Autoriter befolyás

2016-09-08

A Political Capital az Európára gyakorolt intézményes autoriter befolyás legelismertebb kutatói közé tartozik. Kutatási programunk keretében elsősorban azzal foglalkozunk, hogy Oroszország, Kína és Törökország milyen kihívást jelent a demokráciák számára európai, régiós és nemzetállami szinten. Nagy hangsúlyt fektetünk a geopolitikai törekvések, a politikai és kulturális befolyás, a hard, a soft és a sharp power szisztematikus vizsgálatára.

Figyelemmel kísérjük, hogy az orosz és a török autoriter rezsim mely mintái jelennek meg a magyar politikai berendezkedésben. Elemezzük a kínai befolyás működésmódját, politikai és diplomáciai ösztönzőit, drivereit a régióban és az európai parlamenti színtéren.

A Kreml európai politikai befolyásának kutatásában évtizedes tapasztalattal rendelkezünk. Intézetünk már 2009-ben figyelmeztetett a kelet-európai szélsőjobboldali pártok oroszbarát irányultságára, 2014-es elemzésünk pedig rámutatott, hogy a Kreml érdekeit Európa-szerte szélsőjobboldali aktorok képviselik. 2016-ban elemzést készítettünk a radikális baloldali pártok és a Putyin-rezsim viszonyáról is. Országtanulmányokban és összehasonlító régiós vizsgálatokban tártuk fel a Kreml érdekeinek jelenlétét és hatását a mainstream pártok, a média és a közösségi média, a kultúra és a civil társadalom, valamint a szélsőséges, paramilitáris csoportok erőszakos radikalizációjának vonatkozásában. Monitorozzuk a Kreml által irányított propaganda- és dezinformációs gépezet hatását Magyarországon és a térségben (elsősorban a V4-országcsoportban). Kutatási eredményeinket rendszeres dezinformáció-elleni jelentésekben, tanulmányokban és policyjavaslatokban hozzuk nyilvánosságra.

Kutatási programunk célja az autoriter rezsimek Európára, azon belül különösen a kelet-közép-európai térség országaira gyakorolt hatásának feltárása, a kül- és biztonságpolitikai veszélyekre való figyelemfelhívás, védekezési javaslatok megfogalmazása.

 

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384