Ó…IÓ…CIÓ…MIGRÁCIÓ – elemzés az Orbán-kormány által felmelegített menekültellenesség politikai kockázatairól

Mint kisgyermek a vakációt, úgy várhatta Orbán Viktor, hogy ismét elmondhassa: Brüsszel bevándorlóországot akar csinálni Magyarországból. Szemben azonban a 2015-ös európai migrációs válság időszakával, ennek a retorikának most legalább három szinten komoly politikai kockázata is lehet a kormányra nézve:

1. az Európai Unióban, ahol a nagy tagállamoknak kifejezetten fontos a menekültügyi reform, és ahol a magyar kormány szénája, illetve uniós pénzekhez való hozzáférése amúgy sem áll túl jól;
2. az európai szövetségi politikában, ahol a magyar kormány épp azzal az Olaszországgal és Spanyolországgal találhatja szemben magát, akiket egyébként a potenciális szövetségeseinek tart;
3. a belpolitikában, ahol a menekültellenes pánikkeltés hitelességét ezúttal megkérdőjelezi az elítélt embercsempészek szélnek eresztése és a munkaerőhiányt enyhítő vendégmunkások Magyarországra csábítása.

Miért fontos az EU-nak a menekültügyi reform?

2015-ben több egyidejű, Európán kívüli krízis (pl. Szíria, Eritrea, Afganisztán, Irak) miatt addig soha nem tapasztalt migrációs hullám érte el Európát: 1,83 millió illegális határátlépés történt az EU külső határain. Az ennek következtében kialakult migrációs válság rámutatott az uniós menekültügyi rendszer tarthatatlanságára.

Az alapvető probléma abból adódik, hogy a bevándorlás szabályozásához hasonlóan a menekültügy is jórészt tagállami hatáskörben maradt, de több százezernyi kérelmezőt egyszerre, egy-egy tagállam nem tud kezelni. A főszabály szerint a menedékkérelmet ugyanis abban az országban kell elbírálni, ahol a kérelmező belépett az EU-ba. Ha pedig a menekültek továbbmennek az EU valamely más tagállamába, onnan egy ideig még vissza lehetett volna küldeni őket az első fogadó országba. Ez az ún. dublini rendszer már korábban sem működött jól, de 2015-ben végképp összeomlott.

A menedékkérők az EU nagy befogadó országaiba akartak eljutni (pl. Németországba, Franciaországba, Svédországba). Sokaknak ez sikerült is, és ott adták be a kérelmüket, nem a belépési országban. Ugyanakkor a visszaküldés sem működött, hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy a külső határral rendelkező országok nem tudják kezelni a helyzetet. Ez később sem változott: ma is Németországban és Franciaországban nyújtják be a legtöbb menedékjogi kérelmet, miközben Olaszország, Spanyolország és Görögország az, ahol a menedékkérők többnyire belépnek a kontinensre.

Mindez kikezdte a schengeni övezeten belüli határok ellenőrzés nélküli átjárhatóságát is. 2021-ben például Ausztria „ideiglenesen” visszaállította a magyar és a szlovén határán az ellenőrzést az illegális migrációval szembeni erélytelen fellépésre hivatkozva, és azóta ezt a rendelkezést félévente meghosszabbítja. Az osztrák kormány bizalmatlanságához feltehetően hozzájárul az is, hogy az Orbán-kormány nemrég több mint 600 elítélt külföldi embercsempészt engedett ki a börtönökből, akik szabadon elhagyhatták az országot. Ez legalábbis megkérdőjelezi azt a magyar kormányzati üzenetet, miszerint Európa védőbástyája lennénk az illegális migráció elleni harc szempontjából.

Ha tehát Európa meg akarja őrizni az egyik legnagyobb uniós vívmányát, a személyek szabad mozgását, akkor rendbe kell tennie a menekültügyi rendszert. Ennek az uniós intézmények többször neki is futottak 2015 óta.

• A Miniszterek Tanácsa még a válság idején Görögország, Olaszország, majd Magyarország tehermentesítése érdekében megszavazott egy kötelező kvótarendszeren alapuló elosztási mechanizmust, amely azonban a gyakorlatban megbukott. (Ekkor történt, hogy Magyarországnak mindössze 1294 menedékkérőt kellett volna átvennie, míg Magyarországról 54 ezer menedékkérőt helyeztek volna át más tagországokba. A kormány ezt nem fogadta el, helyette a „morális pánikgombot” nyomogatta, itthon kvótaellenes népszavazást, az Európai Bíróságon pert indított – előbbi érvénytelen lett, utóbbit a kormány elvesztette.)
• Az Európai Bizottság 2016-ban már átfogó javaslatot tett a közös európai menekültügyi rendszer reformjára. Erről azonban a tagállamok vezetői végül nem jutottak megállapodásra.
• 2020 szeptemberében újabb migrációs és menekültügyi tervezetet mutatott be a Bizottság, amely több lehetőséget ad a tagállamoknak a szolidaritás kifejezésére.
• Több évnyi vita után az Európai Parlament 2023 áprilisában állapodott meg a menekültügy kezeléséről szóló rendelettel kapcsolatos tárgyalási álláspontjáról.
• A Miniszterek Tanácsában idén június 8-án született meg az előzetes megállapodás.

Ezzel – ahogy a Politico írta – a tagállamok egy előzetesen lehetetlennek látszó sikert értek el. Maga a Tanács pedig „történelminek” nevezte a megállapodást. Ezek után a tagállamok többsége érthető módon nem szeretné, ha valaki megakadályozná a most már sínen lévő rendes jogalkotási eljárást, amelynek eredményeként 2024 áprilisában hatályba léphetne az új menekültügyi rendszer.

Ha mindez nem elég, a menekültügyi megállapodás azért is fontos az Európai Uniónak, mert a Covid miatti 2020-as visszaesést követően ismét jelentősen növekedni kezdett az Európába érkezők száma. A Frontex adatai szerint 2022-ben mintegy 330 ezer illegális határátlépést észleltek az Európai Unió külső határain, ez 64 százalékos növekedés a megelőző évhez képest, nem mellesleg a legmagasabb szám 2016 óta. A tagállamokhoz tavaly 966 ezer menedékkérelem érkezett be, ami az egy évvel korábbi érték csaknem duplája.

Az egyre elszigeteltebb Orbán-kormány megítélésének aligha válna hasznára, ha ígéretéhez híven megpróbálná blokkolni a megállapodást. A helyzet ugyanis alapvetően más, mint 2015-ben volt. Egyrészt a tárgyalóasztalon lévő menekültügyi reform tartalma a többéves egyeztetésnek köszönhetően jóval kiérleltebb, másrészt a jogállamisági eljárás alá vont magyar kormány erősen rászorul a többi tagállam jóindulatára, ha hozzá kíván férni a felfüggesztett uniós pénzekhez. Az Orbán-kormány által előszeretettel használt vétófenyegetés – a „bot a küllők között” taktika – pedig eleve nem opció, hiszen nem egyhangúlag kell meghozni a végső döntést. A magyar kormány ezt megkérdőjelező álláspontjának alaptalanságát épp az Európai Bíróság mondta ki a már említett kvótaperben.

 

Miért árthat a Fidesz európai szövetségépítésének a menekültügyi reform ellenzése?

A jelenlegi menekültügyi megállapodás alapja elsődlegesen egy német-olasz deal, de erős támogatója a reformnak Franciaország és Spanyolország is. Az EU valamennyi nagy tagállama felsorakozott tehát a megállapodás mellett. A tanácsi voksoláson csak két „nem” (Lengyelország, Magyarország) és négy tartózkodás (Bulgária, Szlovákia, Málta és Litvánia) volt. Ez jelzi, hogy a menekültügyben továbbra is a Nyugat-Kelet törésvonal a meghatározó az EU-n belül, de az ellenállás már Kelet-Európában is gyengül.

A migrációs szempontból frontországnak számító tagállamoknak (Olaszországnak, Spanyolországnak és Görögországnak) kiemelten érdeke a csomag elfogadása. Olaszországnak különösen, hiszen nemrég rendkívüli állapotot kellett bevezetni az országban a sok menedékkérő miatt.

Ez az Orbán-kormány európai szövetségkeresése szempontjából azért érdekes, mert a magyar miniszterelnök az utóbbi időben leginkább Olaszországtól és Spanyolországtól várta, várja a számára kedvező politikai fordulatot az európai mainstreammel szemben.

Hamar kiderült, hogy a Meloni-kormányban Orbánnak csalódnia kellett, de konfrontációra nem került sor. Ha azonban az újra jelentőssé váló menekültügyben Magyarország élesen szembekerül Olaszországgal és Spanyolországgal, akkor jelentős mozgástérbővülésre a Fidesz nem számíthat az európai pártpolitika színterén. Semmi előjele ugyanis annak, hogy a 2024-es EP-választás után sikerülne összehozni azt a hőn áhított frakciót, amit a magyar kormánypárt az Európai Néppártból való kényszerű távozása óta próbál összekalapálni, de legfontosabb szövetségesjelöltjei, így az Olaszország Fivérei vagy a lengyel Jog És Igazságosság – elsősorban Orbán oroszbarátsága okán – nem kérnek belőle.

Mindez arra is rámutat, hogy az uniós menekültügyi reform tartalma távolról sem az, amit az Orbán-kormány itthon el akar hitetni róla. Ha ugyanis az erősen bevándorlásellenes, szélsőjobboldalra hajló olasz kormánykoalíció az egyik fő támogatója a menekültügyi megállapodásnak, mitől is lenne az „meghívólevél a migránsoknak”?

Valójában az uniós migrációs és menekültügyi szabályok sosem voltak túlságosan megengedőek, e téren a közösségi jogalkotást jó ideje a biztonságpolitikai szempontok határozzák meg. Ez a 2015-ös válság óta még inkább jellemzővé vált. Nem véletlen, hogy a szóban forgó menekültügyi csomagot sokszor épp emberi jogi alapon kritizálják.

Azt már a magyar sajtóban is több helyen megírták, hogy nincs szó kötelező menekültkvótáról, és a kötelező szolidaritás sem azt jelenti, hogy feltétlenül fizetni kell az át nem vett menedékkérőkért. Kevesebb helyen jelent meg viszont, hogy a reform számos szigorítást tartalmaz. Ezek közül a tanácsi közlemény is kiemeli:

• a menekültügyi eljárás egységesítését,
• a szigorúbb és gyorsabb határeljárásokat,
• a védelemre nem jogosultak gyorsabb hazaküldését,
• a menedékkérő általi visszaélések megakadályozását és a másodlagos mozgások elkerülését (így azt, amikor egy menedékkérő elköltözik abból az országból, ahová először érkezett, hogy máshol védelmet vagy letelepedést kérjen),
• illetve a szolidaritási pénzekből az Európán kívüli befogadó területek támogatását, ami azt szolgálja, hogy kevesebben induljanak tovább az EU irányába.

Ha komolyan vennénk a kormány által oly sokat emlegetett és amúgy ténylegesen létező „migrációs nyomást” a déli határ mentén, és csak az ország érdekét néznénk, akkor a külső határral rendelkező Magyarországnak kifejezetten érdeke lenne az uniós menekültügyi reform. (A Frontex adatai szerint a Magyarországot is érintő nyugat-balkáni útvonalon 145,6 ezer illegális határátlépést regisztráltak 2022-ben.) Mivel azonban innen a menedékkérők szinte teljes létszámban tovább mennek (tavaly mindössze 10 fő kapott menekültstátuszt Magyarországon), az Orbán-kormány nem lát hasznot az uniós reformban, és nem is érdekli ez a kérdés. Belpolitikai okokból viszont hasznosnak látja a Fidesz a menekültügyi csomag ellenzését, hiszen a 2015 utáni tapasztalatok alapján a magyar közvélemény élesen szembeállítható a menekültek állítólagos betelepítésének szándékával, még akkor is, ha a kötelező szolidaritás valójában nem ezt jelenti.

 

Mi változott itthon?

Van azonban néhány olyan változás belpolitikai szinten is, amelyek hordoznak politikai kockázatot a kormány számára. Persze nem abban az értelemben, hogy a nyilvánosságtól jórészt megfosztott ellenzéki pártok képesek lennének hatékonyan szembesíteni a kormánypárti politikusokat az általuk hangoztatott valótlanságokkal. Sokkal inkább az jelenthet nehézséget, hogy az idegenellenességre hangolt magyar közvélemény előbb-utóbb szembetalálkozik azzal a kormányzati migrációs politikával, amely az utóbbi években nem épp a bevándorlók távoltartásáról szól.

Az embercsempészek szabadon eresztése csak egy nevetséges epizód, ami jól mutatja a kormány illegális migráció elleni hangzatos küzdelmének hiteltelenségét. Ennél lényegesebb, hogy pár nappal az Orbán-kormány uniós menekültügyi reformmal kapcsolatos felhorkanása után az Országgyűlés elfogadta A vendégmunkások magyarországi foglalkoztatásáról című törvényt, amelynek célja, hogy vendégmunkásokkal enyhítse a hazai munkaerőhiányt. Persze a jogszabály több szigorú előírással igyekszik elejét venni a vendégmunkások végleges letelepedésének, de ettől még jelentős fordulópont a „Nem veheted el a magyarok munkáját” üzenettel szemben, amelyet a kormánypropaganda éveken át vert az állampolgárok fejébe.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint máris mintegy 81 ezer külföldi dolgozik az országban, ez 14 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, és több mint ötszörös növekedés 2015 óta. Az elmúlt egy évben a Fülöp-szigetekről, valamint a Mongóliából és az Indiából érkező vendégmunkások száma nőtt a legnagyobb mértékben. A vállalati szférában végzett felmérések szerint is a kontinensen belüli munkaerő-migráció mellett az Európán kívülről érkező vendégmunkások egyre növekvő arányára számíthatunk. Ezzel párhuzamosan újra növekszik a kivándorlás Magyarországról. Hat éve nem hagyta el annyi ember Magyarországot, mint 2022-ben. Tavaly 26,5 ezer magyar állampolgár vándorolt külföldre, ennél magasabb értéket utoljára 2017-ben rögzített a KSH.

A demográfiai folyamatokból következően hamarosan nehéz lesz úgy tenni, mintha Magyarországon ne létezne vagy ne lenne szükség bevándorlásra. Ha akarnak egyáltalán elegen jönni, akkor lassan nemcsak Budapesten találhatja szembe magát a magyar állampolgár az indiai ételfutárral, hanem a vidéken sorra emelt akkumulátorgyárakban is egyre jelentősebb számban dolgoznak majd vendégmunkások. A kormánynak arról kell majd döntenie, hogy ilyen körülmények között tovább fokozza-e az idegenellenes hisztériát, amelyben például a Mi Hazánk és a Jobbik is készségesen lesz versenytársa, vagy megpróbálja csillapítani az ezzel kapcsolatos érzelmeket az ország és a saját jól felfogott érdekében.

 

Juhász Attila, a Political Capital külső munkatársa