Medgyessy Péter Washingtonban

2002-11-13

George W. Bush, az Egyesült Államok elnöke meghívására november 6. és 11. között a magyar kormányfő hivatalos látogatásra utazott Washingtonba. Az amerikai elnök november 8-án fogadta a magyar miniszterelnököt. A magyar miniszterelnököt a Fehér Házban félórás megbeszélésre fogadta George W. Bush, az Egyesült Államok elnöke. Medgyessy Péter az ovális irodában tárgyalva egy esetleges iraki beavatkozás esetére felajánlotta a magyar légtér és egy repülőtér használatát.
Elmondta, hogy Magyarország az értékek és érdekek közössége alapján vesz részt a terrorellenes összefogásban. A találkozón azonban nem került szóba magyar katonák esetleges afganisztáni rendfenntartó tevékenységben való részvétele. Medgyessy elmondása szerint jó hangulatú volt a tárgyalás, hiszen Bush elnök az elmúlt héten kettős sikert aratott. A republikánusok győzelme, másrészt az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén elfogadott Irakkal kapcsolatos határozattervezet is elégedettséggel töltheti el az elnököt - mondta a Fehér Házból kijövet Medgyessy. Később a magyar kormányfő találkozott az amerikai kormányzat több tagjával is. Saját szállásán fogadta John Ashcroft igazságügy-minisztert, akivel a nemzetközi terrorizmus, a szervezett bűnözés és a kábítószer-kereskedelem elleni fellépésről tárgyalt. Donald Rumsfeld védelmi miniszterrel a NATO szerkezeti változásaira vonatkozó amerikai elképzelésekről tárgyalt a miniszterelnök. Ezt követően Colin Powell külügyminisztertől Medgyessy Péter segítséget kért a haderőreform során megvalósítandó szakosodás területének kiválasztásához. Végül Dick Cheney alelnökkel tárgyalva a magyar miniszterelnök megerősítette, hogy Irak ügyében Magyarország az amerikai politikát támogatja.

Öszefoglalás

Medgyessy Pétert támogató vagy Orbán Viktort kritizáló vélemyének:
- sok munka és sok véletlen szerencse tette sikeressé Medgyessy Péter washingtoni útját, de senki sem tett annyit a győzelemért, mint Orbán Viktor; végül összesen nyolc kormánytag tárgyalt a magyar miniszterelnökkel, mintha csak mindenki látni akarta volna azt, aki végrehajtotta a több mint kormányváltást, kevesebb mint rendszerváltást Magyarországon
- a gesztusoknak értékük van a politikában, a miniszterelnököt a protokoll szerint automatikusan csak az államfőknek kijáró, történelmi Blair House-ban szállásolták el, Medgyessy Bush elnök és Cheney alelnök mellett harminchat óra alatt hét kormánytaggal találkozott
- a kivételezett fogadtatásnak aligha csak a politikai sikerek fölött érzett eufória, no meg Bush elnök közismert közvetlensége volt az oka; kevés washingtoni külföldi vendég programjában sikerült összehozni ilyen impozáns névsort; az adminisztráció nagyágyúnak felsorakoztatásában sejthetően szerepe volt az amerikai társadalmi élet népszerű tagjának számító budapesti amerikai nagykövet, Brinker asszony személyes varázsának, kiterjedt kapcsolatrendszerének, de szerepe volt annak is, hogy Washington tudatni akarta visszamenőlegesen is üzenve- Magyarországot nem békétlenséget gerjesztő, a szélsőséges véleményeket hallgatólagosan bátorító, hanem nyugalmat, stabilitást sugárzó szövetségesként szeretné látni a térségben
- Washingtonban észrevették, pontosan regisztrálták azokat a jelzéseket, amelyekkel az új magyar kormány tudatta új vágányra szeretnék állítani a kisiklás határára sodródott magyar- amerikai kapcsolatokat; de Medgyessy Péter és kísérete nem az előző kormány bírálatával 'házalt' Amerikában, ahogyan ezzel az ellenzék megvádolta
- Orbán Viktor Washingtonban, az antiszemitizmus és a szélső jobboldaliság magyarországi 'státusától' nem függetlenül, nagyon rossz besorolást kapott; az, hogy soha nem volt hajlandó elhatárolódni Csurka Istvántól, még akkor sem, amikor ez végzetes nyilatkozatát megtette a New York-i terrortámadás másnapján, hogy lebegtette a MIÉP-pel kötendő esetleges koalíció vagy koalíción kívüli parlamenti támogatás gondolatát, hogy olyan sajtótermékeket, műsorokat fogadott kegyeibe, amelyekben a szélsőjobboldali hangütés uralkodik el, - nos mindez együttvéve persona non gratává tette őt Washingtonban is
- akárhányszor 'szaladt is össze' Orbán Bush-sal a legkülönfélébb nemzetközi rendezvények margóján, ahhoz hasonló meghívást, mint Medgyessy Péter, Orbán Washingtonba soha nem kapott

Orbán Viktort támogató vagy Medgyessy Pétert kritizáló vélemyének:
- a meglehetősen szürke egyéniségekből álló magyar kormánydelegáció nagy igyekezettel megszervezett útján monstre ígéretekkel árasztotta el tárgyalópartnereit (politikusokat, üzletembereket egyaránt), akik ezzel szembesülve már csak protokolláris kötelmeiknél fogva sem fogalmazhattak meg éles kritikát
- a még nagyobb sikerhez csak egy dolog hiányzott: a miniszterelnök angoltudása
- a Medgyessy-vizit pozitív hangulata leginkább az iskolaév első osztályfőnöki órájával mérhető össze, ahol még mindenki tiszta lappal ül a helyén, az üzenőfüzetet rossz jegyek, intők nem csúfítják el, nyilvánvaló okok miatt aligha valószínű, hogy a jelenlegi magyar miniszterelnöknek lehetősége nyílik még egy hasonló látogatásra Washingtonban, annak pedig, hogy egy esetlegesen mégis létrejövő újabb találkozó a mostanihoz hasonló bájcsevejekkel teljen el, az esélye a nullával egyenlő
- fogadták a spiont, a D-209-est, ki holnap - ha érdekei úgy kívánják - újdonsült barátait is elárulja, most ezen a néhány napon az új világ elfeledkezett régi barátairól, most elfeledkeztek a korszerűtlen, érdek nélküli barátokról, egy konzervatívnak mondott kormányzat ellökte magától igazi, önzetlen lelki és politikai szövetségeseit
- már hozzászoktunk ahhoz, hogy a magyarországi sajtó miként tupírozza fel 'saját' miniszterelnökei washingtoni látogatásait, és miként degradálja a számára 'ellenséges' miniszterelnökök látogatását; most maga a sajtó terjeszti azt a hazugságot, hogy Medgyessy az első magyar miniszterelnök, aki washingtoni látogatásán a Blair House-ban lakik, a helyes válasz: a harmadik; mivel Aczél szerint még egy díszdoktori cím átadásának hatását is a sajtóvisszhangon kell mérni, mérjük Medgyessyét is ugyanezzel a mércével, a látogatás után az egyetlen hír, hogy Orbán Viktort tüntetik ki, írta a Washington Times: de Medgyessyről se hang, se kép
- Aczél Endre azt állítja, hogy George W. Bush, az Egyesült Államok elnöke visszautasította, hogy találkozzon Orbán Viktorral, ez nem felel meg a valóságnak, Orbán Viktor éppen néhány hónapja, már hivatali mandátumának lejártát követően, egész pontosan 2002. június 10-én találkozott legutóbb az Egyesült Államok elnökével Washingtonban; hivatali ideje alatt Orbán Viktor háromszor találkozott az Egyesült Államok elnökével



Újvári Miklós szerint (Siker Amerikában, Magyar Hírlap, 2002. november 11.) "sok munka és sok véletlen szerencse tette sikeressé Medgyessy Péter washingtoni útját, de senki sem tett annyit a győzelemért, mint Orbán Viktor. Végül összesen nyolc kormánytag tárgyalt a magyar miniszterelnökkel, mintha csak mindenki látni akarta volna azt, aki végrehajtotta a több mint kormányváltást, kevesebb mint rendszerváltást Magyarországon. Mi másért kellett volna Medgyessynek öt órán belül az elnökkel, az alelnökkel, a külügyminiszterrel, a védelmi miniszterrel és az igazságügyi miniszterrel találkoznia? Végül még az agrár-, a gazdasági és az energiaügyi miniszter is megnézte magának ezt az embert. Beköltöztették a Fehér Házzal szemközti Blair House-ba, és a tenyerükön hordozták. Ez Orbán Viktornak és politikájának nyílt arculcsapása volt. Így aztán Medgyessy útját már akkor sikeressé lehetett volna nyilvánítani, amikor felszállt a Párizsból New Yorkba induló gépre. Az Egyesült Államoktól kapott gesztusokért cserébe adni is kellett valamit azokon az ígéreteken túl, hogy odahaza fellépnek majd a gyűlöletbeszéd, a kirekesztés ellen, és visszavesznek a szomszéd országokkal szembeni 'fiatalos lendületből'. Medgyessyék előre be is mondták, hogy Irak ügyében puha lesz a magyar álláspont, ENSZ-határozatot akarunk, de akkor is támogatjuk a katonai akciót, ha a Biztonsági Tanácsban nem jön össze a kompromisszum. Utólag feleslegesnek bizonyult az óvatosság".

Újvári szerint "amit Magyarország végül ajánlott, nem sok, de a semminél több. A légtér átengedése, Taszár használatának engedélyezése Irak ellen, részvétel a rakétavédelmi rendszerben (ami csak hosszú távon jelentheti védelmi rakéták betelepítését), valamint a szakasznyi magyar katona, akik német kérésre Afganisztánba mennek majd, nem nagy ár azért, hogy Magyarország évek óta biztonsági potyautasként élvezi a NATO és benne Amerika védőernyőjét. A magyar delegáció az unalomig ismételgette, hogy Magyarország számára a több Európa nem jelent majd kevesebb Amerikát. Ez zene volt az amerikaiak fülének. Az Európai Unió, amelybe Magyarország másfél év múlva belép, olyan hatalom lehet, amelyben Amerikának szüksége van megbízható szövetségesekre. A instabilnak tekintett közép-európai térségbe pedig egy stabilizáló tényezőre. E pillanatban Magyarországnak olyan kormánya van, amely ezt vállalta, Washington pedig nem tétovázott lecsapni a lehetőségre. A másik oldalon Magyarországnak is érdeke, hogy még az uniós tagság előtt erős zsinórral kösse magát az EU-n kívüli partnereihez. Így aztán a Medgyessy-vizit régen látott magyar diplomáciai siker volt. A még nagyobb sikerhez csak egy dolog hiányzott: a miniszterelnök angoltudása. Amerikában fontos kérdés egy ilyen külsőség. A miniszterelnök amerikai előadásai jók voltak, különösen saját terepén, a hazai gazdaságról szólók. Mindez angolul előadva még több elismerést arathatott volna".

Zord Gábor László szerint (Amerikából jöttek..., Magyar Nemzet, 2002. november 11.) "befejezte hivatalos amerikai látogatását a miniszterelnök vezette magyar delegáció, ma már újra itthon van Medgyessy Péter, a jól végzett munka elégedettségérel folytathatja eddigi teendőit. Ahogyan a misszió során már elhangzott nyilatkozatok hatalmas diplomáciai sikerként állították be a kétes múltú kormányfő kétségkívül széles körű és magas szintű washingtoni és New York-i fogadtatását, úgy valószínű, hogy a kormánypárti elemzők és újságírók is sietve leróják kötelező tiszteletüket, hangot adnak határtalan elégedettségüknek. Aligha fogják elmulasztani, hogy összevessék az előző és mostani kormány Amerika -politikáját, s a különbségekből levonják 'maguktól értetődő' következtetéseiket. Ha elkövetnénk azt a hibát, hogy csak a diplomáciai eredményekre, a sikerszámokra, az elhangzott és helyszínről tudósított beszédekre figyelünk, akár még mi is pozitív mérleget vonhatnánk. A meglehetősen szürke egyéniségekből álló magyar kormánydelegáció nagy igyekezettel megszervezett útján monstre ígéretekkel árasztotta el tárgyalópartnereit (politikusokat, üzletembereket egyaránt), akik ezzel szembesülve már csak protokolláris kötelmeiknél fogva sem fogalmazhattak meg éles kritikát. De még ha az ő fejükkel is gondolkodunk, akkor sem feledhető, hogy a Medgyessy-vizit pozitív hangulata leginkább az iskolaév első osztályfőnöki órájával mérhető össze, ahol még mindenki tiszta lappal ül a helyén, az üzenőfüzetet rossz jegyek, intők nem csúfítják el. Nyilvánvaló okok miatt aligha valószínű, hogy a jelenlegi magyar miniszterelnöknek lehetősége nyílik még egy hasonló látogatásra Washingtonban, annak pedig, hogy egy esetlegesen mégis létrejövő újabb találkozó a mostanihoz hasonló bájcsevejekkel teljen el, az esélye a nullával egyenlő. Az az igyekezet ugyanakkor, amellyel a szocialista-szabad demokrata politikai körök éppen az amerikai látogatás idején és a közelgő prágai NATO-csúcs előéstéjén pergőtüzet zúdítottak az előző kormányra, jelzi, hogy ez a hatalomra jutott elit mennyire nem tud országban, nemzetben, történelmi folyamatokban gondolkodni. Saját imázsuk, személyes kapcsolataik érdekében inkább a hátuk mögé mutogatnak a nemzetközi fórumokon, nehogy nekik - a döntési jog mostani birtokosainak egyszersmind az ezzel járó felelősség viselőinek - címezhessék mások a kritikákat. Ne feledjük azt sem: ahhoz, hogy valóban megvonhassuk a 'rendkívül sikeres' amerikai út mérlegét, alighanem hónapokat, talán még éveket is kell várnunk. A nyilvánosan és különböző vacsorákon egymás közt tett politikai és üzleti ígéretek átfutási ideje ugyanis többnyire hosszú. Nem ma, nem is holnap derül ki, hogy Magyarország mivel tud többet adni a terrorizmus elleni harchoz, tud-e jobb NATO-szövetséges lenni, és melyik ujját kell megharapnia, amikor EU-tagjelöltként a gigantikus jelentőségű amerikai és izraeli befektetések jövőjéről, az azoknak nyújtandó támogatásokról kell döntenie. Érdemes tehát - mint mindig nyitott szemmel járni, s figyelni az elkövetkező időszak eseményeit. Akkor talán észre is vesszük, hogy miről döntöttek és kötöttek alkut Amerikában Medgyessyék".

Horváth Gábor szerint (Békepipa, Népszabadság, 2002. november 11.) "a magyar miniszterelnököt elfogadta az amerikai politika legbelső köre. És ez jó az országnak. A kormányfő Párizsból érkezett az Egyesült Államokba. Volt, aki feltételezte, hogy mondanivalója nem arathat egyszerre sikert az óceán mindkét partján. A kérdés az volt, hogy az EU-tagjelölt képes-e javítani az Egyesült Államokkal a viszonyt. Meglehet, szerencséje volt: mire eljutott a Fehér Házba, létrejött a két hónapja halogatott megegyezés, a Biztonsági Tanácsban Franciaország - akárcsak Kína és Oroszország - elfogadta az Irak ügyében tett amerikai javaslatot. Nem volt szükség arra, hogy döntsön Párizs és Washington között. Ezzel együtt itt is kimondta, amit lapunk hasábjairól már az út előtt megüzent: egyetért Bush elnökkel, ha Szaddám Huszein nem hajlandó leszerelni tömegpusztító fegyvereit, erővel kell rákényszeríteni. Medgyessy jó pillanatban érkezett, hiszen a vele tárgyaló republikánus vezetők - mindenekelőtt az elnök - nagy választási győzelem után tárgyaltak a magyar kormányfővel. Washington értékelte az új magyar politikát. Ebben kimondatlanul is benne van a korábbi kormánypolitika kritikája, elsősorban a vállalt kötelezettségek elmulasztása miatt. 'Nem ígérek sokat, de azt be fogom tartani' - hangzott Medgyessy üzenete, amit Amerika elégedetten nyugtázott. A szavahihetőség, a megbízhatóság, a kiszámíthatóság nyilvánvalóvá tétele persze időbe telik, s a teljesítés lesz a magyar-amerikai kapcsolatok valódi mércéje. Ám Medgyessy ráérzett, hogy a tavaly szeptemberi terrortámadások után Amerika fokozottan igényli a szolidaritást. Az ország, amelynek polgárai - okkal vagy sem, ez ebből a szempontból mindegy - meg vannak győződve arról, hogy eddig többet adtak a világnak, mint amennyit kaptak tőle, most kér valamit. Nem katonát, mert az van neki elég. Morális támogatásból viszont soha nem lehet elegendő".

Horváth szerint "a gesztusoknak értékük van a politikában. A miniszterelnököt a protokoll szerint automatikusan csak az államfőknek kijáró, történelmi Blair House-ban szállásolták el. Medgyessy Bush elnök és Cheney alelnök mellett harminchat óra alatt hét kormánytaggal találkozott. Rumsfeld védelmi és Ashcroft igazságügy-miniszter elment hozzá, Colin Powell külügyminiszter lesétált elé a külügyminisztérium bejáratához. A magyart a történelem gyanakvásra tanította: 'Mit akarnak ezek tőlünk, hogy ennyire figyelnek ránk?' A válasz összetett. Persze, akarnak egy támogató szavazatot, ha a sors úgy hozza, akarnak egy országot, amelyik stabilitást teremt maga körül, rendezett a viszonya szomszédaival az amúgy nem éppen problémamentes Balkán peremén. Általában olyan szövetségeseket, akikre lehet számítani. Medgyessytől nem kértek semmit, ami ne következne a közös érdekekből, a közösen vallott értékek védelmének szükségességéből. A demokrácia, a polgári szabadságjogok, a versenyen alapuló piacgazdaság, a szolidaritás elegendő ok a terrorizmussal, a tömegpusztító fegyverek elterjedésével szembeni fellépésre. A magyarországi ellenzékben persze többeknek nem tetszik, hogy a megkülönböztetett tisztesség baloldali kormányfőt ért. De Orbán Viktor sejtheti, hogy Washingtonban most nemcsak Medgyessyt, őt is mérlegre teszik".

Elekes Éva szerint (Amerikai kapcsolat új vágányon, Népszava, 2002. november 11.) "kedvezőbb időzítést keresve sem lehetett volna kiválasztani arra hogy a Washingtonban vizitáló magyar kormányfő jó hangulatban találja az amerikai elnököt. George W. Bush hivatali ideje eddigi két évének alighanem csúcshetét tudhatja maga mögött. Bushnak a bel- és a külpolitikában egyaránt minden 'bejött'. Pártja. a republikánus párt a vártnál nagyobb arányú győzelmet aratott a félidős kongresszusi választásokon. Megőrizte képviselőházi főlényét, visszahódította az elbizonytalanodott demokratáktól a szenátusi többséget, és így a Fehér Ház ura gyakorlatilag szabad kezet kapott ahhoz hogy programját keresztülvigye. S ahogyan Kofi Annan ENSZ-főtitkár a magyar kormányfővel találkozva megjósolta, sikerült elfogadtatni, méghozzá egyhangúlag a Biztonsági Tanácsban az amerikaiak által kezdeményezett, majd többhetes diplomáciai alkudozás nyomán némiképp letompított iraki határozatot".

Elekes szerint "Medgyessy Péter washingtoni fogadtatása sokkal szivélyesebbre sikeredett, mint ahogyan arra a szkeptikusok számítottak és az ellendrukkerek remélték. S a kivételezett fogadtatásnak aligha csak a politikai sikerek fölött érzett eufória, no meg Bush elnök közismert közvetlensége volt az oka. Kevés washingtoni külföldi vendég programjában sikerült összehozni ilyen impozáns névsort. Az elnök mellett a Bush-adminisztráció valamennyi meghatározó személyiségétel szót válthatott a magyar kormányfő.Cheney. Powell, Rumsfeld, Aschcroft s különféle ebédeken, vacsorákon még három másik kormánytag, több kongresszusi képviselő kezelt le a magyar miniszterelnökkel. (...) Az adminisztráció nagyágyúnak felsorakoztatásában sejthetően szerepe volt az amerikai társadalmi élet népszerű tagjának számító budapesti amerikai nagykövet. Brinker asszony személyes varázsának, kiterjedt kapcsolatrendszerének. De szerepe volt annak is, hogy Washingtun tudatni akarta visszamenőlegesen is üzenve- Magyarországot nem békétlenséget gerjesztő, a szélsőséges véleményeket hallgatólagosan bátorító, hanem nyugalmat, stabilitást sugárzó szövetségesként szeretné látni a térségben. Erre adták szavazatukat a washingtoni törényhozók, amikor Magyarország NATO-felvétele mellett letenék voksukat".

Elekes szerint "Washingtonban észrevették, pontosan regisztrálták azokat a jelzéseket, amelyekkel az új magyar kormány tudatta új vágányra szeretnék állítani a kisiklás határára sodródott magyar- amerikai kapcsolatokat. Medgyessy Péter és kísérete nem az előző kormány bírálatával 'házalt' Amerikában, ahogyan ezzel az ellenzék megvádolta. S nem is azzal foglalkozott, hogy 'kiárusítsa' a nemzeti érdekeket. Épp ellenkezőleg, igyekezett azokat minél hatékonyabban képviselni. A kormányfő kínosan ügyelt arra, s minden alkalommal kifejtette nem kíván az elmúlt négy évvel foglalkozni, hanem a jövőre koncentrál. Külföldre vinni a belpolitikai vitákat Amerikában nem illő, nem szokásos, s nem is lehetne itt ezzel szimpátiát kiváltani. A nemzeti érdekeknek egyébként bizonyosan nem használt, hogy egykori éltanulójelöltből utalsók lettünk a NATO-ban, ahogyan azt Brüsszelben szakértői vélemények formájában Washingtonból is tudomásunkra hozták. A NATO-tagsággal Magyarország kötelezettségeket is vállalt, s azokat a belépés óta csak tessék-lássék vagy még úgy sem teljesítette. Az új kormány ígéretet tett arra, hogy ezután teljesítjük vállalásainkat, ha erőnkön felül nem is tudunk teljesíteni. (...) A kormányfői tárgyalásokon csak szőrmentén bírálták NATO-lemaradásainkat, közölték viszont, készek egyeztetni arról, mely területekre lenne érdemes a magyar védelmi modernizálást koncentrálni. (...) Hogy nem vártak volna-e többet, masszívabb felajánlást az amerikai tárgyalópartnerek, azt előbb-utóbb az érkező jelzésekből majd kiolvashatjuk. Washington azonban tisztában van a magyar teljesítőképességgel, s nagyra értékeli a hozzáállásban bekövetkezett változást".

Molnár Tamás szerint (Amerikai pite, Magyar Nemzet, 2002. november 12.) "Amerika lelkesen fogadott egy hidegháborús veteránt, egy újgazdagot. Fogadja őt a konzervatívnak nevezett elnök és alelnök, a védelmi, a külügy- és igazságügy-miniszter, a Zsidó Világtanács és ráadásként még Gáti és Lantos urak is. Fő a protokoll. A KGB-s spion a mennybe megy. Mert nem az számít, honnan jön az ember, csak az, hová megy. Amerika érdekei új barátra leltek. Amerikának mára már csak érdekei maradtak. Olyan jól körülírhatók. Már csak nagykövet asszonyai vannak. Olyan könnyedén antiszemitázók. (...) Ez lenne az egykor büszke Amerika, aki méltósággal fogadta Kossuthot? Fogadták a spiont, a D-209-est, ki holnap - ha érdekei úgy kívánják - újdonsült barátait is elárulja. Most ezen a néhány napon az új világ elfeledkezett régi barátairól. Most elfeledkeztek a korszerűtlen, érdek nélküli barátokról. Egy konzervatívnak mondott kormányzat ellökte magától igazi, önzetlen lelki és politikai szövetségeseit. Azokat, akik a bajban is kitartottak mellette. Vállalták a börtönt, a bitót, a megtorlást, a rendszer kegyetlen szadizmusát. A demokrácia áldotatai voltak ák, nem a diktatúra haszonlesői. Ez már nem lekezelő diplomácia, ez sekélyesebb annál. Amerika ezzel a protokolláris gesztussal ellenségei számát gyarapítja. Azok lesznek most ellene, kik egykori feltétlen és önzetlen hívei voltak. Azok, akik hittek a szárnyaló szabadságban, az érdek nélküli igazságosságban, a szeretet és megbecsülés erejében. Ők a befogadók, a toleránsak, a többségi nemzet gyűlöletmentes és idealista hívei. Ránk omolhat már az amerikai szépség, az amerikai pite, a kiretusált amerikai álom, nem hiszünk már neki. Becsapott. Nem először, de utoljára".

Aczél Endre szerint (Washington és Tinnye, Népszabadság, 2002. november 12.) "Medgyessy Péter már-már túlzóan fényes - és gyanúm szerint teljes mértékig szándékolt - washingtoni fogadtatása éppen arra a napra esett a múlt hét végén, amikor Orbán Viktor 'kormányülést' tartott Tinnyén. Jól kiszámították. Az exminiszterelnök exminisztereivel - kik ehhez, tisztelet a kivételnek, 'terceltek' is - valójában önnön magát tűzte napirendre, ám azzal az ármányos fordulattal, mintha a személyét ért támadások az egész Orbán-kormánynak szólnának. Az ügy az antiszemitizmusra van kihegyezve. Ez a ritkán leírt súlyos vád az Egyesült Államok legtekintélyesebb - a 'hivatalos' gondolkodást erjesztő-visszatükröző - politikai folyóiratában volt olvasható, egy 'minden gyanún felül álló' szerző tollából, s szóhasználatilag vitathatatlanul Orbán kormányának, nem pedig személy szerint neki magának címezve. Amiképp a futólag alkalmazott 'nacionalista' jelző is. Készséggel elismerem, hogy a volt kormány 'testületi antiszemitává' nyilvánítása elfogadhatatlan, miatta lehet szót emelni, lehet tiltakozni. Ez egy. Kicsit nehezebb ügy ennél, hogy bizony Orbán Viktor - s nem a kormánya - Washingtonban, az antiszemitizmus és a szélső jobboldaliság magyarországi 'státusától' nem függetlenül, nagyon rossz besorolást kapott. Az, hogy soha nem volt hajlandó elhatárolódni Csurka Istvántól, még akkor sem, amikor ez végzetes nyilatkozatát megtette a New York-i terrortámadás másnapján; hogy lebegtette a MIÉP-pel kötendő esetleges koalíció vagy koalíción kívüli parlamenti támogatás gondolatát; hogy olyan sajtótermékeket, műsorokat fogadott kegyeibe, amelyekben a szélsőjobboldali hangütés uralkodik el, - nos mindez együttvéve, ne kerteljünk, persona non gratává tette őt Washingtonban is. Az egész mese erről az egyről szól. Még a Medgyessy-protokoll is. A fényes fogadtatással Amerika ércesen konzervatív kormánya meg akarta mutatni, hogy magyar miniszterelnököt lehet így is fogadni. Meg lehet egy találkozási óhajt nyersen visszautasítani, ahogyan Bush néhány hónapja Orbánnal tette.

Lovas István: (Visszhangtalan, haszontalan?, Magyar Nemzet, 2002. november 13.) "visszhangralan, haszontalan. Ezzel a címmel írta vezéreikkét Aczél Endre, a régi rendszer propagátora, lapjában, a Népszabadságban, idén február 13-án. Vezércikke akkor - mint ez nála már megszokott - hazugságon alapult. Azt hazudta, hogy Orbán Viktor a Tufts Egyetem diplomáciai karán kapott kitüntetésének még az egyetem lapjában sem volt visszhangja. Hazugságát lapunk leplezte le. A Tufts Egyetem lapja vezető helyen számolt be az eseményről. Idézve a New York Timest; amely szerint a magyar kormányfő politikai és kulturális harcot folytat Magyarország kommunista csökevényei és örökösei ellen. Vezércikkében Aczél azt írta, ellenőrizte a Harvard Egyetem lapját is, de ott sem találta a hírt. Hogy miért éppen a Harvard Egyetem írna a Tuftson történtekről, Aczél ezt így vezeti fel: 'fellapoztam a Tuftsnál jóval nagyobb hírű Harvard Egyetem napilapját, a Crimsont...' Eltekintve attól a mellékes körülménytől, hogy a lap neve nem Crimson, hanem 'The Harvard Crimson (ahogyan a Magyar Hírlapé sem Hírlap, hanem Magyar Hírlap), miért írna e lap egy másik egyetemen adományozott kitüntetésről? Aczél is tudta ezt, de a gonosz mondatrészben elhelyezte a Tufts diplomáciai iskolája, a viléghírű Fletcher School of Diplomacy összemosását a második vonalba tartozó 'anyaegyetemmel' azért, hogy az Orbánnak - és Magyarországnak - adott kitüntetés fényéből ellopjon néhány sugárnyalábra valót. Aczél ezután megvizsgálta, vajon írt-e a kitüntetésről a Boston Globe, a Boston Herald, a New York Times és a Washington Post. A felesleges vizsgálat eredménye: 'Orbán villámlátogatása a hallgatóság tapsától eltekintve tökéletesen visszhangtalan maradt, illetve a magyar sajtó kiválogatott része buzgón visszhangozta a mondanivalóját. De: visszhangosítás ennyi pénzért?' Aczél Endre Medgyessy Péter látogatása után is vezércikket írt lapjának tegnapi számában, Washington és Tinnye címen. A címben újabb rúgás: a világfi és az alcsútdobozi, az urbánus és a népi focimeccsének legújabb gólhelyzete. Olcsó poén. Íme vezércikkének szolgai felütése: 'Medgyessy Péter már-már túlzóan fényes - és gyanúm szerint teljes mértékig színdékolt - washingtoni fogadtatása éppen arra a napra esett a múlt hét végén, amikor Orbán Viktor kormányülést tartott Tinnyén'".

Lovas úgy véli "már hozzászoktunk ahhoz, hogy a magyarországi sajtó miként tupírozza fel 'saját' miniszterelnökei washingtoni látogatásait, és miként degradálja a számára 'ellenséges' miniszterelnökök látogatását. Emlékszünk arra, hogy e sajtó képviselői rezzenéstelen arccal reagáltak Hornnak arra a münchhauseni meséjére, amikor azt állította, őt 24 ágyúlövés fogadta. Mint ahogyan most maga a sajtó terjeszti azt a hazugságot, hogy Medgyessy az első magyar miniszterelnök, aki washingtoni látogatásán a Blair House-ban lakik. Helyes válasz: a harmadik. Mivel Aczél szerint még egy díszdoktori cím átadásának hatását is a sajtóvisszhangon kell mérni, mérjük Medgyessyét is ugyanezzel a mércével. Annál is inkább, mivel D-209 nem kitüntetést vett át, hanem - lényeges különbség - George W. Bushnál volt látogatóban. Nos, a verdikt: visszhangtalan , haszontalan. A látogatás után az egyetlen hír, hogy Orbán Viktort tüntetik ki, írta a Washington Times: De Medgyessyről se hang, se kép. Ami nem törvényszerű, hiszen például azután, hogy Antall Józsefet a mostani elnök édesapja fogadta (egy nap alatt két alkalommal), arról beszámolt a Washington Post, a Wall Street Journal, a Los Angeles Times, a Washington Times és a Journal of Commerce. Arról a látogatásról van szó, amelyről a SZDSZ-es Beszélő ilyen alcímekkel számolt be: 'Azért egy néger ilyen pozícióban' és 'Wallenberg, Erdély, antiszemitizmus'. A néhai Antall Józsefnek a Fehér Ház előtti gyepen elhangzott beszédéről meg ezt írta: 'Lövik az üdvöt, még az iskolakerülő gördeszkás srácok is megállnak a Mallon, vajon ki lehet a nagyfejű, akit fogadnak (...) most ilyen, Beszélő-féle, maró gúnytól átitatott hangokat nem hallunk".

Doncsev András, Orbán Viktor sajtótitkára szerint (Népszabadság, 2002. november 13.) "Aczél Endre azt állítja a Népszabadság 2002. november 12-i számának 3. oldalán, hogy George W. Bush, az Egyesült Államok elnöke visszautasította, hogy találkozzon Orbán Viktorral. Idézem: '...lehet egy találkozási óhajt nyersen visszautasítani, ahogyan Bush néhány hónapja Orbánnal tette.' Aczél Endre állítása nem felel meg a valóságnak. Orbán Viktor éppen néhány hónapja, már hivatali mandátumának lejártát követően, egész pontosan 2002. június 10-én találkozott legutóbb az Egyesült Államok elnökével Washingtonban, ahol a Fidesz - Magyar Polgári Párt képviseletében felszólalt a Nemzetközi Demokrata Unió (IDU) tanácskozásán. Hivatali ideje alatt Orbán Viktor háromszor találkozott az Egyesült Államok elnökével. Bill Clinton 1998. október 7-én, majd 1999. április 23-án, a NATO washingtoni csúcsa előtt, a Fehér Házban fogadta Magyarország miniszterelnökét. George W. Bush elnökkel pedig 2001. május 1-jén, Orbán Viktor háromnapos washingtoni munkalátogatásán találkozott. Ennek a látogatásnak a keretében vehette át Orbán Viktor az American Enterprise Institute-hoz tartozó Új Atlanti Kezdeményezés által alapított Szabadság-díjat. Ezzel a kitüntetéssel kívánták elismerni Orbán Viktor erőfeszítéseit, amelyeket a rendszerváltásért, illetve a magyar szabadságért és függetlenségért tett. Aczél Endre fent említett írásának másik, immár unalomig ismételt állítása Orbán Viktor antiszemitizmusa. Aczél szerint '...Orbán Viktor - s nem a kormánya - Washingtonban, az antiszemitizmus és a szélsőjobboldaliság magyarországi státusától nem függetlenül, nagyon rossz besorolást kapott.' (...) a washingtoni Kommunizmus Áldozatainak Emlékhelye Alapítvány kuratóriuma Orbán Viktornak ítélte oda az idén a Truman-Reagan Szabadság-díjat, melyet november 12-én Németh Zsolt, a Fidesz -- Magyar Polgári Párt alelnöke vesz át. Az önök cikkéből azonban sajnálatosan kimaradt az a tény, hogy az alapítvány másik két kitüntetettje Joseph Lieberman demokrata szenátor, az Egyesült Államok volt alelnökjelöltje és Philip Crane republikánus képviselő volt. Az alapítvány kuratóriuma olyan személyiségeknek ítéli oda minden évben a díjat, akik megítélésük szerint sokat tettek a szabadság és a demokrácia előmozdításáért. A díjat korábban megkapta többek között Elena Bonner, Andrej Szaharov ellenzéki tudós özvegye, Vytautas Landsbergis, volt litván elnök, Wei Jing Seng, 19 évre bebörtönzött kínai emberi jogi harcos és Jesse Helms szenátor, Vlagyimir Bukovszkij szovjet disszidens, emberi jogi aktivista".

Aczél Endre Doncsev András levelére a következőket válaszolta: (Népszabadság, 2002. november 13.) "T. Sajtótitkár úr, Ön pontosan tudja, mire céloztam én, amikor azt írtam, hogy George W. Bush amerikai elnök nem volt hajlandó fogadni Orbán Viktort, ki pár héttel korábban még 'nagy várakozással' tekintett e találkozó elé. Sajnálatos módon ezt Önön kívül még elég sokan tudják. De talán nem mindenki. Azok kedvéért tehát, akik nem, nyugtázzuk: az idei év februárjában, amikor a magyar miniszterelnököt díszdoktorrá avatták a bostoni Tufts egyetemen, Orbánnak találkoznia kellett volna Bush elnökkel is. E találkozó azonban, amint azt az egyik vezető amerikai napilap vezető publicistája felfedte, nem jöhetett létre, mert Bush elzárkózott tőle. Akárhogy is tetszik forgatni a dolgokat, akárhányszor 'szaladt is össze' Orbán Bush-sal a legkülönfélébb nemzetközi rendezvények margóján, ahhoz hasonló meghívást, mint Medgyessy Péter, Orbán Washingtonba soha nem kapott. Ez tény, vitatkozni vele méltatlan volna Önhöz. Másodjára szeretném leszögezni, hogy az 'Orbán Viktor antiszemitizmusa' kifejezés az Öné és nem az enyém. Nincs Magyarországon olyan, magára valamit is adó közíró, aki Orbánt valaha is 'leantiszemitázta' volna. Miheztartás végett, ezt gyorsan szögezzük le a diskurzus legelején. Viszont - velem együtt - jó néhányan megírták már azt, hogy Orbán hazárdjátéka az Amerikában antiszemita pártként regisztrált MIÉP-pel előbb nemtetszést, majd 2001. szeptember 11-e után alig leplezett ellenségességet szült, s ez és csak ez játszott közre abban, hogy a magyar miniszterelnököt Bush nem kívánta látni 2002 februárjában, két hónappal a magyarországi választások előtt. Természetesen Orbán mint szuverén kormányfő olyan viszonyt alakíthatott ki a MIÉP-pel, amilyet akart, ebbe Amerikának beleszólása nem volt (és nincs is), de azt a 'célzott udvariatlanságot', hogy egy NATO-szövetséges kormányfőjét távol tartja a Fehér Háztól, talán megengedhette magának".

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695