Medgyessy Péter támogatásáról biztosította az Egyesült Államok Irak-ellenes politikáját

2003-02-05

Európa-szerte nagy vihart kavart az a nyílt levél, amelyben nyolc európai ország vezetője, köztük Medgyessy Péter támogatásáról biztosította az Egyesült Államok Irak-ellenes politikáját. A levelet a brit, a spanyol, az olasz, a portugál, a lengyel, a dán és a magyar kormányfő mellett a cseh elnök is aláírta.
Medgyessy Péter szerint, ha előkerülnek a bizonyítékok arról, hogy Irak rendelkezik atomfegyverrel, akkor szükség lesz a Biztonsági Tanács döntésére a fegyveres beavatkozás megindításáról. Az Európai Bizottság elnökének szóvivője közölte: a levél nem az Európai Unió álláspontját tükrözi. A washingtoni Fehér Ház viszont üdvözölte a nyolc államférfi közös nyilatkozatát. Kilencedikként Szlovákia is aláírta a nyilatkozatot. Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke a testület összehívását kezdeményezi a közös nyilatkozat miatt. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: nem hiszi, hogy a kormányfőnek joga lenne kész helyzet elé állítani a magyar közvéleményt. A levél vitákat váltott ki több uniós országban is, mivel Franciaország és Németország nem ért egyet az amerikai háborús elképzelésekkel. A levél aláírói elutasították a két ország Egyesült Államokat bíráló nyilatkozatait. Gál J. Zoltán kormányszóvivő elmondta, hogy a dokumentum aláírásáról nem pártok, hanem kormányfők egyeztettek.

Összefoglalás

A nyílt levél tartalmát vagy Medgyessy Pétert kritizáló vélemények:
- a Magyar Gallup Intézet legújabb felmérése szerint az ország lakosságát reprezentáló megkérdezettek 74 százaléka ellenezné, hogy Amerika háborút indítson Irak ellen, 68 százalékuk pedig azzal nem ért egyet, hogy Taszáron iraki ellenzékieket képeznek ki
- Medgyessy Péter jobban tette volna, ha először itthon áll a nyilvánosság elé, és elmondja a véleményét, megnyugtatja a közvéleményt, hogy ő sem akar háborút - ez a nyilatkozatból kitűnik -, ám ha Irak nem hajlandó az együttműködésre, ha nem hajtja végre az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát, csak akkor
- hiába állítja a magyar kormányszóvivő, hogy 'a nyilatkozat lényegében az egységes európai álláspontot fogalmazza meg' - nincs ilyen egységes álláspont
- Európa népének nyolcvan százaléka békepárti, és nem érti, hogy azzal az Észak-Koreával, amelyik bármelyik pillanatban két perc alatt hamuvá tudná változtatni Dél-Korea tízmilliós fővárosát, miért lehet a diplomáciai tárgyalások útját járni, és miért nem lehet ugyanezt tenni Szaddám Huszeinnel, akinek fegyverzetéről alig tudunk valamit
- a miniszterelnök a Bush elnök politikáját támogató nyilatkozat aláírásával 'bevitte' hazánkat a keményvonalas, háborúpárti koalícióba

A nyílt levél tartalmát vagy Medgyessy Pétert támogató vélemények:
- a közlemény tehát nem háborúra szólít fel, csupán megállapítja: az iraki rendszer és tömegpusztító fegyverei 'egyértelműen fenyegetik a világ biztonságát', ezért a nemzetközi közösségnek - ezen belül is egy egységesen fellépő amerikai-európai szövetségnek - az 1441-es BT-határozat szellemében ragaszkodnia kell Bagdad lefegyverzéséhez
- a levél Európa összefogására szólít fel és azt hangsúlyozza, hogy minél előbb megoldást kell találni az iraki fenyegetettség égető problémájára; a levél nem a mindenáron háború elvet támogatja, arról csak azután lehet határozni, ha egyértelmű bizonyítékok vannak arra, hogy nincs más megoldás és az ENSZ is így dönt
- Medgyessy Péter brit felkérésre írta alá a közös nyilatkozatot, ám csak azután, hogy néhány változtatást végrehajtottak annak szövegén
- ha alaposabban szemügyre vesszük a kilencek által aláírt levelet, nem találunk benne olyan mondatot, amelyet külön-külön ne mondhatott volna el a Bush-féle radikális irányvonal bármelyik EU- vagy NATO-beli ellenzője
- sokan akadnak majd, akik az iraki háború támogatását akarják kiolvasni a nyilatkozatból, ám a szöveg ennél azért jóval szofisztikáltabb: lényegében semmi egyebet nem tartalmaz, mint felszólítást a Biztonsági Tarács 1441-es számú, Irak leszerelését követelő határozatának következetes érvényesítésére; így nemhogy nem uszít háborúra, de egyenesen hitet tesz a békés megoldás mellett - amennyiben az lehetséges, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy bármiféle kényszerítő eszköz alkalmazásának egyedül a BT döntéseit követve lehet jogosultsága



A Magyar Hírlap állásponja szerint (Hetvennégy százalék: nem, Magyar Hírlap, 2003. január 30.) "a Magyar Gallup Intézet legújabb felmérése szerint az ország lakosságát reprezentáló megkérdezettek 74 százaléka ellenezné, hogy Amerika háborút indítson Irak ellen, 68 százalékuk pedig azzal nem ért egyet, hogy Taszáron iraki ellenzékieket képeznek ki. Miért nem akarnak a magyar emberek - ellentétben az amerikaiak jelentős részével - háborút Irakban? Többek közt azért, mert egyáltalán nem látszik bizonyítottnak, hogy Iraknak lenne tömegpusztító fegyvere, ellentétben más országokkal, amelyekkel viszont - amúgy nagyon helyesen - az USA nem akar háborúzni. Mert Magyarországról nézve az sem egyértelmű, hogy Irak jelenti a legnagyobb fenyegetést a világbékére, s hogy Szaddám készíti fel és pénzeli a legtöbb terroristát. Aztán azért se igenli a lakosság háromnegyede a háborút, mert - ellentétben az Egyesült Államokkal - itt az elmúlt százötven évben elég sokat átélt a lakosság, és akkor még nem beszéltünk a délszláv szomszédság véres évtizedéről. Aki ezt nem érti, az vagy nem itt él, vagy egyéb politikai megfontolásokat is tekintetbe vesz. Például - immár Taszár ügyét vizsgálva -, hogy a magyar honvédelmi miniszter két hónapja pártpolitikai kérdéssé egyszerűsítette Magyarország eddigi NATO-teljesítményét, majd ezt kompenzálandó felajánlási kényszerbe lavírozta magát. Ebben pedig csak kisebb és nagyobb rossz közül választhatott. Az legyen a kormány problémája, hogy miképpen egyensúlyoz a háborúellenes francia-német tengely és az egyre nagyobb nyomást gyakorló USA között. Lehetséges, hogy a fideszes kaposvári polgármester - akár pártpolitikai megfontolásból is - túlhangsúlyozza a veszélyt, de ezt nem tudhatjuk biztosan. Nincs ugyanis elegendő és főleg kellően hiteles információnk arról, hogy mi történik Taszáron. A hivatalos közlések rendszerint amerikai meg angol lapok hírfoszlányait korrigálják vagy magyarázzák. Azok meg azt írják, hogy Taszár a tervezett intervenció legfontosabb közép-európai bázisa. Csak azt tudjuk biztosan, hogy a lakosság többsége nem akarja a háborút. Akkor sem, ha a szavuk semmit sem nyom a latban. Tennivaló nincs vele, de figyelmen kívül sem hagyható".

A Magyar Hírlap álláspontja szerint (Egységben Amerikával, Magyar Hírlap, 2003. január 31.) "nyolc európai kormányfő közös, írásbeli állásfoglalásban jelentette ki, hogy csak az Egyesült Államokkal együttműködve lát esélyt arra, hogy a világ békéje megmaradjon. Az aláírók között a Magyar Köztársaság miniszterelnöke is ott van. De sok európai ország vezetője nincs ott. Az egység tehát Európában is hiányzik, ám a megosztottság Irakkal kapcsolatban ma már világjelenség. Abban teljes az egyetértés, hogy a világ békéjének és biztonságának megőrzése a legfőbb feladat. De hogyan? Háborúval vagy anélkül? Mi a teendő akkor, ha Irak továbbra is tagadja a tömegpusztító fegyverek birtoklását, sok szakértő viszont ennek az ellenkezőjéről van meggyőződve? Alapos, ámde egyelőre közvetett bizonyítékok alapján. E nyilatkozatból - nem nehéz megjósolni - nagy vita kerekedik minden aláíró kormányfő országában. Itthon is - érthetően. Szögezzük le azonban: a magyar kormányfő kifejtheti álláspontját nyilvánosan, külföldön is, több európai vezetővel egyetemben. Nem a jog a kérdéses, hanem a sorrend. Magyarországon - és a világon mindenütt - az emberek félnek a háborútól. Félnek a terrorizmustól is. Medgyessy Péternek jobb lett volna tehát először itthon a nyilvánosság elé állnia, és elmondania a véleményét. Megnyugtatni a közvéleményt, hogy ő sem akar háborút - ez a nyilatkozatból kitűnik -, ám ha Irak nem hajlandó az együttműködésre, ha nem hajtja végre az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát, akkor? Nos, mi következik akkor? Ez az a pont, ahol háború és béke már összeér. Ha pedig ez az a pont, akkor ez már mindenkit érintő, súlyos politikai kérdés. Amiről nemzeti konszenzusra kell jutni, mert túl nagy a tét.
A magyar belpolitikában ma szinte semmiben sem tudnak megegyezni a szemben álló politikai erők. Még a nagy nemzeti kérdésekben sem. Ami elfogadhatatlan. Minden bizonnyal ezzel magyarázható, hogy a magyar miniszterelnök álláspontját ilyen markáns formában nem itthon fejtette ki először. Viszont ez is elfogadhatatlan".

Seres László szerint (Transzatlanti törésvonal, Népszabadság, 2003. január 31.) "nagy az izgalom: nyolc európai állam nyíltan kiállt Bush elnök háborús irányvonala mellett' - írja sokak helyett a Spiegel on-line, kifejezve a tegnapi intenzív euróaggodalom lényegét. Egy brit kutató egyenesen azt állapította meg, hogy ez 'a legmélyebb szakadás az Európai Unióban a hatvanas évek óta'. Nem kizárt, hogy igaza van. A leginkább német, francia és dán nyelvterületen tetten érhető aggódás oka a The Timesban és a Wall Street Journalben közzétett közös deklaráció, amelyben nyolc miniszterelnök (köztük Aznar, Blair, Berlusconi és a magyar miniszterelnök) egységes transzatlanti fellépést sürget Irakkal szemben. Pontosabban (és itt fontos pontosítani): Irak mielőbbi lefegyverzése tárgyában. A közlemény tehát nem háborúra szólít fel, csupán megállapítja: az iraki rendszer és tömegpusztító fegyverei 'egyértelműen fenyegetik a világ biztonságát', ezért a nemzetközi közösségnek - ezen belül is egy egységesen fellépő amerikai-európai szövetségnek - az 1441-es BT-határozat szellemében ragaszkodnia kell Bagdad lefegyverzéséhez. A spanyol-brit diplomácia kezdeményezésére - és nyilván amerikai-brit sugallatra - született dokumentum 'szabadságunk egyik garanciájának' nevezi a transzatlanti köteléket, ami nem eshet az iraki fenyegetés áldozatául. A dokumentumot Bush elnök joggal értelmezheti egy, a jelenlegi pacifista Európában demonstratívnak számító Amerika-párti kiállásnak, a rumsfeldi 'új Európa' megnyilvánulásának, Berlin és Párizs pedig ugyanennyi joggal gondolhatja, hogy itt egyesek megfúrják az 'egységes európai álláspont' közvetítését - pláne, ha lenne ilyen. De nincsen. Van egy Amerika- és háborúellenes közhangulatú Európa, azon belül egy formálódó Berlin-Párizs tengely (amely az EU-n belül is egységesítőbb, föderatív elképzelésekkel bír), és van egy Bushsal szolidáris Blair-Berlusconi-vonal (amely az EU-n belül is inkább a lazább együttműködés híve). Az euroaggodalom tárgya tehát alapvetően az, hogy nyilvánvalóvá vált: konfliktus nem annyira Amerika és Európa, sokkal inkább Európa egyes kormányai között van".

Seres szerint "hiába hivatkozik a párizsi kormány arra, hogy 25-ből 'csak' nyolc kormányfő szignálta az okmányt - a szakadás elég komoly sebet ütött, olyannyira, hogy európai ellenzéki politikusok már Berlin és Párizs 'izolálódásáról' beszéltek. Hiába hivatkozik a német kormány arra, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának 15-ből 11 tagja további időt adna az Irakban vizsgálódó fegyverzetellenőröknek - Washington erősödött az utóbbi napokban, pláne Moszkva látványos félfordulata után. Hiába állítja a magyar kormányszóvivő, hogy 'a nyilatkozat lényegében az egységes európai álláspontot fogalmazza meg' - nincs ilyen egységes álláspont. Az Európai Parlament 287:209 arányban állást foglalt ugyan egy 'Irak elleni egyoldalú katonai fellépéssel szemben', de azt is megállapítja, hogy Irak önmagát izolálja, és nem működik együtt a nemzetközi közösséggel. A dán ellenzékhez hasonlóan a magyar Fidesz is számon kéri a kormányfőn, miért a nyugati lapokban foglal állást, miért nem hazai pályán, jelesül a külügyi bizottság előtt indokol meg ilyen súlyú válaszokat ilyen súlyú kérdésekre. Miközben ebben lehet igazság, megkésettség aligha. Medgyessy Péter már amerikai látogatásán is nyilvánvalóvá tette azt, amit mostani aláírása jelent: egy olyan Európa mellett foglal állást, amely nem Amerika ellenében, hanem annak partnereként próbálja meghatározni önmagát. A transzatlanti gondolat mellett foglalt állást Kovács külügyminiszter is tavaly novemberi, a Washington Times számára írt cikkében, amelyben így fogalmazott: 'Magyarország egy olyan termékeny transzatlanti viszony kialakításában érdekelt, amely a több Európa, nem pedig a kevesebb Amerika gondolatán alapszik.' A kifejezetten jó német-magyar, vagy a magyar-francia kapcsolatokat ez a gondolat várhatóan nem befolyásolja".

Medgyessy Péter azt nyilatkozta: (In: Vihart kavart Európában a nyolcak különnyilatkozata, Népszava, 2003. január 31.) "a világ nem engedheti meg, hogy bármely országa állandó veszélyeztetésnek legyen kitéve. A magyar miniszterelnök azt emelte ki, hogy a levél Európa összefogására szólít fel és azt hangsúlyozza, hogy minél előbb megoldást kell találni az iraki fenyegetettség égető problémájára. Hozzátette: a levél nem a mindenáron háború elvet támogatja, arról csak azután lehet határozni, ha egyértelmű bizonyítékok vannak arra, hogy nincs más megoldás és az ENSZ is így dönt. Korábban, még Athénban a kormányfő úgy fogalmazott, a levél aláírásával éppen az volt a szándéka, hogy elősegítse az eszmék közeledését, aláhúzza az Európai Unió egységének fontosságát, és segítsen megoldást keresni egy olyan problémára, amely fenyegetést jelent az emberiségre".

Kovács László külügyminiszter elmondta: (u.o.) "Medgyessy Péter brit felkérésre írta alá a közös nyilatkozatot, ám csak azután, hogy néhány változtatást végrehajtottak annak szövegén. Kovács szerint Németországot és Franciaországot nem is kérték fel a levél aláírására, hiszen a két ország vezetői már korábban kifejtették véleményüket, ami némileg elüt a levélben megfogalmazottakkal. Kovács az MTV előző esti műsorában úgy nyilatkozott: szükségesnek tartja, hogy hosszabbítsák meg az ENSZ fegyverzetellenőreinek mandátumát, kapjanak időt iraki vizsgálataik befejezésére. (...) kifejtette, nem érez ellentmondást e kijelentése és a Medgyessy Péter által aláírt állásfoglalás tartalma között, mivel a nyolc európai vezető levelében nem szerepel a mandátum esetleges meghosszabbítása".

Kuncze Gábor szerint (u.o.) "fontos mindent megtenni az iraki kérdés békés megoldása érdekében, ugyanakkor az is fontos, hogy cselekedjünk, mert a legnagyobb veszélyt a nem cselekvés jelenti. Az SZDSZ elnöke a nyolcak cikkével kapcsolatosan úgy vélekedett: az európai vezetők a békés megoldást keresik".

Lovas István: (Történelmi öngól, Magyar Nemzet, 2003. február 1.) "Találós kérdés: melyik az a két európai ország, amellyel Magyarországnak leginkább érdekében áll jóban lennie? Medgyessyn és csapatán kívül nem sokan vannak Szentgotthárd és Záhony között, akik ne Németországot és Ausztriát helyeznék a lista élére. Medgyessynek azonban most éppen e két országot sikerült tartósan elidegenítenie azzal, hogy Amerikának nemcsak a taszári támaszpontot nyitotta meg, de Bush mellett felesleges hűségnyilatkozatot is tett. Budapest 'elszigetelte' Berlint. És a kormányfő kedvenc Párizsát. Medgyessy és Orbán között a sok különbözőség mellett van egy igen lényeges: míg a volt jobbközép miniszterelnököt egy-két, általa barátnak hitt politikus - mint például Bush - szúrta hátba, Medgyessy barátain gyakorolja a hátba döfést. Schröder kancelláron is, aki tavaly készséggel ellátogatott az MSZP kongresszusára Budapestre, hogy egyfajta kampányajándékkal kedveskedjen a posztkommunista pártnak. Ami a Washington igaza mellett hitet tevő kilenc kormány kézül a legerősebbet illeti: ha a Fidesz politikusait MSZP-szerű aljassággal verte volna a sors, most a parlamentben gúnnyal követelnék, hogy határolja el magát az MSZP attól a 'populista' Berlusconi-kormánytól, amelynek koalíciós tagja a 'posztfasiszta' Nemzeti Szövetség, és amelynek külügyminisztere Gianfranco Fini. Aki csak az olasz füleknek érzékelhető, mussolinis selypítéssel ejtette ki az 's' betűt a 'fascismo' szóban 1989-ben a Duce egykori munkahelye, a Palazzo Venezia előtt, és lendítette magasba jobbkezét a tiszteletére összegyűlő hatalmas tömeg tomboló lelkesedése mellett".

Lovas úgy véli "a korábban a Kreml, most pedig már a Fehér Ház irányában hasonló buzgóságú gesztusokat gyakorló Medgyessy legújabb tette azonban nem olyan vicces, mint az MSZP elhatárolódáskövetelési gyakorlatának haszonelvű kacskaringói. Az MSZP politológusi holdudvara négy éven át kesergett azon, hogy Orbán Viktor nincs jóban Berlinnel, Párizzsal és Moszkvával. Holott a volt miniszterelnöknek közel nem volt olyan tette, amely akkora haragot váltott volna ki nemcsak e három fővárosban, de Európa számtalan kabinetjében, Athéntől Stockholmig, ahol tegnapelőtt Göran Persson miniszterelnök élesen bírálta az aláírókat. De az aláírással Medgyessynek sikerült egy csapásra elidegenítenie az egész arab világot is. Vagy hogy Medgyessy materialista világnézetének hangján szóljunk:1,2 milliárd fogyasztó piacát. Az alapvető kérdés persze az, miért lát akkora veszélyt Medgyessy Irakban, mint Bush elnök".

Lovas szerint "Európa népének nyolcvan százaléka békepárti. És nem érti, hogy azzal az Észak-Koreával, amelyik bármelyik pillanatban két perc alatt hamuvá tudná változtatni Dél-Korea tízmilliós fővárosát, miért lehet a diplomáciai tárgyalások útját járni, és miért nem lehet ugyanezt tenni Szaddám Huszeinnel, akinek fegyverzetéről alig tudunk valamit. Európa- és világszerte tüntetnek a békéért, mert sokan érzik úgy, hogy Irak nem fenyegeti a békét, hiszen a bagdadi diktátor képtelen néhány száz kilométernél messzebbre lőni. És éppen az a Hans Blix kér további türelmi időt, aki az amerikai indíttatású BT-határozat nyomán ment el Bagdadba csapatával minden raktárat, minden palotát megvizsgálni, minden homokszem alá bekukkantani. Blixék semmit nem találtak, de Washingtonnak mindegy: a világlapok szerint egyrészt a Bush-Cheney-Rice trió és a mögötte álló olajérdekek, másrészt a Közel-Keleten az Izraelt zaklató terrorszervezetek alól a talajt kihúzni akaró neokonzervatívok (véletlenül egytől egyig volt trockisták) vágyai gyakorlatilag elkerülhetetlenné teszik a háború kitörését. Az utóbbiak, írja a brit Economist, legyávázzák az európaiakat, a franciákat 'sajtzabáló, önmegadó majmoknak' nevezik. Emellett immáron a magyarokat is dicsérik, ami tizenkét és fél év óta először jutott eszükbe. Taszár megnyitása és egy Európát megosztó nyilatkozat aláírása megér egy-két, semmibe nem kerülő jelzőt".

Lovas szerint "kérdés, hogy vajon érdeke lehet-e Budapestnek csatlakozni egy olyan kezdeményezéshez, amely felingerli a Magyarország uniós csatlakozását ratifikálandó országok (az alá nem író többség) haragját és főként Medgyessy kedvenc városát, Párizst (ahonnan agyébként becsületrendet kapott!), legjobb esetben érthetetlen, legrosszabb esetben történelmi léptékű öngól. Az sem véletlen, hogy a diplomáciában nálunk eggyel mindig előttünk járó bukaresti miniszterelnök aláírása hiányzik a listáról, holott a román posztkommunisták is keményen 'pedáloznak' Bush kegyeiért. Nemcsak arról van szó ugyanis, hogy a közeljövőben nemigen várható francia multinacionális vállalatok kopogtatása, hanem arról, hogy Medgyessynek éppen úgy nincs elfogadható, magyarázata arra, amit most tett, mint amikor Varaderóban tűnt el. Erre nyilván azt felelné: aláírt, mert szereti a munka utáni koktélt. Ennyire felelőtlen, nyegle és korlátolt miniszterelnöke még soha nem volt ennek az országnak".

Kepecs Ferenc szerint (Medgyessy kockáztatott, Népszava, 2003. február 1.) "ha alaposabban szemügyre vesszük a kilencek - köztük Medgyessy miniszterelnök -által aláírt levelet, nem találunk benne olyan mondatot, amelyet külön-külön ne mondhatott volna el a Bush-féle radikális irányvonal bármelyik EU- vagy NATO-beli ellenzője. Vannak benne persze olyan kitételek is, melyeket az Egyesült Államokkal szemben álló nyugati vezetők így együtt - s főként a mostani helyzetben - nem írtak volna le. E kategóriába főként az ilyen mondatok tartoznak: 'A transzatlanti kapcsolat nem eshet áldozatul a jelenlegi iraki rezsim világbékét fenyegető konok törekvéseinek'. Vagy: ,egységesnek kell maradnunk, miközben elérjük, hogy Szaddám Huszein rezsimjét lefegyverezzük'. E mondatokkal burkoltan azokat a nyugat-európai vezetőket - főleg Schrödert és Chiracot - támadják, akik úgymond opportunista-pacifista meggondolásból 'a bagdadi mészáros pártját fogták'. Abban a szembenállásban, melynek egyik oldalán Washington és az iraki kérdésben vele tartó államok, a másik oldalon pedig az óvatosabb európai szövetségesek foglalnak helyet, e levél egyértelműen az előbbiek mellett áll ki. Erről tanúskodik az is, hogy az ellentábor tagjait nem vonták be az előkészítésbe, sőt egyenesen eltitkolták előttük a levélírás tervét. A 25 jelenlegi EU-tagból, illetve első körös tagjelöltből kilenc ország vezetője írta alá az iratot, ami nyilvánvalóvá tette az unió megosztottságát Irak ügyében. Hasonló a helyzet a NATO-t illetően is. Nincs szó tehát arról, hogy Washington elszigetelődött volna a maga álláspontjával, és ezért az sem csoda, hogy Bush amerikai elnök lelkesen üdvözölte a levélírók akcióját".

Kepecs: "de vajon 'jó-e az nekünk', hogy miniszterelnökünk is az aláírók között van? (Az, hogy a kézjegyét magánemberként hagyta a levélen, nem változtat azon, hogy ezzel az egész országot elkötelezte.) Nos, egy dolog bizonyos: a kérdés nem erkölcsi jellegű. Mert nem arról van szó, hogy egy állig felfegyverzett agresszor megtámad egy békeszerető kis országot; A Szaddám Huszein elleni katonai akció mellett ugyanúgy szólnak erkölcsi érvek, mint ellene. Kis ország felelős politikusának ilyenkor a várható hasznot és kockázatot kell mérlegelnie. Mert miről van szó? Ha Bush gyors győzelmet arat, Szaddám Huszeinról pedig utólag további kompromittáló adatok derülnek ki, akkor azok, akik ellenezték az 'amerikai megoldást', kishitű defetistákként lepleződnek le, és kiteszik magukat az egyetlen szuperhatalom tartós neheztelésének. Ám ha az akció ballépésnek bizonyul, vagy ha sikerül is, de borzalmas árat követel, akkor azok, akik Bushsal tartottak, vele együtt szégyenülnek meg. Hogy e két lehetőség közül melyik következik be, az egyelőre még a jövő titka. Azt viszont tudni lehet, hogy Németországgal való viszonyunknak - ami számunkra csaknem olyan fontos, mint a magyar-amerikai viszony - Medgyessy aláírása nem igazán használ. Miniszterelnökünk a jelek szerint mégis úgy vélte: érdemes így is kockáztatnia. Reméljük, neki lesz igaza. És még valami: a dolgot jobban is lehetett volna kommunikálni. Például úgy, hogy nem csupán egy lapban szivárogtatják ki".

Mészáros Tamás szerint (Az egység parancsa, Népszava, 2003. február 1.) "a Fidesz nehéz helyzetben van, mert foglya saját dokttínájárak, amely szerint a kormányoldal minden sóhajtását meg kell támadniuk, mégpedig bármilyen józan mérlegelés nélkül, Tartalmi szempontok nem számita rak, egy a lényeg: szüntelen offenzívában lenni, hogy végre megtörjön az idestova nyolc hónapja tartó 'kegyelmi állapot', amit a választások nyertesei idáig élveztek. Végre elragadni tőlük a kommunikációs kezdeményezést semmi más nem számít. Érdemi megfontolósról tehát szó sem lehet. Csakhogy az efféle vak eltökéltségnek az a felmérhetetlen veszélye, hogy visszaüt gyakorlójára. Ha például Medgyessy Péter másik nyolc ország vezetőivel együtt (mert némi késéssel Szlovákia is csatlakozott) aláír egy hirdetésben közzétett nyilatkozatot, amelyben kiáll az úgynevezett transzatlanti egység mellett, akkor a Fidesz bajba kerül. Reflexeire hallgatva azonnal neki kell mennie a miniszterelnöknek: micsoda dolog, hogy részt vesz Európa megosztásában. Németh Zsolt csípőből tüzel, de közben pontosan tudja, miről szól a kilencek állásfoglalása. És tudja, hogy a magyar külpolitika miért csatlakozott ehhez a közös gesztushoz. De Németh Zsolt jó fideszes, és ezért nem tudhatja, amit tud. Úgy kell tennie, mintha aggályoktól komor tekintetét méltán ülte volna meg a hadvész sötét szele, hiszen Medgyessy semmiképp se tehet olyasmit, ami ne veszélyeztetné súlyosan a nemzet érdekeit. Amelyeket persze egyedül az önkinevezett nemzetvédők hivatottak meghatározni. Idáig minden logikus, a részletesebb okfejtésre a hívek már nem kíváncsiak, hozomra is készséggel hitelt adnak a volt külügyi államtitkár rosszallásának. A kevésbé meggyőzöttek, a még szabadabban gondolkodók azonban elfürödnek, mi lehet a jobboldal problémája egy olyan politikai aktussal, amely többek között úgyszintén jobboldali pártok kezdeményezéséből fakadt. Mégpedig mindenekelőtt Aznar spanyol kormányfő iniciatívájára, de élvezi egy másik elvbarát, Berlusconi támogatását, és aláírói között van a baloldalinak éppen nem nevezhető Havel. Ám Barroso portuál és Rasmussen dán miniszterelnök se tartoznak a meggondolatlan kapkodók fajtájába -egyszóval nehéz volna okadatolni, hogy ez a kétségkívül nem mindennapi együttes manőver rontó szándékú bolsevikok agyalmánya".

Mészáros úgy véli "az mindenesetre kétségtelen, hogy Medgyessy ezzel az aláírással merőben más úton jár, mint Orbán annak idején, amikor tudvalevően nem sietett egyértelműen kinyilvánitani szolidaritását a szeptember 1 I-i terrortámadástól sújtott Amerikával. Nem vitatható, hogy a korábbi külpolitikai 'iskola' képviselői, akik szűkebb térségünkben sorozatosan kikezdték az európai biztonság posztulátumait, alighanem meglepve konsrotálják: Medgyessy nem először határozottan átlépi az ő árnyékukat, és kifejezésre juttatja, hogy Magyarország európaiságát politikai tekintetben egyértelműen a transzatlanti szövetség keretei között értelmezi. Miután az eredetileg nyolc ország által jegyzett nyilatkozat kétségkívül nem más, mint az Egyesült Államok kormányzata, jelesül Bush felé tett 'compliment', sokan akadnak majd, akik egyszersmind az iraki háború támogatását akarják kiolvasni belőle. Ám a szöveg ennél azért jóval szofisztikáltabb. Tudniillik lényegében semmi egyebet nem tartalmaz, mint felszólítást a Biztonsági Tarács 1441-es számú, Irak leszerelését követelő határozatának következetes érvényesítésére. Nemhogy nem uszít háborúra, de egyenesen hitet tesz a békés megoldás mellett - amennyiben az lehetséges. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy bármiféle kényszerítő eszköz alkalmazásának egyedül a BT döntéseit követve lehet jogosultsága; ugyanakkor az aláírók elválják a tanács 'felelősségteljes' feladat-értelmezését. Mármost ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy a Timesban közzétett levelükkel a kilencek vajon nyomást akarnak-e gyakorolni akár az európai közvéleményre, akár a Biztonsági Tanácsra, akkor azt kell mondanunk: igen, ez nyilvánvaló. De az USA elszántságának támogatása mondjuk a spanyolok vagy a dánok számára aligha jár bármiféle közvetlen hálahozadékkal, legfeljebb a visegrádiak gyanúsíthatók netán azzal, hogy Amerika valamiféle gazdasági viszonosságára játszik, bár ennek megfogalmazásához is meglehetősen primitív észjárás szükségeltétek".

Mészáros szerint "Amerika és Európa közvéleménye joggal akar megbízható információkat kapni az esetleges katonai megoldós elkerülhetetlenségéről. Következésképp az ENSZ BT sem érheti be kevesebbel, mielőtt felhatalmazást ad a háborúra. És a kilencek sem kérnek egyebet, mint felelős döntést. Felhívásukat azonban különösen indokolttá teszi, hogy a háborút makacsul és mindenáron ellenzők-Amerikában éppúgy, mint Európában -, azt sem akarják tudomásul venni, amit a fegyverzetellenőrök már eddig is megállapítottak. Nevezetesen azt, hogy milyen biológiai és vegyi fegyverekkel nem tud elszámolni Irak. Tételesen kimutatták, hogy 26 ezer liter antrax, 38 ezer liter botulin, 500 tonna szarin, mustárgáz és ideggáz, valamint 30 ezer vegyi töltet kilövésére alkalmas lőszer igazolatlanul hiányzik az arzenálból. Ami némileg még annál is nyugtalanítóbb, mint ha mindezt megtalálták volna".

Szerető Szabolcs szerint (Jogi esetek, Magyar Nemzet, 2003. február 3.) villámcsapásként érte "a felmérések tanúsága szerint az Irak elleni egyoldalú akciót határozottan elutasító magyar közvéleményt, hogy a miniszterelnök a Bush elnök politikáját támogató nyilatkozat aláírásával 'bevitte' hazánkat a keményvonalas, háborúpárti koalícióba. Az elemi felháborodás így nem csupán az Amerika-ellenességüket még a hidegháború idejéből átmentő baloldaliakat, hivatásos pacifistákat és anarchistákat mozgósítja, hanem a nemzeti érzelmi jobboldal széles csoportjait és számos, a bal vagy jobboldal mellett kevésbé elkötelezett embert. Bármennyire bizarr is az így létrejövő alkalmi koalíció, ahhoz bőven elegendő, hogy február 15-én hatalmas tömeg hömpölyögjön a főváros utcáin békét követelve. A tiltakozásnak pedig a héjákhoz csatlakozó Medgyessy kormánya is célpontja lesz. A mostani eset korántsem egyedi, ezen pedig a most arcul csapolt baloldali értelmiségnek is érdemes elgondolkodnia".

Kasza László szerint (Az euroatlanti porcelánbolt, Népszabadság, 2003. február 3.) "a nyolcak nyílt levele rámutat azokra az atlanti szövetségen és az EU-n belüli súlyos ellentétekre, amelyeket eddig ilyen nyíltan nem mondtak ki. A szakadás Schröder kancellár választási fogásként alkalmazott bejelentésével kezdődött: Németország 'semmilyen körülmények között nem vesz részt egy Irak elleni fegyveres kalandban'. A külpolitikát kizárólag a belpolitika függvényének tekintő német kormányfő álláspontja meglehetősen egyedülálló a diplomácia történetében. Azt jelenti, hogy előre megfontolt szándékkal ellenszegül adott esetben az ENSZ határozatával, amelynek nem csak tagja, de legfelsőbb döntő testületének, a Biztonsági Tanácsnak (két napja) elnöke is. Ezzel Schröder nemcsak diplomáciai hibát vétett, hanem elszigetelte Németországot európai és tengerentúli szövetségeseitől is. A szövetségi politika az elmúlt fél évszázadban a német politika egyik legfontosabb pillére volt. Berlin legszorosabb szövetségese Párizs, amely De Gaulle óta nem mulaszt el alkalmat, hogy borsot törjön a mindenkori washingtoni kormány orra alá, csatlakozott ugyan Schröder álláspontjához, és ezzel még jobban kiélezte az ellentétet Washingtonnal, de legalább nyitva hagyott egy kiskaput: adott esetben mégis aláveti magát a BT döntésének. A másik szakadék, amelyet a nyílt levél nyilvánvalóvá tett, az EU-n belül húzódik. Berlinben és Párizsban azt kifogásolják, hogy az aláírók nem konzultáltak velük. A londoni és madridi válasz: Chirac és Schröder az elmúlt fél évben háromszor tett eléjük olyan EU-t érintő nyilatkozatot, amelyet korábban nem egyeztettek. Az utóbbi öt nap eseményei világossá tették, hogy az új tagállamok aláírói a szövetség kérdésében az EU-nak azokhoz a tagjaihoz állnak közel, amelyek fontosnak tartják az együttműködést Washingtonnal. Az is kiderült, hogy a régi tagok közül többen vitatják a francia-német kettős vezető szerepét. Elmondhatjuk: Huszein elérte, hogy Chirac és mindenekelőtt Schröder összetörjön egy csomó porcelánt az euroatlanti porcelánboltban. Jó lenne, ha hozzálátnának a cserepek összeragasztásához, mielőtt késő lesz".

Sebes György szerint (Érdekek, Népszava, 2003. február 4.) "a magyar diplomácia - amelynek legalábbis a konzultáció szintjén volt szerepe abban, hogy a miniszterelnök végül is aláírta a levelet - többfrontos harcba kényszerült. Az egyik oldalon magyarázatot várnak tőle azok az európai államok. amelyek nem érezték szükségét, hogy részesei legyenek a legfeljebb csak félegységet tükröző nyilatkozatnak. A másik oldalon viszont a hazai ellenzék kéri számon a miniszterelnökön, hogy - aláírásával - miért kelti azt a látszatot, mintha az ország egyértelműen támogatná azt az álláspontot, amelyet az európai államférfiak a levélben képviselnek. Újra egy helyzet, amelyben a jelek szerint megint mindenkinek igaza van. El kell fogadni Kovács László érvelését, miszerint igazán jó döntésük nem volt. Ha a kormányfő csatlakozik az aláírókhoz, szembekerülhet azokkal, akik nem csatlakoztak. Ha viszont nem írja alá, azok neheztelhetnek meg, akik felkérték rá. Így - a diplomácia segítségével - olyan változtatásokat javasoltak a szövegben, hogy az ne irányuljon at európai külpolitika egysége ellen. De nem lehet elvitatni a Fidesz választmányi elnökének igazát sem, amikor arról beszél, hogy ha valaki mindenkinek meg akar felelni, óhatatlanul hibákat követ el. Kövér László utalt rá, hogy a politikában mindenkinek vannak érdekei, Budapesten pedig főleg a magyar nemzeti érdekekre kellene támaszkodni, nem pedig arra, hogy London, Berlin, Brüsszel vagy éppen Washington kedvében próbál járni. A hazai pártokat ismerve, nem valószínű, hogy éppen ebben az ügyben lennének képesek meggyőzni egymást. Egyelőre azonban - szinte már szokásosan - a nyilvános üzengetések időszakában vagyunk, amikor ugyanarról nyilatkozatokban beszélnek el egymás mellett. Ezért lehet megfontolandó az SZDSZ javaslata, hogy a négy párt legalább utólag egyeztessen a levélről és következményeiről. Jobb későn, mint soha - mondhatnánk, de az Euripába törekvő politizálás is megkövetelné a párbeszédet és az európai stílust. A magyar választóknak alig több mint két hónap múlva népszavazáson kell dönteniük az uniós csatlakozásról. A most kirobbant vita nem segíti meggyőzésüket, de arra sem jó, hogy a minél nagyobb részvételre buzdítsa őket. Ezért kellene legalább arra megoldást találni, hogy abba lehessen hagyni. Ez is nemzeti érdek".

Pór Vilmos szerint (Kötelezettség, Népszava, 2003. február 5.) "józan ember nem akar háborút. De ugyanő, ha béket akar, készül a háborúra. S alig ért véget az afganisztáni, hónapok óta riogatja a világ közvéleményét a lehetséges iraki háború réme. Egy másik földrész háborúját, az ott dörgő fegyvereket a televízión egy csatornaváltással el lehet hallgattatni. De amit megtehet a magyar polgár, azt Magyar ország nem teheti meg a szövetségi rendszer tagjaként. Azaz hogy teljesen kivonja magát önként vállalt NATO-kötelezettségei alól. Ezért engedett a Medgyessy-kormány az Amerikai Egyesült Államok kérésének, s ezzel a lehető legkisebb kockázatot vállalva, hogy a taszári bázison olyan iraki önkénteseket képezzenek ki, akik a háború után részt vennének hazájuk társadalmi, gazdasági és politikai életének konszolidálásában. (...) Kövér László, a bizottság fideszes elnöke kijelentette: úgy tudja, az Egyesült Államok informálisan nem csinál titkot abból, hogy azért esett a választása kiképzés tekintetében Stuttgart helyett Taszárra, hogy így vonja be Magyarországot az ügybe. A volt titkosszolgálati miniszter csupán azt felejti el, hogy ,az ügybe valójában akkor csöppentünk bele' -s ebben akkor nemzeti egység volt-, amikor az Orbán-kormány országlása idején kollégája, Martonyi János akkori külügyminiszter aláírta a szerződést Magyarország csatlakozásáról az észak-atlanti szövetséghez.. Amely aláírás, ha tetszik, ha nem, kötelez".

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695