Vita a "drogtörvény" módosításáról

2002-12-03

Megkezdődött a Btk. módosításáról szóló parlamenti vita. A drogokkal kapcsolatos szabályozás változásával kapcsolatban az ellenzéki képviselők a büntetések enyhítésének elutasítása mellett érveltek, míg a kormánypártiak szerint az ellenzék nem a módosítás lényegi kérdéseiről beszélt.
A kormány október 22-én fogadta el a Btk azon módosításait, melyek a kábítószerrel való visszaélést érintik. A tervezett változtatások lényege, hogy a fogyasztók büntetését az eddigieknél differenciáltabban szabályozná a törvény, bővülnének az elterelés (azaz a gyógykezelésben való részvétel) lehetőségei. A javaslat lehetővé teszi a csekély mennyiséget birtoklók számára, hogy válasszanak a büntetés és az elterelés között, ez az engedmény az iskolák területén elkövetett visszaéléseknél csak a 21. életévüket be nem töltötteket illeti meg. A tervezet ugyanakkor továbbra is súlyosan büntetné a kábítószerrel való kereskedést.

Összefoglalás

A "drogtörvény" módosítását támogató érvek:
- nem elfogadható, sőt megbocsáthatatlan, hogy fiatal gyerekek ugyanakkora börtönbüntetést kaphatnak egy füves cigiért, mint akik milliárdokat lopnak el és utána ezek a fiatalok az előzetesben vagy a börtönben olyan közösségbe kerülnek, ahonnan rendkívül nehéz, sőt sokszor lehetetlen visszatérni a normális életbe
- a hazai drogfogyasztás alakulásáról nem igazán készültek értékelhető statisztikák, az viszont tény, a kemény drogosokra nem hatott a törvényi szigorítás, általában a rendezett körülmények között élők hagytak fel a drogokkal, akik számára az alkalmi fogyasztás nem volt különösen fontos, inkább csak érdekes és divatos
-a törvényjavaslat az élet ismeretében iródott: a statisztikai adatok szerint a fővárosi középiskolásoknak majd a fele már legalább egyszer használt valamilyen könnyű drogot és a törvényjavaslat beterjesztőjének a célja az, hogy ezek a gyerekek e 'baleset' ellenére is befejezhessék az iskolájukat, adozó felnőtt állampolgárrá cseperedjenek fel és megfelelő felvilágosításban részesüljenek; a másik célja pedig a következő:a rendőrségnek legyen ideje és módja fülön csípni a kábítószerterjesztőket és azok, ha nagyobb halak, akár tizenöt évig is a börtönben rohadjanak - addig se árulnak heroint
- a cél csak a jelenleg hatályos drákói büntetések, a fiatal, alkalmi (gyakran egyszeri) fogyasztók azonnali kriminalizálásának megszüntetése, a különbségtevés a 'kíváncsiskodók' és a droggal, illetve drogból élők között, hiszen elvben az egyszeri kipróbálásból, alkalmi 'bulizásból' egyenes út vezet a kábítószer-függőséghez, de a gyakorlatban többnyire nem így történik
- sajnos sok fiatal kipróbálja a drogokat, ám ettől ők még nem bűnözők, de könnyen azzá válhatnak, ha meghurcolják őket, és börtönbe kerülnek
- 1999-es törvényi szigorítás után sem sikerült visszaszorítani sem a kábítószer-fogyasztást, sem a kábítószer-kereskedelmet, igaz, hogy több terjesztőt vontak eljárás alá, az eseteket közelebbről megvizsgálva azonban kiderült: többségében 'piti' - gyakran fiatalkorú - dílerekről volt szó, akik társuknak adtak át valamilyen szert, vagy megosztották a megszerzett anyagot, a nagybani terjesztőket továbbra sem sikerült elérni
- a most hatályos jogszabály aránytalanul magas büntetést helyez kilátásba, például egy 18. életévét betöltött gimnazista egy marihuánás cigarettáért akár hét és fél évet is kaphat

A "drogtörvény" módosítását ellenző érvek:
- törvényjavaslat nem szól arról, hogy mennyi az a csekély mennyiség például egy 1983-as rendeletben meghatározott, morfin bázisú listát vesznek alapul a jelenlegi gyakorlatban, ami egyáltalán nincs felkészülve az újabb típusú kábítószerekre, így előfordulhat, hogy ezekből a halálos dózis többszöröse is csekély mértékűnek bizonyul és az sem tisztázott, hogy mi a különbség az együttes fogyasztás és a beetetés, a rászoktatás között
- a szavakban előadott propaganda, miszerint ne a szegény - esetenként beteg, függő - fogyasztókat büntessük, hanem a terjesztőket, a valóságban éppen az ellenkezőjére fordul, a bizonyíthatóság hiánya megnyitja a kiskaput a nepperek dörzsölt ügyvédei előtt, a fogyasztók még könnyebben jutnak anyaghoz, ahelyett, hogy 'eltérülnének', a jobb érzésű emberek pedig ismét elhűlve tapasztalhatják majd, mi a különbség az igazság és a jogszolgáltatás között
- felháborító, hogy a törvénytervezet ki akarja vonni a büntethetőség köréből azokat 18-21 éves fiatalokat is, akik oktatási, köznevelési, gyermekjóléti és gyermekvédelmi vagy közművelődési feladatok ellátására rendelt épület területén adnak át egymásnak csekély mennyiségű kábítószert, együttesen történő fogyasztás alkalmával; a jelenleg érvényben lévő szabályozás öttől tíz évig terjedő szabadságvesztésre is ítélheti azokat a latrokat, akik ilyen intézmények területén próbálnak új fogyasztókat rekvirálni, de a törvénymódosítás megszavazása esetén még elzavarni sem lehet majd a dílereket az iskolák környékéről, mert nem lesz rá jogalap
- a törvény tervezet túlságosan kitágítja az eltereltek (a büntetésből gyógykezelésbe irányítottak) körét, így annak lehetősége sem zárható ki, hogy nemcsak a fogyasztók, hanem a terjesztők is bekerülhetnek a gyógykezelésre utaltak közé
- a Btk. egyik szakaszának módosítása azt is sugallja, hogy a drogdílerek nyugodtan bevonulhatnak az oktatási, gyermeknevelési, gyermekjóléti, gyermekvédelmi, közművelődési feladatokat ellátó intézményekbe, e helyeken a kormányjavaslat szerint a kábítószer terjesztése, annak átadása, közös fogyasztása nem minősül bűncselekménynek - ha a fiatalok még nem töltötték be 21. életévüket
- nem igaz, higy a Nyugat-Európában korábban hozott szigorító intézkedések rendre kudarcot vallottak, hiszen a tekintélyes Angliában, Német- és Olaszországban rég óta eredményes a baloldal által is támogatott szigorítás, míg a megengedő holland és svájci kísérlet rémisztő csődöt mondott



dr. Szemelyácz János, a Baranyai megyei drogambulancia vezetője szerint (In: "Jobb, mint a pia, és nem vagy tőle másnapos" - Drogtörvény és a fogyasztók, Magyar Hírlap, 2002. július 31.) "a törvény nem meggondolt módon szelektál a legális és az illegális drogok között. A legális drogok - vagyis az alkohol és a dohány - egyáltalán nem veszélytelenebbek, mint a kábítószer. Nem kellene szétválasztani a különböző drogokat. A pécsi drogambulancián kezelt súlyos drogfüggők szinte mindegyike dohányzik, és az elvonási időszakban sokan alkoholfüggővé is válhatnak. A sima nikotinos cigaretta vagy az első alkoholos befolyás is kezdő lépés lehet a kemény drogok felé. Általában azok az emberek a legveszélyeztetettebbek, akik valamilyen belső problémát vagy konfliktust nem tudnak megoldani, és az emiatti tartós stressz miatt nyúlnak olyan szerekhez, melyek a szorongás oldását, vagyis a lazulást segítik elő. Természetesen csak a rendszeres használókat lehet függőnek nevezni. A használó úgy érzi, a szertől 'kerekebb a világ'. Az 1999-es törvényi szigorítás után abszolút számban is kevesebben keresték fel a pécsi drogambulanciát. A hazai drogfogyasztás alakulásáról nem igazán készültek értékelhető statisztikák. Az viszont tény, a kemény drogosokra nem hatott a törvényi szigorítás. Általában a rendezett körülmények között élők hagytak fel a drogokkal, akik számára az alkalmi fogyasztás nem volt különösen fontos, inkább csak érdekes és divatos. Azok, akik a törvényt csinálták, nem voltak jártasak a droghasználatban, hiszen a törvény szerint, ha valaki egy buliban úgymond átadja vagy körbeadja a joint-ot, akkor nem fogyasztónak, hanem terjesztőnek minősül, és jóval súlyosabb megítélés alá esik, mint a 'sima' fogyasztó. Nem elfogadható, sőt megbocsáthatatlan, hogy fiatal gyerekek - az ő tetteik társadalomra való veszélyességéről is lehetne vitatkozni - ugyanakkora börtönbüntetést kaphatnak egy füves cigiért, mint akik milliárdokat lopnak el. Ezek a fiatalok az előzetesben vagy a börtönben olyan közösségbe kerülnek, ahonnan rendkívül nehéz, sőt sokszor lehetetlen visszatérni a normális életbe".

Donáth Ferenc szerint (Drogjogi ellentmondások, HVG, 2002. augusztus 1.) "kezdetben volt a kábítószerre vonatkozó tényállás a büntető törvénykönyvben (Btk.), anélkül hogy lett volna kábítószerpiac. Miért ne írták volna alá a szocializmus jogalkotói az idevágó nemzetközi egyezményeket, és miért ne nyugtathatták volna meg a Nyugatot, hogy a maffia Magyarországon át nem visz oda mákonyt? Mire életszerűvé vált a kábítószer-probléma, addigra a jogi normák garmadája, a Btk., törvényerejű és miniszteri rendeletek tucatjai szabályozták ezt a területet. Magyarországon aztán annyira életszerűvé vált a kérdés, hogy rengeteg jogszabály ide vagy oda, ki is alakult a kábítószerpiac. Az Orbán-kormány pedig - bár nem gondolkodott el rajta alaposan - csak szigorított egyet-kettőt a tényálláson, és csodák csodája, a tendencia mit sem változott. Az előző kormánypártok választási kampányának idevágó népbutítása után kábítószerügyben nem sok mersze és játéktere maradt a Medgyessy-kormánynak ahhoz, hogy megpróbálkozzon a szabályozás gyökeres reformjával. Pedig az írott jog és az élet ezen a területen is ellentmond egymásnak, és kimutatható ellenállás tapasztalható a civil társadalomban a hivatalos állami drogpolitikával szemben".

Donáth szerint "alapjogi paradoxon, hogy a jog nem büntetheti a kábítószer-fogyasztást, ha nem ad módot a fogyasztónak, hogy felhagyjon a szenvedélyével. Az alkotmány szerint a gyógyulni kívánó állampolgárnak szenvedélyeitől függetlenül jár az orvosi segítség, az élethez való jog 'lényeges tartalmát' törvény sem korlátozhatja. Egy másik ellentmondás ahhoz kötődik, hogy a kábítószerrel való visszaélés bűncselekményének tárgya az állampolgárok egészségének sérthetetlenségéhez fűződő társadalmi érdek, amely csekély mértékben kerül veszélybe, ha valaki a saját egészségét károsítja, de jelentős mértékben, ha több ember egészségét teszi kockára. Ebből következően a kábítószer mennyiségéhez kötött törvényi fenyegetésnek a társadalmi veszélyesség mértékével kellene nőnie. Ehelyett büntetőeljáráskor összegzik az ismételten, személyes fogyasztásra használt drogmennyiséget. A többszöri, tiltott fogyasztás okán összeadott kábítószer-mennyiség alapján képzett büntetőítélet - a Legfelsőbb Bíróság állásfoglalásával egyet nem értő véleményem szerint - ellentétes a társadalom védelmét célként deklaráló büntetésfelfogással. (...) A drogjog hiányosságain kívül van még egy jogpolitikai probléma is: az ENSZ által egyezményekkel létrehozott, később az Európai Unió tagállamai között koordinált drogpolitika ellenére Európában több mint egymillió illegális kábítószer-élvező él. Ha a magyar jogalkotók átfogóan végiggondolnák a drogproblémát, a kábítószertörvény megalkotásával elkerülhetnénk a hamis alternatívák, a végletek, a kísérletezgetés zsákutcáját".

A Magyar Hírlap álláspontja (Szemforgatás, Magyar Hírlap, 2002. október 4.) "a Legfőbb Ügyészség (LÜ) nem ért egyet azzal a kormányzati elképzeléssel, mely a csekély mennyiségű drogot fogyasztók számára elkerülhetővé tenné a büntetőjogi felelősségre vonást - ha hajlandók részt venni egy rehabilitációs programon. Az LÜ szerint indokolatlanul széles kört érint az enyhítés, és megnehezíti a rendőrség munkáját. Ennyi a hír. Aztán érvek és ellenérvek tömege. (...) Arra most nem is érdemes kitérni, hogy a kábítószerek valódi haszonélvezői szinte sosem látnak vagy érintenek 'anyagot'. Magyarországon valahogy csak a kábítószer jelenti a 'drogproblémát'. Pedig a drogambulanciákon dolgozó, a kábítószer hatásaival és áldozataival naponta szembesülő szakemberek szerint a törvény nem meggondolt módon szelektál a legális és az illegális drogok között. A legális drogok - vagyis az alkohol és a dohány - ugyanis egyáltalán nem veszélytelenebbek, mint a kábítószer. Statisztikai adatok igazolják az alkohol és a cigaretta halált okozó közvetlen vagy közvetett hatását, s ez nagyságrendekkel meghaladja a kábítószerét. Azonban van egy lényeges különbség a legális és az illegális drogok között, ez pedig az 'áru' adótartalma, vagyis az állam részesedése az 'üzletből'. A milliárdos bevételek pedig egyre nőnek. A politika jóvoltából a kábítószer-használók könnyen azonosítható ellenséggé váltak, akiket a dohány- és az alkoholfüggők milliói is megvethetnek csendben vagy hangosan. Ám ami az államnak adóban, a populista politikusnak szavazatokban mért hasznot hoz, addig a 'legális drogfüggő' valódi ismeret híján lassan tönkreteszi környezetét, és belehal az államilag engedélyezett szerekbe. Szemforgatás helyett az illetékeseknek illene végre beismerniük, hogy amiről beszélnek és amit kifogásolnak, az csupán a jéghegy csúcsa".

Gajdics Ottó:
(Betépett törvénymódosítás, Magyar Nemzet, 2002. november 23.) "egyenesen felháborít, hogy igazsgágügy-miniszterünk az ELTE jogi karán úgy fogalmazott a minap: 'nem jelentősek' azok a változtatások, amelyeket a büntető törvénykönyvben a kábítószerrel visszaélés büntethetőségével kapcsolatban terjesztett a parlament elé. Nézzük csak meg, hogy melyek is ezek a nem jelentős változtatások. Szerinte az úgy helyes, ha nem büntethető, aki csekély mennyiségű kábítószert együttesen történő fogyasztás alkalmával kínál vagy átad. (...) Csakhogy az általa arcpír nélkül kidolgozott törvényjavaslat nem szól arról, hogy mennyi az a csekély mennyiség. (...) Márpedig hozzáértőktől tudom, hogy egy 1983-as rendeletben meghatározott, morfin bázisú listát vesznek alapul a jelenlegi gyakorlatban, ami egyáltalán nincs felkészülve az újabb típusú kábítószerekre. Így előfordulhat, hogy ezekből a halálos dózis többszöröse is csekély mértékűnek bizonyul. Az sem tisztázott, hogy mi a különbség az együttes fogyasztás és a beetetés, a rászoktatás között. Utóbbit én például galádságnak tartom egy olyan szer esetében, amely egyszerre okozhat élettani és pszichológiai függőséget már az első adag után. Aki persze önszántából teszi tönkre magát, azt nehéz a büntetőjog eszközeivel kordában tartani, ám mégis úgy gondolom, jobb, ha közben még megmaradt bűntudata gyötri egy kicsit, mint ha arra gondol, annyi ez csupán, mintha inna egy pohár bort. Mert bármit mondanak a kábult agyúak, nem annyi. Emlékezzünk csak leleményes Odüsszeuszra, aki bort mindennap ivott, ám a lótuszevők közül elég intenzíven menekült. És a sámán is csak komoly okból, néhanapján engedte az össznépi révületet, nem pedig naponta. Jézus borhoz való viszonya is közismert, ellenben füvet nem szívott. De visszatérve a való világba, az már végképp bizonyíthatatlan, hogy az öt-tízezer forint, amit a díler a rendőrök megérkezésekor a zsebébe gyömöszöl, az a többiektől kapott baráti kölcsön, vagy az együttes fogyasztásra átadott kábítószer ára. Így tehát a szavakban előadott propaganda, miszerint ne a szegény - esetenként beteg, függő - fogyasztókat büntessük, hanem a terjesztőket, a valóságban éppen az ellenkezőjére fordul. A bizonyíthatóság hiánya megnyitja a kiskaput a nepperek dörzsölt ügyvédei előtt, a fogyasztók még könnyebben jutnak anyaghoz, ahelyett, hogy 'eltérülnének', a jobb érzésű emberek pedig ismét elhűlve tapasztalhatják majd, mi a különbség az igazság és a jogszolgáltatás között".

Gajdics szerint "azzal viszont lobogó orcájú igazságbajnokunk túlmegy minden határon, amikor ki akarja vonni a büntethetőség köréből azokat 18-21 éves fiatalokat is, akik oktatási, köznevelési, gyermekjóléti és gyermekvédelmi vagy közművelődési feladatok ellátására rendelt épület területén adnak át egymásnak csekély mennyiségű kábítószert, együttesen történő fogyasztás alkalmával. Mintha csak egy chicagói keresztapát hallanánk jointtól (kábítószeres cigarettától) rekedt hangon: 'Fiúk, nem kell mást tenni, mint olyan egyetemistákat beszervezni terítőnek, akik maguk is fogyasztók, és a miénk lesz az egész fiatalkorú piac, ráadásul szorgalmi időben, azon a helyszínen, ahol a potenciális vevők a legnagyobb számban fordulnak elő, és ami a fő, megússzuk az egészet büntetlenül?' Hiszen a tervezett törvénymódosítás alapján kábítószerfüggő személy bárkinek, tehát nem függő, a szert 'csak' kipróbáló egyéneknek is átadhat bármilyen fajtájú, tehát nem csak könnyűnek számító, csekély mennyiségű drogot annak közös fogyasztása alkalmával. De még függőnek sem kell lennie a neppernek, elég ügyesen szétosztani az egy embernél levő 'csekély mennyiséget'. Ám a legszomorúbb, hogy a javaslat tendenciózusan megkönnyíti a fiatalkorúak és a fiatal felnőttek bekapcsolódását a nemzetközi kábítószerpiac rendszerébe. Hiszen több rendelkezés is éppen az ő szerepvállalásukat hagyná büntetlenül, ami egyáltalán nem a nyilvános propagandában előszeretettel hangoztatott, a valóságos megoldást jelentő keresletcsökkenés irányába hat, már csak azért sem, mert a probléma által leginkább érintett korosztályban könnyíti meg a drogozást. Vagyis a duma és a törvényalkotásban megnyilvánuló tett köszönő viszonyban sincs egymással. Mint fentebb említettem, éppen a kereskedelem alapmagatartásait engedi ki a büntethetőség alól, berántva a fiatalokat a kábítószerrel kapcsolatos feketegazdaság mocsarába is. Önkéntelenül felmerül a kérdés, vajon mit vett be a miniszter úr, mielőtt ezt kiötlötte? Ha ez így megvalósul, akkor a nagy csinnadrattával beharangozott kábítószer-ellenes kampány előadásait akár marihuánás cigaretták füstjét pöfékelve is hallgathatják majd fiataljaink. És még árulkodó muslicák sem köröznek majd a fejük felett, ami módfölött hiányozni fog, hiszen a bamba nézés akkorra oly divatossá válik, hogy azon a betépett előadók sem akadnak majd fenn. Mellesleg a jelenleg érvényben lévő szabályozás öttől tíz évig terjedő szabadságvesztésre is ítélheti azokat a latrokat, akik a fenti intézmények területén próbálnak új fogyasztókat rekvirálni. A törvénymódosítás megszavazása esetén még elzavarni sem lehet majd a dílereket az iskolák környékéről, mert nem lesz rá jogalap".

Petri Lukács Ádám szerint (Drogjog, Népszava, 2002. október 25.) "a jobboldali politikusok azt vélelmezik, hogy végre fogást találtak a kormányon: a drogörvény, illetőlleg a BTK módosítása kapcsán reményeik szerint romlani fog a kormányoldal népszerűsége, és betudják bizonyítani, hogy a büntetőjogászból igazságügyi miniszterré vált Bárándy Péter a dolgozó nép okos gyülekezetére kívánja rászabadítani a bűnözőket és a drogosokat pedig az állam pénzén kívánja kábítószerrel etetni. Mindez szemenszedett hazugság és, ha a jobboldali politikusok elolvasnák a törvénymódosítási javaslatot pontosan tudnák, hogy a kormány semmit nem kíván enyhíteni, pusztán hatékonyabbá kívánja tenni a büntetőpolitikát - most éppen a kábítószerfogyasztókkal és terjesztőkkel kapcsolatos törvénytervezettel. Egyébiránt nyilván ezt tudják is sokan azok közül, akik most simfolják a tervezetet. Akik támadják ezt a szakmapolitikai változást azok rendkívül felelőtlenek:felelőtlen politikusok és felelőtlen szülők".

Petri: "Orbán Viktor azt mondta, aki a drogosok érdekeit védi az ördöggel cimborál. Ennek a mondatnak a hatására a fideszesek megalkották Európa legszigorúbb drogtörvényét, amelynek következtében egyrészt diákokat lehetett börtönbe vágni egy szál marihuánás cigaretta elfogyasztásáért, másrészt megakadályozták, hogy a rendőrség a dealereket elkapja. Ugyanis, ha a rendőrségtől a jogalkotók azt várják el, hogy hétvégente a diszkókban és egyéb táncos-zenés szórakoztatóhelyeken a fogyasztók vizeletmintáit szagolgassa, akkor a zárt számú rendvédelmi apparátusnak nem lesz módja és ideje elkapni azokat a gazembereket, akik kábítószerterjesztésből élnek. A jelenlegi módosítás lényege a differenciálás:az új szabályozás visszahozza a '98 előtt már meglévő elterelés lehetőségét az alkalmi fogyasztók számára is, másrészt megkülönböztetteten szigorít a terjesztői tipusú magatartásoknál. A törvényjavaslat a nem kábítószerfüggő fogyasztók számára ismét lehetővé teszi, hogy mentesüljenek a büntetőjogi felelőségrevonás alól, ha részt vesznek egy hathónapos pszichológiai kezelésen avagy egy megelöző felvilágosító egészségügyi programban. Ez a törvényjavaslat az élet ismeretében iródott. Azaz: statisztikai adatok szerint a fővárosi középiskolásoknak majd a fele már legalább egyszer használt valamilyen könnyű drogot. A törvényjavaslat beterjesztőjének - dr. Bárándy Péternek- a célja az, hogy ezek a gyerekek e 'baleset' ellenére is befejezhessék az iskolájukat, adozó felnőtt állampolgárrá cseperedjenek fel és megfelelő felvilágosításban részesüljenek.A másik célja pedig a következő:a rendőrségnek legyen ideje és módja fülön csípni a kábítószerterjesztőket és azok, ha nagyobb halak, akár tizenöt évig is a börtönben rohadjanak - addig se árulnak heroint".

Petri szerint "Répássy Róbert, Harrach Péter és a többi felelőtlen ellenzéki politikus arra játszik, hogyha az 'utca emberét' megkérdezik arról, hogy támogatja-e a tervezett módosítást akkor ők majd azt mondják: nem. Felvilágosítás, tájékozottság híján, ám valóban ezt mondják. Ha ugyanezeket az embereket arról kérdeznék meg, hogy támogatják-e, hogy két pohár sör elfogyasztása után szabad-e autóban ülni, úgy, hogy a jogosítványuk megmarad (a la Német Szövetszégi Köztársaság) azt felelnék: igen. Ha a sogenante utca embere azzal szembesül - és sajnos statisztikai alapon kijelenthető: szembesülni fog-, hogy valamelyik gyereke, unokája, barátnőjének lánya elszívott egy jointot és ezért megtörhet fiatal életének pályaíve újra fogja gondolni a választ".

A Magyar Hírlap álláspontja szerint (Ne bódítsuk egymást!, Magyar Hírlap, 2002. november 26.) "elsősorban a mai politika állapotáról fest szomorú képet a sok tekintetben képmutató hadakozás a drogtörvény körül. Nem mintha egyszerű dologról lenne szó, azt azonban az ellenzék sem gondolhatja komolyan, hogy a kormány célja a kábítószer-fogyasztás (termesztés, terjesztés) elősegítése a fiatalok, elsősorban az iskolások között. Ha valaki elfogulatlanul, mondhatni, a politikai haszonszerzés reménye nélkül olvassa el a módosítási javaslatot, láthatja, hogy a cél csak a jelenleg hatályos drákói büntetések, a fiatal, alkalmi (gyakran egyszeri) fogyasztók azonnali kriminalizálásának megszüntetése. A különbségtevés a 'kíváncsiskodók' és a droggal, illetve drogból élők között. Hogy az egyszeri kipróbálásból, alkalmi 'bulizásból' egyenes út vezet a kábítószer-függőséghez? Elvben igen. A gyakorlatban többnyire nem. Az összefüggések és okok ennél sokkal összetettebbek és mélyebbre nyúlók. A harcias és patetikus ifjúságféltés előtt (helyett) nem árt tanulmányozni például a régóta 'drogozó' nyugati országok tapasztalatait. A már közhelyszámba menő felismerést, hogy a nagyobb szigor és fenyegetés sehol sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A drogozás elleni hatékony küzdelem - ez sem új fölfedezés - egészen másutt és máshol kezdődik. Másrészről korántsem volt szerencsés a kormányoldal 'életszerű' példálózása az iskolában alkalmilag drogozó gyerekekkel, hiszen az iskola mégiscsak átlátható, ellenőrizhető és kiemelten ellenőrizendő intézmény (emlékezzünk vissza az iskolai vécékben dohányzók elleni több évtizedes hadjáratra). Egy biztos: a Btk. módosítása után a bíróságok rengeteg dolga még tovább szaporodna. Alapos vizsgálódással nekik kéne eldönteniük, ki bűnös, és ki csak alkalmi fogyasztó, akit még 'el lehet terelni'. A politikusoknak sem egymásra, hanem az elterelésre kellene koncentrálniuk, csak egészen más eszközökkel. Gazdasági, szociál-, ifjúsági és egyéb politikával. Az ön- és közbódítás helyett".

Harrach Péter
az MTI-hez eljuttatott közleményében kijelentette, (In: Drogkatasztrófa vagy csak megelőzés?, Magyar Hírlap, 2002. november 27.) "a választóinak írt képviselői tájékoztató levelében a terjedelmi korlátok miatt a törvénymódosításnak csak a leglényegesebb mondatait idézte. Visszautasítja Juhász Gábor szocialista képviselő szerinte rosszindulatú megjegyzését, s hogy tudatos hecckampányról beszél. Harrach Péter szerint még az MSZP-n belül is sokan elismerik: a drogterjesztésre vonatkozó szabályok fellazítása, különösen az iskolai drogfogyasztás és -terjesztés megkönnyítése veszélybe sodorja a fiatalokat és az iskolák működését. A kábítószerfüggő személyek féléves gyógykezeléssel vagy mellette választható megelőző-felvilágosító szolgáltatáson való részvétellel mentesülnek a büntetés alól. Harrach szerint ezzel szélesre tárják azt a kiskaput, amelyen keresztül a 'beetetők' és kereskedők közelebb jutnak a (diák)fogyasztókhoz".

Somogyi László, a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium igazgatója úgy véli (u.o.) pártolható a mostani törvénymódosítás szándéka. Hozzátette, nem tud ugyan azonosulni semmiféle droghasználattal vagy droghasználóval, de nem szabad egy-egy füves cigit kipróbáló gyereket bűnözőként kezelni. Sajnos sok fiatal kipróbálja a drogokat, ám ettől ők még nem bűnözők, de könnyen azzá válhatnak, ha meghurcolják őket, és börtönbe kerülnek - tette hozzá. (...) elsősorban pedagógiai módszerekkel kellene hatni a megtévedt gyerekekre. A dílerek esetében viszont nincsen szükség kíméletre. Azt, hogy ki a díler és ki az alkalmi fogyasztó, szakembereknek kell eldönteniük. A pedagógusok nem drogszakértők. Amúgy ők nem kaptak semmiféle tájékoztatást vagy levelet a törvénymódosításról, csak a sajtóból értesültek róla".

Horányi Miklós, a Legfőbb Ügyészség szóvivője elmondta (u.o.) "az ügyészség véleménye nem változott, továbbra sem értenek egyet az enyhítéssel. Túlzottnak tartják az eltereltek (a büntetésből gyógykezelésbe irányítottak) körét, és annak lehetőségét sem zárják ki, hogy nemcsak a fogyasztók, hanem a terjesztők is bekerülhetnek a gyógykezelésre utaltak közé".

Frech Ágnes büntetőbíró, a Fővárosi Bíróság kollégiumvezetője szerint (u.o.) "noha a most hatályos törvény jelentősen szigorította az elbírálást és a bíróság mérlegelési lehetőségét szűk korlátok közé szorította, mégsem érte el a törvényben megfogalmazott kormányzati szándékot. Véleménye szerint a büntetőjog nem alkalmas e probléma kezelésére. Nem sikerült a szervezett bűnözéssel szembeni hatékonyabb fellépés, és nem jutottak el az igazi terjesztőkhöz. Fiatalkorú, alkalmi fogyasztók ellen indult az eljárások zöme, az esetek mintegy 60 százaléka.
A fogyasztás önálló elkövetési magatartásként való megjelenítése, a szigorú szabályozás oda vezetett, hogy az iskolákban elterjedt: a pedagógusok feladata a feljelentés. A kábítószer elleni küzdelem civil formái visszaszorultak (...) , pedig éppen a megelőzés, a nevelés és a felvilágosítás lehet az egyetlen eszköz, amellyel a probléma szinten tartható. A mostani törvény szigorát minden szinten igyekeztek a végrehajtás során enyhíteni. Egyszeri esetekben az ügyészségek vádelhalasztással éltek, nem emeltek vádat. Máskor pénzbüntetésre vagy felfüggesztett börtönre ítélték a vádlottakat. A legsúlyosabb esetekben - ha valaki fiatalkorú barátját kínálta az iskola környékén - három év végrehajtandó szabadságvesztésre vitték le a büntetési tételt, az enyhítő szakasz figyelembevételével. Frech Ágnes szerint nem reális törekvés a drogmentes társadalom megteremtése, de a helyzet elfogadható szinten tartása cél lehet".

Soltész Miklós (Fidesz) szerint (In: Somorjai Viktória: Ifjúság elleni bűntett, Magyar Demokrata, 2002. november 28.) "a Btk. 283. és 284. paragrafusai foglalkoznak általában a kábítószerekkel és az ehbez kapcsolódó bűnügyekkel. A 283, paragrafus ugyanis eddig arról szólt, hogy maximum két évig terjedő szabadságvesztéssel hüntethető az, aki Csekély mennyiségű kábítószert használ, termeszt, elad, felkínál és így tovább. Fontos tudni, hogy az úgynevezett csekély mennyiségbe beletartozhatnak kemény- és könnyűdrogok is, s önmagában ez a meghatározás messze nem jelenti azt, hogy egy kisebb adag kábítószer ne lenne rossz. Hiszen ez a bizonyos csekély mennyiség is elég egy kábítószerfüggő személy napi szükségleteinek kielégítésére, arról nem is beszélve, hogy ez is ad lehetőséget visszaélésekre. Már az is hatalmas probléma, hogy bizonyos emberek a kábítószer rabjává válnak, hogy ezzel tönkreteszik önmagukat, családjukat, környezetüket, ám még nagyobb veszélyforrást jelent az, hogy ezt a csekély mennyiséget is tovább lehet adni. A 283. paragrafusban szinte csak a bevezetés változik; ezentúl azok a személyek, akik korábban két évre akár börtönbe is kerülhettek, a törvénymódosítás esetleges elfogadása után már 'nem büntethetők kábítószerrel való visszaélés miatt'. Mindenképpen hozzá kell tenni: eddig sem arról volt szó, hogy egy tizenévest feltétlenül a rácsok mögé zártak; a büntetés lehetett felfüggesztett, volt lehetőség közmunkára - a bírák ezekben az ügyekben úgy döntöttek, hogy lehetőleg egy tizenéves fiatalt ne zárjanak automatikusan börtönbe vagy javítóintézetbe".

Soltész szerint "főleg a szabad demokrata képviselők rendszeresen azt mondják, miért kéne bántani azt a fiatalt, aki egy érettségi banketten, az ünneplés közepette megkóstol egy 'fűves cigit'. Vagyis itt valójában a probléma megközelítése az, amível kapcsolatban jelentős véleménykülönbség van a kormánypárti és az ellenzéki képviselők között. Nekünk nem az az elsődleges kérdésünk, miért és hogyan kell büntetni a kábítószerezést, hanem az, miért kell megkóstolni a különböző drogokat, miért kell rászokni, miért nem lehet másképpen is megünnepelni - a példánál maradva - egy sikeres érettségi vizsgát, miért nem lehet más életcélja egy fiatalnak. A szórakozásnak vagy adott esetben a problémameguldásnak egy olyan kifacsart, elfogadbatatlan módját akarják a köztudatba bevinni, amit nem szabad elnéznünk, ami ellen mindenképpen tennünk kell. (...) A módosító javaslat hetedik bekezdése a legsúlyosabb és legmegdöbbentőbb, ez a pont arról szól, hogy szintén nem büntethető 'az a huszonegyedik életévét meg nem haladott személy, aki oktatási, köznevelési, gyemtekjóléti és gyermekvédelmi, közművelődési feladatok ellátására rendelt épület területén csekély mennyiségű kábítószert együttesen történő kábitószer-fogyasztás alkalmával kínál vagy átad'. Hozzáteszem, hogy a fenti kategóriákba beletartoznak az iskolákon kívül az óvodák, a mozik vagy a diszkók is. A javaslat ezen része azt jelenti, hogy a huszonegy év alatti fiatal, aki már egyértelműen tudatában van annak, amit csinál, lényegében bármit megtehet társaival. Hoztunk törvényt a nemdohányzók védelmében, vajon ezek után szabályozásra lesz szükség a nem kábítószerezők védelmére is, csak azért, hogy ez ellen a paragrafus ellen valahogyan megvédhessük gyermekeinket?"

Mátrai Márta (Fidesz): (In: Kapuk a drogdílereknek?, Népszabadság, 2002. november 28.) "a magyar családok nevében drámainak ítélem a büntető törvénykönyv módosítását. Minden olyan magyar állampolgár, aki komolyan gondolja, hogy a család intézményét védeni kell, messzemenően elutasítja a kormány drogszabályozással kapcsolatos politikáját. A szocialista-szabad demokrata kormány a Btk.-módosítással azt üzeni: elfogadja a csekély mennyiségű kábítószer fogyasztását, felhasználását, átadását. A Fidesz számára ez elfogadhatatlan, annál is inkább, mert az a Btk. egyik szakaszának módosítása azt is sugallja, hogy a drogdílerek nyugodtan bevonulhatnak az oktatási, gyermeknevelési, gyermekjóléti, gyermekvédelmi, közművelődési feladatokat ellátó intézményekbe. E helyeken a kormányjavaslat szerint a kábítószer terjesztése, annak átadása, közös fogyasztása nem minősül bűncselekménynek - ha a fiatalok még nem töltötték be 21. életévüket. Ezzel szemben a polgári kormány a Btk.-szigorítással azt üzente: tartózkodni kell a drogoktól. Nem azért értek egyet a szigorúbb szabályozással, mert büntetni kívánnám a felnövekvő nemzedéket. Szó sincs arról, hogy a szigorítás azt jelenti, hogy a diákok börtönbe kerülnek. Az előző kormány nemzeti drogstratégiai programja a megelőzésre is rendkívül nagy hangsúlyt helyezett. De hiszek azoknak az orvos szakértőknek, akik azt mondják, hogy akár egyetlen kábítószerrel átitatott cigaretta is hatalmas veszélyt jelenthet a fiatalok számára".

Gusztos Péter (SZDSZ) szerint (u.o.) "Európa legszigorúbb drogtörvénye - melyet Orbán Viktor nevezett így - megbukott. Bebizonyosodott, hogy a zéró tolerancia elv nem eredményes, hiszen az előző kormány által megszavazott Btk.-módosítást követően négyszer annyi fiatal került előzetes letartóztatásba kábítószerrel való visszaélések miatt, mint az előtt. De a kriminológiai intézet tanulmánya is azt mutatta, hogy a rendőrök, bírák, ügyészek háromnegyede nem tartja indokoltnak az alkalmi drogfogyasztás rendkívül szigorú büntetését. Ezek nagyon erős érvek, s egy felelősen viselkedő kormány nem is tehet mást, mint hogy Európa legszigorúbb drogszabályozását megváltoztatja. E súlyos társadalmi problémának ugyanis nem lehet az az elsődleges kezelési eszköze, hogy az állam a bűnözői karrier útjára lökjön olyan fiatalokat, akik egyszer vagy néhány alkalommal megtévedtek. Ésszerű, életszerű drogpolitikára van szükség, a megelőzésnek és a rehabilitációnak nagyobb szerepe kell, hogy legyen, mint a büntetőeszközöknek. Nem mond igazat az ellenzék, amikor hatásvadász módon azt állítja, hogy megnyílik majd a lehetőség az iskolai kábítószer-terjesztés előtt. Ez nem igaz, a drogdílereknek nem nyílnak kapuk, a módosítás szigorúan büntetni rendeli a kábítószer-terjesztést. Azok az ellenzéki vádak sem igazak, hogy ez egy liberális szabályozás, melyet az SZDSZ kényszerített volna az MSZP-re. Ez a Btk.-módosítás nagyon messze van a liberális szabályozástól".

Szlazsánszky Ferenc és Sebestyén István szerint (A függőség napja, Hetek, 2002. november 29.) "Magyarországon minden harmadik diák kipróbált már valamilyen kábítószert. E vészjósló tény azonban az egyetlen, mellyel kapcsolatban nézetazonosság van a probléma megoldásáért felelős politikusok és egészségügyi szakemberek között. Egyrészt ugyanis azt állítják, hogy a marihuánafogyasztás a kemény drogok felé vezető első lépés; az ezzel ellentétes vélemény szerint viszont a 'lágy' drogok éppen olyan ártalmatlanok, mint a csekély mennyiségű alkohol. A jelenlegi ellenzék három évvel ezelőtt a drogmentes Magyarország megteremtésének programját tűzte zászlajára, miközben egészségügyi szakemberek úgy vélik, ennek elérése lehetetlen, hiszen ez még a nálunk gazdagabb országokban sem sikerült. (...) A legutóbbi, 1999-es drogtörvény-szigorításról is megoszlanak a vélemények: az akkori jogalkotók szerint, miközben sikerült csökkenteni a fogyasztók számát, nőtt az eljárás alá vont terjesztők és kereskedők aránya. A cáfolat úgy szól, hogy valójában csak pitiáner terjesztőket sikerült elkapni, igazi nagy hal nem akadt horogra, ráadásul a törvény szigora miatt sok rászoruló nem mer orvosi segítséget kérni, és sok meggondolatlan tizenéves élete törhet ketté akár egyszeri drogfogyasztás miatt is. Éppen ezért Bárándy Péter igazságügy-miniszter - a büntető törvénykönyv módosításával - enyhíteni kívánja a szankciókat. Az ellenzék értelmezésében ugyanakkor a koalíció ezzel rászabadítja a dílereket az iskolákra, és közvetve a kábítószerek kipróbálására bátorítja a közép- és felsőoktatási intézmények tanulóit".

Mátrai Márta, az Országgyűlés Szociális és Családügyi Bizottságának fideszes elnöke szerint (u.o.) "módosítás nem engedi büntetni azokat a terjesztőket, akik a huszonegyedik életévüket nem haladják meg, és oktatási, köznevelési, gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézetek területére csekély mennyiségű kábítószert együttesen történő fogyasztás alkalmával kínálnak vagy átadnak' (...) a jogalkotó ezzel pont a legveszélyeztetettebb korosztályt sodorja veszélybe. Az enyhítés (...) azt sugallja: nyugodtan ki lehet próbálni a kábítószert. 'Ezek után felmerül bennem a kérdés, kinek és miért áll érdekében a tervezett módosítás?' Mátrai Márta szerint az 1999-es szigorítás óta eltel időszak még nem volt megfelelő arra, hogy statisztikailag elemezze annak hatásait, de - mint mondja - az akkori kormány célja egyáltalán nem az volt, hogy a fiatalok tömegével kerüljenek börtönbe. A kábítószerrel kapcsolatba került személyek kriminalizálásával, azok előzetes letartóztatásba helyezésével kapcsolatban a politikus úgy véli, mindig az adott esetet megvizsgálva lehet eldönteni, jogos-e az eljárás".

Szitka Péter, az Országgyűlés kábítószerügyi albizottságának szocialista alelnöke szerint (u.o.) "hamis az az ellenzéki állítás, hogy az enyhítés hatására az úgynevezett beetető embereknek is lehetőségük nyílik arra, hogy kibújjanak a felelősségre vonás alól, ha tettenérés esetén azzal védekeznek majd, hogy csak közös kábítószerezésben vettek részt. 'Nem lesz rá lehetőségük. Az elterelés intézményét, ami egy leszoktató, a társadalomba visszavezető programon való részvételt jelent, azok a fiatalok választhatják, akik egyszer, alkalomszerűen fogyasztottak kábítószert, vagy adtak át a társuknak. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy maga a büntetőeljárás az első eset után is lezajlik, tehát másodszori tettenérés esetén már nincsen pardon. Másrészről pedig a dílerek vagy kereskedők esetében már nem állja meg a helyét a csekély mennyiség, így rájuk ez a mentesülési lehetőség értelemszerűen nem vonatkozik.' A jogalkotók szerint a dílereket továbbra is szigorúan büntetni fogja a törvény, különösen abban az esetben, ha iskola területén vagy annak közelében folytatják tevékenységüket".

Ritter Ildikó, Országos Kriminológiai Intézetet munkatársa elmondta (u.o.): "az 1999-es és 2000-es év kábítószerrel való visszaéléseit vizsgálva, illetve ügyészekkel, rendőrökkel készített interjúk alapján arra az eredményre jutottak, hogy nem sikerült visszaszorítani sem a kábítószer-fogyasztást, sem a kábítószer-kereskedelmet. 'Igaz, hogy több terjesztőt vontak eljárás alá, az eseteket közelebbről megvizsgálva azonban kiderült: többségében 'piti' - gyakran fiatalkorú - dílerekről volt szó, akik társuknak adtak át valamilyen szert, vagy megosztották a megszerzett anyagot. A nagybani terjesztőket továbbra sem sikerült elérni' (...) 1999 óta az elterelés intézményének lehetősége is szűkült, sőt a jogalkalmazók számos esetben akkor sem alkalmazzák ezt, ha módjuk nyílik rá. Bár a módosítást követően a bejelentések aránya jelentősen növekedett (a bejelentők több, mint fele valamelyik oktatási intézmény volt), a rendőrség felderítő munkája mégsem javult. Ennek egyik oka, hogy a rendőrségben nem történtek szervezeti átalakítások: a jogalkalmazás feltételeit nem rendelték hozzá a megnövekedett jogalkalmazói igényhez. Másrészt a fogyasztók is rejtettebbé váltak, illetve kevésbé működtek együtt a rendőrséggel, mint korábban. A szakértő helyesnek tartja az enyhítést, és nem tart attól, hogy ennek hatására a felbátorodott terjesztők ellepnék az iskolákat. 'Szerintem az oktatási intézményekbe nem fognak dílerek bemenni, hogy a gyerekek között kábítószert fogyasszanak, majd azzal védekezzenek, hogy ők csak fogyasztók".

Pokorni Zoltán, a Fidesz oktatási kabinetjének vezetője szerint (Sümegi Noémi: Változó drogjogok, Heti Válasz, 2002. november 29.) "Magyarországon a szülőket felelősségre vonják, ha nem járatják iskolába a gyermeküket: elfogadhatatlan, hogy az a gyermek, akit szülei az 'államra bíznak', nagyobb veszélynek legyen kitéve a drogokat tekintve, mintha az utcán csavarogna' (...) a javaslat azt vonja maga után, hogy az iskolákban és más, gyermekek által látogatott intézményekben könnyebb lesz és kisebb kockázattal jár majd a kábítószer fogyasztása és terjesztése, mint bárhol másutt. A drogterjesztők az iskolák falai közé teszik át működésüket, hiszen ott könnyebb lesz a dolguk: a büntetés minimális kockázatával sem kell számolniuk, amennyiben - tettenérés hiányában - a terjesztést közös fogyasztásnak tüntetik fel. Pokorni szerint annak a veszélye is fennáll, hogy nagykorú személyek fiatalkorúakat vagy kiskorúakat használnak majd fel a kábítószer termesztésére, előállítására vagy terjesztésére, rájuk ugyanis enyhébb büntetések vonatkoznak".

Topolánszky Ákos a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium kábítószerügyi koordinációért felelős helyettes államtitkára (aki a szigorításkor is ezt a posztot töltötte be) szerint (u.o.) "a törvénymódosítók az életszerűséget tartották szem előtt. A fiatalok egytizede ugyanis különböző rendszerességgel, de többször is használ drogot. S mivel ők életük jó részét oktatási intézményekben töltik, sajnálatos módon előfordul, hogy ott drogoznak. 'A törvényalkotók tehát le akartak írni egy gyakori helyzetet' - mutatott rá a helyettes államatitkár, aki szerint a most hatályos jogszabály aránytalanul magas büntetést helyez kilátásba. Egy 18. életévét betöltött gimnazista egy marihuánás cigarettáért akár hét és fél évet is kaphat. Az iskolában lebukott diák a továbbiakban választhatja az elterelést, ha bebizonyosodik: a csekély mennyiségű kábítószert közös, együttes fogyasztás során kínálták egymásnak. Topolánszky szerint a tanúvallomásokból általában kiderül, hogy kereskedői magatartásról vagy közös fogyasztásról van-e szó".

Ludwig Emil szerint (Erről szól az élet?, Magyar Nemzet, 2002. november 29.) "semmilyen észérv nem szólhat a drogfogyasztás és kriminális kísérőjelenségei bárminő liberalizálása mellett. Amikor szinte napra négy éve a most hatályos kábítószertörvény vitája folyt, egy Fodor Gábor nevű ellenzéki képviselő fellengzősen elmagyarázta a parlamentnek, hogy eleve reménytelen az igyekezet, mert a Nyugat-Európában korábban hozott szigorító intézkedések is rendre kudarcot vallottak. Az információ szépséghibája, hogy épp az ellenkezője igaz: a tekintélyes Angliában, Német- és Olaszországban azóta is eredményes a baloldal által is támogatott szigorítás, míg a megengedő holland és svájci kísérlet rémisztő csődöt mondott. De megszoktuk már, hogy az ilyen apróságok szemernyit sem zavarják szabadelvű guruinkat".

Hegyi Gyula szerint (A kábítás trükkje, Népszava, 2002. november 29.) "a két kormánypárt részéről logikus és következetes lépés a kábítószertörvény tervezett módosítása. Amikor az Orbán-kormány megalkotta Európa egyik legszigorúbb drogtörvényét, az MSZP és az SZDSZ parlamenti képviselői egyenként, név szerinti szavazáson mondtak nemet a javaslatra. A két akkori ellenzéki párt szakértői megjósolták, hogy a fideszes törvény egyrészt börtönbe juttat sok ártatlan fiatalt, akik beleszívtak egy körbekínált marihuánás cigarettába, másrészt semmilyen többletvédelmet sem jelent a kemény drogokkal, tehát a halállal kereskedő nagykereskedőkkel szemben. Széles körű nemzetközi tapasztalatokra állították (állítottuk), hogy a fogyasztás kriminalizálása nem old meg semmit, sőt, újabb szenvedést zúdít sok kiszolgáltatott fiatalra és családjára. E jóslat csak részben vált be. A magyar igazságszolgáltatás kollektív bölcsessége megakadályozta, hogy a könnyű drogok tizenéves fogyasztói ezrével vagy tízezrével rács mögé kerüljenek. Sok fiatal mégis börtönbe került azért, amit több tízezernyi vagy százezernyi társa minden következmény nélkül megúszott. Egyes becslések szerint a budapesti középiskolások közel fele belekóstolt már a könnyű drogba. E súlyos társadalmi és egészségügyi probléma kezelését nem könnyíti, hanem lényegében lehetetlenné teszi, ha néhány fogyasztót véletlenszerűen (vagy egyéni bosszú alapján) évekre valódi bűnözők közé zárnak a börtönbe. Ez az eljárás - a reszkessen mindenki, aki még szabadlábon van elve - nem a demokráciákhoz, hanem azokhoz az elmúlt rendszerekhez illik, amelyeket a Fidesz vezetői amúgy durva szavakkal szoktak szidalmazni".

Hegyi szerint "sajnos kevés szó esik arról is, hogy a könnyű drogok alkalmi fogyasztóinak csak néhány százaléka tér át valaha is a halált hozó kemény drogokra. A körbekínált jointról, a halálos heroinról való átszokás aránya alacsonyabb annál, ahányan rendszeres alkoholfogyasztóból idővel alkoholistává válnak. Nem beszélve a dohányzásra való rászokásról, amely évente sok tízezer halál közvetlen okozója Magyarországon, s talán a legfőbb oka a lesújtóan rossz halálozási mutatóknak. A könnyű drogok és a kemény drogok összemosása sajnos elsősorban az utóbbi terjesztőinek kedvez, akik szó szerint aranyáron üzletelnek a pusztulással. Minden kábítószerre nemet kell mondani, ahogy például a könnyű testi sértést és az emberölést is egyaránt bünteti a törvény. Egyaránt, de nem egyformán: mert végső soron azonos jellegű, de veszélyességében és kimenetelében nagyon különböző cselekményről van szó".

Hegyi úgy véli "idővel Magyarországon is érdemes lenne alapos orvosi és igazságügyi vizsgálatok, valamint a közvélemény széles körű tájékoztatása után különválasztani egymástól a könnyű és kemény drogok büntetőjogi megítélését. Meggyőződésem, hogy ez a különbségtétel megoldást kínálna sok olyan problémára is, amelyet joggal vetnek fel a jelenlegi vita jó szándékú résztvevői. Igazi tanárember például nem szívesen jelenti fel és juttatja börtönbe tanítványát, hiszen az iskola nem a börtön előszobája. Ha a könnyű drogok alkalmi fogyasztása nem a rendőrségre, hanem az iskola vezetésére tartozna, akkor teljes fegyelmi szigorral tilthatnák ki az iskola falai közül a bizonyosan nem oda illő füvezést. Ugyanez vonatkozik számos más ifjúsági és kulturális intézményre, szórakozóhelyre, s általában a nyilvános fogyasztásra. Ez utóbbit egyáltalán nem kellene legalizálni, mert ez ellentétes lenne társadalmunk hagyományaival. De a drogozás elleni fellépést össztársadalmi felelőtlenség a rendőrségre áttolni, különösen olyan esetben, amikor ez utóbbinak a súlyos bűncselekmények megelőzésére és üldözésére sincs energiája. (...) A kemény drog azért más eset, mert olyan gyorsított utat jelent a halálhoz, amelyből a visszatérésre és a gyógyulásra igen szerény az esély. A kemény drogra való rászokástól ezért elrettentéssel is érdemes távol tartani az áldozatokat. A függőségbe került áldozatok esetében még az önkéntes leszoktatókúra is csak szigorú rezsim esetén kecsegtet némi sikerrel. Nagyjából hasonló kezelésre van szükség az akaratuk ellenére beutaltak esetében is, bizonyos további szigorítások mellett. (Ez elsősorban a zárt ajtók mögött folyó gyógyítást jelenti.) A kemény droggal való üzletelés pedig egyike a legsúlyosabb és legveszélyesebb bűncselekményeknek, amellyel szemben a törvény teljes szigorával kell fellépni".

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695