Az EP baloldala nem tudja elengedni a kubai rezsimet

2021-10-14

A kubai rezsim a koronavírus-járvány kezelése miatt 2021 júliusában kitört tömegtüntetésetek ellen kegyetlenül lépett fel: számos tüntetőt bántalmaztak, vettek őrizetbe. Erre reagálva szeptember közepén az Európai Parlament megszavazta azt a határozatot, amely elítéli Havanna antidemokratikus lépéseit, egyidejűleg felszólítja a Tanácsot, hogy vessen ki szankciókat azokra a köztisztviselőkre, akik felelősek az emberi jogsértésekért az országban. A határozatot a szavazatot leadó EP-képviselők közel kétharmada támogatta.

  • A balközép S&D frakciójában a képviselők többsége tartózkodott, a Zöldek többsége pedig nemmel szavazott – annak ellenére, hogy mindkét csoport határozottan el szokta ítélni a kubaihoz hasonló autoriter rezsimek fellépését. Az már kevésbé meglepő, hogy a szélsőbaloldali képviselők (A Baloldal) – néhány kivételtől eltekintve – a határozat ellen szavaztak.
  • Nem ez az első alkalom, hogy a baloldali frakciók nem támogattak egy a kubai szélsőbaloldali rezsimet elítélő szöveget. Az S&D egy korábbi, a kubai jogállamiságot elítélő határozat esetében még egyértelműbben fejezte ki véleményét: nemet nyomott tartózkodás helyett. A baloldal frakciói időnként hasonlóan ambivalens álláspontot képviselnek Venezuela esetében is.
  • A 2021. szeptember 16-ai határozat vitájából kiderül, hogy az S&D nem gondolja, hogy a kubai állampolgárokat sújtó szankciók segítenének a helyzeten. Más kérdés, hogy a határozatnak nincs ilyen vonzata, a javasolt büntetőintézkedések kizárólag az emberi jogsértéseket elkövető tisztviselőket érintenék. A Zöldek szószólója elmondta, a kubai kormánynak reformokat kellene bevezetnie, majd felszólította a Biden-adminisztrációt, hogy szüntesse meg a Kubával szemben bevezetett amerikai „gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi embargót”.
  • Magyarország részéről a Fidesz, a KDNP, illetve a Momentum képviselői szavaztak egy irányba: támogatták a határozatot. Az S&D-frakció többségével összhangban a DK és az MSZP képviselői tartózkodtak, a jobbikos Gyöngyösi Márton pedig nem szavazott.

Szavazatarányok az EP egyes frakcióiban

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384