Radikalizmuskutatás

A Political Capital 2005 óta folyamatosan monitorozza és elemzi a hazai és a nemzetközi a radikális és szélsőséges politikai erők tevékenységét, és vizsgálja a radikális megoldások és ideológiák iránti társadalmi igényt. Magyarország Politikai Évkönyvének 2006-ról szóló számában elsőként írtunk a hazai szélsőjobboldal újjászerveződéséről. A Magyar Antirasszista Alapítvány megbízásából Látlelet 2008 címmel átfogó tanulmányt készítettünk a magyarországi előítéletességről, majd Látlelet 2009 címmel a Jobbik megerősödésének társadalmi és politikai hátteréről.  A jobboldali extrémizmus iránti társadalmi keresletre vonatkozó, 32 országot vizsgáló nemzetközi összehasonlító elemzésünket (Demand for Right-Wing Extremism Index, DEREX) 2010-ben publikáltuk először. Ugyanezen év decemberében a Közép-európai Egyetemmel (CEU) közösen szerveztünk konferenciát Összeesküvés-elméletek és antiszemitizmus címmel, a téma vezető hazai szakértőinek részvételével.

A radikális és szélsőséges politikai tendenciák nemzetközi összehasonlító vizsgálata során a jövőben is kiemelten foglalkozunk a populizmus, az  extremizmus, a radikalizmus, az etnocentrizmus és az előítéletesség (romaellenesség és antiszemitizmus) témájával, valamint a szélsőjobboldali kommunikációval és a gyűlöletbeszéddel.

Meggyőződésünk, hogy a radikális és szélsőséges eszmék vonzereje nem vezethető le pusztán gazdasági tényezőkből, a  társadalmi csoportok anyagi nehézségeiből. Így kutatásainkban elsősorban a kulturális, társadalomlélektani és a politikai tényezőkre helyezzük a hangsúlyt.