Az autokráciaépítés információs aspektusai

2022-09-16

Az elmúlt években a liberális demokráciák meggyengülésének és az illiberális autokráciák fejlődésének intézményi aspektusai jelentős figyelmet kaptak a politikai rendszerekkel foglalkozó nyilvánosságban, kevesebb elemzés vizsgálta azonban e jelenségek információs vonatkozásait. Ez a tendencia most megfordulni látszik: egyre több fontos tanulmány jelenik meg arról, hogy a ma autokratái miként használják hatalmuk kiépítésére és bebetonozására az információs, illetve dezinformációs eszközöket. Erről a témáról a Political Capital társszervezésében megvalósuló jövő heti konferencián, a Budapest Fórumon is hallhatnak az érdeklődök, többek között olyan, a Putyin-rendszert is jól ismerő szakértőktől, mint Ilja Jablokov vagy Szergej Gurijev.

Az intézményközpontú gondolkodás sokat citált lenyomatai például az Európai Parlament jelentései az Orbán-rezsimről, amelyek főként a közjogilag megragadható elemeit vizsgálják a politikai berendezkedésnek. Ilyen volt korábban a Sargentini-jelentés, és ilyen a napokban elfogadott Gwendoline-jelentést, ami megállapította, hogy Magyarország egy választási autokrácia hibrid rezsimmel.

Ahhoz azonban, hogy megértsük egy olyan rendszer működését, mint az Orbán-rezsim vagy a Putyin-rezsim, messzebbre kell tekinteni az intézményeknél. Ezeknek ugyanis pont az az egyik jellemzője, hogy hatékonyan utánozzák a demokrácia legtöbb intézményi aspektusát, fenntartják a demokratikus intézmények látszatát, miközben azoknak csak a díszletei állnak, szinte teljesen kiüresítve.

Szergej Gurijev és Daniel Treisman leírásában az „információs autokrácia” (vagy „spin-diktatúra”) fogalma épp az ilyen rezsimeket jelöli, és arra utal, hogy ezek nem erőszak vagy intézmények által, hanem az információk sikeres manipulálásán keresztül építik ki hatalmukat. Az ide sorolható autokráciák tömegeket képesek hatékonyan befolyásolni, hogy mit gondoljanak a világról, és sokszor a bárki számára könnyen megismerhető tényeknek ellentmondó narratíváknak is elsöprő támogatottságot tudnak szerezni.

Az információs autokráciák az összeesküvés-elméletek felhasználásának újszerű lehetőségeire is rámutatnak: míg ezek jellemzően a „vesztesek” eszközeiként jelennek meg a hatalmon lévők delegitimizálására, az autoriter rezsimek esetében a helyzet éppen fordított. Ezek a rendszerek hatalmi pozícióból használják fel az összeesküvés-elméleteket saját szavazói bázisuk mozgósítására, valamint törekvéseik igazolására. Ilja Jablokov, az összeesküvés-elméletek kutatója szerint Vlagyimir Putyin Oroszországában kiemelt szerepük van az összeesküvés-elméleteknek, amelyeket azért terjeszt a rezsim, hogy igazolja a döntéseit, így például az Ukrajna elleni háborút.

 

2022. szeptember 21-22-én Budapest Főváros Önkormányzata, a Political Capital és a CEU Demokrácia Intézete ismét megrendezi nagyszabású konferenciáját Budapest Fórum a Fenntartható Demokráciák építéséről címen. A kétnapos eseményen erről a témáról is többet megtudhatnak majd az érdeklődők. Az államilag finanszírozott dezinformációról Helena Ivanov Balkán-szakértő, a The Henry Jackson Society kutatója, Jamie Fly, a Szabad Európa Rádió washingtoni vezetője, Ilja Jablokov, a University of Sheffield tanára, Szergej Gurijev, a Science Po rektora, korábban Medvegyev elnök tanácsadója és Krekó Péter szociálpszichológus, a Political Capital igazgatója beszélget majd.

A konferencia teljes programja itt érhető el: https://budapestforum.org/program/

Regisztrálni az eseményre szeptember 19-én 23:59-ig lehet a következő linken: https://forms.office.com/r/KY4mj6SDpH

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384