Félrenyilatkozatok: Hiller és Orbán

2005-10-21

Politikusok gyakran tesznek olyan kijelentéseket, amelyekkel összezavarják a választók előtt magukról addig alakított képet. A Political Capital időről-időre nyomába ered az ilyen kommunikációs hibáknak és elemzi azok hátterét.

A „kommunikációs hiba” a Medgyessy-kormány idején vonult be a közéletbe, mint indoka a kimondott, majd visszavont állításoknak. Ugyanakkor még ma is – amikor pedig egyre többen állítják, hogy két profi kommunikációs gépezet áll egymással szemben – felbukkannak olyan mondatok a nyilvánosságban, amelyek éppen annak a politikusnak az érdekeit nem szolgálják, aki mondta őket. Ezúttal Hiller István és Orbán Viktor szavait vettük górcső alá.



Hiller István: 100 lépés az MSZP-ért

 

> Hiller István nyilatkozata a Stop.hu-nak, október 17.
„A költségvetések nem attól jók, hogy minél tetszetősebbek, hanem hogy hosszú távon milyen hasznot [hoznak] az országnak. A 100 lépés például ilyen. Én ott voltam az első megbeszéléseken, a keresztelőn. Az elhatározott programok működőképesek, ráadásul a közéletet is sikerült ezzel a programcsomaggal tematizálni. Most úgy látom, hogy nemcsak jó, de hasznos ötlet is volt.”
Forrás: Exkluzív interjú Hiller Istvánnal: Sikerült tematizálnunk a közéletet a 100 lépés programjával



Hiller István MSZP-s pártelnök nyilatkozatából a tematizálással kapcsolatos állítást érdemes kiemelni. Politikusok gyakran – szocialista politikusok az átlagosnál gyakrabban – követik el azt a hibát, hogy egy-egy program, intézkedés kapcsán arról is beszélnek, hogy annak milyen kommunikációs célja van. Amikor Hiller István tematizálásról beszél, eltereli a figyelmet a 100 lépés programjának külső – tehát az állampolgárok mindennapjait érintő – céljairól, és előtérbe helyezi a belső – pártpolitikai – törekvéseket. „Most úgy látom, hogy nemcsak jó, de hasznos ötlet is volt” – tette ehhez hozzá az MSZP elnöke. A kérdés csak az, hogy itt mire gondolt Hiller István: hasznos az ország szempontjából vagy hasznos az MSZP szempontjából?

Hiller István feleslegesen beszélt arról, hogy a kormány 100 lépés programmal tematizálta a közbeszédet, ez a választóknak nem érv, hiszen számukra az az érdekes, hogy a 100 lépés jó program-e, működőképes-e. Hiller ezzel azt érzékeltette, hogy a program főként politikai haszonszerzést szolgál és nem a tartalma miatt fontos.



Orbán Viktor átadta a családok képviseletének lehetőségét a kormánynak

 

> Orbán Viktor a Felvonulási Téren, 2005. október 16.
„Vannak olyan dolgok, amiken nem szabad változtatni, mert jók. A tizenharmadik havi nyugdíj például jó, ezért meg kell tartani. Sőt, a családi adókedvezményt – mint a kérdőívekből kiderült – szeretik az emberek. Hasznos és emberséges dolog, ezért a családi adókedvezményt is meg kell tartani.”

Orbán Viktor az „Összegzés napját” megelőzően a Gyurcsány-kormány több javaslatáról – nyugdíjkorrekciós program, szociális földosztás – is pozitív állításokat tett. Miután Gyurcsány Ferenc ígérgető-osztogató kampányba kezdett, ellenfele két lehetséges irány között választhatott: ráígér vagy éppen arról beszél, hogy az ígéretek nem tarthatóak. Orbán alkalmazta mindkét irányt: a nyugdíjemelés ügyében a Fidesz egy új javaslatot is tett, ugyanakkor - napokkal később - egyre nagyobb hangsúlyt helyezett a költségvetési hiányra.


Orbán Viktor - miközben Gyurcsány Ferenc hétről-hétre támadta őt az Országgyűlésben - kompromisszumkészségét és pártpolitikán való felülemelkedését demonstrálta azzal, hogy támogatta a kormányzati javaslatokat. Az „Összegzés napján” elmondott beszédéből idézett mondat ugyanakkor ennek a kettős kommunikációnak a hátrányait mutatja: a családi adókedvezmény kapcsán Orbán saját szavazóit is összezavarhatja. A Nemzeti Konzultáció nyitórendezvényén – és később is, visszatérően – ugyanis Orbán még a családi adózás bevezetésének fontosságáról beszélt – most pedig a családi adókedvezmények miatt dicséri a kormányt, korábbi adójavaslatát meg sem említve. Mintha a Fidesz elnöke önként nyújtaná át a családok képviseletét a kormányoldalnak – pedig ez a fogalom a legutóbbi időben is politikájának és önmeghatározásának egyik központi eleme volt. Ezzel ráadásul gyengíti a Fidesz kommunikációját, melynek gyakori eleme a „családbarát” fidesz és „családellenes” kormány szembeállítása.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384