A közoktatási törvény tervezett módosítása (2. rész, folytatás)

2003-01-31

Az Oktatási Minisztérium tervezete szerint jövő évtől a kisiskolásoknak nem lehetne írásbeli leckét adni hétvégére, iskolai szünetre, ezen kívül az alsó tagozatban megbukni sem lehetne. Magyar Bálint oktatási miniszter elmondta, hogy a szülők és a tanár együtt dönthetnének arról, hogy mikor mehet felsőbe a kisdiák.
A diákok 5 százaléka, 5-6000 gyerek bukik meg évente az általános iskola első osztályában. Az oktatási tárca vezetője azt szeretné, ha a kisdiákok az életüknek, életkoruknak megfelelő oktatásban részesülnének. Sipos János, a szaktárca közoktatásért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a módosítás felmenő rendszerben lépne életbe, azaz az általános iskolát 2004 szeptemberében megkezdő tanulóknak már nem lehet leckét adni hétvégére és megbuktatni sem lehetne őket. Pokorni Zoltán fideszes politikus szerint a helyhatóságok nem kapják meg a pedagógus-béremelés teljes összegét a költségvetésből, a pénzt pedig az önkormányzatok egyedül nem tudják kigazdálkodni. Az Orbán-kormány oktatási minisztere szerint a bukás és házi feladat kérdése fontos, de nem stratégiai kérdés, sőt amolyan figyelemelterelés a lényegről. Pokorni Zoltán úgy véli, hogy stratégiai kérdés, mennyi pénz jut az iskolákhoz, óvodákhoz. A politikus kijelentette, hogy 100 milliárd forint a különbség, az Orbán-kormány által kialakított, és a jelenlegi finanszírozási rendszer között. A politikus szerint lehetetlen helyzetbe kerülhetnek főként a kisebb önkormányzatok, ezért csődökre és iskolabezárási hullámra lehet számítani. Hiller István, az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára elmondta, hogy a költségvetésben 2003-ban 100 milliárd forinttal több jut oktatásra, mint 2002-ben és ez lényegesen több, mint 2001-ben vagy korábban. Az oktatási tárca azt tervezi, hogy egy hárommilliárdos alapból támogatja azokat az önkormányzatokat, amelyek nem tudják kifizetni a megemelt pedagógus béreket.

Összefoglalás

A közoktatási törvény tervezett módosítását támogató vélemények:
- az alsó tagozaton mindenkinek meg kellene adni a lehetőséget, hogy a saját ütemében fejlődhessen
- az osztályzás megszűnése és a bukás lehetőségének kizárása nem a gyerekek 'kényelmét' (a 'semmittevés' esélyének növekedését) szolgálja, hanem éppen ellenkezőleg, segít nekik abban, hogy - életkoruknak és képességeiknek megfelelően - valódi mentális erőfeszítéseket tegyenek, hiszen mi is motiválja a 6-10 éves gyermeket a tanulásra, mint az, hogy a számára fontos felnőtteknek örömet szerez jó teljesítményével
- az oktatási kormányzat - a diákéletmódról folytatott kutatások eredményeivel összhangban - nem tekinti egészséges folyamatnak, hogy a tanulók pszichikus-mentális-fiziológiai fejlődésüket veszélyeztetve túl sokat görnyednek tankönyvek, füzetek felett, nem is mindig kedvező fizikai környezetben, ehelyett bárcsak többet kerékpároznának, fürdőznének, túráznának, énekelnének, beszélgetnének velünk s kortársaikkal, vagyis: tanulnának, mert bizony mindez tanulás; így a túlterhelést csökkenteni kívánó oktatáspolitika voltaképpen 'igazi' tanulást ígér az 'áltanulás' helyett
- legalább százesztendős törekvése a pedagógia legjobbjainak, hogy a sommás osztályzatok helyébe olyan árnyalt értékeléseket kapjanak a tanulók, melyekből kiderülnek az értékeik, a hiányosságaik, s az is, hogy min, milyen fejlesztő tevékenységgel lehet és érdemes javítani; a szöveges értékelés nem rangsorba állítja - sokszor önbeteljesítő jóslatként - a tanulókat (mondván: hadd szokják a versengést), hanem tanuló, tanár és szülő közös munkájaként kezeli a tanulási folyamatot, és segítséget nyújt a további teendőkhöz
- legalább 100 esztendeje - folyamatosan azt igazolja minden nevelésszociológiai elemzés, hogy az évfolyamismétlés stigmája mindig együtt járt a társadalmi szegregáció üzenetével
- nem arról van szó, hogy az első négy osztályban majd a törvénymódosítás után nem lehet osztályt ismételni, lehet, csak ebben - éppen a gyerek érdekében - előbb meg kell állapodnia a szülőnek és a pedagógusnak
- jegyre felelni óriási szorongással jár, különösen ha a gyerek introvertált, a szorongás pedig, ezt számtalan kutatás bizonyította, csökkenti a teljesítményt; a magyar iskola egyik paradoxona tehát, hogy úgy akar teljesítményt előcsiholni, hogy közben ebben minden módon akadályozza a gyereket, elsősorban a helyzettel, amibe belezavarja, még attól sem riad vissza, ha ezzel megbetegíti őt
- a magyar iskolában nem teljesítményhajsza, hanem álteljesítmény-hajsza folyik, persze számtalan olyan iskola működik Magyarországon is, ahol nem feleltetnek jegyre, ahol együttdolgozás van, és mégis - vagy éppen ezért - nagyszerűen működik, tíz éve, húsz éve
- a Tudományos Akadémia már kétszer is publikált eredményei bizonyítják a magyar iskola betegít, minél jobban alkalmazkodik hozzá egy gyerek, annál inkább
- a magyar oktatási rendszer bizonyítottan túlterheli a diákokat: a diákok jelentős része napi 10-11 órát foglalkozik az iskolai feladatokkal, és sokuk kevesebb mint 7 órát alszik

A közoktatási törvény tervezett módosítását kritizáló vélemények:
- el kellene eloszlatni a tárgyi ismeretek tanítása nélküli képességfejlesztés tévhitét, mert sajnos sokan terjesztik, és szitokszóként emlegetik a lexikális tudást, pedig tárgyi (lexikális) ismeretek nélkül nem lehet eligazodni a világban, és ezek átadása nélkül nem lehetséges a megértés és a kifejezőkészség kifejlesztése
- hamis és félrevezető állítás, hogy az iskolai tananyagból úgyse emlékszünk semmire, ezért fölösleges megtanulni, és csak képességeket kell fejleszteni, a részleteket pedig megnézzük a világhálón könnyen elérhető adatbázisokban; ez nem igaz, hiszen a szigorú, következetes logikát a kémia, fizika, matematika és a többi tantárgy rendezett gondolkodásra szoktató világa fejleszti ki bennünk, ezek nélkül nincs következetes gondolkodás, és nem alakulhat ki stabil világkép
- rossz, a közoktatás egészének belső rendjét felforgató, elfogadhatatlan politikai trükk a lexikális ismereteket képességeik alapján csak részben befogadni képes gyermekeket és szüleiket azzal áltatni, hogy gyermekük valójában zseni, csak az iskola túl sok lexikális terhet rak rá; az alapképességek kifejlesztése a gyermek, a szülő, a pedagógus és a közösség együttes érdeke
- kétélű és gonosz politikai trükk a szülőket és nagyszülőket azzal ámítani, hogy gyermekeink betegesen túlterheltek, és példákat sorolni, hogy mi mindent nem kellene megtanulniuk; ez ugyanis szakmai és nem népszavazási kérdés
- az oktatási tárca tervezett reformtervezetének kivédhetetlen buktatója, hogy olyanokon múlik a siker, akik mindmáig más elvek szerint dolgoztak, más elvárásokkal szembesültek, és akiknek a véleményét - komolyan legalábbis - soha senki nem kérdezte
- félő, hogy a buktatás tilalma és az az elvárás, hogy az első négy évet, ha törik, ha szakad, megszakítás nélkül tanulhassa végig a gyerek, önmagában még nem ér el eredményt, sokkal átfogóbb változásra van szükség: másként kell gondolkodni iskoláról, tudásról, esélyegyenlőségről
- minden ellentétes nyilatkozat ellenére, a törvénymódosításban - ha valaki figyelmesen olvassa - a 6+6-os iskolaszerkezet preferálása szerepel
- a házi feladat mennyiségét, vagy azt, hogy legyen-e lecke a szünetre, nem az oktatási miniszternek kellene szabályozni, nagyon súlyos tévedés ez a lépés, mert a tanár presztízsét, tekintélyét, eszközeit csökkenti a nevelésben, oktatásban; ha a tanár kezéből minden eszközt kiveszünk, és a gyerekek a közoktatási törvényt lobogtatva járnak majd iskolába, és megmondják a tanárnak, mit szabad követelnie és mit nem, ez a közoktatásban káoszhoz vezet
- ha a szociálliberális kormányzat szembekötősdit játszik, és megengedő, jószívű nagyszülőként nem sújtja a gyermekeket efféle bukási kudarcmumussal, attól még a hátrányos sorsú gyerek nem lesz okosabb, ha nem ösztönzi semmivel, a semmiből nem tör elő a tanulási vágy
- az oktatás alapvető feltétele a pedagógus, akit már a javaslat is megaláz; törvényben kívánják szabályozni - nem azt, hogy mit, hanem azt, hogy hogyan tanítson; némelyikük valószínűleg szívesen visszaadná a fizetését emeléssel együtt, hogy cserébe szakemberként kezeljék
- a hetvenes években a 'bukásmentes osztály - bukásmentes iskola' hadjárat tette tönkre az oktatást - az ideológia úgy tűnik, mára törvényerejűvé válik
- a közoktatási törvény módosítására tett jelenlegi javaslat a pedagógusi pálya presztízsét óriási mértékben csökkenti, a pedagógusokat kiszolgáltatottá teszi, és nem a buktatás megtiltása miatt, mert azt eddig is csak végső esetben alkalmazták, hanem az egész módosítás üzenete miatt
- a közoktatás fontos feladata alapvető tárgyi ismeretek átadása, a társadalom törvényszerűségeinek megismertetése a gyermek életkori sajátosságainak megfelelő absztrakciós szinten; a neoliberális oktatási ízlésterror a tárgyi ismeretek tanítása nélküli képességfejlesztés tévhitét terjeszti, és szitokszóként emlegeti a lexikális tudást, pedig minden józan ember számára világos, hogy tárgyi (lexikális) ismeretek nélkül nem lehet eligazodni a világban, és ezek átadása nélkül nem lehetséges a megértés és a kifejezőkészség kifejlesztése
- az iskola túlterheli a diákot, készségek helyett ismereteket tanít, a gyermekközpontúság elve csak szlogen, a gimnáziumok pedig versenyistállók. Ez mind igaz, a változtatás fontos és elodázhatatlan; a törvénymódosítási javaslat azonban nem a jelenségek okát célozza meg, hanem annak logikus következményeit próbálja tiltani; ez nem járható út



B. Szabó Éva szerint (Négy 'iskola' garantált - és a többi?, Élet és Irodalom, 2003. január 24.) "Magyar Bálint törvénytervezete szerint tilos lesz alsó tagozatos gyerekeknek hétvégére és iskolai szünetre házi feladatot adni, valamint osztályt ismételtetni velük. Lehetséges, hogy gyermekbarátnak, liberálisnak tűnik első gondolatra a megoldás. Na, de másodikra? Harmadikra mindenképpen felmerül a kérdés: ha az elsajátítandó tananyag mennyisége nem csökken, de hétvégén nem lehet gyakorolni az írást, az írásbeli összeadást, szorzást, osztást, az valóban gyermekbarát megoldás? Az oktatás alapvető feltétele a pedagógus, akit már a javaslat is megaláz. Törvényben kívánják szabályozni - nem azt, hogy mit, hanem azt, hogy hogyan tanítson. Némelyikük valószínűleg szívesen visszaadná a fizetését emeléssel együtt, hogy cserébe szakemberként kezeljék. A hőn áhított cél, az esélyegyenlőség lehetősége szertefoszlott. Álságos dolog a kudarcélménytől való óvásról beszélni. A gyerekek a 'nem tudást' élik meg kudarcként; akkor is, ha elbotorkálnak ötödikig. Nem hülyék, csak még kicsik. Pontosan érzik mi a kudarc: tisztában vannak vele, mit tudnak és mit nem. Nem érdemes lebecsülni őket. Felsőben már nem akad ember, aki megtanítaná a kisdiákot írni, olvasni. Megfosztódnak tehát attól a lehetőségtől, hogy másodszorra, még idejében - más pedagógussal - elsajátíthassák az alapokat: az írás és olvasás képességét. (...) A hetvenes években a 'bukásmentes osztály - bukásmentes iskola' hadjárat tette tönkre az oktatást - az ideológia úgy tűnik, mára törvényerejűvé válik. Hajtsuk a gyerekeket tovább, tovább, tovább, csak hogy ne legyen kudarcélményük. Így már hamar megtanulhatják a lényeget: az számít, ami látszik, a többi smafu. A Magyar Bálint elképzelése szerint rajzolt szép új világ nem tudja majd nélkülözni a 'szülői rendőrség' felállítását. Ők egymást váltva felügyelhetnék, hogy pénteken melyik osztály leckefüzetében szerepel írásbeli feladat. Esetleg megszervezhetik, hogy a kapun csak úgy lehessen pénteken kilépni, ha előbb a portán bemutatják: mit adott fel a tanító néni. Akivel nem tudni, hogy mi történik, ha törvényszegővé válik. Valami biztosan, mert a törvény szankciók nélkül nevetséges légbuborék, ezt valószínűleg az Oktatási Minisztériumban is tudják. Ha sikerül megvalósítani az elképzeléseket, tovább haladhatunk majd, így Magyarország lehet először az Európai Unióban az az ország, ahol mindenkinek diplomája van. Erre aztán majd nagyon büszkék lehetünk".

Pálinkás József egyetemi tanár, volt oktatási miniszter szerint (Quousque tandem abutere?, Heti Válasz, 2003. január 24.) "a szabad demokraták brutális erőszakossággal, a szocialisták - akkor még - józan ésszel aligha felfogható engedékenységét kihasználva elérték, hogy a stratégiai minisztériumok - közöttük az oktatási - szabad demokrata irányítás alá kerüljenek. A szocialisták itt tanúsították a legnagyobb ellenállást, és - megnyilatkozásai alapján igényes - politikai államtitkárt állítottak. De egy államtitkár csak akkor szólhat bele ténylegesen a minisztérium ügyeibe, ha a miniszter ezt hagyja. A szabad demokraták jól tudták, hogy miért akarták az oktatási minisztériumot. Ez a jövőt meghatározó minisztérium. (...) Az Oktatási Minisztérium eddig semmilyen szakmai programot nem dolgozott ki. A közoktatási törvény módosításához is koncepció nélkül kezdtek hozzá. A minisztérium médiaminisztériummá vált, mindent a sajtómegjelenéseknek rendel alá. Ezt a miniszter 'hóügyi' baklövése tette talán leginkább nyilvánvalóvá. A közoktatási törvény módosítására benyújtott javaslatok azonban már nem hóügyi 'ajánlások'. A javaslatokon eltöprengve azt kérdezhetjük: mi jöhet még? A kötelező közoktatás eltörlése? De miről szól a törvénymódosítás? Elsősorban is szabályozza a hátrányos megkülönböztetést. Olyan részletesen, hogy azt a látszatot kelti, mintha a magyar közoktatásban ez lenne a legnagyobb probléma. Lehet, hogy a jászladányi fiaskó megviselte a minisztériumot, de ez talán túlzás. Már azért is, mert amit nagyon részletesen szabályozunk, abból valami biztosan kimarad, és kezdődik a vita, hogy csak azt szabad, ami le van írva, vagy csak azt nem szabad, ami le van írva, hogy nem szabad. A tehetséggondozás például tilos lesz? Mert nem szerepel a felsorolásban!"

Pálinkás úgy véli "az elkészített javaslat rejtett módon megteszi az első lépést az iskolaszerkezet megváltoztatására. Az iskolai nevelést kétéves ciklusokra osztja, és lehetővé teszi, hogy a harmadik kétéves ciklusban - az ötödik és a hatodik osztályban - tanítók tanítsanak. Egykori saját tanítóim - akik engem nyolcadikos koromig tanítottak - és minden tanító iránt a legmélyebb tisztelettel viseltetek, de ez így az iskolaszerkezet megváltoztatásának első lépése. (...) A közoktatási törvény módosítása alapvetően korlátozza a pedagógusokat a nevelésben és az ehhez szorosan hozzátartozó értékelésben, amikor megtiltja az osztályozást, a buktatást és a házi feladatot. Ezek szabályozása ugyanis nem a közoktatási törvénybe való! Súlyos hiba lenne az elfogadása".

Pálinkás véleménye szerint "a neoliberális pedagógiai irodalom végletesen hangsúlyozza az individuum szerepét. A szuperkreatív, izgő-mozgó, egyszerre ezer dologgal foglalkozó, korlátozatlan gyermeket tételezi ideáltipikusnak, akihez tanárai alkalmazkodnak, mágikusan tisztelve pillanatnyi érdeklődését. Egy egészséges közösséget tekintve ez nem vezet sehová. Mert igen kevés primadonnát, rocksztárt és unatkozó milliárdost kell képezni. Sokkal inkább fegyelmezett, a szabályokat betartó, pillanatnyi vágyainak parancsolni képes, az élet fontos intézményeit működtetni tudó szakembert. Ezt a viselkedésmintát már kora gyermekkorban meg kell tanulni, meg kell tanítani. A társadalom kritikus zavaraihoz vezet, ha az iskolai viselkedésmintát a médiában látható deviancia adja az iskolában. Hogy jön mindez az osztályzáshoz? Egyszerűen és közvetlenül. A közoktatás alapvető feladata, hogy szervezett keretek között kifejlessze a gyermekek azon képességeit, átadjon nekik olyan alapismereteket és közvetítsen olyan értékeket, amelyek képessé teszik őket az életben való eligazodásra, az egészséges életre. Ehhez pedig alapvetően szükséges a pedagógus szaktudáson, módszertani magabiztosságon alapuló tekintélye. Igen, tekintélye - tudom, hogy ez a neoliberálisok szitokszava -, amely nélkül nem alakul ki viselkedésminta. (...) A közoktatási törvény módosítására tett jelenlegi javaslat a pedagógusi pálya presztízsét óriási mértékben csökkenti, a pedagógusokat kiszolgáltatottá teszi, és nem a buktatás megtiltása miatt, mert azt eddig is csak végső esetben alkalmazták, hanem az egész módosítás üzenete miatt".

Pálinkás szerint "a közoktatás másik fontos feladata alapvető tárgyi ismeretek átadása, a társadalom törvényszerűségeinek megismertetése a gyermek életkori sajátosságainak megfelelő absztrakciós szinten. A neoliberális oktatási ízlésterror a tárgyi ismeretek tanítása nélküli képességfejlesztés tévhitét terjeszti, és szitokszóként emlegeti a lexikális tudást. Pedig minden józan ember számára világos, hogy tárgyi (lexikális) ismeretek nélkül nem lehet eligazodni a világban, és ezek átadása nélkül nem lehetséges a megértés és a kifejezőkészség kifejlesztése. Hamis és félrevezető állítás, hogy az iskolai tananyagból úgyse emlékszünk semmire, ezért fölösleges megtanulni. Különösen ijesztőnek érzem a tananyagcsökkentés demagóg jelszavát a természetről való ismereteink tekintetében, hiszen ezeken a lexikális ismereteken fejlődik ki gondolkodásunk. Ezek nélkül nem fejleszthető ki a következetes gondolkodás, és nem alakulhat ki stabil világkép. Másrészt a gyermek alapvető érdeke, hogy anyanyelvének legjobb irodalmi alkotásain pallérozódjon elméje, javuljon memóriája, tisztuljon beszéde, hogy avatott tolmácsolásban ismerje meg az emberi élet legfontosabb helyzeteit, alakítsa ki világképét és szerezzen kulturális otthonosságot. Kétélű és gonosz politikai trükk a szülőket és nagyszülőket azzal ámítani, hogy gyermekeink betegesen túlterheltek, és példákat sorolni, hogy mi mindent nem kellene megtanulniuk. A jelenleg divatos ámokfutás a lexikális ismeretek üldözésére számomra tanárként elfogadhatatlan, emberileg érthetetlen. Törvénybe iktatásuk történelmi bűn, a pedagógiai munka és az iskola értékeinek végletes és végzetes relativizálása. Mindezek helyett érdemesebb lenne a differenciálás módszertani eszköztárában elmélyedve hozzányúlni a tananyagcsökkentés és túlterheltség problematikájához".

Magyar Bálint oktatási miniszter szerint (In: Leopold Erika: Játékos, élményszerű iskolát a gyerekeknek, Népszava, 2003. január 25.) a magyar oktatási rendszer bizonyítottan túlterheli a diákokat. "A diákok jelentős része napi 10-11 órát foglalkozik az iskolai feladatokkal, és sokuk kevesebb mint 7 órát alszik. A túlterhelés az iskolai versenyből adódó területeken jelentkezik, meghatározott életkorokban csúcsosodik. Nagyobb a túlterhelés a gimnáziumokban, mint a szakközépiskolákban és szakiskolákban, nagyobb a végzős évfolyamokon, mint korában, tehát minden olyan helyen, ahol az oktatási rendszer egyfajta módon szelektál, és szétszórja a tanulókat. Viszonylag kisebb a terhelés ott, ahol a gyerekek már kiestek a versenyből. (...) Az is világosan kiderül a vizsgálatból, hogy olyan társadalmi csoportokban, ahol a szülők iskolai végzettsége alacsonyabb és a jövedelmük is kevesebb, a gyermekek esélytelenebbek a versenyben. Már a PISA jelentés is kimutatta, hogy a magyar iskolarendszer nem csökkenti a hátrányos helyzetből adódó különbséget a diákok között, hanem növeli. A túlterhelés több tényező együttes következménye. Részben, hogy nagyon sok felesleges dolgot tanulnak a gyermekek az iskolában, amit aztán az életük során soha nem hasznosítanak, részben pedig, hogy az általános iskola felső tagozatán és a középiskolában kétszer tanulnak meg bizonyos tananyagokat. Az iskolai pedagógiai ciklusok alakulása nem tart lépést az élettel. Ma is olyan a rendszer, mintha a diákok nyolcadikban befejeznék az iskolát, holott több mint 90 százalékuk 17-18 éves koráig tanul".

Magyar szerint az oktatási reformnak "az egyik célja, hogy puhábbá, rugalmasabbá tegye az átmenetet. Az elsősök rá vannak kényszerítve, hogy a tanév végére mindenkinek meg kell tanulnia olvasni, írni. Az iskolák jelentős részében arra törekednek, hogy már decemberre írjanak, olvassanak a gyerekek, miközben a PISA jelentés azt mutatja, hogy ezeknek a diákoknak 48 százaléka 15 éves korában nem képes a szövegeket oly módon értelmezni, hogy önállóan képes legyen tanulni és szakmát, ismereteket elsajátítani. Eközben Finnországban például két év alatt tanulnak meg olvasni, s a gyerekek 15 éves korukban sokkal jobb eredményeket mutatnak, mint a magyar társaik. Rohan a magyar iskolarendszer, aminek semmi értelme, hiszen a diákok 12 évig tanulnak, és ez a rohanás még csak meg sem hozza a szükséges eredményt. Hiszen azok jutnak előre a legkönnyebben, akik tehetségesek, akiknek van otthoni, családi, anyagi és szellemi támogatottsága". A puha átmenet "azt jelenti, hogy ne kelljen második általánosban olyan komoly nyelvtani szabályokat, szakszókincset elsajátítani, amellyel ráérnek később is megismerkedni. A gyermekeknek játékosabb, felszabadultabb, az élményszerű oktatáshoz közelebb álló, a képességeiket, készségeiket fejlesztő iskolát szeretnénk biztosítani. Ez szerepel a közoktatási törvény módosításában, illetve a Nemzeti Alap Tanterv (NAT) felülvizsgálatában is".

Magyar: "a reformnak az egyik legfontosabb, de nem kizárólagos eleme a közoktatási törvény módosítása. Kiemelkedő hangsúlyt kap a nyelvoktatás hatékonyságának javítása, valamint a Sulinet Expressz program, amely egyben kívánja megteremteni az elektronikus oktatás tartalmi, technikai és tárgyi feltételeit. Nagyon érdekes, és ezt a gyerekek és a szülők egyaránt érzik, hogy ha az Európai Unióba nem másodrendű állampolgárokként kívánunk bekerülni, akkor az alapvető feltételek közé tartozik, hogy ismerjünk egy nyelvet. Ez teszi lehetővé a legszélesebb kapcsolattartást az unió tagországainak állampolgáraival. A másik, amit szintén igazolt a felmérés: a szülők és diákok érzik, az elektronikus írás és olvasás, a digitális kultúra nélkül a 2l. században nem tudjuk megállni a helyünket. Ez két alapvető dolog, aminek a feltételeit a közoktatásnak meg kell teremtenie".

Magyar úgy véli két lehetőség van arra, mi történjék azután, hogy a alsó tagozaton nem taníthatnak szaktanárok, csak tanítók: "az egyik az, hogy a tanárok pedagógus-továbbképzése keretében külön foglalkozzanak azzal, hogy a tíz év alatti korosztálynak melyek a lelki tanulási sajátosságai. A másik lehetőség, hogy a tanítók nyelvi szakon szerzett másoddiplomáját támogatjuk, ingyenessé tesszük. Ez egyébként minden tanár számára fontos, hiszen a nyelvoktatásnak az egyik lényeges eleme lesz, hogy a szaktárgyakon belül is lehessen idegen nyelven oktatni. Lehetőség nyílna például arra is, hogy földrajzórán a tanár a tananyag egy részét angolul oktassa, hiszen vannak már két tannyelvű tankönyvek is. Tehát a gyerekek alapvetően magyarul tanulnák a földrajzot, de emellett elsajátítanák idegen nyelven azt a szakszókincset is, amely a földrajzhoz tartozik. Ha azt akarjuk, hogy intenzíven beszéljenek egy nyelvet, akkor ez csak a nyelvórákon belül nem biztosítható. Két nagy változást tervezünk a nyelvoktatásban: az első, hogy az idegen nyelvet a középiskolában minél több órában lehessen tanítani. Csak akkor lehessen elkezdeni a második nyelv oktatását, ha már középfokú szinten tudják az első nyelvet, és középfokú nyelvvizsgát tesznek belőle. A másik: a közoktatási törvény módosítása kilencedik évfolyam beindítását tenné lehetővé a középiskolákban, ahol az óráknak csaknem felében nyelvi oktatás történik majd, míg a másik része egy összehangolt, felzárkóztató képzést. Itt az iskolák a helyi tanterveikben eldönthetnék, hogy mit tanítanak".

Sió László az Oktatási Minisztérium volt államtitkára (Fidesz): (Gumicsontok a salátában, Népszava, 2003. január 29.) "Január eleje óta zajlik a vita a közoktatási törvény módosításáról. A salátatörvények valamennyi hátrányát magán viselő tervezet kevés stratégiai jelentőségű, érdemi pontjáról azonban mind ez idáig alig-alig esett szó. A vitázóknak szánt gumicsontokat az Oktatási Minisztérium vezetői dobják be időről időre a köztudatba, amelyekre aztán egyként veti rá magát szülő, pedagógus, pszichológus, szakpolitikus. Nem vitatom, hogy az évismétlés, a tanulók terhelése vagy a tanárok adatkezelési kötelezettsége létező szakmai kérdések. Az ezekről folyó vita azonban mindössze arra jó, hogy elterelje a figyelmet a törvénymódosítás valódi céljairól. Hogy ez mennyire igaz, azt jól jelzi, az évismétlésre utalás lehetősége az új törvényben is megmaradna. A tilos lesz a buktatás szlogen sulykolói előszeretettel hallgatnak arról is, hogy a közoktatási törvény 1999. évi módosítása óta a tanulók számára egyéni továbbhaladási ütemet lehet meghatározni, amely valamennyi vagy egyes tantárgyakból - különböző évfolyamokig, de legkésőbb a negyedik évfolyam végéig tarthat. Ennek fényében a kategorikus tiltásra való törekvés csak arra a téves feltevésre alapozódhat, hogy vannak pedagógusok, akik mindenáron buktatni akarnak. Ez a feltételezés - amellett, hogy sértő a pedagógusok többsége számára - egyszerűen nem állja ki a valóság próbáját. Az évismétlésről szóló döntést a pedagógusközösségek ma is megfontoltan, a szülőkkel együttműködve, a gyermek érdekeit szem előtt tartva hozzák meg. Mindezt valószínűleg a mostani módosítás apostolai is pontosan tudják, ezért is nem történik érdemi változtatás ezen a téren".

Sió szerint "hasonló a helyzet a tanulói túlterhelés nevet viselő gumicsont esetében is. A legfrissebb kutatások eredményei egyértelműen igazolták, hogy a magyar diákok többsége nem túlterhelt. Ezt legutóbb már Magyar Bálint oktatási miniszter is elismerte, aki alig egy hónappal korábban a tanulók túlterheltségére hivatkozva módosíttatta - többek között az Országos Köznevelési Tanács vétója ellenére - a közoktatási törvényben szereplő tanulói óraszámokat. A kutatási eredmények szerint egyébként éppen a jelenlegi minisztériumi vezetés által favorizált szerkezetváltó, azaz a hat, illetve nyolc évfolyammal működő gimnáziumok és az ilyen intézményekbe készülő diákok között a leggyakoribb túlterheltség. Miközben a szakmai kérdésekről lázas álvita zajlik, elsikkadnak a törvénymódosítás azon elemei, amelyek alapjaiban forgathatják fel a magyar közoktatás egészét. A törvénymódosítás ugyanis - indirekt módon - iskolaszerkezeti váltást készít elő, totális tantervi reformot kíván megvalósítani, miközben tízezrével kerülhetnek majd utcára pedagógusok és jelentősen csökkenhet a közoktatás állami finanszírozása. A jelenlegi négyéves alapozó szakasz (alsó tagozat) két évvel történő meghosszabbítása ugyanis értelemszerűen érinti az iskolaszerkezet és a tartalmi szabályozás kérdését. A kétéves szakaszolás ugyan szellemesen próbálja elrejteni a szerkezeti váltásra való törekvést, ám a 6+6-os, 6+4+2-es szerkezet visszacsempészése ettől még tény. Mindez annak ellenére történik így, hogy az OM háttérintézménye által megrendelt, a Szonda-Ipsos által végzett kutatás eredményei is egyértelműen megerősítették, hogy a társadalom többsége, mintegy kétharmada szerint ideális esetben a 8. osztály után kellene a gyerekeknek általános iskolából középiskolába menniük. Azaz a minisztérium süket füllel és becsukott szemmel menetel a társadalmi igényekkel szembe. A módosítás különösen a kistelepülési iskolákat hozhatja lehetetlen helyzetbe. Az Állami Számvevőszék megállapítása szerint 2003-ban csak a megemelt bérek kifizetéséhez mintegy 70 milliárd forint hiányzik az önkormányzatok kasszájából. Ez a legérzékenyebben az egyéb bevételekkel alig rendelkező kistelepüléseket sújtja, s csak erősíti ezt a hatást, hogy a kistelepüléseket megillető kiegészítő normatíva összege sem emelkedett 2003-ban. Ebben a kényszerhelyzetben a fenntartó csak két rossz közül választhat: teljes egészében megszünteti az iskolát. Itt az ideje, hogy félretegyük a gumicsontokat".

Czike Bernadett pedagógus, pszichológus szerint (A feje tetejéről a talpára, Népszabadság, 2003. január 30.) "a felsőoktatás teljes mértékben meghatározza a közoktatást azzal, hogy követelményeivel visszahat rá. Most itt a lehetőség arra, hogy a közoktatás mélyrepülésének okát szüntessük meg ahelyett, hogy okozataival foglalkoznánk. Például a buktatás és a hét végi házi feladat megtiltása az első négy osztályban csak az okozatokat érintené. És nem is a legliberálisabb módon. A sok házi feladat és a bukás a teljesítmény-központú, merev szerkezetű felsőoktatásban való részvétel záloga. A pedagógus eszközei ahhoz, hogy elérje a felsőoktatás által meghatározott célt. A tanítónak nem az úszógumiját kellene elvenni, hanem meg kell tanítani úszni. A közoktatási törvény módosítása helyett vagy mellett elsősorban a felsőoktatás szerkezetét és a pedagógusképzést kellene teljesen átformálni! (...) az iskola túlterheli a diákot, készségek helyett ismereteket tanít, a gyermekközpontúság elve csak szlogen, a gimnáziumok pedig versenyistállók. Ez mind igaz, a változtatás fontos és elodázhatatlan. A törvénymódosítási javaslat azonban nem a jelenségek okát célozza meg, hanem annak logikus következményeit próbálja tiltani. Ez nem járható út. A pedagógusok álmegoldásokkal próbálják majd kikerülni a törvényt, hét közben adnak majd több házi feladatot, és a szülőket kényszerítik a beleegyezésre a buktatás esetén. Önmagában a rábeszélés is kevés. Mondhatjuk, hogy 'ne engedjetek a felsőoktatás terrorjának', de nem lehet nem engedni, amíg a 'terrort' meg nem szüntetjük. Vekerdy Tamás a terror okát elsősorban az egyetemek felvételi rendszerében látja. Szerintem az alapvető ok a felsőoktatás szerkezete. (...) A közoktatás megújulásához a pedagógusképzés teljes újragondolására is szükség van. Nem a reformjára, hanem a teljes átalakítására! (...) A pedagógusképzés rendszerének megváltoztatása nélkül nem tud átalakulni az iskola, viszont a felsőoktatás amúgy is nehezen változó tömegében éppen a pedagógusképzés a leglassabban elmozduló pont. Ma a pedagógusképzés szegregált. Más intézmény képzi az óvoda, elemi iskola pedagógusait, és más a középiskolai tanárt. Megint mást kell elvégeznie (leginkább PhD-képzést) annak, aki a felsőoktatásban kíván oktatóként elhelyezkedni. Tény, hogy minél kevésbé felkészült egy érettségizett fiatal a tudását tekintve, annál kisebb gyerekek képzésére vállalkozhat. Ha keveset tud: óvó- és tanítóképzőbe mehet, ha többet, egyetemre. Ez a rendszer a felépítésével is azt üzeni, hogy mást és kevesebbet kell tudnia pedagógiából is (!) annak, aki kisebbekkel szeretne foglalkozni. Ez homlokegyenest ellentmond a fejlődéslélektani kutatásoknak, amelyek szerint a korai időszak sokkal fontosabb az egyén fejlődése szempontjából, mint a későbbi. A jelenlegi struktúra arra a tételezésre épül, hogy a pedagógus csupán ismerethordozó és -átadó, hiszen ennek megfelelően sorolják külön csoportokba és intézményekbe a tanító- és tanárjelölteket. Senki sem vitatja, hogy szaktárgyi ismereteit tekintve többet kell tudnia egy középiskolai tanárnak, mint egy tanítónak. De vajon így van-e ez más vonatkozásban is?"

Czike úgy véli "a pedagógus legfőbb feladata ma már nemcsak a nevelés és az ismeretek átadása, hanem a tanulási motiváció fenntartása, az információkban való eligazodás segítése. Ebből az következik, hogy egységes pedagógusképzésre van szükség, amelyben együtt és egyformát tanulnak a tanító- és tanárjelöltek. Ez a kötelező, közös tudás a pedagógusmesterség. A legfontosabb ennek megtanulása, bármely korosztály tanítására készülnek is. A mindenki számára elsajátítandó alap tehát a mesterségbeli tudás. Ennek része az előítélet-mentes attitűd, a kreativitás, a nyitott gondolkodás, az elfogadó, toleráns viselkedés, a 'másokkal való bánni tudás' művészete, a gyermekismeret. A közös képzés lehetővé tenné, hogy a pedagógusok szakmának tekintsék foglalkozásukat, megszűnjék a hierarchia a nevelőtestületeken belül, és tényleg komolyan vegye minden pedagógusközösség, hogy 'gyereket tanítunk, nem tantárgyat'. Azt a tantárgyat, amit a pedagógus tanítani fog, külön keretek között kellene megtanulnia. (...) A pedagógusképzés teljes átalakításának programja több éve készen áll. Sokak fejében, lelkében, papíron egyaránt. A lényege: egységes, legalább kétéves képzés bármely korosztály pedagógusjelöltjei számára, melynek tartalma az attitűdformálás, a pedagógiai, pszichológiai érzékenység, a mesterségbeli tudás átadása személyközpontú szemlélettel, saját élményű pedagógiai módszerekkel".

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695