Az MSZP letarolta Szabolcsot

2006-05-05

Az idei választások egyik legnagyobb meglepetését Szabolcs megye okozta. Az eredmények az MSZP-nek sikert, a Fidesz-nek nagy csalódást hoztak Magyarország egyik legnagyobb megyéjében: míg 2002-ben mindössze 2 egyéni választókerületi mandátumot szerzett a szocialista párt, idén 7 egyéni képviselőjük kerülhet a Parlamentbe.

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 2006-os országgyűlési választások első fordulójában a szavazásra jogosultak 65,57 százaléka jelent meg, ami két százalékkal maradt el az országos átlagtól. A 2002-es országgyűlési választások első fordulójában – bár az országos részvétel 70,53%-os volt – a szabolcsi szavazók az ideihez hasonló arányban jelentek meg a voksoláson. Míg 2002-ben a második fordulóban jelentősen növekedett a szavazási hajlandóság, idén közel két százalékkal csökkent.

Összességében idén a választói aktivitás alig maradt el az országos szinttől – ami azt is jelentheti: a hagyományosan egyik legalacsonyabb részvételi adatokkal jellemezhető megye nagyjából felzárkózott az országos átlaghoz.

 

 

A részvétel változása országosan és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében
Időpont Országos

Szabolcs-Szatmár-

Bereg megye

2002. első forduló 70,53 % 65,83%
2002. második forduló 73,51% 70,94%
2006. első forduló 67,83% 65,57 %
2006. második forduló 64,36% 63,63%

 

 

Területi listás eredmények

A területi mandátumok a 2002-es választási eredményekhez hasonlóan idén is azonos arányban oszlottak el a két nagy párt között. A Fidesz-KDNP és az MSZP is négy-négy képviselői helyet szerzett. A listán szoros eredmény született: az MSZP egy százalékkal szerepelt jobban, mint a Fidesz, ezzel kismértékben javított 2002-es eredményén, amikor a Fidesz két százalékkal előzte meg a szocialistákat. A kis pártok továbbra sem jutottak területi mandátumhoz Szabolcsban, és egyikük sem érte el az öt százalékos szintet – az MDF ugyanakkor jobban szerepelt a megyében, mint az SZDSZ.

 

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területi választókerületi eredményei
Párt Szavazatarány 2006 Mandátumszám 2006

Fidesz-KDNP

44,45 % 4

MSZP

45,47 % 4

SZDSZ

3,29 % 0

MDF

4,16 % 0

 

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei területi listán bejutott képviselők 2006:

 

Fidesz-KDNP: Jakab István, Mádi László Tibor, Dr. Simon Miklós, Tóth András

 

MSZP: Kárpáti Tibor, Dr. Legény Zsolt, Szabados József, Dr. Veresné Dr. Szabó Éva.

 

A megye a 2006-os országgyűlési választások egyik legnagyobb meglepetését hozta: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nagy hátrányból jelentős előnyre tett szert az MSZP. Míg 2002-ben a Fidesz 8 egyéni mandátumot szerzett, idén a pártnak csak 3 jelöltje jutott az Országgyűlésbe, a szocialisták pedig 2-ről 8-ra növelték mandátumaik számát.

Míg 2002-ben csak két képviselő jutott egyéni mandátumhoz az első fordulóban, idén már négy képviselői hely dőlt el a második forduló előtt. Vojnik Mária és Tukacs István az MSZP, Juhász Ferenc honvédelmi miniszter az MSZP-SZDSZ közös jelöltjeként, míg Czomba Sándor a Fidesz-KDNP színeiben már április 9-én biztos parlamenti hely birtokába került.

A választókerületi változások nem kapcsolódtak össze szervesen a jelöltek körében tapasztalt személycserékkel. Az ország legdélkeletibb megyéjében tapasztalt szocialista előretörést ugyanis az MSZP csak kisebb részben vezényelte le új képviselőkkel (Nagykállón és Kisvárdán), három választókerületben (Nyírbátor, Baktalórántháza, Tiszavasvári) az a jelölt fordított az eredményen, aki 2002-ben alulmaradt a küzdelemben: Veres János, Juhász Ferenc és Gazda László.

 

Pártok által megszerzett egyéni választókerületek száma

Párt 2002 2006
MSZP 2 8
Fidesz-MDF/KDNP 7 3

 

A Fidesz ezzel szemben három választókerületből, melyet sikerült megtartania, kettőben (Fehérgyarmat és Vásárosnamény) nem a 2002-ben győztes jelöltjét indította. Azon választókörzetekben azonban, melyeket az MSZP elhódított a Fidesztől, kivétel nélkül 2002-es jelöltjeit indította újra az ellenzéki párt. Érdekes összefüggés érvényesült tehát a korábban fideszes körzetekben: az „újonnan jött” képviselők többségében megtartották, a régiek viszont elvesztették választókerületüket.

A szocialisták tehát összesen öt választókerületet hódítottak el a Fidesztől; a pártnak csak Vásárosnaményben, Mátészalkán és Fehérgyarmaton egyéni képviselői helyeit. Nehéz megállapítani ugyanakkor, hogy a szocialisták előretörésében mely tényező játszott elsődleges szerepet: a térségben épülő autópályák, a fideszes országgyűlési képviselőkkel való elégedetlenség, vagy a szocialisták sikeres helyi kampánya.

 

 

Személyi változások 2002-höz képest az egyéni választókerületekben

Választókerület 2002-ben győzött 2006-ban győzött
Nyíregyháza Csabai Lászlóné (MSZP) Tukacs István (MSZP)
Tiszavasvári Dr. Karakó László (Fidesz-MDF) Juhász Ferenc (MSZP-
Nagykálló Tóth András (Fidesz-MDF) Demendi László (MSZP)
Baktalórántháza Papcsák Ferenc (Fidesz-MDF) Gazda László (MSZP)
Nyírbátor Dr. Simon Miklós (Fidesz-MDF) Dr. Veres János (MSZP)
Kisvárda Borkó Károly (Fidesz-MDF) Dr. Szép Béla (MSZP)
Vásárosnamény Balogh Gyula (Fidesz-MDF) Czomba Sándor (Fidesz-KDNP)
Fehérgyarmat Lengyel János (Fidesz-MDF) Dr. Tilki Attila (Fidesz-KDNP)

 

 

 

A 2006-os második forduló egyéni választókerületeinek eredménye

Evk. Győztes Ered-mény 2. helyezett Ered-mény 3. helyezett, eredmény
Nyíregyháza Dr. Vojnik Mária (MSZP) 50,86% Dr. Hajzer László (Fidesz-KDNP) 35,97%  
Nyíregyháza Tukacs István (MSZP) 50,83% Dr. Vinnai Győző (Fidesz-KDNP) 37,37%  
Tiszavasvári Juhász Ferenc (MSZP-SZDSZ) 53,96% Dr. Karakó László (Fidesz-KDNP) 39,33%  
Nagykálló Demendi László (MSZP) 44,94% Tóth András (Fidesz-KDNP) 43,40% Juhász Zotán (MDF-Összefogás Megyénkért) 11,66%
Baktalórántháza Gazda László (MSZP) 54,34% Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP) 45,66%  
Nyírbátor Dr. Veres János (MSZP) 52,11% Dr. Simon Miklós (Fidesz-KDNP) 47,09% Dr. Kossuth Lajos (MIÉP-Jobbik) 0,80%
Kisvárda Dr. Szép Béla (MSZP) 52,95% Dr. Oláh Albert (Fidesz-KDNP) 47,05%  
Vásárosnamény Czomba Sándor (Fidesz-KDNP) 55,87% Jüttner Csaba (SZDSZ-MSZP) 35,13%  
Mátészalka Fülöp István (Fidesz-KDNP) 52,91% Kárpáti Tibor (MSZP) 45,42% Dr. Szilágyi Dénes (MDF)
Fehérgyarmat Dr. Tilki Attila (Fidesz-KDNP) 51,58% Aranyosi László (MSZP) 45,81% Erdős Tamás (MDF-Összefogás Megyénkért) 2,61%

Vastaggal szedve az 1. fordulóban mandátumot szerzett neve

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384