Vita az egyházak finanszírozásáról

2002-12-05

Az egyházak finanszírozása ügyében módosító javaslatot terjesztett be több kormánypárti politikus. A Donáth László, Suchmann Tamás MSZP-s és Fodor Gábor SZDSZ-es politikusok által jegyzett javaslat hatályon kívül helyezné azt a jövő év elején életbe lépő rendelkezést, amely a népszámlálási adatokat veszi alapul a vallási közösségeknek járó költségvetési támogatások meghatározásánál és elosztásánál.
Ha a Parlament megváltoztatja a jelenlegi egyháztámogatási rendszert, az MDF az Alkotmánybírósághoz fordul - nyilatkozta Szászfalvi László, a párt frakcióvezető-helyettese. Ha a katolikus egyház által annyira óhajtott, népszámlálás alapú pénzelosztás érvénybe lép, akkor a mostani kormányzat magasan megjutalmazza a számára legkeményebb ellenfelet - reagált Donáth László szocialista képviselő. A katolikus egyház is az Alkotmánybírósághoz fordul, ha a kormány nem vonja vissza az egyház-finanszírozásra vonatkozó módosítási javaslatait. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szerint a kormány több törvénymódosító javaslata sérti Magyarország és az Apostoli Szentszék közötti megállapodást, illetve hátrányosan érinti a katolikusokat. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára, Veres András püspök szerint a módosítások korlátoznák a katolikus egyházat, ugyanis a kormány elképzelései nemcsak pénzt vonnak el az egyháztól, hanem sértik a vallásos emberek személyiségi jogait. Ezért a magyar katolikus egyház vezetése a kialakult helyzetről levelet írt Medgyessy Péternek és a Vatikánnak is. Veres András azt ígérte, ha az Országgyűlés a tiltakozás ellenére mégis megszavazza a módosításokat, akkor az egyház nemzetközi úton próbál igazának érvényt szerezni. Gál J. Zoltán kormányszóvivő szerint valószínűleg tájékozatlanságból fakadó félreértésről van szó. A kormányszóvivő közleményében arra utalt, hogy a katolikus egyház jövőre a kormány javaslata szerint mintegy 750 millió forinttal több támogatáshoz jutna, mint az idén.

Összefoglalás

Az egyházak finanszírozásának jövő évi megváltozását támogató érvek:
- az 1 százalékos rendszer 'igazságosságát' torzítja, hogy nem ad képet a nem adózó állampolgárok felekezeti hovatartozásáról, nem tükrözi például a nyugdíjasok, a diákok, munkanélküliek széles csoportja véleményét
- ha az állam az ország teljes lakosságát megkérdező népszámlálási adatok alapján osztja szét az egyházak támogatására szánt keretet, akkor sokkal igazságosabb eredményt kap, mintha csak a tényleges adóbefizetők véleményét venné alapul
- a korábbi rendszer nem az egyházak valós támogatottságán alapult, hanem a jómódú hívők jövedelemviszonyait mutatta, ez hasonlatos ahhoz a diszkriminációhoz, mintha a választójogot vagyoni helyzethez, vagyis cenzushoz kötnénk

Az egyházak finanszírozásának jövő évi megváltozását kritizáló érvek:
- az Orbán-kormány először mindenkit megnyugtatott azzal, hogy a népszámláláskor a felekezeti hovatartozásra vonmatkozó kérdésre a válaszadás teljesen önkéntes és titkos, kizárólag a statisztikai adatgyűjtés céljait szolgálja, egyéb jogkövetkezménye nem lehet, senkit nem hozhat hátrányosabb vagy előnyösebb helyzetbe, aztán pedig mindenkit becsapott azzal, hogy az adatokat a felekezetek pénzbeli jutalmazására és büntetésére használta fel: jutalmazta a kormányt támogató felekezeteket, amelyek a népszámlálás ügyében (is) a kormány álláspontját visszhangozták, s országos kampánnyal biztatták híveiket felekezetük megjelölésére, és büntette azokat a felekezeteket, amelyek nem értettek egyet a kormánnyal, s amelyek a válasz megtagadását javasolták híveiknek
- a cenzus során a vallási hovatartozásra vonatkozó pont csupán a fakultatívan megválaszolandó kérdések között szerepelt, és a feltett kérdés nem is arra vonatkozott, hogy a válaszadó melyik egyházat támogatná ennek ismeretében döntöttek úgy egyes felekezetek, hogy kifejezetten kérik (katolikusok), 'megtiltják' (Hit Gyülekezete), illetve a hívek belátására bízzák (zsidó hitközségek), hogy megvallják-e felekezeti hovatartozásukat
- a változás a két legnagyobb felekezetnek kedvez, a többi vallási közösséget azonban hátrányosan érintené
- a katolikus egyház mindmáig adós maradt annak hiteles megmagyarázásával, hogy ha a magyar összlakosság 52 százaléka katolikus (a magát vallásosnak mondó lakosság 69 százaléka), hogyan lehetséges, hogy a közterheket viselő produktív lakosságnak csak mintegy 8 százaléka támogatja a katolikus egyházat



Révész Sándor szerint (A farizeusok árnyéka, Népszabadság, 2002. november 2.) "a kormány nem tudja eldönteni, hogy a felekezetek hitéleti támogatásának mértékét az egyszázalékos adófelajánlásokhoz kellene-e kötni vagy a népszámlálási adatokhoz. A kormány ezek szerint identitászavarban szenved. Nem tudja eldönteni, hogy önmagával azonos vagy bukott elődjével. Egy évvel ezelőtt még minden világos volt. A mostani kormánypártok képviselői egyöntetűen elutasították, az akkori kormánypártok képviselői pedig úgyszintén egyöntetűen támogatták, hogy 2003. január elsejétől az egyházak hitéleti támogatásának szinte semmi köze ne legyen az állampolgári önrendelkezéshez, az adózó polgárok kinyilvánított szándékához. Ahhoz, hogy mégis legyen, el kell temetni a tavaly november 12-én elfogadott 'salátatörvénynek' a hitélet támogatására vonatkozó részét. Talán érdemes a feledékenységre hajló kormánypárti döntéshozók emlékezetébe idézni, miért is voltak ők fölháborodva tizenkét hónappal ezelőtt. Az első MSZP-SZDSZ-kormány a hitélet támogatását kiragadta a hatalmi önkény köréből, és lehetővé tette, hogy az adózó polgárok adójuk egy százalékát az általuk megjelölt felekezet hitéletének támogatására ajánlják fel. Az adózók hatoda-hetede élt ezzel a lehetőséggel. Az így felajánlott pénzt az állam a többszörösére egészítette ki, és olyan arányban osztotta szét a felekezetek között, amilyen arányban a nyilatkozó adózók az egyes felekezeteket megjelölték. A tavaly ősszel elfogadott törvénymódosítás szerint a jövő évtől a hitélet költségvetési támogatásának már csak egészen csekély hányadát tennék ki a közvetlenül felajánlott egy százalékok, a pénz túlnyomó részét a népszámlálási adatok alapján osztanák szét. Éppen azokat a nyilatkozatokat mellőznék, amelyek pontosan a felekezetek anyagi támogatására vonatkoznak, és éppen azokat használnák helyettük, amelyek egyáltalán nem arra vonatkoznak".

Révész. "a népszámlálás előtt heves vita dúlt az országban arról, hogy helyes-e, ha az állam a népszámlálási kérdőíven a polgárok felekezeti hovatartozása iránt érdeklődik. Az Orbán-kormány mindenkit megnyugtatott, aztán mindenkit becsapott. Mindenkit megnyugtatott azzal, hogy a válaszadás teljesen önkéntes és titkos, kizárólag a statisztikai adatgyűjtés céljait szolgálja, egyéb jogkövetkezménye nem lehet, senkit nem hozhat hátrányosabb vagy előnyösebb helyzetbe; aztán pedig mindenkit becsapott azzal, hogy az adatokat (a statisztikai törvény, az adatvédelmi törvény és az alkotmány elveivel dacolva) a felekezetek pénzbeli jutalmazására és büntetésére használta fel. Jutalmazta a kormányt támogató felekezeteket, amelyek a népszámlálás ügyében (is) a kormány álláspontját visszhangozták, s országos kampánnyal biztatták híveiket felekezetük megjelölésére, és büntette azokat a felekezeteket (például a zsidó hitközségeket, kisebb keresztény egyházakat, a krisnásokat stb.), amelyek nem értettek egyet a kormánnyal, s amelyek a válasz megtagadását javasolták híveiknek. Ha tehát nem változna semmi, akkor január elsejétől kárt okozna egyházának az a mélyen elkötelezett hívő, aki a népszámlálás ügyében is egyháza álláspontját követte, míg más egyházak azon százezrek után is fölmarkolnák a pénzt, akik még ahhoz sem vették maguknak a fáradtságot, hogy adójuk egy százalékáról rendelkezzenek, mert az egyházuk még ennyire sem volt fontos nekik, mert az egyházukhoz fűződő kapcsolatuk merőben formális, mert már semmi közük a hithez, csak származásuk révén vallják magukat annak, amik a szüleik voltak. A kormány éppen idejében bukott meg ahhoz, hogy elmaradjon a hitbéli elkötelezettség büntetése és a formalitásnak, a hit látszatának jutalmazása. De hogy ez az égbekiáltó igazságtalanság túlélhetné a farizeusok kormányának bukását...!"

Dobszay János szerint (Mennyiből az angyal?, HVG, 2002. november 14.) "a kormány nem kezdeményezi a Fidesz-MPP által 'örökül hagyott' egyház-finanszírozási szisztéma, a népszámlálási eredmények alapján történő pénzosztás megváltoztatását, de nem is áll ellen az ilyen irányú javaslatoknak. A mostani eset is jelzi, a Medgyessy- kabinetnek nincs kiforrott egyházpolitikai elképzelése. Megalakulása óta a Medgyessy-kormány többször került már abba a helyzetbe, hogy bizonygatnia kellett, nem egyházellenes, ám alighanem minden eddiginél nagyobb bizonyítási kényszer nehezedik majd rá a következő napokban, hetekben. A kabinet két tűz közé került: nem akarja összerúgni a port a történelmi egyházakkal, ám egyre többen unszolják, hogy valljon színt, és a jövő évi költségvetésről folyó vita során támogassa annak a rendelkezésnek a 'visszamódosítását', amellyel az Orbán-kabinet - a katolikus és a református egyháznak kedvezve - megváltoztatta az egyházak számára elkülönített költségvetési keretösszeg felekezetenkénti elosztásának elveit (...). E hét elején több emberi jogi civil szervezet, kisegyház, illetve ismert közéleti személyiség - köztük katolikus értelmiségiek is - 'elektronikus tüntetést' indított, azt követelve, hogy továbbra is az 1 százalékos adófelajánlások, és ne a tavalyi népszámlálási adatok alapján történjen az elosztás. Közben kormánypárti képviselők is jelezték, hogy elkerülhetetlennek tartják az eredeti állapot helyreállítását. A kormány költségvetésitörvény-tervezetében viszont nincs ilyen javaslat. Szalay István, a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) egyházi ügyekért felelős címzetes államtitkára ugyanakkor a napokban azt mondta, a kabinet 'megteremti majd a technikai feltételeket ahhoz, hogy a parlament a legjobb belátása szerint döntsön a kérdésben'".

Dobszay szerint "a koalíciós pártok az országgyűlési választások előtt egyértelművé tették, hogy kormányra kerülésük esetén megsemmisítenék a támogatáselosztásra vonatkozó új - megítélésük szerint alkotmányellenes - rendelkezéseket. Az állam és egyház kapcsolatával mindössze egyetlen rövid bekezdésben foglalkozó kormányprogram azonban már csak általánosságban szólt arról, hogy a kormány 'megkülönböztetés nélkül biztosítja' a hitélet szabad gyakorlásának feltételeit. A kabinet pedig eddig mindössze egy ponton tett javaslatot a szerinte diszkriminatív helyzet megszüntetésére: 2003-tól ismét minden, Magyarországon bejegyzett egyház kiállíthatna adókedvezményre jogosító igazolást a hozzá beérkező közcélú adományokról. Ezt a lehetőséget ugyanis az Orbán-kormány idején korlátozták: a 136 bejegyzett egyházból ma 23 élhet ezzel a lehetőséggel. (...) Jelentősen növekszik viszont az egyházak hitéleti tevékenységére és az intézmények működtetésére fordítható támogatás. Vallásszociológusok kutatásai szerint ugyanakkor az adózók sokkal nagyobb arányban értenek egyet azzal, ha az állam a kulturális örökség részét képező egyházi intézmények, templomok, kolostorok felújítását támogatja, mint azzal, ha a hitéleti tevékenységüket közvetlenül finanszírozza, és Európa számos országában (Franciaország, Csehország) is ez az állami támogatás logikája. (...) A jelenleg hatályos egyház-finanszírozási rendszerben a vallási közösségek az adózók 'egyszázalékos' rendelkezéseinek arányában jutnak hozzá az állami támogatáshoz, az előző parlamenti ciklusban született módosítás szerint azonban 2003. január 1-jétől már a népszámlálási adatok alapján kellene elosztani a keretet. Ez a két legnagyobb felekezetnek kedvez, a többi vallási közösséget azonban hátrányosan érintené. Az adójuk 1 százalékáról rendelkezők 'szavazatai' alapján a katolikus egyházat támogatók aránya tavaly 60 százalék volt, a református egyházat 20 százalékuk jelölte meg kedvezményezettként. Ezzel szemben a 2001-es népszámlálás során a magukat vallásosnak mondók (a népesség közel 74 százaléka) mintegy háromnegyede vallotta magát katolikusnak, 21 százaléka pedig reformátusnak. Az evangélikusok a cenzus alapján 4 százaléknyian vannak, az 1 százalékos felajánlások alapján viszont 6 százalékos a támogatottságuk. Az 1 százalékos rendszer 'igazságosságát' torzítja, hogy nem ad képet a nem adózó állampolgárok felekezeti hovatartozásáról, nem tükrözi például a nyugdíjasok, a diákok, munkanélküliek széles csoportja véleményét. A személyijövedelemadó-bevallások során az adózók alig egyhatoda - mintegy félmillió polgár - nyilvánít véleményt. A legutóbbi népszámláláskor ezzel szemben az összeírtak kilenctizede - több mint 9 millió személy - nyilatkozott vallásáról, illetve vallástalanságáról (utóbbi 15 százalékot tett ki). A jóval nagyobb merítésű népszámlálási minta viszont azért nem tekinthető reprezentatívnak, mert a cenzus során a vallási hovatartozásra vonatkozó pont csupán a fakultatívan megválaszolandó kérdések között szerepelt, és a feltett kérdés nem is arra vonatkozott, hogy a válaszadó melyik egyházat támogatná. Ennek ismeretében döntöttek úgy egyes felekezetek, hogy kifejezetten kérik (katolikusok), 'megtiltják' (Hit Gyülekezete), illetve a hívek belátására bízzák (zsidó hitközségek), hogy megvallják-e felekezeti hovatartozásukat".

Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze szerint (In: Gavra Gábor: 'Újra emberszámba vesznek minket', Magyar Narancs, 2002. november 14.) "az ideális megoldást az jelenthetné, ha egy jelentős adócsökkentéssel párhuzamosan megszűnne az egyházak hitéleti célú költségvetési támogatása. A közterhek érzékelhető csökkentése lehetővé tenné az állampolgárok számára, hogy maguk fedezzék egyházuk működési költségeit. Ezt az önfinanszírozást egészíthetné ki az egyszázalékos támogatás, valamint az egyházak tényleges állami feladatátvállalását honoráló normatív juttatás. Emellett az államnak továbbra is gondoskodnia kellene a nemzeti értékeket gondozó egyházi gyűjtemények és templomok fenntartásáról".

Németh elmondta a népszámlálás felekezeti hovatartozást firtató kérdésének megválaszolásánál a Hit Gyülekezete arra kérte a hívőket, hogy "ne válaszoljanak a kérdésre, felekezeti hovatartozásukat tekintsék magánügynek. Ennek egyik oka az volt, hogy Magyarországon a felekezeti hovatartozás nyilvántartásával egyszer már súlyosan visszaéltek, a másik pedig az, hogy az elmúlt négy év a gyülekezet számára finoman fogalmazva is nehéz időszak volt. Az akkori politikai gyakorlat tipikus példája volt, hogy a népszámlálási adatokat a népszámlálásról szóló törvény rendelkezései és az akkori kormányzat ígéretei ellenére kormányzati célok elérésére használták föl. Sajnálatos, hogy ezt a módosítást eddig az új törvényhozás sem vonta vissza. (...) Azt hiszem, hogy az önkormányzati választás eredményeinek ismeretében vált reálissá ennek a szabályozásnak a hatályon kívül helyezése. Az előző hónapok eszelős antikommunista hisztériája, a baloldal vallásellenességének a mítosza, valamint a szocialistákba a jobboldali propaganda által sulykolt bűntudat miatt nemigen kerülhetett szóba az eredeti rendelkezés helyreállítása. (...) Nagy hibát követne el a kormánytöbbség, ha ezt nem tenné meg, mert ez a kérdés nem csupán az egyházak finanszírozásáról, hanem a magyar politikai elit hiteléről is szól.

Németh elmondta "az Orbán-érában számos gyülekezeti tagot ért atrocitás felekezeti hovatartozása miatt. (...) Akadt példa munkahelyről történt elbocsátásra, de minden évben voltak problémák az egyszázalékos fölajánlások körül is. Az APEH formai okokra hivatkozva sokak felajánlását nem fogadta el. A gyülekezethez közel álló Hetek című hetilap szinte minden hirdetőjét elvesztettük, állításuk szerint a rájuk zúdított vizsgálatok miatt. Az 1998-ban felépült, többféle rendezvény lebonyolítására alkalmas Hit Parkot négy évig bojkottálták a rendezvényszervezők. Ezt közülük többen azzal indokolták, hogy a szerződés megkötése előtt beszélték le őket arról, hogy itt bonyolítsák le a tervezett programot, legyen szó kiállításról vagy akár Európa-bajnokságról".

Horn Gyula (In: Szlazsánszky Ferenc, Hazafi Zsolt: Vissza a térképre, Hetek, 2002. november 15.) "az egyházi támogatás lényegében eddig bevált rendszere, amely az adófizetők egyszázalékos juttatására épül, a költségvetési kiegészítéssel olyan gyakorlat, melyet fenntarthatónak látok. Ami a népszámlálás adatait illeti, azok nem tekinthetőek hitelesnek, ráadásul szerintem alkotmányellenes a téma szerepeltetése a kérdőíveken".

Balog Zoltán, Orbán Viktor egykori egyház-politikai főtanácsadója, a budapesti német ajkú református egyházközség lelkésze szerint (In: Jezsó Ákos: Új állomásnál a reformátusok, Magyar Nemzet, 2002. november 16.) "az elmúlt négy évben kialakult finanszírozási rendszer az összes, komolyan vehető egyház támogatását megnövelte. A támogatás rendszerét elsősorban a népszámlálási adatokra kívántuk építeni, hiszen a felmérés révén olyan, szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy az ország teljes lakosságának véleményét kikérhettük arról, melyik egyház tagjának tartja önmagát. Meglehetősen pontos számadatot kaptunk. Most is úgy gondolom: ha az állam az ország teljes lakosságát megkérdező népszámlálási adatok alapján osztja szét az egyházak támogatására szánt keretet, akkor sokkal igazságosabb eredményt kap, mintha csak a tényleges adóbefizetők véleményét venné alapul".

Balog arra a megjegyzésre, hogy "a tiltakozók éppen a népszámlálási adatok felhasználását tartják illegitimnek, hiszen úgy vélik, hogy azt csak statisztikai célra szabad igénybe venni" azt felelte, hogy "nem értem ezt a logikát. Szerintem mindegyik egyháznak támogatnia kellene azt a szemléletet, hogy nemcsak a fizetőképes, vagyis a gazdag emberek véleménye a fontos, hanem a kevés jövedelmű és a nyugdíjas embereké is. Nem tartom szerencsésnek, ha vagyoni alapon kettévágjuk az országot. Az előző kormány nem erre törekedett".

Balog úgy véli "a törvény ellenzői közül most sokan azt mondják, hogy a népszámlálás során nem mindenki válaszolt az egyházi hovatartozását firtató kérdésre, ezáltal a statisztikai felmérés pontatlanná vált. Szerintem akik egy anonim felmérésben eltitkolták a véleményüket, azoknak most kevés jogalapjuk van a tiltakozásra. Egy kicsit olyan ez, mint amikor valaki nem vesz részt a választásokon, aztán tiszta szívvel szidja a hatalomra kerülteket".

Hack Péter szerint (Mindenki egyért, Hetek, 2002. november 22.) "nagy bajban van a katolikus egyház. Az egyházak hitéleti tevékenységének költségvetési pénzből való támogatása kapcsán nyilvánvalóvá vált, hogy a magyarországi katolikus klérus feladta az aktív hívőkért folyó harcot, és inkább a nem katolikus hívők adójáért indult harcba. Ezt bizonyítja az a mód is, ahogyan a katolikus egyház az Orbán-kormánnyal összejátszva költségvetési támogatásának növelését elérte. A rendszerváltás után a különböző egyházak, így a római katolikus egyház is azzal az ígérettel állt a magyar társadalom elé, hogy az elnyomás alól felszabadulva, a társadalom számára erkölcsi mintát nyújtva új vallási reneszánsz élenjárója lesz. Az elmúlt tizenkét esztendő tapasztalata azt bizonyította, hogy bár a kilencvenes évek elején némileg megnőtt a templomlátogatók száma, ez a felvirágzás csak rövid ideig tartott. A szabadság viszonyai között a magukat történelminek nevező egyházak nem tudták elérni a hívők tömegeit. Egy ideig lehetett ugyan arra hivatkozni, hogy az egykori elnyomás hatása még tovább él, de több mint egy évtizeddel a rendszerváltás után ez már nyilvánvalóan tarthatatlan. A kudarcot jól jelezte, hogy lényegében nem növekedett azoknak a hívőknek a száma, akik személyi jövedelemadójuk egy százalékát valamely történelmi egyháznak ajánlották volna fel. Az egyszázalékos felajánlás mint a hitélet állami támogatásának egyik módja a kilencvenes évek közepén alakult ki. Ezen lehetőség megteremtéséig a kormány, illetve a parlament tulajdonképpen a felekezetek bemondása alapján, önkényesen döntötte el az egyházak hitéleti támogatását".

Hack szerint "az állam és az egyházak szétválasztását támogatók - vagyis azok, akik az alkotmány rendelkezéseit komolyan kívánják venni - úgy ítélik meg, hogy hosszú távon tarthatatlan a hitélet állami támogatása. Az állam az adófizetők pénzét nem költhetné különféle vallási hitek terjesztésére. Az egyházak anyagi támogatása nem a szolgáltatásaikat igénybe nem vevő adófizetők dolga, hanem a híveké. Amennyiben a hívek elégedettek egyházuk szolgálatával, akkor saját jövedelmükből támogathatják saját egyházukat, és ha az állam az egyházak tevékenységét támogatásra méltó közhasznú tevékenységnek tartja, akkor adókedvezménnyel ösztönözheti a híveket egyházuk támogatására. 1995-ben az akkori szocialista-szabaddemokrata kormányzat ennek az ideálisnak tekintett állapotnak a bevezetéséig ideiglenes jelleggel hozta létre az úgynevezett egyszázalékos felajánlást. Ezzel a megoldással az állam lemondott a személyi jövedelemadó egy százalékáról, mivel azt nem használhatja szabadon. A polgároktól elvonja ugyan ezt az összeget, de az egy százalékról rendelkezőket nem terheli többletadó, hiszen ezt a pénzt így is, úgy is elvonják. A történelmi egyházak egy része rögtön tiltakozott az új rendszer ellen, elsősorban arra hivatkozva, hogy a felajánlás bevezetett módja igazságtalan versenyt eredményez, hiszen eredeti változatban az adófizető döntésétől függött, hogy jövedelemadójának egy százalékát valamely bejegyzett egyháznak, vagy egy alapítványnak vagy társadalmi szervezetnek juttatja-e. Ebben a helyzetben az egyházak a Vöröskereszttel, vagy a rákos gyerekeket segítő alapítványokkal versenyeztek. A tiltakozás hatására később változott a rendszer. Ekkor vezették be az egy plusz egy százalék felajánlását, amikor is az adó egy százalékát valamely alapítványnak vagy társadalmi szervezetnek lehet felajánlani, a másik egy százalékon a bejegyzett egyházak osztoznak. Ráadásul az egyházak esetében az állam vállalta, hogy azon adófizetők egy százalékaival kiegészíti az egyházaknak juttatandó pénzt, akik nem éltek a felajánlás jogával. Ez a kiegészítés előbb ötven százalék, később nyolcvan százalék volt. Számokkal kifejezve ez azt jelenti, hogy 2002-ben az adófizetők 2,2 milliárd forintot ajánlottak fel az egyházaknak, ezt az állam 6,7 milliárd forinttal 8,9 milliárdra egészíti ki. A vita ennek a jelentősebb összegnek - tehát a 6,7 milliárd forintnak - az elosztási módja körül bontakozott ki".

Hack szerint "eredetileg a kiegészítéseket a felajánlott összegek arányában osztották ki az egyházak között. A történelmi egyházak - és mindenekelőtt a katolikus egyház - tiltakoztak ezen elosztási mód ellen. Érvelésük lényege az volt, hogy a törvényi megoldás a gazdag hívőkkel rendelkező új egyházaknak kedvez, hiszen a történelmi egyházak nagy létszámú szegény hívővel rendelkeznek, akik sokan keveset ajánlanak fel, míg az új egyházaknak kevés, de nagy jövedelmű hívük van. Ezt az érvelést egyébként a tényleges adatok nem támasztották alá, de az országgyűlés mégis változtatott az elosztás módján, és a felajánlók száma alapján rendelte elosztani a kiegészítést. Ez volt a helyzet az Orbán-kormány első éveiben, amikor még azt a változtatást is bevezették - szintén katolikus sürgetésre -, hogy az ötszáz forintnál kisebb felajánlást is számításba vették. (...) a katolikus egyház számára azonban a legnagyobb problémát az okozza, hogy a mintegy négy és fél millió adózóból mindössze 335 ezer ajánlotta fel személyi jövedelemadójának egy százalékát a katolikus egyház számára. Ha figyelembe vesszük azokat a nyilatkozatokat, hogy a katolikus egyház, a szerzetes- és apácarendek komoly utánpótlási gondokkal küzdenek, a klérus egyre jobban elöregszik, ez az adat nem meglepő. Ugyanakkor a katolikus egyház mindmáig adós maradt annak hiteles megmagyarázásával, hogy ha a magyar összlakosság 52 százaléka katolikus (a magát vallásosnak mondó lakosság 69 százaléka), hogyan lehetséges, hogy a közterheket viselő produktív lakosságnak csak mintegy 8 százaléka támogatja a katolikus egyházat. Az ellentmondást egy sajátos machinációval oldották fel. A közügyekre figyelő polgár csak azt láthatta, hogy először vita bontakozott ki arról, hogy a népszámlálás során a polgárok vallási hovatartozását is firtatni akarják. Az Orbán-kormány a tiltakozások ellenére ragaszkodott a vallással kapcsolatos kérdéshez, végig azt hangsúlyozva, hogy a kérdésre nem kötelező válaszolni. Ezt követően hirtelen azzal szembesültek a választók, hogy az egyik törvény vitájában megjelent egy fideszes kapcsolódó módosító indítvány, amely felrúgva a több mint fél évtizede működő rendszert, 2003-tól kezdődően megváltoztatta a kiegészítés felosztásának módját, és a több mint hatmilliárd forintot nem a felajánlók száma, hanem a népszámlálás eredményei alapján osztanák el. Erről az indítványról a parlamentben még csak vitát sem lehetett folytatni, hiszen az úgynevezett részletes vita lezárása után, a szavazást közvetlenül megelőzően terjesztették elő. Ez a megoldás az egy százalékos felajánlásból részesülő 103 egyházból 101-et hátrányosan érint, kettőt, a római katolikus egyházat és a református egyházat előnyösen: a katolikusokat nagyon előnyösen, a reformátusokat kicsit előnyösen. Fontos hangsúlyozni, hogy nem a történelmi, illetve a nem történelmi egyházak immár megszokottá váló vitája alakult itt ki, mert a katolikusok által keresztülerőltetett változtatás a történelmi egyházakat is hátrányosan érinti. (Leghátrányosabban az izraelita felekezetet.)"

Hack szerint "az ügy körül kirobbanó vita érdekes fejleményekkel szolgált. A machinációt annak idején háttérből irányító Semjén Zsolt egykori államtitkár arra hivatkozik, hogy a rendszeren nem lehet változtatni, mert azt nemzetközi szerződés biztosítja. Semjén szerint ő 2001 elején aláírt erről egy megállapodást a Vatikán képviselőjével, miszerint az egy százalék fennmaradó részének elosztása a népszámlálási adatok alapján történjen. Ezzel a nyilatkozattal két nagyon súlyos probléma van. Ilyen tárgyú nemzetközi szerződés nem létezik. A kormány nem köthet az Országgyűlés jóváhagyása nélkül olyan nemzetközi szerződést, amely az Országgyűlés hatáskörébe tartozik. A feudalizmus idején még lehetséges volt, hogy a király valamely lakája megegyezett a pápai követtel, hogy a király által beszedett adók mekkora részét juttatják el a pápának. (...) Különösen nem dönthet a költségvetésről egy ki sem hirdetett titkos megállapodás. Az még külön érdekes, hogy a katolikus egyházat érintő parlamenti viták kapcsán lépten nyomon felbukkan egy-egy addig senki által nem hallott, állítólagos titkos megállapodás a magyar állam és a Vatikán között. Egyesek a most folyó átvilágítási vitában is arra hivatkoznak, hogy a katolikus egyház vezetőinek ügynökmúltja azért nem kutatható, mert állítólag megállapodás született a Vatikánnal arról, hogy ez nem fog megtörténni. A Semjén-féle népszavazási paktum másik döbbenetes eleme, hogy az Orbán-kormány már a népszámlálás előtt tudta, hogy annak eredményét a költségvetési pénzek elosztására fogják használni. Ezen magatartás erkölcsi értékelésére nehéz szavakat találni, hiszen itt a polgárok és az egyházak durva kijátszása, közönséges becsapása történt. Ha a népszámlálást elrendelők előre tudták, mire szolgál a vallással kapcsolatos kérdés, miért nem hozták ezt nyilvánosságra? Miért nem adtak esélyt az embereknek arra, hogy ennek ismeretében döntsenek arról, milyen választ adjanak a vallásukra vonatkozó kérdésre? Vagy miért nem azt kérdezték az emberektől, hogy melyik egyház támogatását tartanák indokoltnak? Ha ezekről a kérdésekről elindulhatna a nyilvános vita, talán arra is választ kaphatnánk, hogy mi a fontosabb: az egyházukért anyagi áldozatot is vállaló hívők számának növelése, és ezen keresztül életük megmentése és segítése, vagy csak a pénz. Bárhonnan is jön".

Semjén Zsolt szerint (In: Szőnyi Szilárd: Isten fizesse meg?, Heti Válasz, 2002. november 22.) "a korábbi rendszer nem az egyházak valós támogatottságán alapult, hanem a jómódú hívők jövedelemviszonyait mutatta. Ez hasonlatos ahhoz a diszkriminációhoz, mintha a választójogot vagyoni helyzethez, vagyis cenzushoz kötnénk".

Szőnyi Szilárd szerint (u.o.) "a tiltakozók fő érve ezzel szemben, hogy a módosítás a száznál is több felekezet 98 százalékát hátrányos helyzetbe hozza, ugyanis a népszámlálás előtt arról nem volt szó, hogy az egyházak 2003-tól az egyébként nem kötelező vallási kérdés válaszai alapján kapnak támogatást. Semjénék fordítva látják az arányokat. Azt hangsúlyozzák, hogy a vallási közösségek hivatkozott 98 százalékának hívei létszámukat tekintve messze elmaradnak a katolikusok és a reformátusok tábora - két százalék - mögött. Az összeírást végző Központi Statisztikai Hivatalt (KSH) továbbá az állam azért tartja fenn, hogy a költségvetés tervezésekor a KSH adataira is támaszkodhasson; a népszámlálási adatok pedig lényegében megegyeznek a korábbi felmérések eredményével. Az új támogatási rendszerre számító egyházakat egyébként az Alkotmánybíróság döntése is védi. Egy korábbi határozat a közjogi váromány fogalmát alkalmazva kimondta: a jogbiztonságot veszélyeztetné, ha az állam egy már törvényben megfogalmazott, ám még meg nem valósult kedvezményt elvon. (...) Kétségtelen, hogy az összeírás alapul vétele a népegyházaknak kedvez, és hátrányosan érinti azon közösségeket, melyek hívei 'felülreprezentáltak' a vallásukat elhallgatók között. Ide tartoznak például a zsidó hitközségek, melyek több tagja történelmi reflexből nem vallotta meg hovatartozását; sőt Tordai Péter, a Mazsihisz elnöke szerint az izraeliták aránya nagyságrendekkel nagyobb a népszámlálás adatainál. Ezt a problémát Semjén Zsolt is valósnak tartja, s (...) azt mondta: ha továbbra is ő intézné az egyházi ügyeket, a hitközségek miatt, valamint egyéb méltányolható igények kielégítésére kompenzációs keretet hozna létre. Mindazonáltal nehéz értelmezni, hogy amikor Tordai Péter nagyságrendi különbségről beszél, a zsidó vallású, származású, kultúrájú vagy hagyományú emberek csoportjára gondol-e. A népszámláláson ugyanis közel 13 ezren vallották magukat izraelitának, ez a szám pedig nagyjából megegyezik Kovács András szociológus felmérésének arányaival. Eszerint az ország lakói százezres nagyságrendben tekintik magukat zsidónak, közülük azonban tízszázaléknyian vallásosak 'a szó szigorú értelmében'. A Mazsihisztól szemlátomást senki sem akarja elvitatni, hogy magáénak vallja a zsidóság közel százezer, vallását nem gyakorló tagját. A történelmi keresztény felekezetek hívei szerint így azt sem kellene számon kérni, hogy a katolikusok támogatásakor figyelembe veszik azokat is, akik a népszámláláson akár csak a hagyomány miatt vallották magukat az egyházhoz tartozónak".

Czene Gábor szerint (Egyházügyi csatabárd, Népszabadság, 2002. december 4.) "a szó szoros értelmében vett rendkívüli sajtótájékoztatóján Veres András püspök szokatlanul élesen bírálta a szocialista-liberális koalíciót. Hosszan sorolta az utóbbi hónapokban felgyülemlett sérelmeket, mindenekelőtt azokat a törvénymódosító javaslatokat, amelyek szerinte a katolikus egyház működését, a vallásos emberek jogait fenyegetik. A püspöki kar ultimátummal felérő kérést intézett a kormányhoz, jelezve, hogy nemzetközi lépéseket tesz, ha a parlament megszavazza a kifogásolt indítványokat. A püspöki kar egyebek mellett az ellen tiltakozik, hogy a kormányzat - a vatikáni szerződés módosítása nélkül - a népszámlálási adatok helyett ismét az egyszázalékos adófelajánlások arányában akarja szétosztani a hitéleti támogatást. Az egyház kevesli a műemlékek felújítására szánt összeget, valamint az ingatlanjáradék értékállóságát, továbbá hátrányosnak tartja a közszolgálati televízió új műsorrendjét. (...) Egyelőre kétséges, jár-e bármilyen eredménnyel a püspöki kar szenvedélyes fellépése. A legnagyobb érdeklődés a támogatásról folyó vitát kíséri. E téren a kormányzat hajthatatlan: más vallási közösségek érdekeit is védve ragaszkodik ahhoz, hogy - amíg az Alkotmánybíróság másként nem foglal állást, de a következő esztendőben mindenképpen - az egyházak az adófelajánlásoknak megfelelően jussanak hozzá a pénzhez. Korábban évről évre egyre többen ajánlották fel adójuk egy százalékát a katolikusoknak, ám az idén először mintegy húszezerrel csökkent a támogatók száma. A kormányzat szerint 717 millió forinttal nagyobb öszszeg járna a katolikus egyháznak, ha a népszámlálási adatok alapján állapítanák meg a támogatás mértékét. Az egyházat azonban nem éri anyagi veszteség, mert a költségvetés kiegyenlíti a különbözetet. Ez a gesztus semmiképpen sem erősíti azt a vélekedést, hogy a szabad demokratákkal kiegészült szocialista hatalom a templomfalak mögé akarja visszaszorítani a katolikusokat. Az előző kabinet a kereszténységet politikai identitása meghatározó elemévé emelte. A püspöki kar az elmúlt négy évben talán túlságosan is hozzászokott az egyház kegyeit kereső politikusok látványához. A mostani kormány az állam és az egyház összefonódása helyett annak szétválasztását hirdeti, csak éppen eddig kevés gondot fordított arra, hogy igyekezzen meggyőzni a katolikusokat: ez a törekvés nem sanda szándékot takar, hanem a vallásszabadság kiteljesedését és a függőségi viszony felszámolását szolgálja".

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695