Nagykoalíció irányíthat Pécsett is

2009-05-13

Páva Zsolt elsöprő többségű győzelmével Pécs városát fideszes polgármester és MSZP-SZDSZ közgyűlési többség irányítja. Nagykoalíciós helyzet alakult ki tehát a városban, ahogy Baranya megyében is egy évvel ezelőtt: a megyei közgyűlési többség megszűntével akkor a Fidesz és az MSZP közösen fogadta el az idei évre szóló költségvetést. Miközben tehát az országos politikában természetszerűleg a Fidesz-MSZP erőviszony és szembenállás kerül előtérbe, addig helyi szinten az együttműködés kényszere a meghatározó. Az egymástól való elzárkózás hiánya ráadásul megmutatkozik a választók szintjén is, mivel a választás adataiból az valószínűsíthető, hogy a 2006-ban még a szocialistákat támogató bázis mintegy 30 százaléka a Fidesz jelöltjét támogatta.

A pécsi polgármester-választás az előző helyi választások eredményeit figyelembe véve meglepően nagyarányú Fidesz-győzelmet hozott. Az eredmény gyakorlatilag igazolta a közvélemény-kutatásokban megjelenő Fidesz-főlényt, ami azt mutatja, hogy az országos politikai hangulat rányomta a bélyegét a helyi választásra. Bár a pécsi választás eredményéből közvetlen következtetést ennek ellenére sem lehet levonni az országos politikai tendenciákra vonatkozólag, az eredménynek több vonatkozásban is fontos hatása lesz a politikai folyamatokra.

Az MSZP politikusait a választások elbizonytalaníthatják és felerősödhet a kormány programjának „szociális ellensúlyozására” vonatkozó szocialista törekvés, ami a kormányzati hiánycélra nézve is fenyegetést jelent. Az eddig a kormányprogram mögé egységesen felsorakozni látszó szocialisták között látványosabbá válhat a megosztottság, ami viszont tovább ronthatja a párt esélyeit arra, hogy a kampányban megszólíthassa saját potenciális választóit. Ha viszont a szocialisták megpróbálnak kihátrálni a program mögül, akkor a következő parlamenti választáson könnyen még nehezebb helyzetben találhatják magukat. A korábban pécsi választókerületét fölényesen „hozó” Szili kudarca viszont érvet szolgáltat az MSZP egyéni körzetekben induló politikusai számára is, hogy tartsanak ki 2010-ig, hiszen az egyéni megmérettetésben egy mostani választáson szinte biztosan alulmaradnának.

A Fidesz oldalán a választás megerősíti az egységes jobboldal kialakítására vonatkozó stratégiáját. Nem véletlen, hogy Orbán Viktor pártelnök személyesen, sajtótájékoztatón kommentálta az eredményeket, és demonstrálta a „Fidesz-KDNP Szövetség minden más parlamenti politikai erővel szemben” képlet életképességét. Az eredmények után így még valószínűbb, hogy az EP-kampányban a Fidesz leginkább a Jobbik kiszorítására törekszik majd.

Bár már maga a kampány is sokban ártott Szili Katalin imázsának, az államfőválasztás 2005-ös kudarca utáni újabb vereség tovább rontja a politikusról kialakult képet, és ez rontja annak lehetőségét is, hogy saját pártjában újraépítse magát erős pártpolitikusként. Az MSZP-ben elveszett az az illúzió, hogy a jobboldalt is megszólítani képes Szili Katalin a kampányban olyan „csodafegyver”lehet, akivel meg lehet állítani a szocialisták gyengülését. Az eredmények értelmezése is felerősítheti a konfliktust Szili Katalin és pártja között, ezt vetíti például előre azon korábbi nyilatkozatai, melyekben Szili előzetesen is pártjára tolta a felelősséget a vereség miatt.

A győztes Páva Zsolt szempontjából fontos kérdés, hogy másfél év alatt milyen eredményeket tud majd felmutatni, illetve az, hogy miként tud majd együttműködni a baloldali közgyűlési többséggel. Páva Zsolt elsöprő többségű győzelmével Pécs városát ugyanis fideszes polgármester és MSZP-SZDSZ közgyűlési többség irányítja. Nagykoalíciós helyzet alakult ki tehát a városban, ahogy Baranya megyében is egy évvel ezelőtt: a megyei közgyűlési többség megszűntével akkor a Fidesz és az MSZP közösen fogadta el az idei évre szóló költségvetést.

 

Forrás: Országos Választási Iroda, MTI (a 2009-es adatok az előzetes eredményt tükrözik) 


Az együttműködést a választói magatartás is kikényszerítheti. A pécsi polgármester-választás – legalábbis helyben – megkérdőjelezi ugyanis azt a közvélekedést, miszerint a Fidesz hatalmas előnye abból fakad, hogy a szocialista szavazók a bizonytalanok, illetve a szavazási hajlandóságot nem mutatók táborába kerültek. A 2006-os választáshoz képest ugyanis alig 3 százalékponttal volt alacsonyabb a részvétel, mégis földcsuszamlásszerű elmozdulás történt a Fidesz javára. Jóval valószínűbb, hogy a részvételcsökkenés a 2006-ban az MDF-re és az SZDSZ-re szavazók távolmaradásának köszönhető, tehát Szili Katalin nem bírta a két kisebb parlamenti párt szavazóinak támogatását. A szocialisták 9314 szavazatot vesztettek, a Fidesz viszont 8562-t nyert. Az adatok alapján feltételezhető, hogy – leszámítva a 3 év alatt végbement, feltehetőleg minimális demográfiai és migrációs folyamatokat –,a 2006-ban még a szocialistákat támogató bázis mintegy 30 százaléka a Fidesz jelöltjét támogatta. Ennek valószínűsége ugyanis nagyobb annál, minthogy ennyi teljesen új szavazó vett részt a választáson.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384