Így rajzolja át a geopolitikai térképet az ukrajnai orosz invázió

Ukrajna továbbra is élvezi a globális közvélemény és az európai szövetségesek támogatását, miközben Oroszország belföldi és külföldi pozíciója megrendült. Az ún. „Ukrajna-fáradtság” megelőzésében és kezelésében ugyanakkor fontos szerepet játszanak a – részben még mindig a Kremltől függő – energiaárak és dezinformációs kampányok. Moszkva egyre több európai szövetségesét veszti el, ahogy Magyarország is kimaradni látszik a kontinensen formálódó új katona-politikai tömbből.

Ukrajna nyugati (és globális) támogatottsága erős, legalábbis egyelőre. Az amerikai Pew Research Center 2023. júliusi reprezentatív kutatása alapján Volodimir Zelenszkijt a globális közvélemény (24 vizsgált ország felnőtt lakosságának) 51%-a ítéli meg pozitívan, a kutatásba bevont 11 európai ország közvéleményének 66%-a pedig kifejezetten támogatja az Oroszország elleni fellépést is. Kivételként említhető a magyar, a görög vagy az indiai lakosság, amelynek kedvezőbb a képe Oroszországról, elsősorban az orosz energiahordozókhoz való hozzáférés biztosítása miatt. A globális eredmények egybecsengenek azzal a februári Eurobarometer-felméréssel, amelyben az európai uniós válaszadók túlnyomó többsége egyetértett az Ukrajnának nyújtott humanitárius (91%), pénzügyi (77%) vagy katonai (65%) támogatással. Az „Ukrajna-fáradtság”, azaz az Ukrajnának nyújtott asszisztencia támogatottságának erodálódása azonban továbbra sem zárható ki. A kockázatok közé leginkább a jövő évi európai és amerikai választási kampányok hatása, a gabona- vagy energiaárak háborútól függő változása, az energiahordozók jelenleg alacsonyabb világpiaci árának esetleges változása, továbbá a konfliktus nyilvános percepcióját befolyásoló orosz dezinformációs kampányok sorolhatók, amint azt korábbi kutatásunkban is megállapítottuk. A Political Capital egy tavalyi felmérése például arra jutott, hogy az elfogult vagy dezinformációkat tartalmazó híreknek köszönhetően a magyar választók egy kisebb, azon belül a fideszes szavazók jelentős része szerint Ukrajna felelős az ellene irányuló invázióért, továbbá a kormánypárti szavazók 50%-a tévesen azt hitte, hogy a magyar kormány nem szavazta meg az Oroszország elleni szankciókat.

Romlik Oroszország külpolitikai érdekérvényesítő képessége, miközben a putyini rendszer megrendíthetetlenségének mítosza is megtört. A Pew felmérése alapján Oroszország és Putyin percepciója globálisan gyengült: a válaszadók 84%-a kedvezőtlenül vélekedik Oroszországról, az elnökbe vetett nemzetközi bizalom pedig 11%-ra zuhant. Azzal, hogy a Wagner-csoport lázadói júniusban szinte ellenállás nélkül vonultak Moszkva felé, az orosz oligarchák egy része pedig azonnal külföldre menekült, kiderült az is, hogy az orosz eliten belül távolról sem olyan erősek Putyin pozíciói, mint azt korábban bárki is feltételezte. A Wagner-csoport folyamatban lévő felszámolásával, az orosz katonai struktúrába való betagozódással együtt sem áll helyre a korábbi belpolitikai status quo, hiszen az orosz rezsim alappilléreit jelentő politikai, nemzetbiztonsági elit a krízishelyzetben rendkívül rosszul vizsgázott, általános a bizalmatlanság, Putyin vezetői képessége megkérdőjeleződött. A Prigozsinnal való látszólagos kiegyezés, majd a Wagner-elit fizikai megsemmisítése egyelőre konszolidálhatja ugyan Putyin hatalmát, a belpolitikai bizonytalanság romló trendjét – már csak az orosz elnök kora és utódlása miatt is – ez nem fordítja vissza. Mindez egyúttal gyengítheti a Wagner-csoport, s ezáltal Oroszország befolyását a Közel-Keleten vagy Afrikában – írtuk. Jelzésértékű lehet ebben a tekintetben, hogy az orosz-ukrán gabonaszállítási problémák ellenére csupán 17 afrikai ország vezetője vett részt a Szentpéterváron megrendezett második Oroszország–Afrika-csúcstalálkozón.

A háború újradefiniálta a globális szövetségeket, felerősítve a nyugati demokráciák és a keleti „illiberális” rezsimek közötti törésvonalakat. Az orosz invázióval szemben keményedő nyugati összefogást a gazdasági szankciók, a több mint 40 ország részvételével megtartott rammsteini katonapolitikai találkozó, illetve az Ukrajnának juttatandó holland, dán vagy görög F-16-os repülőkről szóló friss döntés demonstrálja. A Kremlnek különösen fájó lehet, hogy az Ukrajna és 11 balkáni ország által szervezett augusztusi athéni csúcstalálkozón elfogadott nyilatkozatban még olyan hagyományosan oroszbarát külpolitikát folytató országok, mint Szerbia vagy Bulgária is hitet tettek Ukrajna szuverenitása mellett. Ezzel egyidejűleg az Ukrajnát támogató országokkal vagy szövetségesekkel szemben formálisan és informálisan is megerősödni látszik az „illiberális” országok együttműködése. Ennek jeleként Oroszország fokozta katonai együttműködését Iránnal és Észak-Koreával, Kína pedig kettős felhasználású technológiák, így például drónok, chipek vagy gyalogsági védőfelszerelés átadásával segíti az Ukrajna elleni háborút. A Kína és Oroszország befolyását növelni igyekvő BRICS-csoport 2024-es bővítése többek között egy kísérlet Irán nemzetközi elszigeteltségének gyengítésére azáltal, hogy helyet biztosítanak számára a feltörekvő – és sok esetben Nyugat-ellenes – országok „asztalánál”.

Válsághelyzetben az Európai Unió képes az egységes és (viszonylag) gyors cselekvésre. A 2020-as koronavírusjárvány és az azt követő gazdasági válság után az EU a háború okozta krízisben is bebizonyította, hogy képes az egységes és hatékony érdekképviseletre. A háború komoly külpolitikai paradigmaváltásra késztette az EU-t, amely történetében először engedélyezte és finanszírozta fegyverek szállítását harmadik fél, azaz Ukrajna számára. Ennek részeként az Unió és vezető tagállamai (így Franciaország és Németország) évtizedes békülékeny külpolitikájukat feladva léptek és lépnek fel az Oroszország jelentette katonai, gazdasági és információs fenyegetéssel szemben. A Kreml elleni európai gazdasági szankciók, az orosz energiafüggőség (relatív) felszámolása kiegészült az orosz politikai vagy információs hatalom korlátozásával. Ennek érdekében az Európai Bizottság betiltotta az orosz állami médiumokat az Unió területén, támogatja továbbá a dezinformáció ellen tényellenőrzéssel és médiatudatossági programokkal küzdő European Digital Media Observatory (EDMO) hálózatot. A fellépés hosszú távú sikerességét azonban már most megkérdőjelezte az Ukrajnának nyújtott gazdasági támogatás körüli politikai viták kirobbanása vagy az Oroszországról való energialeválás némely tagállamok általi blokkolása.

A magyar komp egyre közelebb a keleti kikötőhöz. Ennek jeleit már évek óta, legutóbb az augusztus 20-ai demonstratív tűzijáték-megtekintésen láthattuk, amelyen a szerb, a török, az azeri, az üzbég, a türkmén vagy a katari vezetők mellett egyetlen regnáló uniós vezető sem vett részt. Nyugati szövetségesek hiányában a magyar kormány – kevés kivételtől eltekintve – vétókkal és politikai ultimátumokkal tudja álláspontját megjeleníteni, miközben fokozatosan kiszorult az európai politikai fősodorból, így az uniós intézmények döntéshozatalában is jelentéktelen szereplővé vált. Magyarország külpolitikai elszigetelődését megpecsételheti, hogy regionális érdekérvényesítési fórumként a V4-együttműködés kiüresedett a magyar kormány időről-időre hangsúlyosan oroszbarát és Ukrajna-ellenes külpolitikájának, retorikájának köszönhetően, miközben kimarad az Oroszország ellen Lengyelország vezetésével formálódó új, a Baltikumtól Romániáig terjedő „frontországok” új katona-politikai tömbjéből.

Disclaimer: A Political Capital az EDMO-hálózat részét képező magyar Lakmusz-HDMO Magyar Digitális Média Obszervatóriumot létrehozó konzorcium része.