A Fidesz lebeszélőkampánya

2006-03-14

A nyilvánosság elé kerülő jelekből arra lehet következtetni, hogy a Fidesz kampánystratégiájának alapja a kampányhelyzet mérséklése: minél több szocialista választó lebeszélése arról, hogy érdeklődjön a választás iránt. A párt saját szimpatizánsai felé természetesen nem ezt az üzenetet közvetíti, de a hangvétel irányukban is ugyanaz. A konfrontáció mérséklése

 

Az elmúlt hetek eseményeiből kiderült: a Fidesz kampánystratégiájának egyik központi elve, hogy mérsékelje a választás élességét, visszafogja a konfrontációt és minél több szavazót győzzön meg arról: nincs is valódi szavazási helyzet. Ez meglepő lehet, hiszen az ellenzéki pártok stratégiája általában éppen arra épül, hogy minél több szavazót meggyőzzenek a változás szükségességéről. A Fidesz azonban abban bízik, hogy az aktivistái útján elérni kívánt 2,3 millió szavazót mozgósítani tudja, emellett a feladat már csak annyi, hogy mindenki más otthon maradjon.

 

A nagyobbik ellenzéki párt alacsony részvételre való törekvése egyrészt az eddigi választásokon szerzett tapasztalatokból, másrészt az aktuális helyzet felméréséből adódhat. 1990-ben és 1998-ban, viszonylag alacsony részvétel mellett tudott győzni a jobboldal. A 2002-es választási vereséget pedig utólag azzal magyarázta a Fidesz vezetése, hogy az MSZP akkor sokkal sikeresebben mozgósította a választásoktól általában távolmaradó, bizonytalan választói réteget. A korábbi tapasztalatok mellett az újabb adatok is a kampány mérséklése mellett szólnak a nagyobbik ellenzéki párt számára. Az elmúlt két hónap közvélemény-kutatásaiból is kiolvashatták ugyanis a Fidesz politikusai, hogy a két nagy párt támogatottsága közel azonos mértékű, még a bizonytalanok körében is. Annak ellenére van ez így, hogy a Fidesz az elmúlt években - elsősorban a 2004-es Nemzeti Petíció óta - törekszik arra, hogy az MSZP szavazótáborából minél több támogatót hódítson el. Azóta bebizonyosodott, hogy ez nem volt sikeres: érdemben 2002-höz képest nem változott a Fidesz szavazótáborának mérete. Mindebből következően a Fidesz számára döntő jelentőségűvé vált a saját tábor hatékony mozgósítása, valamint az, hogy minél többet otthon tartson az MSZP potenciális támogatói közül.

 

Rosszabbul élünk, nem is szavazunk

 

A Fidesz eddigi kampánya alapján alig emlékeztet egykori önmagára. A párt saját és ellenfele pozicionálásában, illetve a választás előtti hangulat kialakításában eddig nem az érzelmek felfokozására, hanem inkább azok lehűtésére törekedett. Orbán Viktor most befejeződött országépítő találkozóin hosszú távra szóló vízió („álmok”) helyett továbbra is a mindennapi megélhetés körül forgó ígéreteket tett a választóknak. Ellenfele bírálatában ugyancsak visszafogott volt a Fidesz. Bár Gyurcsány Ferenc ellen rengeteg lejárató akció indult, ezeknek egyetlen közös vonása az volt, hogy elsősorban a baloldali szavazók miniszterelnökbe vetett bizalmát igyekezett lerombolni. Ezt szolgálja például a kormányfő milliárdos voltának állandó hangsúlyozása, valamint az MSZP baloldali identitásának folytonos megkérdőjelezése. Az érzelmek lehűtésre a legjobb példa azonban a „Rosszabbul élünk”- kampány, amely az egész országot beborító plakáterdő révén a Fidesz leghangsúlyosabb üzenetévé vált. Ez a kampány sem mozgósító, hiszen a megrendelő Fidesz neve alig fedezhető fel a plakátokon. Ráadásul az első szakasz után sem váltás következett, hanem az addigi szlogen kiegészítése a „Na, ezt jól megcsinálták!” jelmondattal. Ez kétségtelenül rombolhatja a kormányzat népszerűségét, leginkább azonban politikai apátia keltésére alkalmas azokban a rétegekben, amelyeket a Fidesz szeretne távol tartani a választásoktól.

 

A vita elfojtása

 

Az eddigi kampány érdekessége, hogy a Fidesz nem állítja annyira előtérbe Orbán Viktort, mint az MSZP Gyurcsány Ferencet. Orbán Viktor arcképe egyelőre nem szerepel óriásplakátokon, szereplései pedig 2002-höz képest jóval békésebb, visszafogottabb arculatot sugároznak. A Fidesz ugyanis tisztában van azzal, hogy a pártelnök megosztó személyiség: nem csupán a Fidesz szavazóit képes mozgósítani, de a szocialisták támogatóinak figyelmét is felhívja arra, hogy a második Orbán-kormány van készülőben. A tervezett miniszterelnök-jelölti vita körüli kezdeményezések is erről tanúskodnak, hiszen a kétszemélyes Orbán-Gyurcsány vitát a szocialisták erőltetik, míg a Fidesz – Orbánt mintegy eldugva - az első forduló előtt beérné a négy parlamenti párt listavezetőnek vitájával.

 

Ugyanakkor a szakpolitikai témákban elkezdődött választási viták során is mintha kizárólag a kormánypárti szavazók elbizonytalanítására törekedne a Fidesz. Az energiaárakról szóló Áder-Kóka vitában például a Fidesz frakcióvezetőjének az egyetlen célja az volt, hogy a 2002-es választási szocialista ígéreteket számonkérje a gazdasági miniszteren. Ezzel pedig azt üzente minden baloldali szimpatizánsnak, hogy a Fidesz újbóli kormányra kerülésétől nem kell félni. Talán ugyanezt szolgálta az Áder János piros nyakkendője is - hiszen mindegy, hogy tudatosan vagy tudattalanul, de a piros szín használatának politikai jelentősége van. Az MSZP a tavaly őszi imázskampány óta nagy hangsúlyt helyez arra, hogy a piros őket azonosítsa. (MSZP-s politikusok például egyre többször állnak a nyilvánosság elé piros pulóverben, vagy nyakkendőben.) A Fidesz ugyanennek a színnek a használatával megpróbálja elmosni ezt a különbségtételt.

 

Ellentmondásos készülődés

 

A Fidesz alacsony részvételt célzó kampánya eddig sikeresnek tűnik, hiszen minden felmérés arról tanúskodik, hogy jelenleg jóval kisebb a választási kedv, mint 2002 hasonló időszakában. Schmitt Pálnak, a Fidesz alelnökének egyik legutóbbi bejelentése a 450 ezer pártaktivista készülődéséről azonban ellentmondani látszik az eddigi stratégiának. Mert bár első látásra a nagyobbik ellenzéki párt csak minél hatékonyabban szeretné mozgósítani a saját szimpatizánsait, a 450 ezer fővel valójában mind a 8 millió választó elérhető. Ráadásul az MSZP számára is könnyen kihasználható ez a bejelentés a szocialista szavazók agresszív Fidesz-aktivistákkal való riogatására. Kérdés tehát, hogy ezúttal a Fidesz újabb kommunikációs bakijáról van-e szó, vagy a párt valóban fordítani készül kampánya eddigi menetén. A fordulatra mindenesetre két elkövetkező esemény is jó lehetőséget kínáln: az ünnepi nagygyűlés március 15-én, majd programhirdető kongresszus március 19-én.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384