Arccserék a Fideszben

2006-02-24

A Fidesz az utóbbi idők kommunikációs melléfogásait követően a kampány kellős közepén átalakította sajtó-és szóvivői csapatát. A párt igyekezett elkerülni annak látszatát, hogy az átszervezés egyfajta válság jele lenne – ezzel azonban elvesztette annak lehetőségét is, hogy a választók által is helytelenített ügyek után „megtisztuljon” a választók előtt.

Kommunikációs váltás, MSZP-módra

A Financial Times-ügy és a Magyar Vizsla-kampány után a Fidesz szerver-ügye már a harmadik olyan eset volt, melyben a Fidesz védekezni és magyarázkodni kényszerült. A párt vezetésében ezt követően megszületett a döntés: váltásra van szükség a kommunikációs csapatban és struktúrában.

A szerverügyre a Fidesz első körben Fekete Zoltán sajtófőnök eltávolításával válaszolt. Ezzel tipikusan szocialista megoldást alkalmazott az ellenzéki párt: a politikai botrányt kommunikációs átszervezéssel oldották meg. A szocialisták ezt a megoldást alkalmazták például 2003 őszén, amikor a Pénzügyminisztériumból kiszivárgó megszorítási javaslatok következményeképpen kiharcolták Máté Dániel, a tárca szóvivőjének leváltását.

Az átalakítások eredményeképpen a Fideszben egyesül a párt és a frakció sajtóosztálya, az eddig kétpólusú kommunikációja tehát egy kézben összpontosul a jövőben. A szervezeti átalakítás kommunikációs szempontból mindenképpen racionális döntés. A frakció és a párt külön sajtóosztálya ugyanis amellett, hogy maga is forrása volt a párt kommunikációjában tapasztalható anomáliáknak, a Fideszen belüli hatalmi rivalizálásnak is szimbólumává vált. 2005 elején például, a kudarcosan sikerült kettős népszavazást követően Orbán-Áder konfliktus is kommunikációs természetű problémaként került a nyilvánosság elé: a sajtóban megjelent hírek szerint Áder János kifogásolta, hogy a Szentkirályi utcai kommunikációs csapat a sajtótájékoztatókat nem hozza összhangba a frakció médiaeseményeivel, így azok kölcsönösen kioltják egymást. A nézeteltérések végül Meszleny László kommunikációs igazgató menesztését és a poszt megszűnését eredményezték, a hatáskörök nagy része pedig Rogán Antal kampányfőnökhöz került.

A „szervergate” utózöngéi

A Fidesz-kommunikáció terén történt látványosabb váltás az utóbbi napokban ugyanakkor a szóvivők cseréje volt. A párt, hogy csökkentse a szerverügy kellemetlen utóhatásait, igyekezett azt a látszatot kelteni, hogy a teljes az egység, és a személycserék mögött semmilyen válságjelenség nem húzódik meg. Révész Máriusz és Halász János menesztését és Selmeczi Gabriella és Szijjártó Péter kinevezését az érintettek jelenlétében tartott, közös sajtótájékoztatón jelentette be Deutsch-Für Tamás és Rogán Antal. Az eseményről megjelent sajtófotókon együtt, kedélyes arccal szerepelnek a „régi” és az „új” emberek. Mind Rogán és Deutsch-Für, mind Halász és Révész megnyugtatta a sajtót: az átszervezések esetében szó sincs visszaminősítésről, az érintettek a továbbiakban is fontos pozíciókat viselnek a pártban (Révész Orbán munkatársaként, Halász a debreceni kampány kulcsfigurájaként dolgozik tovább, Fekete Zoltán pedig Deutsch-Für Tamás kabinetfőnöke lesz). Orbán Viktor pedig egy interjúban fejtette ki: nincs összefüggés a kommunikációs átszervezések és a szerverügy között.

A személycseréket követően a Fidesz-frakció nyilatkozatot adott ki, melyben jelezte: nem nyilatkozik többet szerver-ügyben. Kérdés azonban, hogy ezzel a közvélemény és a sajtó is lezártnak tekinti-e az ügyet. A váltást követően hírek jelentek meg arról, hogy az szerverügy egyik legfőbb felelőse a kampányfőnök közvetlen munkatársa volt. Rogán Antal pozíciója viszont (aki a legtöbbet szerepelt a kudarcos szerver- és Vizsla-ügyben) a nyilvánosság előtt érintetlen maradt. A Fidesz nem vonta háttérbe kampányfőnökét, aki inkább újabb témákban nyilvánult meg annak érdekében, hogy személyéhez ne a régi botrány, hanem új kezdeményező kommunikáció kapcsolódjon.

A váltás mindezek alapján csak kevésbé lehet alkalmas arra, hogy a Fidesz a kínos ügyek után „megtisztuljon” a közvélemény szemében. A pártnak pedig szüksége lenne rá, hogy tisztázza magát: egy közvélemény-kutatás szerint a szerverügyről értesült választók több mint fele szerint a Fidesz „súlyos bűnt” követett el az adatletöltéssel. A válaszadók az adatok szerint ráadásul sokkal inkább a Fideszhez kötik a tisztességtelen kampányolást, mint a szocialista párthoz.

A Fidesz helyzetét e tekintetben tovább rontja, hogy a párt a szerver-ügyet lezáró nyilatkozatokban sem a bűnbánat, hanem továbbra is a bagatellizálás stratégiáját választotta: Rogán Antal például még a rendőrségi vizsgálat megindulását, a bűncselekmény elismerését és a pártbeli felfüggesztéseket követően is a "Hiller Pisti retro Che Guevara pólók és Wunderbaum illatosítók" ügyeként hivatkozott a szerver-botrányra. A nyilvános „gyónás” hiányában pedig a Fidesz gyakorlatilag úgy fordul rá a kampány hajrájára, hogy lemoshatatlanul rajta ragadt a tisztességtelen eszközöket alkalmazó párt címkéje, és ezt az MSZP maximálisan ki is aknázza majd ellenfelét kriminalizáló kommunikációjában.

 

Új kommunikáció, új arcok

 

A pártbeli személycserék lehetőséget adnak arra, hogy a Fidesz is áttérjen a két szóvivős szisztémára, amelyben egy férfi és egy nő képviseli a pártot a sajtó előtt – ezzel a korábbi Batiz András-László Boglár kettősön alapuló kormányszóvivői rendszerhez hasonló struktúra honosodhat meg a pártban.

Selmeczi Gabriella kiválasztása illeszkedik a Fidesz nők felé történő nyitásához, és a Pelczné Gáll Ildikó nevéhez kötődő kampányhoz. Az egyik alelnök után az egyik szóvivő is nő lett a pártban, amivel a Fidesz azt demonstrálja: a párt számára fontosak a női értékek és érdekek.

Szijjártó Péter ugyanakkor a Fidesz konfrontatív arcát jeleníti meg, hiszen eddig legfőbb feladata az MSZP politikusainak (és kiemelten Gyurcsány Ferenc) támadása volt. Szóvivőként tett első látványos szereplései (a Fidesz óriásplakátján szereplő idős hölgy elkísérése a Népszabadság szerkesztőségébe, illetve az új Gyurcsány-szlogen náci áthallásának emlegetése) pedig azt mutatják: továbbra is a konfliktusos politizálást képviseli a pártban.

A párt a szóvivőcseréken felül a jövőben tervek szerint megerősíti szakszóvivői rendszerét is, ami a párt eddig kevésbé ismert szakpolitikusainak előtérbe tolását jelenti. Ennek jegyében a jogi kérdéseket Répássy Róbert, a gazdaságiakat Varga Mihály, az adóügyeket Tállai András, a munkahelyteremtést Bernáth Ildikó, az oktatási ügyeket pedig Sió László képviseli a jövőben.

Kérdés azonban, hogy a Változás 2006 kampányban előtérbe került, közepesen ismert Fidesz-politikusok (például Pelczné Gáll Ildikó, Kósa Lajos, Varga Mihály), a két új szóvivő, illetve a szakszóvivők együttes szerepeltetése nem vezet-e majd a Fidesz-kampányban a pártkommunikáció túlzott szétaprózottságához. Fennáll ugyanis annak a veszélye, hogy ha egyszerre túl sok politikus szerepel majd a nyilvánosság előtt a Fidesz színeiben, a választók nem igazodnak el az arcok kavalkádjában.

 

 

> Egy nő, egy férfi

Selmeczi Gabriella 41 éves, 1994 óta országgyűlési képviselő. A Fidesz budaörsi csoportjának alapítója, 1993-tól a Fidesz Pest megyei elnöke. 1998-1999-ig a Miniszterelnöki Hivatal Társadalombiztosítási Alapokért felelős politikai államtitkáraként dolgozott. Posztjáról a Lockheed-botrány után lemondott. 2000-től a Fidesz frakcióvezető-helyettese és Országgyűlés Szociális és Egészségügyi Bizottságának alelnöke. Az utóbbi években főleg egészségügyi és szociális témákban nyilatkozott, és a frakció egészségügyi kabinetjét vezette. Az utóbbi háromnegyed évben nem vett részt aktívan a politikai munkában, májusban született gyermeke miatt.

 

Szijjártó Péter 28 éves, 2002-ben került az Országgyűlésbe mint a parlament legfiatalabb képviselője. 2001-től a Fidelitas alelnöke, majd 2005-től elnöke lett. A Fidesz győri szervezetének vezetője, 2006-ban Győr-Moson-Sopron megye 3. választókerületében indul egyéni képviselőjelöltként. Szakpolitikai területei a gazdaságpolitika, az ifjúságpolitika, a sport, valamint az adóügyek. Országos ismertséget azonban főképpen Gyurcsány Ferenccel szemben tanúsított aktivitásával szerzett magána, például a Balatonöszödi üdülő, a Fittelina, a Nomentana ügyében). Még Gyurcsány Ferenc sportminisztersége idején lett a politikussal szembeni támadások fő felelőse (ezt a szerepet az utóbbi időben inkább Deutsch Tamás vette át).

 

 

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384