Lemondott Kiss Elemér

2003-02-26

Február 21-én lemondott Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter. Három nappal korábban a Fidelitas nyilvánosságra hozta, hogy az az ügyvédi iroda végezte a Malév Rt. átvilágítását, amelynek részben a miniszter a tulajdonosa, ügyvédi tevékenységét azonban a kormányváltáskor felfüggesztette. Később kiderült, hogy a Forgács és Kiss Ügyvédi Iroda világította át a Nemzeti Autópálya Rt.-t, valamint részt vett a Miniszterelnöki Hivatal felügyelete alá tartozó Közlönykiadó Kft. és a Magyar Nemzet közötti szerződési ügylet lezárásában is. Az is nyilvánosságra került, hogy László András, a Nemzeti Autópálya Rt. vezérigazgatója szintén tulajdonosa az ügyvédi irodának. Kiss Elemér február 20-án törvényjavaslatot nyújtott be, amely szerint a jövőben a politikai pályára lévő ügyvédek irodái nem kaphatnak többségi állami vállalattól megbízást.
Az egyre több ügy kirobbanása miatt a miniszter benyújtotta lemondását, amit Medgyessy Péter miniszterelnök elfogadott. Az új miniszter kinevezéséig Szekeres Imre vezeti a kancelláriát.

Összefoglalás

Kiss Elemér lemondását támogató érvek, vélemények:
-a távozó kancelláriaminiszter erkölcsileg felelős a kialakult helyzetért: nem volt életszerű a magyarázkodása, miszerint nem tudott róla, hogy az ügyvédi irodája megbízást kapott volna
- a lemondás abban az értelemben mindenképpen meglepő, hogy ennél kellemetlenebb helyzetek is voltak már a magyar politikában, amelyek viszont nem végződtek lemondással; Kiss Elemért nem az ellenzék buktatta meg, hanem a saját pártján belül vált kegyvesztetté, ezt a lépést a párton belül kényszerítették ki
- az egyetlen helyes megoldást választotta mind Kiss Elemér, mind pedig a kormányfő; az ügy az európai politikai kultúra szabályai szerint zajlott le
- minden megtörtént, aminek meg kellett történnie, legfeljebb a sorrend lehetett volna célszerűbb. Ekképpen: Medgyessy-beszéd a köztársaságról a Parlamentben, Kiss Elemér lemondása, etikai kódex- és törvényjavaslat az összeférhetetlenségről
- kormányra kerülése óta Medgyessyék eddig inkább csak retorikai gyakorlatnak tekintették a sűrűn emlegetett üvegzsebprogramot - vagy leragadtak a másik oldal zsebei iránt tanúsított érdeklődésnél, ebből a szempontból már a Hattyúház-sztorinak is rossz üzenete volt a közvélemény számára
- a dolog lényege ugyanis, bárhogy csűrjük-csavarjuk, mégiscsak az, hogy a Forgács és Kiss Ügyvédi Iroda egyik tulajdonosa mind a mai napig Kiss Elemér kancelláriaminiszter, és annyit már mindenki felfogott a kapitalizmusból, hogy egy cégtulajdonos akkor is keres a bolton, ha ő maga nem dolgozik benne
- Kiss Elemér kancelláriaminiszter és ügyvédi irodája esetében nem volt közbeszerzési eljárás, így a történetet joggal lengte körül a gyanú

Kiss Elemér lemondását ellenző érvek, vélemények:
- az érintett ügyvédi iroda nem Kiss cége, csak irodarész-tulajdonos benne
- nonszensz, hogy, ha egy döntéshozó pozícióba került személy felesége, gyerekei vagy barátai az állami szférával kerülnek kapcsolatba, akkor az illető rögtön támadható; ha egy magáncégtől kerül valaki kormánypozícióba, az a cég ettől kezdve felejtse el az állami megbízásokat?
- nem etikátlan, hogy Kiss cége állami megbízásokhoz jutott, és még a politikai felelősség kérdése sem vethető fel az ügyben



Megyesi Gusztáv szerint (Forgács és Kiss, Élet és Irodalom, 2003. február 21.) "amikor Kiss Elemér megtudta, hogy kancelláriaminiszter lesz belőle, azonnal felfüggesztette ügyvédi tevékenységét, mert az öszszeférhetetlen volna a munkájával. De annyira felfüggesztette, hogy tavaly május óta bent se volt az irodában, azt se tudja, hogy kik dolgoznak ott és milyen szerződéseket kötnek, ezen a malévos üzleten is ő lepődött meg legjobban. Az igaz ugyan, hogy így, felfüggesztve is Forgács társa maradt, de viszont azonban ez nem olyan, mintha mondjuk egy üzem tulajdonosa volna, és ekként részesedne a cég profitjából, az ügyvéd csak a munkája után kap pénzt, márpedig ő most nem dolgozik, tehát nincs semmiféle haszna a Malév-üzletből, haszna az nyilván csak Forgácsnak van, viszont ő nem kancelláriaminiszter. Nagyjából ez derült ki Kiss Elemérnek a Kossuth Rádióban elhangzott nyilatkozatából. Mi több, azt is hozzátette, egyszersmind morálisan is elvarrva a szálakat, hogy 'ebben az esetben természetesen erkölcsileg érhetne mindenféle rosszallás és vád, de ezt én nem teszem meg'. Amiből azért nagyjából sejthető, hogy Kiss kancelláriaminiszter erkölcsileg nem fogja magát a közeli jövőben felelősségre vonni, s feltehetően ezt Keller közpénzügyi államtitkártól se venné jó néven. Mondhatnám, az ügy lezárva, egyébiránt is szocialista politikusok szerint piti ügyről van szó, ennél fontosabb dolgok is történnek most Magyarországon, példának okáért indul az Európa Terv (...) Csakhogy kit érdekel ebben az ügyben Kiss Elemér? Mert ebben az ügyben engem speciel Forgács érdekel, hogy miért kerül ő előnyös pozícióba, miért ő szakajthatja le a rettentő lóvét, miért nem egy másik Forgács, aki dr. Forgácsnak írja a nevét, csak ő a Laktanya utcában lakik, régről ismerem, viszonylag olcsón és ugyanolyan elánnal tud átvilágítani céget, de bármi mást, amit eléje tesznek, mint bármelyik másik Forgács, csak kapjon végre ő is lehetőséget. Neki is van társa, és az is fel van függesztve (igaz, e helyütt most nem részletezendő okokból kifolyólag), hogy van hát, hogy mégis egy másik Forgács, a Forgács kap esélyt. Aki Kiss nélkül most nyilván félkarú óriás, sőt, míg a társa kancelláriaminiszter, addig, ahogyan az már lenni szokott, meg se ismeri az utcán, miképpen a miniszter se ismeri meg őt, hogy az összeférhetetlenségnek még a gyanúja se merülhessen fel. Ezt nem értem én, ezt az egész mentalitást".

Megyesi szerint "annak idején, amikor az Orbán-bányák szóba kerültek, a miniszterelnök is arra hivatkozott, hogy azért, mert ő a kormányfő, nehogy már a papája hátrányos helyzetbe kerüljön. Amiből részben az következett, hogy minden, a bányát firtató kérdésben kuss, egyébiránt pedig itt a papiros, hogy jogilag minden rendben, részben viszont az is következett, hogyha a miniszterelnök esetleg mégse miniszterelnöki pályára adja a fejét, hanem mondjuk ateista lelkész lesz egy római katolikus templomban, tehát nincs akkora aurája, mint egy kormányfőnek, akkor Zarándok János, a papa konkurense nincs megszívatva, sőt, most Magyarország összes nagyvállalata Zarándok János fel- és lemenőinek kőbányáiból rendeli a dolomitot. Ez az, amit se a kancelláriaminiszter, se a társai nem értenek. Hogy az országon való uralkodás technikájába az illem is beletartozna, van, amit nem szabad megcsinálni, mert rosszul veszi ki magát, amellett etikátlan is, s hogy hiába a papiros, a jogi magyarázat, tessék észrevenni, hogy holdudvar akkor is van, ha nem állunk be a közepére, mellesleg ezt a holdudvart éppen maguk tetszettek létrehozni. Ha én kancelláriaminiszter vagyok, akkor nincs Forgácsnak és Kissnek állami üzlet, mert ha van, akkor nem üvegzsebem, hanem üvegfejem lesz, átlátható és nevetséges, mindamellett kissé idegesítő".

A Magyar Hírlap álláspontja szerint (Ügyvéd a pácban, Magyar Hírlap, 2003. február 21.) "ha egyetlen fajta üggyel szeretnénk jellemezni az Orbán-, illetve a Medgyessy-kormány közötti különbséget, hát vegyük elő ezt a Kiss Elemér-ügyet. Amelyet egyébként az ellenzék vett elő, mintegy fölmutatva vele, hogyan fonódik össze ma politikai hatalom és gazdasági haszonszerzés. Az ügy lényege, hogy a Malév Rt. átvilágításának feladatát, a vele járó, nyilván nagy összegű honoráriummal együtt, az a Forgács és Kiss ügyvédi iroda kapta, amelyben legutóbbi politikai kinevezéséig a kancelláriaminiszter is tevékenykedett. Gyanús ügy? Gyanús. Éppen annyira, mint mondjuk annak idején a Baker & McKenzie ügyvédi iroda egyik megbízása volt. Azé az irodáé, amelyet - külügyminiszteri kinevezéséig - Martonyi János vezetett. 2001 nyarán ugyanis ez az iroda volt annak a három nagy bank konzorciumának a jogi képviselője, amely konzorcium az addigi legnagyobb (180 milliárdos) hitel szervezését végezte a Nemzeti Autópálya Rt. megbízásából. Martonyi János akkorra már természetesen éppúgy nem volt vezetője a Martonyi és Kajtár Baker & McKenzie ügyvédi irodának, ahogyan Kiss Elemér sem ügyvédkedik, ám a cégérekben benne maradt a nevük. Vajon csak a nevük? És vajon a puszta nevek nem jelentettek (jelentenek) jogosulatlan előnyt az ügyvédi irodák tovább működő tagjainak? Reménykedjünk, hogy nem. Ám a gyanú árnyékát nem lehet eloszlatni, míg törvény nem szavatolja, hogy a korrupció kizárt legyen. Kiss Elemér esetében most ez történik. Előbb a kancelláriaminiszter jelentette be, hogy az ügyvédi törvény módosítását javasolja, melynek értelmében a politikusi pályára lépő ügyvédek korábbi munkahelye ne vállalhasson megbízást a teljesen állami tulajdonban lévő cégektől. E módosítást a miniszterelnök is támogatja, sőt még egy a jogi normákon túlmutató, a kormányzati tisztségviselőkre kötelező erkölcsi kódex bevezetését is. Ha például a Martonyi-féle 'botrány'-nak, annak idején hasonló következményei lettek volna, az Orbán-kormány talán még ma is hivatalban van. A korrupció (lehetősége) ugyanis pártsemleges. A lényeg az, tesznek-e ellene".

Tanács István: (A kódex, Népszabadság, 2003. február 21.) "van nálunk Dorozsmán, két utcányira a miénktől egy ügyvédi iroda. Csip-csup ügyeket intéznek ott, adásvételi szerződést, végrendeletet a nagymamának, örökösödési pert, ilyesmit. Pedig nagyon szeretnének már egyszer valamit átvilágítani: Dunaferrt, Malév Rt.-t, Nemzeti Autópálya Rt.-t, egészségbiztosítót, nagyvárosi önkormányzatot - mindegy mit, csak jó sötét legyen ott. Tizenöt- vagy harmincmillió forintért bármit átvilágítanának, sőt, ha valaki éppen őket választaná, minden hónapban újra átvilágítanák azt, amit egyszer, ötször, vagy tízszer már átvilágítottak. (...) Hogy, hogy nem, őket sohasem kéri fel átvilágítani egyik állami tulajdonú cég állami tulajdonosa sem; nyilván azért nem, mert nem ők adják a legjobb ajánlatot. A legjobb ajánlatot rendszerint mostani, volt vagy leendő miniszterek ügyvédi irodái adják, és bárki beláthatja, hogy nem érheti őket hátrány csupán azért, mert éppen azok (voltak? lesznek?) ott az ügyvédek, akiknek a kormánya most vagy korábban az állami sötétség oszlatására adhat megbízásokat. Lassacskán megint ott tartunk, mint tavaly tavasszal: a vezető politikusok elővették a szívlapátot, és nagy csomókban dobálják egymásra a sarat, mintha megint kampány volna. Ki hogyan él(t) vissza a hatalommal, mit nyúl(t) le, kit figyeltet(ett) meg, vagy kinek a személyi aktáit, adóbevallását nézte meg, hogy adott esetben ellehetetlenítse, majd nyilvánosságra hozza. Persze, valóban kampány van, de ha jól tudjuk, ez most nem arról szól, hogy ki kormányoz április 12-től, ki világíthatja át újra a Malévot, az uniós csatlakozás ügyében pedig a legfőbb sárdobálók állítólag ugyanazt akarják.

Tanács szerint "sosem lesz ennek vége, mert reflexek működnek, s akik képesek volnának, nemcsak nem tudnak, de nem is akarnak föllépni ellene? Egyre homályosabb a válasz erre is. Hiszen még ott van egy átláthatatlan csomagban az a vagy hetvenmilliárdos gyanúhalmaz, amelynek ügyében az új kormány ismeretlen tettes néven feljelentette elődjének ilyen-olyan tisztségviselőit és hivatalnokait - vajon ennek mi lesz a vége? A miniszterelnök az évértékelő beszédében azt mondta, az ő erkölcsi mércéjének nem felel meg, ha hivatalban lévő politikus, köztisztviselő az állami vagyonnal erkölcsileg megkérdőjelezhetően bánik - akkor sem, ha az a törvények betűjének megfelel is. Ez a kormány tiszta lappal indult, nem fogom engedni, hogy bepiszkolódjon - hangsúlyozta abban a beszédben Medgyessy Péter. Elég hamar alkalma nyílik rá, hogy bemutassa, pontosan mit is értett ezen. Egy ilyen eset már volt, amikor először a sajtó, majd Keller László hálóján a hattyúházi bérlet miatt fönnakadt Nagy Sándor, s akkor közmorgás kíséretében a beosztottja vitte el a balhét. Kiss Elemér a nyilvánosságra hozott tényeket 'maga sem tartja szerencsésnek', hirtelen sürgősen kialakítandó normarendszerről beszél, de amikor irodabeli kollégája egyik napról a másikra az autópálya-társaság igazgatóságának elnöke lett, még nem tartotta szükségesnek a szabályozást. Az azért elég különösen hangzana, hogy eddig is volt ugyan erkölcsi mérce, ám azzal a Happy End Kft. ügyei mérhetők, a Forgács és Kiss Ügyvédi Iroda átvilágítási megbízásai azonban nem; hanem majd még ezután kell etikai kódexet írni, és a további auditálásokat az ott kőbe vésendőkhöz viszonyítani. A jogászok azt mondják: nullum crimen sine lege, vagyis törvény nélkül nincs bűncselekmény. A politikusok ehhez most hozzáteszik: kódex nélkül nincs erkölcs(telenség)".

Debreczeni József: (In: Megbukott Medgyessy első minisztere, Magyar Hírlap, 2003. február 22.) "nem lep meg Kiss Elemér lemondása, bár azt gondoltam, hogy ez később várható. A távozó kancelláriaminiszter ugyanis erkölcsileg felelős a kialakult helyzetért. Nem volt életszerű a magyarázkodása, miszerint nem tudott róla, hogy az ügyvédi irodája megbízást kapott volna. A lemondás abban az értelemben mindenképpen meglepő, hogy ennél kellemetlenebb helyzetek is voltak már a magyar politikában, amelyek viszont nem végződtek lemondással. Kiss Elemért nem az ellenzék buktatta meg, hanem a saját pártján belül vált kegyvesztetté, ezt a lépést a párton belül kényszerítették ki".

Lakner Zoltán szerint (u.o.) "az ügy elég érdekesen alakult végig. Eleinte arról volt szó, hogy nincsen semmi kivetnivaló abban, ha Kiss Elemér irodája állami tulajdonú cégektől megrendelést kapott. Aztán jött az a verzió, hogy a későbbiekben ezt kerülni kell, így szülessen egy törvény. Harmadik lépésben lemondott a kancelláriaminiszter. A kormány számára mindenképpen jobb lett volna, ha Kiss Elemérnek nincsen ez a kínos magyarázkodása. Véleményem szerint azonban nem kell mindent leírni ahhoz, hogy az ember morális ítélőképessége működésbe lépjen. Ezt az ügyet egy felesleges politikai konfliktusnak tartom, nem egészen érthető, miért volt erre szükség. A lemondás abból a szempontból örömteli, hogy Kiss Elemér eljutott arra a pontra, ez nem vállalható így tovább. Ha már így alakult a helyzet, akkor ez az elintézési mód a normális".

Pokorni Zoltán, a Fidesz frakcióvezető-helyettese megdöbbentőnek nevezte (u.o.), hogy "a kormány második embere korrupciós ügyekbe keveredett. Pokorni helyesnek tartotta, hogy a miniszterelnök nem kívánta menteni a menthetetlent, magyarázni a megmagyarázhatatlant, de szerinte a történet csak most kezdődik. Medgyessy Péternek magyarázatot kell adnia arra, hogy fordulhatott elő, hogy hat hónapig a kormányon belül senki sem vette észre a korrupciós szerződéseket. (...) 'mi homályosította el Keller László közpénzügyi államtitkár sasszemét?' Pokorni úgy vélte, az ellenzéknek nincs oka feltételezni, hogy Medgyessy Péter nem tudott a szerződésekről, akkor viszont nem érti, miért várt idáig. A Fidesz elvárja, hogy a korrupciós ügyeket kivizsgálják, addig nem tesz javaslatot vizsgálóbizottság felállítására. Azokra a kérdésekre, melyek az Orbán-kormány idején történt hasonló eseteket firtatták - például Martonyi János volt külügyminiszter ügyvédi irodájának állami megbízásait -, Pokorni azt válaszolta: az emlékezetes Lockheed-ügyben egy el nem küldött levél miatt három államtitkárt is menesztettek, vagyis lecsaptak a visszásságokra".

Kovács László, az MSZP elnöke szerint (u.o.) "az egyetlen helyes megoldást választotta mind Kiss Elemér, mind pedig a kormányfő. Az MSZP elnöke szerint az ügy az európai politikai kultúra szabályai szerint zajlott le".

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke sajnálja Kiss lemondását (u.o.), "mert 'nagyon jó közigazgatási szakember, aki tisztességgel látta el munkáját'. Kuncze Gábor ugyanakkor megérti Kiss döntését, 'mert a kormány egyik támadási felületét akarta elhárítani'. Kuncze is azt hangsúlyozta, hogy európai megoldás született".

A Magyar Hírlap álláspontja szerint (Ment a miniszter, Magyar Hírlap, 2003. február 22.) "minden megtörtént, aminek meg kellett történnie, legfeljebb a sorrend lehetett volna célszerűbb. Ekképpen: Medgyessy-beszéd a köztársaságról a Parlamentben, Kiss Elemér lemondása, etikai kódex- és törvényjavaslat az összeférhetetlenségről. Akkor még lehetett volna önként, emelt fővel távozni, nem megvárni, amíg a miniszterelnök kényszerpályára kerül. Medgyessy Péter némi tétovázás után belátta: jobb ma elbocsátani egy minisztert, mint holnap elveszíteni egy választást. Kiss Elemér jó hivatalnok hírében állt, bár arra is utaltak jelek, hogy a még a Stumpf-éránál is nagyobbra duzzasztott Miniszterelnöki Hivatal kezdi meghaladni erejét. Mégsem mondható, hogy a kancelláriaminiszter kényszerű távozása kapóra jött volna a kormányfőnek. Sőt, Kiss Elemér kényszerű lemondatása kifejezetten kényelmetlen helyzetbe hozta a miniszterelnököt: hihető-e, hogy nem tudta, a kormány legfontosabb megbízásai a kancelláriaminiszter ügyvédi irodájának magánbizniszei is egyben. (Ki hiszi el, amit Kiss Elemér még ma is állít, hogy ő maga sem tudta, volt munkatársai többrendbélileg is az állammal, állami pozíciójuk következtében valójában önmagukkal szerződnek?) A helyzet még ennél is rosszabb: az üvegzsebprogram komolysága, a Keller-féle közpénzügyi államtitkárság hitele forog kockán. Azt még nem tudjuk, hogy a közvélemény miként értékeli a kormányfő döntését: a határozottság erénye, vagy a két nap késlekedés nyom-e többet a latban. Sokak szerint Medgyessynek már a Hattyúház ügyében sem kellett volna elnézőnek lennie Nagy Sándor politikai államtitkárral szemben. Igaz, az még a köztársaságról elmondott parlamenti beszéd előtt történt. Bizonyos: a kormányfő nem hibázhat többet. A jövő hétre teljes átvilágítást ígért; aki fönnakad a rostán, annak mennie kell. Különben előre hitelét veszti a most elhatározott-megrendelt etikai kódex, illetve összeférhetetlenségi szabályozás. Azt ugyan ezután is nehéz lesz elhinni, hogy a zsebek valóban üvegből lesznek, de legalább az látszik, hogy kinél mekkora a kockázati tényező".

Kis Tibor szerint (Eddig, és ne tovább!?, Népszabadság, 2003. február 22.) "azzal, hogy útilaput kötött kancelláriaminisztere talpára, Medgyessy Péter most nyilván úgy gondolja, hogy személyes presztízse és kormánya szavahihetősége szempontjából még mindig a legkisebbik rosszat választotta. Ez a dolgok mostani állása szerint ésszerű; más kérdés, hogy a kármentő akció némiképp elkésett, ráadásul - mint ezt maga a miniszterelnök is elismerte - egyéb racionális megoldásokat már nem is nagyon kínált számára ez a gyorsan elmérgesedett ügy. Kiss Elemér ugyanis - cáfolva óvatos és minden rafinériával megkent hivatalnok hírét - meglepően simán gabalyodott bele a csapdába. Reménytelen vergődését persze ő maga is megrövidíthette volna, ha átlátszó taktikázással, ködösítéssel nem akar mindenáron túlélni, hanem idejében veszi a kalapját. Avagy: rögtön a botrány kipattanásakor a nyilvánosság elé áll volt cége állami megbízásainak teljes listájával a kezében, ily módon a miniszterelnökre, nem pedig a Magyar Nemzet precíz információadagolására bízva közhivatalnoki karrierje további sorsát. Hogy nem így tett, K. E. valójában nem magának ártott a legtöbbet, mert hiszen őt most várja a saját tulajdonú íróasztal anyacégénél. A magabiztos mellébeszélés ódiumának zöme pedig jó eséllyel főnöke fejére hull majd vissza. Mivelhogy a dolog könnyen olyan benyomást kelt a közvéleményben, hogy a kormányfő hagyta magát megtéveszteni egyik beosztottja által. Hiszen nem egészen huszonnégy órával elbocsátó, szép üzenete előtt Medgyessy még K. E. jóhiszeműsége és feddhetetlensége mellett tette le a garast a nagy nyilvánosság előtt. Ami csakis úgy történhetett meg - vélekednek nyilván sokan -, hogy ő maga sem ismerte az ügy minden ágát-bogát. Mert túl jóhiszemű volt? Vagy mert elmulasztotta a tájékozódást, illetve nem követelte meg a tájékoztatást?"

Kis szerint "a szimpla kommunikációs vonatkozásoknál jóval súlyosabban esnek latba a skandalum valóban érdemi tanulságai. Így például az, hogy kormányra kerülése óta Medgyessyék eddig inkább csak retorikai gyakorlatnak tekintették a sűrűn emlegetett üvegzsebprogramot - vagy leragadtak a másik oldal zsebei iránt tanúsított érdeklődésnél. Ebből a szempontból már a Hattyúház-sztorinak is rossz üzenete volt a közvélemény számára. Képzelhető, milyen hullámokat ver majd a következő napokban ez a mostani botrány. Hiszen nehezen vitatható: különféle etikai kódexek kilátásba helyezésével nemigen tett a kormány a legutóbbi napokban olyan benyomást, mint aki lángpallossal készül hadakozni a saját soraiban felbukkanó ügyeskedőkkel szemben. Azzal, hogy párhuzamos történeteket idéz fel a közelmúltból, csak a hasonlóság képzetét erősítheti - holott szándéka a különbség fölmutatása. Most ott tartunk, hogy a kormány fellép korrupciógyanú esetén, ha erre rá van kényszerítve. Ez is valami, de erénynek kevés. Ha ezt a vélekedést Medgyessyék nem lesznek képesek mihamarabb megcáfolni, akkor ennek a kormánynak is megjósolható a sorsa. Annál is inkább, mert az előző kabinet lehangoló korrupciós teljesítménye után a baloldal egyebek között a tiszta kéz ígéretével nyerte el a választók bizalmát. Úgy tetszik, háromnegyed évvel a hatalomra kerülése után Medgyessyék még mindig nem látják elég világosan, mennyire komolyan kell venni a tiszta közélet iránti társadalmi igényt. Amikor a kormányfőt a D-209-ügy idején durván támadták, kiszaladt a száján: 'Eddig, és ne tovább!'. Ha ebben a helyzetben is így fakadt ki, jó úton jár".

Mészáros Tamás szerint (Amíg nem késő, Népszava, 2003. február 23.) "nemrég Medgyessy Péter a parlamentben elhangzott beszédében nyomatékkal leszögezte, hogy nem tűri el a korrupciót, bármelyik politikai táborban üti is fel a fejét. Mégpedig azért nem, mert személyes erkölcsi normáival ellenkezik. Ez szépen hangzott; ideje volt elmondani. És most, pár nappal a kormányfői hitvallás után épp a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter résztulajdonában lévő ügyvédi irodáról derült ki, hogy egy állami vállalat, nevezetesen a Malév átvilágításáért harminc milliót kapott. Az eset több, mint kínos. Noha Kiss Elemér rögvest közölte a nyilvánossággal, hogy amióta átvette miniszteri megbizatását, szünetelteti munkaviszonyát a Forgács és Kiss néven működő irodában, onnan jövedelmet nem húz, neve is csak azért szerepel a cég iratainak fejlécén, mert az iroda berendezései bizonyos arányban változatlanul a tulajdonában vannak. Egyébként nem tudott róla, hogy cégtársai állami megbízást kaptak, de nem tekintené méltányosnak, ha egykori kollégái csak azért hátrányt szenvednének, mert korábban vele együtt dolgoztak. Nos, ez a magyarázat pedig egyenesen kétségbeejtő. A dolog lényege ugyanis, bárhogy csűrjük-csavarjuk, mégiscsak az, hogy a Forgács és Kiss Ügyvédi Iroda egyik tulajdonosa mind a mai napig Kiss Elemér kancelláriaminiszter. És annyit már mindenki felfogott a kapitalizmusból, hogy egy cégtulajdonos akkor is keres a bolton, ha ő maga nem dolgozik benne. Egyebek között azért, mert övé a telephely vagy a berendezés, netán csak a márkanév. Forgács és Kiss mai üzemeltetői tehát beszámolni tartoznak tulajdonostársuknak az üzletmenet olyan nem elhanyagolható jellegzetességeiről, mint például az a tény, hogy állami megrendeléseknek tesznek eleget. Éppen ügyvédek esetében képzelhető el nehezen, hogy ennek az információnak ne tulajdonítanának jelentőséget - kivált, hogy cégtáblájuk egyik feltüntetettje történetesen magasrangú köztisztviselő".

Mészáros szerint "Kiss Elemér - ne szépítsük a dolgot -, alaposan blamálta közvetlen főnökét, a kormányfőt. Erre valószínűleg maga is rájött, ha máskor nem, hát azután, hogy fentebb idézett nyilatkozatával előállt. Hiszen nem telt bele huszonnégy óra, és máris újra megszólalt: ezúttal javasolta az ügyvédek jogállásáról szóló törvény módosítását. A kancelláriaminiszter szerint jogszabályba kellene foglalni, hogy az ügyvédi irodákból politikusi pályára kerülő személyek korábbi munkahelye ne vállalhasson megbízást százszázalékos állami tulajdonban lévő cégektől. És itt végképp megáll az ész. Először is: ezzel az erővel azt is indítványozhatná a miniszter úr, hogy a törvényi tilalom mérnöki, orvosi, állattenyésztői, cipőfelsőrészkészítői, jégcsákánykonstruktőri és egyáltalán bármiféle magánvállalkozásra vonatkozzon - elvégre nincs cég, amelytől ne léphetne át munkatárs vagy akár tulajdonos a közszolgálatba. S persze mindahányan keveredhetnek olyan látszatba, hogy korábbi munkahelyüket ők juttatják állami megbízásokhoz. De ezt a veszélyt generálisan nem lehet törvénnyel elhárítani. Mint mindenfajta morál, a köztisztviselőké is jórészt íratlan kell legyen. Szépen vagyunk, ha Kiss Elemér csak azért nem érezte át a saját kormányzati szerepének és a cége Malév-megbízásának összeférhetetlenségét, mert az eddig nem esett törvényi tilalom alá. (...) Egyszerűbb és hitelesebb lett volna elnézést kérni és - fájdalom - lemondani. Ha pedig Medgyessy gyorsan elfogadja ezt a felajánlást, annak egyértelmű az üzenete; az emberek tudni vélték volna, hogy voltaképp a miniszterelnök vonta le az eset egyedül lehetséges konzekvenciáját".

Mészáros szerint "a kormányszóvivő közölte a sajtóval, miszerint Kiss Elemér tisztességéhez, jóhiszeműségéhez nem fér kétség, és javaslatai bizonyítják, helyes következtetésekre jutott az ügy kapcsán. A baj csak az, hogy a közvélemény ezt nem feltétlenül így ítéli meg. A közvélemény ráadásul azt látja, hogy a Miniszterelnöki Hivatal vezetője megúszta ugyanazt, amit László András, a Nemzeti Autópálya rt. elnöke viszont nem - őt ugyanis, aki szintén a Forgács és Kiss iroda tagja volt, és összehozott egy munkaszerződést az általa elnökölt részvénytársaság meg az ügyvédi iroda között, Csillag István gazdasági miniszter ripsz-ropsz lemondatta. A tanulság tehát az, hogy ha valaki elég magasan, és elég központi helyet foglal el a kormányzati hierarchiában, akkor egy komolytalan törvényjavaslattal kiválthatja az etikai felelősséget, ha meg csupán valamely miniszter hatáskörébe tartozik, azonmód példát statuálnak a fejével".

Szombathy Pál felteszi a kérdést. (Itt a léc a tét, Magyar Hírlap, 2003. február 24.) "bűnös vagy áldozat a közéletnek kényszerből hátat fordító Kiss? Netán mindkettő egy személyben? Induljunk az alapokról. A csapdahelyzet: miniszter lesz a jól menő ügyvédből. Háta mögött hagyja sikeres irodáját. A tanult kollégákat, akik kapnak megbízásokat piactól és - itt jön a bökkenő - államtól egyaránt. Segítik a Nemzeti Autópálya Rt.-t, felkérést kapnak a Malévtól, eljárnak a Miniszterelnöki Hivatal egyik cége (a Közlönykiadó) nevében a Magyar Nemzettel szemben. Utóbbi üti ki a biztosítékot. Kiss Elemérék képviselték régen is a Közlönykiadót. Még az Orbán-kormány alatt is egy darabig, amikor a politikus történetesen éppen megint ügyvéd volt. Aztán az 'ősellenség' kitette őket, ám a kormányváltással visszatértek. Az a baj, hogy erről Kiss Elemérnek tudnia kellett. Nem éppen életszerű, hogy ő ad utasítást a Magyar Nemzet nyomdai ügyeinek felülvizsgálatára, ám arról fogalma sincs: a jogi lépéseket éppen saját (volt) irodája teszi meg. Hasonlóképpen értékelhette a helyzetet Medgyessy miniszterelnök is, amikor az első ejnye-bejnye után még csupán etikai kódexírásról, ügyvédi törvénymódosításról beszélt. Hiába, a lavina már elindult: a kormányfő még félreugorhatott, kancelláriaminiszterét azonban már nem menthette ki. És akkor néhány szót a Fideszről. A legnagyobb ellenzéki párt rögvest korrupciót kiáltott. Helyes, ellenzék a világon mindenütt ezt tenné. Ámde: Pokorni Zoltánék - megint őt nevezték be az erkölcsi magasugró versenyre - legfeljebb Medgyessy Péter saját mércéjét kérhetik számon a kormányon. A magukét bajosan. Külügyminiszterük, Martonyi János (volt) ügyvédi irodája úgyszintén jutott állami megbízásokhoz saját kormánya idején, ám ebben Orbánék nem láttak semmi kivetnivalót. Igaz, ami igaz: teljesen jogszerűen történt minden. Törvénytelenségről szó sem volt. Sem akkor, sem most. Csak éppen morális alapon ezt már akkor számon kérték az ellenzékben lévő szocialisták. Vagyis feljebb tették a rudat. A jogi kibúvók fölé. Eddig szavakban, szónoklatokban (lásd: országértékelő beszéd), szlogenekben. Most azonban Medgyessynek rá kellett döbbennie: itt a léc a tét. És lépett (ugrott), nagyon helyesen. Persze adódik a kérdés: hol a határ? A csillagos ég? Kit mikor s mivel lehet megtámadni, gyanúba hozni? Hányféle mérce van? Van-e olyan, mely nekünk, a közvéleménynek maradéktalanul tetszik, de alkalmazásával kiürülne a parlament? Bárcsak e dilemmáknál tartanánk már. Csak hát nálunk még a tegnapi rablók teljes erkölcsi vértezetben játsszák a pandúrt, a maiak meg tegnapelőtti árnyaikkal küzdenek".

Kiss Elemér lemondott kancelláriaminiszter elmondta (Nagy N. Péter, Varró Szilvia: A lemondatás délelőttje, Népszabadság, 2003. február 24.) az érintett ügyvédi iroda nem az ő cége, csak irodarész-tulajdonos. Kiss szerint nonszensz, hogy, "ha egy döntéshozó pozícióba került személy felesége, gyerekei vagy barátai az állami szférával kerülnek kapcsolatba, akkor az illető rögtön támadható? Ha egy magáncégtől kerül valaki kormánypozícióba, az a cég ettől kezdve felejtse el az állami megbízásokat?" Kiss szerint nem etikátlan, hogy cége állami megbízásokhoz jutott, "ugyanakkor tény, hogy a politikusnak nemcsak saját cselekedeteiért, hanem az irányítása alatt álló területért is felelnie kell. De esetemben még a politikai felelősség kérdése sem vethető fel. Nem is emiatt, hanem azért mondtam le, mert árt a kormánynak, ha maradok. Kialakult egy politikailag botrányosnak tűnő helyzet, amelyben a valóság helyett a látszat dominált". Kiss elmondta a Közlönykiadó szerdődéséről tudott, de a Malév vagy a Nemzeti Autópálya átvilágítási szerződéséről nem, hiszen nem tudhatja volt kollégái milyen szerződéseket kötnek.

Petri Lukács Ádám szerint (Az ellenzék tévedése, Népszava, 2003. február 24.) "a jobboldal többszörösen tévesen sikerként ünnepli a kancelláriaminiszter lemondását. Tévednek egyfelöl azért, mert az országnak általában nem válik javára, ha bármely kormány, bármely miniszterre valamiért úgy dönt, hogy visszaadja megbízatását. Ám tévedésük lényege nem ebben, hanem abban a csúsztatásban áll, hogy saját sikerükként könyvelik el Kiss Elemér döntését. Holott nem a jobboldal nyomására, hanem saját elhatározásából, a kormányfő egyetértésével hozta meg Kiss Elemér döntését, így a kormány és az exminiszter erkölcsi reputációja erősödött meg, nem az ellenzéké. Az ellenzék erkölcsi tőke hányadosa nulla közelinek mondható és minthogy láthatólag abban bíznak a múlt ködébe vésznek azok a tények amelyek miatt megrendült velük szemben a közbizalom. Az Orbán kormány menesztésében jelentős szerepe volt természetesen a selyemzászlókkal felcicomázott horthysta nosztalgiának, a Tisza szobor felállításának és az 'Európán kívül is van élet' miniszterelnöki állitásnak. S a leváltó hangulat motorja volt az is, hogy szinte mindenben blöfföltek: hét százalékos gazdasági növekedést ígértek, amely egyszer sem valósult meg, egyetlen kilóméter autópályát sem építettek, ellenben elhárították az útépítésre kapható eu-támogatást, hogy korrupciós üzletággá emelhessék az autópálya bizniszt. Adórendőrséget hívtak életre, és miközben nagy áhítattal beszéltek a vidéki magyarországról, az agráriumot koncként odadobták a kisgazdáknak, majd tétlenül nézték, hogy 2000-ben a mezőgazdaság részesedése a nemzeti jövedelemből húsz százalékkal kevesebb volt, mint '98-ban, ráadásul az ebben a szférában dolgozók átlagkeresete csupán a kétharmada volt regnálásuk alatt a nemzetgazdasági átlagnak. Mindezek mellett azonban azért kellett menniük, mert amíg hatalmon voltak úgy tűnhetett, hogy akárhány milliárd forint elúszhat az ezüsthajókon az következmény nélkül marad".

Petri szerint "a választópolgárok az új kormánytól joggal várják el azt is, hogy derítse fel a tényeket az előző rezsim olyan ügyeiről, ahol korrupció, síbolás sejthető. Jelenleg 19 ilyen ügycsoportot vizsgál a rendőrség, ügyészi felügyelet mellett. Az ügyészség azzal gyorsíthatja egy-egy ügy feltárását és bírósági szakba helyezését, ha leválaszthatónak nyilvánítja arról az ügyhalmazról, amelynek keretében vizsgálja. Egy példa erre: sok szempont alapján vizsgálja a Millenáris KHT ténykedését a nyomozóhatóság, amely többek között arról hiresült el, hogy fillérekért vett karórákat kilóra, amelyeket a belépővel együtt osztogatott, majd horribilis pénzekért számolta el az állami büdzsé felé ezeket - ezesetben a valós és az elszámolt ár közötti értékkülönbözetre kiváncsi a rendőrség. Ugyanakkor a hajdani kancellária államtitkára, Bártfai Béla tízmillió forint hallgatási pénzt fizetett Berkecz Máriának a Millenáris KHT volt ügyvezetőjének. Ha az exállamtitkár büntetőügyét az ügyészség leválasztaná az ügycsoport többi részéről, hamarabb születhetne ez ügyben jogerős bírói ítélet. Ennyiben tehát az igazság és az ítélkezés megismerhetőségének tempójában az ügyészséggé a felelősség. A papabánya-érából számos ügy vár még kivizsgálásra. A két választás között és a választások után, már a következő kormány kontójára eszelős pénzekre vállalt állami kötelezettséget a Fidesz. Az ISM-ben a garanciavállalások előkészítésre írandó kormányhatározat megírásával bízták meg közel tízmillió forint tiszteletdíjért Martonyi János ügyvédi irodáját, vagyis egy olyan munkával, amelyet normálisan a közigazgatási államtitkárok alatt dolgozó apparátus szokott elvégezni. A Sík-féle informatikai kormánybiztosság több száz millió forintért bízott meg az informatika és a hírközlés terén addig semmilyen tapasztalattal nem bíró ügyvédi irodákat jogszabály-tervezetek és szerződés-blanketták elkészítésére. Ebben az ügyben szintén folyik a nyomozás. Miként az ügyben is, hogy a tegnap az exminiszterelnökkel együtt szónokló Bayer Zsolt pontosan mit teljesített azért a közel százmillió forintért, amit a Nemzeti Örökség tárcájától vett fel egy kétkötetes könyv és az ahhoz tartozó DVD legyártásáért - ám a teljes munkát nem sikerült elkészíteni, csupán a teljes summát zsebre tenni. Tanulságos történet Tállas Andrásnak, a Pénzügyminisztérium előző politikai államtitkárának Móricz Rokonok című regényébe való históriája is. Az államtitkár testvérének cége úgy kapott tizennyolc millió forint vissza nem térítendő állami támogtást 2000-ben, hogy abban az évben a cégnek se árbevétele, se alkalmazottja nem volt. S persze kivizsgálásra vár az is mennyi adóforintot nyelt el és mire Orbán tanácsadójának, Wermer Andrásnak a konzorciuma".

Petri szerint "a fenti ügyletekben az a közös, hogy a Fidesz kormány alatt nem vizsgálta egyiket sem senki, az akkori ellenzék 'alattomos gyanúira' méltatlannak találtak volna válaszolni, és a parlamenti vizsgálóbizottságokat pedig nem engedték életre hívni. Mindez azért érdekes, mert az ellenzéknek elemi érdeke szemben nézni hatalmi múltjával. Kétségtelen, hogy a rámenős és tehetséges Rogán Antalnak szerepe van Rácz főúttörő vagy éppen Kiss Elemér egykori ügyvédi irodája a nyilvánosságot érdeklő ügyeinek feltárásában. Ugyanakkor ahhoz, hogy erkölcsi alapjuk legyen az ilyetén ügyek kapcsán megszólalni el kell számolni -elsősorban maguk felé- a múltjukkal. Ezzel szemben Orbán Viktor úgy tűnik azt is immáron végleg megspórolja, hogy a választási kudarc okait elemezze. Példát mutató a jelenlegi kormány abból a szempontból, hogy saját maga meneszti azokat, akik - az elmúlt négy év után különösen szigorú- , morális mérce okán nem tart vállalhatónak; triumfálni azonban senkinek nem kell. A vezető ellenzéki párt belső reformre elkötelezett vezetői ehelyett idézzék fel rendszerváltó szlogenjüket: ' Olyan országban szeretnénk élni, ahol a törvény nem csak a kólát védi', saját hatalomgyakorlásuk tükrében".

A Magyar Hírlap álláspontja szerint (Két férfi, két eset, Magyar Hírlap, 2003. február 25.) "a két eset hasonló, de mégsem ugyanaz. Tény, hogy Csillag István régi cége, a Pénzügykutató Rt. mintegy 30 millió forint értékben megbízást nyert a gazdasági tárcától, ahol Csillag miniszter. A pályázat azonban nyilvános közbeszerzés volt, bárki benevezhetett, s a bírálóbizottságnak a miniszter nem volt tagja. Az is tény, hogy a kutatóintézetek - így a Pénzügykutató is - rendszeresen dolgoznak a különböző kormányzati szerveknek - így volt ez a Fidesz vezette kormány alatt is. Akkor a gazdasági miniszter Matolcsy György volt, aki valamikor szintén dolgozott a Pénzügykutatónál. Kiss Elemér kancelláriaminiszter és ügyvédi irodája esetében nem volt közbeszerzési eljárás. Így a történetet joggal lengte körül a gyanú. Persze mindenhol lehet csalni, akár a közbeszerzéseknél is. Ha valaki csalást gyanít, módja van jogorvoslatot kérni, míg a pályázat nélküli megbízásoknál erre nincs mód. Ez a történet azonban ismét csak arra világít rá, hogy a kormány által elhatározott ún. üvegzsebprogramot minél előbb meg kell valósítani. A korrupció ellen ugyanis a legjobb védekezés a nyilvánosság. Ha a pályázók, az állami pénzből így-úgy részesedők tudják, hogy az állami pénz útját a nyilvánosság bármikor ellenőrizheti, biztosan gondjuk lesz a törvényes eljárásra. Ha már a tenderek kiírásánál kikötik a teljes publicitást, ha az eredményhirdetés nyilvánosan történik, esetleg részletes indoklással is kiegészülve, akkor ismét csökken a tisztességtelen eljárás lehetősége. Idáig ugyanis az volt a helyzet, hogy az üzleti titok mögé dugva állami pénzek ellenőrizhetetlenné váltak. Ennél jobb korrupciós lehetőséget senki sem kívánhatott volna. S hogy valójában volt-e korrupció, s mennyi volt, az éppen az ellenőrzés hiánya miatt nem tudható. A Medgyessy-kormánynak tehát egyetlen lehetősége van a korrupciós vádak elkerülésére: a nyilvánosság, az ellenőrizhetőség. Ha ezt fölvállalja, s a gyakorlatban alkalmazza, akkor nem sok gondja lesz a korrupciós vádak kezelésével. Ellenkező esetben? Az lesz, ami az elmúlt napokban történt".

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695