Ezt mutatják a közvélemény-kutatások az EP-választás előtt

2009-06-04

A májusi közvélemény-kutatások egyértelműen azt mutatják, hogy az EP-kampány utolsó hónapjában folytatódott az MSZP táborának fogyatkozása. A Fidesz viszont a teljes népesség körében is tudott további támogatókat gyűjteni, a biztosan szavazó pártválasztóknak pedig közel 70 százaléka szavazna rájuk. Az SZDSZ és az MDF nem tud elmozdulni a 1-3 százalékos szintről, a Jobbik ugyanakkor stabilizálta 4-7 százalékos támogatottságát. A radikális párt így annak ellenére is mandátumhoz juthat az Európai Parlamentben, hogy – a legfrissebb kutatások szerint – a részvételi arány meghaladhatja a 40 százalékot.

A májusban készült felmérések szerint az EP-kampány, valamint a Bajnai-kormány eddig elfogadott és tervezett intézkedései tovább gyengítették a kormánypárt pozíciót a választók körében. A Századvég-Forsense mindössze 10 százalékos támogatottságot mért az összes megkérdezett esetében, de a biztosan szavazó, pártot választani tudók között is mintegy 20 százalékra becsülhető a párt bázisa.

1. Táblázat: Elsődleges pártpreferenciák 2009 májusában négy intézet adatai alapján (%, zárójelben az előző hónaphoz képest mutatott változás)

 

Intézet

Medián

Századvég-Forsense

Szonda-Ipsos

Tárki

Választókorú lakosság (Teljes népesség)

Fidesz-MPSZ

44 (-) 35 (+5) 38 (+2) 37 (+1)

MSZP

16 (+1) 10 (-1) 11 (-2) 13 (+2)

SZDSZ

  1 (-) 2 (-) 2 (-1)

MDF

  2 (+1) 2 (-) 2 (-)

KDNP

  - 0 (-1) -

MIÉP

  - 0 (-)

-

Jobbik 4 (+2) 3 (-) 2 (-) 3 (+1)

Egyéb

    3 (-) 2 (-3)

Nem tudja/nem válaszol

    42 (+1) 39 (-2)

Biztos szavazó pártválasztók

Fidesz-MPSZ

  71 (+1) 67 (+2) 70 (+6)

MSZP

  17 (-1) 21 (-) 17 (-5)

SZDSZ

  1 (-1) 2 (-1) 3 (-1)

MDF

 

2 (+1)

3 (+1) 1 (-1)

KDNP

 

-

0 (-1) -

MIÉP

 

-

0 (-1) -

Jobbik

 

6 (+1)

4 (-)

4 (-)

Egyéb   3 (-) 3 (-) 5 (+1)

 

2. Táblázat
:
A Fidesz és az MSZP közötti támogatásbeli különbség, 2009. május (%, zárójelben az előző hónaphoz képest mutatott változás).
 

 

Intézet

Medián

Századvég - Forsense

Szonda-Ipsos

Tárki

Választókorú lakosság (Teljes népesség)

Fidesz-MSZP különbség

28 (-1)

25 (+6)

27 (+4)

24 (-1)

Biztos szavazó pártválasztók

Fidesz-MSZP különbség

 

54 (+2)

46 (+2)

53 (+11)



1. Ábra:
Az MSZP támogatottságának alakulása 2008-09 folyamán. A Medián, a Századvég-Forsense, a Szonda Ipsos és a Tárki adatainak átlaga.

 
 


A Fidesz májusban is folytatta erősödését. A biztos szavazó pártválasztók körében támogatottsága a Századvég-Forsense és a Tárki szerint is elérte a 70 százalékot. Ez azt eredményezte, hogy a legnagyobb ellenzéki párt fél év alatt megduplázta előnyét a kormánypárttal szemben. Az összes választó között a Szonda Ipsos mérte a legnagyobb Fidesz bázist, 38 százalékot. Ez az intézet becslése szerint azt jelenti, hogy a legnagyobb ellenzéki párt tábora meghaladja a hárommillió főt.

2. Ábra: A Fidesz és az MSZP közötti támogatásbeli különbség a biztos szavazó, pártot választani tudók között 2008-09 folyamán.



Az SZDSZ és az MDF esetében folytatódott a mért támogatottság egy százalékpontos fel-le mozgása, tehát egyik párt sem tudott érdemben erősíteni. Noha az MDF a mérések szerint némileg támogatottabb, mint az SZDSZ, mindkét párt esetében sorsdöntő lehet, hogy meglehetősen passzív szimpatizánsaikat mennyire tudják mozgósítani a kampány utolsó napjaiban.

3. Ábra: A négy nagy közvélemény-kutató mérései a választókorú népesség körében.



A Jobbik májusban stabilizálni tudta bázisát, amely így továbbra is a választókorú lakosság 2-3 százalékára becsülhető. A várható választási szereplést jobban közelítő biztos szavazó pártválasztói bázison az ötszázalékos küszöb körül van, bár a Századvég-Forsense kutatása hat százalékos támogatottságot mért. A radikális párt támogatói a közvélemény-kutató intézetek szerint a legaktívabbak, így alacsony részvétel esetén meglepően jó eredményt érhet el a Jobbik.

4. Ábra: A Jobbik támogatottságának alakulása az elmúlt egy év folyamán



5. Ábra: A közvélemény-kutatások technikai adatai, valamint az MSZP és a Fidesz bázisának változása a megelőző hónaphoz képest. 




Európai Parlamenti mandátumbecslések

A közvélemény-kutató intézetek többsége május folyamán vizsgálta a lakosság várható részvételi hajlandóságát a júniusi EP választáson, és természetesen a listát állító pártok, pártszövetségek támogatottságát. Az eredmények azt mutatják, hogy a kampány növelte a részvételi hajlandóságot. Míg a hónap elején 35 százalék közelébe várták a részvételi arányt, addig a legfrissebb, május végi felmérések szerint ez akár meg is haladhatja a 40 százalékot.

A becslések alapján a Fidesz 13-16 mandátumot szerez majd, míg az MSZP 5-6 képviselői helyre számíthat. A Jobbik egy mandátuma szinte biztosra mondható. Ezt erősíti az is, hogy a nagyobb részvételi arányt prognosztizáló intézetek a párt támogatottságát is nagyobbra (7-8 %) becsülték.

A közvélemény-kutatók becslései szerint az MDF és az SZDSZ közül legfeljebb az egyik szerezhet mandátumot. Bár a felmérések szerint ennek is kicsi az esélye, a korábbi választások eredményei azt mutatják, hogy a kisebb pártok az előzetes várakozásokhoz képest jobban szoktak szerepelni.

A listát állító három további párt támogatottsága nem, vagy éppen csak, hogy mérhető. Meglepetést az okozhat, amennyiben az LMP-HP meg tudja közelíteni valamelyik parlamenti kispárt eredményét.

 
    Fidesz-KDNP MSZP Jobbik MDF SZDSZ
Gallup 
(05.02-08.)
eredmény 68 21 5 2 1
 részvétel: legalább 36 % mandátum 16 5 1 0 0
Tárki 
(05.07-20.)
eredmény 70 17 4 1 3
 részvétel: legalább 31 % mandátum 14-16 5-6 0-1 0 0
Századvég-Forsense (05.11-25.) eredmény 72 16 6 3 2
 részvétel: 33-39 % mandátum 16 5 1 0 0
Nézőpont Intézet 
(05.20-22.)
eredmény 66 14 7 6 4
 részvétel: 45-50 % mandátum 13-14 5-6 0-1 0-1 0-1
Marketing Centrum 
(05.21-26.)
eredmény 61 19 8 4 5
 részvétel: 44 % mandátum 15 5 1 0 1
Medián(05.22-26.) eredmény 60 21 7 4 4
részvétel: 37 % mandátum 16 5 1



A Tárki a CEORG együttműködés keretében vizsgálta a visegrádi országokban az EP választással kapcsolatos lakossági attitűdöket. A kutatási eredmények alapján elmondható, hogy mind a részvételi hajlandóság, mind pedig a téma iránti érdeklődés tekintetében hazánkban a legkevésbé inaktív a társadalom. 

  HU CZ PL SK
a részvételüket biztosra ígérők aránya 31 15 29 14
az EP választás iránt nagyon érdeklődők aránya 17 10 10 8

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384