A koronavírussal kapcsolatos fő narratívák a visegrádi országokban a járvány első hulláma alatt

2020-12-14

A Friedrich Naumann Foundation for Freedom támogatásával a Political Capital 2020-ban megvalósult projektjében a COVID-19 körüli narratívákat és azok hatását vizsgálta a visegrádi országokban (Csehország, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia). Nemzeti partnereink segítségével, melyek a cseh Institute for Politics and Society, a lengyel Institute of Social Safety és a szlovák Institute for Public Affairs voltak, a járvány első hulláma, azaz 2020. március és augusztus között végeztük a kutatást. Vizsgálódásunknak három fő fókusza volt: a nemzeti kontextusok, a fő narratívák és a meghozott intézkedések. A kutatás alanyai a populista radikális jobb- és szélsőjobboldali szereplők voltak, mely bizonyos esetekben kormányzati szereplőket is jelentett. A kutatáshoz a vizsgált szereplők (pártok, politikusok, véleményvezérek, szervezetek írásbeli és szóbeli nyilatkozatait, közleményeit és beszédeit használtuk.

A kutatási összefoglaló angol nyelven itt érhető el (pdf, 172KB).

Mind a négy ország nagyon hasonló, szigorú intézkedéseket hozott a járvány terjedése ellen 2020 márciusában, de Szlovákia és Csehország voltak ebben a leggyorsabbak, Magyarország például csak két hét késéssel követte őket. A járvány elleni gyakorlati védekezés mellett a lengyel és a magyar kormány hangsúlyosan törekedett politikai pozíciója és hatalma megerősítésére és az ellenzék lejáratására is. Bár az intézkedések hatására az első hullám egészségügyileg visszafogottan érintette a V4-es országokat, a gazdasági hatások annál komolyabbak voltak, elsősorban is Magyarországon.

A kutatás során öt fő narratívát azonosítottunk, melyek jelen voltak mind a négy országban. Ezek a nyugat- és demokráciaellenes, illetve kelet- és autokrácia párti narratíva, a globális kontroll narratíva, a vakcinaellenes narratíva, a bevándorlásellenes narratíva és a szkeptikus narratíva. Ezek mellett megjelent még egy erős narratíva, amely főleg Magyarországon volt jelen: az ellenzékellenes narratíva. Megfigyelhető volt, hogy míg Csehországban és Szlovákiában a beazonosított narratívákat elsősorban szélsőjobboldali szereplők, illetve álhíroldalak és dezinformációs platformok terjesztették, addig Lengyelországban és Magyarországon ezek mellett sokszor a kormánypártok és a hozzájuk kötődő média is központi szerepet játszott.

A fő narratívák és terjesztőik áttekintése

A második hullámban a narratívák egy része eltűnt, vagy háttérbe szorul (pl. a nyugat- és demokráciaellenes, illetve kelet- és autokrácia párti, valamint a bevándorlásellenes narratíva), mások viszont egyre hangsúlyosabban vannak jelen (pl. a globális kontroll, az oltásellenes és a szkeptikus narratívák).

A káros narratívák és összeesküvés-elméletek elleni fellépésben kulcsszerepe játszanak a nemzeti kormányok és hatóságok. Csak a világos, tényszerű, átlátható és proaktív kommunikáció és intézkedések erősítik az állampolgárok bizalmát, és növelik a döntések elfogadottságát.

A kutatáshoz kapcsolódó anyagok itt érhetők el:

  • Kutatási összefoglaló (angolul)
  • A narratívák fiatalokra gyakorolt hatásával foglalkozó workshop összefoglalója (angolul)
  • A narratívák önkormányzatokra és helyi közösségekre gyakorolt hatásával foglalkozó workshop összefoglalója (angolul)
  • Az első hullámban terjedő narratívákat bemutató infografika
  • A második hullámban terjedő narratívákat bemutató infografika (angolul)
  • A koronavírus-járvány hatásait bemutató infografika (angolul)
  • A teendőket, javaslatokat bemutató infografika (angolul)
  • A kutatás eredményeit bemutató podcast
  • A kutatás cseh, magyar és szlovák eredményeit bemutató podcast (angolul)
  • A kutatás eredményeit összegzó rövide videó (angolul)
  • A kutatás eredményeit bemutató cikkünk a Visegrad Insight oldalán (angolul)
  • A kutatás magyar eredméyneit bemutató cikkünk a szeged.hu-n (magyarul)
  • A kutatás cseh eremdényeit bemutató cikkünk (HlidaciPes, csehül)
  • A kutatás lengyel eredményeit bemutató cikkünk (Krytyka Polityczna, lengyelül)
  • A kutatás szlovák eredményeit bemutató cikkünk (DennikN, szlovákul)

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384