A közoktatási törvény tervezett módosítása (3. rész)

2003-03-05

Az Oktatási Minisztérium tervezete szerint jövő évtől a kisiskolásoknak nem lehetne írásbeli leckét adni hétvégére, iskolai szünetre, ezen kívül az alsó tagozatban megbukni sem lehetne. Magyar Bálint oktatási miniszter elmondta, hogy a szülők és a tanár együtt dönthetnének arról, hogy mikor mehet felsőbe a kisdiák.
A diákok 5 százaléka, 5-6000 gyerek bukik meg évente az általános iskola első osztályában. Az oktatási tárca vezetője azt szeretné, ha a kisdiákok az életüknek, életkoruknak megfelelő oktatásban részesülnének. Sipos János, a szaktárca közoktatásért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a módosítás felmenő rendszerben lépne életbe, azaz az általános iskolát 2004 szeptemberében megkezdő tanulóknak már nem lehet leckét adni hétvégére és megbuktatni sem lehetne őket. Pokorni Zoltán fideszes politikus szerint a helyhatóságok nem kapják meg a pedagógus-béremelés teljes összegét a költségvetésből, a pénzt pedig az önkormányzatok egyedül nem tudják kigazdálkodni. Az Orbán-kormány oktatási minisztere szerint a bukás és házi feladat kérdése fontos, de nem stratégiai kérdés, sőt amolyan figyelemelterelés a lényegről. Pokorni Zoltán úgy véli, hogy stratégiai kérdés, mennyi pénz jut az iskolákhoz, óvodákhoz. A politikus kijelentette, hogy 100 milliárd forint a különbség, az Orbán-kormány által kialakított, és a jelenlegi finanszírozási rendszer között. A politikus szerint lehetetlen helyzetbe kerülhetnek főként a kisebb önkormányzatok, ezért csődökre és iskolabezárási hullámra lehet számítani. Hiller István, az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára elmondta, hogy a költségvetésben 2003-ban 100 milliárd forinttal több jut oktatásra, mint 2002-ben és ez lényegesen több, mint 2001-ben vagy korábban.

Összefoglalás

A közoktatási törvény tervezett módosítását támogató főbb érvek:
- megfelelő arányt kell találni a lexikális ismeretek és az alapképességek, kompetenciák között, használható tudást akarunk adni a gyermekeknek kevesebb stressz és szorongás kíséretében; elsősorban tanulni kell megtanítani őket, hogy felnőttként is tudjanak szakmát váltani és új ismereteket szerezni; problémamegoldó gondolkodásra, együttműködésre, kreativitásra kell nevelni őket, ezeket a kompetenciákat a mai iskolarendszer nem megfelelően közvetíti
- ez a reform nemhogy csökkenti, inkább növeli a szükséges pedagógiai munka mennyiségét, annak ellenére, hogy a közoktatásban tanuló gyermekek száma az elmúlt tíz évben több mint 220 ezerrel csökkent; miközben az egyik területen feleslegessé válnak tanárok, másutt többre lesz szükség; ha nem buktatják meg a diákot, több felzárkóztató, korrepetáló oktatásra lesz szükség
- a javaslat tizenkét éves egységként kezeli az oktató-nevelő folyamatot, amelyből nyolc év az általános iskola, s ehhez kapcsolódik négy év középiskola vagy két év szakiskola, nem jelent áttérést a 6+6-os iskolaszerkezetre, az alapkészségek megszerzésére és fejlesztésére szánt időt azonban meg kell nyújtani
- a felnőttek munkaideje heti 40 óra, ezzel szemben a diákok nagyobbik fele a felső tagozatban és a középiskolában (a szakiskolát kivéve) több mint 45 órát tölt el iskolához köthető tevékenységgel
- a 15 évesek körében végzett PISA 2000 kutatás szerint a fejlettebb országok rangsorában olvasás-szövegértésben az utolsó harmadban, a matematika alkalmazásában és a természettudományok alkalmazásában is a mezőny második felében végeztünk
- a 18%-nyi felnőtt diplomás rétegünk olvasás-szövegértési képessége csak olyan szinten áll, mint a skandináv államokban a teljes 18 éves korosztály szövegértési képessége
- az új törvény előírná, hogy csak a szülővel egyeztetve lehetne megbuktatni a tanulókat az első három évfolyamon; évismétlésre a tanuló érdekében, az iskola és a szülő közös álláspontja alapján kerülhetne csak sor
- az Országos Köznevelési Tanács - a legnagyobb szakmai szervezeteket tömörítő testület is - egyetértett a törvényjavaslat szándékaival, egységes állásponton van a törvényjavaslat gyermekcentrikusságát illetően, és nagy többséggel egyetértett az általános iskola alsó tagozatán a bukásmenteséggel, illetve az ünnepnapokra adott írásbeli házi feladat tilalmával is
- a verseny fetisizálása (az iskolában különösen) több kárral jár, mint haszonnal; emberek tömegeit arra tanítja, hogy ha bizonyos elvárásoknak nem tudnak megfelelni, akkor értéktelenebbek, mint a többiek; az oktatáspolitika pedig nem engedheti meg, hogy bárki is értéktelenebb érezze magát, csak azért, mert az iskolában elrontottak valamit

A közoktatási törvény tervezett módosítását kritizáló főbb érvek:
- az Oktatási Minisztérium vezetői nem tanultak és nem felejtettek, mert ugyanazokat a javaslatokat melegítik fel újra, amelyek egyszer már megbuktak 1996-98 táján
- a tervezett törvénymódosítás következményeként minden iskolában újra kellene írni a tanterveket, ez a lépés felrúgása annak a szakmai kompromisszumnak, amely 1998-99-ben alakult ki, s amelynek eredményeként bevezették a kerettanterveket
- a mostani törvénytervezet fölmelegíti a '96-97-es NAT-ot annak minden elemével: a 6+6-os iskolaszerkezeti modellel, a lineáris tananyagszerkesztésével és az egységes tanárképzési rendszerével
- a 6+6-os szerkezetet favorizáló szabad demokraták úgy gondolják, hogy ha az ismétlést elvesszük a felső tagozat, illetve a gimnázium esetében, ezt képzéssé formáljuk, így marad idő az alapozásra: a javaslat nem működik, mert nem lehet minden tananyagot lineárisan szerkeszteni, a másik probléma - amit oktatásszociológusok régen hangoztatnak -, hogy a korai szelekció, a korai iskolaváltás elitizál, konzerválja a társadalmi különbségeket, minél korábbra kerül a középfokú iskola választásának kényszere, annál kevésbé érvényesül a gyerekek szorgalma, tehetsége, s újraíródik a szülők anyagi és szociális helyzete
- Magyarországra tradicionálisan mindig a normatív pedagógia gyakorlata volt jellemző, Nyugat-európai mintákat követve aztán megjelentek a különféle reform-, többnyire liberális pedagógiák. A kettő jól megfért egymás mellett az elmúlt másfél évtizedben: termékenyítőleg hatottak egymásra; Magyar Bálint minisztériuma véget kíván vetni a kialakult pedagógiai sokszínűségnek, és mindenáron a liberális pedagógiai gyakorlatot írja elő, jogi úton kíván szabályozni alapvető szakmai kérdéseket
- törvénnyel megtiltani a házi feladatot értelmetlen, nevetséges és megengedhetetlen; sok szülő éppen örül annak, hogy gyermeke értelmes feladatokkal tölti el a hétvége néhány óráját; addig sem csavarog, vagy nem a Való világ nihilizmusát nézi
- megdöbbentő az az érv, hogy a hétvégi házi feladat tovább növeli az esélyegyenlőtlenséget, ezért kell betiltani, mivelhogy a hátrányos helyzetű kisgyerek, akinek nincsenek otthon megfelelő körülményei a tanuláshoz, még jobban lemarad, miközben társai valamit fejlődnek a hét végén is: azért talán, mert néhányan nem tudnak otthon tanulni, másoktól, a többségtől se várjuk el, ahelyett, hogy a nehéz helyzetben levőknek segítenénk felzárkózni, inkább az ő mércéjükhöz igazítsuk a tanulásban érdekeltek tanítását is, megengedhető a tudásalapú társadalmat meghirdető Magyarországon ez a törvényileg elrendelt lefelé nivellálás?
- az évismétlés tilalma azt üzeni a társadalomnak, hogy nincsenek igazi követelmények, hogy teljesítmény nélkül is lehet boldogulni: tehát ne tanulj, ne tégy erőfeszítéseket, majd megoldják mások a problémáidat, nem kell a magad sorsát a kezedbe venned, gondoskodnak rólad úgyis; ismerős ideológia ez: a szuverén szabad polgár helyett a kiszolgáltatott alattvalókat ilyen 'emberbarát' eszmék mentén lehet előállítani, ez ellen minden erővel tiltakozni kell
- nem szabad megszüntetni a buktatás lehetőségét, helyette azt kell mérlegelni, hogy annak van-e nagyobb kockázata, ha a kisgyerek a bukás miatt kikerül megszokott közösségéből, vagy annak, hogy nem ismétel évet, de ezzel esetleg évekre kudarcra ítéljük, sikertelen lesz és megutálja az iskolát, ezt a szülők és a pedagógusok képesek mérlegelni, és nem a miniszter
- a házi feladatot a tanítás, tanulás olyan hatékony módszerének tekinti a szakirodalom, amely lehetőséget ad a gyereknek az önálló munkavégzésre, a felfedezésre és a gyakorlásra, a buktatás nem büntetés, hanem ésszerű pedagógiai döntés, abban az esetben, amikor a gyerek még nem rendelkezik azokkal az alapvető ismeretekkel és készségekkel, melyek a továbbhaladásához szükségesek, ha négy éven keresztül halmozódik a gyerek lemaradása, nem fog vele csoda történni
- az évismétlés tilalmának van még egy kártékony és veszélyes üzenete: nem érdemes erőfeszítéseket tenni, nem kell tanulni, hisz teljesítmény nélkül is boldogulhatsz, a követelményállítás és az ellenőrzés megaláz téged; külföldi példákból jól tudjuk, hová vezet ez a nevelésfilozófia: önző, kiüresedett, csak a saját önmegvalósításukra gondoló, alkalmazkodásra, együttélésre képtelen fiatalok sokaságához
- feltűnő, hogy azok az országok, amelyekben a tanulók teljesítményét kevéssé rontja le családjuk szociális hátránya - Finnország, Svédország, Kanada, Izland, Dél-Korea és Japán - sokkal gazdagabbak, mint Magyarország, és szegény népességük aránya is jóval alacsonyabb; vajon lehet-e ugyanolyan oktatáspolitikai megoldást találni a felzárkóztatásra, ha az ország lakosságának 3 százaléka él a szegénységi küszöb alatt, mintha a 20 százaléka?; ennek a vizsgálata nem véletlenül kerülte el az oktatáspolitikusok figyelmét: az OM törvénytervezetéből teljességgel kimaradt az iskola és az iskolások szociális feltételeinek, tényleges világának képe
- ha nem osztályozunk, a gyenge teljesítmények eltűnnek - a szemünk elől; a valóságban megmaradnak; a minősítés akkor megalázó, ha nem mutatja meg a gyereknek, mit kell tennie, hogy jobban teljesítsen, vagy ha nem lát perspektívát maga előtt, akinek nem sikerült ötöst kapnia matematikából, az osztályzás fontos jelzés, amely integráns része az iskola motivációs rendszerének



Pokorni Zoltán azt nyilatkozta (In: Hanczár János: Reformok vagy víziók?, Magyar Nemzet, 2003. február 3.), hogy "az Oktatási Minisztérium vezetői nem tanultak és nem felejtettek, mert ugyanazokat a javaslatokat melegítik fel újra, amelyek egyszer már megbuktak 1996-98 táján. Ismét előkerültek az iskolaszerkezet, a pedagógusok alkalmazásának és a tantervi szabályozás teljes átalakításának kérdései. Ezek önmagukban is hatalmas vitákat gerjesztenének, ám úgy látom, hogy a tárca vezetői ezekről a kérdésekről nem hajlandók véleményt cserélni. (...) Reménykeltő volt az is, hogy a szocialisták korábban váltig hangoztatták, hogy soha többet nem követik el azt a hibát, hogy a szabad demokratákra bízzák az oktatás irányítását. Amikor azonban nyilvánvalóvá vált, hogy az SZDSZ körmeszakadtáig ragaszkodik a szaktárcához, sőt, az oktatás felügyeletét a koalíció feltételéül szabja, már sejtettem, hogy baj lesz. (...) Az ígért stabilitás, a nyugodt építkezés folytatása elmaradt. Helyette csapkodó, stratégia nélküli, titkolódzó, 'csak azért is' politizálás jellemzi a tárcát. (...) Az iskolabezárások és -összevonások közvetlen kiváltó oka az elfogadott költségvetésben található. Különböző becslések szerint 70-100 milliárd forint hiányzik az önkormányzatok idei költségvetéséből, ugyanis a kormány nem biztosította a tavalyi pedagógusbér-emelés fedezetét. Tanárként örülök, hogy a béremelés megtörtént, s ezzel az általunk kidolgozott pedagógusi életpályamodellnek legalább az egyik eleme megvalósulhatott. Ugyanakkor a fedezet hiánya miatt - ahogyan erre az Állami Számvevőszék is figyelmeztetett jelentésében - a csőd szélére sodródhatnak a nagy iskolafenntartó önkormányzatok és a kistelepülések. (...) Ha nem történik semmi, akkor az önkormányzatok kénytelenek lesznek tömegesen megszüntetni óvodáikat, iskoláikat, s ezerszám kerülhetnek utcára pedagógusok. A közoktatási törvény tervezett módosítása pedig még ronthat is a helyzeten, mert a javaslat kiiktatná azt a garanciát a törvényből, amely az állami támogatások évről évre történő növekedését biztosítja, s ezzel konzerválja a jelenlegi forráshiányos állapotot. A pedagógusok alkalmazási feltételeinek megváltoztatása azzal a következménnyel járhat, hogy akár tíz-tizenötezer tanár is elveszítheti az állását".

Pokorni elmondta a tanulók túlterheltségének megszüntetése nemes cél egyet is értek, de "a tanulók túlterhelése (...) korántsem mondható általánosnak, még akkor sem, ha szülőként, tanárként így érezzük. A közelmúltban két kutatás eredménye is napvilágot látott, amelyek szerint úgy tűnik, hogy a döntően a hat és nyolc évfolyammal működő gimnáziumok, illetve a gimnáziumi és felsőoktatási felvételire készülő diákok a túlterheltek. Olyan megoldást kell találni, amely számol azzal, hogy a diákok mintegy 70-80 százaléka nem túlterhelt. Bizonyosan rosszak tehát azok a megoldások, amelyek valamennyi diákot érintik". Pokorni szerint a tervezett törvénymódosítás "következményeként minden iskolában újra kellene írni a tanterveket. Ez a lépés felrúgása annak a szakmai kompromisszumnak, amely 1998-99-ben alakult ki, s amelynek eredményeként bevezették a kerettanterveket. A mostani törvénytervezet fölmelegíti a '96-97-es NAT-ot annak minden elemével: a 6+6-os iskolaszerkezeti modellel, a lineáris tananyagszerkesztésével és az egységes tanárképzési rendszerével. (...) A legnagyobb baj az, hogy a változtatások kettévágnak egy fejlesztési folyamatot, ahelyett, hogy megvárnák ezek eredményét. Az elmúlt két évtizedben egyre kevesebb idő és energia maradt az alapkészségek kialakítására. A kíméletlen verseny arra szorította az iskolákat, hogy versengjenek a diákokért, hiszen egyre kevesebben vannak, s ezért többségük azt az egyszerű utat választotta, hogy azt is megtanítja a gyerekeknek, amit a többieknek csak később vagy egyáltalán nem. Mi arra jutottunk, hogy egy valóban szabályozó tantervi modellel, a verseny korlátozásával, a továbbképzési rendszerrel, az értékelés-mérés napi gyakorlatba történő beemelésével és a tankönyvpiac minőségi szabályozásával lehet fölvenni az említett jelenségekkel a harcot. Ezt a szakma többsége elfogadta, a fejlesztési programok elindultak. (...) Ezek a programok 2-3 éve indultak, még nem mérhető, hogy milyen előrelépést hoznak. Ráadásul a javasolt megoldások - bár egyik-másik első ránézésre valóban szellemesnek tűnik - nem életszerűek, és óriási felfordulást okoznak majd".

Pokorni szerint "a 6+6-os szerkezetet favorizáló szabad demokraták úgy gondolják, hogy ha az ismétlést elvesszük a felső tagozat, illetve a gimnázium esetében, ezt képzéssé formáljuk, így marad idő az alapozásra. A javaslat meggyőződésem szerint nem működik, mert nem lehet minden tananyagot lineárisan szerkeszteni. A másik probléma - amit oktatásszociológusok régen hangoztatnak -, hogy a korai szelekció, a korai iskolaváltás elitizál, konzerválja a társadalmi különbségeket. Minél korábbra kerül a középfokú iskola választásának kényszere, annál kevésbé érvényesül a gyerekek szorgalma, tehetsége, s újraíródik a szülők anyagi és szociális helyzete. Emellett fennáll annak a veszélye, hogy azok az önkormányzatok, amelyek most nyolc évfolyamos iskolát működtetnek, megelégszenek majd a hatosztályos elemivel, különösen akkor, ha ez olcsóbban - kizárólag tanítók alkalmazásával is - fenntartható. Magyarországon 250-nél kevesebb önkormányzat tud középiskolát működtetni, s nagy baj lenne, ha a felső tagozatok ezekre a településekre húzódnának vissza".

Hoffmann Rózsa egyetemi docens, az Országos Köznevelési Tanács tagja szerint (Jogi útra terelt szakmai kérdések, Magyar Nemzet, 2003. február 4.) "Magyarországra tradicionálisan mindig a normatív pedagógia gyakorlata volt jellemző. Nyugat-európai mintákat követve aztán megjelentek a különféle reform-, többnyire liberális pedagógiák. A kettő jól megfért egymás mellett az elmúlt másfél évtizedben: termékenyítőleg hatottak egymásra. És e sokszínűségben ki-ki megtalálhatta a neki tetsző, gyermeke egyéniségéhez leginkább illeszkedő pedagógiai műhelyt, iskolát. A közoktatásról szóló törvény módosításának szövegét olvasva szorongás fog el. Aggódva tapasztalom, hogy Magyar Bálint minisztériuma véget kíván vetni a kialakult pedagógiai sokszínűségnek, és mindenáron a liberális pedagógiai gyakorlatot írja elő. Jogi úton kíván szabályozni alapvető szakmai kérdéseket, és egy tollvonással meg akarja szüntetni a nálunk hagyományos normatív pedagógiai gyakorlatot. Mintha az orvosprofesszorok helyett a parlament határozná meg, hogy milyen szikével szabad csak operálnia a sebésznek..."

Hoffmann szerint "a törvényjavaslat eredeti változata értelmében nem volna szabad írásbeli házi feladatot adni a hétvégére. Indoklás: ezáltal megszűnik a gyermek értelmetlen túlterhelése. Hadd legyen ideje élni, szórakozni, 'önmagát megvalósítani'. Eszerint a házi feladat a személyiségre kártékony, üldözendő bűncselekmény. Évezredes emberi tapasztalat igazolja, hogy csak sok gyakorlás útján lehet eredményesen tanulni. A hétvége nyugalma épp ehhez teremt mással nem pótolható lehetőséget. Törvénnyel megtiltani a házi feladatot értelmetlen, nevetséges és megengedhetetlen. Sok szülő éppen örül annak, hogy gyermeke értelmes feladatokkal tölti el a hétvége néhány óráját. Addig sem csavarog, vagy nem a Való világ nihilizmusát nézi. Azt is tapasztalhatja, hogy a gyermek komoly fejlődést tud felmutatni épp a hétvége nyugalmában, és az öszszefüggő időben végzett munkának köszönhetően. Ezért igényli is a normális mennyiségű hétvégi házi feladatot. Épp ezért keres a gyermekének ilyen iskolát. A törvénynek az ő jogát is garantálnia kell. De olvasok ennél elképesztőbb argumentumot is: azt, hogy a hétvégi házi feladat tovább növeli az esélyegyenlőtlenséget (!), ezért kell betiltani. Mivelhogy a hátrányos helyzetű kisgyerek, akinek nincsenek otthon megfelelő körülményei a tanuláshoz, még jobban lemarad, miközben társai valamit fejlődnek a hét végén is. Ez döbbenetes. Azért talán, mert néhányan nem tudnak otthon tanulni, másoktól, a többségtől se várjuk el? Ahelyett, hogy a nehéz helyzetben levőknek segítenénk felzárkózni, inkább az ő mércéjükhöz igazítsuk a tanulásban érdekeltek tanítását is? Megengedhető a tudásalapú társadalmat meghirdető Magyarországon ez a törvényileg elrendelt lefelé nivellálás? Belátható, hogy a törvényből ki kell hagyni a házi feladatra vonatkozó tilalmat, és visszautalni azt a szakmai döntések körébe". (...) Hasonló gyökerű az alsó tagozatos évismétlés tilalmának törvénnyé emelése. Indoklás: a gyermekek nem egyforma ütemben fejlődnek, és vannak, akik a többieknél csak sokkal később tanulnak meg olvasni és számolni, adjunk tehát nekik türelmet, és ne alázzuk meg bukással. A gyerekek valóban különbözők, és a bukás valóban szégyen lehet. Ám ebből nem következik, hogy megtiltsuk az évismétlést! Ha ugyanis az írni-olvasni, számolni nem tudó kisgyerek végigmegy társaival egészen a negyedik osztályig, s eközben várjuk a csodát, hogy majdcsak megtáltosodik egyszer, az neki is, társainak is káros lehet. Évezredes pedagógiai tapasztalat, hogy magasabb szintű tudást csak megfelelő alapokra lehet építeni. Ha azok hiányoznak, a gyermek nem fog tudni fejlődni a továbbiakban. Mit üzen az évismétlés tilalma a társadalomnak? Azt, hogy nincsenek igazi követelmények. Hogy teljesítmény nélkül is lehet boldogulni. Tehát ne tanulj, ne tégy erőfeszítéseket, majd megoldják mások a problémáidat. Nem kell a magad sorsát a kezedbe venned, gondoskodnak rólad úgyis. Ismerős ideológia ez: a szuverén szabad polgár helyett a kiszolgáltatott alattvalókat ilyen 'emberbarát' eszmék mentén lehet előállítani. Ez ellen minden erővel tiltakozni kell".

Hoffmann úgy véli "az évismétlés nem büntetés, hanem józan pedagógiai megfontolás. Ám ennél hatékonyabb eszköz lehet az ún. felzárkóztató év vagy időszak. A PISA-mérések közismerten rossz eredményeit látva az oktatási miniszter és csapata arra az álláspontra helyezkedett, hogy két évvel meg kell növelni az általános iskola alsó tagozatát a felső rovására. Indoklás: a nálunk sikeresebb országokban hosszabb az iskolai alapozó szakasz. Ki kell tehát nálunk is tolni hat évre, és száműzni kell a szakos tanárok felét az ötödik-hatodik évfolyamról, vegyék át helyüket a tanítók. Ez a legsúlyosabb problémája a tervezett módosításnak. Azért, mert az iskolaszerkezetet, a hagyományokat, a pedagógusképzést és a foglalkoztatást egyaránt érinti. Legelőször is az tűnik szembe, hogy nincs bizonyított ok-okozati összefüggés az iskolaszerkezet és a tanulói eredményesség között. A PISA-felmérés jó helyezettjei nagyon is eltérő iskolaszerkezeteket mondhatnak magukénak. Nem véletlen az sem, hogy az Európai Uniónak sincs iskolaszerkezeti szabványa: meghagyja azt a nemzeti oktatáspolitikák hatáskörében. Sokkal nyilvánvalóbb az összefüggéseket a pedagógusok megbecsültsége, munkájuk ellenőrzése, a pedagógusképzés és a domináns pedagógiai kultúra vonatkozásában keresni. Csakhogy ezeknek radikális megváltoztatása óriási szellemi és anyagi erőforrásokat követel".

Pokorni Zoltán (Fidesz) volt oktatási miniszter szerint (In: Joób Sándor: Sokadik reformja előtt a közoktatás, Magyar Hírlap, 2003. február 15.) "egy felmérés szerint a pedagógusok több mint felének nem volt módja arra, hogy megismerje a tervezetet. Ennek oka részben a hiányos tájékoztatás, részben az, hogy a tárca a módosítás legfontosabb elemeiről nem hajlandó vitatkozni. Úgy tesz, mintha azok nem léteznének. Ez méltatlan egy olyan kérdés esetében, amely valamilyen módon majd mindannyiunk életét érinti. Az érdemi párbeszédet nem lehet mellőzni, nem lehet voluntarista módon, kapkodva ráerőszakolni a törvényt az oktatásra. (...) Nincs alapja annak az állításnak, hogy a gyerekek többsége nem szeret iskolába járni, s kutatási eredmények bizonyítják azt is, hogy a diákok döntő többsége nincs túlterhelve. Ezek ürügyek. Arra alkalmasak, hogy eltereljék a figyelmet a törvénymódosítás valódi céljairól. A buktatás, a házi feladat, az értékelés fontos szakmai kérdések, de a módosításnak nem ezek a lényeges elemei. Sőt, egyik másik ilyen kérdés szabályozása nem is törvénybe való, nyugodtan rábízható a pedagógusközösségekre és a szülőkre. Én is annak vagyok a híve, hogy minél kevesebb gyereket buktassanak meg. De itt két rossz közül kell választani. Azt kell mérlegelni, hogy annak van-e nagyobb kockázata, ha a kisgyerek a bukás miatt kikerül megszokott közösségéből, vagy annak, hogy nem ismétel évet, de ezzel esetleg évekre kudarcra ítéljük, sikertelen lesz és megutálja az iskolát. Ezt a szülők és a pedagógusok képesek mérlegelni, és nem a miniszter".

Pokorni arra a kérdésre, milyen veszélyeket lát abban, ha a hat plusz hat évfolyamos iskolarendszer kerülne előtérbe azt válaszolta: "a szociológusok régóta tudják, minél korábban kell pályát, új iskolát választani, a gyerek tehetsége annál kevésbé érvényesülhet, s annál inkább a szülők anyagi helyzete, képzettsége íródik újra. Kíméletlen verseny folyik a jó középiskolákba és aztán a versenyképes tudást adó egyetemekre való bejutásért. Ezt a versenyt nem szabad korábbra hozni, mert növeli az esélyegyenlőtlenséget, hosszabb távon pedig kasztokra osztja a társadalmat. Veszélyesnek tartom azt is, hogy költségvetéssel lehetetlen helyzetbe hozták az önkormányzatokat, amelyek számára nagy a kísértés, hogy a nyolcosztályos általános iskoláikat hatosztályos elemivé zsugorítsák. Ezzel ugyanis spórolhatnak, ráadásul a hatodik év végén úgyis lezárul egy képzési szakasz is. Ez oda vezethet, hogy egy idő után csak két-háromszáz településen, a városokban lesz felső tagozat"

Pokorni: "meggyőződésem, hogy nem elsősorban az időhiány az oka annak, hogy az első négy évben nem tudjuk megtanítani az alapkészségeket. A kulcskérdés az, hogy mit és hogyan tanítunk. A kerettantervekkel valamelyest sikerült csökkenteni a tananyagot, és kialakítottunk egy olyan mérési rendszert, amely évről évre visszajelzést ad a pedagógusnak és a szülőnek a gyerek készségeinek fejlődéséről. Ezeket a programokat az új tárcavezetés minden indoklás nélkül leállította. (...) A pedagógusok ellenére semmilyen változtatás nem valósítható meg. Ezért fontos kérdés, hogy a törvény bizalmatlanságra épít-e, vagy partnernak tekinti a tanárokat. Sajnos ez a törvény azt üzeni a pedagógusoknak, hogy alkalmatlanok hivatásukra. Ez igaztalan vád. A tanárok nem a gyerekek ellenségei, sanyargatói, nem aljas indokból buktatják meg a rossz tanulókat és nem azért adnak házi feladatot a hétvégére, hogy ezzel gúzsba kössék őket".

Pokorni szerint "a mostani iskolabezárási hullám kiváltó oka a költségvetési törvény. A Fidesz is hozzájárult a pedagógusok fizetésének emeléséhez, ami az általunk kialakított életpályamodell bevezetésének első lépéseként értékelhető. Azt azonban elfogadhatatlannak tartom, hogy száz nap után kitelt a becsület, s az idei költségvetésben már nem szerepel a béremelés fedezete. 117 milliárd forint hiányzik az önkormányzatoknál. Ezen nem segít a baj 'orvoslására' szánt hárommilliárdos pénzalap. A közoktatási törvény első változatában szereplő javaslat ezt a tarthatatlan helyzetet konzerválta volna. Amikor a Fidesz felhívta erre a problémára a figyelmet, a tárca vádaskodóan és kioktató stílusban reagált észrevételünkre. De a színfalak mögött, csendben mégiscsak visszatértek az általunk bevezetett szabályozáshoz, amely garantálja a normatív támogatás folyamatos emelését. Ezen lehet mosolyogni, de a végeredmény a fontos".

Magyar Bálint (SZDSZ) oktatási miniszter elmondta: (u.o.) "a liberális oktatáspolitika tradíciói alapján úgy gondoljuk, a diákot nem lehet büntetéssel magasabb teljesítményre sarkallni. Mutassanak nekem olyan gyermekeket, akiket a magyar közoktatási rendszerben az elmúlt években megbuktattak, és utána szárnyra kaptak, kibontakoztak, önbizalmat nyertek, és megállták a helyüket az életben. Kinek tetszik az, hogy most évente az elsős kisdiákok öt százalékát, azaz 4,5-6 ezer gyereket évfolyamismétlésre ítélnek és megszégyenítenek? (...) Szembe kell néznünk a XXI. század és az uniós csatlakozás kihívásaival, és javítanunk kell a gyermekek esélyeit, versenyképességét. Ma a diákok döntő többsége 18 éves koráig az iskolapadban marad, ezért eleve tizenkét évre kell tervezni a tanulást. Megfelelő arányt kell találni a lexikális ismeretek és az alapképességek, kompetenciák között. Használható tudást akarunk adni a gyermekeknek kevesebb stressz és szorongás kíséretében. Elsősorban tanulni kell megtanítani őket, hogy felnőttként is tudjanak szakmát váltani és új ismereteket szerezni. Problémamegoldó gondolkodásra, együttműködésre, kreativitásra kell nevelni őket, ezeket a kompetenciákat a mai iskolarendszer nem megfelelően közvetíti. A legfontosabb feladatok egyike az idegennyelv-tudás javítása. Ezért ösztönözzük, hogy a középiskolák nulladik évfolyamán a tanítási idő 40 százalékát nyelvtanulásra fordítsák. A harmadik fontos rész az elektronikus írásbeliség alapjainak megteremtése már a 4-6. osztályban, hogy aztán már a szaktárgyakat ezen képességek birtokában tanulhassák a diákok".

Magyar szerint "ez a reform nemhogy csökkenti, inkább növeli a szükséges pedagógiai munka mennyiségét, annak ellenére, hogy a közoktatásban tanuló gyermekek száma az elmúlt tíz évben több mint 220 ezerrel csökkent. Miközben az egyik területen feleslegessé válnak tanárok, másutt többre lesz szükség. Ha nem buktatják meg a diákot, több felzárkóztató, korrepetáló oktatásra lesz szükség. De ha a nyelvoktatásra egy nulladik évfolyamot iktatunk a középiskola elejére, ahhoz is kell tanár. Bővítjük a kötelező oktatási órákon kívüli foglalkozások, szakkörök számát is, és ezt finanszírozzuk is. (...) A pedagógusok attól érzik legrosszabbul magukat, hogy sokszor a szakmai lelkiismeretükkel ellentétes munkára kényszeríti őket a jelenlegi oktatási rendszer. Hogy olyan ismereteket kell átadniuk, amelyekről ők is tudják, hogy feleslegesek. Sokkal szívesebben tanítanának olyan anyagokat, amelyekről tudják, hogy a gyerekeknek nélkülözhetetlen a későbbiekben. Súlyos kérdés: mit csináljunk akkor, ha 'elfogynak' a gyerekek az iskolákból? Évek óta riogatnak egyébként 10-60 ezres nagyságú pedagógus-munkanélküliséggel, miközben ez strukturális okokból évek óta 4-7 ezer között mozog. Az átállást a pedagógus-továbbképzési rendszer szolgálja. Az előző kormány alatt ez anyagilag megroppant: 1998-ban 22 ezer forint körül volt az egy főre jutó normatíva, 2002-ben már csak 14 ezer forint jutott erre. Ezt a normatívát most újra emelni fogjuk. (...) Ebben az évben a béremelés elvitte a pénzt, de a ciklus végére szeretnénk újra elérni a 22 ezer forint körüli összeget, ami - elismerem - reálértékben még mindig nem éri el az 1998-as szintet, de szükség van a pedagógus-továbbképzés felélesztésére".

Magyar: "évek óta napirenden van az iskolabezárások és -összevonások ügye. Ilyenek a Fidesz-kormány idején is tömegével voltak - miközben messze nem volt 50 százalékos alapbéremelés vagy diplomás minimálbér a közoktatásban. A kormányt emiatt kritizáló állításokkal szemben tehát nem igaz, hogy összefüggés van a béremelés és iskolabezárás között. Azzal kell szembenézni, hogy egyes intézmények kihasználtsága drasztikusan csökkent. A kormány most hárommilliárd forintos alapot hozott létre a hátrányos önkormányzatok számára iskolafenntartási célokra, s ha ez nem elég, bővíti a forrásokat. (...) Újra hangsúlyozom: javaslatunk tizenkét éves egységként kezeli az oktató-nevelő folyamatot, amelyből nyolc év az általános iskola, s ehhez kapcsolódik négy év középiskola vagy két év szakiskola. Az alapkészségek megszerzésére és fejlesztésére szánt időt azonban meg kell nyújtani. Nálunk ma sok helyen arra büszkék, hogy az első osztályban már karácsonyra megtanítják a gyereket olvasni. Ennek aztán az lesz az eredménye, hogy felnőtt korukban nem értik meg egy mikrohullámú sütő használati utasítását sem".

Dr. Siposs András pedagógus szerint (Bukni vagy nem bukni - ez itt a kérdés?, Népszabadság, 2003. február 18.) "a mostani 'slágertémán' - ha nem fenyegetne komoly következményekkel - csak mosolyogni lehet. Ne lehessen megbukni, ne lehessen leckét adni hétvégére és szünetre? Annyira tudnak alsósaink írni-olvasni, hogy törvényileg kell megtiltani ezek gyakorlását? Komolyan gondolja valaki, hogy ez segít a sokat hangoztatott esélyegyenlőség megteremtésében? Azok a családok, ahol a tudás érték és az intellektuális tevékenységeknek van becsületük, ahogy eddig, továbbra is, leckétől függetlenül törődnek majd a csemete írni-olvasni tudásával hétvégén meg nyáron is. Önszorgalomból, belső késztetésből, mert családi életüknek ez természetes része. Ahol ez nem gyakorlat, ott eztán még úgyse lesz az, hiszen e tevékenységek eddig is egyedül az iskola, a lecke révén voltak jelen. Ez a rendelkezés csak növelni fogja az esélyegyenlőtlenséget - meg nem akarja tiltani a minisztérium az önkéntes hétvégi és nyári írást-olvasást is".

Siposs szerint "az tagadhatatlan, hogy feszültség van: diák és tanár, diák és diák, követelmény és képesség, követelmény és szükségesség között. De amíg ennek okait nem (vagy nem megfelelően) tárjuk fel, addig a megoldási ötletek vajmi kevés sikerrel kecsegtetnek. Nem állítom, hogy a bölcsek köve a zsebemben van, de az itt következőket nemigen olvashatni más írásokban. Szerintem a fő ellentmondás - állami és személyes szinten egyaránt - a megcélzott eredmények és a képességek között feszül. 'A korosztály 80 százaléka érettségizzen, és 50 százaléka legyen diplomás.' Ezek irreális célok. Sok diák küszködik az iskolai követelményekkel? Lehet, hogy nem jó iskolát (iskolatípust) választott! Igaz, állami segítséget nemigen kap a választáshoz, mert az étlap igen szűkös. A fő csapásirány a gimnázium - és egyformán annak neveztetik a Fazekas, az Apáczai és a mindenféle kimutatások végén kullogó iskola is. Miért nem lehet többszintű, többcélú, eltérő tartalmú, színvonalú és metodikájú képzést kialakítani? Legyenek tanodák, képzők meg mindenféle új típusú, alternatív iskolák. Tanítsanak és követeljenek ott máshogy és mást, kevesebbet a hagyományos elvont tananyagból, többet a gyakorlati élethez hasznosabb dolgokból. Adjanak végbizonyítványt, tanúsítványt, bármit - a 'gimnáziumot' és az 'érettségit' viszont tartsuk meg annak, ami. Az valamit jelent(ett eddig). És hasonlóképp egy szinttel feljebb, a 'főiskola' és a 'diploma' esetében. (Az 'egyetem' fogalma talán még nem kopott el annyira.) Ha állítólag rossz az eddigi oktatási struktúra ('porosz módszer', hangzik minduntalan szitokszóként, Nobel-díjasaink pedig pirulhatnak), akkor tessék létrehozni emellett másik lehetőségként egy újat, aztán majd ki-ki választhat. Nem pedig lerombolni a meglévőt, aminek működési zavarai nem önmagából, hanem a túlterheltségből következnek. Nemcsak a diák van túlterhelve tananyaggal, a hagyományos iskolarendszer - elsősorban a gimnázium - is oda nem való diákokkal. (Mielőtt bárki valamiféle diszkriminációt vél kiolvasni e mondatból, rögzítem, hogy kizárólag képességekről, a követelményeknek való megfelelésről és megfelelni akarásról, az intellektuális értékek iránti vágyról és elkötelezettségről beszélek.)"

Siposs szerint "a tanárok között mégis él az a nézet, hogy az EU elvárja tőlünk oktatásunk eddigi - az övékénél sok paraméter szerint magasabb - színvonalának lejjebb szállítását, és esetleg bizonyos források megnyitását is e feltételhez köti. (Ügyesen megválasztott nemzetközi felmérésekkel persze lehet az önbecsülést rombolni, és kimutatni, hogy sok tekintetben mi vagyunk a rosszabbak. Ezek a 'tekintetek' - pl. a PISA-teszté - azok, amelyek a nyugati képzésben évtizedek óta jelen vannak, az itthoniban pedig nem. Egyikünk sem hiszi, hogy az itthoni oktatás tökéletes, de a legjobban felkészített diák is rosszul szerepel, ha olyasmit kérdeznek tőle, amire nincs 'kiképezve'. Vajon miért nem publikusak e felmérés konkrét kérdései?)"

Sipos János helyettes közoktatási államtitkár szerint (Hús a csonton?, Népszava, 2003. február 18.) "a 15 évesek körében végzett PISA 2000 kutatás szerint a fejlettebb országok rangsorában olvasás-szövegértésben az utolsó harmadban, a matematika alkalmazásában és a természettudományok alkalmazásában is a mezőny második felében végeztünk. Igaz, ezek a kutatások nem a lexikális ismeretek mennyiségét állították a középpontba, hanem az ismeretek alkalmazni tudását, azon a képességek egy részét vizsgálták, amelyek kellenek az életben való boldoguláshoz. Egy másik kutatásból ismerjük, hogy a 18%-nyi felnőtt diplomás rétegünk olvasás-szövegértési képessége csak olyan szinten áll, mint a skandináv államokban a teljes 18 éves korosztály szövegértési képessége. Vannak, akik megkérdőjelezik a PISA 2000 kutatás eredményeit, mondván, hogy nem azt mérte, amit nálunk tanítunk. Úgy gondolom, nem az a baj, ha nem azt mérik, amire a magyar közoktatás felkészít, hanem az a nagyobb baj, ha a magyar közoktatás nem arra készít fel, ami kell az életben való boldoguláshoz".

Sipos: "Sió úr szerint diákjaink többsége nem is túlterhelt. A felnőttek munkaideje heti 40 óra. Ezzel szemben a diákok nagyobbik fele a felső tagozatban és a középiskolában (a szakiskolát kivéve) több mint 45 órát tölt el iskolához köthető tevékenységgel. Hogy a tanulás nem munka? Erről azért érdemes lenne vitázni! Sió úr szerint a törvénymódosítás - indirekt módon - iskolaszerkezeti váltást készít elő. Abban igaza van, hogy mivel a nemzetközi felmérésekben élen végzett országok többségében az alapkészségek fejlesztésére több évet szánnak, mint nálunk, így mi is növelni kívánjuk ezt az időtartamot. De azért a közoktatási törvény tervezett módosításában továbbra is szerepel, hogy az alapfokú oktatás, az általános iskola 8 évfolyamos".

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695