31. hét (2002. július 29 - augusztus 4.)

2002-08-05

A 31. héten minden témát és hírt háttérbe szorítva ismét az ügynök-ügy uralta a politikai napirendet. A téma - vasárnap kivételével - minden nap a vezető hírekben szerepelt. Érdekesség, hogy ez volt az első hét, amikor egyértelműen megjelent az ügy kapcsán egy másik szál is: az előző kormányok (politikailag releváns módon: az Orbán-kormány) érintettsége (lásd elemzésünket). A téma kapcsán mind a négy parlamenti párt több alkalommal is ingerküszöböt meghaladó megszólalást produkált: a két kisebb politikai erő, az MDF és az SZDSZ a héten kizárólag ennek a témának köszönhetően került a vezető hírekbe.


Az MSZP (összes: 12, pozitív: 3, negatív: 3) továbbra is meghatározó szereplője a napirendnek, a kilenc ingerküszöböt átlépő téma közül mindössze egyben nem voltak megszólalók. Ráadásul három output jellegű (azaz az embereket érintő) és pozitív hatású kezdeményezésük is a vezető hírekbe került: a közoktatási béremelés (amelyben ezúttal nem az SZDSZ-es miniszter, hanem államtitkára szólalt meg sikeresen), az üvegzseb program és a pénteki kormánydöntések. A negatív témákat ezen a héten a némileg aktivizálódott Fidesz vádjai jelentették: az ügynök-ügyben, az állítólagos áremelések és a pártközeli szakértők alkalmazása kapcsán.

Az SZDSZ (4, 0, 0)) a hét vezető témájában aktív maradt, elsősorban az előző kormányok érintettsége okán a héten gyakran kérdezett Mécs Imrének és az általa vezetett bizottságnak köszönhetően. Más témában azonban a liberális párt még megszólalással is alig kísérletezett a héten, napirendre pedig egyáltalán nem került.

A Fidesz-MPP (6, 0, 1) az előző heti negatív rekord (mindössze két ingerküszöböt átlépő megszólalás egy héten) után kommunikációs értelemben aktívabb lett, az ügynök témában négy alkalommal is megszólalt. Feltűnő, hogy - néhány hetes némaság után - más témában is elkezdte támadni a Fidesz a kormányt: a héten az állítólagos áremelések és a pártközeli szakértői megbízások kapcsán Varga Mihály és Deutsch Tamás által tartott sajtótájékoztatók bekerültek a vezető hírekbe.

Az MDF (3, 0, 0) továbbra is az általa kezdeményezett bizottságnak és a bizottság elnökének köszönhetőn van jelen a politikai napirenden, más témában a héten sem szólaltak meg a párt politikusai.

A parlamenten kívüli pártok a héten sem kerültek a vezető hírekbe.

A héten 17 politikus megszólalásai lépték át az ingerküszöböt (9 MSZP-s, 5 fideszes, 2 SZDSZ-es, 1 MDF-es politikus került a vezető hírekbe). A 31. hét sorrendje: 1. Gál J. Zoltán (5 megszólalás), 2. Mécs Imre (3), 3. Balogh László, Géczi József Alajos és Simicskó István (2-2).

1. sz. táblázat: Kezdeményezők és reagálók

Téma

Nap

Kezdeményező

Reagáló

Ügynök-ügy

07.29.
07.30.
07.31.
08.01.
08.02.
08.03.

MDF (3)
SZDSZ (4)

MSZP (4)
Fidesz (4)

Közoktatási béremelés

07.29.

MSZP

-

Augusztus 20.

07.29.

MSZP

-

Üvegzseb-program

07.30.

MSZP

-

Áremelés?

07.30.

Fidesz

MSZP

Orbán vagyonnyilatkozata

07.31.
08.01.

MSZP (2)

-

Kormánydöntések

08.02.

MSZP

-

MC Média szerződése

08.02.

Média

MSZP

Pártközeli szakértők?

08.03.

Fidesz

-

       


2. sz. táblázat: Aréna, Tipus, Szakpolitika

Téma

Nap

Aréna

Tipus

Szakpolitika

Ügynök-ügy

07.29.
07.30.
07.31.
08.01.
08.02.
08.03.

P
M

SZ
B

-

Közoktatási béremelés

07.29.

M

M

OKT

Augusztus 20.

07.29.

M

SZ

-

Üvegzseb-program

07.30.

M

SZ

JOG

Áremelés?

07.30.

M

M

GAZ

Orbán vagyonnyilatkozata

07.31.
08.01.

P

SZ

-

Kormánydöntések

08.02.

M

SZ
M

GAZ
EGE

MC Média szerződése

08.02.

M

SZ

-

Pártközeli szakértők?

08.03.

M

B

-

         


3. sz. táblázat: Dimenzió és hatás

Téma

Dimenzió

Pozitív

Negatív

Ügynök-ügy

P

-

MSZP
Fidesz

Közoktatási béremelés

O

MSZP

-

Augusztus 20.

P

-

-

Üvegzseb-program

O

MSZP

-

Áremelés?

O

-

MSZP

Orbán vagyonnyilatkozata

P

-

-

Kormánydöntések

O

MSZP

-

MC Média szerződése

P

-

-

Pártközeli szakértők?

P

-

MSZP

 


4. sz. táblázat: Kommunikáció és hatás

 

Híradás

Pozitív hír

Negatív hír

 

Előző 30 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Előző 30 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Előző 30 hét
összes/átlag

Aktuális hét

MSZP

264 / 8,8
(182 / 5,4)

12

42 / 1,4
(46 / 1,4)
3
42 / 1,4
(29 / 0,9)

3

SZDSZ

97 / 3,2
(114 / 3,4)

4

17 / 0,6
(25 / 0,7)
0
7 / 0,2
(10 / 0,3)

0

Fidesz-MPP

247 / 8,2
(236 / 6,9)

6

52 / 1,7
(106 / 3,1)
0
62 / 2,1
(94 / 2,7)

1

MDF
39 / 1,3
(34 / 1,0)

3

5 / 0,2
(11 / 0,3)
0
0 / 0,0
(3 / 0,1)

0

 


5. sz. táblázat: Parlamenten kívüli pártok a médiában

 

Híradás

Pozitív hír

Negatív hír

 

Előző 30 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Előző 30 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Előző 30 hét
összes/átlag

Aktuális hét

MIÉP

19 / 0,6
(25 / 0,7)
0
3 / 0,1
(3 / 0,1)
0
2 / 0,1
(6 / 0,2)

0

FKGP
6 / 0,2
(78 / 2,3)
0
3 / 0,1
(2 / 0,1)
0
1 / 0,0
(51 / 1,5)

0

Centrum

7 / 0,2

0

4 / 0,1

0

0 / 0,0

0

Új Baloldal

3 / 0,1

0

2 / 0,1

0

0 / 0,0

0

Munkáspárt

1 / 0,0

0

0 / 0,0

0

0 / 0,0

0

 

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384