Herényi Károly az MDF új frakcióvezetője

November 11-én lemondott pozíciójáról az MDF frakcióvezetője, Balsai István. A politikus, távozásának indoklásakor a pártelnökkel, Dávid Ibolyával hosszabb ideje fennálló személyes konfliktusaira és politikai nézetkülönbségeire hivatkozott. Hat nappal később a párt Herényi Károlyt, az MDF szóvivőjét és az Országgyűlés jegyzőjét választotta meg parlamenti képviselőcsoportjának vezetőjévé.
Ezzel párhuzamosan újra vizsgálódni kezdett az MDF etikai bizottsága Hende Csaba ügyében. Kuti Csaba a Veszprém megyei közgyűlés elnöke pedig megállapodást kötött a helyi MSZP-vel és SZDSZ-szel, hogy biztosítsa saját maga és pártja számára a közgyűlés elnöki pozícióját. Az MDF parlamenti frakciója nyolc esetben szavazott a kormányoldallal, a Fidesszel szemben. A demokrata fórum a szocialistákhoz és szabaddemokratákhoz hasonlóan megszavazta az EU-csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítás részletes vitára bocsátását. Az MDF képviselői többször szavaztak együtt a kormányoldallal, mint a nagyobbik ellenzéki párttal, a Fidesszel. Volt olyan indítvány, amit a kormányoldal néhány nem szavazata miatt csak az MDF-es igenekkel sikerült elfogadni. Herényi Károly, az MDF egy hete megválasztott frakcióvezetője mindezt szakmai döntésekkel magyarázta. Mától a Fidesztől függetlenül saját szakmai döntésük alapján, saját szavazási útmutatójuk szerint voksolnak a Parlamentben az MDF képviselői - nyilatkozta Herényi Károly. Herényi azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a nagyobb súlyú politikai döntések előtt továbbra is egyeztetni fognak a Fidesszel.

Tóth László szerint (Ismét a nyugodt erő?, Népszabadság, 2002. november 6.) "a kormányzás terhe alatt a koalíciós pártok sokszor nincsenek abban a helyzetben, hogy a végső döntésnél egymással szemben foglaljanak állást, még akkor sem, ha jelentős véleménykülönbség van közöttük. A Fideszre és az MDF-re most már ilyen nyomás nem nehezedik, az önkormányzati választások után esedékes helyi alkuk, megállapodások nem feltételeznek egységes és egyöntetű fellépést országos szinten. Érdemes megvizsgálni, milyen politikai döntéseket hozhat az MDF ebben az új helyzetben, amikor legalábbis feltehető, hogy politikai ízlésével egyben-másban ellenkezik a Fidesszel való együttmenetelés. A helyhatósági választásokon is megfigyelhető volt, hogy az MDF-szervezetek jelentős része szeretne végre önálló, a Fideszétől jól megkülönböztethető útra lépni. Annál is inkább, mert joggal vetődik fel a kérdés, minek a külön szervezet, minek a különállás öncélú hangoztatása, ha úgyis együtt menetelnek. A bizonytalankodók meggyőzésére, a határozatlanok megerősítésére egyetlen lehetőség van: a határozottan önálló, mérsékelt jobbközép politika nyílt vállalása. A kisebbik ellenzéki párt önálló politikája a társadalom érdeklődését akkor tudja felkelteni, ha markánsan eltér az egyre jobban radikalizálódó, sokszor nehezen követhető cikcakkokat bemutató Fidesz önző, sőt időnként durva stílusától. Önző, amikor pártérdekeket helyez a nemzet egészének érdekei elé, és durva, amikor például az ünnepeinkkel kapcsolatban sem érzi indokoltnak a visszafogottabb hangvételt. Az MDF önálló politikája akkor lehet hatékony, ha maga köré gyűjti azokat a politikai erőket, amelyek jelenleg szétforgácsolódva, esetenként az eljelentéktelenedés határán próbálkoznak bennmaradni a politikai életben. Külön-külön már nem sokat számítanak, de őket öszszefogva, velük együttműködve az MDF saját erejét jelentősen növelni tudja. A másik út, amit a Fidesz várna el tőle, a teljes beolvadás egy olyan pártba, amelyik egyre gyorsabban csúszik lefelé a lejtőn, és eközben nem is óhajt szembesülni kudarcaival és stratégiai hibáival. Az uniópárt erőltetése, a pártoktól függetlenített polgári körök mozgalma, amelyben a vezért kikiáltják és nem megválasztják, olyan utat mutat, amelyen a korábbi koalíciós partner nem követheti a Fideszt".

Tóth szerint "a társadalom mérsékelt konzervatív erői, melyek nem fogadják el az egyre radikálisabb, öncélúan kemény politizálást, ma nem találnak ízlésüknek megfelelő pártot. Az MDF viszont megteremtheti azt a hiteles politikai erőt, amely 2006-ra kormányképes alternatívává nőheti ki magát. Az MDF-nek az október 23-án tanúsított magatartása a legjobb start lehet ezen az úton. Nem túlzás azt állítani, hogy miközben felheccelt csoportok az utcán és az emlékhelyeken hangoskodtak, az MDF elnök asszonya a parlamentben az ellenzék valódi vezéreként szólt a jelenlévőkhöz, majd beszéde végeztével kezet nyújtott az államfőnek, a házelnök asszonynak és a miniszterelnöknek. A társadalom nagy többsége egyre kevésbé partner a mesterséges széttagolásban. (...) Amikor amúgy is történelmi jelentőségű döntés előtt áll az ország, hiszen az európai uniós csatlakozás küszöbére érkeztünk, történelmi bűn lenne pártérdekek martalékává tenni a korábban egységesnek látott csatlakozási hajlandóságot. A társadalom kettészakításának további erőltetése ebben a helyzetben a nemzet jövője elleni merénylet. A rendelkezésre álló időt felelős politizálással minél célszerűbben kell fölhasználni, és ennek keretében az emberek tájékozottságát a lehető legszélesebb körben minél pontosabban és hitelesebben kell megalapozni. Az ország mérsékelten gondolkodó része és a nemzet egésze egyaránt abban érdekelt, hogy egy erős és önálló politikát folytató Magyar Demokrata Fórumnak ismét széles tábora legyen a magyar társadalomban".

Tanács István szerint (A vazallus távozása, Népszabadság, 2002. november 13.) "ami nem tartozik össze, az nem is fog összenőni, legfeljebb összetartja a hatalom - amíg van. Igaz volt ugyan, hogy a XX. századi rossz hagyományok szerint a magyar jobboldal a XXI. században is nyitottnak mutatkozik a szélsőjobb felé - de az is igaz, hogy végleg sohasem 'nőtt össze' vele. A 'polgári egység', amelynek szétforgácsolódásától még lemondásakor is erősen tartott Balsai István, az MDF immár volt frakcióvezetője, valószínűleg nem teremthető meg úgy, hogy kiemelkedik egy vezér, szétdúlja, és vazallussá alázza a szövetséges pártokat. Balsai azok pártján volt, akik vazallusok akartak lenni".

Tanács szerint "a magyar jobboldal jó része még most is a körül a kérdés körül forgolódik, hogy miért nem sikerült 2002-ben Orbán Viktornak az, ami sikerült Bethlen Istvánnak 1922-ben. Ahogyan Romsics Ignác történész fogalmaz: Bethlennek sikerült az Egyesült Kisgazdapártot és a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártját felbomlasztania, részben összeolvasztania, s Egységes Pártként egy hosszú korszakon át vezérként irányítania. Csakhogy ami megtehető volt 1922-ben és közvetlenül utána, az nem tehető meg 2002-ben. Nem lehet az általános és titkos választójogot korlátozni; széles társadalmi tömegeket kizárni a választójogosultságból, bevezetni vidéken a nyílt szavazást, az ellenzéket paktummal kiszorítani jelentős társadalmi csoportok köréből. Mindezek hatását egy célzott kormányzati píárral megpróbálták ugyan helyettesíteni, de nem sikerült, és talán nem is sikerülhetett a társadalom többségét elzárni a más nézőpontú információtól. 2002-ben nem lehet korlátozott demokráciát működtetni a társadalomban, következésképpen nem lehet tartósan korlátozott demokráciát működtetni egy pártban vagy egy pártszövetségben sem. Balsai lemondása jellemző esemény abban a folyamatban, amelyben a XXI. századi Egységes Párt álma széthullik. Egy másik, közeli állomás, hogy a szétbomlasztása előtti jogaiba visszajuttatott Kereszténydemokrata Néppárt sem akar már egyesülni a Fidesszel. Varga László, Surján László, Harrach Péter is önálló politikai erőként akar együttműködni a Fidesszel. És ugyanebbe a folyamatba tartozik, hogy Orbán félig szétrontott saját pártjában is megfogalmazódik egy másfajta, a békeidőbeli fölösleges konfrontációkat kerülni igyekvő, stratégiai kérdésekben konszenzusra törekvő alapállás".

Tanács szerint "a Fidesz vezetői eddig nyilvánvalóan hittek abban: azért, mert a jobboldalnak összességében több biztos szavazata van, mint a baloldalnak, ki lehet kényszeríteni az egyakaratú, a vezéri szóra egyszerre mozduló uniópártot; hogy ez csak pártvezéri képesség és akarat kérdése, s a lengyeleknek, cseheknek, litvánoknak azért nem sikerült, mert őnekik nincs olyan karizmatikus vezetőjük, mint Orbán Viktor. Kérdés, le tud-e ezzel az illúzióval számolni a magyar jobboldal, s megtalálja-e az önálló, demokratikus pártok szabad akaraton alapuló együttműködésének formáit. Mindez érdeke az egész magyar társadalomnak is. Olyan események előtt áll az ország, amelyek közepette alapvető nemzeti érdekeket sért a belpolitikai hidegháború fenntartása, annak politikai zsarolással egybekötött igénye, hogy ne a kormány, hanem az ellenzék kormányozzon. Két kampány közötti időben egyébként sem normális állapota a demokráciának az 'egész pályás letámadás'. Balsai háttérbe szorulása, a KDNP önállósodási törekvései, néhány békülékenyebb hangú megszólalás amellett szólnak, hogy a jobboldalon mind többen látják úgy: most nem a hatalommal, hanem a saját helyzetük tisztázásával, az egymás közti konszenzus kimunkálásával kellene foglalkozniuk; a polgári egység új alapokról építhető újra, s nem folytatható ott, ahol Orbán kampánygyűléseinek végén abbamaradt".

Sebes György úgy véli (Más stílus, Népszava, 2002. november 13.) "nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy Balsai István a jobboldali egységtörekvések újabb áldozata. A frakcióvezető mögül kihátrált a frakció többsége. Ő meg - a békesség híveként - megóvta társait a konfliktustól, attól, hogy a 23 embernek szembe kelljen kerülnie egymással. Lemondott tehát. Beszélik, hogy döntésében meghatározó szerepe volt a pártelnöknek, aki értésére adta, hogy ki a főnök. Tény, hogy Balsai István az utóbbi időben többször is szembe került Dávid Ibolyával. Az is tény, hogy az elnökasszony egyetlen - ám annál sokat mondóbb - mondattal kommentálta a lemondást. 'Balsai István biztosan más stílusú munkát és feladatot, a frakció pedig más stílusú vezetőt kíván magának'. (...) A problémáknak persze Balsai távozása csak egy csekély részét oldhatja meg. Az addig rendben van, hogy a pártelnök ezentúl egy hozzá lojális frakcióvezetőre számíthat. Bízhat benne, hogy nem lesz vita alapkérdésekről, nem halad más irányba a képviselőcsoport és a pártban megkérdőjelezhetetlen marad a helye. Ugyanakkor a veszteség rovatba beírhatja második jó emberét. Aki ugyan nem állt hozzá annyira közel, mint a szép emlékű Hende Csaba - egykori helyettese a pártban és az Igazságügyi Minisztériumban -, de azért ős-MDF-es. És ez a második ember is - végső soron - ugyanazért távozik a frakció éléről, amiért az első a párt vezetéséből: a Fidesszel fenntartott meleg baráti (avagy testvéri) viszony miatt. És ki tudja, lesz-e még követőjük".

Sebes szerint "Dávid Ibolya - a közösen elvesztett, de az MDF-nek mégis sikeres - parlamenti választás után erőteljes lépéseket tett pártja önállóbbá tételéért. Kezdődött a különálló frakció megalakításával és eljutott odáig, hogy legutóbb már Orbán Viktor is elismeréssel szólt pártvezetői képességeiről. Ami különösen azért nagy szó, mert 'mind a kettő mást akar' (hogy még egy klasszikust idézzünk). A volt kormányfő azt ugyan még nem döntötte el, hogy lazább egységet - pártuniót -, vagy szorosabb kapcsot - uniópárt - akar a jobboldalon, de azt biztosan tudja, hogy a polgári erők csak együtt vehetik fel a választási siker reményében a küzdelmet a másik oldallal. Ebben az összefogásban azonban csak addig számíthat Dávid Ibolyára, amíg nem akarja az MDF-et se bekebelezni, se beolvasztani. Hende Csaba nyíltan mellé állt - kabinetfőnöke lett - és most Balsai István is megtette az első lépést felé. De az elnökasszony szilárdan tartja pozícióit az MDF élén és az utóbbi időben csak keményebb lett. Megedzették őt a harcok. A neheze pedig még csak ezután jön. Pártját igyekszik látványosan a középen tartani, gyakran mond mást, mint a Fidesz prominensei és emiatt úgy is tűnhet, mintha a szocialisták irányába tenne egy-egy apró sasszélépést. Meglehet, ez csak a látszat. Az viszont tény, hogy hiába igyekszik az antall-i alapokon újraépíteni pártját, az még mindig kicsi és várhatóan nem is nő meg jelentősen. Ebben a helyzetben pedig az önállóság megőrzése aligha ígérkezik egyszerűnek. A jövő kérdése, Balsai távozása után a frakcióvezető hívei beállnak-e a sorba a képviselőcsoportban. Ugyanennyire fontos, hogy pártjának vezető testületei elhiszik-e a pártelnöknek, lehet önálló MDF-es politika a Fidesz árnyékában is. Dávid Ibolya remek mondatával pontosan elemezte a kialakult helyzetet. És pontosan eltakarta azokat a kételyeket, amelyek bizonyosan őt is foglalkoztatják".

Herényi Károly, az MDF új parlamenti frakcióvezetője (In: Megyeri Dávid: Nincs harmadik út, Magyar Nemzet, 2002. november 19.) "ha két párt a parlament egyik oldalán mindig ugyanazt mondja, akkor valamelyik politikai erőre nincs szükség. Ha a kommunikáció mindig ugyanolyan, előbb-utóbb a választók is fölteszik ezt a kérdést. Ez nem lehet egyik politikai alakulatnak sem célja, hiszen az MDF olyan társadalmi rétegeket tud megszólítani, amelyeket a másik esetleg nem, vagy csak kevéssé. Szerintem tehát a jobboldal akkor tud igazán és eredményesen együttműködni, ha egyeztetett módon próbálja ugyanazt a kérdést megközelíteni, ám más és más aspektusból világítja meg azt. Úgy vélem, éppen ettől a többszínűségtől tudunk majd jobb eredményeket felmutatni a jövőben, mert a polgárok több hasonló gondolat között választhatnak. A megközelítés és a szempontok alapján lesz különbség a jövőben is a Fidesz-Magyar Polgári Párt és a Magyar Demokrata Fórum között, a cél azonban közös marad: a végeredménynek a jobboldal számára a legkedvezőbbnek kell lennie. Hitem szerint tehát a Fidesszel való együttműködés a jövőben ezáltal csak erősödhet. (...) Nem hiszem, hogy bármi tisztáznivaló lenne a polgári körökkel kapcsolatban. Ha ez kívülről így tűnik, az csak félreértésen alapulhat. Úgy gondolom, hogy a polgári körök igen nagy hiányt pótolnak, hiszen olyan társadalmi bázist jelentenek a jobboldal számára, amelyet a baloldal negyven év alatt ki tudott építeni a maga számára. Eddig a jobboldali politikai piramis úgy nézett ki, hogy a csúcs 'rendben volt', a választópolgárok is megtették a magukét ennek a piramisnak a tartópilléreként, ám a középső rész hiányzott. Ennek az űrnek a kitöltésére hivatottak a polgári körök, amelyek - ha értelmes célt és feladatot tudnak maguk számára kitűzni - jelentős részben hozzájárulhatnak a jobboldal eredményes szerepléséhez".

Herényi biztos benne, hogy "a radikálisabb hangvétel csak arra jó, hogy a már meglévő társadalmi bázis kötődését erősítse, ám kevéssé alkalmas a szavazótábor bővítésére. Szerintem mérsékelten, mégis határozottan kell kommunikálnunk, hogy biztosítsuk a hozzánk közel állókat az elvekhez való hűségünkről, de meg tudjuk szólítani azokat is, akik valahol a 'középmezőnyben' helyezkednek el, és akik a közvélemény-kutatóknak rendre kitérő választ adnak pártpreferenciáikat illetően. Az a tapasztalat, hogy a radikálisabb hangvétel ezeket taszítja. Az a jó stílus, ha ezeket a rétegeket is meg tudjuk szólítani, hiszen közöttük igen sokan vannak olyanok is, akik alternatíva híján, mintegy tévedésből szavaztak valamely baloldali pártra".

Bencsik András szerint (Az egységpárt szükségeségéről, Magyar Demokrata, 2002. november 21.) "miközben Orbán Viktor a polgári körös mozgalomból lassú, de annál szívósabb szervezőmunkával igyekszik ütőképes csapatot - magyarul pártot - szervezni, amely a közelgő európai uniós, majd az ezt követő újabb országgyűlési választásokon sikerrel szerepelhet, aközben az MDF parlamenti frakciójában hatalmas változás történt. Balsai István lemondott tisztségéről, s a frakció e kulcsfeladatra Herényi Károlyt, választotta meg. Onnan lehet tudni, fontos dolog történt, hogy a sajtó a lényeget nem írta meg- Balsai azért ment, mert a polgári együttműködést követte, Herényi pedig azért jött, mert ő Dávid Ibollyával egyetértésben az önállóságra helyezi a hangsúlyt. Nagy dolog ez. Már megint önálló lett az MDF".

Bencsik szerint "a tavaszi választási vereségben a sok egyéb ok mellett szerepet játszott az is, hogy a jobboldal értékes szavazatokat veszített el. Négy százalék ment el a MIÉP kiesésével, s körülbelül ugyanennyit vitt el a fantom Centrum Párt. Nem szólva a baloldal nagyüzemi választási csalógépezetéről. (...) Két út lehetséges. A jobboldali pártok szövetsége, avagy egy vadonatúj uniópárt. Az utóbbi az értelmesebb, tisztább és logikusabb, tehát sajnos több, mint biztos, hogy a politikai élet szereplői egyelőre éppen ezt zárják ki, és legföljebb laza szövetségről hajlandók beszélni. Vagy még arról sem, mint a hihetetlenül önálló MDF-frakció teszi és tenni is fogja egészen addig, amíg a leendő választások finisében ki nem derül, hogy az ősszel hét megyében megszerzett négy százalék sehogyan sem lesz elegendő alap a parlamentbe kerüléshez. Akkor majd sietve feliratkoznak megint a közös listára. De az most messze van, most egyedül szeretnének maradni: Helyes, tegyék".

Bencsik úgy véli "az úgynevezett egységpárthoz mindössze egy mély lélegzet kell, aztán egy merész elhatározás, s másnaptól működik minden. A szétverődött, lehorzsolódott polgári-nemzeti pártok egyetlen döntéssel egy olyan új és egészséges struktúrába léphetnek be, amelynek bázisát az a hihetetlentil széles és állóképes, s egyre jobban szerveződő mozgalom adja, amely az egész országot befogja. Ha a Fidesz-MPP belép az új pártba, akkor a szervezet teljes struktúrája úgy írható át az új rendszerbe, hogy ugyanakkor a rossz beidegződések kihagyhatók, illetve új elemekkel - személyekkel - bővíthetők. (...) Az MDF-frakció legújabb önállósulási manővere tökéletes pontóssággal mutatja, hogy a leépült, arcukat vesztett pártok szövetsége bizonytalan irányba vezető út. Egyéni ambíciók, emberi hiúságok késleltetik azt a kemény építkezést, amelynek eredménye egy olyan politikai erő lehetne, amely befolyásban és - ez az igazság - strukturális intelligenciában végre felvehetné a versenyt a szocialistákkal, de a posztkommunista, maffiaszerű örökségek nélkül. Szeretnétek jó magyar médiát? Akkor csináljatok egy jó pártot előbb. És lesz".

Hazafi Zoltán szerint (Csak a stílus változik, Hetek, 2002. november 22.) "a Demokrata Fórumban már az előző ciklus során is voltak törekvések a Fidesztől való távolodásra, hiszen az MDF vezette Békejobb mozgalom éppen a legdurvább Fidesz-MSZP konfliktus közepette jelentette be, hogy új hangnemet szeretne képviselni. A fő üzenetet a mérsékelt, 'békés' jobboldali attitűd jelentette volna, ha a Békejobb mozgalom nem robban szét azáltal, hogy plakátarcait a Fidesz 'kezelésbe' vette. Pusztai Erzsébetet, az MDNP elnökét, az Egészségügyi Minisztérium államtitkárát rövid úton kirúgták, Semjén Zsolt egyházügyi helyettes államtitkárt pedig hasonló tartalmú fenyegetés érte. Herényi Károlynak, aki az előzőekkel és Dávid Ibolyával együtt szerepelt a posztereken, az idei választások előtt 'rezgett a léc', hiszen az első körben a Fidesz nem kívánta, hogy a két párt közös képviselőjeköltjeként induljon. Végül 'kegyelmet kapott'. Összegezve az elmúlt ciklust, az MDF minden vitatott Fidesz-javaslatot támogatott, hűséges társának bizonyult a polgári pártnak: részt vett például a köztévé csonka kuratóriumi színjátékában, támogatta a parlament háromhetenkénti ülésrendjét, együttműködött az egyházügyi törvény megváltoztatásban. Mindezen túl a Fórum kommunikációja is sok ellenérzést váltott ki: a MIÉP egyik antiszemita kirohanása során Dávid Ibolya 'nem értett a focihoz', a tavalyi 56-os botrány során pedig az inzultált Mécs Imrét marasztalta el.
Dávid Ibolyának most újabb négy év áll rendelkezésére kidolgozni az MDF új arculatát, mivel a 'nagytestvér' Fidesz nincs abban a helyzetben, hogy ezt megakadályozza. (...) A hosszú évek óta Balsai István vezette parlamenti frakcióban viszont ellentmondásos volt a támogatottsága a Dávid Ibolya-féle vonalnak. Maga Balsai István is az elnök asszonytól eltérően nyilatkozott a 'vörös Boros', Boros Imre egykori Phare-miniszter, egykori frakciótárs ügynökügye kapcsán. Ugyancsak ellentétesen ítélte meg Orbán Viktornak az EU-csatlakozással kapcsolatosan tett kijelentéseit, és az idei 56-os emlékülésen nem vett részt, ugyanakkor aznap egy Fidesz-rendezvényre elment. Az emlékülésen egyébként a frakció többsége sem vett részt, így Dávid Ibolya öt-hat képviselővel a 'háta mögött' kisebbségben képviselte az MDF-et".

Hazafi szerint "a fordulatot, azaz az önállóságpártiak megerősödését egyértelműen az önkormányzati választásoknak, relatíve az MDF sikerét hozó eredménye okozta. Egyre többen kezdték mondogatni, hogy 'Balsai mindig és mindenben ugyanazt mondja, mint a Fidesz'. Bizalmatlansági indítványt kezdtek el körözni a parlamenti képviselők között, amelyet - információink szerint - a frakció többsége aláírt. Több forrásunk szerint az első aláíró Herényi Károly volt, de a kezdeményezést Dávid Ibolya is támogatta kézjegyével. Balsai ennek ismeretében lemondott a képviselőcsoport vezetéséről. Indoklása szerint el kívánta kerülni, hogy személye miatt pártja megosztott legyen. Helyére Herényi Károlyt, a párt szóvivőjét, a Békejobb-mozgalom egyik plakátarcát választotta meg a 23 fős frakció, méghozzá 15 igen szavazattal. A biztos többség ellenére azonban továbbra is megosztottnak tűnik a frakció. Akad olyan is, aki pár hónapot ad az új vezetőnek. A kritikusok szerint ugyanis Herényi nem elég képzett, hiszen nem rendelkezik diplomával. 'Hogyan fogja a házbizottsági üléseken képviselni az MDF álláspontját, ha nem jogvégzett és nem olyan dörzsölt, mint az egykoron budai ügyvédként praktizáló Balsai? Herényi eddig mindig egy testület álláspontját képviselte mint szóvivő, és nem neki kellett kitalálnia a stratégiát és a mondandóját' - hangzik az érvelés".

Ágh Attila politológus szerint (u.o.) "kívülről szemlélve az MDF menetrendjét három tényező határozza meg. Egyrészt a Centrum közel négyszázalékos sikere azt mutatja, hogy egy tömbpárt nem fedi le egy pólus választótáborát. Így az esetleges 'nagy' uniópárt létrehozásával szemben lehet kételyeket támasztani. Másrészt Dávid Ibolya folyamatosan mondhatja azt, hogy a Fidesz sodródik jobbra, mi maradunk a helyünkön. A harmadik: az önállóság előnyösebb, hiszen több pozíciót képes megszerezni a párt. Például, ha nem önállóak, nem tudtak volna Dávid Ibolya mellett még két embert kiküldeni az Európai Parlament ülésszakára. Az MDF esetleges megerősödése leginkább az SZDSZ-nek rossz. Az MSZP-nek is jelentene veszteséget, ugyanis készültek kutatások arról, hogy az úgynevezett középből - ami a választók 20 százalékát jelenti - egy erős MDF 10-15 százaléknyit tudna kihasítani. Ez abszolút értékben két százaléknyi veszteséget jelenthet az MSZP-nek. A témához még hozzátartozik, hogy ebben a helyzetben úgy tűnik, a 'szoclibnek' nevezett sajtó Dávid Ibolyát, Herényi Károlyt és Csapody Miklóst szereti hallgatni".

Török Gábor politológus szerint (u.o.) "elméletileg óriási lehetőség előtt áll az MDF, hiszen a Fidesz 'kinyitotta' magát a radikális jobboldali szavazók irányába, és ezzel szabadon hagyta a mérsékelt középnek nevezett 'részt'. Ezt legutóbb éppen Boros Péter fogalmazta meg valahogy úgy, hogy a Fidesz balról jobbra elhúzott az MDF feje felett. A politikai napirend alakulását elemző kutatások pedig azt mutatják, hogy az MDF akkor képes a hírekbe bekerülni, ha a Fidesszel egy kicsit konfrontál. Ez is azt mutatja, hogy a választásokig - amiről ők nem beszélhetnek - az igazi ellenfele az MDF-nek a Fidesz, s egyetlen lehetőségük, ha önálló témákat vetnek fel. Kételyeim vannak viszont, hogy ezt a lehetőséget az MDF meg tudná ragadni. Ennek az egyik oka, hogy azt tapasztalom: nincs meg az a politikai tudás, ami alkalmassá tenné az MDF-et erre. Eddig ugyanis a párt fideszesebb akart lenni a Fidesznél. Ugyan stílusban megőrizték Antall József örökségét, de tartalmi kérdésekben gyakorlatilag ugyanazt tették és képviselték, mint a Fidesz. Balsai leváltásával és Herényi kinevezésével a stílus finomodhat, de mély tartalmi változás nem várható".

Herényi Károly, az MDF parlamenti frakciójának új vezetője szerint (In: Hazafi Zsolt: Csak a stílus változik, Hetek, 2002. november 22.) "az MDF-nek nem kell magát újrapozicionálnia, hiszen már a rendszerváltás kezdetén kialakult markáns politikai értékrendje. Az elmúlt tizenkét év alatt ez semmit sem változott, talán a stílusban - amely mindig függött az aktuális vezetők stílusától és habitusától - előfordult különbség. (...) Egy pártot mindig önmagában kell megítélni. A frakcióvezetővé való választásomban nyilván közrejátszott, hogy hasonló - kommunikációs és stílusbeli - elveket vallok, mint Dávid Ibolya. Értékrendről azért nem beszélek, mert a Fórumban mindannyian - Balsai Istvántól Lezsák Sándorig - hasonló értékrend mellett köteleztük el magunkat. Szerintem azzal tudjuk a társadalmi elfogadottságunkat növelni, ha a frakció a parlamenti munkában Dávid Ibolya stílusát követi, hiszen az elnök aszszony méltán az egyik legnépszerűbb magyar politikus. A tizenkét éve tartó adok-kapokban éppen ideje, hogy megjelenjen az a nyugodt hang, amely túllép a sérelmeken, személyes ambíciókon, és az embereket igazából érdeklő lényegi kérdésekkel foglalkozik".

Herényi szerint "a kereszténydemokrata szövetséggel való kapcsolat a párt feladata. A Fidesszel való kapcsolatunkat viszont úgy kellene erősítenünk, hogy lehetőleg ne mondja mindig ugyanazt a két párt a parlamentben. Hiszen ha két párt mindenben hasonlóan vélekedik, akkor az egyikre nincs szükség. Eredményesebb lenne a jobboldali együttműködés, ha értelmes munkamegosztás alakulna ki közöttünk". Herényi úgy véli két igen fontos különbség is van az MDF és a Fidesz között: "egy: az MDF hosszú évek óta ugyanazon értékrend alapján politizál. Kettő: kitüntetett céljaink közé tartozik a határon túli magyarok érdekeinek védelme, illetve a magyar kultúra ügye. Az erős magyar identitás pártján állunk, amelyet az uniós csatlakozás során is képviselni fogunk".

Boross Péter szerint (In: Sümegi Noémi Mosolyoffenzíva, Heti Válasz, 2002. november 22.) "túlzás azt sejtetni, hogy a Balsai lemondatása mögötti fő kérdés a Fideszhez való viszony lenne. Boross szerint "politikai botorság pártegyesítésről beszélni, s a magyar választási rendszer 'aránytorzító' jellege miatt el kell hitetni a választókkal, hogy nem csak két pártban gondolkodhatnak. 'Az MDF-ben mindig is voltak viták, de mindenki önálló pártot akar. A választási együttműködést pedig nem zárja ki az, hogy az MDF más pártéletet szeretne, mint ami a Fidesz sajátos belső világában kialakult'".

Herényi Károly az MDF újonnan megválasztott frakcióvezetője azt nyilatkozta (In: Nagy Szilvia, Szép Zsuzsa: Az MDF nincs olyan rossz állapotban, Magyar Hírlap, 2002. november 23.) a választások előtt Dávid Ibolya venné át a képviselőcsoport vezetését, de ez egyenlőre nem aktuális, mert "a politikai küzdőtér legőrlőbb posztjainak egyike a frakcióvezetőé. Nem biztos, hogy a legnépszerűbb politikusunkat idő előtt be kell lökni ebbe a darálóba. (...) Nem voltak politikai nézetkülönbségek, kibékíthetetlen szembenállások, csak az én elődöm kevésbé alkalmazta azt a politikai retorikát és stílust, amelyet a párt elnöke. A közvélemény-kutatási adatok szerint pedig Dávid Ibolya politizálása elfogadottabb. Pártját akkor tudja 'vinni', ha az hasonlóan kommunikál és dolgozik, mint az elnök.
Horváth Balázs képviselő szerint abnormális, hogy a párt elnöke sokkal népszerűbb, mint maga a párt.
Szerintem is. Ezen változtatni kell. A frakció igyekszik a jövőben hasonló stílusjegyeket alkalmazni, mint amivel Dávid Ibolya él".

Herényi Károly azt nyilatkozta (Csuhaj Ildikó: 'Szükség van a Békejobb-stílusra', Népszabadság, 2002. november 23.), hogy "a demokrata fórumban nincs olyan, hogy Fidesz-közeli és nincs olyan, hogy Fidesz-távoli platform. Középutasság szintén nincs, nem lehet egyenlő távolságra politizálni a Fidesztől és az MSZP-től. Az MDF a parlament ellenzéki oldalán ül, politikai ellenfeleink - de nem ellenségeink - a kormányoldalon ülnek. Ha pedig letettük a garast az MDF önállósága mellett, annak a lehetőségét kell megtalálni, hogy az önállóságot hogyan tudjuk a legeredményesebben a jobboldal érdekei alá rendelni. Ebben vannak nézetkülönbségek, de ezek stiláris eltérések". Herényi arra a kérdésre, hogy "az is pusztán stiláris különbség volt, hogy október 23-án a parlamenti emlékülésen Dávid Ibolya a 'kötelező együttgondolkodásról' beszélt, majd kezet fogott Medgyessy Péter miniszterelnökkel is? Balsai István pedig - a Fidesz képviselőihez hasonlóan - meg sem jelent a T. Házban, s a Széna téren azt hangoztatta, hogy a 'börtönőr és a rab nem mosható össze', 'az elnyomó Kádár-rendszer működtetői nem demokraták'" azt válaszolta "Dávid Ibolya a parlamentben kemény beszédet mondott, igaz, olyan stílusban, mely illett a Ház falai közé. Balsai István pedig a Széna téren, az '56-os események kitüntetett helyén. Ha az Országházban mondott volna beszédet, nyilván mást stílusban adja elő ugyanazt a mondanivalót".

Herényi szerint "a Békejobb 2000-ben létezett, s csak egy gondolat, egy plakát volt. Ehhez képest hatalmas politikai vihart kavart, főleg jobboldalon, pedig kizárólag egy új stílus megjelenítéséről volt szó". Herényi arra a kérdésre, hogy "de ha akkor valóban létrejön az MDF, az MDNP és a kereszténydemokraták uniója, ez lett volna 'a' mérsékelt konzervatív erő, s a Fidesz óhatatlanul jobbra tolódik. Lát esélyt most egy ilyen unió létrehozására, mondjuk a kereszténydemokratákkal? Orbán Viktornak vannak pártuniós tervei" azt válaszolta "ilyen formális szerveződésre vagy unióra ma nincs szükség, az MDF-nek van egy erős parlamenti frakciója. Céljainkban nagyon határozottak, azok megvalósításában pedig rendkívül körültekintők és tapintatosak vagyunk".

Ugró Miklós szerint (Az önállóság ára, Magyar Nemzet, 2002. november 27.) "kezd formálódni a nagykoalíció. Kicsit megkésve, erősen megfogyva, látszólag értelmetlenül 1990 tavaszán sokan örültek volna az MDF és az SZDSZ koalíciójának, de a két nagy rendszerváltó párt nem tudott közös nevezőre jutni. Azóta jelentősen megritkultak a soraik, a parlamenti küszöb közelében egyensúlyoznak, de jelek szerint gyengeségükben egyre közelebb kerülnek egymáshoz. A látszat az, hogy az MSZP konok elszántsággal fenyegetően óvó szárnyai alá tereli a Magyar Demokrata Fórumot is, kiragadván a pártot a Fidesz karmaiból, vagy öleléséből - kinek hogy tetszik. Az MDF 1994-es választási veresége óta többfrontos harcot vív. Pártszakadásba torkolló küzdelmet vívott saját belső ellenzékével, keményen csatázott a jobboldali egység megteremtéséért, majd egyedi arculatának megmentéséért. A kettő között nehéz összhangot teremteni, hiszen az egységesülő jobboldalon belül az MDF kis pártként kompromisszumok sorozatára kényszerült, egészen odáig, hogy sokan már az önállóságát is megkérdőjelezték. Ha pedig egyéni hangját kereste - ilyen volt a Békejobb kezdeményezés -, akkor az egység megbontásával vádolták. Idén tavasszal természetesen a Fidesz szövetségeseként indult a választásokon, ám a vereség után a 'megbonthatatlan barátság' foszladozni kezdett. A Fidesz látványosan elbizonytalanodott, az MDF meg óvatosan kezdett kifarolni az addig oly szilárdnak hitt összefogásból. A választások után az MDF egyes vezetőiben az a meggyőződés alakult ki, hogy önállóan indulva jobb eredményt értek volna el, mint a Fidesszel közösen. Ebből nyilván arra következtetnek, hogy 2006-ban egyedül is meghatározó erőként juthatnak be a parlamentbe, ezért elkezdték építeni konstruktívan ellenzéki, szélsőségektől mentes, a politikai centrum felé tartó, jobbközép imázsukat. Az uniópárt ötletét határozottan elvetették, hiszen pivanatnyilag nem érdekük a még szorosabb együttműködés".

Ugró szerint "Balsai István frakcióvezető lemondása már jelezte, lazulnak az MDF és a Fidesz közötti kapcsolatok, s tegnap a parlamenti szavazáskor életbe lépett a Fórum új kommunikációs stratégiája. Ez abban nyilvánult meg, hogy az MDF nyolcszor szavazott együtt a kormánnyal. Egy esetben a kormány javaslatát az MDF-es szavazatok mentették meg, mert kilenc kormánypárti képviselő is ellene szavazott. A rendszerváltozás utáni parlament történetében nem ez az első ilyen eset. Annak idején az ukrán alapszerződést is az ellenzék szavazta meg, az MDF most visszaadta a kölcsönt. (Félő, hogy még kamatot is fog fizetni.) A tegnapi eseményeket nem szabad túlértékelni, felesleges lenne végletes és messzemenő következtetéseket levonni, kijelenteni, hogy az MDF az MSZP-vel akar összebútorozni. Bár ha az ilyen és hasonló gesztusok sűrűn ismétlődnek, joggal vetődhet fel a kérdés, hol a határ az ellenzékiség és a 'kommunikációs stratégia', a konstruktivitás és a lojalitás, az önálló arculat építése és a szövetcégesekkel közösen vállalt felelősség között. Ezeket az átszavazásokat az MDF által is fennen hangoztatott és hőn áhított jobboldali egység mindenképpen megsinyli. A kormánynak ez már önmagában elég nyereség. Nem érdekli, hogy az MDF közeledni akar vagy távolságot tartani, arculatot építeni vagy szövetséget rombolni, a kormány nem az MDF szavazatainak őrül, hanem annak, hogy zavart, széthúzást lát az ellenzék soraiban Ha egy jobboldali, ellenzéki párt önállósága abban nyilvánul meg, hogy együtt szavaz az MSZMP utódpártjával s annak szatelitjával, a mindenkivel szemben ellenséges SZDSZ-szel, akkor a továbbiakban felesleges értékekről, magasztos elvekről beszélni. Marad a helyezkedés, a kicsinyes érdek, a megélhetési politizálás".

Százs István szerint (Ismét nyugodt erő?, Népszava, 2002. november 27.) "a keddi nap meglepetéssorozatot hozott a parlamentben. Déli 12-ig nyolc lényeges ügyben az MDF frakciója másképp szavazott, mint a Fidesz. Azaz: több alkalommal szavazott együtt az MDF a kormánypártokkal, mint jobboldali szövetségesével. Először a foglalkoztatási törvény részletes vitára bocsátásánál szavazott a fórum a kortnánypáttokkal együtt. Ennél sokkal nagyobb súlyú, hogy a fórum az uniós alkotmánymódosítás részletes vitára bocsátására is igent mondott, holott a Fidesz kategorikus nemmel szavazott. Az pedig már igazi parlamenti szenzációnak számít, hogy a demokrata fórum aj övő évi költségvelésnél is, ahol részletes vitára bocsátásról kellett szavazni, legalábbis tartózkodott. A kedd délelőtt a Házban történteket badarság lenne az MDF pillanatnyi 'tudatzavarának' tekinteni. Ellenkezőleg: nagyon is úgy látszik, hogy egy óvatos, ámde tudatos folyamat fontos mozzanatához érkeztünk. Nyilvánvaló, hogy az MDF körültekintő elővigyázatosággal, de távolodik a Nagy Testvér Fidesztől. Kezdődött azzal, hogy a parlamentbe kerülve önálló frakciót alapítottak, és folytatódott azzal, hogy az MDF politikusai és a páll elnök asszonya tüntetően távol tartotta magát a választési vereséget kétségbe vonó és a szavazatuk újraszámlálását követelő nyári Fidesz-ámokfutástól. Az önkormányzati választásokkor az MDF már sokszor nyílt konfliktust is vállalt a Fidesszel: több helyen -ráadásul szolíd eredményt produkálva - külön indultak. Balsai ex-frakcióvezető saját bukását készítette elő, mikor frakciója többségével szemben október 23-án inkább egy radikális utcai ünnepséget, mint a Ház méltóságteljes megemlékezését választotta. A közismerten az MDF mérsékeltjei kősé tartozó Herényi Károly gyors frakcióvezetővé választása is üzenetértékű volt. (...) Az MDF vezérkara nagyon jól érzékeli, ami az október 20-i önkormányzati választások földcsuszamlásszerű Fidesz-kudarcában is nyilvánvalóvá lett: azt, hogy az utcai radikalizmustól megcsömörlött emberek sokasága nyugalomra vágyik, s elutasítja a Fidesz változatlanul vagdalkozó magatartását. Ebben a politikai szituációban az MDF számára új lehetőségek nyílnak meg: ha szolid mértékben is, de növelni tudja politikai mozgásterét. A jelek szerint az MDF elindult abba az irányba, hogy előbb-utóbb újra az antalli nyugodt erőt jelenítse meg a magyar politikában".