Lengyel civil szervezetek az új kormányhoz fordultak a szélturbinák ügyében

2023-12-15

Az úgynevezett turbinagate megrázta a lengyel politikát, 42 zöld civil szervezet fordul az új parlamenti többséghez, hogy „sürgősen fogadjanak el egy olyan törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi a szélenergia fejlesztését oly módon, hogy az biztonságos legyen mind az emberek, mind a környezet számára”.

Aleksandra Krzysztoszek, EURACTIV.pl

 

A civil szervezetek felhívásukban utalnak a Donald Tusk Polgári Platformja és a Lengyelország 2050 által tervezett megosztó energiaár törvényre, amely szélerőművek létesítését liberalizáló rendelkezéseket is tartalmaz. A törvénytervezet eredeti formája szerint szélerőműveket lehetne létesíteni akár 300 méterre is családiházaktól és 400 méterre többlakásos épületektől.

A törvénytervezetet a Jog és Igazságosság (PiS) vezető politikusai is kritizálták. Nemcsak a szélerőművek és lakóépületek közötti megengedett távolság miatt, hanem a PiS azzal is vádolta a kormánytöbbséget, hogy a lobbisták által előkészített törvény lehetővé tenné a tervezett erőművek körüli földtulajdonok kisajátítását.

A szélenergiaipar és a kormánykoalíció képviselői azt állítják, nem áll fenn a tervezett szélerőművek körüli földterületek kisajátításának veszélye, mivel a földterületek kisajátítását megengedő rendelkezések csak az energiaátviteli hálózat keskeny szakaszaira vonatkoznak.

Végül a Donald Tusk vezette koalíció engedett a PiS nyomásának és visszalépett a szélenergia törvény módosításától, valamint kiveszik a törvénytervezetből az ezzel kapcsolatos részeket.

Szükségünk van olcsó megújuló energiára

„A választás előtti bejelentésekben és a koalíciós megállapodásban az új parlamenti többség elkötelezte magát a megújuló energiában rejlő lehetőségek kiaknázása mellett. Ezt a célt szolgálta a tervezet, amelyet november végén terjesztettek a Szejm elé és amely ötvözte a szélenergia kérdését az energiaárak befagyasztásával” – írják a civil szervezetek – köztük a lengyel Greenpeace – felhívásukban. A szervezetek arra számítanak, hogy a tervezet az új kormány egyik első törvényjavaslata lesz és hogy a kormány figyelembe fogja venni a „természetvédelem követelményeit és a helyi közösségek érdekeit, lehetővé téve a tiszta, olcsó és biztonságos szélenergia fejlesztését”.

„A szélenergia dinamikus fejlesztése a leggyorsabb és leghatékonyabb módja annak, hogy biztosítsuk az (ország) függetlenségét a széntől és földgáztól” – állították a civil szervezetek, megjegyezve, hogy csak az előző évben Lengyelország körülbelül 200 milliárd zlotyit (körülbelül 18 000 milliárd forint, vagy 46 milliárd euró) költött fosszilis tüzelőanyagok importjára.

A szélenergiáról szóló új tervezetnek „társadalmi egyeztetés alapján kellene elkészülnie, biztosítva a legmagasabb jogalkotási sztenderdeket”.

A civil szervezetek hangsúlyozzák, a lengyel energetikai átállás lelassult az elmúlt pár évben, ami nem csak magasabb energia árakat eredményezett, hanem környezetpusztítást, növekvő egészségügyi költségeket, magasabb károsanyag-kibocsátást, valamint korlátozta a lehetőségeket a szélenergia ipar fejlődésére. 

„A szélenergia fejlődésének lehetővé tétele elengedhetetlen.  Csak így érhető el az ország dinamikus és társadalmilag előnyös energetikai átállása” – fogalmaztak.

„Az olcsó és biztonságos megújuló energiaforrások fejlesztésének szükségessége tagadhatatlan és sürgős”. A szervezetek hangsúlyozzák, az új tervezetet az új kormány első 100 napjában el kell készíteni.

„A további késlekedés növeli a magasabb energiaárak kockázatát, és növeli a fosszilis üzemanyagok importjától való függőséget, továbbá környezeti pusztulást eredményez.”

„A szélerőművek hatalmas lehetőséget jelentenek Lengyelország számára”

„A szélenergia PiS kormány általi blokkolása hatalmas problémákhoz vezetett” – mondta Marek Józefiak, a Greenpeace Lengyelország szóvivője és környezetpolitika szakértője.

„Egy igazságos energetikai átállás megvalósítása helyett, a kormány inkább hatalmas hajókkal hozatott be szenet Oroszországból, Ausztráliából vagy Kolumbiából.”

„A sejkek és a Lengyelországba szenet és gázt szállító cégek minden bizonnyal nagyon örülnek ennek, míg a lengyeleknek a széntüzelésű villamos energia magas árával és az egyre növekvő üzemanyag importokkal kell szembenézniük”.

Józefiak szerint a villamos energia kulcsfontosságú az olcsóbb energia és Lengyelország energiabiztonságának növelése érdekében.

„Ebben az évben, a lengyel energia 14 százalékát szélerőművek állították elő. Ha a Tusk-kormány bevezeti a széleskörű támogatást élvező, épületektől 500 méter távolságot előíró szabályt, akkor néhány év alatt megduplázhatjuk a szélerőművek által előállított energiát” – mondta. 

„Szélerőművek hatalmas lehetőséget jelentenek Lengyelország számára” – zárta gondolatait.

A WindEnergy szerint 2021-ben Lengyelország energiafogyasztásának 9 százalékát szélenergiával állította elő, ami így is magasabb arány, mint a többi V4-es országban. Magyarországon és Csehországban is az energiatermelés mindössze 1 százalékáért felelt a szélenergia. Szlovákiában a szélenergia olyan alacsony volt, hogy a becsült százalékos arány nulla volt. 

 

A cikk eredetileg a Visegrad.info oldalon jelent meg 2023. december 15-én angol nyelven, az EurActiv Csehország, az EurActiv Lengyelország, az EurActiv Szlovákia és a budapesti Political Capital közös projektje keretében, további részletek a honlapunkon.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384