Pengefal és pengeél

2005-08-29

Schmidt Mária történészként kezdte pályáját, de ideológusként lépett a széles nyilvánosság elé. Az Orbán-kormány idején ismerte meg az ország, mint az akkori miniszterelnök főtanácsadóját, majd a sok vitát kiváltott Terror Háza igazgatóját. Schmidt Mária mára a jobboldali értelmiség egyik tekintélyes személyiségévé vált, és a „másik oldal” is sokat foglalkozik vele – különösen egy-egy túl erősre sikerült kiszólása után.

> Életrajz
Schmidt Mária 1953-ban született Budapesten, 1978-ban végzett az ELTE történelem-német szakán. 1978 és 1996 között szellemi szabadfoglalkozású. 1996-tól tanít a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. 1999-től a XX. Század Intézet, 2000-től a XXI. Század Intézet, 2002-től a Terror Háza Múzeum főigazgatója. 1998 és 2002 között Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsadója. 1980 és 1995 között történészként több külföldi ösztöndíjat is elnyert. Kutatási területei: az Osztrák-Magyar Monarchia, a magyarországi és a közép-kelet európai zsidóság története, XX. századi diktatúrák.

Schmidt Mária történész, egyetemi oktató, múzeumigazgató, publicista és ideológus. A nyilvánosság előtt ezekben a szerepekben azonban nem ugyanolyan arányban jelenik meg, hiszen történészi munkájának nyilván kisebb az ismertsége, mint közírói munkásságának, az eltérő területek mégis sok ponton kapcsolódnak egymáshoz. Schmidt Mária a jobboldal sztárja: véleménye irányadó sokak számára, a nevével fémjelzett rendezvények gyakran válnak fontos eseményekké. De publicisztikái, nyilatkozatai igazodási pontként szolgálnak ellenfelei számára is, csak éppen az ellentétes irányban. Schmidt Mária véleményével tehát lehet azonosulni és lehet elvetni, középút azonban csak kivételes pillanatokban mutatkozik meg.

A jobboldal, közelebbről a Fidesz szellemi holdudvara önmagában is több csoportból áll, amelyek között különbséget lehet tenni az Orbán Viktor iránti elkötelezettség mértéke, korosztály, valamint a politikai gyakorlatra való ráhatás tekintetében. Schmidt Mária azonban nem csupán ezek tekintetében más, mint például a Professzorok Batthyány Körének tagjai: míg az említettek leginkább azon dolgoznak, hogy a jobboldalnak meglegyenek a válaszai a közösségi élet kérdéseire, vagyis inkább programalkotók, addig Schmidt olyan ideológus, aki aktívan szerepet vállal a napi politikai csatákban is, és messze nem kényes, ha az ellenfelek bírálatára van szükség.

> Magyar testvéreink
"A holokauszt is azért olyan megmészthetetlen teher, mert az állam a szolidaritást mondta fel zsidónak minősített magyar testvéreinkkel szemben. A szocialista-liberális kormány pedig a határon kívül élő magyar testvéreinket taszította el. Szerencse hogy ennek nem lett olyan tragédia a következménye." (Hírszerző interjú, 2005. augusztus 29.)


Új jobboldali ideológia

Az ideológus Schmidt Mária legfontosabb feladatának tartja, hogy a demokrácia és a diktatúra közötti határvonalat az előbbi javára láthatóvá-láthatóbbá tegye. Célja, hogy áthatolhatatlan falat állítson az előző rendszer továbbélői, a pozíció-, vagyon és hatalomátmentők valamint az újak közé, a lehető leghatározottabban az utóbbiakat támogatva, egyúttal élesen bírálva az előbbieket.


Schmidt Mária – másokkal együtt – olyan ideológiaalkotó tevékenységet folytat, amely a jobboldal (a Fidesz) napi politikai gyakorlatának elvi hátterét nyújtja. Ugyanakkor az nem

> Cezúrák„A posztkommunisták számára 1989 volt a rendszerváltás éve. A polgári erők számára 1989 csak a tárgyalások éve volt. Az igazi nagy változás esztendeje számukra 1990, az első szabad választások éve Magyarországon. A határvonal éles, hiszen előtte diktatúra volt. […] Horn nem azért maszkírozza szociáldemokratává Kádárt, mert rossz az emlékezőtehetsége, hanem mert az MSZP újabb névváltoztatás előtt áll. Utána magába olvasztja majd, ami az egykori demokratikus ellenzék pártjából, az SZDSZ-ből megmaradt, ezzel végképp szétmaszatolva a határt a demokrácia és a diktatúra között.” (A múlttal való szembenézés bizonytalan időre elnapolva. Magyar Nemzet, 2003. március 8.)

tisztázott, hogy az ideológusok, mint Schmidt Mária nyilvános tanácsadóként megelőlegezik a Fidesz érveit vagy csak követik azt. Előbbire és utóbbira is példa lehet az Orbán Viktor 2005. júliusi tusnádfürdői beszédét követő éles vita, melyben Schmidt Mária is részt vett, méghozzá nem tompítva, hanem még jobban kiélezve a volt miniszterelnök szavainak értelmét.


A Schmidt Mária által is megjelenített új jobboldali – messze nem egyértelműen konzervatív – ideológia alapkategóriái a posztkommunista ellenfél, az MSZP utódpártisága annak minden morális következményével együtt, a pártos és kiegyensúlyozatlan média, a szociáldemokráciával takarózó (neo)liberalizmus, valamint a másik oldal által igazságtalanul alkalmazott kettős mérce. A Schmidt Mária által képviselt ideológia döntően reaktív jellegű, mert az általa a baloldalon felismert hibákból, pontosabban azok ellenzéséből áll össze. Ugyan ő maga is azt kéri számon az MSZ Új magyar szociáldemokrácia című programjáról, hogy az túl sokat foglalkozik a Fidesszel, a reaktivitásnak azonban az ellenség képének ismétlődő felfestésénél mélyebb gyökere is van. Schmidt Mária ugyanarra a problémára mutat rá, mint amit a jobboldal egy másik ideológusa, Lánczi András is leírt a 2002-es választásokat követően: a jobboldalnak az előző rendszer hatalomátmentőivel szemben, az ő erőfölényükkel küzdve kell politizálnia, vagyis „az állampárti diktatúrában megszerzett több évtizedes előnyök konzerválásában érdekelt posztkommunista táborral szemben az új magyar jobboldal a társadalmi mobilitást és ezzel együtt a generációváltást, vagyis a megújulást képviseli” (Magyar Nemzet, 2004. július 3.).

> Quislingek
„Az MSZP utódpártja lett a KMP-nek, az MKP-nak, az MDP-nek és az MSZMP-nek is. Történelmi örökségét Kun Bélától, Rákosin, Gerőn, Révain, Farkason keresztül, Biszkuig, Marosánig, Münnichig, a kádári megtorlásig töretlenül vállalja. Nehéz egy ilyen utódpárttal együttműködni, hiszen még a vitatkozáshoz is szükséges egy közös alap, egy politikai és etikai minimum, például az, hogy a párt vezetői megtorló erőkkel nem vállalnak közösséget, quislingeket nem mentegetnek. Ha az MSZP mai vezetése még erre a minimumra sem képes, lehetetlen igazi párbeszédet folytatni.” (Lássunk tisztán! Népszabadság, 2005. augusztus 4.)

Schmidt az SZDSZ-nek is megadja a magáét. A liberális párttal szembeni legerősebb vád az, hogy átálltak, szövetséget kötöttek az utódpárttal, és ezzel a lépéssel hiteltelenné tették rendszerváltás előtti ellenzéki múltjukat is. A két párt közötti szövetségkötés alapja pedig a kitalált fasiszta, antiszemita veszély. Ahogyan az Kis Jánossal folytatott sajtóvitájából kiderül, Schmidt Mária már 1987-ben csalódottságot érzett, amikor meglátta a Beszélő címlapján a híressé vált mondatot – „Kádárnak mennie kell!” Szerinte ez a „jövendő liberálisok” igazi programját mutatta meg: „Menjen Kádár – a többiekkel majd elleszünk”.


A jobboldali botrányhős

A 2002-es választások emlékezetesen magas hőfokra hevítették a politika professzionális és rajongó szereplőit egyaránt. Azokban a hetekben a szembenálló politikai erők a másik oldal hibáiból (is) éltek, és az MSZP-nek sok esetben könnyű volt kihasználnia a jobboldali politikusok és értelmiségiek taktikailag súlyosan elhibázott nyilatkozatait. Kövér László „köteles” mondatára például külön demonstrációt szerveztek a szocialisták a két választási forduló között, de legalább ilyen hatékonyan működött a kampányban Schmidt Máriának Kende Péterre, „A Viktor” című könyv szerzőjével kapcsolatban tett kijelentése. „...egy tisztességes helyen az ember ilyenkor lecsatolja a fegyvert, és lelövi, mint egy kutyát” – mondta egy magnóra vett, majd példátlan módon nyilvánosságra hozott magánbeszélgetés során Schmidt, aki akkor is Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadója volt. Emiatt nem csak ő kényszerült magyarázkodni („Volt olyan kor, amikor az embernek a tisztességébe gázoló támadásokat kard ki kard párbajjal intézték el, vagy lőfegyverrel álltak szembe egymással” – mondta később, miután egy televízió bejátszotta a mondatot) de általa az MSZP a Fidesz stílusára mutatott rá – többször is. Schmidt Mária ezzel valódi botrányhőssé vált: hőssé a jobboldalon és botrányossá a baloldalon.

A higgadt ideológiai vitákon túl személyes és személyeskedő vitákba is bocsátkozott ellenfeleivel. 2004-ben sajtóvita és bírósági eljárás kerekedett Eörsi Istvánnal való vitájából. Eörsi mindkét fokon pert vesztett: először csak a „züllött” jelző használata miatt, másodfokon a bíróság azonban már a „történelemhamisításra specializálódott üzletasszony” jellemzést is a személyiségi jogokba ütközőnek tartotta és kártérítés megfizetéséről határozott. A konfliktus gyökere egyébként az volt, hogy Eörsi István a Horthy-rendszerről adott jellemzése miatt bírálta, történelemhamisítónak nevezte Schmidt Máriát.


> Oldalról oldalra
„Magyarország ma olyan ország, ahol a nagy baloldali párt élén egy olyan lízingelt nagytőkés áll, aki tőrőlmetszett liberális. Nem tekinti feladatának a magyar nemzeti érdekek képviseletét, a gazdaságpolitikában a laissez-faire rég elavult elvét hirdeti, a kommunista hagyományok mellett azonban szilárdan kitart.” (Lássunk tisztán! Népszabadság, 2005. augusztus 4.)

„Az SZDSZ elvesztette eredeti, rendszerváltó identitását, végérvényesen kispárttá, rétegpárttá vált. […] Az SZDSZ, amikor az utódpártot választotta, egyben át is engedte a nem kommunista oldal képviseletét a fiatal demokratáknak.” (Felzabált eredetmítosz, Magyar Nemzet, 2004. július 3.)

„A magyar jobboldal éppen azért erős, és éppen azért tud tovább erősödni, mert föl tudja szívni azokat az első generációs, zömében vidéki, feltörekvő és diktatúraellenes csoportokat is, amelyek ma sokkal inkább dominálják, mint az egykori középosztály.” (Felzabált eredetmítosz, Magyar Nemzet, 2004. július 3.)
Esztétikai ideológia
A Terror Háza – amelynek első és máig egyetlen főigazgatója Schmidt Mária – szimbólummá vált. Az Andrássy úti épületben kialakított – a két terrorrendszert bemutató – múzeum nem csupán annak jelképe, hogy milyen rendszereket kellett meghaladnia a demokráciának, de a 2002-es választások előtt néhány hónappal átadás után politikai kampányeszközzé és kampánytémává is vált. A nyilas és kommunista diktatúrákat bemutató tárlatok jól láthatóan nem egyszerűen a múltat kívánták bemutatni, de a politikusok igyekeztek a jelennek szóló üzenetét is kiemelni – elsősorban az egykori kommunista hatalombirtokosokra mutatva (a 2002-es kampány előtt Orbán Viktor beszédére a Fidesz és a MIÉP szavazói szimbolikusan és valóságosan is a Terror Háza előtt egyesítették erőiket). A múzeum a választási kampányban, majd a kormányváltást követően azok közé a megvédendő értékek közé emelkedett, amelyeket a polgári oldalnak az MSZP-SZDSZ hatalmával szemben is meg őriznie.

A bizalmatlansághoz az is hozzájárult, hogy az MSZP 2002-es kormányra kerülése esetén az „Emlékezés és Megbocsátás Háza” névre keresztelte volna át a múzeumot. Sok látogatónak kellett sorba állnia a Terror Háza előtt tehát, amíg megtörténhetett, hogy 2002. októberében Medgyessy Péter miniszterelnök, tanácsadója, Gyurcsány Ferenc kíséretében egyszer csak megjelent a kígyózó sor végén, jegyet váltott és megtekintette a kiállítást. Schmidt Mária igazgatónak – aki nem tudott a kormányfői látogatásról – egy konferenciát kellett otthagynia, hogy személyesen tartson tárlatvezetést Medgyessy Péternek, aki a „nemzeti közép” politikája jegyében elismerő szavakkal búcsúzott.

> Nem engedik
„Ezért nem fogjuk megengedni – mert elég erősek vagyunk –, hogy visszacsempésszék a múzeumba a Szent Koronát, nem fogjuk megengedni, hogy átkereszteljék, átrendezzék a Terror Háza Múzeumot. Nem fogjuk megengedni, mert elég erősek vagyunk hozzá, hogy mégoly ravasz módszerekkel is külföldieknek adják el a magyar termőföldet és kisemmizzék a magyar gazdát.” (Orbán Viktor beszéde a Dísz téren, 2002. május 7.)

Azóta a Terror Háza túl van egymillió látogatón és a pengefallal kapcsolatos – részben esztétikai, részben ideológiai – konfliktusokon, valamint egy költségvetési botrányon. Pető Iván SZDSZ-es országgyűlési képviselő a 2003-as költségvetés vitájában indítványozta, hogy 150 millió forinttal csökkenjen a Terror Házának biztosított forrás. Ironikus, hogy a múzeumot megvédeni kívánó jobboldal leszavazhatta volna javaslatot, ha kellő számban megjelenik az ülésteremben, mivel – talán még mindig a „nemzeti közép” jegyében – több olyan kormánytag is volt, aki nem támogatta Pető indítványát.

Mára a Terror Háza egyike az elismert múzeumoknak, amit az intézmény honlapján is fellelhető elismerések is igazolnak. Bozóki András kulturális miniszter aláírása szerepel például „Az év múzeuma 2004” díj oklevelén, ahogy a „2004. év vendégbarát múzeuma” különdíjáról tanúskodó elismerésen is. Az MSZP pedig letett arról, hogy átnevezze a Terror Házát, igaz, azóta újabb szimbolikus csaták során a baloldal is megvetette lábát az Andrássy úton, kiegyenlítve némileg a házzal kapcsolatos összképet.

A jobboldal háttere

> Történelemlecke
„Igenis prosperáló, szabadversenyes kapitalizmus, vagyis piacgazdaság működött Magyarországon 1867-től a kommunista diktatúra berendezkedéséig, mint ahogy vitán felül áll az is, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia időszaka alatt országunk modern, liberális demokrácia volt.” (Felzabált eredetmítosz, Magyar Nemzet, 2004. július 3.)

„Szerintem a magyar elit 1944. március 19-ével megszűnt a dolgokat intézni, hisz aki idegen érdekeket kiszolgál, és egy megszállt országban egy bábkormány tagjaként tevékenykedik, azt – szerintem nemcsak én, hanem mások is – hazaárulónak szokták nevezni.” (Vitaestek a Tolcsvay Klubban, 2002. január 23.)

Schmidt Mária a Terror Háza igazgatójaként egy kevésbé látványos, de annál fontosabb szerepet is betölt a jobboldalon. Más, ismert jobboldaliakkal együtt tagja a Közép és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kuratóriumának, amely nem csupán a múzeum, de két tudományos intézet mögött is jelen van. A budai Határőr úton összpontosuló, személyileg és tematikájában a jobboldalhoz köthető tudásközpont működteti a XX. és a XXI. Század Intézeteket, munkát és pályázati lehetőséget biztosítva kutatóknak, történészeknek, politológusoknak.

Schmidt Mária fontos szereplővé vált a jobboldal háttérbázisának fenntartásában, még ha ez a szerep kényszerűen csökkent is a kormányváltás óta, ami elsősorban az anyagi lehetőségeket érinti. Egy 2000-ben tartott bírósági tárgyaláson egy tanú azzal vádolta meg, hogy a Mélyvíz című televíziós műsor egyik adása után Schmidt Mária félreérthetetlenül utalt történészkollégái előtt arra, hogy kinél is van a kassza kulcsa („Most én vagyok fent, én osztom a pénzt.” – idézett a beszélgetésből a műsor akkori főszerkesztője). Schmidt Mária cáfolta ezt az állítást.

Politika és tudomány ilyen egyértelmű összekapcsolódása után Schmidt Mária – bár mintha ritkábban szólalna meg – ma is a jobboldal egyik fontos háttérembere. Ha kell, részt vesz a politikai vitákban, mint Orbán tusnádfürdői beszéde után, összeállítja a volt miniszterelnök beszédeinek könyvkiadását, de legalább olyan fontos az a szerep is, amelyet az általa főigazgatott műhelyek fenntartásával betölt – a „baloldali túlsúllyal” szemben is teret adva a jobboldali értelmiségnek.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384