Megnyílt a Budapest Sportaréna

2003-03-20

Átadta a Budapest Arénát a létesítményt építő és üzemeltető francia cég. A kivitelezőnek három hónap alatt kell kijavítania a megmaradt hibákat. Ennek ellenére a szalagot átvágták, ezzel megtörtént az Aréna protokolláris átadása.
Arról azonban továbbra sincs döntés, hogy hány napra jár a szerződésben szereplő huszonegymilliós kötbér. A szerződés szerint ugyanis a BS-t már két héttel korábban meg kellett volna nyitni. Az átadáson jelen volt Jánosi György gyermek-, ifjúsági és sportminiszter, Demszky Gábor főpolgármester és Dominique de Combles de Nayves, Franciaország budapesti nagykövete is. A sportminiszter köszönetet mondott azoknak, akik a Budapest Sportcsarnok több mint 3 évvel ezelőtti leégése után eldöntötték, hogy azt újra kell építeni. Nem jutott egyezségre Deutsch Tamás korábbi, és Jánosi György jelenlegi sportminiszter a Budapest Aréna szerződésének ügyében. Deutsch szerint a miniszter valótlanul állította, hogy a szerződésnek titkos záradéka volt, és az sem igaz, hogy az olimpia megrendezéséig újabb sportlétesítmények építése komoly hátránnyal járna. Jánosi György szerint a szerződés titkos volt, és az Arénát építtető francia cég a szerződés értelmében kártérítési pert indíthat, ha konkurens létesítmények épülnek a fővárosban. A két politikus csak abban ért egyet, hogy a másik valótlanságokat állít az előző kormány és a Budapest Sportaréna üzemeltetője közötti szerződésről. A találkozón Jánosi kifejtette, hogy a szerződés egésze, és nem csak az általa említett része volt titkos, de annak tartalma mellett kitartott. Az is megfogalmazódott, hogy - jogi értelemben - nem záradékról van szó, hanem a szerződés egyik fejezetének alpontjáról. Deutsch Tamás kijelentette: súlyos fordítási hiba eredménye a minisztérium által közzétett szöveg, és véleménye szerint az egész titkoszáradék-ügy a figyelem elterelését szolgálja arról, hogy a kormány valójában nem akar olimpiát rendezni.

Összefoglalás

A Budapesti Sportaréna szerződését vagy az Orbán-kormányt kritizáló vélemények:
- már az eredeti név is árulkodó volt: Budapest Aréna. A sport előtagot már a kész helyzetet öröklők, a csapdahelyzetbe kerülők, a balhét most elvinni kényszerülők tették hozzá, dacára annak, hogy mára kiderült, az élsport csupán megtűrt társbérlő lesz az új létesítményben
- a Sportaréna átvételével foglalkozó 46 bizottság közül eddig kettő jutott viszonylag pozitív megállapításra
- a csarnok ára menet közben a tervezett 20 milliárd duplájára, 40 milliárd forintra emelkedett
- tervek nélkül kötött szerződést az előző vezetés a csarnok fölépítésére
- rossz helyre építették az olvasztott jeget elvezető csatornát, ezért nem lehet leolvasztani a jégpályát
- egy egész szektorból nem látni a küzdőteret
- nem megfelelő az eredményjelző, nincsenek időmérők, nincs az atlétikai pályának közepe, hiányos a sportfelszerelés
- titkos záradéka van a BS szerződésnek, amely megtiltja az államnak, hogy 2013-ig más, 7000 főnél nagyobb befogadóképességű sportcsarnokot építsen Budapesten, egyetlen kivétel az olimpia, de az olimpiai versenyek előtt akkor sem lehet használni a csarnokokat, azok üresen tátonganának
- a szerződés valószínűvé teszi, hogy nemcsak a Bouygues tudta, hogy nem lesz olimpia, de az első perctől tisztában volt ezzel az Orbán-kormány is, ennek ellenére használta fel az olimpia megrendezésének 'gondolatát' a választási kampányban
- miként lehetséges az, hogy a Deutsch Tamás vezette tárca még annak idején egy idegennyelvű fogalmazványt írt alá, a kormányváltás óta pedig senkinek sem jutott eszébe, hogy legalább hitelesített fordítást készíttessen róla?
- különös, hogy egy valamikori sportminiszter mentegeti cikkében a hiányosságokat, neki kellene tudnia leginkább, hogy miért kell hat öltöző egy C csoportos jégkorong-világbajnokság csapatainak, s hogy képtelenség, ha a játéktér fölé szerelik a kosárlabda eredmény- és időmérő készülékeket; ezeket elsősorban a játékosoknak kell látniuk, nemegyszer a mindent eldöntő utolsó másodpercekben; mint ahogy a közönségnek is joga van ahhoz, hogy a nézőtér minden pontjáról jól látható legyen az atlétikai futópálya

A Medgyessy-kormányt kritizáló vagy az Orbán-kormányt támogató vélemények:
- Jánosi György főosztályvezetői szintre fokozta le a magyar állam legnagyobb beruházásának irányítását, indoklás nélkül eltávolította (kirúgta) az építkezést előkészítő és felügyelő köztisztviselőt
- az ISM számos alkalommal egyeztetett hazai és a nemzetközi sportszövetségekkel a tervezés során, sőt a különböző tervezési szakaszokban a sportági szakszövetségek képviselői (esetenként személy szerint azok, akik ma mást mondanak) a tervlapokat elfogadólag alá is írták
- a csarnok ára menet közben a tervezett 20 milliárd duplájára, 40 milliárd forintra emelkedett, vajon mitől, hogyan' - szól a korrupció diszkrét vádját megfogalmazó sablon; mi az igazság?; a Budapest Aréna építési költségeit a felek a tervek elkészültekor véglegesen rögzítették és ez 20 milliárd forint, amely a kormányváltásig egyetlen fillérrel sem növekedett
- nem igaz az az állítás, hogy tervek nélkül kötött szerződést az előző vezetés a csarnok fölépítésére, hiszen a 2001-ben aláírt, a FIDIC nemzetközi mérnökkamara ajánlásain alapuló tervezési és építési szerződésnek melléklete az építési engedély is, márpedig építési engedélyt szerezni tervek nélkül viszonylag nehéz - a hatóságok elég konzervatívak ebben a kérdésben
- nem igaz, hogy rossz helyre építették az olvasztott jeget elvezető csatornát, ezért nem lehet leolvasztani a jégpályát, mert alapvető elvárás volt az épülettel szemben, hogy kamionok ki-be közlekedhessenek a küzdőtérre; egy ilyen födémszerkezetbe nem lehetett elvezető csatornát tervezni, ezért kellett más megoldást választani
- a páholyok szükségszerűen takarják a kilátást a lelátó egy kis csücskéből, ezt tudták előre a tervezők, ezért oda nem is terveztek üléseket; építkezés közben a francia kivitelezők döntöttek úgy, hogy esztétikailag előnyösebb, ha a csücsökben nem egy üres, beépítetlen foltot látnak a nézők, hanem oda is ülések kerülnek, amelyeket természetesen nem értékesítenek, ezért lettek mindenhova székek felszerelve
- 'nem megfelelő az eredményjelző, nincsenek időmérők, nincs az atlétikai pályának közepe, hiányos a sportfelszerelés' - hangoztatja Jánosi György; a 2001-ben megkötött építési szerződés kimondja: a franciáknak úgy kell megtervezniük és fölépíteniük a csarnokot, hogy az a teremsportágakban - tizenötöt tételesen fel is sorol a szerződés, köztük az atlétikát - az adott nemzetközi szövetség előírásai szerint alkalmas legyen Európa- és világbajnokság megrendezésére; ha a franciák valóban nem tervezték beszerelni az atlétikapálya közepét, az nem a szerződés fogyatékossága, hanem az szerződésszegés
- nincs titkos záradéka a szerződésnek; egyetlen rendelkezés volt az eredeti üzemeltetési szerződésben: ha az állam más, 7000 nézőnél nagyobb befogadóképességű új csarnokot épít, és abban 2013. január 1-jéig ténylegesen olyan kereskedelmi eseményt (nem sporteseményt és nem haszonszerzéssel nem járó kulturális eseményt!) rendeznek, amely verseng az arénában rendezett kereskedelmi eseménnyel, meg kell(ene) téríteni az aréna bizonyított és tételesen igazolt veszteségét
- a szerződés semmiféle tilalmat nem tételez; mindössze feltételes módban megemlíti, hogy amennyiben az állam az általa majdan építendő létesítményekben kereskedelmi jellegű rendezvényeknek ad helyt, és amennyiben azok netán konkurensei lehetnek a Budapest Aréna programjainak, úgy felvetődhet a kártalanítás ígénye; ez a szerződésszöveg mindenekelőtt egy jólfejlett jogászi selejt, hiszen annyi feltételes módot használ, hogy az semmiféle normatív előírásnak nem tekinthető, következésképp aligha fenyegeti az államot az a veszély, hogy ennek a szerződésnek az alapján bármikor pert veszíthet



Jakab József szerint (Sportot űznek belőle, Népszabadság, 2003. február 25.) "nem volna itt semmi gond, amennyiben az új budapesti aréna felépítéséről annak idején a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma szerződik a kivitelezővel, ha világosan a közvélemény tudomására hozzák, kulturális rendezvények és politikai nagygyűlések mellett sporteseményeknek is helyt ad majd. Fogalmam sincs, miben bíztak azok, akik annak idején a lényeget elhallgatva, a pontos terveket nyilvánosságra nem hozva szerződtek külhoni világcéggel az aréna felépítésére. Vajon miért üdvözöltek lelkesen budapesti atlétikai világbajnokságot, amikor tudták, ők bizony nem rendeltek homokgödröt távolugróknak, dobókört súlylökőknek, meg sok mást sem másoknak. Nem számoltak konkrét kézilabda Európa-bajnoksággal, esetleges kosárlabda-világbajnoksággal, ahogy nem gondoltak arra sem, hogy a sportolóknak valahol be is kellene melegíteniük. Talán, mert igazából sportolókkal sem számoltak. Már az eredeti név is árulkodó volt: Budapest Aréna. A sport előtagot már a kész helyzetet öröklők, a csapdahelyzetbe kerülők, a balhét most elvinni kényszerülők tették hozzá, dacára annak, hogy mára kiderült, az élsport csupán megtűrt társbérlő lesz az új létesítményben. (...) Szócséplés helyett álljon itt egy - az üzemeltető üzleti érdekét védő - kitétel, még az eredeti szerződésből: 'A magyar állam vállalja, hogy sem közvetve, sem közvetlenül nem támogatja vagy finanszírozza hasonló méretű fedett pályás csarnok építését Budapesten 2013-ig.'Ugyanezen aláírók 2012-ben olimpiát akartak rendezni".

Várnai Iván szerint (Arénázunk, Népszava, 2003. február 26.) "ha állami beruházásnak, vagy csak egyszerűen építkezésnek még nincsen állatorvosi lova, akkor erre a kétesen megtisztelő címre méltán pályázhatna Budapest Sportaréna. A főváros legújabb büszkeségének remélt létesítménynél ugyanis a szakemberek szerint a hétfői hivatalos átadás-átvétel során, illetve előtt annyi apróbb-nagyobb betegséget lehetett megállapítani, melyből kisebb kötetet állított össze a sportminisztérium, amely így aztán (...) egyelőre nem vette át az épületet a francia kivitelezőtől. Bár a magyar embernek ilyenkor a szeme sem rebben, a lelke mélyén mégiscsak érez valamiféle hűvöset, kellemetlent, vagy csak egyszerűen arra gondol, hogy már megint palira vették, milliárdokat lát tovaszállni a levegőben, melyek valahol, ismeretlen helyen és zsebekben landolnak. Az az igazság, engem sem vigasztal, hogy innentől a franciáknak napi 21 millió forint kötbért kell fizetniük a hivatalos átvételig, már csak azért sem, mert élek a gyanúperrel: ezt a tárca szerződés értelmében ugyan kéri , a vállalkozó meg szintén a szerződésre hivatkozva nem akarja majd kifizetni. Illetve lehet hogy nagyon szeretné, de nem ott, nem akkor és nem annyit. Eszem ágában sincs persze prejudikálni, lehet hogy megy minden, mint a karikacsapás. A franciák katonatisztként fizetnek, ráadásul ripsz-ropsz pótolják az elmaradásokat, s jöhet az ünnepi megnyitó, amelynek grandiózussága felejtet majd minden korábbi zűrt. Talán csak azt nem, hogy van olyan lelátó, ahonnan állítólag nem lehet a csarnokot belátni, de hát ez megint csak csomó a kákán".

Várnai szerint "miként lehet azon vita komoly felek között, hogy valaki elvégezte-e teljes körűen a szerződéses munkákat, vagy sem, illetve azon, hogy megszüntették-e a kerületi önkormányzat által kiadott használatbavételi engedélyben leírt, az élet-és közbiztonságot, valamint az egészséget veszélyeztető hiányosságokat? Nem sorolom tovább 'a ló' betegségeit, hiszen az átvétellel foglalkozó 46 bizottság közül eddig kettő jutott viszonylag pozitív megállapításra. A kórok tanulmányozását viszont javaslom leendő és működő építészeknek, kivitelezőknek, beruházóknak, s az állampolgárok pénzét a közjó céljaira fordítani kívánó, s erre lehetőséget kapott köztisztviselőknek. Az örök optimistáknak meg azt, hogy vegyenek jegyet a március 13-i megnyitóra. Mert ezeket már árusítják".

Deutsch Tamás volt sportminiszter, a fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció vezetője szerint (Aréna nélkül az arénáról, Népszabadság, 2003. március 11.) "a lángba borult Budapest Sportcsarnok az ország egyik legnagyobb épülete volt. Senki sem tervezte 1999-ben egy több mint tízezer nézőt befogadó, korszerű sportcsarnok fölépítését. A katasztrófa után ugyanakkor eleget kellett tenni a sportvilág, a művészek, a közvélemény, a parlamenti pártok és a sajtó magától értetődő elvárásának: a sportcsarnok pótlásáról a lehető leggyorsabban gondoskodni kellett. (...) A Budapest Sportaréna építése 2002. nyaráig lendületesen haladt. Az Orbán-kormány talán egyetlen olyan nagyberuházása volt, amelyet nemzeti egyetértés övezett, amelyet még a választási kampányban sem támadott az ellenzék. (...) Jómagam 2002. május végén adtam át miniszteri hivatalomat Jánosi Györgynek. Ekkor az építkezés gondok és késedelem nélkül, tervszerűen haladt. Jánosi miniszter úr azóta politikai boszorkányüldözésbe kezdett. Főosztályvezetői szintre fokozta le a magyar állam legnagyobb beruházásának irányítását, indoklás nélkül eltávolította (kirúgta) az építkezést előkészítő és felügyelő köztisztviselőt. Magával az egyébként rendkívül összetett érdemi munkával a minisztériumi szakértő munkatársak magukra hagyatottan küzdenek. Az önkormányzati választási kampányban az MSZP országos választmányának elnökeként hivalkodott az épülettel: bejárást szervezett Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-jelölt asszonynak, és egy több százezres példányban kiszórt színes füzetben, saját fényképével és aláírásával állította: 'Végre, hosszú évek után Budapest egy új, jelentős létesítménnyel gyarapszik.' Ezzel egy időben elkezdte kritizálni, majd súlyosan elhibázottnak lefesteni a beruházást, azt az épületet, amelyről ő maga írta: 'Mindezt megtaláljuk az új Budapest Arénában, mely nem csak impozáns megjelenésével lesz fővárosunk egyik büszkesége.'"

Deutsch "hogyan fedezzük az újjáépítés milliárdos költségeit? - szólt az első számú kérdés. Egy középület megépítésekor az építésit többszörösen meghaladó, több évtizednyi üzemeltetési költségekkel is számolni kell. A kormánynak két lehetősége volt. Az egyik: hagyományos állami beruházásként az állam építi föl a csarnokot, és az állam üzemelteti az arénát. Ha az üzemeltetési bevétel kevés, az adófizetők viselnek minden veszteséget azt követően is, hogy egyszer már kifizették az építkezés teljes költségét. A másik út: a magánszektorral összefogva épül föl a csarnok. Így a költségek egy része is áthárítható a magánszektorra, és az adófizetők teljes egészében megszabadulnak az üzemeltetés költségétől és kockázatától. Az állam üzemeltetési veszteség esetén is megkapja az ingyennapokat, az üzemeltető veszteség esetén is köteles karbantartani, felújítani a csarnokot, ha pedig a működtetés nyereséggel jár, a haszonból részesülnek az adófizetők is. Mi ezt a megoldást választottuk".

Deutsch úgy véli "Jánosi Györgyék szerint nyilván jól átvágtuk a tekintélyes szakemberekből verbuválódott zsűrit. Mint ahogy a hazai és a nemzetközi sportszövetségeket is. Előbbiekkel számos alkalommal egyeztettünk a tervezés során, sőt a különböző tervezési szakaszokban a sportági szakszövetségek képviselői (esetenként személy szerint azok, akik ma mást mondanak) a tervlapokat elfogadólag alá is írták. A nemzetközi sportági szövetségek a tervek megismerése és helyszíni szemle után ítélték Budapestnek a 2004. évi fedett pályás atlétikai vb, a női kézilabda Európa-bajnokság, a műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság rendezési jogát - hogy csak néhány példát említsünk. Pedig a manapság hangoztatott vádak közül az a legenyhébb, hogy a csarnok alkalmatlan a sportra".

Deutsch szerint "a Budapest Sportarénával kapcsolatban a GYISM vezetői hónapok óta sorozatban valótlanságokat állítanak, esetenként rágalmaznak. Az igazságot ismerő szakértőket eljárásokkal megfenyegetve elnémítják, nem engedik nyilatkozni. A vádak némelyike olyan álságos, hogy (...) érdemes néhány példán keresztül bemutatni, hogyan működik a (negatív) propagandagépezet. 'A csarnok ára menet közben a tervezett 20 milliárd duplájára, 40 milliárd forintra emelkedett, vajon mitől, hogyan' - szól a korrupció diszkrét vádját megfogalmazó sablon. Mi az igazság? A Budapest Aréna építési költségeit a felek a tervek elkészültekor véglegesen rögzítették. Ez 20 milliárd forint, amely a kormányváltásig egyetlen fillérrel sem növekedett. Amikor az 1200 gépkocsit befogadó parkolóház, egy új buszpályaudvar és postahivatal, valamint az e létesítményeket részben lefedő, a csarnok épületéhez 6 m magasan csatlakozó, azt körbevevő, 30000 m2 kiterjedésű, zöldfelületekkel tarkított, étteremnek, jegypénztárnak és a Testnevelési és Sportmúzeumnak is helyet adó városi köztér terve elkészült, ezek árát is rögzítettük. Ez 6 milliárd forint. Árat növelni csak az állam egyetértésével lehet, a kivitelező azt nem teheti meg. A kormány 2000-ben döntött: nem máshova szánt milliárdokat von el a kórházaktól, iskoláktól, a mezőgazdaságtól, a sporttól, hanem kedvezményes hitelből finanszírozza az államot terhelő építési költségeket. Tizennégy évre kapott hitelnek természetesen vannak kamatköltségei, a visszafizetendő összeg mintegy 34 milliárd forint. Kemény tárgyalások után a bankok elfogadták: az állam a futamidő lejárta előtt bármikor - azaz akár holnap is - külön visszafizetési díj nélkül részben vagy egészben előtörlesztheti a hitelt. Így akár a teljes kamatköltséget megtakaríthatja. Ha ezt nem teszi, elismeri: nem lehetett másképp fedezni ezt a kiadást".

Deutsch: "'Tervek nélkül kötött szerződést az előző vezetés a csarnok fölépítésére' - hangzik egy másik valótlan állítás. Nos, a 2001-ben aláírt, a FIDIC nemzetközi mérnökkamara ajánlásain alapuló tervezési és építési szerződésnek melléklete az építési engedély is. Márpedig építési engedélyt szerezni tervek nélkül viszonylag nehéz - a hatóságok elég konzervatívak ebben a kérdésben. A több száz oldalas műszaki mellékletek között ott vannak az engedélyterveknél részletesebb tervei is az épületnek - ha valakit valóban a szerződés tartalma érdekel, csak fel kéne lapoznia az iratokat. 'Rossz helyre építették az olvasztott jeget elvezető csatornát, ezért nem lehet leolvasztani a jégpályát.' Gyöngyszem. Alapvető elvárás volt az épülettel szemben, hogy kamionok ki-be közlekedhessenek a küzdőtérre. A nagy küzdőtéri bejáratok ezért közúti kapcsolattal, a küzdőtéri födém pedig soktonnás teherbíró képességgel rendelkezik. Egy ilyen födémszerkezetbe nem lehetett elvezető csatornát tervezni. A jégolvasztás tudatosan kialakított, hatékony és gyors rendszere: a jégpálya alatti hálózatban meleg levegőt keringetnek, így a jég elválik a betontól, azt összetörik, targoncák föllapátolják, a küzdőtéren kívüli olvasztókamrába viszik, ahonnan már elvezethető a víz. 'Egy egész szektorból nem látni a küzdőteret.' Újabb gyöngyszem. Az észak-amerikai és nyugat-európai mintára megvalósított páholyok szükségszerűen takarják a kilátást a lelátó egy kis csücskéből. Ezt tudták előre a tervezők, ezért oda nem is terveztek üléseket (a 12500 nézőhely e nélkül valósul meg). Építkezés közben a francia kivitelezők döntöttek úgy, hogy esztétikailag előnyösebb, ha a csücsökben nem egy üres, beépítetlen foltot látnak a nézők, hanem oda is ülések kerülnek, amelyeket természetesen nem értékesítenek. Ezért lettek ide is székek felszerelve. Ez a 'láthatatlan szektor' igaz története".

Deutsch: "'Nem megfelelő az eredményjelző, nincsenek időmérők, nincs az atlétikai pályának közepe, hiányos a sportfelszerelés' - hangoztatja Jánosi György. A 2001-ben megkötött építési szerződés kimondja: a franciáknak úgy kell megtervezniük és fölépíteniük a csarnokot, hogy az a teremsportágakban - tizenötöt tételesen fel is sorol a szerződés, köztük az atlétikát - az adott nemzetközi szövetség előírásai szerint alkalmas legyen Európa- és világbajnokság megrendezésére. Ha a franciák valóban nem tervezték beszerelni az atlétikapálya közepét, az nem a szerződés fogyatékossága, hanem az szerződésszegés. Pénzt lehet és kell is tőlük levonni, be kell váltani a bankgaranciát. Az üzemeltetésre kötött szerződés 4.4 pontja a franciák egyértelmű kötelezettségévé teszi, hogy a minisztériumi ingyennapokon rendezendő sportversenyekre a meghatározott sportágak nemzetközi szövetségeinek előírásai szerinti felszereléseket, eszközöket, berendezéseket saját költségükön biztosítsák. A szerződés e felszerelés részeként kifejezetten nevesíti a megfelelő világítást és eredményjelző készülékeket. El kellene tehát csak olvasni a kivitelezési és az üzemeltetési szerződéseket".

Deutsch: "'Titkos záradéka van a BS szerződésnek, amely megtiltja az államnak, hogy 2013-ig más, 7000 főnél nagyobb befogadóképességű sportcsarnokot építsen Budapesten. Egyetlen kivétel az olimpia, de az olimpiai versenyek előtt akkor sem lehet használni a csarnokokat, azok üresen tátonganának' - jelentette ki legutóbb a sportminiszter. A 2001-ben megkötött szerződéseknek nincs se titkos, se nem titkos záradéka. Sőt, nincs ilyen tartalmú rendelkezés egyetlen szerződésben sem. Bármikor, bármilyen, bármekkora sportlétesítményt építhet az állam Budapesten, s abban bármikor megrendezheti bármilyen sportág Európa- vagy világbajnoki, hazai bajnoki versenyeit, bármilyen sportágban bármikor szerepelhet a magyar válogatott. Egyetlen rendelkezés volt az eredeti üzemeltetési szerződésben: ha az állam más, 7000 nézőnél nagyobb befogadóképességű új csarnokot épít, és abban 2013. január 1-jéig ténylegesen olyan kereskedelmi eseményt (nem sporteseményt és nem haszonszerzéssel nem járó kulturális eseményt!) rendeznek, amely verseng az arénában rendezett kereskedelmi eseménnyel, meg kell(ene) téríteni az aréna bizonyított és tételesen igazolt veszteségét. Egyébként, ha jól értjük, korábban a minisztérium azzal dicsekedett, hogy az általuk kötött januári egyezségben, amelyben az adófizetők megkérdezése nélkül mondtak le másfél milliárd forint kötbérről, ezt az igen csekély korlátozást törölték a szerződésből. Tehát emiatt nem kell félteni az olimpiát".

A Magyar Narancs szerkesztőségi cikke szerint (Ötkarikás Tamás, Magyar Narancs, 2003. március 13.) "a kormányzat a múlt héten nyilvánosságra hozta azt a szerződést, amit Deutsch a kormány nevében a Budapest Sportaréna kivitelezőjével, a Bouygues francia óriáscéggel kötött. E szerződés értelmében a magyar kormány kötelezettséget vállal arra, hogy ha épít is hasonló csarnokot 2013. január 1-jéig, az ezen reménybeli létesítményekben tartandó sportversenyek és mindenféle egyéb rendezvények után 'a minisztérium kártérítést fizet az üzemeltetőnek az üzemeltető által a jelen szerződés aláírásától 2013 januárjáig az ilyen létesítmény üzemelése következtében elszenvedett veszteségekért'. A kivételt az olimpiai események jelentik - az Orbán-kormány valahogy kiravaszkodta, hogy az olimpián a nem a Bouygues-csarnokban tartandó versenyek miatt ne kelljen bánatpénzt fizetni a franciáknak. Mindez persze akár röhejes is lehetne: ahogy a Bouygues komoly arccal alkudozik, majd a végén nagyvonalúan belemegy, hogy üsse kő, egy soha be nem következő eseményből fakadó, nem létező kárait ne térítse meg a magyar kormány. És e szerződésben még csak nem is az a gázos, hogy az Orbán-kormány minden skrupulus nélkül aláírt egy, a piaci versenyt nemhogy korlátozó, de egyenesen kizáró monopolszerződést egy nagy nyugati konszernnel. Hiszen ettől még akár előnyös is lehetne e tranzakció - elvégre ki a franc gondolná azt ebben az országban, hogy a következő tíz évben Budapesten az államnak még egy hasonló nagyságú sportcsarnokot kellene építeni. Ép ésszel senki. No, ez az. Az a szerződés aláírásakor, azaz 2001. nyár végén nyilvánvaló kellett hogy legyen mindkét fél, így az akkori magyar kormány számára is, hogy ha lesz 2012-ben Magyarországon olimpia, akkor az arra felépítendő, 7000 főnél nagyobb befogadóképességű sportcsarnokok és a bennük 2013-ig tartandó rendezvények után jól fog járni a Bouygues is - ebben az esetben a gazdasági patriotizmus kormánya mint a franciák pénzfelhajtója szerepel a tranzakcióban. Valószínűbb azonban a másik verzió, miszerint nemcsak a Bouygues tudta, hogy nem lesz olimpia (mit érdekelte őket), de az első perctől tisztában volt ezzel az Orbán-kormány is. Ennek ellenére használta fel az olimpia megrendezésének 'gondolatát' a választási kampányban. Hazudjunk valami emberfelettit: sokan elhiszik majd, köztük jó szándékú emberek is, sokan meg nem; de nem baj, ez utóbbiak lesznek a nemzet örömének elrontói, a hazaárulók - sőt ha nem lesz, hát miattuk nem lesz olimpia. Az viszont már nem csak az ő szégyenük, hogy az aláírásgyűjtő ívet még a rivális miniszterelnök-jelölt is aláírta, és hogy sem akkor, sem azóta nem mondta ki jószerivel senki - az SZDSZ kivételével - jól érthetően, hangosan azt, hogy Magyarország nem alkalmas az olimpia megrendezésére, és nincs is rá szüksége. Lassan itt lenne az ideje ennek is".

Mészáros Tamás szerint (Az aréna bóhócai, Népszava, 2003. március 17.) "legalább egy héten át zavaros és kiábrándító értelmezési csata zajlott a Budapest Aréna építtetői szerződése körül, miután a sportminisztérium hirtelenjében rátalált egy titkos záradéknak nevezett dokumentumra. Maga a miniszter, Jánosi György kezdte széltében-hosszában terjeszteni, hogy az nem kevesebbről szól, mint a hétezer főnél nagyobb befogadóképességű rendezvénycsarnokok építésének 2013-ig terjedő tilalmáról. És amennyiben az állam megszegné a szerződésnek ezt a pontját, úgy kártérítést köteles fizetni az Aréna francia építőjének s egyben üzemeltetőjének, minthogy piaci konkurrenciát támasztott vele szemben. Legalábbis így tolmácsolta Jánosi a szerződés angol szövegét - amely egyébként magyar nyelven eleve nem készült el. A történet tehát már eddig is kimerítette a kétségbeejtő marhaság gyanúját - hiszen miként lehetséges az, hogy a Deutsch Tamás vezette tárca még annak idején egy idegennyelvű fogalmazványt írt alá, a kormányváltás óta pedig senkinek sem jutott eszébe, hogy legalább hitelesített fordítást készíttessen róla? -, de a folytatás minden pihentagyú képzeletet felülmúlt. Deutsch exminiszter ugyanis kijelentette, hogy előszöris nem létezik semmiféle záradék, legkevésbé nem olyan, ami titkos volna. Mire kisvártatva a minisztérium elismerte, valóban nem záradéknak hívják az inkriminált szöveget, hanem kiegészítésnek, és nem egyedül volt titkos, hanem a szerződés többi részével egyetemben. Ezután Deutsch exminiszter közölte, hogy Jánosi miniszter rosszul fordította a kiegészítés szövegét, mert abban semmiféle tilalomról nem esik szó; a magyar állam akkor, ott és azt épít, amikor, ahol és amit akar. Mire Jánosi miniszter elnéző mosollyal kijelentette, hogy az ő munkatársai márpedig úgy interpretálják az angol szöveget, ahogy már korábban idézte - aki nem hiszi, az járjon utána az interneten. És ekkor még mindig nem vetődött fel, hogy talán lehetne készíttetni egy olyan magyar textust, amelyet arra felhatalmazott fordítóiroda hitelesít. (...) Amikor aztán Deutsch exminiszter a Nap-kelte vendége volt, a Kereszttűz-rovatban ismét félórán keresztül faggatták a sokat vitatott szerződésről - amelynek egyébként még mindig nem volt magyar szövege. Ámde a műsorvezető Aczél Endre ekkor legalább elővette végre az angol alapanyagot, és rövid úton kiderítette, hogy Deutsch exminiszternek bizony igaza van. A nem túl bonyolult szöveg semmiféle tilalmat nem tételez; mindössze feltételes módban megemlíti, hogy amennyiben az állam az általa majdan építendő létesítményekben kereskedelmi jellegű rendezvényeknek ad helyt, és amennyiben azok netán konkurensei lehetnek a Budapest Aréna programjainak, úgy felvetődhet a kártalanítás ígénye. Aczél találóan jegyezte meg, hogy ez a szerződésszöveg mindenekelőtt egy jólfejlett jogászi selejt. És csakugyan az, hiszen annyi feltételes módot használ, hogy az semmiféle normatív előírásnak nem tekinthető, következésképp aligha fenyegeti az államot az a veszély, hogy ennek a szerződésnek az alapján bármikor pert veszíthet. Deutsch exminiszter pedig elégedetten kontrázott; mondván, hogy ő annak idején kétségkívül nem a francia cég érdekvédelmét tekintette feladatának".

Mészáros szerint "a szerződésvita lekerült a napirendről, átadták viszont rendeltetésének az Arénát. Exminiszter és miniszter pedig vállvetve egyetértenek abban, hogy bizonyos minőségi javításokat a franciáknak még el kell végezniük, de különben minden rendben. És ezzel mintha kifújt volna az ugynevezett titkos záradék drámája. Mintha tényleg csak azért ráncigálták volna elő váratlanul a minisztériumi sifonérból, hogy a kormányzat jelezze: ilyen és hasonló szerződések árnyékában nem lehet vállalni az olimpiai pályázatot. Egyébként meg visszamenőleg is hitelrontsa a Deutsch-féle sportvezetést. Ezt persze Deutsch mondja. De nagyon úgy fest a dolog, hogy kívételesen nem is oly képtelen, amit mond. Nincs ugyanis válasz egy sor alapvető kérdésre. Miért várt hosszú hónapokat a mai sportminisztérium ennek a vitatott szerződésrészletnek a nyilvánosságra hozatalával? Aztán miért beszélt titkos záradékról, ha egyszer olyan nem volt? Hogyan lehetséges, hogy mindenekelőtt nem törekedett pontosan és egyértelműen megérteni az angol szerződésszöveget? És miféle minisztérium az, amelyik felületes, mondvacsinált 'bizonyítékokkal' vádolja politikai ellenfeleit, és végtére saját magát viszi a jégre? Hiszen látható volt, mi lesz a kimenetele annak a nyilvános vitának, amely egészen addig tart, amíg csak nem akad egy angolul értő újságíró. Attól kezdve marad a blamázs, és a nagy, zavart hallgatás. Nem kellene legalább elnézést kérni az egész bohóckodásért? És nemcsak Deutsch exminisztertől, hanem legalább annyira a beetetett nyilvánosságtól. Másképp elvárható-e ezek után, hogy a közvélemény bármiféle kormányzati bejelentésnek hitelt adjon? A sportminisztérium nemcsak komolytalannak és ügyetlennek, hanem ami ennél rosszabb: simlisnek tűnt ebben a maga gerjesztette álbotrányban. Ami pedig igazán aggasztó, az nem más, mint egy alapvető tévedés. Sajnos némelyek hajlamosak azt hinni, hogy a politikai kommunikáció sikere független az igazságtartalomtól. Hogy elég valamely állítást többször, jelentőségteljesen elismételni ahhoz, hogy meggyőző hatást keltsen - mire pedig a pőre manipuláció netán lelepleződik, az újabb hírek már elmossák az egészet. És ha ellenfelünken azért mégis rajtamarad némi folt, már megérte a fáradtságot. Ez volt a tipikus Fidesz-módszer. Az előző ciklus elején maga Orbán vezette be az ugynevezett megfigyelési üggyel, majd később is, nem utolsó sorban a választási kampányban előszeretettel használták. És egyebek között ebbe bukott bele a Fidesz. Ismerjük a dakota mondást: Ne lépj annak nyomdokába, akiről már tudod, hogy eltévedt".

Dr. Jánosi György gyermek-, ifjúsági és sportminiszter szerint (Másként beszélünk, másként olvasunk?, Népszabadság, 2003. március 19.) "a 2003. március l3-án, csütörtökön átadott Budapest Sportaréna valóban világszínvonalú létesítménye az országnak és a fővárosnak. Ennek nemcsak lehet, de kell is örülni. Van, akinek tetszik az aréna, van, akinek nem, de abban megegyezünk, hogy szükség van egy huszonegyedik századi létesítményre a fővárosban. Tiszta szívből osztozhatunk mindazok örömében, akik a rockkoncertet végigtapsolták, vagy a Budapesti Fesztivál- zenekar hangversenyében gyönyörködtek. Nem ünneprontás, és különösen nem az Deutsch Tamás cikkét követően, ha leltárt készítünk, és számba vesszük, mindehhez milyen áron jutottunk hozzá. Deutsch Tamás a jelenlegi kormánykoalíció szemére veti, hogy felrúgta a Budapest Sportaréna építéséről szóló kormányhatározat körül kialakult nemzeti egyetértést. Holott az építéssel, a céllal egyetértettünk. Erre maga szolgáltat bizonyítékot: szememre veti, hogy egy, a francia beruházó cég által készíttetett több százezres példányszámú füzet előszavában dicsértem az épülő csarnokot. Miért ne tettem volna? Ma is örülök, hogy van egy aréna Budapesten. Abban azonban téved Deutsch Tamás, hogy a köszöntővel egyidejűleg már bíráltam a beruházást. Sőt, politikai ellenfeleim azzal vádoltak meg, hogy learatom az előző kormány dicsőségét. Az viszont igaz, hogy akkor még nem voltunk tisztában a szerződés tartalmával, annak szakmai hiányosságaival, hiszen azokban a napokban épp a minisztérium zűrös pénzügyeiben kellett valahogyan rendet teremtenünk".

Jánosi szerint "a szerződés, amit Deutsch Tamás miniszter úrék kötöttek, titkos volt. Azt nem tudjuk, hogy megvitatták-e a pontos terveket a sportszakmai körökkel. Az azonban tény, hogy a későbbi szerződésmódosítás során az ő kérésükre nekünk kellett az átadás-átvétel feltételéül szabni a sportági szakszövetségek egyetértő nyilatkozatát. Nem tudhattuk, hogy a deklarált húszmilliárdos bekerülési költség mennyi lesz a végén, azaz hogy valójában mennyit ad ki a magyar állam, az adófizető. Azt sem tudtuk, hogy mit kap a pénzéért. Ellenzékben hiába kértünk rá lehetőséget, a kormányváltást követően azonban módunk volt alaposan tanulmányozni, szakemberekkel elemeztetni a szerződést. Föltártuk annak hibáit, s azután hosszú és keserves folyamatban igyekeztünk a magyar állam, a magyar közönség számára jobb pozíciókat elérni. Ma már köztudott, hogy noha huszonhétmilliárd épült be a Budapest Sportarénába, mire kifizetjük a felvett hiteleket és azok kamatait, közel negyvenmilliárdba kerül az országnak. Az eredeti szerződés szerint évente mindössze húsz napon rendelkezett volna a magyar állam a létesítménnyel, minden további igénybevételért piaci árat kellett volna (s kell) fizetnie. Hogy ez a húsz nap mennyi? A ritmikus gimnasztika-vb és a jégkorong-vb gyakorlatilag a teljes időt az idei évben elviszi. Egyszóval az eredeti szerződés kötésekor kialkudott pozíciókat illetően már nem értettünk, ma sem érthetünk egyet elődeinkkel. Ez a vita nem politikai, hanem szakmai jellegű: szerte a világon vannak példák az állam számára előnyösebb szerződésekre. Ha persze rászánják az időt, ha felelősséggel bánnak a rájuk bízott pénzzel és hatalommal, ha megfelelő szakértőket alkalmaznak".

Jánosi szerint "különös, hogy egy valamikori sportminiszter mentegeti cikkében a hiányosságokat. Neki kellene tudnia leginkább, hogy miért kell hat öltöző egy C csoportos jégkorong-világbajnokság csapatainak, s hogy képtelenség, ha a játéktér fölé szerelik a kosárlabda eredmény- és időmérő készülékeket. Ezeket elsősorban a játékosoknak kell látniuk, nemegyszer a mindent eldöntő utolsó másodpercekben. Mint ahogy a közönségnek is joga van ahhoz, hogy a nézőtér minden pontjáról jól látható legyen az atlétikai futópálya. Voltak a vitáknak politikai felhangjai. A Budapest Sportaréna ügye akkor politizálódott át, amikor a francia cég miatt meghiúsult az átvétel, és a magyar állam érdekei szempontjából kedvezően módosítottuk a szerződést. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese éles politikai támadást intézett a kormány, a GYISM ellen, megrágalmazva minket, hogy rossz megállapodást kötöttünk (feledve, hogy milyen volt az eredeti szerződés). Azt mondta, hogy tetemes kötbért kellene követelnünk az építőktől, nem pedig a hibák kijavítását, az atlétika, a jégkorong és más sportágak kedvezőbb feltételeinek kialakítását. Kiterítettük tehát a kártyákat, mert ki az, aki magára veszi az igaztalan vádakat. Eközben került előtérbe a szerződés egy különös pontja. Egy nem szokványos szerződésszöveg, egy kiegészítő kötelezettségvállalás a minisztérium részéről: 'A minisztérium kötelezettséget vállal, hogy amennyiben bármely a kormány ellenőrzése alá tartozó testület vagy személy közvetlenül vagy közvetve, részben vagy egészben olyan fedett pályás szórakoztató vagy sportlétesítmény (kétségek kizárása érdekében kivéve a konferencia-központokat) fejlesztését, illetve építését finanszírozza vagy engedi finanszírozni, amelyet 2013 januárja előtt adnak át Budapest közigazgatási területén belül, és befogadóképessége meghaladja a hétezer (7000) ülőhelyet (vagy annak megfelelő méretet), és amely olyan események megrendezésére alkalmas, amelyek versenyt jelentenek a Rendezvénycsarnokban megrendezett eseményekkel szemben (beleértve a 3.2 szakaszban felsorolt eseményeket, de kivéve a minisztériumi eseménynapokon a minisztérium vagy a minisztérium megbízottja által a jelen szerződés szerint megrendezett eseményeket), a minisztérium kártérítést fizet az üzemeltetőnek az üzemeltető által a jelen szerződés aláírásától 2013 januárjáig az ilyen létesítmény üzemelése következtében elszenvedett veszteségekért.' A szerződés 3.2-es pontja szerint a tiltott események listáján szerepelnek a sportesemények, koncertek, cirkuszi előadások, színházi/színpadi előadások, extrém sportok, kiállítások és vásárok, gyűlések, konferenciák. Ilyen rendezvényekre legfeljebb a sportarénában a minisztérium számára biztosított húsz eseménynap terhére kerülhet sor. A 'szakasz rendelkezései nem vonatkoznak az Olimpiai Játékok megrendezése céljából épített létesítményekre, azzal, hogy a minisztérium ezennel vállalja, hogy ezekben a létesítményekben 2013. január 1-jéig nem rendez a Rendezvénycsarnokban tartott eseményeknek konkurenciát jelentő eseményeket, kivéve a minisztériumi eseménynapokon a minisztérium vagy a minisztérium megbízottja által a jelen szerződés szerint megrendezett eseményeket.'Erre mondja Deutsch Tamás azt, hogy 'bármikor, bármilyen, bármekkora sportlétesítményt építhet az állam Budapesten, s abban bármikor, megrendezheti bármilyen sportág Európa- vagy világbajnoki, hazai bajnoki versenyeit'. Újságírónyelven szólva: no comment".

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695