Egyedül és elfelejtve – Magyarország a vilniusi NATO-csúcson

2023-07-18

A múlt héten lezajlott vilniusi NATO-csúcs ismét rávilágított a magyar kormány nemzetközi elszigeteltségére. Beszédes, hogy a kormányzati irányítású média egyedül a Joe Biden és Orbán Viktor közötti kézfogást tudta eredményként felmutatni. A rezsim szempontjait nem tudták semmilyen más látható módon érvényesíteni, legyen szó Ukrajna NATO általi támogatásáról, vagy a svéd NATO-csatlakozás lassításáról.

  1. Az alapesetben zárt ajtók mögött zajló NATO-csúcstalálkozó nyilvános lábaként funkcionáló konferencián Magyarország sehol sem volt látható szereplő. Még a svéd NATO-csatlakozás kapcsán is ügyeltek rá a szövetséges országok vezetői, hogy ne említsék a magyar kormánypárt blokkolását. Mindez különösen kínos annak fényében, hogy Törökország láthatóan nem tájékoztatta a magyar felet a svéd NATO-csatlakozás jóváhagyásáról, széles körben nyilvánvalóvá téve a két rezsim közötti aszimmetrikus kapcsolatot.
  2. Bár előzetesen ilyen irányú várakozások is nyilvánosságot kaptak, a valószínűbb forgatókönyvnek megfelelően Ukrajna (egyelőre) nem kapott meghívót a NATO-ba, de a tagság felé vezető rögös útját kisebb-nagyobb könnyítésekkel egyengették. Nem alábecsülendő ugyanakkor a tény, hogy most Vilniusban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök részt vett a NATO-Ukrajna Tanács első ülésén. A tanácsi forma az 1997-2023 közötti – Magyarország által évekig blokkolt – bizottsági konzultációs mechanizmust váltotta fel, ebben már Ukrajna a NATO-tagállamokkal egyenlő félként vesz részt. Mivel egy háborúban álló ország meghívása a NATO-ba mind jogi, mind politikai oldalról eleve elképzelhetetlen lett volna, a magyar kormány nehezen könyvelheti el sikerként ennek a „megakadályozását”. A NATO-tagság feltétele ugyanis – az 1995-ben elfogadott irányelvek szerint –, hogy a tagjelölt ország a meghívás előtt békés úton rendezze területi vitáit. A Szövetséghez való ukrán csatlakozás lehetősége csak a háború után lehet nyitott; addig pedig megerősítették az együttműködést, és egy több éves támogatási programról is megállapodtak.
  3. Méltatlanul kevés figyelmet kapott az olasz kormány békenarratívája, ami nem is különbözhetne jobban a magyarétól. Az olasz külügyminiszter a béke szükségességéről beszélt, de azt Ukrajna területi integritásának helyreállításával és az ország kompenzálásával kapcsolta össze, szemben a magyar kormánnyal, amelynek a békére való felhívása inkább Ukrajna feltétel nélküli kapitulációjához hasonlítana. A békepárti üzenetekre az oroszbarát fülek Olaszországban is fogékonyak, így az olasz külügyminiszter egyszerre beszélt hozzájuk, valamint a nyugatos, ukránbarát választói csoportokhoz is.
  4. A NATO Kínára is egyre jobban figyel, még ha Peking egyre asszertívabb külpolitikáját nem is kezeli „közvetlen fenyegetésként”, legfeljebb „kihívásként”. Különösen igaz ez az erősödő kínai-orosz stratégiai partnerségre, amelyet a szabályokon alapuló (liberális) nemzetközi rend aláásásaként értékelnek a szövetségesek, köztük Magyarország is. A szövetségesek felhívták emellett a figyelmet arra, hogy Kína gazdasági befolyását arra használja, hogy stratégiai szintű függésbe taszítsa a világ számos országát, így növelve befolyását. Mindez (részben) ellentmond annak, hogy a magyar kormány állami forrásokkal is aktívan támogatja a kínai tőke beáramlását az országba, kiszolgáltatva a magyar gazdaságot Peking (gazdasági) befolyásának. A kormányzat számára a gazdasági holdudvar megrendelésekkel való ellátása, az ország akkumulátor-nagyhatalommá alakítása és a működőtőke bevonzása a befagyasztott EU-pénzek helyett fontosabb, mint az ország sebezhetőségének és kitettségének csökkentése. A rezsim érdekei így felülírják a biztonságpolitikai megfontolásokat egy olyan időszakban, amikor ennek költségei a növekvő geopolitikai feszültségek miatt kifejezetten magasak.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384