Kiábrándult baloldali szavazókhoz beszél Vona Gábor – Szélsőjobbmonitor, 2017. október

2017-11-20
  • Októberben a Jobbikkal kapcsolatos híreket az Állami Számvevőszék és az ellenzéki párt vitája uralta. Az ügyészségnél feljelentette a pártot az ÁSZ, mert szerintük a Jobbik nem szolgáltatta be a kért adatokat időben. A Jobbik szerint ugyanakkor az ÁSZ lehetetlenítette el a beszolgáltatást, és mindez fideszes utasításra történt.
  • Az MSZP-s Botka László miniszterelnök-jelöltségről való lemondása után Vona Gábor nyílt levélben próbálta megszólítani a baloldali szavazókat. A Jobbikot az egyetlen erőnek nevezte, ami sikeres kihívója lehet a Fidesznek a 2018-as választáson.
  • A szélsőjobboldali szervezetek részéről folytatódott az országjárás és a szervezetépítés, az Erő és Elszántság, a MÖM és az egykori jobbikos képviselő, Bertha Szilvia Értünk, értetek pártja is több lakossági fórumot, kisebb rendezvényt tartott. Az október 23-ai budapesti 1956-ra való megemlékezés több szervezetet is összehozott, közösen emlékezett a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, az Erő és Elszántság és a Betyársereg. Az Identitás Generáció folytatta a keleti határzárért való kampányolást, és nyitottak más országbeli hasonló szervezetek felé.

A Jobbik kampányának irányai

Októberben három fő irányba kommunikált a Jobbik. Az első célja Botka László lemondása után a kiábrándult baloldali szavazók és a nyugdíjasok megszólítása volt. A második a kormányváltás céljának hangsúlyozása, beleértve a devecseri választási győzelem felmutatását és a kormányzati korrupciós ügyek felderítésének középpontba állítását. A harmadik pedig a bérunió melletti kampány szélesítése külföldön, Szlovákiában és Horvátországban.

Vona Gábor továbbra is a Jobbik „néppártosodásának” legfőbb arca, aki egyik Facebook-posztjában nyílt levelet intézett a baloldali szavazókhoz. Ebben kiemelte, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltjének lemondása után – ha kormányváltást szeretnének – az egyedüli esély, ha a Jobbikra szavaznak. Orbán Viktort és a kormánypártokat jelölte meg közös ellenségként, akik ellen szerinte csak úgy van esélyük, ha a baloldali szavazók az ő pártjára szavaznak, és képesek erőt mutatni.

Mivel a Fidesz az előző hónapokban igyekezett lejáratni Vona Gábort és pártját a nyugdíjasok körében, októberben több lépést is tett a Jobbik, hogy ezt orvosolja. Vona Gábor Facebook-bejegyzései között nagyon sokszor megjelent az idősek iránti gesztus, október elsején például az idősek világnapja alkalmából Heves megyei nyugdíjasokat fogadott a pártelnök. A saját felületeken nagy hangsúlyt kapott a Jobbik nyugdíjas tagozata tisztségviselőinek megválasztása. A szeptember elsején már megalakult szervezet október 14-én tartotta a második kongresszusát, ahol a választás után határozatot hoztak, hogy elutasítják a Fidesz és a kormány megalázó és félrevezető kommunikációját. 

Jelentős esemény volt a Jobbik számára a devecseri időközi választás. A kampány során lezajlott lakossági fórumon Toroczkai László, valamint a svájci néppárt elnökségi tagja, John McGough is részt vett. A választáson Ferenczi Gábor kétharmados győzelmet aratott, majd úgy nyilatkozott, hogy: „Próbáltam pozitív kampányt folytatni, és ennek meglett az eredménye. Felajánlom a Jobbiknak, hogy 2018-ban vállalom, a két győztes választás után én legyek a pápai körzet kampányfőnöke. Tudom, hogyan kell legyőzni a Fideszt”.

Ezzel párhuzamosan azonban negatív kampányban is erősíteni próbált a párt. A Nemzeti Adatvédelmi és Információsszabadság Hatóság elnöke közpénznek minősítette a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány Magyar Villamos Művektől kapott támogatásainak részleteit. Ebből a pénzből finanszírozta a Jobbik szerint a pártjuk elleni lejárató plakátkampányt a CÖF. Szávay István felszólította az MVM-et, hogy 15 napon belül adják ki a dokumentumok másolatait, valamint kijelentette, hogy ha a Jobbik kormányra kerül, minden ilyen ügyet felderítenek.

Szilágyi György október 11-ei sajtótájékoztatóján Horváth Zsolt volt fideszes képviselő offshore-érdekeltségeit igyekezett feltárni, valamint Andy Vajnát, Mészáros Lőrincet, Rogán Antalt ésifjabb Orbán Győzőt a mostani rendszer offshore lovagjainak nevezte.

Tokody Marcell Gergely, a Jobbik fővárosi képviselője rámutatott a fideszes ingatlanüzletekre is, szerinte már az MSZP-n is túltesz a fideszes korrupció a fővárosban. A piaci ár töredékéért biztosít a főváros önkormányzati lakásokat különböző Fideszhez kapcsolható embereknek. Ezen a területen is elszámoltatást ígértek.

Végül pedig egy csonka bizottságot is létrehozott a Jobbik a Fidesz 2010 és 2017 közötti kampányköltéseinek vizsgálatára, miután a parlament igazságügyi bizottsága nem támogatta a hivatalos vizsgálóbizottság felállítását. Az ellenzéki párt szerint a kormánypárt a költései egyharmadát vallotta be csak az Állami Számvevőszéknek. A vizsgálat célja, hogy kiderítse, ez mennyiben befolyásolta a 2010-es és a 2014-es parlamenti választás eredményeit.

Béruniós kampány a határokon túl

Folytatta a Jobbik a béruniós kampányát. Először Szlovákiában jártak, Komáromban lakossági fórumot tartottak, amin részt vett Gyöngyösi Márton, Vona Gábor, Pallér Péter és Szávay István. Kritikák is illették az esetet, hiszen a molinókon csak szlovák nyelvű szöveg volt, ami a néppártosodás előtti Jobbiknál elképzelhetetlen lett volna.

Ezután három horvátországi helyszín következett. Splitben, Karlovacban (Károlyváros) és Rijekában (Fiume) tartottak lakossági fórumot. Az eseményeken Gyöngyösi Márton, Szávay István és Toroczkai László képviselte a Jobbikot. A kezdeményezést horvát részről a Megújulás Pártja (GO!) támogatja. Ez az új jobboldali, főként fiatalokból és egyetemistákból álló horvát párt jó kapcsolatot ápol a Jobbik Ifjúsági Tagozatával, valamint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalommal is. 

 

(Kép: https://www.facebook.com/szavayistvan)

Belföldön Schiffer András volt LMP-s politikus is aláírta és támogatásáról biztosította a kezdeményezést, október 22-én pedig egy Lisszabonban megrendezett konferencián szólalt fel a bérunió mellett.

A Jobbik programját a hónap során Vona Gábor nemzetközi sajtótájékoztatója foglalta keretbe. Az eseményen felvázolta a terveit a külföldi újságíróknak. A 2018-as választásról beszélve megerősítette, hogy szerinte esélyesek a választási győzelemre. A közvélemény-kutatások szerinte nem pontosak, mert sokan nem válaszolnak politikai kérdésre a telefonos lekérdezések során, és a Jobbik alul van mérve. Kritizálta a Fidesz politikáját, ami szerinte Soros Györgyre és a migráció kérdésére szűkült.

A Jobbik viszonya a Fidesszel és a baloldali pártokkal

Októberben sem bánt a Fidesz kesztyűs kézzel a Jobbikkal.

Nagy botrányt kavart, hogy az Állami Számvevőszéknek a Jobbik nem szolgáltatta be az ellenőrzéshez szükséges adatokat. Az ÁSZ azt állította, hogy az ellenzéki párt nem működött velük együtt, és a levélben, valamint a helyszínen kért adatokat nem kapták meg, így az ügyészséghez fordultak, és feljelentették a pártot. A Jobbik azt állítja, hogy többször egyeztettek a hivatallal, de arról nem kaptak tájékoztatást, hogy a 2017. év első felét is ellenőrzik. Az első adatbekérést teljesítették, és az ÁSZ tájékoztatta a pártot, hogy helyszíni ellenőrzés nem lesz, így csak az elektronikusan beküldött dokumentumokat nézik át. Az adatszolgáltatási felületet azonban az ÁSZ lezárta, így Volner János és Schön Péter személyesen akarta átadni azokat az Állami Számvevőszék székházánál. Ezt a hivatal megtagadta arra hivatkozva, hogy törvényellenes lenne átvenni azokat, hiszen elektronikusan kérték be. A Fidesz közleményében úgy reagált, hogy: „Magyarországon a törvényeket mindenkinek be kell tartania, még a Jobbiknak is.” Vona Gábor a Fidesz támadásának nevezte az esetet, és méltatlannak nevezte az Állami Számvevőszék munkáját, amit szerinte a Fidesz irányít. Ezek után a Fidesz-közeli Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója megemlítette, hogyha súlyos jogsértést tapasztal az ügyészség, a pártot meg is szüntethetik. Vona Gábor egy interjúban elmondta, hogy van forgatókönyve arra az esetre, ha ez megtörténne, úgy véli azonban, hogy a párt megszüntetése évek alatt folyna csak le. Ez esteben utcára hívná az embereket.

A kormány által irányított sajtó egyre több támadást intézett a Jobbik ellen a béruniós kampány kapcsán is. A Fidesz szerint az ellenzéki párt titkolja mennyi aláírás gyűlt össze, bár Gyöngyösi Márton kétszázezer feletti aláírásról beszélt. A kormányoldal szerint ráadásul a kezdeményezés eleve felesleges, hiszen az Európai Bizottság leszögezte, hogy a bérpolitika nemzeti hatáskörbe tartozik.

Kritikák illették Vona Gábor nyílt levelét is, és identitásvesztett pártnak titulálták, mivel már a baloldali szavazókat is meg szeretnék győzni. Volner János vitát kezdeményezett volna Gulyás Gergellyel, ő azonban elhárította ezt, mivel szerinte így ideje lesz a Jobbik frakcióvezetőjének arra, hogy a hatoságokkal szembeni törvényes kötelezettségeinek határidőre eleget tegyen. Az elszámoltatás a Fidesz részéről is előjött, és a választás után el szeretnék számoltatni az ellenzéki pártot a Simicska Lajos és a Jobbik vélt korrupciós ügyei miatt.

Az MSZP eközben igyekezett taszítani a Jobbikot. Molnár Gyula kijelentette, hogy: „Horn Gyula pártja nem tárgyal a szélsőjobboldallal”, így cáfolta az esteleges Jobbik-MSZP összefogást. Vona Gábor nyílt levelére Lendvai Ildikó is válaszolt a pártból. Ebben nemtetszését fejezi ki, hogy a Jobbik lecsapna a baloldali szavazókra, és hogy kormányváltó erőnek hiszi magát, valamint felelevenítette a párt szélsőjobboldali múltját.

Akik kilógtak a néppártosodásból

Október 22-ei posztjában Volner János felháborodva írt egy roma származású bűnözőről, aki nemrég szabadult a börtönből. Cinikusan megjegyezte: „Nemrég szabadult, hogy a társadalom hasznos és értékteremtő tagjává válhasson. Ugye, ezt Önök is elhiszik?” Ezek után a kommentszekcióban rasszista kommentek áradata indult meg.

 

(Kép: https://www.facebook.com/volner.janos)

Dúró Dóra kénytelen volt magyarázkodni, amikor egy sajtótájékoztatón megkérdezték tőle, hogyha a Jobbik minden magyar állampolgárt képviselni szeretne, akkor abba a melegek is beletartoznak-e. A képviselő erre úgy válaszolt: „ha valakinek ilyen a szexuális irányultsága, de úgy érzi, hogy a Jobbik képviseli az ő érdekeit, akkor örülnek neki, ha rájuk szavaz.” Szerinte azonban a szavait kiforgatták, és úgy reagált, hogy: „Minden magyar állampolgárt szeretnénk képviselni, és azokat várjuk szavazótáborunkba, akik azonosulni tudnak a Jobbik értékrendjével.” Ezek után kitért arra, hogy nem támogatja a homoszexuálisok házasságkötését, se a bejegyzett élettársi viszonyuk regisztrálását, a gyerekek örökbefogadását, és a Pride-ot is betiltaná.

 

(Kép: https://www.facebook.com/durodora/)

Szélsőjobboldali szervezetek tevékenysége

A szélsőjobboldal szervezetek októberben is a bevándorlás- és liberalizmus-ellenességre koncentráltak. Hangsúlyos volt ugyanakkor az október 23-ai megemlékezés, illetve a legtöbb szervezet a katalán függetlenségi események farvizén kiállt Székelyföld autonómiájáért.

Nagy eltérések látszottak a szervezetek között abban, hogy ki hogyan pozicionálja magát a nagy jobboldali pártokhoz (Fidesz, Jobbik) képest. A HVIM kevés említést tett más pártokról, viszont Kónyi-Kiss Botond, a HVIM egyik alelnöke az egyik szervezője volt a székely autonómiáért kiálló október 29-ei székesfehérvári rendezvénynek. Az esemény egyik főszervezője Deák Lajosné volt, fideszes képviselő, az önkormányzat határon túli magyarokkal kapcsolatos feladatokért felelős tanácsnoka. A rendezvényen mindketten beszédet mondtak.

(Sajtótájékoztató Székesfehérváron a székely autonómia napjának kapcsán. Jobbról a második Kónyi-Kiss Botond (HVIM), kép: szekesfehervar.hu)

A MÖM továbbra is a Jobbikkal működött együtt: László Attila rendszeresen a Jobbik béruniós kezdeményezésének aláírására buzdított, illetve több karitatív akciót szerveztek együtt, főleg Dél-Békésen (ruhagyűjtés, állatmenhely segítése). László Attila meg is emlékezett arról, hogy már 3 éve fogtak össze Dr. Szabó Ervinnel (Jobbik), hogy elhozzák a változást Dél-Békésben. Az Erő és elszántság a Jobbik helyét szeretné átvenni a szélsőjobboldalon, de saját értelmezésük szerint ők politikai értelemben már egy új korszellemet képviselnek. Az Identitás Generáció nem akar kötődni egy magyar párthoz sem, mert szerintük azok nem elvek, hanem populista szólamok mentén politizálnak. Az Értünk, értetek párt minden egyéb párt politikáját bírálja, szlogenjük „a hiteles párt” is erre utal.

A legnagyobb október 23-ai ’56-os megemlékezést az Erő és Elszántság szervezte, amelyen részt vett a HVIM Pest megyei tagszervezete és a Betyársereg is. A HVIM részéről Lipták Tamás szólalt fel, az Erő és elszántságtól Ábrahám Barnabás, Lantos János, László Balázs és Tyirityán Zsolt. A megemlékezés mellett saját ideológiájuk, programjuk hangsúlyozása volt a cél, illetve az ellenségkép kijelölése:

„Ahogy említettem, különböző világnézetek újrafogalmazódhatnak, egy adott világszemlélet is rendre újratermeli embertípusait. Mert be kell látnunk, hogy ez az embertípus, nevetsítve ezek a gulyásmártonok 1919-ben a proletár patkánylázadás előkészítői, ’56-ban munkásőrök, a Kádár-rendszerben közönséges spiclik, ma pedig civilnek hazudott aktivisták, emberjogvédők, NGO-aktivisták, akik azt akarják tulajdonképpen, hogy felboruljon Magyarországon a törvényes rend, megváltozzon Magyarország kulturális és etnikai arculata. Csak egyvalamit jegyezzenek meg: ahogyan az emberi természet se változik, úgy a sorsuk is hasonló lehet. Mert a történelem kereke hogyha fordul, és ha olyan helyzetet teremt, akkor ezek az alakok általában lámpavason szoktak fejjel lefelé lógni, mint 61 évvel ezelőtt az ÁVH-s elődjeik a Köztársaság téren." (Lantos János, helyszíni felvétel)

Ugyanezt a panelt mondta el egy nappal korábban Tyirityán Zsolt is a mezőkovácsházi  megemlékezésen.  

(Október 23-ai megemlékezés, kép: eroeselszantsag.net)

A HVIM több, kisebb volumenű, a tagságot célzó rendezvényt tartott. Ilyen volt a szentesi összetartás (10.07.) vagy a VII. Vitéz Vastagh György Emléktúra (10.08.). Nagyobb közönséget célzott meg az október 22-én tartott kopjafaavatás az 56-os hősök emlékére Budapesten, a budatétényi Szent István templom udvarában. Udvarnoky László plébános megszentelte a kopjafát, és Incze Béla alelnök tartott beszédet. Itt az Aryan Greens és a Hungarian Hammerskins szervezetek is koszorúztak. A HVIM határon túli tagozatai is aktívak voltak a hónapban, Erdélyben is több kisebb rendezvény zajlott, a Felvidéken pedig a HVIM helyi csoportjának támogatásával felavatták az első Horthy-szobrot, ami ellen a helyi lakosság tiltakozott.

A szélsőjobboldali szervezetek közül talán a már 3 éve fennálló MÖM az, amelyik a legkevesebbet foglalkozott a bevándorlók kérdésével, és inkább a romákat láttatta ellenségként. Folytatták a romák megfélemlítését célzó „egészségügyi sétákat”, illetve egy mogyoródi család régebbi otthonába is kivonultak, akiknek elmondásuk szerint a romák miatt kellett onnan elköltözniük. A MÖM ki akarja bérelni az ingatlant, amiből kiköltöztek. Érpatakon terveztek október 6-ai megemlékezést és lakossági fórumot, de ez a MÖM szerint az érpataki polgármester miatt meghiúsult. Közösen emlékeztek meg ’56-ról Tyirityán Zsolttal Mezőkovácsházán, az eseményt a Knights Templar International is megosztotta. A fő ellenségként a neoliberalizmust nevezték meg.

A 3 hónapja létező Erő és elszántság főleg bevándorlásellenes posztokkal, hírekkel hangolta az embereket Facebook-oldalán, amit ebben a hónapban is töröltek, de gyorsan csináltak egy újat. Folytatták szervezetépítő tevékenységüket, több lakossági fórumot tartottak, illetve elindult a Patrióta Ismeretfejlesztési Programjuk, amely a tagok képzését célozza. Ők voltak a fő szervezői az október 23-ai Corvin közi megemlékezésnek. László Balázs alelnök pár napra Londonba látogatott az európai összefogás és a hálózatépítés jegyében, itt találkozott a Magyarországról kitiltott Nick Griffinnel és James Dowsonnal. 

(László Balázs Londonban Nick Griffinnel és John Dowsonnal. kép: László Balázs Facebook oldala)

A Betyársereg több kisebb rendezvényt tartott: közös edzések, motoros kirándulások és megemlékezések. Az egyik tag, Varga Ferenc második lett a Survivor című műsorban, amihez a Betyársereg is gratulált. „Feri” utolsóként azzal az Iliásszal maradt a szigeten, aki félig líbiai származású. Feri arról mesélt, hogy Iliász eredetileg nem nagyon fért bele a nézeteibe, mert más rasszból származik, de megkedvelte, barátok lettek. A Zoom.hu-n jelent meg egy cikk arról, hogy az Iszlám Állam otthoni bombakészítésről szóló videóját mint oktatófilmet terjeszti Tyirityán Zsolt a HVIM és az Erő és elszántság tagjai között. A szervezet szerint ez egy liberális rágalomhadjárat.

Az egyéves Identitás Generációnak több, kisebb iszlámellenes akciója is volt Budapesten. „Az iszlám öl. Mondj igent a keleti határzárra” feliratú molinót lógattak ki a Budai Váralagútra és a M3-as autópálya bevezető szakaszára. Nemzetközileg is aktív volt a szervezet, az osztrák, a német és a szlovák szervezetekkel együtt vittek ellátmányt a Zsaruellátóba, hogy ezzel segítség a határon szolgálókat. Nemzetközi sajtótájékoztatót tartottak, ahol az osztrák és a francia szervezet képviselői mellett a Defend Europe is képviseltette magát. Martin Sellner az osztrák szervezetből készített online interjút Bódi Ábellel a magyar szervezetről, akcióiról, jövőjéről.

(Identitás Generáció molinója az M3-as autópálya bevezetőjénél, kép: generacio.eu)

A Knights Templar International (KTI) továbbra is több Magyarországgal kapcsolatos hírt osztott meg a Facebook-oldalán. A szervezet egyrészt James Dowson és Nick Griffin kitiltása ellen kampányolt a közelgő bírósági tárgyalások előtt, ezzel párhuzamosan pedig Orbán Viktor bevándorlásellenes politikáját magasztalta. James Dowson egy videót töltött fel, amiben a kitiltásáról és a tárgyalásáról mesélt. Ügyvédje, Gaudi-Nagy Tamás elmondta, hogy a tárgyalás novemberre lett halasztva, Nick Griffiné pedig decemberben lesz.

Aktívan politizált októberben az egykori jobbikos parlamenti képviselő, Bertha Szilvia vezette Értünk, értetek párt. Több lakossági fórumot, sajtótájékoztatót tartottak. Indítottak egy petíciót annak érdekében, hogy pártoktól független, országos egyéni jelöltek indítására is legyen lehetőség az országos listán. Feljelentették a Magyar Helsinki Bizottságot a legfőbb ügyésznél megtévesztő névhasználat és önmeghatározásával ellentétes tevékenysége miatt.

A hónap legfontosabb eseményei:

Jobbik
  • 10.03. Állami Számvevőszék és a Jobbik vitás ügye
  • 10.05-10.30.Béruniós lakossági fórumok Szlovákiában és Horvátországban
  • 10.06. Vona Gábor nyílt levele a baloldali szavazóknak
  • 10.07. Az MSZP kijelenti, hogy nem fog össze a Jobbikkal
  • 10.15. Optimista hangvétel a kormányváltásról és a devecseri választási győzelem
HVIM
  • 10.07-08. Összetartás és VII. Vitéz Vastagh György Emléktúra (Szentes)
  • 10.22. Kopjafaavatás az ’56-os hősök emlékére Budapesten, a budatétényi Szent István templom udvarában
  • 10.23. 1956-os megemlékezés a Corvin közben, Lipták Tamás beszéde
  • 10.23-28. Erdélyi megemlékezések, ’56-os könyv bemutatója
  • 10.29. Horthy-szoboravatás, nemeshodosi református templomkert
MÖM
  • Egészségügyi séták: Budapest, Pécs, Tiszaföldvár
  • Lakossági fórum: Nyíregyháza, Csengőd
  • 10.08. Megalakult a nyíregyházi tagszervezet
  • 10.18. 3 éve alakult a MÖM
  • 10.21. ’56-os megemlékezés Végegyházán, Mezőhegyesen Dr. Szabó Ervinnel
  • 10.22. ’56-os megemlékezés Mezőkovácsházán Tyirityán Zsolttal
  • 10.25. Vezetőképző tábor, vendég: Tyirityán Zsolt
  • 10.29. Megalakult a csengődi tagszervezet
Erő és elszántság
  • Lakossági fórumok: Paks, Csókakő, Szeged, Miskolc
  • 10.17. Patrióta Ismeretfejlesztési Program első eseménye
  • 10.23. ’56-os megemlékezés, Corvin köz
  • 10.26-31. László Balázs Londonban
  • 10.29. Győri tagszervezet megalakulása
Identitás Generáció
  • 10.01. Magyar, német, szlovén és osztrák identitáriánusok vittek ellátmányt a Zsaruellátóhoz
  • 10.04. Iszlámellenes molinó kifüggesztése a Budai Váralagútra
  • 10.12. Nyílt találkozó Budapesten
  • 10.13. Iszlámellenes molinó kifüggesztése az M3-as autópálya bevezető szakaszára
  • 10.22. Sajtótájékoztató - osztrák és francia identitáriánus mozgalom, Defend Europe képviselői
  • 10.25. Martin Sellner interjúja Bódi Ábellel
Értünk, értetek
  • Lakosság fórum: Recsk, Karcag, Keszthely, Dunaújváros, Esztergom
  • 10.11. Sajtótájékoztató
  • 10.24.Petíciót a pártoktól független országos listáért
  • 10.27. Magyar Helsinki Bizottság feljelentése
  • 10.28. Sajtótájékoztató

 A monitorozást és az elemzést a Political Capital gyakornokai, Szebeni Zea és Tóth Balázs készítették.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384