Az RMDSZ hetedik kongresszusa

2003-02-10

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) január 31. és február 2. között tartotta kongresszusát. Medgyessy Péter kormányfő Kovács László külügyminiszter társaságában érkezett Szatmárnémetibe, s a tanácskozáson elmondott beszédében minden eddiginél nagyobb támogatást ígért a határon túli magyarságnak.
Most első alkalommal vett részt RMDSZ-kongresszuson román kormányfő. Adrian Nastase üdvözlőbeszédében köszönetet mondott az RMDSZ-nek a parlamenti támogatásért, és arra biztatott, hogy a történelmi sérelmeket félretéve mindkét nép a jövőre összpontosítson. A magyar és a román kormányfő különtalálkozóján nem esett szó a kedvezménytörvényről. Ugyanakkor a kormányfők bejelentették, hogy közös levélben kérik az EU-t: nyújtson támogatást a Budapest-Bukarest autópálya megépítéséhez. Nastase ígéretet tett rá, hogy kormánya felülvizsgálja a romániai vízumok kiadási rendjéről közelmúltban hozott rendeletét, mivel ez a magyar kisvállalkozókat és befektetőket hátrányosan érintheti. A párt kongresszusán törölték a RMDSZ alapszabályzatából a tiszteletbeli elnöki tisztséget. Ezt a tisztet 1990 óta Tőkés László református püspök töltötte be. Markó Bélat az RMDSZ eddigi elnökét választották meg ismét a szervezet vezetőjének.

Összefoglalás

AZ RMDSZ kongresszusával kapcsolatban elhangzott főbb érvek, vélemények:
- a szakadást az RMDSZ-ben érzékelhető diktatórikus viszonyok okozhatják, mivel a vezetés semmibe veszi a saját kongresszusi határozatainak, programjának a végrehajtását, belső demokrácia nélkül nem lehet összetartani egy olyan esernyőszervezetet, amelyben az egész magyarság közképviselete tömörül, csakis a pluralizmus, a törvényesség helyreállítása révén lehet ezt a szövetséget egyben tartani.
- olyan szoros kapcsolat alakult ki az MSZP és a román SZDP között, amely már nem teszi lehetővé, hogy a túlzott román érdekekkel szemben kellő eréllyel lépjen fel a magyar külpolitika
- történetének egyik legsúlyosabb helyzetébe került a magyarság, tíz év alatt többet fogyatkozott erdélyi magyarságunk, mint a tatár és a török dúlások idején
- ha az RMDSZ felbomlana, vagy ha nem bomlana fel, de a romániai magyarság szavazatai két szervezet között oszlanának meg, egyik jelöltje sem jutna be a bukaresti parlamentbe; a romániai magyarságnak ettől kezdve nem lenne beleszólása az őt is érintő törvénykezésbe, a súlytalanná váló képviselet gyakorlatilag felszámolná az érdekérvényesítést
- az RMDSZ vezetői 1996-ban hátat fordítottak a belső önrendelkezés megteremtésének programjának, melynek valóra váltására mandátumot kaptak
- szinte már nincs semmi különbség aközött, amit Markó Béla és Adrian Nastase mond, még a hanghordozásuk is kezd hasonlítani; az RMDSZ meg afféle kisebbik kormánypártként nyüzsög a politikai prérin, ami nem lenne nagy baj, ha nem éppen egy korrupt, inkompetens, vörös színben játszó hatalomnak tolná a szekerét, éjt nappá téve
- bár sokan félnek a szakadástól, a válásnak pozitív hozadéka is lesz, például az, hogy ha esetleg bekövetkezik, senki nem vádolhatja az RMDSZ-t képmutatással, kifut a talaj azon román politikusok, politikai elemzők és publicisták lába alól, akik mindegyre azt fújták, a magyarok voltaképpen mind ilyenek (ti. olyanok, mint Tőkés): megszállottak, akik ma is a trianoni határok visszaállítását követelik
- sokan azt mondják, súlyos taktikai hiba volt a legerősebb belső ellenzéki platform, a Reform Tömörülés részéről, hogy nem vett részt a munkálatokban, és nem állított ellenjelöltet, mert így egyrészt gyávasággal vádolható, másrészt nem volt reális alternatíva a választásban, ám abban is van logika, hogy ha valaki szabálytalannak tekinti a kongresszus összehívását (mivel az előző határozatait még nem hajtották végre), és vitatja a delegálási módszerek jogosságát, akkor nem legitimizálja jelenlétével az egészet (és nem szalad bele a biztos vereségbe
- a Markó nevével fémjelzett mérsékelt politikai vonalvezetés elsöprő győzelmet aratott Tőkésék fölött, csakhogy a szatmárnémetiben megmutatkozó egység letűnt korok rossz emlékű kongresszusait juttatta eszünkbe: Markó egyedüli jelölt volt a szövetségi elnöki tisztségre, a kongresszusi munkálatokról tárol maradó ellenzék nélkül mintha szavazogépezetté vált volna az RMDSZ legfelsőbb döntéshozó testülete
- Tőkés köztudomásúlag nem az integratív erkölcsi tekintélyt testesítette meg az RMDSZ-ben, hanem ellenkezőleg: a belső pártoskodás szellemi atyjaként lépett fel, szüntelen radikalizálódást hirdetett, keménykedő hangnemet és viselkedést a román kormányokkal szemben, és aztán ehhez az irányvonalhoz az Orbán-kurzustól nagyvonalú, több százmilliós támogatást is kapott
- az RMDSZ politikai súlya nagymértékben attól függ, hogy minden platformosodás ellenére képes-e fenntartani egységét; az érdek-képviseleti szervezetnek valószínűleg homogén és központosított pártként kell működnie, ha azt akarja, hogy legközelebb ismét bekerüljön a parlamentbe, és tárgyalóképes legyen a mindenkori román kormánnyal



Tőkés László szerint (In: Stefka István: Politikailag a periférián, Magyar Nemzet, 2003. január 30.) "a szakadást az RMDSZ-ben érzékelhető diktatórikus viszonyok okozhatják, mivel a vezetés semmibe veszi a saját kongresszusi határozatainak, programjának a végrehajtását. Az én lépésem legfeljebb nyilvánvalóvá teszi azt, hogy belső demokrácia nélkül nem lehet összetartani egy olyan esernyőszervezetet, amelyben az egész magyarság közképviselete tömörül. Csakis a pluralizmus, a törvényesség helyreállítása révén lehet ezt a szövetséget egyben tartani. (...) Markó Béla még tovább ment, mert azt a kifejezést is használta, hogy én feljelentettem az RMDSZ-t. Ez a demagógia minden mértéket meghalad, hiszen ez a vezetés a mostani utódkommunista kormánnyal szövetségben közelebb áll az Iliescu-féle hatalomhoz, mint bármelyik más román politikai párt. Kérdezem én: ki árt többet a magyarságnak? Az, aki a kilenc évvel ezelőtti brassói kongresszus határozatának fittyet hányva nem tűzi ki a magyar nemzeti közösség belső választásait, vagy én, aki a demokráciát követelem? (...) Markó Béla és az RMDSZ eljutott arra a pontra, ahonnan már nem hátrálhat tovább. Dicséretes, hogy Markó Béla elnök ragaszkodik a Nastase-Orbán-egyezséghez, amelyet 2001 decemberében kötöttek, és ragaszkodik ahhoz, hogy az Európai Unióba való várható felvételünk után se veszítsék érvényüket az úgynevezett kedvezmények. Szerintem azonban a státustörvény sorsát súlyosan befolyásolja az a fajta politika, amelyet az RMDSZ, Bukarest és Budapest teljes egyetértésben folytat. Ugyanis egy olyan kongresszusra készülnek Szatmárnémetiben, ahol a két kormány első embere jelen lenne, Adrian Nastase és Medgyessy Péter. Azonkívül az MSZP pártelnöke, Kovács László azt javasolja, hogy az SZDP, a bukaresti kormánypárt vezetőjével együtt Szatmáron írják alá a két szociáldemokratának nevezett párt közötti együttműködési szerződést. Ha semmi másból, de már ebből is látszik, hogy olyan együttállás alakult ki, amely gyengíti a magyar érdekérvényesítés lehetőségeit, és szűkíti a mozgásterét. Ugyanis ez a privilegizált kapcsolata az SZDP-nek az MSZP-vel már abban is megnyilvánult, hogy a magyar szocialistáknak oroszlánrészük volt abban, hogy a román SZDP-t nemrég felvették a Szocialista Internacionáléba. Tehát ez már egy olyan szoros kapcsolatot feltételez a két párt között, amely nem teszi lehetővé, hogy a túlzott román érdekekkel szemben kellő eréllyel lépjen fel a magyar külpolitika. Gondoljunk csak Kovács László legutóbbi bukaresti látogatására, amikor elment a végső megegyezést kieszközölni a státustörvény vitatott kérdéseiben, és hazajött a törvény módosításának gyűjteményével, amely a diplomáciai vereség üzenetét hordozza".

Tőkés a kérdésre miért hívta össze a református egyházkerületének a közgyűlését egy időben az RMDSZ-kongresszussal azt felelte: "annyira egysíkúvá vált az RMDSZ politikája, annyira nincs mód a politikai opciók kifejtésére, hogy lépnünk kellett. Hiszen történetének egyik legsúlyosabb helyzetébe került a magyarság. Tíz év alatt többet fogyatkozott erdélyi magyarságunk, mint a tatár és a török dúlások idején, s nem járulhatunk hozzá a lesújtó valóság elfedésével, hogy önálló nemzeti érdek- és közképviseletünket, egyházainkat kiszolgáltassuk a létünkre törő ellenséges erőknek. Ebben a helyzetben mint felelős egyházi vezető úgy éreztem, nem ülhetek tétlenül, és a református egyházkerületi közgyűlés és igazgatótanács kimondta egy rendkívüli közgyűlés megtartását február elsejére a szatmárnémeti Láncos-templomban, amit egy időben tartunk az RMDSZ kongresszusával. Több száz ember részvételére számítunk. Mi arra törekszünk, hogy miközben az RMDSZ kongresszusa a paragrafusokkal van elfoglalva, és az ideológiákkal bíbelődik, mi a nemzet létkérdéseit vetjük fel".

Péterfi István szerint (A parlamentbe kerülhet, Hetek, 2003. január 31.) "az olykor 'erdélyi Fidesz'-ként emlegetett Reform Tömörülés (RT) nevű RMDSZ-platform novemberben önmaga számára is váratlanul kilőtte magát a kongresszusról, egyben a végletekig felerősítette az RT és az RMDSZ közti ellentéteket. A platform vezetői ugyan a részvételt javasolták, a tagság többsége azonban a tömörülés kolozsvári kongresszusán a távolmaradás mellett voksolt, arra az egyébként az RT-vezetés által is sűrűn hangoztatott érvre hivatkozva, hogy törvényes kongresszust tartani, belső parlamentet felállítani csakis a régóta ígért belső választások nyomán lehetne. Tőkés László püspök, a szövetség belső ellenzékének vezéralakja, egyben az RMDSZ tiszteletbeli elnöke ezen a kolozsvári gyűlésen elhárította, hogy ő tanácsoljon szakítást vagy maradást az RT tagjainak. Közben azonban ő volt az, aki a legitimitás kérdését törvényszékre vitte. A püspök a kongresszus idejére ugyancsak Szatmárnémetibe szervezte egyházkerülete rendkívüli közgyűlését. Kijelentette ugyan, hogy nem szánja ezt a rendezvényt ellenkongresszusnak, a közgyűlés híre azonban érthető módon még inkább felerősítette a szakadás rémét a közvéleményben, hiszen maga a püspök is elismerte: valóban nem véletlen, hogy épp ott és akkor tárgyal az egyházi fórum ugyancsak az egész romániai magyarságot érintő kérdésekről. A per egyébként is felfokozta a tiszteletbeli elnök és a szövetség többi vezetője közti sokéves konfliktust, olyannyira, hogy e poszt felállítása óta először több RMDSZ-politikus nyíltan vetette fel a tiszteletbeli elnöki tisztség megszüntetésének javaslatát. Az RT erre úgy reagált, hogy egy ilyen lépés valóban a szövetség szakadását jelentené. A kongresszus előtti hetekben nyilván nem véletlenül gyorsult fel a nyár óta zajló mozgalmi szervezkedés, az erdélyi magyar polgári körök felállítása. A minta nyilvánvaló, a mozgalom alapítói még január közepén is arról beszéltek, hogy a polgári körök nem egyszerűen a civil társadalom önszerveződésének eredményei, hanem csírái lehetnek egy másfajta politizálásnak: épp a Reform Tömörülés elnöke, Toró T. Tibor emlegette egy interjúban a polgári köröket, mint amelyeknek indulása 'akár egy alternatív szerveződésben is kicsúcsosodhat', tehát magjai lehetnének egy az RMDSZ helyett vagy mellett alakuló új magyar pártnak. Egyesek szerint a megalakulásra jó alkalom és helyszín lehet a Tőkés-féle párhuzamos közgyűlés".

Péterfi szerint ha "az RMDSZ felbomlana, vagy ha nem bomlana fel, de a romániai magyarság szavazatai két szervezet között oszlanának meg, egyik jelöltje sem jutna be a bukaresti parlamentbe. A romániai magyarságnak ettől kezdve nem lenne beleszólása az őt is érintő törvénykezésbe, a súlytalanná váló képviselet gyakorlatilag felszámolná az érdekérvényesítést. (...) Nyilván az sem épp elvetendő megfontolás, hogy ha az RMDSZ bekerül a parlamentbe, de az RT kikerül az RMDSZ-ből, akkor az RT képviselői is elvesztenék mandátumukat a magyarországi törvényhozókéhoz képest sokszoros presztízzsel és más előnyökkel együtt. Nyilván mindezek hatására az RT azon vezetői, akik más tisztségüknél fogva részt vesznek a kongresszuson, már nem beszélnek szakításról, noha továbbra is igen hevesen kritizálják a vezetést, illetve a szerintük megalkuvó, az autonómiát lemondó irányvonalat. Alapvetően változott meg azonban a helyzet azzal, hogy kiderült, a kongresszus éppenséggel dönteni fog az olyannyira hiányolt belső választások időpontjáról, ráadásul egy nem túl távoli, tavaszi időpontról. A vita sokkal inkább arról szól ezek után, hogy milyen szabályok szerint zajlana a voksolás".

Tőkés László szerint (Az egység célja az autonómia, Heti Válasz, 2003. január 31.) "a küszöbönálló, Szatmárnémetibe összehívott RMDSZ-rendezvény előtt az erdélyi magyarság politikai érdekképviselete történetének legsúlyosabb válságát éli. A válság többszintű, az egységes felszínen megjelenő repedések csak következményei, nem okozói a válságnak. A válságot az okozza, hogy a szavak és a tettek, a hivatalos program és a csúcsvezetés gyakorlati politikája, a vezető elit klikkérdeke és a magyar közösség érdeke között szakadék tátong. Legfőbb kérdés most, kongresszus előtt, hogy megőrizhető-e, és ha igen, milyen alapon őrizhető meg az RMDSZ egysége. Azt az értékelvi alapot kell megkeresnünk, mely biztosíthatja a különböző politikai színezettel rendelkező csoportok harmonikus együttműködését. Egy demokratikus szervezetben az együttműködés alapját a program és az alapszabályzat rögzíti. Az RMDSZ hivatalos dokumentumainak még a mai, a kormányzati szerepvállalás óta kissé eltorzított, centralizált változatai is alkalmasak lennének a közös cselekvés zsinórmértékét megadni. A probléma gyökere azonban az, hogy az RMDSZ vezetői 1996-ban hátat fordítottak annak a programnak, melynek valóra váltására mandátumot kaptak. Ezért volt szükség a Fórum-mozgalomra, mely megkísérelte visszaállítani az RMDSZ-t eredeti pályájára. (...) Mint közismert, 1999-ben Csíkszeredában ismét Markó Bélát választották elnöknek, aki legfőbb felelőse annak, hogy az RMDSZ eltávolodott eredeti céljaitól s a képviselt közösségtől. Azóta aggodalmaink csak nőttön-nőttek, erdélyi magyarságunk helyzete pedig nemhogy gyökeresen megváltozott volna, de még tovább súlyosbodott. Elég, ha csak a népszámlálás sokkoló adataira gondolunk".

Tőkés szerint "tíz esztendő telt el azóta, hogy Kolozsváron szövetségünk az autonómia kiküzdését emelte politikájának középpontjába. Az akkor elfogadott kolozsvári nyilatkozat ekképpen fogalmaz: 'kötelességünk felmutatni azt a megoldást, amely számunkra és az ország számára is kiút a válságból. Állítjuk, hogy ez az út a belső önrendelkezés.' Az RMDSZ elvhű erőinek ma sem lehet más céljuk, mint visszatérni a kolozsvári nyilatkozathoz (...) Vissza kell térni a kolozsvári nyilatkozathoz, amely kiindulási pontként, viszonyítási alapként szolgálhat, mely jövőképünk alapdokumentuma, erdélyi magyar létünk, nemzeti önkormányzatunk, közösségi autonómiánk keretprogramja. Vissza kell térni szövetségünk eredeti programjához és célkitűzéseihez, amint azt alsócsernátoni dokumentumainkban megfogalmaztuk. A magunkra találás, magunk revíziója a célunk, a feleszmélés és az összefogás. Erdélyi magyar közképviseletünk és érdekvédelmünk helyreállítása, újjászervezése és megerősítése. Ezen belül az RMDSZ belső törvényes rendjének helyreállítása, a szövetség belső demokráciájának a visszaállítása. Az RMDSZ hivatalos vezetősége mindezzel szemben az önfeladás politikáját folytatja, az alapszabályzat megszegésével, a programról megfeledkezve, saját tagsága és választói akaratának figyelmen kívül hagyásával, sorozatos törvénytelenségek révén. A sebtében összehívott VII. kongresszus éppen most akarja átírni a szövetségnek a nemzeti önkormányzat gondolatára alapozott alapszabályzatát egy centralizált párt alapdokumentumára, melyben az elnök bármikor felmentheti a területi elnököt, ha az ellene szegül, melyben a központ határozza meg, hogy a jelenlegi politika legfontosabb képviselői melyik megyei listán induljanak, melyben korlátozzák az RMDSZ-be való belépést, s melyben az általános, egyenlő, titkos és közvetlen belső választást a jelen állapotot konzerváló tisztújítással akarják kiváltani".

Tőkés: "Ezzel szemben a mi célunk (...) megtalálni a stratégiai eszközöket a nemzeti konszenzussal elfogadott kolozsvári nyilatkozat megvalósításához. Főbb célkitűzéseink közé tartozik a magyarság megszámlálása - az úgynevezett belső népszámlálás -, a kataszter összeállítása, s ennek nyomán a belső választás, vagyis a magyar nemzeti közösség saját törvényes képviselőinek a megválasztása, ennek nyomán pedig az erdélyi magyar parlament, mint önkormányzatunk legfőbb testületének a felállítása; továbbá a Polgári Együttműködési Mozgalom révén a lehető legszélesebb nemzeti egyetértés kialakítása az egyházi, a polgári és a politikai szféra együttműködése által. (...) az RMDSZ-t - figyelmébe ajánljuk a népszámlálás adatait. Azt, hogy az utóbbi tíz évben háromszor annyian vesztek ki erdélyi magyarságunkból, mint a megelőző nyolcvan esztendőben. Ők ne tudnák ezt? S ne tudnák, hogy Kolozsvár a húszszázalékos küszöb alá süllyedt, Marosvásárhely az ötvenszázalékos, Nagyvárad pedig a harmincszázalékos küszöb alá esett? Csíkszeredában - mint idegen test - ortodox püspökség hivalkodik. Az erdélyi magyarság hivatalos lélekszáma 1,5 millió alá csökkent. A romániai református egyház lélekszáma a korábbi 700 ezerről mostanra 600 ezer alá süllyedt. (...) Kétségtelen: akkor lesz itt másvalami, amikor a trianoni korszakot le tudjuk zárni. 1989 nem jelentett változást a román nemzetstratégiai célok tekintetében: Trianon kiteljesedése töretlenül folytatódik. Trianont le kell zárni a szó minden értelmében, és új korszakot kell nyitni. Erdély magyarságának béke Nobel-díjat lehetne adni, hiszen a világ legbékésebb kisebbsége. Szenvedéseiben már-már krisztusi, cinikus elnyomóinak a másik orcáját is odatartja. Alázatánál sokszor már csak az ostobasága nagyobb, amikor sorsának jármába behajtja a nyakát. Minderről nem szeret szólni, és nem is akar hallani a hivatalos RMDSZ. A valóság tényei helyett árad a sikerpropaganda, az elért eredmények jelentőségének felnagyítása, a protokollumpolitika áldásairól szóló ömlengés, az egységdemagógia, a pragmatizmus álbölcsessége, a partnerségről való 'bizonyságtétel', az eufemikusan álcázott, félrevezető beszéd. És ott van a megtévesztő, hamis legitimitási alapul szolgáló többségi elv, mely szerint ezeket az urakat a többség választotta meg. A többség, azaz olyan középvezetők, akiket nagyrészt lekenyerezéssel vagy zsarolással tudhatnak maguk mellett: a jelen politikából hasznot húzó 'RMDSZ-nómenklatúra'".

Tőkés: "ami történik, azt csak Dénes Lászlónak, az Erdélyi Napló főszerkesztőjének szavaival tudjuk jellemezni: 'Az RMDSZ öntelt egységretorikája mögött felsejlik a bukaresti politikai boszorkánykonyha gőze. Szinte már nincs semmi különbség aközött, amit Markó Béla és Adrian Nastase mond. Még a hanghordozásuk is kezd hasonlítani. Az RMDSZ afféle kisebbik kormánypártként nyüzsög a politikai prérin, ami nem lenne nagy baj, ha nem éppen egy korrupt, inkompetens, vörös színben játszó hatalomnak tolná a szekerét, éjt nappá téve. Legitimációját hovatovább már csak ettől a hatalomtól reméli, várja és kapja.' Megítélésem szerint történelmi vétek, politikai bűn az RMDSZ jelenlegi politikáját folytatni. A kolozsvári nyilatkozat, valamint a tíz évvel ezelőtti brassói kongresszus szava és szelleme azt üzeni, hogy szükség van a visszatérésre oda, ahonnan elindultunk; szükség van a revízióra (...) Ha szakítás lesz, ha a VII. kongresszus a szakadás kongresszusának bizonyul, az nem miattunk lesz, hanem azok miatt, akik valóságos tisztogatásba fogtak magyar érdekvédelmi és közképviseleti szervezetünkben, s akiknek kirekesztő egységpolitikája nem tűri meg azokat, akik az RMDSZ eredeti céljaiért és értékeiért szállnak síkra".

Lukács Csaba szerint (Az egyetlen jelölt, Magyar Nemzet, 2003. január 31.) "abban sincs változás, hogy a budapesti kormány újra a határon túli magyarokkal való egyeztetés nélkül ugrott neki a kedvezménytörvény módosításának, miközben nem felejtett el konzultálni például Bukaresttel. És az sem új, hogy a látványos román- magyar egység mögött kevés a tartalom, a Kempinski Szállóban gyakorolt gesztusnak ugyanis nem volt viszonzása a másik részről: legutóbb például egy rendelettel gyakorlatilag lehetetlenné tették a magyar kisvállalkozások romániai térhódítását. A langymeleg - és minden kompromisszumra kész - magyar külpolitika persze nem tiltakozik; a Washington-Brüsszel- Moszkva prioritásba nem fér bele a magyar érdek hatékony képviselete. Az elkövetkező három napon lenne dolga a romániai magyarság küldötteinek. Meg kellene vizsgálniuk például azt, hogy hova tűnt csaknem kétszázezer magyar Markó Béla tízéves elnöksége idején, és hogyan állítható meg a vészes fogyás. Az elnöknek számot kellene adnia arról, amit megválasztásakor, a brassói kongresszuson magának feladatul kijelölt: középen állva az RMDSZ két szárnya közötti nézetkülönbségek kiegyenlítésén fog fáradozni. Ehhez képest azóta az ultrajobbosnak kikiáltott és nevetségessé tett Katona Ádám és platformja súlytalanná vált, a Reform Tömörülés pedig nem megy el a rendezvényre. Komolyan felmerült, hogy a kongresszuson megszüntetik Tőkés László tiszteletbeli elnöki tisztségét - csak nem Adrian Nastase miniszterelnök nyáron megfogalmazott kérésének tesznek eleget? Kikoptak a szervezetből a másként gondolkodók (köztük Szőcs Géza, Kincses Előd, Csapó József és mások) (...) az egyházi ingatlanoknak kevesebb mint tíz százalékát sikerült visszaszerezni, nem tudták töröltetni az alkotmányból az egységes nemzetállam fogalmát, megszavazták a húszszázalékos nyelvtörvényt és elnézték a székelyföldi ortodox expanziót. Arról is kellene beszélni, miért maradtak ki a magyarok a romániai privatizációból, és hogyan lehetséges az, hogy a leggazdagabb száz román polgár listáján alig két magyart találni (köztük az egyik, Verestóy Attila éppen RMDSZ-szenátor, akinek a választott tisztség megszerzése előtt nem volt számottevő magánvagyona). De ne legyünk igazságtalanok, voltak eredmények is: tulajdonba került sok ezer hektárnyi mezőgazdasági terület és erdő, több szórványtelepülés tábláira kikerült a magyar felirat".

Demény Péter író, újságíró, az Erdélyi Riport vezető szerkesztője szerint (Két félelem között, Népszava, 2003. január 31.) "az RMDSZ szatmárnémeti kongresszusa után mindenképpen a változás korának kellene eljönnie. A Markó Béla-féle vezetés, illetve a Tőkés László és Toró T. Tibor körül csoportosuló ellenzék között ideológiailag nagyobb már nem is lehetne a szakadék. Most már a legnaivabbak sem gondolhatják sem azt, hogy eltérő nézetek ütköznek egymással, sem pedig azt, hogy a konfliktus megoldható, a táborok kibékíthetők, és egyesült erővel tevékenykedhetnek a romániai magyarság boldogulása érdekében. Nem, erről immár letehetünk. Szász Jenőék kolozsvári gesztusa (a Reform Tömörülésnek a székelyudvarhelyi polgármester vezette szárnya nem megy el Szatmárnémetibe) látványosan megmutatta, mi a járható út annak számára, aki következetesen végiggondolja a radikálisok programját. Aki szünet nélkül autonómiáról és a hivatalos vezetés árulásáról beszél, miközben semmilyen megvalósítható programot nem tud fölmutatni, annak végső soron tényleg nincs mit keresnie a szövetség fórumán. Talán éppen most jön el az az időszak, amely a legnehezebb lesz Markó Béla, Frunda György, Takács Csaba, Verestóy Attila és társaik számára. Hiszen a belső ellenzék örökös elégedetlenségére valószínűleg sokkal többet rá lehetett fogni, mint amennyire valójában hátráltatta az RMDSZ munkáját. Ha Szatmáron vagy Szatmár után tényleg bekövetkezik a szakadás (és bizonyos jelek erre utalnak), akkor viszont nem lesz mumus, akit meg lehet majd vádolni az esetleges kudarcokért".

Demény szerint "bár sokan félnek a szakadástól (és aggodalmuk teljesen érthető), a válásnak pozitív hozadéka is lesz. Például az, hogy ha esetleg bekövetkezik, senki nem vádolhatja az RMDSZ-t képmutatással. Kifut a talaj azon román politikusok, politikai elemzők és publicisták lába alól, akik mindegyre azt fújták, a magyarok voltaképpen mind ilyenek (ti. olyanok, mint Tőkés): megszállottak, akik ma is a trianoni határok visszaállítását követelik. Az RT-sek és szimpatizánsaik távozása révén az RMDSZ olyan alakulattá válik, amelynek minden tagja a romániai realitások figyelembevételével dolgozik a magyar kisebbség jogaiért. Ugyanakkor, ha az egyre mérgezőbb és a szövetség munkáját egyre jobban megbénító konfliktusok véget érnének, bizonyára jelentős mértékű energia szabadulna föl. Sok politikusunk rengeteg munkát pazarol arra, hogy a belső ellenzék szította feszültségeket megoldja valamiképpen. (...) Ha az RT nem lenne, bizonyára megszűnne az az érzés is, amely a legelfogulatlanabb szemlélőben is óhatatlanul kialakul: az ti., hogy Markóékat a hatalmon kívül semmi más nem érdekli. Nem áltatom magam azzal, hogy teljesen önzetlenül, csak a közösség javára teszik, amit tesznek. De az is erős túlzás, hogy csak a hatalom érdekli őket. Ez az érzés azért keríthette hatalmába azt, aki követte az eseményeket, mert a vezetés érvei egyre inkább ezt sugallták. Egyetlen politikus sem hajlandó elismerni, hogy tévedett - az ellenzékkel való szüntelen harcban mindenki zsarnoknak tűnik. Attól sem tartok, hogy az RT kilépése miatt megszűnik az építő kritika - annál az egyszerű oknál fogva, mert, mint már utaltam rá, Tőkés Lászlóék kritikáját nem lehet építő jellegűnek minősíteni. Két olyan koncepció néz farkasszemet egymással, amelyet képtelenség közös nevezőre hozni - vagy hátat fordítanak egymásnak, vagy folyik tovább az értelmetlen huzavona. Kialakulhatna egy sokkal konstruktívabb ellenzék, amely okos, higgadt politikájával nem hátráltatná, hanem segítené a jelenlegi vezetés munkáját. Amelynek szótárában más szavak is lennének, mint autonómia és árulás".

Máthé Éva, a bukaresti Romániai Magyar Szó szerkesztőbizottságának tagja: (Füstbe ment autonómia, Magyar Hírlap, 2003. február 1.) "Mi a tét, s mik a várható eredmények? Minthogy Markó Béla személyében, aki tíz éve vezeti a szövetséget, egyetlen elnökjelölt létezik, nagy mértékben beszűkül az érdemi változások lehetősége. Ezért megkockáztathatjuk az állítást, miszerint a kongresszus amolyan szükséges, elkerülhetetlen kirakatrendezvény, ahol az RMDSZ belügyeinek átfésülésénél sokkal nagyobb a jelentősége annak, hogy jelen van Medgyessy Péter, Adrian Nastase, Kovács László, illetve még négy román kormánytag. A két kormányfő jelenléte, az ott aláírt együttműködési megállapodás elsősorban azt jelzi, hogy a két állam elismeri az RMDSZ politikai jelentőségét, hídépítő szerepét, de egyúttal azt is, hogy ténylegesen új fejezet van kibontakozóban a két szomszédos, ellenséges múltja miatt egymáshoz nem mindig barátságos nép, ország viszonyában. Sok szó esett az utóbbi hónapokban az RMDSZ belső ellenzékéről, a szövetségen belül dúló politikai vitáról, viszályról, ami abban csúcsosodott ki, hogy Tőkés László tiszteletbeli elnök a román törvényszékhez fordult a Markó Béla vezette elnökség ellenében, amikor megkérdőjelezte a kongresszus összehívásának legitimitását. Kérdés, hogy a Székelyföldön még mindig nagy szimpátiának örvendő püspök emiatt mennyit veszített hitelességéből, népszerűségéből. A szövetségen belül - úgy tűnik - ez a teljes kegyvesztéséhez fog vezetni, hiszen várhatóan a kongresszus megszünteti a tiszteletbeli elnöki státust, és ezzel a temesvári események, a román forradalom kulcsalakja végképp kisodródhat a politikusi pályáról. Amibe valószínűleg nehezen fog belenyugodni. (Elképzelhető, hogy ezek után az Erdélyben is hamarosan bejegyzésre kerülő Polgári Körök Mozgalom élére áll majd.) Létezik ugyan a belső igény, sőt korábbi kongresszusi határozat is arra nézve, hogy a romániai magyarság öntörvényű politikai közösségként határozza meg magát, és minden szinten önmaga döntsön sorsa felől, csakhogy ehhez nincs meg az intézményrendszere, saját anyagi forrása, saját alkotmánya, parlamentje stb. A kolozsvári Krónika napilapban a múlt hét végén napvilágot látott terjedelmes tanulmányában három kiváló erdélyi értelmiségi jogosan vonja le a következtetést eszmefuttatásából: 'az erdélyi magyarság közösségként való integrációja nem valósítható meg a román állam közjogi szerkezetének átalakulása nélkül.' (Bakk Miklós-Horváth Andor-Salat Levente: Az RMDSZ 2003-ban - útkeresés integrációs határpontokon.) Mindezek híján marad az érdekképviseleti szervezet pártszerű működése, működtetése mint lehetőség, és a vita csupán arról folyhat, hogy ezt a pártot ki vezesse és az milyen viszonyban legyen a mindenkori román hatalommal. (...) A reformtörvények életbe ültetése igen nehézkesen halad, hogy csak az egyházi tulajdonok, az államosított ingatlanok visszanevesítésére utaljunk. Az RMDSZ belső, radikális ellenzéke által szorgalmazott erdélyi magyar közösségi autonómia egyelőre vágyálom, olyan utópia marad, melynek jelentősége ugyancsak háttérbe szorul a jelenkori kihívások: az uniós csatlakozás, a NATO-ba való román és magyar betagozódás, az esetleges valódi magyar-román megbékélés, vagy a manapság oly sokat vitatott kedvezménytörvény keltette vita mellett".

Lukács Csaba szerint (A nemzeti eszme válsága, Magyar Nemzet, 2003. február 3.) "az RMDSZ szatmári kongresszusán a szóra emelkedő Dávid Ibolya és Németh Zsolt lényegesen nagyobb tapsot kapott, mint a szabad demokrata küldött, a magyar szocialista kormányfo vagy a román miniszterelnök. Ha valaki így akarná felmérni az erdélyi magyarok politikai szimpátiáját, egyszerű lenne a válasz: arrafelé a jobboldal a nyerő. A küldöttek döntése azonban egész mást mutat: a konzervatív tiszteletbeli elnököt, Tőkés Lászlót kiszorították a szervezetből (tisztségét is megszüntették, ám arról már egy nappal korábban lemondott a püspök), immár sokadszor újraválasztották a magát mérsékeltnek nevező, ám egyre inkább balra tolódó Markó Bélát, és kiütéssel győzött a szocialista szárny. Sokan azt mondják, súlyos taktikai hiba volt a legerősebb belső ellenzéki platform, a Reform Tömörülés részéről, hogy nem vett részt a munkálatokban, és nem állított ellenjelöltet, mert így egyrészt gyávasággal vádolható, másrészt nem volt reális alternatíva a választásban. Ám abban is van logika, hogy ha valaki szabálytalannak tekinti a kongresszus összehívását (mivel az előző határozatait még nem hajtották végre), és vitatja a delegálási módszerek jogosságát, akkor nem legitimizálja jelenlétével az egészet (és nem szalad bele a biztos vereségbe). Még egy fontos adalék: a környező magyarok lakta országokkal ellentétben Romániában a politika totálisan uralja a civil élet majd minden szegmensét, így például a legnagyobb pénzosztó Illyés Alapítvány romániai alkuratóriumát is Markó vezeti. A romániai magyar média, de a közösségi élet más fórumai is az anyaországi támogatástól függnek, így nem csoda, hogy például a napisajtóban ritka az RMDSZ-szel szemben megfogalmazott éles kritika, tabu a politikusok vagyoni helyzetének gyarapodása: romániai magyar politikus még nem keveredett korrupciós botrányba. Kérdés, hogy ennyire erkölcsös-e mindahány, vagy csak a cenzúra működik ilyen hatékonyan".

Lukács szerint "a legbefolyásosabb román napilap, az Adevarul a kongreszszus első napján vezércikket szentelt az RMDSZ balkanizálódásának. Ebben kifejtik, hogy a folyamat akkor indult el, amikor a magyar politikusok a kényelmetlen ellenzéki padokat a hatalom bársonyszékeire cserélték, és rájöttek a földi javak birtoklásának előnyeire. Az ország demokratizálódását elősegítő kisebbségi tömörülésbol így lett például a választási reformot megtorpedózó retrográd erő. Az anyaországi konzervatív tábor és az erdélyi magyarság egy hajóba került. A miértek helyett most már ideje azon gondolkodni, hogyan tudnának közös erővel átevezni a túlsó partra".

Kis Tibor szerint (Utóvédharcok, Népszabadság, 2003. február 3.) "ha úgy vesszük, az RMDSZ szatmárnémeti kongresszusán csak annyi történt, amire mindenki számíthatott: Markó Béla győzelmet aratott, Tőkés Lászlóra pedig tiszteletbeli elnöki posztja elvesztésével a politikai marginalizálódás veszélye leselkedik a következő években. Ezzel végleg eldőlni látszik a szövetség elmúlt évtizedét beárnyékoló Markó-Tőkés párharc. Markó Béla mostantól szinte vetélytárs nélkül marad az erdélyi magyar politika porondján; diadala a maga nemében valóságos politikai mestermű. Még akkor is, ha Tőkés kizárólag saját magának köszönheti a romániai forradalom idején felhalmozott erkölcsi tőke felélését, tekintélyének erózióját saját nemzeti közösségében. Nem hagyható figyelmen kívül persze az sem, hogy az erdélyi magyarság két meghatározó személyiségének sokéves rivalizálása egyben koncepciók küzdelme is volt, túl a személyes ellenszenveken, hatalmi, egzisztenciális megfontolásokon. Esetükben a kis lépések politikája és a 'mindent vagy semmit' kalandos és némiképp árvalányhajas eszméje került konfliktusba egymással. Ráadásul - tetszik, nem tetszik - mindez egyetlen pillanatra sem volt elvonatkoztatható a romániai és az anyaországi belpolitikai küzdelmek alakulásától. S hogy ebből a szempontból az RMDSZ helyzete fokozatosan felértékelődött, azt Medgyessy Péter és Adrian Nastase szatmárnémeti jelenléte is mutatja. Mindkét kormányfő fogadtatásának hőfoka egyébként jóval meghaladta a kötelező udvariasság diktálta szintet. Nastase a maga részéről nem csinált titkot belőle, hogy hosszú távú partnert lát az RMDSZ-ben, mint ahogy Markó is igyekezett ennek árát tudatosítani a román kormányfőben".

Kis szerint "anyaországi szempontból persze ennél érdekesebbnek tetszik Medgyessy és a hazai pártképviselők szereplésének koreográfiája. Amiből elsőként az tűnik fel: milyen gyorsan is múlik el a világ dicsősége. Medgyessy alig háromnegyed évvel az után aratott őszinte elismerő tapsokat Erdélyben, hogy ugyanebben a közegben valóságos letargia lett úrrá Orbán Viktor kormányának bukásakor - nem utolsósorban persze az akkori hivatalos anyaországi média agymosásának hatására. Súlyos hiba volna viszont, ha a magyar miniszterelnök mindebből azt a tapasztalatot szűrné le magának, hogy máris nyert ügye van a kisebbségeknél. Ettől tudniillik még nagyon távol van. Ehhez előbb a gyakorlatban kellene bizonyítania a Szatmárnémetiben is gyakran hangoztatott 'kisebbségbarát elkötelezettségét' - főleg konkrét támogatások formájában. Medgyessy Péter Szatmárnémetiben minden eddiginél több pénzt ígért a határon túli kisebbségeknek - nagy kérdés persze, mit szólnak ehhez például az anyaországi adófizetők? Magának a kilátásba helyezett támogatási rendszernek a koncepciója sem tetszik még igazán kiérleltnek. De ennél is sokkal nagyobb baj, hogy a státustörvény módosítása változatlanul késik. E helyzetből a Fidesz érthető módon igyekszik politikai hasznot kisajtolni. Németh Zsolt például Szatmárnémetiben is a meghazudtolás veszélye nélkül vádolhatta a mostani kormányt a kedvezménytörvény szűkítésével, sőt egyfajta 'anti-státustörvény' kidolgozásával. A körülményeket figyelembe véve nyilvánvalóan utóvédharcnak látszik ez; vízióira azonban nyilván mindaddig lesz kisebbségi vevő, amíg az általa mondottak ellenkezője feketén-fehéren nem cáfolható. Vagyis: minimum a státustörvény módosításáig. Mindenesetre érdekes fejlemény, hogy ma már kisebbségi közegben sem tetszik fából vaskarikának egy Európának és a határon túli magyarságnak egyaránt tetsző kedvezménytörvény megalkotása".

Nagy Iván Zsolt szerint (Áldatlan állapotok, Magyar Hírlap, 2003. február 4.) "az RMDSZ-ben megszüntettek egy áldatlan állapotot: törölték a tiszteletbeli elnökről szóló fejezetet az alapszabályzatból, megfosztva ezáltal minden szövetségen belüli kiváltságától Tőkés Lászlót. Abba most inkább ne menjünk bele, hogy rendben van-e ez így jogilag is. (Merthogy arról egy darab határozat sem szól, hogy a püspököt le is váltották volna, márpedig működött ő már 1990-től három évig tiszteletbeli elnökként, anélkül hogy jogköreit körülírták volna.) Végső soron a döntést Tőkés is menesztésként fogta fel. Nézzük inkább a már említett áldatlan állapot és az új helyzet közötti különbségeket. Mert afelől nincs vita, hogy ami az elmúlt években a hivatalos vezetés és Tőkés között, a román és a romániai magyar közvélemény szeme előtt lejátszódott, az szerencsétlen, kártékony és nevetséges is volt. Azt viszont aligha gondolhatja komolyan bárki is, hogy Tőkés László ezután nem bírálja majd Markóékat. Szerinte a vezetés rosszul politizál, félreteszi a 'nemzetstratégiai célkitűzéseket', lepaktál a 'posztkommunista' román hatalommal meg az 'utódpárt' MSZP-vel, s erről ő hallgatni nem fog. Hogy elképzelései utópisztikusak, álmokat hirdet, amelyek rövid időn belül biztosan, de talán hosszabb távon sem valósulhatnak meg, hogy méltatlanul minimalizálja a Markóék taktikájával elért, tagadhatatlan eredmények jelentőségét, az egy dolog. Lehet vele egyet nem érteni, ettől ő még nyilatkozni fog. Mindenképpen közszereplő marad, akinek véleménye meg is jelenik majd. És ami ennél is fontosabb: hívei, akik eddig hittek neki, hinni fognak ezután is. Sőt, még dühösek is lesznek, amiért az RMDSZ az ő lelki, nemzeti stb. vezetőjükkel kibabrált. Nem véletlen, hogy - noha ez szavazatarányokban nem igazán mutatkozik meg - a kongresszuson akadtak küldöttek s főleg szakértők, akik óvtak a püspök megalázásától. Pedig általában ők is elítélik mindazt, amit Tőkés az RMDSZ-szel szemben tett. Ám féltették a szövetséget".

Nagy szerint "talán furcsának tűnik, de ezek után a legnehezebb dolga alighanem Markó Bélának van. Az újraválasztott elnöknek kell valahogy bizonyítania, hogy az RMDSZ nem esett szét. Neki kell gesztusokat gyakorolnia platformok, a másként gondolkodók vagy éppenséggel az extiszteletbeli elnök felé is. Mert ha nem sikerül megfékeznie a már említett kajánkodókat s vállalni az integráló vezető - szó se róla, nem egyszerű - szerepét, azt kockáztatja, hogy az RMDSZ de jure is szétszakad. Annak következményei pedig végzetesek lehetnek. Mert jó dolog például, hogy a román kormányfő most gesztusokat és engedményeket is tesz a magyar pártnak. De ne legyenek illúzióink: ha az RMDSZ kimaradna a parlamentből, nem hogy Tőkés álmaiból, de még az apró előrelépésekből sem lesz semmi".

Gál Mária szerint (Az egység ára, Népszava, 2003. február 5.) "a ráció előrelátható győzelmét hozta a szatmárnémeti RMDSZ-kongresszus, mégis keserű szájízzel távozott onnan sok résztvevő. A Markó nevével fémjelzett mérsékelt politikai vonalvezetés elsöprő győzelmet aratott Tőkésék fölött, csakhogy a szatmárnémetiben megmutatkozó egység letűnt korok rossz emlékű kongresszusait juttatta eszünkbe. Markó egyedüli jelölt volt a szövetségi elnöki tisztségre, a kongresszusi munkálatokról tárol maradó ellenzék nélkül mintha szavazogépezetté vált volna az RMDSZ legfelsőbb döntéshozó testülete. Azért sem Markó, sem tábora nem felelős, hogy a tíz éve sikeresen politizáló elnök ellenfél nélkül, egyedül indult a tisztségért, azért sem, hogy az ellenzék a , passzív ellenállás' eszközéhez nyúlt, azért viszont minkenkit felelősség terhel, hogy a két tábor között már a minimális kommunikáció is lehetetlenné vált. A 22 milliós Romániábari nincs lehetősége arra, hogy e közösség különböző politikai érdek-képviseleti formákkal lépjen ki a román politikai-társadalmi színtérre, kénytelen minden egységes formációba tömöríteni. Ez nemcsak nehéz; de azzal a nyilvánvaló veszéllyel is jár, hogy a sokszínű egység előbb-utóbb monolitegységgé válik".

Mészáros Tamás szerint (Egység vagy szakadás, 168 Óra, 2003. február 6.) "annyi bizonyos, hogy a református püspöknek jó ideje nem volt már sok köze az általa 1990 óta tiszteletbelileg elnökölt szervezethez - amelynek vezetőivel főként tiltakozó nyilatkozatok és levelek révén érintkezett -, annál inkább a Reform Tömörülés nevezetű ellenzéki platformhoz. Így hát 'tevékenységének felfüggesztése' nehezen értelmezhető; ugyanis tiszteletbeli elnökként éppen azt a funkciót gyakorolta a legkevésbé, amely értelmet adhatott volna e tisztségnek. Tőkés köztudomásúlag nem az integratív erkölcsi tekintélyt testesítette meg az RMDSZ-ben, hanem ellenkezőleg: a belső pártoskodás szellemi atyjaként lépett fel. Szüntelen radikalizálódást hirdetett, keménykedő hangnemet és viselkedést a román kormányokkal szemben, és aztán ehhez az irányvonalhoz az Orbán-kurzustól nagyvonalú, több százmilliós támogatást is kapott. A Fidesz regionális középhatalmi ábrándokra épített külpolitikájának és leginkább nacionalizmusra játszó belpolitikai törekvéseinek megfelelni látszott, hogy Tőkés 'forradalmi' elhivatottsága folyamatosan kikezdi az RMDSZ Markó Béla képviselte konszolidációs gyakorlatát".

Mészáros szerint "Markó elnökségének tíz éve során a kis lépések politikájától remélte a romániai magyarok helyzetének javulását, mert jól tudta, hogy a demokrácia a magyaroknak is megengedi ugyan a retorikai hőzöngést, de azzal a 'nagyromán' nacionalisták erősítésén kívül semmi más eredményre nem juthatnak. Azt is reálisan felmérte, hogy az RMDSZ elsőrendű érdeke az anyaország és Románia államközi kapcsolatainak erősödése, egyfajta bizalmi légkör mielőbbi kialakulása. Ha viszont a magyar jobboldal a saját választási kampánya részeként kezeli a románokkal való viszonyát, és ezért úgy véli, sorozatosan leckéztetnie kell őket, az a legkevésbé sem kedvez az élhetőbb politikai atmoszférának. Ezért Tőkésben és az ő zászlaját lobogtató Reform Tömörülésben az egyébként konzervatív RMDSZ vezetői természetszerűen nem ideológiai szövetségest, hanem kártékony partizánalakulatot láttak; de tehetetlenül tudomásul kellett venniük, hogy Orbánék nyíltan kijátszották ellenük a püspököt".

Mészáros úgy véli "az RMDSZ politikai súlya nagymértékben attól függ, hogy minden platformosodás ellenére képes-e fenntartani egységét. Igen, az érdek-képviseleti szervezetnek valószínűleg homogén és központosított pártként kell működnie, ha azt akarja, hogy legközelebb ismét bekerüljön a parlamentbe, és tárgyalóképes legyen a mindenkori román kormánnyal. Az RMDSZ nem engedheti meg magának a világnézeti frontok szerint szabdalt politikai alakulat luxusát, mert feladata nem ideológiai, hanem etnikai természetű: az erdélyi magyarságot képviseli. Nem véletlen, hogy Tempfli József, a nagyváradi katolikus püspök váratlan szenvedélyességgel azt mondta a pulpitusról Szatmárnémetiben: aki most az RMDSZ egysége ellen fordul, az 'halálos bűnt követ el', mégpedig nemcsak az erdélyi, de az egész Kárpát-medencei magyarság 'sírásójaként'. Pedig Tőkés alighanem úgy vélte, hogy demonstratív szembefordulása az RMDSZ hivatalban lévő vezetésével komolyan megosztja majd a kongresszusi küldötteket, és nehéz helyzetbe hozza Markó táborát. S ezzel megteremtődik a szakadáshoz szükséges hangulat; felgyorsul a radikálisok önálló szervezetének megalakítása. Nem számított azonban ellenfelei meglepő elővágására, vagyis arra, hogy nem közvetlenül az ő személyéről döntenek majd a kongresszuson, hanem szavazásra bocsátják a tiszteletbeli elnökség intézményét, és egyszerűen megszüntetik azt".

Mészáros szerint "Markóék új programjának középpontjában egyébként az erdélyi magyarok gazdasági esélyeinek és szerepvállalásának fokozott felkarolása áll. Románia és Magyarország kereskedelmi kapcsolatai erőteljesen fejlődnek, a magyar cégeknek van keresnivalójuk Erdélyben. Hogy orientációjukat mindkét állam különféle kedvezmények és támogatások - például hitelgaranciák - révén elősegítse, az most mindennél fontosabb: a kinti magyarok vállalkozásainak tőkeinfúzióhoz kell jutniuk, máskülönben hiába kaptak vissza az utóbbi időben egyebek között jelentékeny értékű erdőket és földeket, és azokon hiába jöttek létre magángazdaságok. A Medgyessy-kormány akkor teszi a legtöbbet az erdélyiekért, ha az immár hagyományos kulturális és oktatási dotációkon kívül beruház a gazdaságba. Ha a megélhetési gondok enyhülnek, új távlatokat nyer a politikai konszolidáció is, és egyre kevésbé lehet majd az erdélyi magyarság sorsát hazai pártküzdelmek eszközévé tenni. Nastase a maga lehetőségein belül bizonyosan hozzá fog járulni a térség fejlesztéséhez; szüksége van egy olyan egységes és hatékony magyar pártra, amelyik eléri a parlamenti küszöböt, és másfél év múlva potenciális szövetségese lehet az ismételt kormányzásban. Ha ő akarja bevinni Romániát az unióba, valóban 'az etnikumok békés együttélésének modelljét' kell létrehoznia - ahogy Szatmárnémetiben fogalmazott. Ma tehát mindenki az együttműködésben és a józan kompromisszumokban érdekelt. A radikalizmus az erdélyi magyaroknak is járhatatlan utat kínál".

A Magyar Narancs szerkesztőségi cikke szerint (Érdes Erdély, Magyar Narancs, 2003. február 6.) "a romániai magyarok érdekvédelmi szervezetének - Románia egyik legsikeresebb politikai pártjának -, az RMDSZ-nek múlt heti, Szatmárnémetiben tartott kongresszusa a várakozásoknak megfelelően alakult. Ismét Markó Béla lett az elnök, és a párt még mindig egyben van; ugyanakkor a vezetéssel szemben állók megtették az első lépést afelé, hogy idővel akár külön szervezetet alakítsanak. Mint minden etnikai-kisebbségi szervezetnek, úgy az RMDSZ-nek is egyszerre lételeme és átka az egység. Az erdélyi magyarok két pártot bajosan 'tartanának el', és az ötszázalékos küszöb miatt csak az egyik parlamentbe juttatására se lehetne mérget venni. Egyetlen szervezetet viszont nemcsak hogy beszavazni képesek a magyarok, de eddig mindig komoly érdekérvényesítő képességgel rendelkező erőt küldhettek a parlamentbe. Ezt a képességét összességében jól kamatoztatta az RMDSZ. Immár két ciklus óta nem boldogulnak nélkülük az éppen kormányzó román pártok, és Markóék éltek is a lehetőséggel. A kis lépések taktikáját követve tető alá hozták/hozzák (minimum jelentékeny szerepük volt benne) a reprivatizációs törvényt, az államosított egyházi javak visszaszolgáltatásának a rendezését, a közigazgatás egyes szintjeire kiterjedő magyar nyelvhasználatot, vagy - ami már jelenbeli legfontosabb teendőjük - a minden képzési szinten elérhető anyanyelvi oktatást. Vannak persze, akik keveslik ezt, vagy elégedetlenek a megvalósítás ütemével; esetleg mást tekintenek prioritásnak. A leginkább Tőkés László püspök nevével jelzett csoport (amely távolról sem homogén, csupán a mostani vezetéssel szembeni dac terelte őket egybe), eredetileg ezen okok miatt keveredett ellentétbe - az eddigi kongresszusokon rendre nagy többséggel megválasztott - Markó-féle irányvonallal. Ebben semmi különös sincs: nyilvánvaló, hogy az RMDSZ egységét mindenekelőtt etnikai jellege, nem a teljes nézetazonosság biztosítja. Ám annak az imperativusa, hogy a román politikai életben csak egyetlen magyar párt képviselheti érdemben a magyar közösség érdekeit, máig fontosabb volt minden véleménykülönbségnél".

A Magyar Narancs szerkesztőségi cikke szerint "mint ahogyan a határokon túli magyar szervezetek mindenkori válságai is azzal függtek össze, hogy a budapesti kormányzat eldöntötte, ki a jó, a hiteles romániai/szlovákiai/szerbiai magyar vezető. Az RMDSZ-en belüli - hol karcosabban, hol kulturáltabban jelentkező - ellentétek akkor durvultak el (félő, jóvátehetetlenül), amikor Orbánék úgy gondolták: végre megmondják a tutit a romániai magyaroknak is. Amiről persze soha senki semmi konkrétumot nem tudott meg (de arról sem, hogy miért kell Budapestnek mindenbe belepofáznia), mert a 'nagy ívű koncepció' nem volt egyéb homályos célozgatásoknál a kettős állampolgárságra (amit ők sem gondoltak komolyan) meg más, az ottaniak érzéseivel cinikusan visszaélő utalgatásoknál 'nemzetpolitikáról', 'lelki újraegyesítésről'. Maszlag. Ahhoz azonban, hogy e 'nagyot álmodás' időszerűségével kábítson és hergeljen sokakat, épp elég volt. Németh Zsolt most polgári körök alakítására biztatta az erdélyieket, és az 'antistátustörvényről' szónokolt: az erdélyi magyarokat az MSZP, a saját vezetőik és román partnereik ellen tüzelte. Nem véletlen, hogy ez főként a magyar többségű Székelyföldön, és nem a románokkal való együttélést napi rutinként megélő, ekképp a realitásokat józanul mérlegelő szórványvidékeken hatott a leginkább. E különbözőség jelzi az esetleges Tőkés-féle szervezet, illetve az RMDSZ valószínűsíthető szavazóbázisát is. Amelyekről még az is jó okkal feltételezhető, hogy külön-külön nem lesznek elég nagyok képviselőik parlamentbe juttatásához. Ha ez ne adj´ isten bekövetkezik, legalább tudjuk, ki miatt történt így".

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695