Krekó Péter, a Political Capital igazgatója pert nyert a 888, a Figyelő és az Origo ellen

2020-06-26

Krekó Péter, a Political Capital igazgatója még tavaly márciusban kormányközeli hírportálokat perelt be, amikor egy Kiszelly Zoltán által írt cikket (melyről később a nevét eltávolította a lap) közöltek, illetve annak valótlan állításait osztották meg. Az ügyben a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje, Tóth Balázs képviselte az elemzőt.

A Fővárosi Törvényszék első fokú ítéletében megállapította, hogy a figyelo.hu (mely lap főszerkesztője akkor Lánczi Tamás volt) kiadója megsértette Krekó Péter jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát, amikor 2019. január elején megjelent „Kinek dolgozik Krekó Péter?” című cikkében valótlanul állította a felperesről, hogy brit titkosszolgálati pszichológiai hadviselési akcióban vesz részt.

A G. Fodor Gábor főszerkesztő által vezetett 888.hu és az Origo szintén lehozták a fenti cikk állításait, ezért ezen oldalak kiadóját is elmarasztalta a bíróság.  

A bíróság az alpereseket kötelezte arra, hogy az említett cikkek címe felett tegyék közzé a bírósági ítélet jogsértést megállapító rendelkezését, és tartsák ott minimum 30 napig, illetőleg a cikk elérhetőségéig. A bíróság ezen felül az alpereseket sérelemdíj megfizetésére kötelezte.  

A kormány által irányított médiában megjelent cikkek színvonalát és megalapozottságát híven jellemzi az ítéletből vett idézet: „A bíróság felhívására az alperes képviselője úgy nyilatkozott, hogy nem tud nyilatkozatot tenni arra vonatkozóan, hogy az általa csatolt bizonyítékoknak mi a forrása”.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384