Medgyessy Péter moszkvai útja

2002-12-27

Utoljára 1996-ban járt magyar miniszterelnök hivatalos úton az orosz fővárosban. Medgyessy Péter miniszterelnök elmondta: a magyar kormány célja, hogy erősítse az elmúlt években meglehetősen hűvössé vált orosz-magyar kapcsolatokat. A miniszterelnök szerint a kétoldalú viszonynak nem árt Magyarország uniós felvétele. A magyar kormányfő elmondta, hogy Budapest fontos közvetítő szerepet játszhat az Európai Unió és az orosz piac között.
Medgyessy Péter Moszkvában megbeszélést folytatott Gennagyij Szeleznyovval, a Duma házelnökével, Kaszjanov kormányfővel, az orosz törvényhozás vezetőjével és fogadta őt Putyin elnök is. Medgyessy Péter a társaságában utazó magyar üzletemberek kíséretében találkozott az orosz üzleti és gazdasági élet fontosabb szereplőivel, köztük a Gazprom vezetőjével is. Moszkvai látogatását értékelve a magyar miniszterelnök úgy vélte, Magyarország újra jó pozíciókat szerezhet az orosz piacon. Medgyessy Péter megegyezett arról, hogy 90 millió dollárt még az idén kifizet Oroszország államadósságaiból. A megállapodás alapján a törlesztés készpénzben, közvetítők nélkül történik. A Fidesz közleményében jelezte, hogy "sajnálatosnak, felelőtlennek, és a nemzeti érdekekkel ellentétesnek tartja, hogy a Medgyessy-kormány az elmúlt időszakban a külpolitikát a polgári kormány hazug lejáratására használja fel".

Összefoglalás

Medgyessy Péter moszkvai útjával kapcsolatos főbb érvek:
- az Orbán-kormány egyszerre rontotta el a kapcsolatokat a legérzékenyebb szomszédokkal, valamint Washingtonnal és Moszkvával, a Fehér Ház az utóbbi években ellenállt minden átlátszó kísérletnek és a kötelező hivatalos udvariassággal, ám demonstratív módon megtagadta a személyes találkozás lehetőségét Orbán Viktortól és más politikai és (talán) érzelmi háttérrel ugyanez történt Moszkvával is; Orbán nem tehette be a lábát az orosz fővárosba
- az Orbán-kabinet olyan szakaszban hanyagolta el az orosz kapcsolatokat, amikor már véget ért a szovjet hatalom bukása után törvényszerűen megjelenő zűrzavar és a hozzá kapcsolódó hatalmi harcok korszaka: Oroszország ma regionális nagyhatalom, s ebben a minőségében az európai, sőt a nemzetközi stabilitás megkerülhetetlen alkotóeleme, ezt jelzi a Washington-Moszkva viszony látványos 'melegedése', az Európai Unió vezető hatalmaival kialakított bizalmi kapcsolat is
- a Medgyessy kormány kármentő missziója minőségileg több, mint 'piackutatás', nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy az immár az egyesült Európa részévé váló Magyarország egy hatalmas eurázsiai, de ugyanakkor Európa felé nyitó és mind európaibb tudatú orosz regionális nagyhatalom igazi partnereként hozzájárulhasson Moszkva európaizálási kísérletének sikeréhez
- Budapest huzamosabb időn át akkor negligálta a kétoldalú kapcsolatokat, amikor az Egyesült Államok elnöke és a többi nyugati hatalom vezető embere minden alkalmat megragadott orosz kapcsolatainak az ápolására; Moszkva huzamos negligálása azonban nem csupán politikai hiba volt, hanem gazdasági is, méghozzá számunkra nagyon is hátrányos, nem csupán az ugyancsak a múlttól örökölt tisztázatlan fizetési kötelezettségek miatt, hanem az orosz piacban rejlő szinte végtelen lehetőségekért
- az igazsághoz hozzátartozik, hogy a magyar-orosz viszonyban valamiféle közeledés, enyhülés akkor is bekövetkezett volna, ha nem történik meg a kormányváltás, ugyanis nemcsak Budapest nem engedheti meg magának, hogy ne legyen beszélő viszonyban egy nagyhatalommal, hanem Moszkva sem ignorálhat a végtelenségig egy olyan országot, amely alig másfél év múlva az Európai Unió teljes jogú tagja lesz.
- Medgyessy Péter személyes érdeme, hogy elődjénél sokkal határozottabban és céltudatosabban fogalmazta meg a magyar-orosz viszony rendbetételének célját
- az anyagi kérdésekben (adósságügy, kereskedelmi mérleghiány) Moszkva vonakodik, az nem csoda, végül is mindenki vonakodik, ha a saját pénztárcájáról van szó, ugyanakkor sokkal nehezebben magyarázható, hogy Oroszország - e pillanatban legalábbis - olyan területen sem hajlandó gesztusokat tenni, ami nem kerülne pénzbe
- az áttörés folytonos hangoztatásának a kormány feltehetőleg már csak azért is szükségét érezheti, mert hosszú kihagyás, az évtizede húzódó megoldatlan kérdések ismeretében túlzott reményeket fűzött az úthoz, s ezekhez képest kevés az igazán értékelhető konkrétum
- Medgyessy a szép szavakra, a mosolyokra, a barátságos gesztusokra helyezte a hangsúlyt, s megállt néhány általánosság hangoztatásánál, szóra érdemesnek sem találta a műkincsek vagy a rudkinói temető kérdését
- Medgyessyék 'sikerének' köszönhetően - 245 millió dollár helyett kilencvenmilliót kap Magyarország; e készpénzes megoldást azonban az előző kormány már 'kitalálta', s épp az új MSZP-SZDSZ-kormány volt az, amelyik júniusban hatalmas médiakampánnyal levette a napirendről, pedig sokkal jobban jártunk volna, ha akkor megkaptuk volna a pénzt, figyelembe véve a dollár árfolyamának azóta bekövetkezett csökkenését és a forint magas kamatszintjét



Gömöri Endre szerint (Moszkva. A harmadik kármentesítő misszió, Figyelő, 2002. december 20.) "ha az első felvonásban letesznek az asztalra egy puskát, akkor - a klasszikus csehovi dramaturgia szabályai szerint - annak a harmadikban el kell sülnie. Az előző kormány diplomáciája 'felülírta' Csehovot. Három töltött fegyvert hagyott az utód asztalán, ráhagyván egyúttal az ártalmatlanítás feladatát is. Így a mai magyar vezetésnek jóformán párhuzamosan három 'felvonásban' három kármentő missziót kell végrehajtania. (...) Az ifjú és arrogáns elődök ugyanis (hogy vezetőjük kedves sportjának terminológiáját alkalmazzuk) a jobbszélen elrohanva mesterhármast produkáltak. Egyszerre rontották el a kapcsolatokat a legérzékenyebb szomszédokkal, valamint Washingtonnal és Moszkvával. Az okok szükségszerűen eltérőek voltak, ám a következmények hasonlóak. A szlovák és román kapcsolatok beleragadtak a státustörvény hínárjába. A Fehér Ház az utóbbi években ellenállt minden átlátszó kísérletnek és a kötelező hivatalos udvariassággal, ám demonstratív módon megtagadta a személyes találkozás lehetőségét Orbán Viktortól. Más politikai és (talán) érzelmi háttérrel ugyanez történt Moszkvával is. Orbán nem tehette be a lábát az orosz fővárosba. Martonyi külügyminiszter '12 óra előtt 5 perccel' végrehajtott küldetése eredménytelen maradt. Az új balközép kormány első kármentő missziója Washingtonban átütő sikerre vezetett. Medgyessy fogadtatása éppen olyan demonstratívan volt nagyvonalú, mint Orbán elutasítása. Látványosan bizonyította ez a siker, hogy az önismeret, az arányérzék és az érdekek pragmatikus érvényesítése a döntő. Ez háttérbe szorít minden vélt ideológiai rokonságot".

Gömöri szerint "a második, a teljesen elhibázott státustörvénnyel kapcsolatos kármentő fáradozások még ma is tartanak. A taktikai súlyú akadályokat azonban fokozatosan félretolja az útból a meghatározó európai stratégia: az unió keleti kibővítése. Ez tűzte napirendre Washington és a múlt heti brüsszeli döntés után a harmadik missziót: a moszkvai kapcsolat (elkésett) helyreállítását. Az Orbán-kabinet téveszméi talán itt teremtették a legabszurdabb helyzetet. Olyan szakaszban hanyagolta el az orosz kapcsolatokat, amikor már véget ért a szovjet hatalom bukása után törvényszerűen megjelenő zűrzavar és a hozzá kapcsolódó hatalmi harcok korszaka. Oroszország ma regionális nagyhatalom, s ebben a minőségében az európai, sőt a nemzetközi stabilitás megkerülhetetlen alkotóeleme. Ezt jelzi a Washington-Moszkva (és jellemzően a Bush-Putyin) viszony látványos 'melegedése', az Európai Unió vezető hatalmaival kialakított bizalmi kapcsolat. (...) A Putyin adminisztráció megszilárdulását és tartósságát, stabilizáló szerepét az Orbán-kurzust kivéve valamennyi közép- és kelet-európai kormány érzékelte. A legmagasabb szinten tartották kapcsolataikat Moszkvával".

Gömöri úgy véli "a mostani harmadik kármentő misszió feladata az, hogy véget vessen ennek a valóságos érdekeinktől elszakadt, teljesen irracionális magatartásnak. Oroszország átalakulásának folyamata még hoszszú ideig tart. A mai, a gazdasági és politikai élet egészét átgyúró reformfolyamat immár eléggé szilárd ahhoz, hogy se a 2003. decemberi parlamenti választások, se a 2004. márciusi (emberi számítás szerint Putyin mandátumát meghosszabbító) elnökválasztás ne törje meg a lendületét. (...) Van olyan érvelés, amely az orosz gazdaság viszonylagos gyengeségére hivatkozva korlátozottnak ítéli a gazdasági kapcsolatok fellendítésének lehetőségét. Ezt meggyőzően cáfolja a nagy globális vállalatok nem lanyhuló érdeklődése az orosz piaci lehetőségek iránt. Arról nem is szólva, hogy az orosz külkereskedelem 45 milliárd dolláros mérlegtöbblete is olyan méretű fizetőképes felvevőpiacról ad hírt, amelynek lehetőségeit vétek lenne (mint ahogy vétek volt eddig) lehetőségeinkhez képest nem kihasználni. A kármentő misszió persze minőségileg több, mint 'piackutatás'. Nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy az immár az egyesült Európa részévé váló Magyarország egy hatalmas eurázsiai, de ugyanakkor Európa felé nyitó és mind európaibb tudatú orosz regionális nagyhatalom igazi partnereként hozzájárulhasson Moszkva (Nagy Péter óta legnagyobb szabású) európaizálási kísérletének sikeréhez".

A Magyar Hírlap álláspontja szerint (Új fejezet kezdetén, Magyar Hírlap, 2002. december 21.) "a moszkvai államfő örömmel nyugtázta, hogy végre valahára találkozhatott a magyar miniszterelnökkel, hiszen ilyen magas szintű hivatalos látogatás, mint a mostani, hét év után az első. Hozzátehette volna, de nem tette, hogy Budapest huzamosabb időn át akkor negligálta a kétoldalú kapcsolatokat, amikor az Egyesült Államok elnöke és a többi nyugati hatalom vezető embere minden alkalmat megragadott orosz kapcsolatainak az ápolására. Cselekedte azért, mert Moszkvát változatlanul a világpolitika nagy tekintélyű szereplőjének tartja. Csakis szűkkeblű ideológiai elfogultság vezethette az előző kormányzat vezetőit, amikor huzamosabb időn át úgy tettek, mintha Oroszország itt a szomszédságunkban nem is léteznék. Bizonyos értelemben érthető volt ez az elfogult magatartás a közelmúlt fél évszázada után, de a letűnt Szovjetunió a Nyugatnak is ugyanolyan ellenfele volt, mint nekünk magyaroknak. És az 1990-es esztendők kezdete óta a Kreml környékén is alaposan megváltozott a világ. Moszkva huzamos negligálása azonban nem csupán politikai hiba volt. Gazdasági is, méghozzá számunkra nagyon is hátrányos. Nem csupán az ugyancsak a múlttól örökölt tisztázatlan fizetési kötelezettségek miatt, hanem az orosz piacban rejlő szinte végtelen lehetőségekért. A mostani Putyin-Medgyessy-találkozón ezért hangoztathatta mindkét államférfi, hogy most, a párbeszédnek remélhetően immár folyamatos újrafölvétele után az elsőbbség a kereskedelmi-gazdasági kapcsolatoké. Medgyessy közvetlenül azelőtt, hogy a Kremlbe ment, a Gazpromnak, ennek az orosz gázipari óriásnak a vezetőivel találkozott. Remélhetően hamarosan részleteiben is kiderül, milyen kilátásokkal. És ugyancsak remélhetően sikerül valóra váltani azt, amit Medgyessy úti céljául kitűzött: az elmúlt évek visszaesése után új fejezet kezdődhet a magyar-orosz kapcsolatrendszerben".

Szalai Zoltán szerint (Hét szűk esztendő, Népszabadság, 2002. december 21.) "utoljára éppen hét évvel ezelőtt járt magyar miniszterelnök Moszkvában, azóta - legalábbis legfelsőbb szinten - a két ország jóformán nem volt beszélő viszonyban. Kár lenne most bűnbakot keresni, hiszen az elhidegülésnek szubjektív és objektív okai egyaránt voltak. A 90-es években nemcsak hazánk fordított hátat Oroszországnak, hanem Moszkvát sem igazán érdekelte Közép-Európa. A késő jelcini káoszt levezénylőket amúgy sem lehetett volna kívánatos partnernek nevezni. Az 1998-as orosz pénzügyi krach kontinensünk egész keleti felén átsöprő jeges lehelete azonban elementáris erővel döbbentett rá mindenkit, hogy nem lehet nem tudomást venni a másikról. Ha sorsunk már nem is, jólétünk mindenképpen össze van kötve. A felismerést nem követte katarzis: előbb Moszkva játszott 'haragszom rád'-ot a NATO-ba belépő Magyarországgal, majd az orosz lelket nem értő Orbán-féle külpolitika mulasztotta el kihasználni a putyini éra pragmatizmusa nyújtotta lehetőséget. Medgyessy Péter moszkvai látogatása tehát egyértelműen 'hiánypótló'. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a magyar-orosz viszonyban valamiféle közeledés, enyhülés akkor is bekövetkezett volna, ha nem történik meg a kormányváltás. Ugyanis nemcsak Budapest nem engedheti meg magának, hogy ne legyen beszélő viszonyban egy nagyhatalommal, hanem Moszkva sem ignorálhat a végtelenségig egy olyan országot, amely alig másfél év múlva az Európai Unió teljes jogú tagja lesz. Medgyessy Péter személyes érdeme ugyanakkor, hogy elődjénél sokkal határozottabban és céltudatosabban fogalmazta meg a viszony rendbetételének célját".

Szalai szerint "a szép szavak, kölcsönös mosolyok, meleg kézfogások azonban ne tévesszenek meg senkit: egyelőre inkább előrelépésről, mint áttörésről lehet beszélni a magyar-orosz viszonyban. (...) Budapest azonban jogosan remélhette, hogy ezen a viziten sikerül végre pontot tenni több olyan ügy végére is, amelyeket több mint egy évtizede húzunk magunk után. Nos, a reményekben bizonyos mértékig csalatkozni kellett. Úgy látszik, a béklyókat egy mozdulattal mégsem lehet ledobni. Hogy az anyagi kérdésekben (adósságügy, kereskedelmi mérleghiány) Moszkva vonakodik, az nem csoda. Végül is mindenki vonakodik, ha a saját pénztárcájáról van szó. Sokkal nehezebben magyarázható ugyanakkor, hogy Oroszország - e pillanatban legalábbis - olyan területen sem hajlandó gesztusokat tenni, ami nem kerülne pénzbe. Az orosz szempontból teljesen érdektelen és értéktelen sárospataki könyvtár visszaadásról nagy nehezen ugyan megszületett az elvi megállapodás, de megállapodás helyett egyszerűen vissza is lehetett volna szolgáltatni a köteteket. Az orosz diplomácia logikájában azonban néha nehéz eligazodni, és ilyen értelemben is érvényes a napóleoni igazság, miszerint Oroszországban nincsenek utak, csak irányok. De a két ország most egyértelműen jó irányba indult el, még ha az első lépések nem is sikeredhettek túlságosan nagyra. Ha azonban nem lépünk, a hét bő esztendő sem jön el soha".

Stier Gábor szerint (Szép szavak, meleg kézfogások, Magyar Nemzet, 2002. december 23.) "hét év után volt ismét magyar-orosz csúcstalálkozó, s ez a tény már önmagában minősíti Medgyessy Péter moszkvai útját. Abnormális és tarthatatlan volt ugyanis, hogy miközben a világ és térségünk politikusai egymásnak adják a kilincset a Kremlben vagy újabban Szentpéterváron, addig a magyar-orosz kapcsolatok a legjobb indulattal is csupán az udvariassági mezőben mozogtak. Érthető tehát a magyar korrnányfő afölött érzett, nem titkolt öröme, hogy ő lehetett az, aki megtörte a kínos csendet. Megmosolyogtató ugyanakkor az a belpolitikai teljesítéskényszerből fakadó kommunikációs igyekezet, amely lassan már ott tart, hogy az amerikai vagy a lengyel elnökhöz hasonlóan a magyar miniszterelnök is Vlagyimirnak szólítja az orosz államfőt. Az áttörés folytonos hangoztatásának a kormány feltehetőleg már csak azért is szükségét érezheti, mert hosszú kihagyás, az évtizede húzódó megoldatlan kérdések ismeretében túlzott reményeket fűzött az úthoz, s ezekhez képest kevés az igazán értékelhető konkrétum. Így érthető csak igazán, hogy miért tett meg az utolsó utáni pillanatban is mindent az adósságkérdés lezárása érdekében. Ezen örömteli ténnyel együtt is inkább csak előrelépésként, semmint áttörésként értékelhető a moszkvai út, amivel az előzmények ismeretében akár elégedettek is lehetünk".

Stiere úgy véli "Oroszország és Közép-Európa országai a 90-es évek elején látványosan fordítottak hátat egymásnak. Árulkodó, hogy a hivatalos orosz külpolitikai doktrína máig hat és fél sort szentel Közép-Európának. (...) az elhidegülésnek szubjektív és objektív okai egyaránt voltak. Jól mondta moszkvai előadásában Medgyessy Péter, hogy a NATO bővítésének időszakában például törvényszerű volt a kapcsolatok lehűlése. Ezt tetézte Jugoszlávia bombázása és az orosz segélyszállítmány körüli botrány, amelyek miatt az akkori magyar miniszterelnöknek egyszerűen nem volt meghívása Moszkvába. Ezután a kétoldalú vitás ügyek kerültek előtérbe. Nyílt titok, hogy az orosz fél tavaly év elején - túlreagálva a fejleményeket - amiatt mondta le szinte az utolsó pillanatban Kaszjanov kormányfő látogatását, mert a MiG 29-esek háttérbe szorultak a vadászgép-beszerzéseknél, de nem használt a kétoldalú kapcsolatoknak a BorsodChem körüli vita sem. Az Orbán-kormány érezhetően nem tudta levetkőzni Oroszországgal kapcsolatban a szovjet időkben rögzült előítéleteket, nem tudott kommunikálni Moszkvával, s így elszalasztotta a putyini külpolitika pragmatizmusából fakadó esélyt".

Stier szerint "ha a Fideszre azt lehetett mondani, hogy történelmi fóbiák kötötték meg a kezét, akkor az MSZP-t a nosztalgia bilincseli meg. Medgyessy Péter vitathatatlan érdeme, és ezt értékelték is Moszkvában -, hogy prioritást adott az orosz kapcsolatoknak, azzal azonban neki is tisztában kell lennie, hogy e csúcstalálkozóra bármilyen választási eredmény esetén sor került volna, hiszen Budapesten és Moszkvában is tudta már mindenki, hogy ez a helyzet tovább tarthatatlan. A találkozó ténye már önmagában örvendetes előrelépés a kapcsolatokban, tétje azonban inkább az volt, hogy sikerül-e ezt konkrétumokkal megtölteni, avagy még a Putyin-Medgyessy-fotó árát is ki kell majd fizetni. Különböző utalásokból eleve tudvalevő volt, hogy Moszkva számára kiemelten fontos a tranzitútvonalak kérdése, ezen belül a Barátság- és Adria-kőolajvezetékek összekapcsolása, valamint az orosz tőke további szerepvállalásának biztosítsa a magyar energetikai és petrolkémiai iparban. Magyar részről a szovjet időszakból fennmaradt adósságok rendezése mellett az immár kétmilliárd dolláros kereskedelmi hiány csökkentésének elősegítése, a sárospataki könyvtár visszaszolgáltatása, valamint a rudkinói katonatemető megnyitása körüli viták lezárása a fontos".

Stier véleménye szerint "a magyar kormány tárgyalási esélyeit eleve rontotta a kapcsolatok rendezésének belpolitikailag is motivált kényszere, amelyet még megfejelt olyan előzetes ígéretekkel, amelyek realitása erősen bizonytalan volt. Azt például mindenki tudhatta, hogy a sikerrel kecsegtető hazai nyilatkozatokkal ellentétben a sárospataki könyvek helyett Medgyessy legfeljebb saját dossziéját kaphatja kézbe. Nem elhanyagolható tény, hogy - bár lényegében magyar visszalépések, gesztusok árán - elvi egyetértés született több vitás kérdésben, csakhogy amíg a magyar fél ezt már győzelemként könyvelte el, hiszen elegendőnek vélte az áttörés, az új fejezet nyitásának hazai kommunikálására, több pedig egyelőre láthatóan nem érdekelte, az orosz tárgyalók nagyon kemények voltak a konkrétumok tekintetében. Árulkodó volt a két kormányfő fellépése a váratlanul elhúzódott tárgyalások utáni sajtótájékoztatón. Medgyessy a szép szavakra, a mosolyokra, a barátságos gesztusokra helyezte a hangsúlyt, s megállt néhány általánosság hangoztatásánál, szóra érdemesnek sem találta a műkincsek vagy a rudkinói temető kérdését, addig Kaszjanov magabiztos mosollyal sorolta, hogy mit vár el az orosz befektetések, a haditechnikai együttműködés vagy a metróépítésterén, s mellesleg kedves szavakkal emlékezett a 'magyar almácskákra'. Nem tudunk arról, hogy az orosz fél lényeges kérdésben engedett volna - 2,5 százalékos visszalépése az adósságkérdésben a várható befektetések fényében nem tekinthető annak -, nem tett gesztust a Magyarország számára érzelmi szempontból fontos ügyekben sem. Ezek után pedig - a látogatás tényén és látszólag valóban barátságos hangulatán kívül - sikerről, áttörésről beszélni erős túlzás".

D. Horváth Gábor szerint (Felsülés és kudarc, Magyar Nemzet, 2002. december 23.) "most, hogy túl vagyunk egy régóta esedékessé vált magyar-orosz csúcstalálkozón, újra megállapítható a ránk nézve rendkívül szomorú tény: Medgyessy Péter miniszterelnök ez a végtelenül kiszoilgáltatott ember megint bizonyította kormányfői alkalmatlanságát. Mint rendesen, megint megsértett minden érdeket, ami magyar. Az orosz-magyar adósságállomány hasznosításának végtárgyalásán nevetségessé tette Magyarországot és mindnyájunkat. Hazánk miniszterelnöke odáig alacsonyodott, hogy egy egész éjjel vitatkozott azon: 31 helyett 33,5 százalékot adjanak az oroszok - ami ebben az esetben pár millió dollárt jelent - csak azért, hogy saját imáznának építése céljából 'ráverjen egy hosszat' a Fideszre. De miről is van szó? Oroszország mára összesen 467 millió dollárral tartozik a magyar államnak, amelyet törleszteni szeretne. A magyar kormány célja az: ezt az adósságot úgy próbálja meg hasznosítani, hogy lehetőleg minden magyar állampolgár hasznára váljon. Amennyiben tehát a törlesztés módozatai között hierarchiát állítanánk fel, úgy Magyarország szempontjából az lenne a legüdvösebb, ha Oroszország készpénzben fizetné ki mihamarább az egészet. Mivel azonban ettől az oroszok mindig is elzárkóztak, ezért a következő lépésként azt kell megvizsgálni: van-e lehetőség arra, hogy a kormány az adósságdollárokat bevonja a közfeladatok ellátásának finanszírozásába. A Honvédelmi Minisztérium többször jelezte igényét, hogy a lepusztult magyar hadieszközök feljavítása érdekében használna az adósságból, a gazdasági tárca pedig azért fordult a kormányhoz, hogy ezt a pénzt a fővárosi metróépítésre és szerelvényekre fordítaná. Oroszország mindkét felvetés esetében bólintott, hiszem két legyet üthetett egy csapásra: a törlesztés mellett saját cégeinek adhatott volna munkát".

D. Horváth szerint "a honvédelem érdekeinek figyelmen kívül hagyása mögötti motívumokról egyelőre nem tudni sokat, az orosz munkával építendő metróval szemben folyamatosan ellenvéleményt megfogalmazó Demszky Gábor érveit pedig - koalíció ide, koalíció oda - egyszerűen le kellett volna söpörni. Az adósság hasznosításába a következő lépésként - ha az előző valami oknál fogva egyáltalán nem valósulhatott meg - lenne szabad csak cégeket bevonni. Az 1996-ban a parlamentben kirobbant olajgate-botrány; valamint az MSZP közeli cégek húszmilliárdos tartozása azonban azt bizonyítja, hogy ebben az esetben túlságosan megnő a rizikófaktor. 'Nem lesz buli, gyerekek!' - üzente a nemrégiben kifrt pályázat résztvevőinek tegnap MedgyessyPéter, ám kétség nem fér hozzá, nem nagyon lesz olyan cég, amelyik megbocsátja neki, hogy tárgyalási engedélyekkel meg 'kamupályázatokkal' történő hitegetés következtében dollárban számolva százezres költségekbe verte magát. Csakis a felsorolt megoldások életképtelensége okán jöhetne szóba tehát az az értékesítési forma, amely alapján most - Medgyessyék 'sikerének' köszönhetően - 245 millió dollár helyett kilencvenmilliót kap Magyarország. E készpénzes megoldást azonóan az előző kormány már 'kitalálta', s épp az új MSZP-SZDSZkormány volt az, amelyik júniusban hatalmas médiakampánnyal levette a napirendről. Pedig sokkal jobban jártunk volna, ha akkor megkaptuk volna a pénzt, figyelembe véve a dollár árfolyamának azóta bekövetkezett csökkenését és a forint magas kamatszintjét. Az orosz államadósság törlesztését egy hónap múlva magunk mögött hagyjuk, Medgyessy Péternek azonban még akad dolga bőven a végkifejletig. A hangoztatottak ellenére - és apparátusát ismerve - folyamatosan ellenőriznie kell, hogy még csak véletlenül se ékelődhessen be a két ország nemzeti bankja közé egy kereskedelmi; mondjuk az orosz tulajdonban lévő Általános Értékforgalmi Bank. És persze erősen figyelnie kell a kormánykoalícióban felgyűlt mágusokra, hogy idejében a kezükre tudjon ütni".

Aczél Endre szerint (A magyar 'Ostpolitik', Népszabadság, 2002. december 23.) "most már az a kérdés, 'áttörés' volt-e a magyar Ostpolitik első stációja, Medgyessy látogatása vagy sem? E lap annak előtte, hogy minden részlet kivilágosodott volna, inkább nemmel, mint igennel válaszolt. Tegnapelőtt azonban minden tisztázódván, én inkább - a miniszterelnökhöz képest, aki 'igenis, áttörés'-sel reagált a történtekre - azt mondanám, hogy szigorúan a kétoldalú, függő problémákra redukálva az ügyet, valószínűleg áttörés történt, de nagyságrendileg ez így még nem nyugtázható. Csak akkor lesz, ha a Medgyessy vetése beérik; de sokkal inkább akkor, ha a magyar külpolitika keleti irányú tájékozódása eléri Kínát is.(...) Kína legalább akkora deficitje volt az előző ciklus magyar külpolitikájának, mint Oroszország, ha nem nagyobb. Azt a viszonyt tudniillik nem terhelték olyan problémák, mint az orosz-magyart, a kínaiak nem zajongtak Magyarország NATO-tagsága miatt, és - nem mellékesen - kezdeményezőbbek voltak, mint az oroszok. Nem is értették, miért sugárzik feléjük a - közöny. Úgy fest, ennek vége, hiszen Medgyessy 2003-ban bizonyosan elutazik Kínába is".

Kiss Andrej szerint (Kapcsolatépítés a romokon, Népszava, 2002. december 23.) "nem lesz egyszerű dolga Magyarországnak. Sőt úgy is lehet fogalmazni, hogy drámaian nehéz lesz élni azzal a lehetőséggel, ami Medgyessy Péter kétnapos moszkvai tárgyalásai nyomán nyílt meg. Minden jel arra utal, hogy a kölcsönös érdekek ismét szorosabb partnerségre szorítják Magyarországot és Oroszországot. Egyértelmű, hogy a magyar kormányváltás nyomán gyökeres fordulat állt he hazánk Oroszország-politikájában. Pragmatikus, a realitásokból indul ki Medgyessy Péterék gondolkodasa. Ezúttal az orosz partnerek sem bonyolították agyon azt, amit közölni akartak. Igen, ők is örülnek, és szorosabbnak szeretnék látni az együttműködést. Csak hát felvetődik az, hogy ugyanarról beszélünk-e? Miért is fontos Magyamrszágnak és Oroszországnak a partneri viszony normális mederbe terelése? Egyáltalán fontos-e? Merthogy ezekre az alapkérdésekre sem volt az utóbbi időkben válasz. (...) A közös ellenség, az egész modern kor civilizációnkat fenyegető új kihívások ismét összehozták Moszkvát Washingtonnal. A nyugati hatalmak rehabilitálták Oroszországot, elismerték annak teljes erőfeszítéseit. Új korszak kezdődött. Na, ennek a korszaknak az eljövetelét mulasztotta el észrevenni az éppen aktuális magyar kormányzat. Így utólag be lehet vallani azt, hogy az Antall-Boros-, majd a Horn-kormány idején még alkalmatlan volt mind Magyarország, mind Oroszország a párbeszéd újraindítására. Sőt a Fidesz-MDF-kormány első évére is bénító teherként nehezedett a Jugoszlávia elleni katonai fellépés és az annak következtében fagyossá hűlt világpolitikai helyzet. Csakhogy ugyanez a világ egyik évről a másikra drámai módon átalakult. A drámai jelzőt egyebek között az is indokolja, ahogy Orbán Viktorék az egészről nem vettek tudomást, és ezzel komoly versenyhátrányba hozták Magyarországot. Elég visszaemlékezni arra, hogy velünk együtt a vízumkényszer bevezetésének időszakában kelet-európai szomszédainknak is ingerültté vált a viszonya Moszkvával.

Kiss szerint "bárhonnan is közelítjük meg a magyar-orosz 'kapcsolatok' jövőjét, fájdalmasan nehéz lesz azokat újjáépíteni a romokon. Medgyessy Péternek négynapos moszkvai útján a szkeptikusok minden fanyalgása ellenére sikerült elérni az áttörést a magyar-orosz viszonyban. A tévedések elkerülése végett értemes tisztázni: nem az aláírt öt egyezményre gondolok, de még csak nem is az elvi megállapodásm a sárospataki könyvtár jövőre esedékes hazajuttatására. Sőt még az orosz adósság rendezéséről elért megállapodást sem sorolnám az áttöréshez nélkülözhtetetlen történések közé. (Pedig bizonyára jól jön majd az a 20-25 milliárd forint a költségvetésnek). Áttörésről azért beszélhetünk, mert a magyar és az orosz vezetők hét szűk esztendő után ismét beszélő viszonyba keveredtek, képesek ismét emberi hangon és nem csak az üres frázisok szintjén megbeszélni valóban fontos dolgokat. A mélypont után még egy ideig nagyon nehéz dolga lesz a magyaroknak Oroszországban. A magyar üzletembereknek és áruknak a most újranyíló kapukon keresztül olyan helyzeti hátrányból kell versenyre kelnie a világ legnehezebb piacán, ami csak hosszú távon kecsegtethet látványos eredményekkel. Ha sikerül élni a lehetőséggel, akkor a most megrendelt 300 vagon alma és 10 millió doltárnyi konzerv után vasúti szerelvények ezrei szállíthatnak majd magyar termékeket Oroszországba. Ahogy Kaszjanov kormányfő fogalmazta, a magyar árukat szereti és visszavárják Oroszországba. Bárhonnan is közelítjük meg a magyar-orosz 'kapcsolatok' jövőjét, fájdalmasan nehéz lesz azokat újjáépíteni a romokon. Medgyessy Péternek négynapos moszkvai útján a szkeptikusok minden fanyalgása ellenére sikerült elérni az áttörést a magyar-orosz viszonyban".

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695