Az Európai Unió és Magyarország (v)iszonya

Vezetői összefoglaló

• Mire az EU felébredt, a magyar jogállam lebomlott. Az uniós tagállamok vezetői, az Európai Bizottság (Bizottság) és az európai parlamenti képviselők eleinte talán nem is értették a Fidesz jogállamiság leépítésére tett lépéseinek rendszerszintű jellegét, nem ismerték ki az orbáni hatalmi politizálás működését, a tagállamok nem vállalták a politikai konfrontációt, a Bizottságnak pedig nem is volt eszköze a fellépésre. Így a kormány gyakorlatilag szabad kezet kapott, és zavartalanul építhette le a magyar jogállamot. Bár néhány tagállam vezetője már 2013-ban felhozta, hogy a jogállamisági problémákat az uniós forrásokhoz való hozzáférésen keresztül kezeljék, az ezt megvalósító jogállamisági kondicionalitási mechanizmus csak 2020-ra jött létre, és 2022-re vált bevethetővé.
• Nem minden problémára jelent megoldást a feltételességi eljárás. Magyarországnak nem kell minden területen választ adnia a jogállamisági kritikákra a felfüggesztett uniós források feloldásához. A jogállamisági kondicionalitási eljárás ugyanis csak olyan területeken alkalmazható, amelyek közvetlenül érintik az uniós források felhasználását. Így például a médiapluralizmus nem eshet a hatálya alá.
• A kormány hármas taktikát alkalmaz az Unióval szemben: politikailag támadja, jogi látszatintézkedéseket hoz és akadályozza a döntéshozatalt. A Bizottság jogi kritikáira a magyar kormány egyrészt politikai támadásokkal reagál, a „magyar emberekre” leselkedő politikai veszélyforrásként beállítva az Uniót, másrészt jogi látszatintézkedésekkel igyekszik megfelelni a Bizottság feltételeinek, harmadrészt pedig döntések blokkolásával, vétópolitikával igyekszik javítani politikai zsarolási pozícióján.
• Több milliárd euró a tét. Az Európai Unió Tanácsa a Bizottság javaslatára 6,3 milliárd eurót függesztett fel az országnak ítélt 22 milliárd eurónyi kohéziós forrásból. Magyarország ezen kívül jelenleg nem juthat hozzá további körülbelül 5,8 milliárd eurónyi fejlesztési forráshoz abból a helyreállítási alapból, amit a Covid-járvány miatt hoztak létre. Míg ezeknek a tételeknek a megszerzésére van még idő, a kabinet könnyen kifuthat az időből az alapítványi fenntartású egyetemek kapcsán, azok ugyanis jelentős forrásoktól esnek és eshetnek el, amennyiben nincs megegyezés a felek között 2023. november 23-áig.
• Nem politikai vendettáról van szó, de a magyar kormány sikeresen hangolta maga ellen az európai közvéleményt és kormányokat. 2013 óta egyre több szó esik a jogállamiság és az uniós költségvetés védelméről, tehát nem a közelmúltban elfogadott magyar törvények váltották ki a tagállamok és a Bizottság fellépését, és nem a magyar kormány migráció- vagy LMBTQ-ellenes politikáját akarják megtorolni a jogállamiságot védő eljárásokkal. Mivel azonban az ezekhez kapcsolódó törvények is sértenek alapjogokat, ezekben az ügyekben is lép a Bizottság. A tagállami kormányok ugyanakkor saját politikai érdekeikből is cselekszenek, hiszen választóik számon kérik rajtuk, hogy az általuk befizetett EU-költségvetésből korrupt kormányokat finanszíroznak, amelyek lebontják a jogállamot. A magyar kormány ukránellenes és oroszbarát retorikája, valamint a fontos ügyekben alkalmazott vétópolitika lehetett az utolsó csepp a pohárban.
• A források kifizetésében döntő lesz, hogy a Bizottság behunyja-e a fél szemét. A magyar kormány papíron igyekszik megfelelni a Bizottság feltételeinek és saját vállalásainak, de a gyakorlatban nem célja a saját maga által kiépített, az intézmények feletti kontrollra és korrupcióra épülő rezsim leépítése. Számos példából jól látszik, hogy a meghozott jogszabályok nem szüntetik meg a jogállami problémákat. Hiába tehet például nyomozást javasló indítványt az Integritás Hatóság, ha azt az ügyészség, a rendőrség vagy a bíróság figyelmen kívül hagyhatja. Hiába erősítették meg az Országos Bírói Tanácsot, ha a kormány közvetve, informális úton kontrollt akar szerezni a tagok megválasztása fölött.
• A források egy részéről vélhetően le kell mondanunk. A legvalószínűbb szcenárió az uniós források jövőjével kapcsolatban az, hogy idővel mindkét szereplő félrehúzza a kormányt, és megelégszik céljai részleges teljesülésével. Magyarország így hozzájutna a források jelentős részéhez, míg a Bizottság a részleges forrásbefagyasztással mutatná elkötelezettségét a jogállamiság mellett. A Bizottság a fokozatos „húzd meg, ereszd meg” taktikával próbálhatja meg a szabályok hosszabb távú betartására bírni a magyar kormányt. Utóbbi pedig az európai politikai erőviszonyok átalakulásában, a populista radikális erők megerődösében bízik, és az EU-s döntések akadályozásával akarja javítani tárgyalási/zsarolási pozícióját.
• Marad a status quo. A magyar-uniós kapcsolatok viszonylatában a legvalószínűbb szcenárió az, hogy marad a jelenlegi status quo, tehát Magyarország az uniós döntéshozatal perifériáján marad: elveszíti súlyát a döntéshozatalban, nem képes hatékonyan képviselni érdekeit, egyre inkább a vétópolitika marad a fő fegyvere, amit viszont a többi tagállam igyekszik majd kiskapukon keresztül kikerülni. Az is valószínűnek tűnik, hogy a magyar kormány egyre kevésbé akar majd részt venni az uniós integráció erősítését célzó kezdeményezésekben, és blokkolni is próbálja majd ezeket a törekvéseket.

Tanulmányunk teljes terjedelmében itt olvasható (pdf): Az Európai Unió és Magyarország (v)iszonya

Tanulmányának angol összefoglalója (pdf): Hungary will not leave the EU, even if no funding comes