Fidesz-közeli külföldi megfigyelők igazolják majd a választás tisztaságát - a Kreml mintája alapján

2022-03-31

Március végén kapott szárnyra a hír, hogy a magyar választások nemzetközi megfigyelői között jelen lesz az Ordo Iuris és a Collegium Intermarium megfigyelési missziója is. A két szervezet – az Alapjogokért Központtal teljes egyetértésben – már kritizálta is az EBESZ időközi jelentését. Rajtuk kívül is mintegy tucat olyan szervezet figyeli meg a magyar választást és népszavazást, amelyek szorosabban vagy lazábban, de kötődnek a magyar kormány(párt)hoz. Nem nehéz megjósolni, hogy többségük jelentéséből egy tökéletesen szabad és fair választás képe rajzolódik majd ki, ellensúlyozandó a választási megfigyelésben elismert szakmai múlttal rendelkező szervezetek kritikusnak ígérkező jelentéseit. 

Nemzetközi megfigyelők - valóban függetlenek?

A valasztas.hu-n közzétett lista szerint az EBESZ mellett 36 szervezet küld nemzetközi választási megfigyelőket a magyar választásokra, köztük pártok, nagykövetségek, civil szervezetek, európai pártszövetségek és frakciók is. A megfigyelőket küldő szervezetek közül az Ordo Iuris mellett legalább 14-ről elmondható, hogy baráti, szövetségesi kapcsolatban van a Fidesszel, illetve fideszes álcivil szervezetekkel. A megfigyelő szervezeteknek ez több mint kétharmada, de a megfigyelőként érkező 895 főből csak 86-ot jelent. Ugyanakkor nem valószínűsíthető, hogy mindegyik szervezet azonos szerepet játszik, vagy ugyanolyan aktívan vesz majd részt a választásokkal kapcsolatos véleményformálásban.

Zavarkeltés, validálás - a Kreml mintája alapján

A nem teljesen tiszta választások, népszavazások álfüggetlen nemzetközi választási megfigyelőkkel történő igazolása nem ismeretlen jelenség, például a Kreml stratégiájának is szerves része. A putyini állam európai szélsőjobboldali és szélsőbaloldali szervezetekből és politikusokból álló hálózatot tart fenn erre a célra, akik bármikor bevethetők politikai vagy dezinformációs akciók, aktív műveletek végrehajtására.

Az EBESZ időközi jelentését bíráló Ordo Iuris nyilatkozata, majd a Századvég arra épülő nyílt levele jól mutatják a Fidesz-közeli választási megfigyelők célját:

  1. a nemzetközileg elismert, pártatlan választási megfigyelő szervezetek szakmai véleményének, jelentéseinek megkérdőjelezését;
  2. a Fidesz narratívájának felhangosítását és függetlennek tűnő szereplőkhöz történő kiszervezését;
  3. a független szervezetek és sajtó iránti bizalom aláásását, információs zavarkeltést Magyarországon és külföldön.

 

Alább közöljük azon szervezetek listáját, amelyek közeli kapcsolatban állnak a Fidesszel vagy Fidesz-közeli szereplőkkel. Míg egyesektől (pl. Ordo Iuris) a továbbiakban is aktív dezinformációs aktivitás várható, mások részéről (pl. egyes pártszövetségek, frakciók) ez kevésbé valószínűsíthető, és lesznek, akik feltehetően elsősorban az ún. gyermekvédelmi népszavazásra fókuszálnak majd.

Szervezetek

“Civil” és “szakmai” szervezetek

  • Ordo Iuris, Collegium Intermarium és a Szövetség a Közjóért (Alliance for the Common Good) (18 fő): az Ordo Iuris és a Collegium Intermarium közös misszióval jelennek meg megfigyelőként a 2022-es magyarországi választásokon, melyet az Ordo Iuris elnöke és a misszió vezetője, Jerzy Kwasniewski a Szövetség a Közjóért tagjainak közös együttműködéseként jellemzett. Az Ordo Iuris egy lengyel ultrakonzervatív, katolikus, abortusz- és LMBTQ-ellenes szervezet, kiterjedt hálózattal és aktivitással Európa nagy részén. Magyarországon fő szövetségesével, a kormányközeli Alapjogokért Központtal 2020-ban kötöttek partnerségi megállapodást. Az Ordo Iuris 2021-ben alapította meg a Collegium Intermarium nevű egyetemet, melynek partnerségi megállapodása van Marion Maréchal Le Pen Institut de Sciences Sociales, Économiques et Politiques felsőoktatási intézményével. Az egyetemnek volt már kapcsolata Szánthó Miklóssal, az Alapjogokért Központ igazgatójával és a KESMA elnökével, Gulyás Gergellyel, Orbán Balázzsal illetve a Mathias Corvinus Collegiummal és a Danube Institute-tal is. Az Alapjogokért Központ és az Ordo Iuris együttműködésük új szintjeként 2021-ben létrehozták a Szövetség a Közjóért (Alliance for the Common Good) nemzetközi szervezetet, saját megfogalmazásuk szerint konzervatív erők összeurópai think-thank hálózatát, melynek alelnöke Szánthó Miklós.
  • Nazione Futura (6 fő): olasz konzervatív think-thank, szintén tagja a Szövetség a Közjóért nemzetközi szervezetnek. Vezetője Francesco Giubilei, aki maga is megfigyelőként vesz részt a választásokon. Giubilei 2021 májusa és augusztusa között az MCC vendégoktatójaként tartózkodott Magyarországon. Több kormányközeli médiumnak is írt vagy nyilatkozott, és az Axiómán is megjelent egy videója.
  • Alipro - Alliance Pro Rudino (3 fő): cseh családjogi szervezet, szintén a Szövetség a Közjóért tagja. A szervezet az Alapjogokért Központ és az Ordo Iuris több gender- és LMBTQ-ellenes kezdeményezéséhez is csatlakozott már. Elnöke, Jan Gregor már járt Budapesten a Szövetség alapításakor, amiről az Alapjogokért Központ számolt be.
  • Fundanción Disenso (1 fő): spanyol politikai alapítvány, amelynek egyik fontos alakja a szélsőjobboldali VOX párt elnöke, Santiago Abascal, aki számos magyar kapcsolattal rendelkezik. A szervezet egyik vezetője Eduardo Fernández Luiña, aki egy másik spanyol szervezet, a CEFAS (10 fő) megfigyelőjeként lesz jelen a választáson. Ő 2020 decemberében az MCC és a Danube Institute közös sorozata, a Patriotic Talks vendége volt, többek között Francesco Giubilei társaságában. A Fundanción Disenso részt vett a 2022. februári Conservative Political Action Conference-en (CPAC) Orlandóban, Floridában, melyről a választásokon szintén megfigyelőként megjelenő La Gacetával (2 fő) közös fényképet közölt. A konferencián Szánthó Miklós is beszédet mondott, és a CPAC-et 2022 májusában az Alapjogokért Központ elhozza Magyarországra. A La Gaceta jobboldali VOX párt közeli hírportál elismerően szokott nyilatkozni az Orbán-kormányról, többek között dicsérte családpolitikáját, amiről a magyar kormányzati irányítású média is hírt adott.
  • Observatoire du Journalisme (2 fő): francia, az újságírói elfogultságot figyelő platform, a magyar kormányközeli Transzparens Újságírásért Alapítvány társszervezete, és annak meghívására érkezett megfigyelőnek. Az Alapítványt az MCC-nél, és korábban a Mandinernél tevékenykedő Pártos Bence mellett, Claude Chollet, az Observatoire du Journalisme elnöke alapította. Chollet, aki a szervezet egyik megfigyelője is lesz, az MCC több rendezvényén volt már vendég (konferencián, az Erdélyi Politikai Iskolában). Chollet-t a héten a Mandiner nemzetközi médiaszakértőként kérdezte a hétfőn meghekkelt kormányközeli lapokkal kapcsolatban, amit ő a demokrácia elleni terrortámadásként értékelt.
  • Judicial Watch (5 fő): konzervatív amerikai szervezet. A szervezet vezetője Tom Fitton, Donald Trump elkötelezett híve. A szervezet támadta már Joe Bident, Soros Györgyöt és az LMBTQ közösséget is. A 2020-as amerikai elnökválasztás után pereskedett a választás tisztaságával kapcsolatban, és visszaélésekre hívta fel a figyelmet.

Pártok, pártszövetségek, frakciók

  • Freiheitliche Partei Österreichs (Osztrák Szabadságpárt, 2 fő): osztrák szélsőjobboldali, radikális jobboldali populista párt, az Identity and Democracy pártfrakció tagja az EP-ben. A Fidesz szövetségese. A párt korábbi vezetője, Heinz-Christian Strache egy bukását okozó titkos videóban beszélt arról, hogy Orbán Viktoréhoz hasonló médiahátteret szeretne magának kiépíteni. Ezt azzal a Heinrich Pecinával akarta lemenedzselni, aki a Népszabadság fideszes felvásárlásában is főszerepet játszott.
  • VOX (3 fő): spanyol szélsőjobboldali/radikális jobboldali populista párt, a European Conservatives and Reformists frakció tagja az EP-ben. A Fidesz szövetségese, egy éve közösen tervezik egy szélsőjobboldali/radikális jobboldali populista frakció létrehozását. Orbán Viktor többször is egyeztetett személyesen a párt vezetőjével, Santiago Abascallal, aki 2021 novemberében az Alapjogokért Központ képviselőivel is találkozott
  • Slovenian Democratic Party (Szlovén Demokrata Párt, 5 fő): Janez Janša szlovén miniszterelnök, Orbán Viktor szoros szövetségesének pártja, az Európai Néppárt frakció tagja az EP-ben. Orbán Viktor személyesen segítette a párt kampányát, Fidesz-közeli üzletemberek pedig legalább 12 millió eurót fektettek a párthoz közeli szlovén sajtóba 2017 és 2020 között.
  • European Conservatives and Reformists (Európai Konzervatívok és Reformerek, 9 fő): A lengyel Jog és Igazságosság, a spanyol VOX, az Olasz Testvériség pártot és más euroszkeptikus, radikális jobboldali populista pártokat tömörítő európai pártszövetség és EP-frakció.
  • ID Group (Identity and Democracy, Identitás és Demokrácia, 6 fő): A Matteo Salvini fémjelezte olasz Liga, a Marine Le Pen vezette francia Nemzeti Tömörülés és az Alternatíva Németországnak pártot, az osztrák Szabadságpártot és más szélsőjobboldali/radikális jobboldali populista pártokat tömörítő EP-frakció.
  • Centrist Democrat International (10 fő): 1961-ben létrehozott jobboldali pártszövetség, nemzetközi kereszténydemokrata szervezet, melynek alelnöki posztját Orbán Viktor tölti be. A szervezet 2018-ban a választások előtt Budapesten tartotta konferenciáját, melyen az elnök, Antonio Lopez Isturi a választásokhoz kapcsolódóan a Centrist Democrat International tagjainak teljes támogatásáról biztosította a miniszterelnököt.
  • European Conservatives & Democratic Alliance Group (Európai Konzervatívok és Demokratikus Szövetség Csoport, 4 fő): Jobboldali, konzervatív képviselőcsoport az Európa Tanács parlamenti közgyűlésében, amelyhez a Fidesz képviselői 2021 áprilisában csatlakoztak.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384