Össztűz Dr. Kendére

2006-01-27

Dr. Kende Péter új könyve, „Az igazi Orbán – A Viktor 2” komoly vihart kavart a közéletben – visszhangja ezzel együtt visszafogottabb, mint az előző részé. 2002-ben a mű szerzője az MSZP rendezvényein is dedikálta művét, a szocialista párt ez esetben viszont igyekszik elhatárolódni a könyv tartalmától. Az írás visszhangja igen kedvezőtlen: a jobboldali sajtó az MSZP kampányirataként értelmezi a könyvet, és a baloldali-liberális véleményformálók is erős kritikákkal illetik.

 

Január 14-én jelent meg Dr. Kende Péter újabb könyve Orbán Viktorról. Az első rész még 2002-ben jelent meg, és 170 ezer példányos eladási példányszámával valódi "bestseller" lett. A könyv Orbán Viktor életútját mutatta be, és azokat a jellemformáló időszakokat próbálta meg részletezni, amelyek a szerző szerint komoly kihatással voltak a későbbi miniszterelnök politikai tetteire. Az akkori kormányoldal rágalomnak minősítette a könyvben leírtakat, az MSZP azonban nem határolódott el, sőt, a szerző a párt kongresszusán dedikálta könyvét.

 

> Publicisztikák
Prieger Zsolt:: Orbán embere (2006 január 13.)
Magyar Hírlap: Micsoda különbség (2006 január 14.)
Szeszták Ágnes: Kulcsár és a Vizsla (Magyar Nemzet, 2006. január 14.)
Tihanyi Örs: Négyesztendős látványkormányzás (Magyar Nemzet, 2006. január 19.)
Mészáros Tamás: Vigyázat! Undorveszély! (2006 január 21.)
Kertész Ákos: Mire vetemedett dr. Kende Péter? (2006 január 23.)
Varró Szilvia: Orbán Viktor vádlott bűnös (2006 január 23.)
Seszták Ágnes: Az igazi Kende Péter (2006 január 25.)
 

Dr. Kende Péter a választási kampány elejére időzítve megjelentette a könyv második részét, ami viszont már az előzőnél jóval erősebb kritikákat kapott a liberális és baloldali sajtóban is. A felháborodás egyrészt abból adódott, hogy a könyv bemutatóján megjelent Szanyi Tibor politikai államtitkár és Vadász János egykori kormánymegbízott, illetve Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter is. A jobboldali média a baloldal negatív választási kampányáról beszélt, és a Magyar Vizsla kapcsán elhangzott, negatív kampányt elítélő nyilatkozatokkal szembesítette a szocialista politikusokat. A könyvvel kapcsolatos írások egy része egyenlőségjelet rakott a Magyar Vizsla és a Viktor 2. közé. A minősítést Kende Péter határozottan visszautasította; szerinte nem lehet egy lapon emlegetni művét a Magyar Vizslával.

 

Hiller István Szanyi megjelenésével kapcsolatban a következőket nyilatkozta: „Nem fogok beírni az ellenőrzőjébe, de Szanyi Tibornak nem kellett volna megjelennie Kende könyvének bemutatóján.” Az MSZP elnöke egyértelműen elhatárolódott a műtől, és ezt a gesztust Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tisztességes kampányra való felhívása is megerősítette az MSZP évadnyitó rendezvényén.

 

Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke a könyvvel kapcsolatban megjegyezte: „Úgy tűnik, Kende Péter színrelépésével semmi nem változik" a politikai ellenfeleknél. Kövér szerint a 2002-es kampányhoz hasonlóan az ellenfelek célja a Fidesz vezetőinek, politikusainak kikezdése, lejáratása és munkájának ellehetetlenítése. "Mi erre is felkészültünk, s abban reménykedem, hogy (...) kevésbé erős indulati potenciállal kell szembenéznünk.”

 

Vélemények a könyvről I.
Prieger Zsolt: Orbán embere (Magyar Hírlap 2006. január 13.)

 

Kende könyve a Demokrata hetilap stílusát idézi. A Viktor előző része is alacsony színvonalú volt, de akkor legalább a hatalmon lévőket kritizálta a szerző. „Kende doktor nemcsak rosszul ír, de nem látja: a másik oldal permanensen konfrontálódó bajvívói, a Bayer Zsoltok és Lovas Istvánok nagyon várták már ezt a könyvet. Mert Kende doktor -bár valószínűleg nem tud róla-valójában Orbán embere”.

(...) A könyv tehát valójában nem könyv, de kötelességünk megemlékezni róla, hiszen Kendét komolyan veszik a baloldalon, találkozókra hívják, politikai vezetők haverkodnak vele, vagyis minden bizonnyal nem egy tollal, papírral kompenzáló elmebetegről van szó. Bizonyára nem, hiszen előző könyvének bemutatóját is megtisztelte az MSZP akkori elnöke, pedig A Viktor és Az igazi Orbán című kötet szellemi hazája - már ha van neki olyan - hasonló a Demokrata és a Vasárnapi újság hazájához, s egy ilyen szerzőnek vicces Kövér László sokszor idézett köteles beszédét vagy Schmidt Mária "lelőni, mint egy kutyát" kezdetű filippikáját idézni, mert csak egyet juttat eszünkbe: egyikük tizenkilenc, a másikuk egy híján húsz.

 

(...) Az Orbán -könyv négy éve szintén képregényszínvonalon volt megírva, ráadásul úgy, mintha Fejti- és Hámori-idézetekből lett volna összegyúrva, de akkor a fideszes kompánia még a hatalom sáncai mögül bosszankodhatott Kende ármánykodásain, s ez a jó doktornak kétségkívül kölcsönözhetett volna némi politikai szexepilt.

 

(...) Kende doktor nemcsak rosszul ír, de nem látja: a másik oldal permanensen konfrontálódó bajvívói, a Bayer Zsoltok és Lovas Istvánok nagyon várták már ezt a könyvet. Mert Kende doktor -bár valószínűleg nem tud róla-valójában Orbán embere.

 

Magyar Hírlap: Micsoda különbség (2006 január 14.)

 

A politikai ellenfelek más-más eszközöket vetnek be a kampányban. Míg a Fidesz lejárató üzeneteit újság formájában jelenteti meg, az MSZP inkább a könyvet választja. Mind a Vizsla, mind a Viktor2 „alapjában véve újságcikkekből összefércelt mű, amelynek feladata, hogy adatok és híresztelések vegyítésével lejárassa az ellenfél vezető politikusát”.

(...) A másik oldalon pedig fel lehet hozni, hogy a Vizsla legalább csupán korruptnak állítja be Gyurcsányt, míg Kende pszichopata diktátorként festi le Orbánt. Mindkettő alapjában véve újságcikkekből összefércelt mű, amelynek feladata, hogy adatok és híresztelések vegyítésével lejárassa az ellenfél vezető politikusát.

 

(...)Egy választási kampányban szabad negatív kampányt folytatni ugyan, ám ez a két mű minden lejárató kampány mércéjével mérve is annyira kínos, hogy normális ember csak azt mondhatja, ne is beszéljünk róla. Valahogy így: "Kikérem magamnak, hogy egy szinten emlegessenek ezzel a mocsokkal." Ezt azonban nem egy vezető szocialista politikus mondta lapunknak a Kende-könyvről, és nem is egy fideszes a Vizsláról. Nem, az idézet Kendétől származik, és természetesen az ellenfél kiadványáról szól.

 

 

Szeszták Ágnes: Kulcsár és a Vizsla (Magyar Nemzet, 2006. január 14.)

Miközben a baloldal a Magyar Vizsla kapcsán negatív kampányolással vádolja a Fideszt, összehangolt támadást folytat a jobboldal ellen. „A lényeg, hogy a Fidesznek ne legyen egyetlen perce sem arra, hogy visszalőjön. Hogy feltegyen például olyan kérdéseket: a véletlen műve-e, hogy Kende Péter Orbán Viktorról írott halandzsájának most jelenik meg a második része? Csak nem a negatív kampány részeként? ”

Loppert Dániellel beszélget M. Kis Csaba a TV2 Mokkájában. A kereskedelmi csatornák riporterei nem igazán szeretik a jobboldalt. Hangjuk kemény, szájuk penge, nekik semmi közük az előttük ülőhöz. Hogy valamiről mégis beszéljenek, M. Kis megkérdezi, mit szól a Magyar Vizsla-ügyhöz? Loppert mondja, rég elvesztette a fonalat, különben is, miért kérdi? „Mert ez érdekli a nézőket” – hangzik a válasz.

 

 

(...) Főszerkesztők és riporterek egymás hátát lapogatják. Sikerült csőbe húzni a hiszékeny közvéleményt, és ütni egy jó nagyot a Fideszen. Természetesen nincs olyan elvakult sajtómunkás, aki ne tudná, hogy egy Magyar Vizsla kaliberű újság a választásban nem oszt és nem szoroz. De ügyet fazoníroztak belőle, mert ha nincs ügy, akkor csinálni kell. A lényeg, hogy a Fidesznek ne legyen egyetlen perce sem arra, hogy visszalőjön. Hogy feltegyen például olyan kérdéseket: a véletlen műve-e, hogy Kende Péter Orbán Viktorról írott halandzsájának most jelenik meg a második része? Csak nem a negatív kampány részeként? És véletlenül volt díszvendég és felszólaló az MSZP kongresszusán? Ahol árusította és dedikálta is könyvét? Véletlen vagy provokáció, hogy az SZDSZ a hívő magyarok szent imájába barmolva kampányol? És ki a felelőse annak, hogy labilis emberek élet-halál kérdésévé teszik a választást, megrongálják Horváth Éva kocsiját, majd többször életveszélyesen megfenyegetik?

 

 

Tihanyi Örs: Négyesztendős látványkormányzás (Magyar Nemzet, 2006. január 19.)

Az Élet és Irodalom Orbán Viktort lejárató cikksorozatának utólagos előnye, hogy Kende Péter már beépíthette annak tartalmát könyvébe. „Elvégre mégsem lehet pusztán horoszkópok segítségével bizonyítani, hogy Gyurcsány Ferenc ellenfele egy közveszélyes, fasisztoid hajlamú, gyermekeivel erőszakoskodó pszichopata”.

A hatalmon lévő MSZP–SZDSZ-koalíció, ahelyett, hogy esetenként népszerűtlen döntéseket is felvállalva felelős kormányzásba kezdett volna, a 2002-es kormányváltás óta egy véget nem érő népszerűségi versenyként fogja fel az ország irányítását, mindent alárendelve az éppen aktuális közvélemény-kutatási adatoknak. A féktelenül osztogató Állam bácsi előtérbe tolásával megvalósult a korlátok nélküli populizmus kormányzati gyakorlata. Másodlagos jelentőségűvé vált, hogy ennek a megtestesítőjét Medgyessy Péternek hívják-e, vagy éppen Gyurcsány Ferencnek. A rendszerváltás óta nem volt példa rá, hogy egy kormány ennyire fitytyet hányjon az ország hosszú távú gazdasági érdekeire. Arra sem, hogy gyakorlatilag semmibe vegye a nemzetközi pénzvilág heti rendszerességgel érkező figyelmeztetéseit, amelyek a fenyegető mértékben növekvő költségvetési deficit, illetve államadósság miatt hangzanak el.

 

(...) Valószínűsíthető, hogy a Fiúk a…-ban/ben ciklusközi következő darabja 2009-ben fog majd megjelenni: a kérdés csupán az, hogy a tragikomikus folytatás hol fog játszódni? Mi lesz a cím? Fiúk az emelvényen? Esetleg Fiúk a búzakalászok között? Azért is volt szükséges viszonylag korán előrukkolni a farbával, hogy az emberi törzsfejlődés egészen különleges csodájának tekinthető Kende Péternek legyen ideje elolvasni az Élet alkotta szakirodalmat, hogy az itt olvasottakat fel tudja használni írói munkásságának soron következő produktumában. Elvégre mégsem lehet pusztán horoszkópok segítségével bizonyítani, hogy Gyurcsány Ferenc ellenfele egy közveszélyes, fasisztoid hajlamú, gyermekeivel erőszakoskodó pszichopata. A valóság hiteles ábrázolásához nyers és senki által meg nem cáfolt tények szükségesek. Olyanok, amelyeknek olvastán nemcsak a baloldali érzelmű emberek, hanem még a közvélemény-kutató intézetek örök kedvencének számító, bizonytalan preferenciákkal rendelkező szavazók zsebében is nyílni kezd a bicska.

 

 

Vélemények a könyvről II.

 

 

Mészáros Tamás: Vigyázat! Undorveszély! (Népszava 2006 január 21.)

„Kapitális ballépés, hogy Kende Péter Orbán-könyvének sajtóbemutatóján mások mellett megjelent egy aktív politikai államtitkár. Ez a kötet tartalmi megítélésétől függetlenül helytelen volt; minthogy Kende munkája vitán felül beleszól a kampányba (...). És az sem kétséges, hogy felettébb radikális hangnemben támadja a Fidesz elnökét.”

Akik ezt az illusztrációs anyagot legyártották, arra sem érdemesítették publikumukat, hogy legalább a "bizonyító erejűnek" szánt részletekben ne csaljanak. Ám a máig azonosítatlan eredetű lejárató lap - mert engedtessék meg, hogy az azt szellemi termékeként jegyző civil szervezet önállóságát indokolt fenntartással kezeljük -, annyiban mindenképp beváltotta finanszírozóinak reményeit, amennyiben nemcsak megcélzott, de meg is talált egy mérhetően valóságos társadalmi réteget.

 

(...) A szocialista-liberális oldalon mindeddig szerencsére még nem fogadták el a politikai ellenfelek gátlástalan "kilövésének" gyakorlatát. Ellenkezőleg: Gyurcsány Ferenc felszólította az övéit, hogy semmiféle módon ne alkalmazzanak vizslaszerű eszközöket. És akkor tegyük hozzá mindjárt: még a látszatát is üdvös volna elkerülni annak, hogy a koalíció részéről bármiféle ilyen típusú kampányfegyver támogatást élvez. Akár szellemi, akár anyagi értelemben.

 

Ezért kapitális ballépés, hogy Kende Péter Orbán-könyvének sajtóbemutatóján mások mellett megjelent egy aktív politikai államtitkár. Ez a kötet tartalmi megítélésétől függetlenül helytelen volt; minthogy Kende munkája vitán felül beleszól a kampányba. Már csak megjelentetésének időpontjával is. És az sem kétséges, hogy felettébb radikális hangnemben támadja a Fidesz elnökét. Arra hivatkozni, hogy ez a szerző magántevékenysége, persze lehet - de az állítás hitelét feltétlenül rontja a kormány egyik tagjának tüntető jelenléte a könyvbemutatón. Az államtitkár ugyanis nem mondhatja, hogy civilként, a szerző régi barátjaként tette tiszteletét. Ebben az összefüggésben egy államtitkár nem lehet magánember.

 

Később ugyanő azt találta mondani a sajtónak, hogy a miniszterelnök félreérthetetlen utalása - miszerint a szocialistáknak könyv által sem szabad részt venniük lejárató machinációkban - , csak a Kende-opusz bemutatója után hangzott el. Értelemszerűen: az államtitkári részvétel idején még nem volt felsőbb utasítás a komilfó kampányviselkedésre. No comment.

 

 

Kertész Ákos: Mire vetemedett dr. Kende Péter? (Népszava 2006 január 23.)

Sem a Viktor előző, sem a most megjelent kötete nem fikció, mindkettő „tényföltáró újságírói munka”. Az író „igazi demokrata”, és legfőbb indoka könyve megírására az lehet, hogy a volt miniszterelnököt nem tartja annak.

dr . Kende Péter Az igazi Orbán Viktor című könyvét megvettem ugyan, de nem olvastam, nem jutottam még hozzá: családom más tagjai olvassák pillanatnyilag. Olvastam viszont az előző, Viktor című könyvét. Az sem fikció, ez sem; mindkettő amolyan tényföltáró újságírói munka. Mindenféle konkrét tényre hivatkozik, akár egy nyomozó vagy helyszínelő, és szerintem úgy is, mint jogász, vigyáz rá, ne lehessen hazugságon vagy rágalmazáson kapni, gondolom csak olyan közvetlen bizonyítékokra hivatkozik, melyek egy bíróságon is megállnák a helyüket, alkalmasak lennének arra, hogy meggyőzzék az esküdtszéket.

 

 

(...) Az lehetséges, hogy dr . Kende igazi demokrata, és Orbán Viktort és csapatát nem tartja igazi demokratának, azt is el tudom képzelni róla, hogy mint jogász úgy gondolja, az ellenzék nem tiszteli eléggé a magyar jogrendszert. Egyetlen kép van, ami sehogy sem jelenik meg lelkem vetítővásznán, az, hogy a miniszterelnök és dr . Kende Péter összehajolnak a Centrál kávéházban egy intim asztal fölött, és megbeszélik, hogy Kende írjon a választásra egy Az igazi Orbán Viktor című könyvet kampánycélokra. Akkor pedig miről beszélünk?

 

 

Varró Szilvia: Orbán Viktor vádlott bűnös (Hírszerző 2006 január 23.)

Az új, Orbán Viktorról szól könyv lehet, hogy komoly munkát jelentette a szerzőnek, azonban az eddig elhangzott tényeken és vádaskodásokon kívül semmi újat nem tudott felmutatni a szerző. „Ha a baloldal 2002-ben A Viktor című könyvnek is tulajdonította sikerét, jó lesz, ha most más után néznek”.

Habár a szerző állítólag két évet dolgozott a könyvön, az ÉS szőlő- perének több mint száz oldalon való blikkesített taglalásán kívül más sztori nincs benne – saját info helyett pedig maximum ósdi pletykák. Az igazi Orbán maga a dögunalom

 

(...) OV kattant, de nem csoda. Verte az apja. Megalázták a seregben, meg a pesti értelmiségi társaságban. Apahiányban szenved, mert Kis János olyan volt neki, mintha, de aztán el. Azóta kisebbségi komplexus. „A liberalizmustól eltávolodással nemcsak saját szellemi gyökereit tépte ki tövestől, de mindörökre magányossá, apahiányossá tette önmagát” – hogy csak egy példát hozzunk a könyv nyelvi igényességére és a szerző gondolkodásbeli kifinomultságára.

 

(...) Kende majd megfeszül, de hiába bújta a levéltárat, még egy nyomorult hatos kartonnal, jelentéssel vagy számlával sem tudja megörvendeztetni a szoclib tábort. Ha a baloldal 2002-ben A Viktor című könyvnek is tulajdonította sikerét, jó lesz, ha most más után néznek.

 

 

Seszták Ágnes: Az igazi Kende Péter (Magyar Nemzet 2006 január 25.)

Ha Gyurcsány Ferenc valóban felkérte a politikusait, hogy tartózkodjanak a hecckampánytól és a gyűlölködéstől, akkor a Kende-könyv után azt mondhatjuk: a miniszterelnök leszerepelt. A könyvben „minden ócska médiaközhely benne van, amivel Orbán Viktort megvádolták az elmúlt tíz évben Mester Ákostól Popper Péterig”. nem kell ahhoz kritikusnak lenni, hogy lássuk: zsigeri gyűlölettel van átitatva a könyv.

Kende csakugyan belevág egy újabb "Tégy a gyűlölet mellett!" akcióba. Ami Kende Péter újabb könyvét illeti: különös, hogy ahány baloldalit vagy MSZP-fant megkérdeztek a nyilvánosságban, senki nem olvasta a könyvet, senki nem tud róla semmit. Csak nem szégyellik? Akkor ki olvassa? A jobboldaliak a kezükbe nem veszik.

 

(...) Kende szigorúan véve nem könyvet írt, hanem a gyűlöletpropaganda kiadványát, amelyet becsapósan könyvnek nevez. Azt hiszem, példa nélküli a magyar politikai életben, hogy valaki ellen ilyesfajta permanens gyűlöletet gerjesszenek. Amióta Orbán Viktor megjelent a politikában, illetve elvitte a nemzeti liberális Fideszt a jobboldalra, azóta az eszközökben nem válogatósak hajtóvadászatot folytatnak ellene. Nyugodtan kimondhatjuk: sötét és aljas módszerekkel.

 

(...) Minden ócska médiaközhely benne van, amivel Orbán Viktort megvádolták az elmúlt tíz évben Mester Ákostól Popper Péterig. Kende doktornak fondorlatos észjárása van: horoszkópot nem lehet perelni. Egy asztrológiai blablának semmiféle megfogható igazsága nincs. Ha ezért Orbán pert indítana, magát hozná kínos helyzetbe: elhiszi, hogy ezek a személyére sz616 üzenetek a Merkúrban meg a Plútóban vannak megtartva, nem beszélve a jó öreg Marsról. Az egész arra j6, hogy aláfűtsön a többi fejezetnek. A könyvet amúgy nem lehet elemezni, mert nincs benne szerkezet. Átkok, hazugságok, vaskos csúsztatósok, apró igazságmorzsák keveregnek rosszindulatú állítólagos tényekkel, amelyek ferdítve, fordítva, csavarva, kitekerve egyetlen célt szolgálnak: szakmailag, emberileg meggyűlöltessék és a közéletből kitakarítsák Orbán Viktort. Erre nem lehet alapozni.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384