Öt esélyes eltérő esélyei

2009-03-23

Bár az ajánlószelvények leadásának pénteki határideje óta sok apróság változott, a lényeg, miszerint öt politikai erőnek van esélye bejutni a parlamentbe, továbbra is fennáll.

Az elmúlt napokban az MDF jelöltállítása körüli bizonytalanság írta felül folyamatosan saját esélyeit. Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy csak Somogy és Vas megyében nem lesz területi listája az MDF-nek, ami azt jelenti, hogy 5,31%-os teljesítményt kell átlagosan nyújtania ahhoz, hogy országosan megugorja az ötszázalékos küszöböt (egyenletes részvételt feltételezve). Érdekes, hogy a tavalyi EP-választáson pontosan ennyit szerzett, ráadásul úgy, hogy a most hiányzó két megyében átlag alatti volt a támogatottsága (Somogy: 4,18%, Vas: 4,96%).

 

Jelen állás szerint mind az MDF-nek, mind az LMP-nek 91 választókerületben lesz egyéni jelöltje (az MDF esetében ebből 13 közös jelölt, illetve John Emese lehet még a 92. befutó), ami alig több mint az összes körzet fele. Ebből következik, hogy parlamentbe jutásuk esetén is jóval kevesebb töredékszavazat jut majd nekik, tehát nagyon kis létszámú, országos támogatottságukhoz képest alulreprezentált frakciót alakíthatnak majd – ha egyáltalán.

 

Az országos listával rendelkező pártok indulási esélyei


Soha ilyen kevés pártnak nem sikerült 20 területi listát állítania, mint idén. Az elmúlt öt választás jelöltállítási adataiból az is kiderül, hogy közülük legalább egy mindig elbukta a küszöb megugrását. A múlt statisztikái persze nem determinálják az LMP idei kudarcát.

 

Ahogy az MDF sikerét sem a KDNP 1990-es sikere. Először és eddig utoljára ekkor sikerült kevesebb mint húsz területi listával Országgyűlésbe kerülni, sőt további három politikai erő sem volt ettől távol akkor (3-4 százalék között teljesítettek, a küszöb pedig akkor még 4% volt csak). Az azt követő két választáson már a bejutáshoz szükséges szavazatszám felét sem érték el a 15-19 területi listával rendelkező pártok, az utóbbi két alkalommal pedig már nem is voltak ilyenek. Az MDF idei 18 listája nem elsősorban választásmatematikai okokból, sokkal inkább az LMP-vel szemben kijelölt pozíciója miatt teszi kérdésessé, hogy képes lesz-e idén is megküzdeni a küszöbbel.

 

20 területi listával rendelkező pártok (1990- 2010; vonal alatt a nem bejutott pártok)


HVK: Hazafias Választási Koalíció; Asz: Agrárszövetség; MP: Munkáspárt
*1998-ban az MDF a listás szavazatok 2,8%-át szerezte meg, parlamenti jelenlétét egyéni jelöltjeinek köszönhette
Forrás: Országos Választási Iroda, Vokscentrum

15-19 területi listával rendelkező pártok (1990- 2010; vonal alatt a nem bejutott pártok; zárójelben a területi listák száma)


Asz: Agrárszövetség; MSZDP: Magyarországi Szociáldemokrata Párt; MSZMP: Magyar Szocialista Munkáspárt (1994-es választáson már Munkáspárt); EKGP: Egyesült Kisgazdapárt; KP: Köztársaság Párt; MDNP: Magyar Demokrata Néppárt
Forrás: Országos Választási Iroda, Vokscentrum

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384