A légyre durrantott alapkamat

2008-06-25

Két sikertörténet és egy meglepetés határozta meg a vizsgált hét gazdaságpolitikai diskurzusát: Magyarországra jön az EU innovációs központja és a Mercedes, a jegybank pedig rácáfolva a piaci várakozásokra szinten tartotta az alapkamatot. Az infláció elleni küzdelem bizonyosan folytatódni fog, kérdéses azonban, hogy az egyre nehezebben kiszámítható és indokolható jegybanki döntések nem bizonytalanítják-e el a piacot.

Monetáris politika 

Elemzők arra hivatkozva nem vették figyelembe Simor András korábbi kijelentését – miszerint 50-50% a kamat emelésének, illetve szinten tartásának esélye -, hogy az még a vártnál rosszabb inflációs adatok napvilágra kerülése előtt hangzott el. Ennek ellenére úgy látszik, a monetáris tanácsot nem befolyásolták sem a friss pénzromlási adatok, sem a rég nem látott elemzői konszenzus, és szinten tartotta a 8,5 százalékos kamatot. A szoros szavazati aránnyal meghozott döntés a kamatemelési várakozásokat átmenetileg lehűtötte, mégsem valószínű, hogy megállna a kamatszint 9 százalék alatt. A piacot alaposan meglepő - a forint árfolyamát viszont csak kis mértékben gyengítő - döntéssel a jegybank saját hitelességét is kockára tette, amelyet Király Júlia a portfolio.hu-nak adott nyilatkozatában sajátos szóképpel próbált menteni.

Nyilatkozó Nyilatkozat
Simor András, az MNB elnöke - A tanács többségének megítélése szerint semmilyen információ nem érkezett az utóbbi időben, ami a kamat további emelését indokolta volna.
- Sokan azt hitték, hogy a béradatok megalapozzák a kamatemelést, ám a jegybank inkább a hosszú távú trendekre figyel.
- A döntést nem a béradatok indokolták, hanem az, hogy nem látott olyan információt a tanács, ami azt mutatta volna, hogy más alappályán lenne az infláció, mint egy hónappal ezelőtt
Király Júlia, a monetáris tanács tagja  - A monetáris tanács elsősorban arra koncentrált, hogy a májusi jelentésben felrajzolt alappályán maradt-e az infláció. A szigorú monetáris kondíciók mellett úgy gondoljuk, hogy ez így van.
- Nem az a hitelesség, hogy minden légyre durrantjuk a kamatot, hanem az, hogy a piaci szereplők és a társadalom elhiszi, hogy a jegybank továbbra is az inflációs célja eléréséért küzd, vagyis szükség esetén kész további szigorításokra is. Úgy látom, hogy ebben a tegnapi döntés nem bizonytalanította el a szereplőket.
- Meglátásom szerint az inflációs célkövetéssel, vagyis középtávú céljainkkal sem ellentétes a mostani lépés. Kétségtelen, hogy érzékeltük a piac erős kamatemelési várakozását, ám ha a kamat tartása az inflációs céllal ellentétes lett volna, akkor nem így léptünk volna. A májusi közlemény a monetáris kondíciók szigorúságának fontosságát hangsúlyozta - úgy látjuk, ez a feltétel a júniusi döntés idején teljesült.
Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfoliómenedzsere  - Meglepte a piacot a jegybank. A piaci várakozás ellenére az MNB a mai kamatdöntésen 8.50%-os szinten hagyta az irányadó kamatot. A legutóbbi, a várakozásoknál rosszabb inflációs és béradatok tükrében, az inflációs kockázatokat hangsúlyozó jegybanki nyilatkozatok mellett a monetáris tanács döntése mindenképpen meglepetés. A monetáris kondíciók változatlanul hagyását jelentősen elősegíthette a forint folyamatos erősödése, az EUR/HUF árfolyam a múlt héten a 240-es szint alá ért, melyre 2003 óta nem volt példa.
- A jegybank korábban már utalt arra, hogy a monetáris kondíciók szigorúságánál együtt nézi az árfolyam és kamatszint alakulását, így a döntéshozók úgy gondolhatták, hogy a forint erősödése elegendő szigorítást jelent az inflációs kockázatokkal szemben. Az alapkamat szinten tartása ellenére az alapkamat növelési ciklusnak nincs vége. A mostani döntés azonban jó lehet arra, hogy hűtse a kamatemelési várakozásokat, és egyúttal lehetőséget adjon a jegybanknak arra, hogy az eddigi szigorítások és az erősebb forint hatását mérlegelje.
Questor - A lépés nem tűnik konzisztensnek a korábbi lépésekkel, hiszen a belső inflációs kockázatok, amelyek korábban a Tanácsot kamatemelésre ösztönözték, ma még inkább jelen vannak (várt feletti infláció és bérkiáramlás), a külső nyomás pedig egyáltalán nem látszik enyhülni.
- Amennyiben az Európai Központi Bank júliusban kamatot emel - ami jelenleg igen valószínű - akkor a csökkenő kamatláb-különbözet nyomán a hazai pénzeszközök kevéssé lesznek vonzóak. Emellett az MNB - rossz ütemű lépései miatt - elvesztheti a kontrollt az infláció felett. Ezért továbbra is fenntartjuk azon vélekedésünket, hogy a nyár során további kétszer 25 bázispontos emelésre lesz szükség.



Gazdaságpolitikai vitatémák 

A hét legfontosabb gazdaságpolitikai témái
 a Mercedes kecskeméti beruházása
 Európai Innovációs és Technológiai Intézet
 Robin Hood-adó
 üzemanyagár-növekedés



 Hosszú idő után két sikert is elkönyvelhetett a múlt héten Magyarország: Brüsszelben eldőlt, hogy Budapesten lesz az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) székhelye, illetve a Mercedes is bejelentette, hogy Kecskeméten építi fel következő gyárát. A 200 milliárd forint értékű zöldmezős beruházás, amely 2500 főt foglalkoztathat közvetlenül, a legnagyobb külföldi beruházás lesz Magyarországon, és mint ilyen, az ellenzék számára sem támadható - kisebb kritikát csak az állami támogatás egyelőre nem pontosan meghatározott mértéke kapott. 

A Fidesz az üzemanyagár-növekedés elleni intézkedések hiányával támadta inkább a kormányt, amely problémára a Robin Hood-adó (az energiacégek rendkívüli profitját lefölöző adó) bevezetését mérlegeli a Pénzügyminisztérium, ennek gyors bevezetésére azonban majdnem olyan kicsi az esély, mint az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentésére. A tervezett adó rengeteg kérdést felvet, fejlesztés-visszafogó hatása miatt nemzetgazdasági szinten kérdéses a pozitív hatása.

Nyilatkozó / Nyilatkozat témája Nyilatkozat
Gyurcsány Ferenc, miniszterelnök-pártelnök, MSZP / a Mercedes kecskeméti beruházása  - A magyarországi Mercedes-beruházásnak adandó magyar támogatás négy év alatt meg fog térülni azokból az adóbevételekből, amelyek a támogatás révén megvalósuló beruházásból származnak majd. Vagyis a legközvetlenebb módon is olyan jó hozamú beruházást támogatunk, amelynek nem csak a hosszú távú iparpolitikai, foglalkoztatáspolitikai hatásai kedvezők, hanem mint a legegyszerűbb pénzügyi befektetés is kifejezetten kedvező Magyarország számára.
- Nem kis tétel a magyar gazdaság számára a Daimler beruházása: ha teljes kapacitással fog üzemelni a Mercedes-gyár, az önmagában 1-1,5 százalékkal növeli majd a magyar GDP-t.
- Öröm volt azt hallani, amit a velem való találkozáskor a Mercedes vezetői mondtak, hogy kivételes és példamutató volt, ahogyan a magyar kollégák kiszolgálták az ő döntéseiket: gyorsan, precízen, megbízhatóan. Az eredmény azt mutatja, hogy ebben mindenkit megvertünk. Ja, és még valami: az autópálya! Az autópálya, amely lehetővé teszi, hogy egy ilyen hatalmas kapacitású gyárat ki tudjunk szolgálni. Akik bizonytalankodtak az autópálya-építési programban, azoknak most itt a csattanós válasz.
- A német Daimler-Benz új üzemének építéséhez a befektetőknek adandó szokásos támogatási csomagot kapja, amely a beruházáshoz adójellegű kedvezményt, képzési támogatást, illetve készpénzt tartalmaz.
Budai Bernadett, kormányszóvivő / a Mercedes kecskeméti beruházása  - A szociális tárca a Munkaerő-piaci Alap képzési alapból az uniós szabályoknak megfelelően legfeljebb egymillió eurós támogatást biztosíthat a Daimler-Benz kecskeméti beruházásánál a szakmunkaerő-igény kielégítéséhez.
- A Szociális és Munkaügyi Minisztérium iránymutatásai alapján a Daimler-Benz elkészíti a képzési tervet, amely részletesen tartalmazza a munkaerő szakképzettség szerinti összetételét és képzési igényét. A tárgyalásokba a munkaügyi központ is bekapcsolódik, mivel a regisztrált álláskeresők munkaerő-piaci program keretében történő célirányos képzése rendkívül fontos a munkaerőigény biztosításához.
Varga Mihály, a Fidesz alelnöke / a Mercedes kecskeméti beruházása  - Örülünk, hogy a Mercedes-Benz Magyarországon építi fel új közép-európai üzemét, a kép azonban bonyolult. A cég képviselői is kijelentették, hogy az infrastrukturális helyzet és a nagy mennyiségben rendelkezésre álló szakképzett munkaerő miatt választották hazánkat, mert az ország makrogazdasági helyzete kevésbé indokolná, hogy mellettünk döntsenek
Gyurcsány Ferenc, miniszterelnök-pártelnök, MSZP / Európai Innovációs és Technológiai Intézet  - Büszkeséggel tölt el, hogy a döntés példátlan nemzeti összefogás eredményeképpen született és ezzel hatalmas lépést történt a tudásalapú társadalom és a fejlett Magyarország megteremtése felé. Az uniós intézmény székhelyének elnyerése jelentős szakmai és diplomáciai siker a kormány és az egész nemzet számára
- Az EIT az európai innováció középpontja lesz: feladata az unió tudományos életének irányítása, a kutatás-fejlesztés, az oktatás és az innováció összefogása. A koordinációs központ működése valószínűleg jelentős vonzerőt jelent majd a kutatásban és fejlesztésben érdekelt tőke számára, a hozzáadott érték arányának növelésével erősíti majd Magyarország versenyképességét, továbbá működésével még tovább élénkülhet a hazai konferencia-turizmus.
Bajnai Gordon, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter / Európai Innovációs és Technológiai Intézet  - Európa kutatásfejlesztési, szellemi központja lesz Budapesten az uniós tagországok minisztereinek szerdai döntésének köszönhetően. Nemcsak az ország, hanem egész Európa számára fontos döntésről van szó, mert ahhoz a célhoz, hogy az EU a világ legdinamikusabban fejlődő gazdaságává váljon, a kutatás-fejlesztésen, az innováción, a magas hozzáadott értékű technológiák megvalósításán át vezet az út, ebben pedig kulcsszerepe lesz az intézetnek.
- Magyarország számára külön előnyt jelent, hogy az EIT székhelyeként vonzerő lehet, újabb cégek kereshetik helyszínként Budapestet és az országot. A magyar egyetemeknek is nagy lehetőséget jelent, hogy ajánlataikat ezzel az adottsággal erősítsék meg.
Bajnai Gordon, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter / nagyberuházási programok  - Az első nyolc európai uniós tagország közé került Magyarország azzal, hogy a kormány jóváhagyta az első, úgynevezett nagyberuházási programokat a 2007-2013 közötti tervezési időszakra, mondta ki
- Megszületett az első két, uniós forrásból finanszírozott nagyberuházás programja (a debreceni villamoshálózattal kapcsolatos és a Közép-Duna vidéki hulladékgazdálkodási tervezet), amelyek napokon belül eljuthatnak az Európai Bizottsághoz. Heteken belül újabb hasonló jóváhagyásokra kerül sor. Még idén döntés is születhet az uniós támogatásról Brüsszelben, de ezt nem is kell megvárni a beruházások elindításához, annál is kevésbé, mert a kormány már előzetesen is egyeztetett az uniós szervekkel.
Gyurcsány Ferenc, miniszterelnök-pártelnök, MSZP / Robin Hood-adó  - Az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozóján a drámaian növekvő energiaárak ügyében nem tabu az adókérdések semmilyen vonatkozása, meg lehet vitatni mind az áfa, mind a jövedéki adó, mind pedig a Robin Hood-adó kérdését.
- Magyarország álláspontja azon tagországokéhoz áll közelebb, amelyek szerint az élelmiszer- és energiaárak emelkedése olyan terhet ró a háztartásokra és egyes szektorokra, hogy azok összeroppanhatnak. Ezért ebben az ügyben nem elegendők a szokásos alkalmazkodási eszközök.
Veres János pénzügyminiszter / Robin Hood-adó  - Magyarországon is érdemes foglalkozni az úgynevezett Robin Hood-adó bevezetésével, amely az energiaipari cégek irreálisan magas energiaárakból származó extraprofitját adóztatná meg, az abból származó bevételt pedig szociális kompenzációra - elsősorban távhőtámogatásra - használnák fel.
- Az új különadó a Magyarországon energetikával foglalkozó néhány száz cégre terjedne ki, és mértékét úgy kellene megállapítani, hogy ne fogja vissza a beruházásokat, ne legyen árnövelő hatású, és ne torzítsa a piacot.
- Az élelmiszerárak áfacsökkentéssel való kompenzálására azonban nincs lehetőség.
Varga Mihály, a Fidesz alelnöke / üzemanyagár-növekedés - A kormány semmit nem tett, hogy az üzemanyagár-növekedés hatását kivédje, pedig erre számos recept van, és ilyen esetben csak a kabinet tud cselekvően fellépni. A kormány csak kifogásokat keres, miközben Veres János pénzügyminiszter azt mondja, nem keletkezik többletbevétel a magas üzemanyagárakból.
- Becslések szerint 30 milliárd forinttal több folyik be az államkasszába a magasabb üzemanyag- és gázárak miatt. Van tehát mozgástér és lehetőség, hogy a kormány tegyen az üzemanyagárak növekedése ellenében, és próbálja kezelni a problémát.
- Ahogy azt már a Fidesz hetekkel ezelőtt bejelentette, tárgyalásokba kezdünk a magyar fuvarozók érdekképviseleteivel. Miután a kormány is így tett, kivártunk, nem akartuk megzavarni ezeket a tárgyalásokat, most viszont a kormány tehetetlensége arra ösztönzi a Fideszt, hogy ne várjon tovább.

Elemzői kommentárok
Elemzői kommentárok

Mind az Ecostat, mind a GKI szerint az élénkülés jelei mutatkoznak a magyar gazdaságban, a 3 százalékos növekedés belátható távolságba került. A 2008-as pénzromlást mindkét intézet (a múlt héten módosított Kopint-Tárki-prognózissal szintén összhangban) 6,5 százalékon várja, a 3 százalékos jegybanki inflációs célt azonban jövőre is csak 1,4 százalékponttal közelíthetjük meg.

Elemző Legfontosabb állítások
Ecostat  - Az elmúlt másfél évben a magyar gazdaságpolitikában és a gazdaság fejlődésében jelentős irányváltás történt; a magyar gazdaságban 2008-tól az élénkülés jelei mutatkoznak, a GDP növekedési üteme az év során fokozatosan emelkedik, elérheti a 2,5-2,7%-ot.
- A gazdaság élénkülése a jövő évben folytatódik, a bruttó hazai termék volumene 2009-ben 3,2%-kal növekszik. A konvergenciaprogramban vállaltnál gyorsabban csökken a hiány, 2008-ban az előirányzott mértékben, esetleg azt meghaladóan mérséklődik az államháztartási deficit., 2009-ben pedig a bruttó hazai termék 3,2 százalékára mérséklődhet.
- Az élelmiszerek, az üzemanyagok és egyéb nyersanyagok világpiaci árának robosztus növekedésének következtében a következő években tartósan magas élelmiszer- és nyersanyagárakra kell számítani. Magyarországon mindeközben az elmúlt másfél év inflációs sokkjai jövőre is éreztetik hatásukat, így 2008-ra 6,5 százalékos, 2009-re 4,4 százalékos fogyasztói áremelkedés prognosztizálható.
GKI  - A GKI előrejelzése szerint a deficit kisebb lesz a törvényben jóváhagyott 4%-nál, valószínűleg 3,8% körül lesz. Így Magyarország már idén az úgynevezett túlzott deficit eljárás megszüntetésének közelébe ér, sőt akár teljesítheti is ezt a maastrichti kritériumot. Azonban így is valószínűleg nálunk lesz a legmagasabb államháztartási hiány az EU-ban.
- Az elsődleges mérleg szerény aktívummal zár. Az államadósság a tavalyi 66% körül alakul, kedvező esetben minimálisan csökken. A finanszírozásban emelkedik a deviza aránya.
- A gazdasági növekedés üteme 2008-ban számottevően gyorsul a tavalyi nagyon lassúhoz képest. A második negyedévben még csak 2-3% közötti, a harmadik-negyedik negyedévben 3,5-4% közötti dinamika várható. Az év egészében 3%-os GDP-növekedéssel számolunk. A magyar gazdaság 2008-ban elkezd visszatérni egy normális fejlődési pályára, dinamikája meghaladja az EU átlagát, de még mindig lényegesen alacsonyabb lesz a térség országainál.
- Az infláció fő hajtóereje 2008-ban már nem a kiigazítás, hanem a világpiaci energia-, nyersanyag- és élelmiszerárak növekedése. Az éves átlagos infláció 6,5%-ra, az év végi árindex pedig 5,5%-ra mérséklődik. A világ többi részéhez hasonlóan a magyar inflációs (dezinflációs) pálya is feljebb tolódott; ez sem fiskális, sem monetáris eszközökkel nem kezelhető eredményesen.
- A foglalkoztatás 2008-ban stagnál vagy kicsit csökken. A költségvetési szektorban tovább folytatódik a visszaesés, az üzleti szférában viszont alig érzékelhető emelkedés valószínűsíthető. A munkanélküliségi ráta az év átlagában 7,6%-os, a tavalyihoz képest enyhén növekvő, az év elejeihez képest viszont némileg csökkenő lesz.

Gazdasági mutatók
Gazdasági mutatók 

Bár csökkent a lakosság természetes fogyásának üteme, ha a tendenciák nem változnak, néhány éven belül tízmillió alá csökkenhet a magyar népesség; pontos adatok csak a 2011-es népszámláláskor várhatók. Érzékelhetetlen mértékben, de a január-áprilisi időszakban nőttek a reálbérek az előző év azonos időszakához képest.

Mutató fajtája Adatok
Népmozgalom,
KSH (2008. január-április)
 - Az előzetes adatok szerint 2008 első négy hónapjában 31 774 gyermek született, 3,2 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Az elhunytak száma 45 301 volt, ami 1,9 százalékos csökkenést jelent 2007 január–áprilisához képest.
- A születésszám emelkedése és a halálozások csökkenése következtében a természetes fogyás a 2007. január–áprilisi 15 379-cel szemben 2008 első négy hónapjában 13 527 fő volt. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 9000 fővel csökkent. Eszerint a népesség lélekszáma az időszak végén 10 millió 36 ezer fő volt.
- Az előzetes adatok szerint 2008 első négy hónapjában 31 774 gyermek született, 3,2 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Az elhunytak száma 45 301 volt, ami 1,9 százalékos csökkenést jelent 2007 január–áprilisához képest. A természetes fogyás 13 527 fő volt, kevesebb az egy évvel korábbinál. A népesség becsült lélekszáma az időszak végén 10 millió 36 ezer fő volt.
Létszám és kereset a nemzetgazdaságban,
KSH (2008. január-április)
 - A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma 2008. január–áprilisban átlagosan 2 millió 745 ezer volt. A bruttó átlagkeresetek összességében 7,5%-kal, a nettó átlagkeresetek 6,9%-kal haladták meg az egy évvel korábbit. A január–áprilisi reálkereset (a fogyasztóiár-index 6,8%-os növekedése mellett) 0,1%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384