A Magyar Televízió kuratóriumi elnökségének megválasztása (2. rész)

Megválasztotta a Parlament a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségébe delegált kormánypárti és MDF-es jelölteket. Az Országgyűlés csak az MDF, az MSZP és az SZDSZ jelöltjeiről szavazott. A Fidesz nem nyújtott be személyi javaslatot, mivel ez ügyben a többszöri jelölési eljárásban sem tudott megegyezni az MDF-fel. A szavazás előtt Rogán Antal fideszes képviselő azt indítványozta, hogy csak a kormánypártok 2-2 jelöltjéről szavazzanak. Hozzátette: ha nem így történik, törvénytelennek tekintik az eljárást. Az Országgyűlés többsége a fideszes képviselő javaslatát leszavazta. Ezt követően a Fidesz-frakció kivonult az ülésteremből. Az Országgyűlés elnöke - tekintettel arra, hogy a Fidesz-frakció a harmadik jelölési eljárásban sem állított jelöltet - felkérte az MDF képviselőcsoportjának vezetőjét, tegyen javaslatot további két elnökségi tag személyére. Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője elmondta: a Magyar Televízió mint közintézmény müködése iránti felelősségük miatt úgy gondolták, hogy a döntés már nem halogatható tovább. Miután a Fidesz javaslatát elvetette a tisztelt ház, a frakció kivonult az ülésteremből. A képviselők ezután megválasztották a kuratóriumi elnökség hat tagját. A további két elnökségi tagról később döntenek. Később Pokorni Zoltán fideszes képviselő, miután a parlament megválasztotta a két újabb MDF-es kurátort, azt mondta: a kisebbik ellenzéki pártnak csak akkor lett volna joga jelölni, ha a Fidesz lemondott volna delegálási jogáról. A Magyar Televízió kuratóriumi elnökségének így négy évig két MSZP-s, két SZDSZ-es, és négy MDF-es tagja lesz.

Ugró Miklós szerint (Paktum, Magyar Nemzet, 2003. március 7.) 'a közszolgálati televízió műsora nem lesz sem jobb, sem rosszabb, sem pártatlanabb, sem elfogultabb attól, hogy a Fidesz négy, kettő vagy zéró tagot delegál az MTV kuratóriumi elnökségébe. A házon belüli viszonyokat már rég elrendezték, a kuratóriumi elnökségnek gyakorlatilag semmilyen beleszólási lehetősége nincs (nem is lehet) a műsorkészítésbe. Nem a nézők megnyeréséért megy tehát a bruszt, amit az is jelez, hogy a kormánypártok megígérték, ők bármelyik ellenzéki jelöltet vita nélkül, készségesen megszavazzák, ezen ne múljék a demokrácia építése. Ám a kuratórium mégsem valamely sóhivatal, ahol jó pénzért semmittevéssel töltik idejüket a szerencsés kiválasztottak. A testület javaslatot tehet a tévéelnök becses személyére, beleszólhat a pénzügyekbe, dönthet fontos szerződésekről. Magyarán a kuratórium nélkül nem működne a Magyar Televízió, viszont a kuratóriumnak nem kötelező működőképesnek lennie. Az előző kormányzati ciklus csonka kuratóriumát elátkozta az akkori ellenzék, de a jelek szerint hatalomra kerülvén nem nagyon izgatja őket a testület kiegészítése. Annyiban igazuk van, hogy az ellenzéki helyekről nem ők döntenek, ellenben annak roppantul örülnek, ha a Fidesz és az MDF nem tudnak megállapodni, sőt még össze is szólalkoznak. A demokrata fórum fejébe vette, hogy a négy helyből kettő őt illeti, hiszen a fiatal demokraták parlamenti frakciója csak nyolcszor akkora, mint az övék, így a fele-fele igazán arányos és igazságos. Talán megállapodhattak volna a Fidesszel ilyen testvéri osztozkodásban is, de nem ezt tették. Kihasználva a kormánypártiak előzékeny támogatását, gyorsan beszavaztatták a két jelöltjüket, egyeztetés helyett kész tények elé állítva a nagyobbik ellenzéki pártot. A Fidesz dühöngött, tiltakozott, kivonult a hét eleji parlamenti szavazásról, de csak azt érte el, hogy megnőtt az MDF étvágya. Azóta bejelentették: a fennmaradó két kurátori helyhez is ragaszkodnak".

Ugró szerint "úgy látszik, a demokrata fórum az összes hívét szeretné megjutalmazni egy kurátori stallummal. A Fidesz háttéralkut, MSZP-SZDSZ-MDF-'kiskoalíciót' emleget, a fórum ezt határozottan tagadja. Néhány nappal ezelőtt a baloldali kommentátorok azon meggyőződésüket hirdették, hogy a Fidesz azért ragaszkodik három kurátori helyhez, mert a kétharmados döntéseket csak így tudja megvétózni. Tehát a baloldali kommentátorok bizonyosak voltak benne, készpénznek vették, hogy az MDF küldöttei a kormánypártiakkal együtt szavaznak majd. Elég bizarr a feltételezés, de a jelek szerint a baloldali hírértelmezők már tudták, volt valami előzetes sutyorgás, összebeszélés, megállapodás, háttéralku, természetesen a kölcsönös előnyök szellemében, ha a Fidesz kijátszása ebbe a kategóriába sorolható. Tény: az MDF azzal nem állapodott meg, akivel illendő és szükséges lett volna. S egy olyan területen követte el sajátos partizánakcióját, amely a honi demokrácia mindenkori neuralgikus pontja. Nem áll olyan jól a médiumok ügye, hogy az MDF megengedhetné magának az effajta kiszorítósdit. Lehet, az MTV kuratóriumi elnökségében ők lesznek a legtöbben, de ettől még nem lesz nagyobb súlyuk a médiában, sőt még abban az árva, egyetlen kuratóriumban sem az ő szavuk fog érvényesülni. Szerepük arra korlátozódik majd, hogy biztosíthatják az MSZP és az SZDSZ akaratának megfelelő kétharmadot. Ehhez még háttéralku sem kell, elegendő a háttérmegalkuvás. Azaz paktum".

Bolgár György szerint (Árulók, Magyar Hírlap, 2003. március 8.) "nehéz túlértékelni azt, ami a Fidesz és az MDF között történt a héten a tévékuratóriumi elnökség tagjainak megválasztásakor. (...). Az MDF (illetve az a része, amely nem ment el egy jobboldali köztévé mellett tüntetni vagy Orbánhoz kabinetfőnökösködni), nem ért egyet a Fidesz médiapolitikájával, ezen belül pedig azzal, hogy minden lehetséges módon akadályozzák meg a közszolgálati televízió normális működését. Világosan látja, hogy ez a politika a jobboldal esélyeit rontja, a köztévét gyakorlatilag ellenőrzés nélkül átadja a kormánynak, miközben nem kap érte cserébe egy másik tévét. (...) vajon megéri-e a médiahaszon azt a politikai kárt, amelyet az MDF-nek a Fidesszel való nyílt konfrontáció okoz? Hiszen a Fidesz nem kertel, és a szocialistákkal öszszefekvő árulóknak bélyegzi a fórumosokat, amihez a polgári körök is hangos méltatlankodással segédkeznek. Árulónak lenni pedig azzal a kockázattal jár, hogy a közvélemény-kutatások szerint meglévő egy-két százalékos támogatás a nullára csökken. A választó nem díjazza az árulókat. Szabad-e tehát a televíziós befolyás oltárán feláldozni egyrészt a jobboldal szövetségét, másrészt az MDF létét, jövőjét? A párt részben személyes, részben alapvető politikai okokból döntött úgy, hogy szabad. A személyes okot Boross Péternek hívják. Az egész MDF-ben Boross az, akinek - ugyanúgy, mint a Fideszben Orbánnak - született politikai ösztönei vannak, ő az, aki, ha szabad azt mondani, politikai élőlény. Ehhez még Antall bizalmi embereként és utódjaként kellő tapasztalatot is gyűjtött, és feltehetően azt hitte - amikor a Fidesz hatalomra jutott -, hogy tanácsadóként komolyan befolyásolhatja is Orbánt. Hiú remény volt (...) Borossnak láthatóan (még láthatóbban, mint Dávid Ibolyának) elege lett a Fidesz önkényeskedő, agresszív politikájából, és gyanúm szerint ő ösztökélte pártját arra, hogy látványosan rúgja össze a patkót a Fidesszel. Ennyivel tartozott nekik. A politikai ok ennél persze mélyebb. Az óvatos, mérsékelt, jobbközép politizálás ugyanis csak nem akar eredményt hozni. A magyar közvélemény ingerküszöbje, úgy látszik, túl magas lett. Az MDF-nek ezért nincs más esélye az életben maradásra, mint az, hogy sokszor markánsan más vonalat képviseljen, mint a Fidesz, vállalva akár azt is, hogy árulónak bélyegezzék (nem baj, legalább egyértelmű, hogy nem olyan, mint ők). A köztévéből pedig az árulók szava messzebbre fog hallatszani, mint az árulást kiabálóké".

Mészáros Tamás szerint (Se lenyelni, se kiköpni, Népszava, 2003. március 8.) "a Fidesz úgy döntött, hogy nem állít jelöltet az MTV kuratóriumának elnökségébe. Nem hajlandó ugyanis tolerálni, hogy az ellenzék rendelkezésére álló négy helyből kettőt követel magának az MDF. Míg ugyanez a másik oldalon nem jelent problémát: a szocialisták rendben lévőnek tekintik, hogy egyenlően osztoznak a szabad demokratákkal. Miért nem felelt meg a Fidesznek a hasonló arányú osztozkodás? A válasz nyilvánvaló - nem tudja elviselni, hogy a majdani szavazásokon rendre alkukényszerbe kerül, és amennyiben az MDF kurátorai olykor netán együtt voksolnak a kormánypárti delegáltakkal, még alul is maradhat. A nagyobbik ellenzéki párt tehát eleve nem bízik természetes és valóságos szövetségesében. Van azonban egy másik oka is a Fidesz - egyébként korántsem váratlan - tévékuratóriumi obstrukciójának. Emlékszünk még, az orbáni koncepció két közszolgálati csatornát tart szükségesnek: egy jobboldalit, meg egy baloldalit; merthogy a volt miniszterelnök szerint Magyarország is ekként válik ketté. S miután ez az ép ésszel elfogadhatatlan, társadalompolitikai céljait tekintve enyhén szólva is sanda elképzelés természetesen a kormánypártok ellenállásába ütközik, Orbán és az őt kritikátlanul követő Fidesz-vezérkar számára minden módon demonstrálandó, hogy a baloldal márpedig kisajátítja magának az egyetlen MTV-t. Ezért szerették volna rávenni a demokrata fórumot, hogy a parlamentben csak a kormányoldal jelöltjeiről legyen hajlandó szavazni, s ezzel segítsen létrehozni egy újabb csonka kuratóriumot. Olyat, amelynek létéből a Fidesz-propaganda egyenesen levezetheti a kormánymegszállás alatt nyögő közszolgálat rémét. Ha az MDF beszállt volna ebbe a játékba, az ellenzék egyenesen illegitimnek bélyegezte volna mindazt, ami ezután az MTV-ben történik, és folyamatos hecckampányt folytathatott volna a majdan megválasztandó elnökkel szemben is".

Mészáros úgy véli "már maga Orbán se elég félelmetes ahhoz, hogy kordában tarthassa Dávidékat. Az MDF előtt úgy nyílik egyre tágabbra a kontstruktív konzervativizmus politikai terepe, ahogyan a Fidesz viszont mind eltökéltebben internálja saját magát a radikalizmus karámjába. Azt is lehet mondani, hogy a demokrata fórum önálló esélyeit legkivált a Fidesz teremti meg - hogy aztán sértődötten megvádolja a 'polgári oldal' hűtlen elhagyásával. Jóllehet az MDF-nek esze ágában sincs valamiféle paktumpolitikát folytatni a kormánypártokkal, még kevésbé akar balra orientálódni. Erre se a pártelitben, se a szimpatizánsok között nincs senkinek semmiféle belső indíttatása. A Dávid Ibolya elnökletével működő MDF egyszerűen csak azt fogta fel, hogy a választási vereség ellenére is változatlan Fidesz-politika menthetetlenül önsorsrontó - következésképp nem szabad túlságosan hozzákötni egy mérsékeltségre legalább is hajlamos párt szekerét. Még pontosabban: a demokrata fórumnak játékteret kell hagynia a maga számára, mégpedig voltaképp az egész jobboldal érdekében, hiszen az Orbán-féle militáns populizmus nem képes megkötni a tábor finnyásabb, bárha kétségkívül kisebbségben lévő részét. A kérdés csak az, hogy ez a kisebbség mennyire kicsi. Ha két-három százaléknál nincs benne több, akkor a Fidesznek van igaza, vagy legalábbis mellette szól a politikai praktikum. De ha ez a 'törpe minoritás' - hogy Antall József egykori, noha másra vonatkozó meghatározását idézzük -, mégiscsak meghaladná az öt százalékot, akkor már érdemes bizonyos mértékig szembemenni az orbáni fősodorral. Persze egyáltalán nem paradoxon, hogy voltaképp a Fidesznek is eminens érdeke lehet a választási végelszámolásnál a konzervatív MDF jó eredménye, hiszen valakinek azokat is meg kell kötnie a jobboldalon, akik soha nem kérnek majd a 'fiúk' zsigeri agresszivitásából".

Mészáros szerint a Fidesz vezetőinek "a tévékuratórium ügyében tehát az a bajuk az MDF-fel, hogy az viszont hajlandó volt bizonyos nagyvonalúságra. Fontosabbnak ítélte egyfajta józan konszenzus támogatását a Magyar Televízió körül, mintsem az 'annál jobb, minél rosszabb' cinikus magatartásának konzerválását. Ám a káosz-politizálás gyakorlati elutasításával az MDF egyszeriben rávilágított arra, hogy a Fidesz a puszta destruktivitást próbálja elvszerűségnek álcázni. Ez pedig felér egy kioktatással: tapintatlanul emlékeztet a politikai elegancia teljes hiányára. Ráadásul azzal, hogy az MDF készségesen betölti az ellenzéknek járó valamennyi kuratóriumi helyet, megfosztja szövetségesét a kuratórium retorikai rágalmazásának csábító lehetőségétől is. Ha ugyanis működik négy jobboldali kurátor a másik négy kormánypárti mellett, akkor a továbbiakban még szónoki alapja sincs a külön 'polgári' csatorna követelésének. És Orbán rosszul viseli kedvenc politikai ötletei kasztrációját".

Várkonyi Tibor szerint (Tévéjáték, Magyar Hírlap, 2003. március 11.) "most a Fidesz nélkül 'kiskuratóriuma' van a közszolgálati televíziónak. Ez is szerencsétlen megoldás, akárcsak az Orbán-kormány idején megalakult 'csonka kuratórium'. A különbség mindössze annyi, hogy változott a pártok helyzete. Most a 'ballib' koalíció van többségben a parlamentben és ő befolyásolhatta döntően a szavazás eredményét, míg a MIÉP-től fényévnyi távolságban lévő MDF élhetett az enyhe zsarolás eszközével. A felelősség azonban nem egyforma. Amit annak idején Orbán Viktor pártja meglehetősen gorombán, Áder János révén fölényesen intézett el, azt most az MSZP a tőle telhető eleganciával teszi meg. A Fidesz ettől csak indulatba jön. Azt szeretné, ha minden tükörképszerűen ismétlődnék, s a parlament elnöke pontosan úgy szavaztatna, mint annak idején. Vagyis mielőtt a házelnök voksolást rendelne el, az ellenzék előzetesen egymás között jusson dűlőre, ha meg az egyezség elmarad, inkább egyszínű, kormánypárti elnökség alakuljon. A Lendvay utca elsősorban azért haragszik az MDF-re, mert megfosztja ettől a lehetőségtől. Az MSZP-SZDSZ álláspont - most hatalmi helyzetben - ugyancsak a korábbi taktika folytatása. Azzal a különbséggel, hogy a jelenlegi MDF-magatartás révén, most ez a páros teremt olyan helyzetet, amelyben a legnagyobb ellenzéki párt kirekesztődik a köztévét befolyásoló politikai körből. Ez most sem jó megoldás, mert megakadályozza a hatályos médiatörvény lovagias alkalmazását. Mindennek azonban nincs hatása arra, hogy ez a mai tévés 'vircsaft' azért különb a réginél. A jobboldali sajtó persze ettől még elsirathatja a Fidesz-kormány idején teljhatalmú, de azóta eltávolított pártkatonákat. Azokat, akik irtották a műsorból az ő világnézetükkel ellentétes programokat, tilalmi listára tették a kicsit is szoclib meggyőződéssel gyanítható közszereplőket. Ma a köztévé, ha még mindig távol van is az ideálistól, változatosabb a görcsösen egyoldalúnál, információs szolgálata kiegyensúlyozottabb, elegánsabb és európaibb".

Ugró Miklós: (Pirruszi győzelem, Magyar Nemzet, 2003. március 11. ) "vajon a szocialistákkal szemben is olyan elszánt, kemény, határozott lesz az MDF, mint szövetségesével, a Fidesszel? Netán a nyugodt erő kétfrontos háborúba kezd, s jobbra, balra egyenlő mértékben osztogatja majd rettentő csapásait az igazságosság és a kiegyensúlyozottság nevében? E második verzióval az a baj, hogy a fórum ütéseit a kormányoldal észre sem veszi, míg jobboldalon a legyintés is fáj. A sokat emlegetett ellenzéki egységnek nem az az értelme, hogy a Fidesz a választási vereség ellenére is hatalmasnak érezze magát, hanem az, hogy a kormánypártok mindig, minden helyzetben lássák, milyen minimális a hatalmukat megalapozó többség. Az MDF-nek négy kurátora lesz a Magyar Televízió kuratóriumi elnökségében, s ezt a párt valamiféle nagy győzelemként éli meg. Megszerezték a kurátori helyek felét, pedig a parlamentben csak 6 százalékuk van - elképesztő siker! Közben szerényen hozzáfűzik, a törvény tiszteletének és önfeláldozásuknak köszönhetik ezt a bravúros teljesítményt, a Fidesz szinte belehajszolta őket ebbe a világraszóló diadalba. Egyszerűen nem nyugodhattak bele, hogy ismét csonka kuratórium álljon az MTV élén, kényszerhelyzetbe kerültek, mert nekik fontos és drága a közszolgálati televízió törvényes és normális működése. Már a kezdet kezdetén azért ragaszkodtak a két jelölthöz, hogy a Fidesz meg ne vétózhassa a kétharmados döntéseket, mert egy demokráciában nem szerencsés, ha egy ellenzéki párt vétóhelyzetbe kerül".

Ugró szerint nem érthető "az MDF-nek miféle érdeke fűződik az ellenzéki jogosítványok gyengítéséhez? Nekik fontos volt, hogy a Fidesz ne vétózhasson, ebből az következik: ők nem fogják megakadályozni a kétharmados döntéseket. Ezzel az erővel mind a nyolc kurátor lehetne MDF-es, akkor is a kormánykoalíció akarata érvényesülne. Lesz tehát dugig feltöltött kuratóriumi elnökség, minden valószínűség szerint tévéelnököt is kerítenek egyet, törvényes mederbe terelik a közszolgálatot. Már csak az a kétség gyötör, hogy ha az MDF asszisztálásával megválasztatnak egy hírhedten elkötelezett, hivatásszerűen elfogult elnököt, az garantálja-e a Magyar Televízió normális működését? Hozzátartozik az igazsághoz, a Fidesz médiapolitikájától sem vagyunk hanyatt esve. Önállóan vagy partnereikkel közösen sokat fáradoztak a jobboldali sajtó megizmosodása ellenében. Egyáltalán nem biztos, hogy a Fidesz kurátorainak hatására a Magyar Televízió jobban szolgálná a közt. Nélkülük viszont - mérget vehetünk rá - fokozódni fog a balliberális nyomulás. A jelek szerint az MDF is besegít, azon illúziótól vezérelve, hogy legalább nekik megadatik majd a kiegyensúlyozott tájékoztatás. Pirruszi győzelem ez a médiaháború frontján, aminek sokkal súlyosabb következményei lehetnek, mint az első pillanatban gondolnánk. A régi, 'érdes tárgyalási stílusú', de mégis stabil szövetségest elveszíthetik, az új, a simulékony modorú harcostárs pedig nem veszi őket komolyan. Igaz, ami igaz: tényleg nem mindegy, kikkel lengetünk együtt".

Bauer Tamás szerint (Újra csonka, Magyar Hírlap, 2003. március 12.) Ügyesen járt el a kormánytöbbség, és ügyesen járt el az MDF. Az MDF az önálló politikai erőként való fennmaradásért küzd. A 2002. évi választáson nem indult el önálló pártként, parlamenti frakciója olyan politikusokból áll, akik a Fidesszel közös egyéni jelöltként és a közös listán indultak el és szereztek mandátumot. Ha a jobboldal nyert volna a választáson, az MDF végképp feloldódott volna a jobboldali egységben. A jobboldal választási veresége, az ellenzéki lét utolsó esélyt kínál az MDF-nek arra, hogy önálló politikai létét újjáépítse, és ezt a párt meg is próbálja kihasználni. A politika tartalmi kérdései azonban erre nem kínálnak lehetőséget, hiszen az MDF minden lényeges kérdésben ugyanazt képviseli, mint a Fidesz. Ez a helyzet úgy állt elő, hogy a jobbra fordult Fidesz a kilencvenes évek közepén valósággal 'elorozta' az MDF nemzeti-konzervatív eszmevilágát, de a politikában a plágiumot nem szokás kifogásolni. Az eredmény az, hogy ugyanazt gondolják gazdaságpolitikáról, egészségügyről, külpolitikáról vagy honvédelemről, sőt az MDF olykor-olykor még inkább szemben áll a mai kormánypártokkal, mint a Fidesz. (Az Európai Unióhoz való csatlakozással kapcsolatos eltérő retorika a szabályt erősítő kivétel, de valójában - például tízezer forintos nyugdíjemelési javaslatával - az MDF is ugyanúgy a csatlakozás veszélyeivel riogatja a közönséget, mint a Fidesz.) A megkülönböztetésre már-már nem marad számára más, mint a másfajta politikai modor, illetve a politikai helyezkedés. Ez utóbbi történik a tévékuratórium ügyében".

Bauer szerint "a négypárti parlamentben elegendőnek tűnik, ha a kuratórium elnökségébe a minimálisan előírt nyolc tagot választják. (Ennyit választottak a korábbi hatpárti parlamentek is.) A jelenlegi parlamenti arányok mellett ez azt jelentené, hogy a két nagy frakció három-három, a két kicsi pedig egy-egy tagot jelöl. Emlékezzünk: az előző ciklusban az MSZP elutasította a MIÉP igényét, hogy két tagot jelölhessen, arra hivatkozva, hogy nem lehet elvonatkoztatni a parlamenti arányoktól, az egyes ellenzéki frakciók létszámától. Miért is akart két helyet magának akkor a MIÉP? A Fidesszel egyeztetve tette ezt, mégpedig azért, hogy az akkori Országgyűlés két valóban ellenzéki pártja, az MSZP és az SZDSZ kurátorainak ne legyen egyharmadnál nagyobb részarányuk a kuratóriumi elnökségben (ez a nyolcból három tagot jelentene), és a kormánypártokból és a MIÉP-ből álló jobboldal kurátorai kétharmad fölötti részarányukkal maguk dönthessenek a Magyar Televízió elnökének személyéről. Mindezt akkor, amikor a két valódi ellenzéki párt a parlamenti mandátumok negyven százalékával rendelkezett. E törekvésük tehát arra irányult, hogy a közszolgálati média vezetőinek kiválasztásánál megkerüljék a médiatörvény által kívánatosnak tartott konszenzuskényszert a többség és az akkori ellenzék, a több mint egyharmados kisebbség képviselői között. Joggal utasította el akkor ezt a törekvést az MSZP és az SZDSZ: ragaszkodtak ahhoz, hogy a négy ellenzéki helyből a kuratóriumi elnökségben kettő az MSZP-nek jusson, és egy-egy az SZDSZ-nek illetőleg a MIÉP-nek, és így ne lehessen az MSZP és az SZDSZ által jelölt tagok egyetértése nélkül tévéelnököt választani vagy elmozdítani".

Bauer úgy véli "most az MDF lép fel azzal az igénnyel, hogy két tagot jelölhessen a tévékuratórium elnökségébe. Arra hivatkozik, hogy az MSZP és az SZDSZ is fele-fele arányban osztozott a kormányoldalnak járó két helyen. Ez a hivatkozás azonban nem jogos: az a jelenlegi kormányoldal belügye, hogy az MSZP nem érvényesíti a két kormánypárt létszámkülönbségét, ezen az alapon nem követelhető meg ugyanez az önkorlátozás a Fidesztől. Az MDF követelésének elfogadása ugyanis azt jelenti, hogy a Fidesz, amely a parlamenti mandátumok több mint 40 százalékával rendelkezik, nem jut egyharmados képviselethez a kuratóriumi elnökségben. Ha - mint ezt a kormánypártok és az MDF 'felajánlotta' - tízre emelnék az elnökség létszámát, és azon belül lenne három helye a Fidesznek, továbbra is egyharmad alatt maradna a Fidesz által jelölt tagok részaránya. Így is, úgy is meg lehetne kerülni a Fideszt a tévéelnök megválasztásánál, ha az MDF egyezségre jut a kormánypártokkal. És miért ne jutna, ha az együttműködés, a kompromisszumkészség bajnokaként akar megjelenni, hogy különbözzön a Fidesztől? Ügyes lépés az MDF részéről, amely így megkülönbözteti magát a Fidesztől, s talán el tud hódítani tőle mérsékelt jobboldali szavazókat. (...) Ügyes lépés a kormánypártok részéről, hiszen sikerült éket verniük a két jobboldali párt közé, elszigetelni a Fideszt a politikai mezőben. Örüljünk, hiszen gyengül a Fidesz, az a párt, amelyet a magam részéről - sokadmagammal - hosszú évek óta a fő veszedelemnek tekintek a magyar demokráciára. (...) Többek között azért tekintem a Fideszt a fő veszedelemnek, mert amikor kezébe került a parlamenti többség, kezébe került a kormányhatalom, akkor ezt a parlamenti jogszokások felrúgására, a közszolgálati média fölötti ellenőrzés megszerzésére használta fel".

Bauer szerint "mai kormánypártok saját módszereinek ellene fordításával gyengítik a Fideszt, akkor az így elért 'siker' könnyen visszaüthet. Ezzel az eljárással a mai kormánypártok saját egykori ellenzéki fellépésük hitelét teszik kérdésessé, s közéleti normává teszik azt, amit korábban súlyos normaszegésként utasítottak el. Négy évig tiltakoztak a csonka kuratóriumok ellen - és most ők hozzák létre a maguk csonka kuratóriumát. Igaz, ezt az eljárást a médiatörvény szükségmegoldásként lehetővé teszi, formális törvénysértés nem történik. A törvény szelleme azonban súlyosan sérül: elnököt lehet választani a nagyobb, több mint 40 százalékos támogatottságú, a jobboldali választók millióit maga mögött tudó ellenzéki párt ellenére. (Akkor is lehetne, ha a Fidesz elfogadta volna az MDF követelését, és maga csak két tagot vagy akár tízből három tagot jelölt volna.) A kuratórium Fidesz-jelöltek híján politikailag csonka lesz, függetlenül attól, hogy ott ül-e az elnökségben két vagy akár négy, az MDF által jelölt, tehát ellenzéki tag. Feltehető a kérdés: mit tehetett a kormánytöbbség, ha egyszer a Fidesz ragaszkodott ahhoz, hogy a párt három, az MDF pedig csak egy elnökségi tagot jelöljön, az MDF pedig a maga két jelöltjéhez ragaszkodott? Lett volna megoldás. Amikor az előző ciklusban a MIÉP ragaszkodott a maga két jelöltjéhez, az MSZP és az SZDSZ azt követelte Áder Jánostól, hogy terjessze az Országgyűlés elé a szocialisták, a szabad demokraták és a MIÉP összesen öt jelöltjét, és az Országgyűlés válasszon közülük. Most a kormánypártok megtehették volna, hogy nyilvánosan biztosítják a Fideszt: ha jelöl három személyt, meg fogják őket választani, és csak egyet választanak meg az MDF két jelöltje közül. És azután meg is teszik, amit ígértek. Csak azt tették volna ezzel, amit négy évvel korábban a Fidesztől elvártak. Érvényesülne a médiatörvény betűje is, és szelleme is. A szocialisták és a szabad demokraták megmutatták volna: a többség birtokában is azokat a normákat követik, amelyeket kisebbségben követendőnek tartottak, és amelyeket esetleg újra kisebbségbe kerülve majd joggal kérhetnek számon".

A Fidesz-Magyar Polgári Párt közleménye szerint (A Fidesz-Magyar Polgári Párt közleménye , Magyar Demokrata, 2003. március 13.) "a Fidesz-Magyar Polgári Párt a Magyar Televízió Kuratóriumi Elnökségének jelölési eljárásban mindig betartotta a médiatörvény és az Alkotmánybíróseg rendelkezéseit. Éppen ezért hamis az az érvelés, amely szerint a Magyar Demokrata Fórum azért nevez meg további két jelöltet, mert a Fidesz nem vesz részt a jelölésben, hiszen a párt időben megnevezte delegáltjait. Míg azonban a kormányoldal megegyezett, addig az ellenzék a múlt heti szavazásig nem tudott közös jelölteket állítani. Az MDF ezt a helyzetet úgy értelmezte, hogy az egyeztetéseket befejezettnek tekinti. Elgondolkodtató, hogy az MDF parlamenti létszámarányát lényegesen meghaladó képviseletet követel magának a testületben. A Fidesz továbbra is azon az állásponton van, miszerint az ellenzéki pártoknak közös jelölteket kell javasolniuk a testületbe, de semmilyen elvtelen kompromisszumot nem kíván kötni sem a kormánypártokkal, sem a Magyar Demokrata Fórummal".A Magyar Narancs szerkesztősége szerint (Kölcsönkenyér, Magyar Narancs, 2003. március 13.) a rossz magyar médiatörvény "a napi szintű pártpolitikai csatározások dühöngőjévé teszi a közmédiumokat és azok vezetőségét. Büszkén jelenthetjük: immáron az is része haladó hagyományainknak, hogy a demokrácia játékszabályait állítólag (valójában hírből se) ismerő pártjaink a médiatestületek vezetőinek, delegáltjainak ki- és beszavazása kapcsán intézik el egymás között hosszú és rövid lejáratú vendettáikat. (...) a kreatív jogértelmezés, melyet pont a Fidesz honosított meg az előző ciklusban, előbb-utóbb annak fejére hullik vissza, aki kitalálta. Emlékszünk még mindannyian, miként cseszett ki az akkori ellenzékkel a vezető polgári erő - hű szövetségese, az azóta részben már felszalámizott MIÉP lelkes segítségével. Tudjuk, hogyan minősültek hirtelen bősz ellenzékieknek KDNP-s és antallista kurátorok - alkalmanként szándékuk és akaratuk ellenére. Most azután kamatostul kapták vissza mindezt, kacaghat a polgár, de a jogosnak tűnő káröröm sem feledtetheti, hogy a bosszú ismét csak kisstílű politikai játszmák következménye, s az új helyzet megint oly tisztátalan és gusztustalan, mint majdnem minden, amit a honi közélet médiafronton eddig előállítani bírt. Mondhatnánk persze, hogy a Fidesz és az MDF pitiáner rivalizálása és a kölcsönös kisstílű arcoskodás az ő sajátos magánügyük (...). Ám látni kell: a kormányoldal pusztán azzal, hogy elfogadta a jelenlegi helyzetet, nevezetesen azt, hogy egy kicsi, majdnem virtuális párt, mely csak a Fidesz hátán jutott be a parlamentbe, kisajátíthassa a köztévé kuratóriumi helyeinek felét s a jobboldal teljes kontingensét, visszafelé teszi hiteltelenné mindazt, amit a koalíciós pártok, akkor még ellenzékiként e témában összehordtak. A kreatív jogszabály-értelmezésen alapuló rogánizmus persze ismét kart karba öltve jár a klasszikus, régi vágású kamarillapolitikával, melynek taktikai-stratégiai elemei (az egyszerre szellemes és innovatív 'oszd meg, és uralkodj!') egyben hagyományos építőkövei is a progresszív magyar nyilvánosságpolitikai hagyománynak (Aczél). És ha valakinek még kétségei volnának afelől, mily elvszerűen, minden mocskos hátsó szándék nélkül dőlnek el nálunk a médiapolitika nagy kérdései, annak ajánlhatjuk figyelmébe Hajdu István, az egykori megbízható káder, majd több rezsimet is kiszolgáló rádióvezető beemelését Körmendy-Ékes megüresedett ORTT-elnöki székébe - ezúttal Fidesz-MSZP-összefogással (az SZDSZ ellenszavazatával). A Hajdu ellen felhozott ellenérvek közismertek (a Vasárnapi újság ámokfutásának és Orbán intenzív médiajelenlétének eltűrése csak a két leghangsúlyosabb), s kirajzolódik belőlük az a határozott karakter, mely egyszerre két vezető honi politikai párt szerint is alkalmassá teszi Hajdut az ORTT-elnöki posztra. Ez pedig a mindenkori politikai vezetés igényei iránt mutatott szenzitivitás".

Tihanyi Örs szerint (Miben hibázott Dávid Ibolya?, Magyar Nemzet, 2003. március 13.) "nem bűn az amit tett az MDF 2003. március 10-én, hétfőn az Országgyűlés ülésén. 'Több annál. Hiba. Olyan hiba, amelyik aligha fogja elősegíteni a két ellezéki párt további zavartalan együttműködését. Egy olyan baklövés, amelynek következményei akár Dávid Ibolya pártelnöki karrierjét is veszélybe sodorhatjuk. Az MDP vezetői ma még abban a hitben ringatják magukat, hogy ők az MTV kuratóriumi elnökségének urai. A feltűnően előzékeny Szili Katalin kérését teljesítve négy főt jelöltek az elnökségbe, és így szerepet vállatak a Fidesz kiszorításában. Annak ellenére jelölték a többek szerint törvénytelen eljárás során a plusz két tagot, hogry a párt frakciójának egy része is tiltakozott az eljárás ellen, és nem volt egyetlen olyan MDF-es aspiráns sem, akit a párt frakciójának valamennyi tagja megszavazott volna. Az MDF vezetői balgák és naivak. Hibát hibára halmoznak. Talán nem ártana egy kicsit gondolkodniuk. Ha képesek lennének egy kis önvizsgálatra és töprengésre, akkor rájönnének, hogy az MSZP becsapta őket. Az ugye közismert, hogy az MDF jelenleg négy-null arányban vezet a Fidesszel szemben a kurátorok számát tekintve. Ez csak a dolog egye - bár eléggé visszataszító - része. A másik oldalon ott van az a tény is, hogy a magyar demokraták az MSZP-vel szemben is jobban állnak, négy-kettő arányban. Vajon mi késztette a legnagyobb kormányzó pártot arra, hogy belemenjen ebbe a számára megalázó helyzetbe, miközben ugyanez a párt heteken át háborgott azért, mert Medgyessy Péter végül is belement abba, hogy az MSZP-s Ladvánszky György helyett a párton kívüli Hajdu István legyen az ORTT elnöke? Talán csak a Timur és csapata című örökbecsű mű rajongói hiszik azt el, hogy a szocialisták azért voltak hajlandók négy MDF-es jelöltet beszavazni a kuratóriumba, mert meghatódtak a fórum higgadt és mérsékelt európaiságától. Vagy azért, mert az MSZP szeretne végre egy kiegyensúlyozott és tárgyilagos közszolgálati televíziót, és ehhez feltétlenül szükséges egy teljes létszámú kuratórium. Aligha ezek az okok. Ha valaki végiggondolja az elmúlt évek esemeyeit, akkor a válasz egyszerű. A kuratórium elnökségének - a most hatályos médiatörvény több más elemével együtt - semmi értelme. Az 1996 óta létező törvény már régóta romokban hever, a közszolgálati televíziónak sokmilliárdos adóssága van, és a mindenkori tévéelnök - ha sikerül egyáltalán megválasztani - gyakorlatilag nincs mozgástere, mert a pénzügyi kiszolgáltatottság miatt a központi költségvetés irányából bármikor szinte korlátlanul lehet rá nyomást gyakorolni. (...) Csak dekorációnak kellenek, hogy a diadalmas Kovács lászló elmondhassa az unottan ásítozó brüsszeli bürokratáknak, hogy a Medgyessy-kormánynak köszönhetően újra teljes a kuratóriumi elnökség".