnak. A döntés kiváltotta a helyi cigány önkormányzat ellenkezését. Kállai László cigány vezető rámutatott: a testület nem kérte ki a kisebbségi önkormányzat hozzájárulását az iskola tantermeinek, taneszközeinek bérbe adása előtt, márpedig e kérdésben nekik egyetértési joguk van. A megyei közigazgatási hivatal augusztus 30-án megsemmisítette a helyi jegyző július 18-án kelt működési engedélyét, mondván: a törvény szerint az egyetértési jognak minden olyan önkormányzati döntésnél érvényesülnie kell, amely érinti a kisebbségek képzését. Az új iskolában szeptember 1-jén megtartották a tanévnyitót. Tóth Ibolya, az alapítványi iskola igazgatója szeptember 3-án vette kézhez az Oktatási Minisztérium (OM) augusztus 30-án kelt döntését. A tárca - indoklása szerint a jogszabályban rögzített feltételek hiánya miatt - elutasította az alapítványi iskola OM-azonosító iránti kérelmét, így az intézmény nem vehet fel tanulót, nem adhat ki bizonyítványt, s a szülők nem kaphatnak iskoláztatási támogatást. Szeptember 3-án - előző napi keltezéssel - megérkezett Magyar Bálint levele is, melyben a miniszter elítéli a szegregációt, s a falak felhúzása ellen foglal állást. A képviselő-testület múlt hétfőn úgy döntött: mind a 210, alapítványi iskolába iratkozott gyermeket - az intézmény tantestületével együtt - átveszi az önkormányzati iskolába".

Az Oktatási Minisztérium nem járult hozzá az alapítványi iskola felállításához. Döntésekor a cigány és nem cigány gyermekek elkülönítésének jogszerűtlenségére hivatkozik.

Kállai László szerint (u.o.) "a csoportbeosztás, illetve a képviselő-testület 2000 novemberében hozott szándéknyilatkozata az elkülönítés szándékáról tanúskodik".

Tóth Ibolya, az alapítványi iskola volt igazgatója szerint (u.o.) "azonban szó sincs szegregációról: - Az alapítványi iskolába bárki beiratkozhatott, mi mindössze két feltételt szabtunk. Az oktatás tandíjköteles, illetve az ide járó tanulónak el kell fogadnia az iskola házirendjét, amely annyiban tér el más szabályozásoktól, hogy rögzíti: az intézmény különös hangsúlyt fektet a jász identitás, a jászladányi öntudat ápolására, valamint erkölcsi nevelésben kívánja részesíteni a tanulóit (...). - Cigány gyermekeket is szívesen láttunk: mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy legalább harminc cigány szülő szerette volna gyermekét hozzánk járatni! A tandíj háromezer forint lett volna havonta, ám ha a cigány gyermek eléri a 3,5-es tanulmányi átlagot, egy pályázat segítségével a tandíj összegével megegyező ösztöndíjat kapott volna - tehát ingyen járt volna iskolába. Úgy gondolom, 3,5-es átlag elérésére bármely közepes képességű gyermek képes, származásra való tekintet nélkül. És ha ezt az eredményt 4,5-re sikerült volna 'feltornázni', ösztöndíja hatezer forintra emelkedett volna".

Kalmár József, Rimóczi Szilvia, Szabó Ilona, jászladányi szülők elmondták: (u.o.) "azért szerettem volna alapítványi iskolába íratni a gyermekeimet, mert az önkormányzati iskolában a tanár nem tudja nyugodtan leadni az anyagot. A gyerek lassan nem mer kimenni a vécére sem, mert terrorizálják, elveszik a tízóraiját, tönkreteszik a tanszereit. (...) itt nem a cigány és nem cigány lakosság áll szemben egymással, hanem csaknem az egész falu egy szűkebb közösséggel. A többséggel jól megvagyunk, különösebb gondunk nincsen; nem általában a cigánysággal van problémánk - folytatja egy másik. - Abból a harminc cigány szülőből azért nem lát itt egyet sem, mert figyelmeztették őket: jobb lesz, ha nem nyilatkoznak. Pedig ők is változást akartak!"

Veress Jenő szerint (Emigránsok, Népszava, 2002. szeptember 13.) "vasfüggönyt húzna faluja köré a jászladányi polgármester, persze csak jelképesen, mintegy lélekben. A Magyar Köztársaságból való kiválásukat kilátásba helyező fenyegetés legalábbis valami ilyesmit jelez. Mintha már nem csak két Magyarország létezne, de két Jászladány is. Az egyik Magyarországon, ugye a derék jobboldali népesség tartózkodik, a másikon az álnok bal. Az egyik saját tévét követel magának, a másik nem. Az egyik Jászladányban a cigányok élnek, a másikban a magyarok. Az egyik saját iskolát követel, a másik csak iskolát. Nem tudom, vajon az elszánt faluvezér hol húzná meg az új állam - nevezzük Fehérladány kiskirályságnak - határát. Ki lenne kívül és ki belül ezen a virtuális gettón? Mellesleg, azt gondolom, az ország lakóinak jó része nem érti, hogy - túl persze az erkölcsön és az elveken! - mi a valódi helyzet ebben az émelyítő szegregációs csatározásban. Milyen feszültségek, keserűségek, indulatok - mindkét oldalon - vezettek odáig, hogy alapítványi (értsd: fizetős) iskolát kreáltak a cigánymentes oktatás érdekében. (Havi háromezer forint tandíj! Milyen szánalmas, hogy - túl persze az erkölcsön és az elveken! - egy ekkora összeg, annak léte vagy nemléte ma Magyarországon etnikai háborúság kirobbantásához is vezethet.) Riasztó, megdöbbentő, hogy sehogy sem fordult meg a ladányi önkormányzóság fejében: nem lenyomni, hanem felemelni, nem kiközösíteni, hanem integrálni is lehetne a romákat. Meg - mellesleg - esetleg azokat a jászladányi nem romákat, akiknek éppúgy súlyosan nyomasztó gondjuk a betevő falat, s akik cseppet sincsenek irigylésre méltóbb helyzetben. A polgármestert és a képviselőket - úgy tudom - a falu népe választja. A romák is meg a nem romák is. Aki tehát a közösség bizalmából tölti be posztját, ezért a közösségért illene - kellene! - dolgoznia. Az egészért. Cigányért, sántáért, okosért, butáért, kövérért és soványért. A családtagjaiért és a haragosaiért is. Diszkriminálni tilos, ez bizonyításra nem szoruló tény. Kissé kárhoztathatnám azért a roma önkormányzatot, a jog-, és érdekvédőket, a segélyszervezeteket is. Mert - játsszunk el a gondolattal - mi is lenne, mi lett volna, ha mindenki, akinek módjában áll háromezer forintokat juttatni a nyomorban élő cigánygyermekek nélkülöző szüleinek, megteszi ezt? Ha mondjuk - túl persze az erkölcsön és az elveken! - a kiközösíteni szándékozott lurkókat valakik befizetnék az alapítványi iskolába? Nos, látványosan és kiagyalói számára megalázó módon bukott volna meg a kirekesztő önkormányzati szándék. Persze ez csak fikció".

Hamvay Péter szerint (Jászladány ürügyén, Magyar Hírlap, 2002. szeptember 16.) "két éve harcol az önkormányzat egy alapítványi iskoláért. A szülők egy része, köztük sok roma is, nem akarja tovább az önkormányzati iskolába járatni gyermekét. Nem rasszista acsarkodás van e mögött, egyszerűen mindenki a gyerekéhez hasonlóan motiváltak között akarja tudni csemetéjét. Az vesse rájuk az első követ, aki szülőként nem érti meg ezt. Érthető módon az önkormányzat nem akarja, hogy a magasabb státusú roma és nem roma szülők elvigyék gyereküket a község iskolájából. A másik oldal érvei is világosak. Nem akarják a gettósodást. Tudják, hogy lesz a jó iskola és az, amelyikbe az ő gyerekük jár, a rossz. Most már lehetőség sem lesz arra, hogy a gyerek kitörjön. Tandíjat fizetni nem tudnak. Úgy tűnik, nincs megoldás. A minisztériumnak csak arra telt az erejéből, hogy nemet mondjon az alapítványi iskolára, s a miniszter hangoztassa szép elveit a szegregáció üldözéséről. Ám ez aligha oldja meg a jászladányi nebulók helyzetét, hiába van mellettük a jog és a jó erkölcs. A minisztériumnak - nagyon helyesen - nincs beleszólása az iskola ügyeibe, de kutya kötelessége ilyen esetben moderátorként fellépni! Az, hogy az ügy szereplői a köztársasági elnökig szaladtak, mindenesetre a minisztérium tehetetlenségéről is beszél".

Hamvay szerint "minden községben, ahol romák és nem romák élnek együtt, felmerültek ezek a kérdések. Gyakran azzal a megoldással próbálkoznak, hogy indítanak egy tagozatos és egy hagyományos osztályt, vagy felzárkóztató osztályba veszik fel a roma gyerekeket. Bár vannak olyan reformpedagógia módszerek, amelyekkel a fogyatékos, eltérő képességű gyerekek is együtt taníthatók. Felbecsülhetetlen lenne az ilyen szellemű oktatás bővülése, ahol a többség toleranciát tanul, a kisebbség pedig könnyebben szocializálódik. Ám ehhez szemléletváltásra lenne szükség. Mert a felzárkóztató osztály legtöbbször soha nem zárkózik fel. Nincs szakember, nincs program a valódi felzárkóztatásra".

Hell István szerint (Jogállam és 'etnocsisztka', Magyar Hírlap, 2002. szeptember 18.) "ha igaza volna (de nincs) Kolláth Györgynek, és jogszabálysértő volna a jászladányi alapítványi iskola működési engedélyének aug. 30-i visszavonása a közigazgatási hivatal részéről - mint írja, az államigazgatási felettes nem nyúlhat bele a határozatba, ha 'a határozat megsemmisítése vagy megváltoztatása jóhiszeműen szerzett és gyakorolt helyzetet sértene' -, nos, akkor az annál rosszabb volna a jogszabályokra nézve. Ha a jogállam képtelen volna megakadályozni a nyilvánvalóan a cigányellenes szegregáció céljából létrehozott magániskola működését, akkor magával a 'jogállammal' és fenti, merőben talmi attribútumaival volna a baj. Az alkotmánnyal és a törvényekkel.
Elismerem, igazi jogállami konfliktusról, a szabadság önmeghasonlásáról van szó. Hiszen adva van egyrészt az iskolaválasztás és iskolaalapítás szabadsága (mint vívmány, amelyet Jászladányon a cigányok kirekesztésére használnak fel), másrészt a diszkriminációnak az alkotmány által garantált tilalma. Vagy-vagy. Kolláth György úgy gondolja, a háromezer forintos havonkénti tandíj befizetése pusztán szociálpolitikai kérdés. A 'péterfillérek' előteremtése nem okozhat gondot. 'Éppen ezért van nyolc-kilenc éve kisebbségi törvény - írja -, saját jogú önkormányzat, helyi kisebbségi költségvetés, felzárkóztató program és több más esélyjavító intézkedés!'
Hát ezt rosszul tudja Kolláth. Sem a kisebbségi törvény, sem a 'saját jogú önkormányzat' nem teszi lehetővé - helyesen -, hogy a kisebbségi önkormányzatok szociálpolitikai tevékenységet folytassanak. Káros is volna, ha a települési önkormányzatok szociális ellátási kötelezettségét etnicizálnánk, s külön roma és gádzsó szociálpolitikát vezethetnénk be".

Hell szerint "a jászladányi alapítványi magániskola Dankó István polgármester kezdeményezésére, az eladósodott önkormányzat - és az idősebb Dankó István vezette Jászföld Mezőgazdasági Rt. - felelőtlenül bőkezű támogatásával abból a célból jött létre, hogy a cigányokat kizárják a közös oktatásból. Ezt mindenki tudja Jászladányon. 'Egy ország akkor szabad ország - írja például a polgármester a magániskolát kezdeményező előterjesztésében -, ha minden egyes népcsoportnak megadja a lehetőséget szokásai gyakorlására, úgy, hogy nem zavarják egymást ebbéli tevékenységükben. A népeket, amelyek a kultúrát hordozzák, nem lehet erőszakosan egybezárni, integrálni egymással.' Kétségtelen, a közigazgatási hivatal az elmúlt években ellentmondásosan viselkedett. Csak politikai indítéka lehet, hogy az utolsó pillanatban, aug. 30-án 'fedezték fel' a kisebbségi önkormányzat egyetértési jogát az önkormányzati iskola működésének kérdéseiben, holott a nemzetiségi jogok biztosa erre már korábban felhívta a figyelmet. A közigazgatási hivatal indoklása azonban ingatag. Egy új eljárás után, a melléfogások kiküszöbölésével a cigányok kiközösítése ismét megvalósítható lesz. És nemcsak úgy, hogy az alapítvány 'zsebbe nyúl', és épít magának egy iskolát. Egyszerűbb (és már sok helyen bevált) egy cigányellenes helyi cigány kisebbségi önkormányzat 'megválasztása', amely mindenhez hozzájárul majd, ami rossz a romáknak. De maradhat minden úgy is, ahogy van: a tanulócsoportokat már etnikailag szelektálták, magyarok jobbra, cigányok balra, az elkülönítés megtörtént".

Hell szerint "a magyar oktatásügy mindig találékony volt, ha a cigányokat kellett kiközösíteni. A Fejér megyei Ercsiben - és még sok helyen - értelmi fogyatékossá nyilvánítják, 'speciális' iskolába utalják a romákat. Több Ózd környéki faluban felszólítják a szülőket, kérelmezzék gyermekük 'magántanulóvá' változtatását. Ők egyáltalán nem járnak iskolába. És ismertek az oktatási 'etnocsisztka' C osztályai is, amikor egyszerűen csak más tanulócsoportokba - és gyakran elkülönített épületrészekbe - osztják be a cigányokat. Természetesen lehet - a szülők kezdeményezésére kell is - kisebbségi iskolákat vagy tagozatokat létrehozni. De a pécsi Gandhi Alapítványi Gimnáziumba - az egyetlen intézménybe, amely roma oktatási program szerint oktat - önként jelentkeznek a tanulók, és senki sem firtatja a származásukat. Egy szó mint száz, a jogállam dicső paragrafusai mindeddig nem tudták garantálni az államcélként megfogalmazott roma integrációt. Most sem. A Gandhi Gimnáziumon kívül sem a kisebbségi oktatás kondícióit, sem a többségi iskoláztatásban való integrált részvételt - az önkéntes asszimiláció feltételeit - nem biztosítja a Magyar Köztársaság. A közigazgatási hivatal döntését a hírek szerint a bíróságon támadta meg a jászladányi önkormányzat. Szerény véleményem szerint az oktatásügyben nagyon is elterjedt 'etnikai tisztogatást' csak az alkotmány közvetlen alkalmazásával akadályozhatja meg a bíróság. Szívesen olvasnék egy olyan - precedensértékű - ítéletet, amely indoklásában kimondja: az iskolaalapítás szabadsága korlátozható, ha az a kisebbségi tanulók hátrányos megkülönböztetését eredményezi. Akkora településen, mint Jászladány, ahol a roma gyerekek az iskolások többségét adják, elit iskola létrehozása a cigány szülők egyetértése nélkül mindenképpen aggályos".

A havonta 3000 forint tandíj befizetését vállaló szülők azt sérelmezik, (In: Újabb útlezárás a jászladányi alapítványi iskoláért, Népszava, 2002. szeptember 18.), hogy az alapítványi iskola megszűntetésével nem élhetnek a törvény által biztosított szabad iskolaválasztási jogukkal.

A helyi cigány kisebbségi önkormányzat követeli az alapítványi iskola bezárását (u.o.), mert a testület szerint az intézmény kirekesztő jellegű, hiszen a tandíjat megfizetni nem tudó roma szülők gyerekei nem járhatnak oda, ezzel pedig hátrányt szenvednek. A cigány kisebbségi önkormányzat azt is nehezményezte, hogy a települési önkormányzat ebben az ügyben nem kérte ki a véleményüket.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695